Az elmúlt hetekben két nagyon érdekes, kerékpározást is érintő tanulmányt adott ki a Studio Metropolitana.
Az elsőből kiderül, hogy kiknek a legfontosabb Budapesten a kerékpárutak építése. Sarkítva a képzetlen idős hölgyeknek. :I
Aztán ha összevetjük a másik tanulmánnyal, rájöhetünk, hogy azért, mert a jól iskolázott középkorú férfiak nagy valószínűséggel a reggeli dugókban ülnek az autójukban. Nekik az aluljárók felújításával, a panelfelújítással, és más dobozon kívüli problémákkal együtt ez sem túl fontos.
Na persze ez nagyon szubjektív és leegyszerűsített értékelés, inkább olvasgassátok a sok adatot és legyen mindenkinek saját véleménye. Érdemes, mert érdekes...




Hozzászólások
Kükü, azért sok jót is ír a tanulmány. Pl. idézek:
Ötfokú skálán 4,3-as átlagot ért el a kerékpárút-hálózat fejlesztésére irányuló programelem fontosságának értékelése.
vagy:
A fővárosban egyre többen közlekednének szívesen biciklivel, és sokakat a nem megfelelően kiépült kerékpárút-hálózat tart vissza kerékpárjuk használatától. A kerékpárút-hálózat fejlesztése is számos budapesti szívügye.
És ez miért is jó tulajdonképpen?
Másodikból is idézek, mert vicces. Vagy inkább szomorú:
Autóval elsősorban a férfiak és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők járnak dolgozni...
Ugye látszik, hogy milyen intelligens nép vagyunk?
Ebben az is benne van gondolom, hogy a felsőfokú végzettségű férfiak nagyobb számban vannak olyan állásban, ahol élből megkapják a vállalati kocsit, vagy elszámolhatják a benzint stb.
Azt éljétek át (helyettem), amikor a nagyi azt mondja, hogy ne járassam le a faluban, hogy Volánbusszal megyek, mindenek (aki számít) van autója.
Meg amikor anyám kijelenti, hogy SENKI (értsd: komoly ember) nem jár biciklivel. Áhh...
Ja, és van jogsim, ha ez érdekel valakit...
A szülőket és más felmenőket is lehet nevelni, a véleményüket formálni. Elvben.
Mi lenne, ha megpróbálnád? Vagy úgy ítéled, hogy kár a gőzért, teljesen reménytelenek?
Na de mivan akkor az almával és a fával? Hova esik? Mert egyszer minden fiatalból felnőtt és idős lesz...
Az milyen vicces lesz!
Csomó aszott arc, nonfigos tetkóval, ahogy Szoboszlón sorbanáll a dögönyöző mellett.
-Patrik, neked hol csinálták a fogaidat?
-A Duna Pláza helyén lévő emlékműnél cirkál egy törvényenkívüli svéd arc. Régen Volvókat hegesztett, most hidakból él. Svédacél, értessz...
-Nagy vagy, Patrik!
A Sláger rádióból meg a Tatu szól, küldeném Erzsimnek Káposztásra, meg mindenkinek, aki szereti. Mostani Tilos DJ-k nevei köszönnek majd vissza fénymásolt, rózsaszín A4-ről, hogy nosztalgia-minimal-electro party! Belépő kétszáhötven, hölgyeknek ingyenrépalé!
Mekkora lesz.
:D:D
váhh essz kéééééssssz!!!:D
:D
grafit for president!!!
:D:D:D:D:D
Elvben :)
"az almával és a fával"
Megnéztem anyám és a nagymamám, az idézett szöveg átverés :)
Irány a fapados, utaztasd meg a családot mondjuk Amszterdamba, hátha csiszolódik kissé a nézőpontjuk
Már kezdem elszégyelni magam, nem vagyok átlagos... :)
Van felsőfokú végzettségem, van jogsim... autóm nincs és nem is akarok és ráadásul bringával járok. :-D
----------
...akrat icob, icoB
Én is kemény kérdés előtt találtam magam: kidobjam a bringámat, vagy felgyújtsam a diplomámat?
aries
és középkorú is vagy? :)
még egy-két olyan bukás, mint a ma reggeli (a kiváló minőségű út megvezette a kerekemet) és megőszülök az idegtől.
Akkor majd elhitetem mindenkivel, hogy középkorú vagyok.
aries
"budapest nagyvárosi jellegéből adódóan kevés a zöldterület"
Megafaszom. London meg Stockholm nem is nagyvárosok, mi?
--
a bátor kommutátor
ja, épp most építik be pl. a Garay teret. Remek park lehetett volna, kapunk helyette valami plazapiaclakótelepet.
ahhoz nem fer ketseg,h ami ott volt 2004elott, az eleg brutalis a 21.szazadban.
park? kb 2sark a liget. de a tetejen lesz vmi kertfele, allitolag kozhasznalatu. /vagy hogy mondjak ezt magyarul, mikor nem csak a plazalakotelep lakoi ferhetnek hozza?!/
bonnie
Ez remek!
-Lányokfiúk, ti hova mentek?
-A nyolcadikra, csókolom...
-De az a tető!
-Nem tető, csókolom, hanem közpark.
A képzetlen idős hölgyek mintha BKV-val járnának, nem?
