Reggel be,
út közben kesztyű fel,
hoppá, a jobb fele nincs meg.
Kár érte, szerettem.
A megmaradt felét a zsebembe gyűrtem,
majd ráfordultam az Óceánárokra.
Szokásos rutin a kiskörútig.
Szabihíd előtt a sávon, index nélkül
jobbra kanyarodót találtam a nyakamon.
Lehet, hogy a holt terében voltam?
"Engedem, hadd menjen..."
Hídon át, sikátoron le,
tilosban balra, kétszer is, (ejj!)
gyárba be, (lakat, ajtók, lépcsők,
lift, ajtók, tükör, tálca, függöny,
víz, hab, víz, törlés, ruha,
ajtók, csipogás, kollégák, reggeli)
= napi rutin.
Délután elcsípett telefonbeszélgetés a folyosón:
- Bicajjal jöttem be és hallod,
esik rendesen, nem tudom, hogy megyek haza.
Arcomon mosoly.
Esőnadrág, kamásli, esőkabát. tovább »
