tábla



Januári tekergések

2012. eddig nem "kényeztetett" el bőséges havazással és fergeteges zimankóval.
Ez az Én olvasatomban azt jelenti, hogy remek lehetőség adódott több alkalommal akár este, akár a hétvégeken kisebb nagyobb tekerésekre.

A bringázások során eljutottam néhány helyre, ahol olyan jelenségek bukkantak fel, amelyek megérdemelték, hogy megörökítsem, akár tanulság képpen az "utókornak".

Útjaim vegyesek voltak.
Volt benne Dél-Buda, Pestnek a belvárosi Duna-parti szakasza, Buda és persze a másik "kedvenc"az észak felé vezető Római parti útvonal, Szentendre-Pomáz irányába.
Kellemes időtöltés volt.

http://www.meglato.hupont.hu/11/januari-tekergesek

Az összes kép megtekintése


Jelzőtáblaoszlop-összeesküvés

Ma délután egy előadásra mentem a BME Martos kollégiumába. Mivel (már) nem vagyok senki és semmi az egyetemen, a zárt kerékpárketrecekhez nem lehet kulcsom, így maradtak a nyilvános lakatolóhelyek.

Az utolsó pillanatban érkezve a kollégium mellett, a Sztoczek József u. és a Kruspér u. sarkán levő KRESZ-táblát néztem ki magamnak. Még hívogatóbbá tette, hogy már állt ott hozzákötve egy bringa (ráadásul az enyémnél gyengébb lánccal, ha-ha). Lakatoltam, majd indulás előtt utoljára ellenőriztem, nem lehet-e kiemelni a táblaoszlopot. Meglepve észleltem, hogy könnyen ki tudnám.

Átviharzottam a Sztoczek u.-Bertalan Lajos u. sarokra, a Sztoczek felőli járdán levő táblához,  tovább »



Táblahorror Békésen

Lőttem a telefonommal pár képet Békés (Többszörös kerékpárosbarát település, KETOSZ székhely) belvárosáról.

Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy csak unalmamban vinnyogok, vagy tényleg nem teljesen értelmes ez a táblázás? Nem tudom, hogy az adott helyeket Atomboy is látta-e annak idején, ha igen, akkor elnézést előre is a reposztért!

képek itt:
https://picasaweb.google.com/plush87/TablahorrorBekesen#



Kerékpáros táblák, mert nekünk mindegy

kerékpárút (állítólag)

Fehérváron sétálgatva megtaláltam az ország, talán legkeskenyebb kerékpársávját, amiről azonban nem készítettem fotót, de két érdekes formájú kerékpárút tábláról igen, természetesen nincs öt méter, de most kivételesen némi értelme mégis van, mert úttest nincs a kihajtásra (csak elegendő hely rá). így viszont, átvezetéssel, a kedves kerékpárral közlekedő majdnem szabályosan tud ráhajtani az úttest kerékpársávjára... Nem sok átvezetésre (annál több zebrára eresztésre) emlékszem eme szép városból, úgyhogy még így is meg kell becsülni.  tovább »

Az összes kép megtekintése


"Bringás autóban"

Ma a Baross utcában ért egy kellemes meglepetés. Egy szürke Ford Puma hátsó szélvédőjén volt egy sárga kis tábla "Bringás autóban" felirattal. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legjobb eszköz arra, hogy a demagóg autósokokat rádöbbentse...nincs autós, biciklis. Csak ember van aki épp valamivel közlekedik.



Egyirányú utcák

Ahogy azt többen sejtették még sokáig várat magára az egyirányú utcák megnyitása.
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/ma_meg_tilos_szembebiciklizni/213591...
"Bár életbe lépett az új KRESZ-szabály, nem mehet szembe a kerékpáros a forgalommal az egyirányú utcában, mivel ehhez táblákat kellene kihelyezni, azok pedig egyelőre nincsenek."

Bár csúsztatásnak érzem az állításokat, annyi lejött a cikkből, hogy talán majd jövőre megnyithatnak egy-egy utcát, ha ők is úgy akarják...



Jó fej volt az Erdért

Volt egy kis gond az Erdértnek egy táblájával, amely eltakarta a jelzőlámpát a Horog utcánál.
(Itt: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20091126/eltakart-jelzolampa-horog-... )

Egy barátom szép levelet küldött nekik, de ahogy olvastam, mások is akcióba léptek.
Bár az Erdértnek - saját állítása szerint - minden engedélye megvolt a tábla kihelyezéséhez, nem mentek bele egy adok-kapokba, hanem teljesen jófej módon áthelyezték a táblát. Nekik így nem olyan előnyös, a kerékpárosoknak viszont sokkal biztonságosabb.
Köszi nekik! :))



Első fokon bűnös

Ma délelőtt megjelentünk a Szegedi Városi Bíróságon. A vád szerint a vádlott leszerelt egy kerékpárral behajtani tilos táblát, és ezzel a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követte el. A bizonyítás, majd az utolsó szó elhangzása után elítélték Dovát, és próbára bocsátották.  tovább »



Elindult a Táblavadász

A XII. kerületi Helyi Téma előző számából:

Az önkormányzat szakirodájának tájékoztatása szerint az elhasználódott táblák cseréje az FKF Zrt. feladata, azonban tapasztalataik szerint az ügyintézés akár két hónapig is eltarthat. Az utak mellett hagyott táblák leszerelése ugyanakkor a rendőrség hatásköre. A "vadtáblák" eltávolítására nemrég akciót hirdetett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.  tovább »



"Osztott gyalog- és autóút" tábla. Ez már az új KRESZ?

Márpedig ilyen tábla nincs.
Legalábbis a KRESZ szerint.
De úgy tűnik mindem megoldható ha nagyon akarják.
Itt pl. kreáltak egy táblát hogy a kazalnyi parkolóhelyet még megtoldják nyolccal a járda rovására...
Ha ezek után nekem valaki azt mondja, hogy valamit a közlekedésben azért nem lehet megvalósítani, mert a szabályok így meg úgy… azt kiröhögöm...
Ha szándék van akkor lesz megoldás is.
Minden más csak mellébeszélés...

Az összes kép megtekintése