Vagyis a járdakarcsúsításból nyert /forgalomtól elkülönített bicikliutakkal legfeljebb a tömegközlekedés és a kerékpár között alakul ki új egyensúly.
A jól iskolázott középkorú férfiakat pedig a legjobban úgy fogjuk tudni biciklire csábítani, ha a kerékpár megkapja a helyét a forgalomban.
A középkorú férfiak és nők egy tetemes része fizikailag alkalmatlan a biciklizésre.
Ez genetikai adottság, meg karbantartás, egészségi állapot, intelligencia, anyagiak stb. kérdése. De valljuk be, nem tudna minden középkorú biciklire "pattanni". Aztán egy csomó más is belejátszik, mint pl. a munkahely-lakóhely távolság.
Én tudok olyanról, aki igen magasan kvalifikált értelmiségi, magas pozícióban (értelmiségi munkahelyen!), és nem kell neki sem a saját, sem a szolgálati kocsi: büszke arra, hogy biciklivel jár.
Arra, hogy java középkorúként (férfi az illető) olyan szellemi és fizikai kondícióban van, hogy élvezettel teker be a nem közeli munkahelyére.
Ennyit a diplomás középkorú férfiakhoz...
Ez hülyeség. A középkorú emberek legnagyobb része alkalmas a biciklizésre. Majd nem mennek 40-el a motorossávban, hanem 20-al a bringasávon. (Ha csak a negyedük elkezdene kerékpározni, rögtön mindenhol kinőnének a bringasávok is hozzá. (beleért a kezem a bilibe))
--
a bátor kommutátor
Nem hülyeség.
Nagy sörhassal, hatalmas pocakokkal és túlsúllyal, magas vérnyomással, szív és érrendszeri panaszokal, tüdőtágulással és egyebekkel,
megspékelve a mentális, tudati szinttel, a lustasággal, a téves elképzelésekkel (lásd fentebb a hozzászólást, azt, amire reagáltam, hogy autó nélkül nincs respektje sok helyen) ...
NEM pattannak biciklkire a 48-65 évesek. Mert nem mindegyik tud.
A magyarok egészségi állapotáról nem szeretnék diskurzust nyitni, de azért te is tudsz arról, hogy mi mindenben vagyunk világeslők, nem?
A túlsúly nem akadály, te még nem láttál 150 kilós embert bicajon?
"megspékelve a mentális, tudati szinttel, a lustasággal, a téves elképzelésekkel"
Ezt kell megpróbálni kinevelni ahol lehet.
"autó nélkül nincs respektje"
Erre kell felhozni hogy Brüsszelben az EUs képviselők panaszkodtak hogy kevés a hivatali bringa.
Hány óceán választ el minket Brüsszeltől, hogy ekkora a különbség?
Egyáltalán ezen a bolygón van?
aries
Csak az Óperenciás-tenger :(
És mi van, ha egy túlsúlyos, magas vérnyomással élő, szív és érbeteg...
magyarul RONCS ember mégis biciklire ül? Ebbe nem gondolsz bele? Szerintem még a végén meg is gyógyulna:) De tuti egészségesebb ,mint az autóban tespedni, aztán az irodában tespedni, aztán otthon a TV előtt tespedni!
És itt most nem azokról beszélünk, akik fizikailag nem bírnák, mert az szerintem a középkorúak MAX. 10%-a!
Kb. amennyien pl. katonaság alól felmentettek! És a többi 90%???
Aztán csodálkoznak, hogy a tokájuk beleér a kormányba!
Na de abba gondolj bele, hogy a TV-t nem kell tekerni, plusz ha a TV előtt tespedsz, akkor nem maradsz le az új vérnyomáscsökkentő, meg koleszterincsökkentő gyógyszerek reklámjairól.
aries
ne mondjunk le arról az elképzelésről, hogy az emberek késpesek felismerni, hogy nekik mi jó.
valóban egyszerűbb egy csomó dolgot másképp csinálni mindannyiunknak, de ettől még képesek vagyunka fejlődésre. A roncsoknak is tehetnek egy-két lépést, de ezekben rettentően kell támogatni őket. Pl. azzal, hogy elhisszük, hogy képesek rá.
Nya. Teremtsünk jó világot magunknak. :)
Igazad van.
Csak a velem született cinizmus utat tört magának.
Nem akarom senki kedvét elvenni a mozgolódástól.
aries
Always look on the bright side of life! :-)
----------
...akrat icob, icoB
A TV-ben nézhetik, ahogy tekernek a Touron. :)
Vidéken a kocsmába 120 kilós emberek is elbringáznak.... :)
Persze így nem annyira egészséges.
És mi van, ha egy túlsúlyos, magas vérnyomással élő, szív és érbeteg...
magyarul RONCS ember mégis biciklire ül?
Idővel meggyógyul. Ez a kerékpározás jelentősége.
"Nagy sörhassal, hatalmas pocakokkal és túlsúllyal"
Gyönyörűen leírtad a szomdszédomat, akit a lakótelepünkön csak biciklin látok. Mellesleg, azon néhány 50 év feletti férfi közé tartozik, aki még él a házban.
Nem azon múlik, ki mennyire okos. Akarat, elszántság, kitartás kérdése az egész. Ha valaki belecsöppen a bringázásba, már nem tudja abbahagyni.
