Anglia



Tükörtörésért halálos gázolás

A kerékpáros véletlenül törte le a kocsi tükrét, és ahelyett, hogy lerendezték volna a dolgot, továbbhajtott a járdán. A sofőr a cikk szerint megpróbálta megállítani, de nem járt sikerrel. Utána meg nemes egyszerűséggel elgázolta.

Mindez Angliában történt, Coventry-ben, a napokban zajlik a tárgyalás. A sofőr a gázolást elismerte, de gyilkossági szándékot nem. Ahhoz képest cserbehagyta a kerékpárost, és elment lemosni a kocsiját.

A cikk angolul. Ezért sem érdemes tükröt törni, a néhai kerékpáros tette nem volt szép, de azért akkor sem emberélettel kell törleszteni a sérelmet.



Manchesteri élmények

Ma végre sikerült rávennem magam, hogy nyakamba akasszam az angliai utakat és két város közti tekintélyes távolságot átszelve némi tapasztalattal gazdagodjak a szigetországi kerékpárhasználatról.

Jelenleg ippeg Ashton Under-Lyne-ban lakom, ami egy kisebb település Manchester mellett, nagyjából olyan Budapest-Budaörs kapcsolatot érdemes elképzelni a két település között. Az út egyikből a másikba nagyjából fél mérföld, ami autóval olyan fél óra, mostani összteleszkópos vackommal pedig nagyjából háromnegyed.  tovább »



Miért nem bringáznak a csajok Angliában?

Hogyan lehet rávenni a tizenéves angol csajokat, hogy bringázzanak? És egyáltalán, miért nem bringáznak?

Az angliai Darlingtonban kezdtek el egy projektet "Beauty and the Bike", azaz "Szépség és Bringa" címmel, hogy megvizsgálják, mik azok a tényezők, amik távol tartják csajokat a bringázástól. A megkérdezett csajok azt mondták, hogy nem menő, nem lehet szépen felöltözni. Meg hogy félnek, nincs infrastruktúra.  tovább »



többen, biztonságosabban

Sziasztok,
A mai guardianban olvastam, hogy egy angol tanulmány szerint, minél több bringa van az úton, annál kevesebb az esély, hogy a bringások balesetet szenvednek.

Itt olvasható:

http://www.guardian.co.uk/lifeandstyle/2009/may/07/cycling-safety-york-c...

"Ez egy angyali kör. Az emberek biztonságban érzik magukat, sok embert ismerik aki szintén biciklizik, és úgy vélik: jól van, felpattanok én is. Sőt, élvezetes egy közlekedési eszköz."

De ezt talán már tudtuk, ugye?



Magyar Bűnöző Export

Szétfröccsen a világba és beszennyezi azt az általános magyar gépjárművezetés mélységes kultúrálatlanságának és bűnözői fajtájának a visszataszító gennye.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20081020-bortonre-iteltek-egy-szaguldozo-m...

A BBC Híre:

http://news.bbc.co.uk/1/hi/england/oxfordshire/7679739.stm



így tekernek a spanyolok és az angolok

A flickr-en találtam ezeket a képeket és videókat Madrid, Alcalá de Henares és Edinburgh bringás felvonulásairól. Nekem tetszenek, már csak azért is, mert egész más hangulatot árasztanak, mint egy itthoni CM... Nem jobbat vagy rosszabbat: mást :)

http://www.flickr.com/photos/sindandune/sets/72157600024480725/

ezen meg csak spanyolországi felvételek:

http://www.flickr.com/groups/masacriticaespaa/pool/show/with/2485857653/



'Cars' is a four-letter word...

“The days of cheap petrol are over. Oil is an addiction, and all those Top Gear groupies had better get ready to go cold turkey.”

Az Independent cikke.



Ígéretes módszer kerékpártolvajok ellen

Speciális lakat + SMS küldés + térfigyelő kamerák = -90% bringalopás 3 hónap alatt. Ügyes!

Az online edzésnapló cikke itt olvasható.



Kerékpáron Budapestről Skócián át Londonba

Olvasni ajánlom.
a greenfo cikke:

Ferenczi István, 31 éves angoltanár 2007. július 1-jén, vasárnap reggel Nagy-Britanniába indul szabadságra. Kispesti lakásából kilépve azonban nem a közeli reptér felé veszi az irányt, hanem előző este felszerszámozott kerékpárjára száll.

forrás: http://greenfo.hu

cikk:
http://greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=16212&PHPSESSID=ae063851592e6...

egyéb:
http://www.lmv.hu/image/tid/524



Általános Iskolai Bicajos Képzés Angliában

Provinciális hír Angliából, de jó példa lehet.

http://www.stamfordtoday.co.uk/news?articleid=2975758

Bicajozó ifjoncok a helyes úton

Általános iskolai tanulók magasan ülnek, miután átmentek a Bicajbölcsesség (Bikewise) kerékpáros képességpróba első fokán.
Rendőrségi közösségtámogató tisztek, Helen Morris és David Vines, a stamfordi Bluecoat iskolából 14 fiatalt vezetett lépéseikben - és mindegyikük bizonyítványt kapott arra, hogy átmentek a gyakorlati részén a tesztnek. Az elméleti rész még osztályzásra vár.  tovább »