emlékpóló



CM emlékpólók 2.0 - ITT A NYÁÁR!

Sziasztok!

Először is szeretném a CM nevében mindekinek megköszönni azt hogy eddig már vagy 500-an támogattátok a CM-et, és jutottatok így pólóhoz. volt aki csak támogatott. Azt is nagyon szépen köszönjük!

Bekerült a nyomdába a CM emlékpólók második generációja!
(nagy köszönet sdd-nek a villámgyors munkájáért. miatta tudjátok megnézni az előnézeti képeket!!!!)

ahogy azt korábban írtam, lehet jelentkezni a cmbpmerch kukac gmail pont com címen is(már nagyon sokan megtettétek:).  tovább »

Az összes kép megtekintése


Critical Mass pólók

Frissítve: Nagyjából egy hét múlva lesz póló.

Most előre készültünk, de sajnos már a start előtt elfogytak. Ha van rá igény, egy héten belül nyomathatunk még, de csak akkor ha sokan akarjátok. Ha első kézből szeretnél értesülni róla, iratkozz fel a fejlécben a Riadóhiradóra.



megérkeztek az emlékpólók!!!

Sziasztok!

Az égiek meghallgatták imáinkat, így péntek délután megérkezett az emlékpólók első sorozata!!!

ilyenkor hirtelen meg szokás kérdezni, h mennyi az annyi, és erre a következő nemtúlrövid választ tudom adni:
mi most is mint eddig is, adományokat gyűjtünk. a CM annak érdekében h független maradhasson azt a rögös utat választotta h nem adja el magát, semmilyen szponzornak, így viszont nincs is bevétele.  tovább »

Az összes kép megtekintése


CM emlékpólószavazás - NAGYON FONTOS! terjeszd!!

Sziasztok!

Mint talán elmkéztek rá, már a múltkori őszi CM után felvetődött annak a kérdése h lehessen emlékpólót venni a befutóban, illetve a Lányok kérték – jogosan – h legyen ún. csajos póló is.
Én dobtam be magam abba, hogy néhány lelkes szervezővel együtt a vállunkra vesszük a pólós témát abban a reményben hogy össze tudjuk hozni a tavaszi CM megelőlegezett költségeit és hogy a következőre is legyen valamennyi tartalékunk. Esetleg még a szerverparánk megoldásra is maradjon.  tovább »



ötvenezeregyedik :)

bringás a pocakben!

A mellékelt képen látható az 50001. (ötvenezeregyedik) bringás. Egyelőre még nagy rá a póló, ki sem látszik belőle... :)



pólót cserélnék

Van egy L-es 50.001-es feliratos szürke pólóm, ami nagy rám, ezért elcserélném egy M-mes vagy egy S-ses méretűre.



Női céemes póló 2007 ősz

Van-e olyan csaj, akiknek az eddigi hálóing méretű S-es pólók nem tetszettek, és biztosan vennének női pólót? Hányan biztos vásárló kell, hogy megérje nyomni? Nekem két lányismerősöm van, aki venne pólót...

update: Ide tettem 5leteket, nézegetni.



Elkészültek a Critical Mass pólók

Elkészültek.
Hétfőn megy a Riadóhiradó, hogy hol lehet majd kapni. Gyorsnak kell lenni, idén kevesebbre futotta...



Critical Mass Budapest 2007 póló eleje és háta

A grafikák elkészültek, nemsokára szitáztatjuk a pólókat. Ha szeretnél, iratkozz fel a riadóhiradóra (menüsor a fejlécen), mert úgy kapsz róla leggyorsabban hírt. Ha minden jól megy, lesz hozzájuk egy extra matrica is.