ősz



KÖSZÖNJÜK!

kép: Hernádi Levente Haralomposz

Köszönjük minden szervezőnek és rendezőnek, élen Küküvel és Sinyával, hogy megint megcsinálták!

Köszönjük a Fesztiválzenekarnak, a rendőröknek, a Szépművészetinek, és mindenkinek, aki támogatta a vonulást.

És természetesen köszönjük az összes résztvevőnek, akik nélkül ez a nap nem lenne az, ami.

Szuper volt, köszönjük.

(Ha valakit kifelejtettem, szóljatok, és beírom)



Critical Mass Szombathely

Autómentes Nap lesz, ez pedig az őszi Critical Mass napja Szombathelyen is.

Ezúttal emeljük a tétet, és konkrét célokért szállunk nyeregbe:

Hívjuk fel a figyelmet az idei KRESZ-változásokra, amelyek megkönnyíthetik a mi közlekedésünket!

Ha nem vagy velük tisztában, itt elolvashatod őket:
http://cmszombathely.blog.hu/2010/01/09/januar_1_jen_valtozott_a_kresz

A CM után pedig vitassuk meg közösen, hogyan tudnánk fellépni a megvalósításuk érdekében.

Érjük el, hogy az arra alkalmas egyirányú utcákba a bringások mindkét irányból behajthassanak!

Legyenek kerékpáros nyomok és nyitott kerékpársávok az utakon!

Terjeszd, szervezd, készülődj, szólj minden ismerősnek és főleg:

Gyere el!

Plakát:  tovább »



Nyárvégi átfordulás

Reggel be,
út közben kesztyű fel,
hoppá, a jobb fele nincs meg.
Kár érte, szerettem.
A megmaradt felét a zsebembe gyűrtem,
majd ráfordultam az Óceánárokra.

Szokásos rutin a kiskörútig.

Szabihíd előtt a sávon, index nélkül
jobbra kanyarodót találtam a nyakamon.
Lehet, hogy a holt terében voltam?
"Engedem, hadd menjen..."

Hídon át, sikátoron le,
tilosban balra, kétszer is, (ejj!)
gyárba be, (lakat, ajtók, lépcsők,
lift, ajtók, tükör, tálca, függöny,
víz, hab, víz, törlés, ruha,
ajtók, csipogás, kollégák, reggeli)
= napi rutin.

Délután elcsípett telefonbeszélgetés a folyosón:
- Bicajjal jöttem be és hallod,
esik rendesen, nem tudom, hogy megyek haza.
Arcomon mosoly.

Esőnadrág, kamásli, esőkabát.  tovább »



Suhanás a semmibe

A nedvességtől csillogó aszfaltot zöldre festik a jelzőlámpák. Nem sokkal távolabb megszűnik az út, elnyeli a köd. Nincs előttem semmi. Mögöttem sincs semmi. Egy aszfaltdarabon megyek, ami sosem fogy el. Furcsán puhán haladok, mintha az út fölött lebegnék. Az egész olyan kísértetiesen valószínűtlen. Mindent látok egyszerre, pedig sehova sem nézek. Nem tudom, mennyivel mehetek. Lepillantok a műszerre egy utcai lámpa fényénél: 29. Egész gyorsnak tűnik ebben a ködben... Mintha egy impresszionista festményben tekernék.  tovább »



Időjárás és üzlet

Annyira szeretném valahonnan megtudni, hogy mondjuk a BKV (de akár más tömegközlekedési vállalat) hány bérletet adott el e heti kezdőnappal, és ez mennyi mondjuk a múlt hetihez képest. Nem tud valaki ilyen adatot szerezni?

(Persze nézőpont kérdése, hogy ha kiderülne, hogy sokan járTAK biciklivel és gyalog, amíg jó idő volt, az jó dolog (mert sokan voltak), vagy nem (mert félnek a hidegtől). Meg az autóba át-/visszaültek sem jelennek meg a bérletszámban.)



Critical Mass MISKOLC 2009 ősz

Bringás felvonulás az Autómentes Napon 2009 szeptember 22-én 17 órától, találkozó a Városi Szabadidőközpont (Sportcsarnok) előtt.

Várunk mindenkit, kicsiket és nagyokat, időseket és fiatalokat, rutinosakat és kezdőket! Továbbá várunk minden kerékpárnak jellemezhető járművet, legyen az tandem, riksa, egykerekű, stb.  tovább »



"Itt van az osz, itt van ujra,

... S szep, mint mindig, ennekem. Tudja isten, hogy mi okbol. Szeretem? De szeretem."
Na persze en nem mindig - de ezt a verset nagyon. Ha esik es nyalkas-csuszos-gusztustalan az ido, hideg es sotet van, annak kevesbe orulok. Mert idokozben hudehirtelenszeptemberlett... legalabbis en meglepodtem. :D
Ti mit szoltok ehhez? Tudom, h mar van oszi-teli bringazas topik, nem is szeretnek konkuralni vele, inkabb az emberi tenyezore lennek kivancsi itt es most. Szeretitek/ nem, miert, h elitek tul/ mi kulonosen jo benne, ilyesmik... tessek, csak tessek! ;o)



Őszi nagytakarítás: október 13-14.

Sziasztok,

Október 13-14-e a nemzetközi nagy takarítási nap. Nézzetek ti is körbe a házatok/lakóhelyetek körül, mi az, ami a legjobban szúrja a szemetek, és szervezettek kis csapatot az ottélőkből, hogy segítsenek eltakarítani.

Ha érdekel, ki-hol-mit fog takarítani világszerte: http://maps.google.com/help/maps/cleanup/

Jó munkát mindenkinek!
Máté