petíció



Szűrőt a dízelekre, ne az emberekre!

Magyarországon évente 16 ezer ember idő előtt hal meg a részecskeszennyezés következtében. A dízeljárművekre szerelt szűrőberendezéssel ez a szennyezés jelentősen csökkenne. Egy 25 európai nagyvárosban végzett vizsgálat megállapította, hogy a részecskeszennyezés miatt – a lakosság számához viszonyítva – Bukarest után Budapesten halnak meg idő előtt a legtöbben. Világszerte sok város példája bizonyítja, hogy a javuláshoz elsősorban politikai akarat szükséges. A helyzet javítása érdekében a Levegő Munkacsoport petíciót kezdeményezett, amelyhez a http://levego.hu/peticio_korom címen várja a csatlakozókat.



Mit kívánnak a magyar bringások? -Frissítve!-

A felhívás közzététele óta nagyon sok levelet és hozzászólást kaptunk. Ezek figyelembevételével átfogalmaztuk a listát, hogy azok a kerékpárosok is magukénak érezzék, akik eddig nem.

Ez a felhívás egyenes folytatása a MK és a CM korábbi sajtófelhívásainak, csak azt gondoljuk hatékonyabb lehet, mert tíz-húszezer kerékpáros petícióját nem olyan könnyű félretenni mint egy sajtóközleményt.  tovább »



Petíció a Mátrai Erőmű bővítése ellen

ezt ne bővítsék

Akadályozd meg, hogy újabb ligniterőmű épüljön Magyarországon!

Évente több mint 6 millió tonna széndioxiddal hazánk legnagyobb széndioxid-kibocsátója a Mátrai Erőmű. Az állam most 75 százalékos részesedéssel venne részt az erőmű 200 milliárd forintba kerülő lignitalapú bővítésében. Ez nemcsak súlyos környezetvédelmi, de határozott gazdasági aggályokat is felvet.

Az állam már eddig is milliárdokkal támogatta a Mátrai Erőművet pl. adókedvezmények révén. Az új erőmű, amelynek megépítésére egyedül nem vállalkoztak német tulajdonosai, most döntően állami pénzekből mégis megépülne, rendkívül drága hitelek felvételére kényszerítve az állami MVM ZRt-t. Az államnak a gazdasági és pénzügyi válság idején olyan megoldásokat kell találnia, melyek nem súlyosbítják az ország pénzügyi és környezeti helyzetét.

Az erőmű bővítéséről itt olvashatsz bővebben.

A WWF szerint ahelyett, hogy az állam közpénzből bővítené a környezetszennyező erőművet, inkább az energiatakarékosság és energiahatékonyság javításának ösztönzésével, valamint a megújuló energiaforrások elterjedésének elősegítésével kellene támogatnia az ország villamosenergia-igényének kielégítését.

A WWF ezért arra kéri a Kormányt, hogy szüntesse meg a ligniterőmű mindennemű támogatását és tulajdonosként utasítsa az MVM ZRt-t, hogy ne vegyen részt a Mátrai Erőmű lignit alapú bővítésében!

Tiltakozz Te is!

Tegyél Te is az ellen, hogy a ligniterőmű felépüljön! Küldj levelet Kiss Péter kancelláriaminiszternek!

Itt írd alá!

Küldd el ezt a levelet ismerőseidnek, barátaidnak is!

Köszönjük,

A WWF Magyarország csapata



Tárolókat a Közgázra!

Eleged van már abból, hogy nincsenek (rendes) bringatárolók az egyetemi épületek körül? Unod, hogy kukákhoz és KRESZ-táblákhoz kell lakatolni?
Célunk, hogy a kényelmes és biztonságos tárolók szükségességéről meggyőzzük a vezetést, és a jóidő beálltával már mindhárom épületnél legyen megoldva a bringák elhelyezése.
Azon dolgozunk, hogy jó legyen Neked, Nekünk! Ha Te is a Közgázra jársz, írd alá petíciónkat!
http://www.petitiononline.com/mod_perl/signed.cgi?tarolot
További részletek, kérdések, mindenmás itt:  tovább »



CRiTiCaL MaSS | BaJa | A FöLD NaPJa

Április 22-én, a Föld Napján ismét kritikus tömeg kerekezett végig a város utcáin.

300 kerékpáros érezte fontosnak, hogy ezen a napon letegye autóját és a környezettudatos életmód jegyében kerékpárra pattanjon, ezzel is demonstrálva, hogy Baján igenis számolni kell a kerékpárosokkal, sőt sokkal nagyobb odafigyelést érdemelnek.  tovább »



A Retour de Voks petíció szövege

A kerékpáros civil szervezetek beadványa
a Gazdasági és Közlekedési Miniszter részére

RETOUR DE VOKS
2006. december 2.

Tisztelt Miniszter Úr!

A tavaszi Tour de Voks kerékpáros demonstráció után az összes parlamenti párt, így a jelenlegi kormánypártok is konkrét programot adtak ki a kerékpáros közlekedés feltételeinek, és infrastruktúrájának javítására.

A kapott ígéretek valóban alkalmasak arra, hogy az eddig másodlagosan kezelt kerékpározást biztonságos, és a többivel egyenrangú közlekedési formává tegye. Külön is köszönjük, hogy az ideiglenes kerékpáros miniszteri biztos megbízatását meghosszabbították, és a kerékpáros civil szervezetekkel is rendszeres, napi kapcsolatot tartanak fent. Mindemellett több területen szükséges lenne az előrelépés. Ezek közül felsorolnánk néhányat.  tovább »