Az Élőlánc kerékpáros programja



Bárhonnan Bárhová Biztonságban Bringával

Az Élőlánc Magyarországért programja a kerékpározás fejlesztéséért

A közlekedéspolitika szemléletében sürgős változásra van szükség. A helyváltoztatás nem cél, hanem eszköz a céljaink eléréséhez. Keresletcsökkentő közlekedési stratégiára van szükség, amely csökkenti a helyváltoztatási igények összmennyiségét, a közlekedés megszervezésénél előnyben részesíti a gyalogosokat, a kerékpárosokat, a tömegközlekedést.
A Magyar Közlekedési Stratégiát kiegészítve meg kell alkotni Nemzeti Kerékpáros Stratégiát és az ennek intézkedéseit tartalmazó Programot. A Programot törvényben kell rögzíteni legkésőbb 2007. június 30-ig. Egy ilyen program legfontosabb elemeinek a következőket tartjuk:

  • A gépjárműforgalom mérsékélése érdekében fizető közlekedési övezeteket kell kialakítani (dugódíj bevezetése). A bevételek jelentős részét a tömegközlekedés minőségi fejlesztésére kell fordítani.
  • Új forgalomcsillapított, illetve gyalogos, kerékpáros övezeteket kell létrehozni, ahol csak lehetséges.
  • A kisebb forgalmú utakon 30 km/h-s sebességkorlátozást kell bevezetni és szigorúan betartatni.
  • A KRESZ szabályrendszerét felül kell vizsgálni. Az életidegen, be nem tartható, illetve a biztonsági szempontokkal nem indokolható, a kerékpárosokat az autósokkal szemben hátrányba hozó jogszabályokat meg kell változtatni.
  • Egybefüggő, országos kerékpárút-hálózatot kell kialakítani, melynek elve röviden: „Bárhonnan Bárhová Biztonságban Bringával”. Azaz: olyan hálózatra van szükség, amelyen a kerékpáros lakóhelyének, illetve az ország tetszőleges pontját folyamatosan haladva el tudja érni, saját és mások testi épségének kockáztatása nélkül.
  • A II. Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt célként kezelje a települések gyalogos- és kerékpárosbarát szemléletű átalakítását és az országos kerékpárút-hálózat kialakítását. Öt év alatt 5000 km hosszúságú kerékpárút-hálózat kiépítéséhez biztosítani kell a megfelelő anyagi forrásokat.
  • A nagyobb tömegközlekedési pontokon – az igényekhez méretezett – őrzött P+R kerékpártárolókat kell létesíteni.
  • A közintézményeket, hivatalokat, óvodákat, iskolákat, egyetemeket kötelezni kell kerékpártároló kihelyezésére.
  • Biztosítani kell, hogy minden vonaton (ideértve az intercity-ket is), a városi hegymeneti, valamint helyközi autóbuszjáratokon szállítható legyen a kerékpár.
  • Kötelező jelleggel be kell vezetni 12 éves korban a gyermekeknek a kerékpáros KRESZ- és gyakorlati vizsgát.
  • Központilag vezényelt népszerűsítő kampány helyett a kerékpáros civil szervezetek, önszerveződő kezdeményezések szemléletformáló tevékenységének segítésével lenne célszerű a „bringás életformát” minél több emberrel megkedveltetni.
  • A régiók készítsenek kerékpáros turisztikai fejlesztési programokat. Ezek alapján a II. NFT-ben megfelelő keretet kell biztosítani a kerékpáros turizmus fejlesztésére.
  • A Nemzeti Kerékpáros Stratégiát és Programot az önkormányzatok, illetve társadalmi szervezetek széles körű bevonásával kell elkészíteni és végrehajtani.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
magwas képe
magwas
1 h, 2006-04-03 22:08

Stabilan hozzák magukat ebben a témában is. Megkérdezik a legjobb szakértőnek számító civil szervezetet, hogy mit kéne, és aszerint haladnak.

Hirtelen nem is találok különbséget a tour de voks anyag között és eközött.

