jófej-e vagy



Ilyen is van

Ma reggel olyat láttam, hogy el sem akartam hinni, hogy Budapesten vagyok. Történt ugyanis, hogy reggel a Hősök terén a Szépművészeti Múzeumnál álltam a sorban. Előttem pár autóval egy rendőrségi kisbusz állt. Egyszer csak hipp-hopp kiugrott egy rendőr a buszból, felkapott egy táskát, ami a kerékpárúton hevert, visszaugrott, a kisbusz bekapcsolta a szirénát, és jobbra kihajtott a Dózsa György útra.

Folyt: http://varos.blogter.hu/351111/ilyen_is_van



Írok már egy jót is

Éppen másztam felfelé, csak 15-20szal, mert emelkedik, és messziről jöttem, és jöttek is mögöttem. A foghíjasan parkoló autók között meg volt egy csomó hely, kisoroltam, hogy a mögöttem jövő autó el tudjon férni (volt olyan rendes, hogy nem centizett ki). Elment, és még villantott is, hogy köszi. Erre visszaintegettem. Szóval ilyen is van.  tovább »



CM bringa kölcsibe, woohoo

Valószinüleg vannak olyanok, akiknek ezért-azért, de épp nincs bringájuk vasárnapra, ám jönnének CM-re (ra). Nekik készitettük ezt a filmet, akarom mondani nekik szól ez a poszt, meg azoknak, akiknek nem elég hogy több cangájuk van, annyira jófejek, hogy odaadnák kölcsibe másoknak, hogy akkorák legyünk, mint vagyunk: óóórjásiak.

Nálunk pl. 4 bringa van kettönkre (egyet elajándékoztunk, kettö meg még nincs készen, de pszttt :) ), nyilván nem fogunk ennyin ülni egyszerre.

egy nöi bringa meg egy férfi tehát így kiadó.  tovább »