Egészségi állapotról pár szó. Anyám leszázalékolták sajnos nem poénból, mégis biciklizik. Aki nincs leszázalékolva az alkalmas, nem tép 30al, de megy.
az en anyamnak a 3.gerincmutetje utan ajanlotta a prof a bicajozast, miutan beultetett nemi titant a rendszerbe.
bonnie
Fateromat kínozza a csigolya (ellipszilonos?) meszesedés. Nem tudtok arról valamit, hogy neki javallt, avagy ellenjavallott a bringázás?
A súlyfölöslege miatt jó lenne, ha rakná, ráadásul csak ő NEM hipertóniás a családban, tehát minden passzolna...
CM doktor! CM doktor! Na!!! CM doktor?
A biciklizésben az a jó, pl. a futással ellentétben, s hasonlóan az úszáshoz, hogy a gerincproblémákban szenvedőknek is jó, ajánlott. De jó pozícióba kell a biciklit állítani, nem olyanba, mint magadnak.
(A túlsúlynál a szivet kell nézni és karbantartani. Nehezebb egy nagy testet mozgatni, mint egy kisebbet.)
És csak mértékkel mindent, egy bizonyos koron túl meg pláne!
folyamatos pulzusmérés (igen eccerű órát akár 5-10 ezeré' is), megfelelő pulzustartomány (majd berakok erről szakirodalmat jól), igen könnyű áttéttel tekerés. Dea legfontosabb a túlsúly esetén a megfelelő pulzuson tartás. Ez nagyon lassű tempót fog eredményezni kezdetben.
Tudtok ajánlani hozzáértőt, aki gerincproblémásnak beállítaná a bringát?
ilyet éppen nem, de ismerek egy jó orvost, aki bringázik. Ő térdspecialista, de biztosan ismer jófajta bringás-gerinces szakembert, aki megfelelő szerelőt talán, vagy bármi használhatót.
Szóval Knoll Zsolt drknoll.uw.hu
Ez nagy segítség, köszönöm.
A finom rázkódás és maga a gericoszlop mozgatása/aktív használata lepergeti a meszesedéses lerakódásos dolgokat a csontról.
Egyszerűen lekopnak róla mozgás közben.
Azért csak óvatosan!
Először keveset és lassan!
aries
Fateromat kínozza a csigolya (ellipszilonos?) meszesedés. Nem tudtok arról valamit, hogy neki javallt, avagy ellenjavallott a bringázás?
Ha kipróbálta a sima bringát, és nem megy, ajánlom a rekumbens, más néven fekvőkerékpárt vagy fotelbiciklit. Legalább 4 ember csinál ilyet ma Magyarországon.
A kerékpározás jelentősége a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében van, azt tartja karban elsősorban. Nem tudom, hogy a csigályákról amit írtak előttem, az mennyiben igaz, mindenestre külföldön a lumbágósok és gerinc panaszokkal rendelkezők használják a fekvőkerékpárokat, no meg azok, akik picit gyorsabban szeretnének menni ;-)
Többszörös gerincsérve is ajánlják a hagyományost.
Peac
Ká
Jaja, elipszilon! Mindenképp orvost kérdezzen meg, ne higgy senki másnak!
Koszonom a valaszokat!
Termeszetesen orvost is meg fog kerdezni, az tutifix.
A rekumbens sem gaz, itt, Milanoban mi forgalmazzuk a Slywayt...
KOszi, nagyok vagytok. Faterom meg osszel rakni fogja, remelem a szandek megvan, csak "orvosi" engedely kell. Gondoltam eloszor, itt, a "fogadott csaladomban" kerdezem meg...
Nagyok vagytok!
még annyit, hogy van egy kitűnő (tényleg kitűnő) gyógytornász, gerincspecialista barátom-ügyfelem. engem is ő kezel, ülőmunka. egyebek. jelzem, alig van panaszom a hátamra mióta hozzá járok + bringázom.
XIII. kerben praktizál, és naggggyon komoly referenciái vannak. német kerékpáros válogatott pölö.
ha érdekel journey_g kukac freemail pont hu.
üdv
gery
ps. csinos is. nagyon. :)
Mintha fájogatna a hátam mostanában:-)
Peac
Ká
Respekt és tisztelet a kitartó mamáknak!
Rakják csak!
Úgy is kell!
aries
Nagyapám 70, és bringával jár tejért heti 2x. Igaz nem Pesten, hanem vidéken, főúton. Három oda, három vissza. Utána feltol 20 liter vizet a szőlőhegy tetejére a káposztáknak, ott a konyhakert. Csak panaszkodott, hogy lefelé is tolja, mert a kontra nem fogná meg...
üdv, Nagyapámnak is.
Nem tehetek mást. Nekem is rakni kell.....:)
elk
Vegyél neki egy fíínom tárcsaféket :-D
Erre azt tudom mondani, hogy egy tavalyi dél-afrikai 8 napos, 900 kilométeres terepmaratonon indult egy 75 éves arc. 64 évesen kezdett bringázni, bár sportolt egész életében.
Budapesten?
Munkába, rendszeresen?
Annyirra leszázalékolták hogy munkát már nem kap.
Eljár boltba (azt mondja igy legalább nem ő hanem a bicaj cipekedik), meg levegőzni. Lassan, óvatosan halad. A legfontosabb a szándék, valamit csinálni akar nem haszontalanul üldögélni.