--
a bátor kommutátor

Kuku képe
Kuku
2 h, 2006-04-03 22:20

Jó munka, bizony!

Binky képe
Binky
3 h, 2006-04-03 22:28

Korrektek...
És ha tényleg sikerülne betartatni... hajjaj:)

ATA képe
ATA
4 h, 2006-04-03 22:43

Még nekem is tetszik! Tiszta Hollandia.

urga képe
urga
5 k, 2006-04-04 00:12

Nem, Hollandiában elképesztően intenzív a közlekedés. Bicikliznek ők, de mellette rengeteg az autó/autóút/autópálya, az egész országot átszövi csatornahálózatuk, és vasútban sem szenvednek hiányt. Hollandiában a "környezetkímélő" közlekedési módok nem kiváltják a környezetszennyező módokat, hanem hozzájuk adódnak... (nem csoda, hogy a hollandok, amikor csak tehetik, megpattannak hazájukból, nyugisabb helyekre...).

ATA képe
ATA
6 k, 2006-04-04 17:45

Magyarország is ilyen irányba tart. Sorra adják át az autópályákat. Csatorna és vasút nagyon gyenge, de lesz ez még jobb is. Itt is meglesz/ megvan minden zavaró tényező. Csak bringaút/sáv is legyen mellette!

urga képe
urga
7 k, 2006-04-04 18:49

Ne legyünk Hollandia. A földkerekség legszennyezettebb országa (meg kell nézni az Uniós, vagy OECD jelentéseket...).

Ami pedig a közlekedést illeti, nekem nem életcélom. Hogy néha szükséges, az rendben, de hogy napi negyven kilométert megtegyek, mint pl egy átlagos angol, csak mert, az autónak hála, semmi nincs már a közelben - köszönöm, én ebből nem kérek.

ATA képe
ATA
8 sze, 2006-04-05 01:19

Valószínű, nem mi fogjuk megállítani ezt a dolgot. De ha bringautak/sávok is épülnek, akkor legalább a kerékpáros közlekedésnek is lesz létjogosultsága. Napi 40 kilóméter nem sok bringával. Az autósok meg csak szívjanak a dugóban.

lujka képe
lujka
9 sze, 2006-04-05 03:05

ha azoknak a fele, aki megteheti, hogy inkább bicóra üljön pesten, meg is teszi, akkor már a másik felének illetve a jó indokkal autózoknak sem lesz akkora a szívás.
Ha holnap is felülsz a bicóra, érezd át, hogy ezzel az autósokat is segíted, és ez jó. :)

urga képe
urga
10 sze, 2006-04-05 14:42

Budapesten (a belső kerületekben) én a világ minden kincséért sem ülnék biciklire. Jelenleg. A CM-en viszont ott leszek...

ropy képe
ropy
11 sze, 2006-04-05 16:29

Pedig nagyon sirályos dolog ott túlélni! :)

magwas képe
magwas
12 sze, 2006-04-05 18:31

Pedig nagyon rá lehet kattanni.
--
a bátor kommutátor

boci képe
boci
13 cs, 2006-04-06 00:53

Legjobb :) főleg, mikor beáll az autósforgalom és te köztük rakod és integetsz nekik :-D

----------
...akrat icob, icoB

ATA képe
ATA
14 cs, 2006-04-06 23:56

Én csak simán elsuhanok mellettük. Rossz nézni, mennyi birka van, komolyan! Az emberek dühösen bámulnak ki, ahelyet hogy bringára pattanának. Aki hülye, szenvedjen!

