Az MDF kerékpáros programja



A Magyar Demokrata Fórum budapesti kerékpáros programja

A budapesti kerékpáros programunknak fő célja a városlakók életminőségének javítása, melyet a kerékpár-közlekedés előnyben részesítésével kívánunk megvalósítani. El kívánjuk érni, hogy a kerékpárból, mint sporteszközből közlekedési eszköz legyen, vagyis az autós közlekedésnek valódi alternatívájává válhasson. Ennek megteremtése érdekében három fő programpontot fogalmazunk meg: infrastrukturális fejlesztés, kerékpáros közlekedés biztonságának fokozása és alapszolgáltatások biztosítása a kerékpárral közlekedők számára.

1. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztése

  • Jelenleg Budapesten a kerékpárút-hálózat hossza mintegy 140 km. A kisebb területű Prágáé 300, Bécsé pedig közel 1000 km. Az elkövetkező években a jelenlegi úthálózat hosszát minimum meg kívánjuk duplázni.
  • A jövőben valódi, mind a gépjárműforgalomtól, mind a gyalogosoktól elkülönített kerékpárutakat engedünk csak építeni, a jelenlegieket pedig mielőbb ennek megfelelően kívánjuk modernizálni, átépíteni.
  • Az infrastrukturális fejlesztések fontos részének tekintjük, hogy megfelelő számban és gyakoriságban legyenek felállítva kerékpártárolók a közintézmények előtt, illetve a közterületeken, hogy bárki bárhol biztonságosan letámaszthassa, illetve lezárhassa kerékpárját.
  • A kerékpárutak végén olyan térképeket helyezünk el, amelyek útbaigazításul szolgálnak a további kerékpárutak felé.

2. A kerékpáros közlekedés biztonságának fokozása

  • El kívánjuk érni, hogy a KRESZ vizsgákon mindig szerepeljen kerékpáros példa, hogy a gépjármű-közlekedők a kerékpárosok jogaival is tisztában legyenek.
  • Mind az általános, mind a középiskolákban meg kívánjuk teremteni a rendszeres KRESZ oktatás lehetőségét, különös hangsúlyt fektetve a kerékpárosokra vonatkozó szabályokra, illetve a gyakorlati oktatásra.
  • Javasoljuk a rendőrségnek, hogy végezzen olyan ellenőrzéseket, amelyek a kerékpáros közlekedők jogainak tiszteletben tartásának vizsgálatára irányul, így különösen a kerékpárutakon történő parkolásra, és a kerékpárosok elsőbbségének megadására.
  • Ingyenes telefonszámot fogunk működtetni, ahol a kerékpárosok bejelentéssel élhetnek, ha valahol úthibát észlelnek, vagy ha valahonnan eltűntek a közlekedési táblák. A bejelentés után a lehető leghamarább intézkedni fogunk a hibák megszüntetéséről.

3. Alapszolgáltatások biztosítása kerékpárral közlekedők számára

  • A kerékpárutak környékén sűrűbbé tesszük a sövénynyírást, télen pedig nagyobb figyelmet fordítunk a hóeltakarításra.
  • Internetes honlapot hozunk létre, ahol folyamatosan közöljük a kerékpárutak környékére vonatkozó légszennyezettségi adatokat.
  • A főváros által kiadott kerékpáros térképeket mindenki számára hozzáférhetővé tesszük.
  • El kívánjuk érni az ingyenes gravírozást (kerékpár-megjelölést), és az adatok tárolására egy önkéntesen igénybe vehető adatbázist hozunk létre, hogy a lopások számát visszaszoríthassuk, illetve a felderítettséget növelhessük.
  • El kívánjuk érni, hogy olyan közlekedési eszközöket szerezzen be és üzemeltessen a BKV a főbb kirándulóhelyek irányába, amelyek kerékpár szállítására is alkalmasak.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Galad képe
Galad
1 h, 2006-04-03 21:21

Miért van az az érzésem, hogy ez a terv alőbb volt meg, mint a túrdövoks (ez persze nem hiba, vagy leszólás, sőt...), valahogy az jön le, hogy kicsit átgondoltabb, mint a társai, de csak az is lehet, hogy átnézte egy bringás, mielőtt elküldték ;).

magwas képe
magwas
2 h, 2006-04-03 21:56

Nem nézte át bringás:
"A jövőben valódi, mind a gépjárműforgalomtól, mind a gyalogosoktól elkülönített kerékpárutakat engedünk csak építeni, a jelenlegieket pedig mielőbb ennek megfelelően kívánjuk modernizálni, átépíteni."

--
a bátor kommutátor

Kuku képe
Kuku
3 h, 2006-04-03 22:40

Igen, ez gyenge pontja.
Ugyanakkor nekik előbb elhiszem a sövény-nyírást, mint másnak :)

ATA képe
ATA
4 h, 2006-04-03 22:08

A vidéki programjukról miért nem esett szó?
Én Budapesten élek, ha tehetem mindenhova bringával járok. Viszont túrákra is szívesen megyek. A "kerékpárút hálózat" igen gyenge országos szinten.
Nem bringautakat akarok Budapestre, hanem bringasávokat. Arra biztos nem téved gyalogos!

tody képe
tody
5 h, 2006-04-03 22:27

nekem van egy olyan érzésem, hogy fogták a tour de voks pontjait, ctrl+c , ctrl+v és hello.
persze azzal nagyon megelégednék (és szerintem nem csak én) ha a tdv 12 pontja megvalósulna...