Bp-n, nem a Hungárián, de pl. el szoktunk tekerni Újpestről Dunakeszire, van ahol bicajúton, de jó részt kisebb forgalmú úton.
"A középkorú férfiak és nők egy tetemes része fizikailag alkalmatlan a biciklizésre."
Hát a mi környékünkön olyan középkorú, illetve idős emberek bicikliznek, akik valószínűleg járni már nehezen tudnak. Azért is használják hosszabb "sétára" a kerékpárt.
Alkalmatlanok igen, mert eltunyultak a sok irodai munkától, kocsibanűléstől... :P
Fater amíg helyben dolgozott addig naponta járt bringával a Finomítóba. Csak napi pár kilcsi, évente alig 1500-2000 km, ami igazából nem is olyan sok.
Miután abbahagyta, mert elkerült egy másik munkahelyre, ahol autóhoz van kötve egyből feljött rá 10-15 kg :(.
Hát erről írtam... Pontosan erről.
Ha most kellene biciklin járnia, tudod mennyire szuszogna? Mennyire nem bírná? Mennyire izzadna? Mi lenne a vérnyomásával szívével stb.
A test nem olyan, mint a lufi, fel, le fújkálhatom következmények nélkül. Pihentetem, nem gondozom, aztán - mintha mi se történt volna - folytatom, ahol abbahagytam 20 évvel ezelőtt!
"folytatom, ahol abbahagytam 20 évvel ezelőtt"
Nem ott kell folytatni, el lehet kezdeni újra, előről. Magától nem megy le az a 10-15 kiló, nyugisan el lehet kezdeni, és szép lassan lemegy, azután lehet ott folytatni.
Biciklivel lehet lassan, kimélően is közlekedni, legfeljebb nem vered időben az autót/BKV-t, de mozogsz, ha nem mozogsz meg csak egyre jobban hizol / leépülsz.
ÍGY VAN!!!
Az emberi testben pont az a csodálatos, hogy alkalmazkodik a körülményekhez, az igénybevételhez. Ez igaz a tunyulásra éppúgy, mint a mozgásra.
http://www.lef.org/magazine/mag96/feb96-fitness.html
Bármilyen korban változtathatsz az életviteleden, a tested használatának módján, a lényeg, hogy az igénybevételt fokozatosan növeld, hogy a szervezeted stressz nélkül hozzá tudjon szokni. Minél idősebb vagy, annál fokozatosabban.
De hogy csinálni lehet és javasolt is, az nem kérdés!
Az itt írogató bringafüggők jó része megtapasztalta már ezt, miért ne tehetné többi honfi (ember) társunk is?
Nem beszélve a boldogsághormonok, na meg az adrenalin életfűszerező hatásáról...
Ezt én pontosan tudom. Nekem a gimi alatt maradt ki a sport, és most próbálom (főként kerékpározással) a fizikai "leépülésemet" kicsit helyrehozni.
De ez, hogy felmegy valakire +x kg még nem jelenti azt, hogy fizikailag alkalmatlan. Alkalmas, tud bringázni, csak újra bele kell jönnie...
Minden igaz, amit írtatok. Remélem mindenki meggyőzte már a családját, mert a mikorkörnyezetben is érdemes aktívan nevelni a felmenőket.
Pontosan erről írtam. Akinek vannak szülei, rokonai, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők - mind biciklizzenek. (Kivéve azokat, akik nem képesek, mert szép számmal vannak ilyenek.)
Gondolom, ezt felesleges is írnom, mindekinek a családjában aktívan bicikliznek a felmenők, egészségesek és betegek, az idősek is, csak kicsit lassabban. De a középkorúakat még nem látom kellő számban valahogy itt Budapesten az utakon.
"Ha most kellene biciklin járnia, tudod mennyire szuszogna? Mennyire nem bírná?"
Ha nincs emelkedő, sokkal könnyebb biciklivel közlekedni, mint gyalog. Nálunk az összes túlsúlyos rokkantnyugdíjas felfedezte ezt már rég.
Garatulálok!
Bizonyára neked is volt részed benne.
Örülök, hogy egyetértünk.
Csak így tovább!. Aki képes rá: bicajozzon.
Mindenki nézzen körül a családjában, és ültessen mindenkit biciklire. Látni fogjuk a változást. Én még nagyon kevés középkorút látok az utakon. BUDAPESTEN ÉLEK, arról írok, nem vidékről!
Nem volt részem benne, de mindig örülök, ha látom őket. Budapestről van szó, de nem a belváros, hanem egy külső kerület egyik nyugodt része.
Döbbenetes, hogy milyen kevesen tudják, hogy az a Park a városháza előtt ideiglenes. Pedig elég sok helyen emlegették. Hiába, Budapesten is mindent el kell adni, lebetonozni, és még több autó kell rá.
...vagy pláza/banképület :(
És itt egy VEKE tanulmény is. Ők is foglalkoztak velünk.
Kéne a VEKÉsekkel beszélgetni.
Szeparált kerékpárutakat akarnak.
A kerékpárokat csak a fogaskerekűre akarják felengedni.
A nagyvasútról egy mukkot sem szólnak.
--
a bátor kommutátor
Miért? Mi van a nagyvasúttal?
