bicikli



Tanganyika-tóhoz, és kanadai rezervátumhoz jutottam volna el tavaly

Tanzániába, a Tanganyika-tó partján lévő Isinga falu melletti piciny szigetre, Kanadába, a Manicouagan-nál lévő furcsa, gyűrű-szerű tó partjára, Relais-Gabriel melletti részre, India Karnataka államába, Sakkalbert és Ankola közé egy kis vízfolyás óceánba való torkollása melletti bozótosba, vagy éppen Kína Csinghaj tartományába, egy hegyek között kanyargó vasút-melletti országútra jutottam volna el, ha a 2011-es évben letekert 6107,72 km-t légvonalban teszem meg Szegedről indulva.  tovább »

Az összes kép megtekintése
 

Sisakkamerát ide ne, Alphazoo. Vagy ha igen, akkor 4-et. :)

Üdv!

Kb 1,5 éve vásároltam meg az első sisakkamerámat. Semmi konkrét céllal, szeretem visszanézi, hogy merre mentem és hogyan. Később kiderült, hogy ezzel még ismerősöknek is kedvet lehet csinálni a bringázáshoz. Egyszer ti is kielemeztétek nekem itt, hogy amit csinálok az úton, az miért jó és miért nem. Aztán idővel egyszer kiderült, hogy csihi-puhi helyzetben is jól jöhet, de volt hogy egy varjú repült mellettem 50 cm-re és felvettem azt is. :D Egy-egy itteni blog bejegyzés is azt sugallja nem veszthetek azzal hogy veszem mi van ("csak" blogja, "baleset, aki látta véletlen" http://criticalmass.hu/forum/20100725/baleset-aki-latta-veletlenul).  tovább »



Szinésznők biciklin

Most találtam az origo.hu-n ezt a képsorozatot.
Nekem nagyon tetszik némelyik.
Amúgy unaloműzőnek :-)))

http://filmklub.postr.hu/szinesznok-biciklin/

 

Biciklivel a MÁV-on

Ma megjelent egy olvasói levél az Új MÁV Blogon, melyben Pretoryan a kerékpározással kapcsolatos MÁV-os észrevételeiről ír: http://megintallunkvazze.blog.hu/2011/07/07/bciklivel_a_mav_on

 

önkéntes segítség állami gondozott gyerekeknek

kedves mindenki, egy ismerős kérését továbbítanám.

"Sziasztok!

A segítségeteket szeretnénk kérni.

Pénteken állami gondozott gyerekeknek szervezünk egész napos programot egy vállalat önkénteseivel közösen, amiben a bringaszerelés is szerepel. A gond az, hogy nincs senki, aki tudna biciklit szerelni, mert lemondta az illető :/, a gyerekek pedig már belelkesedtek...

A feladat igazából sok belső csere lenne, fékbeállítás, és a gyerekekkel közös bringaszerelésről van szó - így talán ők is megtanulják megjavítani a járgányukat.

Írjatok a kinga0illyes@gmail.com címre, ha tudtok segíteni!

Köszönjük!"

kiegészítés:

2. kerületben lesz a Törökvész út, Kapy utca kereszteződésénél lévő gyermekotthonban



"when I get a little taller dad says I can run 700c wheels"

Hi, My name's Ayden Standley. I'mm 9 years old and this is my bike (Dad helped me build it) 37cm Trek 800 (Mom says the coolest thing about my bike is that it looks like one of dads bikes only way smaller) currently running 26" wheels with high psi slicks, when I get a little taller dad says I can run 700c wheels. Specialized saddle, bull horn bar with salsa tape, crome fork, top tube pad, 36 x 18. When I grow up I might be a custom bike builder. Dad thinks that would be AWESOME !!! Ayden "Bluefish" Standley
:D

http://www.fixedgeargallery.com/2011/june/3/JohnStandley_3/JohnStandley....



Villám és bicikli

Napok óta foglalkoztat a gondolat (a hírekben szereplő villámcsapások elszenvedői/áldozatai miatt is), hogy mi történik, ha menet közben csap belém, illetve a biciklimbe a villám.
A másik verzió, hogy mi történik, ha leér a lábam a földre (álló helyzetben) és úgy csap belém a villám, illetve a biciklimbe. Attól is függhet, hogy hol vagyok éppen? Úgy értem, más, ha a Margitszigeten suhanok át és más, ha a belvárosban, magas épületek közt?

Persze úgyanúgy útnak indulok, de van bennem egy kicsi félelem.

U.i.: Nem voltam zseni sohasem fizikából, ezért kéretik a gúnyolódást mellőzni...