Közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ a Keleti pályaudvar bejárati vágányai felett a Kerepesi út forgalmát átvezető felüljáró felújítására. A mind közúti, mind pedig vasúti szempontból fontos kereszteződés felújítását a forgalom fenntartása mellett végzik. A munkák a tervek szerint 2013 nyarán kezdődnek meg, áll a BKK közleményében.
(...)
Az átépítés után az új, északi hídszerkezet szélesebb lesz, így azon három forgalmi sáv is elfér. Az új híd déli oldalán kétirányú kerékpárút épül, összekötve és folyamatossá téve a régi híd által megszakított kerékpárutat.

Index cikk.

A Dráva-menti kerékpárút felső szakaszán a "potyázó" turisták felfelé vonattal mennek hogy aztán lezúghassanak úgy 50 km-t.
Villach állomásán 5 kerékpáros lift segíti a peronok megközelítését. Ez nálunk szinte elképzelhetetlen.
4 személykocsihoz 2 bringaszállítót kapcsoltak, láthatóan állatszállítóból alakították át. Ötletes, olcsó, követhető!

Az alsó szakaszon már kevesebb a turista, a falvak versenyeznek értük. A cél érdekében három falu összefog /na jó, biztos állambácsi is segít/ és egy igen esztétikus hídon próbálja a folyó másik oldalára magához csalogatni őket. Kicsit csalnak a cél érdekében, hiszen az elágazásnál a piktogrammból nem derül ki mekkora és milyen magas a kerülő, de akkor már mindegy.  tovább »

Hadd meséljem el nektek kalandos történetemet, ami Július 2.-án délután történt meg velem.
Úgy gondoltam, a nyári szünet alkalmából hosszabb időre vidékre utazom, és hozom magammal a bringámat is, hogy tudjak itt a környéken is túrázgatni. Az elképzeléssel minden rendben volt, fél útig vonat, többi két keréken.  tovább »

Mindenkit megnyugtatnak, hogy nem zárnak be vonalakat:
http://mno.hu/gazdasag/nem-zarnak-be-vasutvonalakat-1058711

Közben a mellékvonalakon, ahol egyébként is kevés vonat jár drasztikusan akarják csökkenteni a vonatok számát. Napi 2-3 vonat irányonként. Ez gyakorlatilag használhatatlan, az utasok száma nullára vagy annak közelébe fog csökkenni, 5 óránként járó vonathoz nem lehet igazodni.

Pedig a vasút utasainak száma hosszú idő után először emelkedett:
http://mno.hu/gazdasag/tiz-eve-nem-volt-ilyen-a-mav-nal-1058412  tovább »

vissza a jövőbe

"Újabb gyűrűt kaphat Budapest: a kormány nemcsak az M0-ást fejezné be, de egy másik elkerülőt is építene a főváros körül. A közúthálózat 2027-ig több száz kilométer autóúttal és főúttal bővülhet, ha sikerül előteremteni erre úgy háromezermilliárdot. A jelentősebb beruházások többsége csak a ködös jövőben valósulhat meg – újabb négyezermilliárdért."
- írja a Népszabadság, nekem meg jár az agyam...

Ha előre tudják, hogy a dolog fenntarthatatlan (forgalmat generál, így majd bővíteni kell), miért nem fektetnek olyanba, ami fenntartható? Miért nem olvasunk ekkora tervekről a vasúti közlekedésben? Miért tart 3 órát lejutni Balatonalmádiba vonattal? De persze, bővítsük újabb két sávval a frissen megépült M0-ást, húzzunk új aszfaltcsíkokat mindenhova, és aztán? Utána hogyan tovább?
Miközben például eddig 44 milliárdot buktunk a tök üres M6-oson...  tovább »

Bringaszállító kocsi

,,Pompás nyári program a Balaton körüli biciklizés. Mára már a teljes Balatont kiépített kerékpárút veszi körbe. Tervezhetünk egy-két napos kirándulásokat hosszabb-rövidebb szakaszokra, de a tó teljes megkerüléséhez minimum egy héttel számoljunk.''

Azért a bringás oldaláról nem teljesen pontosak az infók, de tök jó, hogy ilyesmiről is írnak.

Forrás, és teljes cikk: iho.hu

A kép Kadocsa Gyula felvétele, forrás: iho.hu

bringaszállító kocsi

Az idei nyári menetrenddel „új” kerékpárszállító kocsikkal találkozhatunk a Balaton déli partján. Egyelőre öt készült el a 95-80 sorozatú poggyászkocsikból átépített járművekből, de értesüléseink szerint továbbiak is várhatók.

Forrás, és további részletek: iho.hu

A kép Szabó Bence felvétele, forrás: iho.hu

Érdekes programajánlóra bukkantam, ami szerintem többet érdeklődésére tarthat számot, íme:

Kerékpáros kocsibemutató
Május 15. - Nyugati pályaudvar

Május 15-én a „Bringázz a munkába kampány" zárórendezvényének egyik eseményeként kerékpáros kocsibemutatóra hívjuk Önt a Nyugati pályaudvarra a 10. vágányhoz.

A bemutató időpontja 10:00-14:00 óra, amelynek keretében terveink szerint 6 járműtípussal ismerkedhetnek meg közelebbről: 2 típusú motorvonattal és 4 fajta kerékpárszállításra alkalmas kocsitípussal.  tovább »

Kövesse velünk a felújítás minden mozzanatát!

A folyamatosan növekvő kerékpárszállítási igények kiszolgálása – a rendelkezésre álló anyagi források figyelembevételével – a MÁV-START Zrt. számára is fontos célkitűzés és feladat.
Felújítás előttA jelenlegi gazdasági körülmények nem teszik lehetővé új típusú kerékpárszállító kocsik beszerzését, azonban 5 darab nagy befogadóképességű (nagyobb csoportok számára is alkalmas) kerékpárszállító kocsi javíttatásával és felújításával bővíthető a szolgáltatás.  tovább »

A minap leltem erre a remek cikkre és a napokban személyesen is meggyőződtem Pilisen arról, hogy bár manapság elég sok a gyenge minőségű és elhibázott fejlesztés, azért nem reménytelen a helyzet. Erre jó példa Pilis állomás korszerű felújítása, aminek a keretében csúcsminőségű, fedett kerékpártárolók is kialakításra kerültek. Azt hiszem valami hasonló műszaki tartalom és kivitelezés lenne irányadó a Budapest környéki elővárosi vasúti szakaszokon is.  tovább »