Ott lehet kerékpárt szállítani, a kerékpárjegyet megkezdett 20 Kilométernként mérik. Ha nem kérsz jegyet és a kaller is benne van, elég olcsó is.
aries
Ezt elmesélhetnéd a barátnőmnek is, aki hetente hozza-viszi a bringáját Győrből Budapestre. Ő általában úgy találja, hogy problémás és drága a kerékpárszállítás, főleg a gyorsvonatokon és/vagy egyébb nagyobb forgalmú járatokon. Szerencsére elszánt, és így is csinálja. Egyébként 50 km-enként van az a jegy...
reszvetem.... gondolom orult neki, mikor megritkitottak a kozvetlen szemelyvonatokat, amiken bicajvagon is volt. en ezen a vonalon gyorsvonaton meg nem lattam iylesmit, ha megis van, akkor vonatszamokat, pls!
bonnie
Nincs.
"De van, de van!"
Itt egy hasznos link:
http://www.mav.hu/belso.php?kat=2900
Pár napja még működött ez is:
"Kerékpárpárszállító kocsival közlekedő távolsági vonatok listája"
Ez egy szép táblázat, de pl. a 6.05-ös gyorssal rendszeresen megy a barátnőm, és még soha nem volt rajta kerószállító a valóságban.
De közben látom is, hogy a csillagozás épp azt jelzi, hogy május végétől október elejéig van csak kocsi. Köszönjük szépen, de a barátnőm szeptembertől május végéig jár Győrbe iskolába...
Itt látszik jól a hülyeség:
Egy diák bérlet a MÁVra Budapest-Százhalombatta vonalon 1200 Ft, bringára 5000. Persze, lehet mondani, hogy állam bácsi támogat, de akkor is irreális...
igen de ha azt nézed h teljesárú havi az 11essze, akkor 5essze bringáért baráti,
és mivel gyakorlatilag a diákok nem járnak bringával, ezért a dolgozokra van igazitva a bringaár.
(hétköznapokon diák rajtam kivül alig, dolgozo viszont gyakran utazott bringával,saját megfigyelések valamint népmesék nyomán)
De ebből a 11-ből még lejön, amit a munkáltató köteles téríteni. Így a dolgozóknak is "csak" 1640 Ft, de bringa továbbra is kb. 5000 Ft.
Hát ezen kéne változtatni.
10Km 108Ft
20Km 108Ft
30Km 108Ft
40Km 108Ft
50Km 108Ft
60Km 136Ft
70Km 175Ft
stb.
100Km felett ugrik húsz Kilométerenként az ár.
100 alatt elég kaotikus.
aries
A VEKE ezt csak a Főváros részére készítette el, ahogy átfutottam csak a BKV-val foglalkozott (érthető).
Amúgy akarok majd írni nekik...
A budapesti tömegközlekedésbe a nagyvasutat is bele kellene integrálni, ugyanúgy, ahogyan azt más városokban (pl. Karlsruhe) ezt megteszik. A VEKE tanulmányban is van grafikon a szuburbanizációról, de a következtetést nem sikerült eléggé levonni.
Két dologban focizhat a nagyvasút:
1. A metrónak nem az Örstől a Déliig kellene járnia, hanem Gödöllőtől Tébányáig. Ehhez nem kell négyes metró szintű gigaberuházás, csak két (a kék metróval együtt négy) helyen kell építgetni egy kicsit, és megfelelő szerelvényeket vásárolni.
2. A vonatoknak nem Budapesttől/ig kellene járniuk, hanem Budapesten át, így egy újabb tömegközlekedési hálózatot kapnánk, amihez a sín is meg a kocsik is már megvannak.
3. Punk's Not Dead
--
a bátor kommutátor
1.: ezt próbálta elérni a VEKE, vagyis majdnem. Azon pedáloztak, hogy a metrót az Örsnél összekössék a Hévvel. Nem sikerült nekik sajnos, süket fülekre találtak, sőt, úgy néz ki még azt sem sikerült elérniük, hogy úgy újítsák fel a piros metrót, hogy az alkalmas legyen közös HÉV-METRÓ szerelvények közlekedésére :(
Ennek egy részét próbálták. Van hév a batyoinál is, nagyvasút pedig a kökinél, délinél, keletinél, nyugatinál, sőt mintha újpesten is lenne valami sín. Jólvan, metrót átalakítani drága, rendben. Minden pályaudvarba bemegy a villamossín.
--
a bátor kommutátor
ezaz! metrot tbanyaig! a zonahatarathelyezes ugyis melyen erintett, mert igy az utolso ket megallo elott min 15-20perces atszallasi idot iktattak be /tovaroskertig mennek.../. akar a kertek alatt is hazagurulhatnek, mire a csatlakozas elindul....
bonnie
Nem pont ide tartozik, de azért valamennyire mégis. Haverom a FKF Rt-nál dolgozik, és nem ismerte a www.bringaut.hu-t. De most szóltam neki, és nagyon megköszönte, és biztos fogják használni referenciának, hogy mit hol kell felújítani, módosítani. Úgyhogy nyomassátok továbbra is a jó/rossz dolgokat bátran!
Már csak egy rendőr kéne, aki a kocsikat elszállítattja. :D
Kikérem magamnak a jól iskolázot fiatal férfiak általánosítást!
