zebra



Egy nap két gázolás a zebrán.

Utóbbi időben olvastam pár zebrás gázolást, mégse írtam ki, de most már elegem lett abból, hogy napi tapasztalatomban is állandóan félve, reszketve kell megközelíteni a fekete-fehér elválasztó vonalat. Olyan hülye lennék, hogy miért nem értem, ez lenne a normális és nem lehet ott lassítani? Esetleg jobban odafigyelni más emberekre, mert adódhat úgy, hogy fordul a kocka és nem lesz kellemes.

Segítsetek megfejteni e rejtélyt, hogy miért létezik ez még Magyarországon?

http://barikad.hu/gyalogosokat_g%C3%A1zoltak_zebr%C3%A1n_kaposv%C3%A1ron...

Rövid időn belül két gyalogost is elgázoltak Kaposváron, az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.



Átszakadt egy gát Szegeden

Ez elég riasztó mondat lenne, de valójában ez egy szellemi gát volt, így viszont már más a helyzet. A helyi lapban a kamikaze, szabályokra tevő biciklisekről lehetett sokáig olvasni, és arról, hogy ki, miért nem normális. Ma vezércikként jelent meg, hogy a közlekedési hatóságnak fogalma sincs a kerékpáros közlekedésről. Az újságíró nem csak kiment, és leírta, hogy mit lát, majd várta, hogy a cikk nyomán a közlekedők egymásnak ugorjanak. A kérdésnek utánajárt, olvasott, és megkérdezte az NKH-t, és a Magyar Kerékpárosklub helyi tagjait is. A hatóságtól idézetek olvashatóak, melyekből kiderül, hogy a kerékpáros létesítményeket engedélyezőknek fogalmuk sincs sem a KRESZ-ről, sem az útügyi előírásokról.  tovább »

 

Told át a zebrán

A szegedbicaj stábja bemutatja:

A toljad át! című rövidfilmjét

Avagy mit tegyünk,ha olyan útkereszteződésbe érkezünk járművünkkel ahol kijelölt gyalogátkelőhely található.

http://www.youtube.com/watch?v=coMsUMJd9MU

A kapcsolódó sajtóanyag:
http://szegedbicaj.blog.hu/2011/08/15/szallj_ki_es_told_at_a_zebran_az_a...



Vannak bunkó bringások is

Újabb gyöngyszem a magyar nemzetben, tessék lássék.:

Lehetetlen eldönteni, hogy a közlekedésben részt vevők közötti vitának ki a valódi felelőse. Talán egy kicsit mindenkinek jobban oda kellene figyelnie, bár a közlekedési kultúra és az egymáshoz való viszony hagy némi kívánnivalót maga után. Az autósnak nem kellene „vészesen megközelíteni” a bringást, utóbbinak meg nem folyton beszólogatni és akrobatát játszani ott, ahol annak nincsen helye. Akár ez is lehetne az első lépés, plusz a gyalogosok is itt vannak; bár a járdán nem kötelességük 35 másodpercenként hátrapillantani, hogy éppen mikor kell félreugrani.  tovább »



Cserbenhagyásos gyalogosgázolás - segítséget kérnek

Bemásolok egy levelet. Célom vele a figyelemfelkeltés és lehetőség szerint információk szerzése, ezért nagyon kérek mindenkit, hogy a frusztrációját ne itt élje ki egy "minden autós köcsög, lőjük le, stb." posztban, hanem, ha esetleg tud segíteni, szóljon nekem a kapcsolati fülön.
Egy normális országban ez a felhívás a tévéhíradóban szerepelne.

Sziasztok!
Cserbenhagyásos gázolás történt tegnap (február 3-án) este Budapesten a Haller utcába IX. kerület . A nővéremet ütötték el, kérek szépen mindenkit, hogy segítsen megtalálni a rohadékot!!!
Az autó sötétkék vagy fekete honda, a rendszámról sajnos csak sejtés van, tehát nem biztos. Nővéremnek ez rémlik: MNB vagy NMB . Az autó jobb eleje (remélem) horpadt lehet.  tovább »



Segítsetek megtalálni a tettest!

Az alábbi eset annyira felháborító, hogy úgy érzem, az összes fórumon terjeszteni kell. Ha csak egy százalékkal is nő az esélye, hogy megtalálják ezt az ... embert, akkor már megérte.

Az év első napján hajnalban elütöttek egy szabályosan átkelő gyalogost a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán. A tettes segítségnyújtás nélkül továbbhajtott , a nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Egy biztonsági kamera rögzítette az esetet, itt látható:

http://auto.indavideo.hu/video/Gazolot_keres_a_rendorseg

Ha valaki felismeri a kissé elmosódott logót, vagy jártában keltében hasonlót lát, akkor ne habozzon ezt jelezni a hatóság felé!  tovább »



Mintha nem is lennének közlekedési szabályok

Vasárnap kivételesen bekapcsoltam a TV-t, és szerencsémre egy igen érdekes riportot sikerült elkapnom a Naplóban.

"Sok ember gondolja úgy, hogy rá nem vonatkoznak a közlekedési szabályok. A legkirívóbb esetek között találjuk a zebrán való gázolásokat. A 2008-as évben 24 embert gázoltak halálra, 2009-ben ugyanez a szám 25-re emelkedett. Keleti Andrea és a Napló stábja végigkísért egy három napos razziát, ahol nemcsak szabálytalankodó autósokat figyeltek és büntettek meg a rendőrök, hanem megfeddték a szabálytalankodó gyalogosokat is. Mert a KRESZ rájuk is vonatkozik, sőt a biciklisekre is."

http://tv2.hu/naplo/video/mintha-nem-is-lennenek-kozlekedesi-szabalyok



Ennyit ér egy ember élete.

Ennyit ér egy ember élete.

„Nyolc hónap fogházbüntetésre ítélték, s öt évre eltiltották a járművezetéstől Pásztor Istvánt A halálos kimenetelű baleset szeptember 29-én történt. A Sivárként is emlegetett egykori világválogatott kézilabdás a Völgy híd felől a belváros felé hajtott Ducati motorjával, amikor a tűzoltóságnál lelépett a zebráról egy helybeli 80 éves férfi. A játékos ugyan fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. Az idős férfi a helyszínen életét vesztette. A szerdai tárgyaláson az ügyvéd kérésére kizárták a nyilvánosságot, ezért az ítélet hirdetésénél csak az derült ki, hogy a kézis az ütközéskor 69 kilométeróra sebességgel haladt. (kiemelés tőlem).  tovább »



Szabad-e a "zebrán" biciklizni?

Erre szoktak jönni a reflexválaszok, hogy nem. A „miért” kérdésre már különböző magyarázatok szoktak születni, de a végső konklúziót kevesen mondják ki: jah, mégsem tilos. A kérdést ugyanis úgy helyesebb feltenni, hogy szabad-e egy úton haladva ott keresztezni egy másik utat, vagy ráhajtani, ahol gyalogátkelőhely is föl van festve. A békéscsabai rendőrök táblázós pszeudo-jogalkotós akciója óta levelezünk a rendőrséggel. A kérdésen töprengve közlekedtem a szegedi Oskola utcán, amikor egyszer csak egy autós hajtott a zebrára hosszában. „Nofene” gondoltam, aztán megnéztem, és az autós szabályos volt.

Boncolgató írás a szegedbicajon.

http://szegedbicaj.blog.hu/2010/09/24/szabad_e_a_zebran_biciklizni

CSI