bringás



Őrült gyalogok

Két nap alatt kétszer akartak megölni. Biztos nem szándékosan, de ez az esetek szempontjából indiferens. Igazából szeretnék megoldást találni a probléma, előre lépni, mert egyelőre nagyon drasztikus eszközök jutottak eszembe. Sokfelé előfordul hasonló a városban, az én útvonalamon két fontos pont van, a Móricz Zsigmond körtér és a Fővám tér. A kedves kis gyalogok állandó jelleggel szaladgálnak keresztül a piroson. Ami addig nem volna baj, amíg mindezt körültekintéssel űznék, de hallják (!), hogy nem jön autó, és irány át. Ma ezt egy fülhallgatós fiatalember és egy idős néni játszotta meg, csúnyát káromkodtam, szégyellem magam, de ma mindenki meg volt őrülve sajnos, és belőlem is kitört az állat.  tovább »



BAM! Bringásreggeli Kecskeméten is!

Kecskemét főterén 2011. április 19-én (kedden) reggel 6:30-9 óra között kakaós csigával és más péktermékekkel - tönkölylisztből készült gabonakolbászos és gombás holdacskákkal - várják a Magyar Kerékpárosklub helyi területi szervezetének képviselői a kerékpárral munkába igyekvőket.
A péksütemény és egy pohár tea mellett az aktivisták kérésre átvizsgálják a kétkerekűeket, hogy azok mindenben megfelelnek-e a KRESZ előírásainak, - nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részük a nemrégen meghirdetett országos rendőri akció során tulajdonosaiknak.

http://kerekparosklub.kecskemeten.hu/hir/bam-bringasreggeli-kecskemeten

www.bringazzmunkaba.hu



Bringás-wannabe

A futár-wannabe jelenségről már felvilágosítottak, de olyan is van, hogy bringás-wannabe? Mert kezdem magam úgy érezni.  tovább »



Újra MK-Dél-Buda filmest

Hétfőn, május 10-én 18 órakor újra filmklubestet tart az MK dél-budai TSZ-e.
A műsoron:
Pedál-a new york-i kemény futárarcokról készült már-már klasszikus
Flash-magyar próbálkozás bringás movie-ra
és még valami meglepetés film...
Mindenkit szeretettel látunk! A jó hangulat meglesz!

A Cím: XI. Himfy u 9. (Mórisz Zsigmond körtér mögött a plébánián, meg kell kerülni a főépületet, a hátsó épület pinyójában lesz, csak keresd a sok bringát!)



Critical Mass + Critical Mass Night Berettyóújfalu, 2010 04 24

Critical Mass Berettyóújfalu:

A berettyóújfalui Bihari Természetbarát Egyesület április 24-én csatlakozik az országos Critical Mass mozgalomhoz, hogy Berettyóújfalu is demonstráljon a környezetbarátabb, tisztább, csendesebb közlekedés, a Kerékpározás mellett.
Mutassuk meg mi is az autósoknak, hogy milyen sokan vagyunk! Szólj mindenkinek, akinek bringája van - ezt a városi kört bárki kibírja!
A felvonulásra idén is várjuk a speciális kerékpárok tulajait - a bringákkal együtt: monocikli, tandem, tricikli, chopper, épített bringák, Dirt gépek, BMX, Trialosok.

Gyülekező és bringatalálkozó: 09.30-kor a Szent István téren (mozi elől)
Indulás: 10.00-kor a térről, Rendőrségi és Polgárőr biztosítással.  tovább »



Havas tanár úr csúnyán beszólt a bringásoknak!

Részletek a most induló Bringás - heti e.magazinban:
http://bringas.hu



"Bringás autóban"

Ma a Baross utcában ért egy kellemes meglepetés. Egy szürke Ford Puma hátsó szélvédőjén volt egy sárga kis tábla "Bringás autóban" felirattal. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb eszköz arra, hogy a demagóg autósokokat rádöbbentse...nincs autós, biciklis. Csak ember van aki épp valamivel közlekedik.



elveszett oldaltáska

Sziasztok,

Bár nem sok reményt fűzünk hozzá, de hátha.....

Szóval, nov. 19-én este eltűnt egy barlangász kispajtás cucca, valahol a Budafoki úton, a volt Budai Skála szakaszán. Egy fekete AGU bringás oldaltáskában van/volt: n.sárga Edelrid sisak, Primus fejlámpa, overál, gumicsizma, térdvédő. ( Tudom, hogyan? Úgy, hogy elfelejtette bekapcsolni a táska csatját a csomagtartón :( )

Szóval, ha valami csoda folytán valaki hallana ilyesmit, hogy valaki talált ilyet és nem tud vele mit kezdeni akkor mi tudunk :).

Előre is köszi!

Tpol



Az autócsapkodásról...

Van itten a Zsurmi blogjában egy bejegyzés, két gyökér találkozásáról. Totalcar-os sztorira mutatós. Elolvastam, és hát autócsapkodás van benne...

Ehhez kapcsolódóan van egy sztorim, aztán rátérek magára az autócsapkodásra is...  tovább »



Gondolatok egy majdnem balesetről

Kicsit bulváros a cím, de igazán nem történt semmi komoly, csak egy apró bringás-autós incidens, de szeretném leírni a gondolataimat és az eseményt a blogomban.  tovább »