22 éves műegyetemista vagyok, mellesleg megrögzött bringás!!!!!! Néha autót is használok, de tudom hol a helye (csak akkor ha tényleg szükséges)!!!
a felmérés szerint, ha meglesz a diplomád, berakod jól a kétkerekűt a pincébe, és csak hétvégén veszed elő...
megfelelsz majd az "elvárásoknak"?
kis hazánkban még nyeregben ülve is meglepődünk - persze örvendezve - ha öltönyös, nyakkendős biciklist látunk, amint kényelmes, nemmegizzadós tempóban közelít munkahelye felé. Még pár év, és nem így lesz: marad az öröm, meglepődés nélkül.
öltönyt nem hordok: pedig egyesek szerint kéne.
kezdik-kezdik elfogadni, de többnyire inkább vicceskednek rajtam.
én meg nem veszem el az örömüket: térdgatya+hujjú póló+észosztás=királyság :-)
és a fent leírtak ellenkezője ment végbe nálam: negatív vagy normális 'evolúci'? Óóóó...
üdv
gery
ps. aki ma "fontos ember", nem ér rá dugóban ücsörögni. én "fontos" vagyok. és nem érek rá. :-)
Kitalálhatnák már a jól szellőző kerékpáros öltönyt... :)
Inkább feltalálhatnák már a férfi emancipációt is, hogy ne csak 1 féle ruhában járhassunk, hanem a lehetőségek széles tárházából válogathassunk, akárcsak a nők :)
Ja! Az ujja lecsatolható lenne és hátul lenne egy tekerőgomb, amivel áramvonalasra húzod a zakót.
A nadrágszárra meg egész hosszában egy szűkítő sávot kéne rakni.
És persze kivehető szivacsbetét is mehetne bele.
aries
Én is két diplomás irodában ülő vagyok, ráadásul már túl a 30-on. A biciklizésre meg két éve szoktam rá. Gyorsabb és a reggeli ébredés is könnyebb (minusz 1 kávé).
Öltönyben még se ajánlom rendszeresen senkinek a biciklizést, mert tönkremegy a nadrág.
Megoldás: legalább a nadrágot váltani kell a munkahelyen. Legalább van témája a kollégáknak :)
Ilyen adottságokkal kéne már neked egy jó nagy autó! :D
aries
Ez nagyon jóó! Én is a biciklizés mellett vagyok.
Tegyél is érte mindent meg, hogy 25-30 év múlva is (az dupla annyi, mint amennyit eddig leéltél!) középkorúként
hasonlóképpen bírjad a bicajozást.
Hogy sem fizikai/egészségi, sem tudati (magasabb pozízió, látszat, imidzs stb.) akadálya ne legyen. Nem biztos, hogy fogok érdeklődni, de kívánom neked. :)
Rendszergazda vagyok egy bankban, és biciklivel járok be. Nem én vagyok az egyetlen, és a legmagasabb beosztású ember egy ügyvezető igazgató, aki így közlekedik. A legidősebb, akiről tudok, egy 50-60 közötti külső vállalkozó, szintén számítástechnikus, aki Csepelről jár be a belvárosba. Van egy zárt tárolónk (sajnos "kerékgyilkos"), és nem csak verőfényes napokon szokott tele lenni.
Tegnap jöttem rá a nemmegizzadós tekerés módjára. Nem lefelé kell váltani, hanem fölfelé, és echte parasztbácsis stílusban tekerni. Felsőtárcsa rulez. Ellenszélben induláskor lehet adni neki egy izomfröccsöt, de aztán a láb súlya elég egy öreges, de szárazonmaradós tempóhoz. Mátyásföldre fölfelé menet sem izzadtam így meg.
De ha nincs jelenésem, akkor a rendesebb tempó híve vagyok.
______///Hemü\\\______
\...bicikliz...nembeszél.../
Diák vagyok egy gimiben és én is bringával járok. Először hülyének néztek,de 3 hónap alatt 4,5 embert sikerült az évfolyamról aktív propagandával rávennem h BKV helyett tekerjen-akiknek most már eszük ágában sincs ezen változtatni.Ők már egész életükben bringapártiak lesznek.
Ezen kívül siralmas a helyzet.Oszttársak kb 70% a lehető leghamarabban jogsit, és kocsit az ülepe alá akar- szerencsére a pénz komoly akadály.Azon nehéz változtatni(hirtelen),h az autó státuszszimbólum, de ha nem látnak alternatívát akkor biztos h azt fogják választani.Csupán egy lökés hiányzik,mert a bringázás függőséget okoz.Mert jobb.
A kétdiplomás-autóban-irodában ülő életüket stresszel és frusztrációval kitöltő embereknek is csak egy -nagyobb - lökés kellene.És bringasávok.
A CM egy nagy lökés.Remélem a Kerékpárosklub lesz a földrengés.
Ja és egyetem elött/alatt is van bringás élet:)
Én is 17 évesen kaptam jogsit, és egyáltalán nem bánom. Mert sokszor kell autóval menni, mert más ésszerű megoldás nincs.
Amit nem tudok elviselni, az az, amikor valaki még sz@rni nincs autóval jár...
Elpazaroltam a gimis éveimet, hogy akkor nem tekertem! Nem volt se példamutató bringás, meg igazi kerékpárom sem volt, csak egy BMX.
