törés



Amortizáció

repedés a lámpa, és a stucni között

Rám jár a rúd mostanában. A lámpával kezdődött, január közepe táján. Persze nem meglepő, hogy bemondta az unalmast, hiszen többször is volt már ragasztva, meg egy ideig gyorskötöző tartotta kormányon, aztán most végleg eltört, így vehettem újat.

Néhány nappal később iszonyúan megraktam egyik reggel a Vágány buszsávjában a 20E előtt, melóba jövet, ami után 10 perccel egy pirosnál a sor elé állás közben tőből letéptem a kormány jobb oldalát, rajta az új lámpával. Szerencsére meg tudtam fogni a gépet, zakó nélkül megálltam. Bevágtam a fél kormányt a zsákba, és raktam tovább, kicsit lassabban, fél kormánnyal. Legalább jobban elfért a tárolóban a bicikli.  tovább »

Az összes kép megtekintése


Vigyázz! Csúszik

Gipsz

Épp, hogy elkezdtem kigyógyulni az előző esésemből, hála a gondos gyógytornásznak, máris itt a következő. :(  tovább »



Kátyú > kitört kerék > kártérítés

Történt tegnap estefelé velem, hogy a Thököly útról jöttem a vadiújonnan vett és otthon felturbózott országútin a Keleti felé. Sötét. Végre magam mögött tudva a macskakövet, jött a pályaudvar melletti építkezést elkerülő behajtani tilos kivéve taxi, BKV út, ami a macskakőhöz viszonyítva egész jó minőségnek örvend. Közvilágítás nuku, szerencsére van egy bivaly lámpám+egy fejlámpa, ilyenkor jól jön. Sajnos persze semmi sem tökéletes, így sikerült pontban 18:00-kor egy akkora kátyút kapnom amekkorát ritkán lát az ember. Fura hangok, érdekes kormányviselkedés, inkább félreállunk.  tovább »



Ég veled, Simplon Gepárd Baby

Sejtettem, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Simplon Gepárd Baby feladta a harcot, miután tegnap IPG-vel szétvágtuk a dugót a Kiskörúton.

Szép, büszke véget ért. Még épségben hazavitt - nem, nem ez a jó szó, nem hazavitt. HazaMacaframázott. Utolsó útján valósággal tépte az aszfaltot. Én pörgettem Őt, Ő pörgetett engem...

Aztán ma reggel, ahogy vettem le a fali tartóról indulás előtt, láttam, hogy körbe van törve a nyeregvázcső a középcsapágyház fölött. Hát ezért éreztem egy kicsit bizonytalannak az elmúlt 2 napban. Mintha lengett volna a hátulja. Itt a vége... Van abban valami borzongató, hogy a Cateye-t, amit kifejezetten Rá vettem, 2 nappal előtte fordítottam át...  tovább »



R.I.P. kormánytengely

Az áldozat

Azaz Rest In Pieces.

Történt ugyanis, hogy az Olof Palmén mentem kb 30 tájékán, amikor hirtelen szembejött egy olyan jó mély árok, ami néhány úton van keresztbe. Volt vagy 5cm mély, nemtom eddig hogy nem vettem észre amikor arra jártam, mindegy. Lényeg hogy lassítás nélkül átmentem rajta. BUMM-BUMM. Kulacs kirepült - ha-ha :D  tovább »



káröröm

ehhh...hát kicsit örömködve fogadtam a hírt, hogy elmarad a Critical Mass, eddig nem jutottam még ki rá, mert kb mindig aznap tudtam meg, h jéé, ma lesz a bringás felvonulás, pedig nagyon szeretek bringázni, na, de most végre időben megtudtam, hogy juhúúú...szeptember 22...ezazzz...igen, ez volt augusztus első hetében...augusztus 15.én kimentem Zsámbékra szintén bringás exbarátomhoz, na, mind1...ez lényegtelen...viszont hazafelé jövet kb 300m-re a házunktól a főúton elgázolt egy kocsi...nínónínó mentők, tűzoltók, rendőrök, stb...stb...én egy másik dimenzióban, sokkos állapotban, agyrázkódással, szétnyílt fejbőrrel fekszem a betonon arccal lefelé...nade a szög csak most bújik ki a zsákból (aztán be a lábamba:P), hogy miért is örülök h elmarad a CM...ugyanis a bal combcsontom kettétört, elcsúsztak egymás mellett, a combizmaim ripityára mentek, a térdem úgyszintén, be a kórházba, éjfélkor a műtőbe is kerültem, 4órás műtét, csavaroztak, vasaztak, varrtak, minden mi szem szájnak ingere...utána be az intenzívre, ahol 1hetet feküdtem, majd 1hét után átkerültem a rendes kórterembe, ahol egy bokát tört leányzó feküdt a másik ágyon, szintén CM-es széttört álmokkal...!!!  tovább »