lakatolás



Jelzőtáblaoszlop-összeesküvés

Ma délután egy előadásra mentem a BME Martos kollégiumába. Mivel (már) nem vagyok senki és semmi az egyetemen, a zárt kerékpárketrecekhez nem lehet kulcsom, így maradtak a nyilvános lakatolóhelyek.

Az utolsó pillanatban érkezve a kollégium mellett, a Sztoczek József u. és a Kruspér u. sarkán levő KRESZ-táblát néztem ki magamnak. Még hívogatóbbá tette, hogy már állt ott hozzákötve egy bringa (ráadásul az enyémnél gyengébb lánccal, ha-ha). Lakatoltam, majd indulás előtt utoljára ellenőriztem, nem lehet-e kiemelni a táblaoszlopot. Meglepve észleltem, hogy könnyen ki tudnám.

Átviharzottam a Sztoczek u.-Bertalan Lajos u. sarokra, a Sztoczek felőli járdán levő táblához,  tovább »

 

Ellopták (majdnem)

levágott lakat

Hajnal háromkor szól a kaputelefon.
Megyek ki kómás fejjel, kérdezik, enyém-e az udvaron a bringa, mert megpróbálták ellopni, s a rendőrség úton van.
Felöltözök, lebattyogok. Nézem a bringám, sértetlen.
Az udvar távoli oldalán állnak a lakótársak, mondják, hogy nem azt buherálták, hanem a másikat (a párom és a gyermek bringája a kaputól távol van lekötve, egy U alakú vashoz).
Odamegyek hozzájuk, s kiderült, hogy a bicikli, amit megpróbáltak ellopni a lakásunk tulajának gépe, ami ott áll érintetlenül legalább 5 hónapja (mióta odaköltöztünk).
Egy számzáras gerinclakattal volt lezárva (lásd képek).
A tolvaj elég pancser lehetett, mert a szomszédok elmondása szerint vagy 20 percig bíbelődött vele.  tovább »

Az összes kép megtekintése


Bp. Nyugati pályaudvar, 2011.10.01. szombat, 11:08

MÁV Nyugati pu. kerékpárparkoló

Komolyan sehova nem fértem oda. Ki kellett vinnem a Westendhez.

(Milyen vicces, autóval az ember ezen bosszankodik, bringával meg - egyelőre - örül.)



Anarchista biciklisek

Miért viselkednek anarchista módjára a biciklisek? Itt ugyan csak a lakatolásról van szó, de szerintem nyugodtan kiterjeszthető az állítás a túlbonyolított és elavult szabályokra és a béna infrastruktúrára is:

Anarchista biciklisek, vagy használhatatlan bicikliárolók?

Általános feltételezés, hogy a biciklisek úgy viselkednek, mint az anarchisták, amikor lelakatolják a bringájukat. Emiatt a rendezett körülmények megteremtését ezen a területen sokan nevelési kérdésnek tekintik.  tovább »



Érdekes lakatolási technikák Amszterdamból:-D

Szüleim voltak kint Amszterdamban és ott lőtték ezeket a képeket:-)

Az összes kép megtekintése


Lakatolás cikk csajoknak

nyissz

Sziasztok!

Egy egész jó cikk jelent meg a Diványon a lakatolásról. Remélem segít abban, hogy az oldal látogatói ne használjanak sodronyzárat vagy hasonló díszlakatot a jövőben.



Az ország, ahol szinte nem kell lakatolni

Hihetetlen mennyire nem foglalkoznak a kerékpár lakatolással a svájci városokban.

Azt, hogy "valami betonozott objektumhoz lakatold a kerékpárod" nem ismerik! Ott hagyják a bringájukat, ahol kényelmes nekik :)

Mikor nem kell végre minimum 2 U-lakattal lezárni Budapesten a cangát, ha azt szeretném, hogy 1 nap múlva is ott legyen???

Az is meglepő milyen sokan viselnek fejvédőt az utakon!

Képek itt: városi bringázás Svájcban

Nem tudja valaki, hogy ez milyen matrica a bringákon?



Kár lenne, ha ellopnák

Gyorszáras első kerékhez lakatolni nem túl bölcs dolog... Ha ismered a tulajt, kérlek világosítsd föl!



Montreálban jártam,...

...biciklitárolót láttam. Volt hozzá használati utasítás is. Tetszett!