Ma az akkori magyartanárnőmet bíztatom, hogy üljön egy szép szoknyavédős-kosaras bicajra, és azzal járjon a gimibe tanítani. Még az utat is lemértem neki: 9 perc alatt beérne!!! így meg 20 percet buszozik + 10-et gyalogol. Mint én anno :-(
Én gyakran jártam a sulimba bringával. Általában egyetlen bringás sem jött szembe. Ma a Tatai úton mentem haza, és kb. 25 bringással találkoztam a Szegedi út és a Kámfor utca közötti 2-3km-en.
ki a feledik ember akit rávettél?
:-)
vicc félre.
az a szomorú, h a lóvé nem oly nagy akadály ma már. 0 forint kezdővel 1200 hónapos futamidővel aládvág bármelyik középkategóriát forgalmazó cég egy autót.
Két rémisztő tényre hívnám fel a figyelmet:
1) 40000 gépkocsit vettek vissza a bankok NEM törtlesztés miatt 2005-ben. erre ugyan kitalálták a bár listát (nem azok listája, akik rendszeresen bárokba járnak, az ombudsmanilag nem állná meg a helyét). a bár-státuszt azonban kocsitörlesztésnél mondjuk egy-két (szintén nem fizető) kezessel lehet orvosolni. (forrás: hivatalos)
2) manapság mindenki minimum kettővel jobb kategóriájú autóval jár, mint amit megengedhetne magának. forrás: empíria. valszeg az osztálytársaid se egy P126-tal fogják kezdeni a kocsivásárlást, mint én 2000-ben, amikor már öreg, 24 éves voltam. eccerűen ezt várják el. (klubban ismerkedés: "mivel jöttél? - kérdi a csaj. egy gyönyörű országúti bringával, campával, tudod, amit ezerkilenc...." és itt vége a beszélgetésnek. jó klubbokban ez így néz ki: "mivel jöttél? - kérdi a csaj. egy gyönyörű.... bla bla. mire a csaj: hozzádlakatolhatok??? hmmm???"
egyre több cég van, ahol a céges státusz kocsit ki lehet váltani lóvéval. derék!!! ha meg kell jelenni, cserébe taxira kell költeni saját zsebből, ha vendéget fogad az ember (reptér etc.), szintén saját zseb. de ez így korrekt! ha majd pályát, munkahelyet választotok, interjún nálatok már legyen szempont!
üdv
gery
Gery, igazad van.
De ha már a gyönyörű bringáknál tartunk: képzeld el, hogy kezdő vagy, első bringádat vennéd, találomra járod a bringaboltokat. Mit látsz? Iszonyú monstrumokat vastag csövekből, 46eFt teleszkóppal (hitvány rugó!) együtt. Szóval fura irányba mennek a dolgok, sok ember fog csalódni az első bringájában, és akkor talán nem is lesz nekik második, egy jobb...
Várjatok, várjatok hívek!
A türelem rózsát terem! Látom a jövőt! Legyetek türelemmel....
Városba nem monti kell. Teleszkóp meg pláne nem. Szép, lapos, profilos alufelni kell, 1,5-ös küllők, de abból 36, fehérfalcos, ballonos gumi, de nagy keréken, három fokozat, sárvédő, csomagtartó, rugós bőrnyereg... még 46 essze sem kell hozzá!
Suhan, de nem izzadsz, vadiúj, mégse lopja senki.
Ha a jövőbe nézek, stílust látok!
:-)
Akkor még azt mondd meg, hogy 105 kilóra milyen kereket ajánlasz?Nem 46 esszéért?Mert most vágtam egy 8ast hátulra, úgy hogy észre sem vettem.
:-)
Peac
Ká
Milyen bringád van?
Vegyél Vuelta Airline felnit, az van montiba is és oútiba való méretben is. Nekem az van az egyik fiximben és nagyonsokezer kilométer van benne, ebből a fele pavén és macskakövön, centírozni még nem kellett soha. Az agy mindegy, de a küllőn se spórolj, 2 mm-es DT- vel, vagy Alpine-val fűzd!
Egyébként pedig sok-sok nyolcas kiküszöbölhető azzal, hogyha picit megemeled a feneked, ha úthibán hajtassz át...ez nem ilyen szemrehányós dolog, tényleg, ha látod, hogy mondjuk gyorsan kell átsuhannod két villamossinen (pl. Krisztina tér), akkor állj a hajtókarokra, a popót pedig picit emeld el a nyeregből...
Tudom, hogy millió, nagyon durva úthiba van, de egy kis figyelemmel és duplafalú felnivel nem mindegyik jelent automatikusan 8-ast.
Más kérdés, hogy a gépifűzésű kerekeknél gyakran előfordul, a keréképítés külön művészet, de ha rendesen meg van csinálva, akkor nehezebben megy bele ütés.
Én is 105 kiló voltam, amikor újra elkezdtem a komoly kerékpározást. Most 82 vagyok...
Hát a kerék tippet köszi, azt el is mentem, egyébként meg attól, hogy nem tudtam a múltkor, hogy mi a fixi, azért a seggemet még fel szoktam emelni:-)
Sőt, ritkán van olyan, hogy leülök!
Egyébként használtan vettem anno a bringát és a kerekekről annyit lehetett csak kideríteni, hogy duplafaluak, aztán most, hogy cserélem már kicsit jobbat vennék - legalábbis hátulra.
Peac
Ká
SEMMIKÉPP SEM AKARTAM BESZÓLNI!!!
: )))
Ne haragudj!
Van pár cimborám, akiknek hetente centírozok, mert nem képesek...mindegy.