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
6 k, 2006-04-04 03:45

Hát, én olvastam ezt is, azt is, szerintem sok a különbség. Nézd meg az élőláncét, na az tényleg copy+paste...

freccs képe
freccs
7 k, 2006-04-04 12:30

mindet végigolvastam,sztem ez tűnik legjobbnak.konkrét, számonkérhető gondolatok/ígéretek(direkt nem öteteket írok,mert tényleg lehet,hogy máshonnan vették,de mivel közös érdek,így nem hiszem,hogy a jobbakat bűn lenne "átvenni").az zavar, hogy a dolog financiális részéről nem sok szó esik(,pedig fontos lenne,hogy miből lesz erre pénz)...
azzal sincs feltétlen bajom,ha nem az autóút mellett kell szívnom a füstöt, bár a belvárosban nem hiszem, hogy meg lehetne ezt kerülni akárhogy.

ATA képe
ATA
8 k, 2006-04-04 17:12

Ez azt jelenti, hogy nem akarnak kerékpársávokat építeni. Tök egyértelmű. Magyarul, ne zavard az autós forgalmat. Kijelölnek nekünk valami kanyargós izét. Ha véletlenül az útra tévedsz, majd jól megbüntetnek.
Mert, ha külön van választva a járdától, kerékpárútnak számít. Ezt kötelező használni. Végül mi lesz belőle? Aszfaltozott parkolósáv.

gas képe
gas (nem ellenőrzött)
9 p, 2006-04-07 18:09

Úgy emlékszek az indyn már egy jó fél éve fent volt egy hasonló javaslatuk.
A vidéki kerékpárutak ténleg hiányoznak belőle, de, az autóutakat-pályákat kivéve, ott nem számottevő az autósforgalom, úgyhogy ezeken nem kellene hogy gond legyen a kerékpározás (meg vidéken amúgy is sokan közlekednek így). Viszont kellene egy térkép amelyen be vannak jelölve ezek...

magwas képe
magwas
10 p, 2006-04-07 22:09

Elszámoltam tízig. Ügyelek a pontos és indulatmentes fogalmazásra:
A nagy lófaszt nem hiányoznak vidéken a bringautak.

--
a bátor kommutátor

boci képe
boci
11 p, 2006-04-07 23:53

Ezzel egyetértek. Tekertetek már a 24-esen a Mátrába? Mátraháza-Parád szakaszon általában motorosok és sokszor autósok "tesztelik" magukat. Én meg ott tekerjek nyugodtan? Adjanak alternatív útvonalat vagy bringasávot és már nem is vagyok az úton...

----------
...akrat icob, icoB

tody képe
tody
12 szo, 2006-04-08 12:14

vidéken ugyanúgy vannak főutak (mondjuk az egyszámjegyűek) ahonnan A: vagy elvből letiltanak, B: nem tiltanak le, de saját életed védelme érdekében nem mész arra.
És ami nagyon felháborító, hogy rengeteg olyan helyzet van, amikor bringával A-ból B-be eljutni nem lehet, mert egy út van, amiről tiltanak, vonat nincs , buszra meg nem teheted fel.
Nekem télleg elhiheted, többezer kilómétert tekerek "vidéken".

magwas képe
magwas
13 szo, 2006-04-08 14:20

Nem A-bó B-be, wazz. A mi falunkból csak az tud/mer kimenni bringával, aki vagy gyakorlott terepjáró, vagy gyakorlott streetfighter.

--
a bátor kommutátor

tody képe
tody
14 szo, 2006-04-08 16:12

ha a faludat A-nak tekintjük és a megközelítendő célt B-nek, szerintem ugyanott járunk. Nem?
Különben meg télleg túlságosan Pestközpontú lett a legtöbb program ami fennvan.

ATA képe
ATA
15 v, 2006-04-09 03:43

Kulcson, Rácalmáson ugyanez a helyzet. Egyetlen út köti össze ezt a két falut a külvilággal, a 6-os út (Halál út). Azon tiltott és életveszélyes bringázni. 2 km bringautat kellene építeni összesen...

Szab képe
Szab
16 h, 2006-04-10 10:48

Kulcs-Rácalmás. Ránéztem a térképre és szerintem van ott ut a 6-oson kívül: googlemap
N47 02.808 E18 55.599 és
N47 02.025 E18 56.155 pontok között látok valami utat, ha beütöd googlemapsba akkor látszodik is valami.
Vagy ez az ut nem jo?

ATA képe
ATA
17 k, 2006-04-11 23:03

Kössz a fáradozást, de ez az út nem igazán út. Ez egy nyaraló út, de esős időben nehezen használható. 2 km bringaút meg nem olyan nagy dolog.

gas képe
gas (nem ellenőrzött)
18 sze, 2006-04-12 11:28

Bocs, úgylátom igazad van. Én más utakon jártam. De ténleg az átjárhatóság egy fontos dolog. És miért mindig Bp-t nyomják fő programjukban a pártok?

ATA képe
ATA
19 cs, 2006-04-13 09:57

Mert Budapesten nagyon sűrűn laknak az emberek, emiatt kevesebb pénzből több embernek tudnak kampányolni. A vidék is nagyon fontos lenne, nagyon elhanyagolják! (Ezt Budapestiként mondom...)

tody képe
tody
20 cs, 2006-04-13 16:32

én meg "vidékiként" helyeslek, de iziben.