Biglibansz képe
Biglibansz (nem ellenőrzött)
15 k, 2006-04-04 00:14

Kár, hogy nincs országos listájuk :-(

efff képe
efff
16 k, 2006-04-04 00:26

szinte már idealisztikus lenne a mai köz és politikai állapotokat figyelembe véve. Az egészben persze az a csavar, hogy ők is az egy százalék alatti eredeményt elérő pártok/szervezetek táborát gyarapíthatják sejtésem szerint.

ropy képe
ropy
17 k, 2006-04-04 19:50

Hadd legyek én az ördög ügyvédje...
Szép, ambiciózus, bátor program.
De...
Miből valósítható meg a program.
A dugódíj, még egy adó amit az autózók bizony nem néznének jó szemmel, főleg, ha a befolyt összeg nem rájuk fordítódik vissza.
Más forrást nem találok.

szabomikulas képe
szabomikulas
18 sze, 2006-04-05 00:07

Mondjuk nem autópályát építenének 1000 milliárd forintért, hanem bicikliutat/sávot kevesebbért. Ha a bicikliút építés ára 100 MFt/km, akkor még mindíg csak 500 GFt-ba kerülne az ígéret.

ropy képe
ropy
19 sze, 2006-04-05 16:34

Azért ennyire nem sarkosítható az ügy.
Az autópályák általában a semmiben épülnek. A kerékpár utak vagy sávok (a sáv illőbb meghatározás lenne)valami mellé kell, hogy épüljenek, valamivel eggyütt kell épülniük. Én sokakkal ellentétben nem tartom jó ötletnek a fidesz gátakra épített kerékpár út ötletét.

ATA képe
ATA
20 sze, 2006-04-05 21:34

Én csak azt mondtam, hogy szép lenne, vonzaná a túristákat. Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire hasznos.
Az is jó lenne, ha az EuroVelo-t kétféleképpen lehetne megtennni:
1.: A gáton (vagy aszfaltos, vagy nem). Ez azért jó, mert szép. Azért nem, mert a gát mellett nincs bolt/kút, és nehéz betévedni a faluba.
2.: Közút melletti bringaúton [lakott területen belül sávon ( itt is bizonyos helyeken jobb lenne a járda melletti bringaút)]. Én pl jobban szeretek egy falun átgurulni, mint a kihalt gáton tekerni.
Sok helyen az a baj, hogy a gáton meg lehet tenni úgy 60 km-t, hogy lakott települést még a távolban se láss. Mondjuk, ez a legjobb kikapcsolódás, ha van elég vized. Ezt a kédést nehéz eldönteni. Fő a változatosság!

magwas képe
magwas
21 p, 2006-04-07 09:02

Vannak olyan falvak és városok, ahol a gát mellett nagy élet van. Ezek gyakran pont azok a helyek, amik jó üdülőterületek. Ahol pedig nincs ilyen, ott a gát jó tranzitútvonal, kb az autópálya bringás analógiája.

--
a bátor kommutátor

ATA képe
ATA
22 p, 2006-04-07 13:52

Ma egész nap ezen gondolkoztam... Igazad van! Akkor jó lenne, ha ki lenne táblázva, hogy merre hány km a bolt, hol tudunk vizet venni magunkhoz, hol vannak jó strandok, stb...
Így tetszene az ötlet! Valaki illetékes tud erről mondani valamit?

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
23 p, 2006-04-07 14:17

Nekem is ez jutott eszembe. Ha jelölve lenne, hogy hol érdemes befordulni a falu felé, akkor teljesen szuper lehet egy ilyen út is. Én a Szolnoktól északkeletre, Nagykörű mellett vezető gáton jártam már bringával, mikor még nem volt bringaútnak kijelölve. Ott pl. balra falu (központ 200 m-re), jobbra strand. Nagyon szuper hely, van pl camping a parton. Szóval bringás turistáknak tuti.

Szab képe
Szab
24 p, 2006-04-07 21:12

Egy jó térkép segíthet esetleg. Vagy egy GPS + turistautak.hu poi adatbázis. :-)

urga képe
urga
25 p, 2006-04-07 21:19

Pont ezt akartam írni :)

magwas képe
magwas
26 p, 2006-04-07 22:00

A bringautak.hu éppen ma kapott egy elég komoly térképet, csak addig várj amíg Stiggs felhegeszti a szájtra.

--
a bátor kommutátor