rendőrök



Megint piros, de büntetéssel(?)

Reggel haladtam (most épp autóval) a Margit körúton a híd irányába és a Széna tér után a Mammut előtt pirosat kaptam, megálltam. Balról megérkezik mellém 2 motorosrendőr, majd ők is megállnak. Ekkor a kanyarodó (régen buszparkolós) sávban jön egy bringás, majd kis körülnézés és tétova lassítás után átteker a piroson.
Az egyik motorosrendőr elkezdi csóválni a fejét, mutatja a kollégájának (kb. úgy hogy "Hát ez hülye, legalább ha már itt vagyunk akkor ne menjen át a piroson, most mehetünk utána"), aztán bepöccinti a villogókat, kicsit a szirénát is, majd utánaered a bringásnak. A következő utcasarkon meg is állították, én meg mentem tovább.

De tényleg, miért kellett pont a rendőr előtt átmenni?



Zalaegerszegi kerékpáros rendőrök

Csütörtökön újból szolgálatba álltak Zalaegerszegen a kerékpáros rendőrök, akik a tavalyi kezdőévben közel háromezer kilométert tekertek, főként bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladattal.
(MTI/Zalai Hírlap)

http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20100401_biciklis_rendorok_zalaegerszegen



Menthetetlen Magyarország?

Mi is lenne a téma, Margit híd, naná.
A rendőrök kellettek oda szerintem. Én eddig is toltam, nincs változás.
Míg ma áttoltam 5ször húztak el mellettem bringával a birkák... Egy kiscsaj eltolta a rendőrök előtt és felszállt. Mondtam neki "Nagyon sietős?!" De csak fintorgott.

ITT MÉTERENKÉNT kell(ene) rendőr. De innen már politika, mert a rendőröknek nincs tekintélyük. Én dolgoztam Spanyolországban 2 hónapot, ott elég lenne ha rádnéz és leszállnál magadtól is. Itt megverik a rendőrt majd feljelentik ha nincs száma. OKé, politika, befejeztem.  tovább »

 

Elütöttek, meg is büntettek

13. § (1) i) Gyalog- és kerékpárút

Sokan tudjátok, főleg, akik ott voltak, hogy augusztusban balesetem volt az Andrássy#Eötvös keresztben. Az Andrássyn jöttem, a belső sávban egy buszt kerülve vagy előzve, mire teljesen szabálytalanul, egy záróvonalat és egy kötelező haladási irányt jelző táblát figyelmen kívül hagyva elém hajtott egy 24 éves srác. Egyszerűbben fogalmazva ott keresztezte az Andrássyt, ahol egyáltalán nem lett volna szabad.  tovább »



büntetik a bringásokat, szó szerint (is)

ördögöm van. hogy szakadnának meg az aránytalanság miatt! tegnap átmentem az oktogonon a piroson (a gyalogoknak volt zöld, értsd, nem a kereszteződésen hajtottam át, hanem az azt megelőző gy.átk.-en), az izabellánál várnak a rendőrök, személyi, lakcímkártya, fordítsa fel a kerékpárt (kiderült, judit nem lopta a cangát, már megérte.)  tovább »



Jaj annak, aki akadályozza a BKV járműveit

Cikk a Népszabadságban:

"Motoros rendőrök segítik a jövőben a BKV járműveit; a járőrök azt ellenőrzik, hogy szabályszegésével senki ne akadályozhassa a tömegközlekedési járművek haladását - jelentette be nemrégiben Bozsó Zoltán ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.

Az elhatározás persze nem új, hiszen Bazsó ezredes elődei is rendszeresen bejelentették, hogy a BRFK segíti a BKV járműveinek haladását, visszahódítja a buszsávokat a haladó, és a villamossíneket a parkoló autóktól.  tovább »



"No most rakd meg a Láncot, sej.."

Ma reggel valahogy különösen jól esett rakni, szélesmosoly és társai az arcomon, még az Andrássyn szerencsétlenkedő autók sem tudtak felbosszantani.. Szóval végig suhanás, (nem a Clarkádámon -köszidezso, hanem) Roosewelt téren körbe, fordulnék a láncra, majd kiröhögtem saját magam, de igencsak.. :)
Ugyanis az ominózus hídat díszítő "nebringaitten"-tábla tövénél cirka 15-20, hokimezbe öltöztetett rohamrendőr álldogált, kissé fázva, cseppet morcosan.. :)  tovább »



Budapesti rendőrök és a KRESZ

Mai mókás esetem rendőrökkel.

Megyek kifelé a Szentendrein, természetesen úttest, ahogy kell. Egy jól átlátható kereszteződésben - a térképet nézegetve a Záhony u. lehetett, - átcsorogtam a piroson, szemfüles rendőrje persze észrevette. :)
Csak pár száz méterrel később jött mellém, és leállított. Próbáltam összeszedni minden türelmemet és jóindulatomat, elővettem a létező legbarátságosabb hangnememet, hátha megúszom.

Jól is ment a dolog. Kérdezte, van-e nálam személyi, mondtam: természetesen. Elkérte. Mondta, hogy mi a probléma, mondtam, hogy igen tudom, elismerem, hibáztam. De nem sokáig tartott az idill. Kiszállt a kolléga is, s talán előtte akart valamit bizonyítani még, vagy nem tudom, de mellékesen elkezdte ecsetelni nekem, hogy na meg egyébként is, a Szentendrein végig (!) van kerékpárút (!), ott kéne mennem. A másik erre hozzátette, hogy ahol éppen állunk (a járda), az is kerékpárút. (Mondanom sem kell, a rendőrautóval a járdán álltak meg, na meg ez épp az Aquincum előtt volt 50 méterrel, ahol úgy emlékszem, épp nincs gyalog- és kerékpárút a járdán sem...)  tovább »