Szóval sok sikert! Az Aerofelnit azért ajánlom, mert a küllőkön kívül plusz oldalirányú merevítést is ad a keréknek. Igaz, a kényelem árán. Kevesebbet "rugózik ki" alapból a felni az úthibákból. De ez meg a kissé hajlított könyök,
AMI A FELEMELT FENÉKKEL MÁR ÚGYIS ADOTT!!!
: ))))
Ugye nincs harag? Üdv
Hehe, nekem nem ilyen lesz.
Régi, szénacél monti váz (Montana volt fénykorában), a mostani bringámról lekerült 3*7-es rendszer, 2,0 küllők, Rhyno Lite felnik. Rogyásig matricázva (apropó, valakinek van elfekvő CM matricája?)
Masszív egy dög lesz az biztos, de olyan csúnya szegény, hogy nem fogják ellopni.
Monti váz városba? Hát...
Volt egy itthon, volt hozzá egy rakat alkatrész, így ezt építem össze.
Rakd össze, fesd el szépen, add el, és vegyél egy rendes biciklit :)))
Jó kis össztelós az igazi, nem kell kacsázni, olyan kátyút is simán visz amit sok autó is kerül :)
Jó, menj össztelóssal egy szűk nyolcvanat városban, majd este még legyen "bugi" a lábaidban!
: )))
Persze, kátyú, ember, de nem haladsz!!!
: )))
Nekem a 25kmen 24es átlag megfelelő :)
Majd ha nagy leszek fixizek :)
Ja, akkor jó... : )
Amúgy már gondolkodtam egy outin is, de még egy bringa már nem nagyon fér el ettől meg nem lenne szivem megvállni.
Mindig elfér egy oúti! Én 20 négyzetméteren vagyok négy skerával, meg az aktuálisan nálam lévő kerekekkel, amiken dolgozom...
Ne gondolkozz oútin! Tekerj rajta! : )))))
Én ma Drazsét (kollega) 50-el előztem az Üllőin mtb-vel. Ő 40-el védekezett mtb-vel.
Én szeretem, mert Budapest, az ráz.
De persze a Bajcsy, Károly krt. új betonján mindig érzem hogy lenne még hová... :)
Persze a teleszkópot - főlegaduplát - én sem értem. Kiszívja az ember erejét na.
Ja, az autó státusszimbólum.
Azon filóztam, hogy a bringa is lehetne.
Szerinted mit néznek meg többen?
Ha kiskörúton állsz a dugóban egy piros Ferrari Cabrióban, melletted a szőke bombázó csajod, vagy ha ugyanott egy telikerekes karbonkevlár Santanán rakjátok, és mögötted a szőke bombázó csajodnak emiatt _sokkal_ jobb combjai vannak, ráadásul jobban megfigyelhetőek is.
(Én mondjuk inkább házra költöm az autó árát, és az asszonyt sem ornamentumnak tekintem, de most ugye státusszimbóleumokról volt szó.)
--
a bátor kommutátor
én konkrétan a csajom combját.
szeretem, ha ő teker elől, mert
a) én gyorsabb
b) az ő combja és annak tűződése a tomporához igen impozáns látvány, nem beszélve a vádli jobb-bal-jobb-bal-jobb-bal meg-megfeszüléséről.
szeretném azonban leszögezni, h magam is tartok ótót, szeretem is, egyrészt mert olasz, másrészt mert olasz, de legfőképpen azért, mert olasz. szóval tele érzelemmel. viszont tudom hol a helye, és nem épp a krisztina körúton a dugóban, ahogy így kinézek az ablakon.
az autó jobb első ülését koptató hölgyekről nem szeretnék véleményt nyilvánítani, mert általánosításnak tűnhetne, amit nagyívben. mármint kerülnék.
számomra a kerékpározás a közlekedés szempontjából az igazi szimbólum. márcsak azért is, mert én aztán valóban a cm 'áldozata' vagyok, és engem mozgalmi úton zavartak a nyeregbe idestova 1,5 éve. jelzem: azóta nem is nagyon lehet lezavarni. szóval akár lehetnék a szimbólumember, hogy így is lehet. óriásplakát. tablóképek. béla - agysebész: "már 3 éve kerékpárral járok". irén - egyetemi tanár "már 2 éve csak brinágval közlekedek a városban" ferenc - háztartásikisgépszerelő "a szerszámosomnak kialakítottam egy kitűnő csomagtartót" és ezután jönnék én. :)
lényeg: egyrészt tökéletesen tudom ('fontosüzletemberakimindigsietésezerórátdolgozikegynap'-ként meg minden), h nincs helytálló úgymond kifogás. akarás van. rászokás. és függőség. ez a három. minden más (pl. praktikum: gyors, olcsó, mozgat etc.) már csak a hab a tortán, bringázni k jó önmagáért is. emiatt nekem már nem hablatyol senki se'. egyedül az életveszélyesség, amit megértek, ezen pedig ezer éve dolgoztok jó páran, oszt talán majd én is hozzá tudom tenni a jövőben amim van. mármint a buksiban.
üdv
gery
Nekem a "hát ez tényleg öröm" érzés mindig a nagytányér-lánc-koszorú csere utáni napokban töltődik be újra...
Ezek a napok örömünnepek. Megérteném ha valaki hetente láncot cserélne, mert nagyon jó érzés...
És szempont az, hogy az emberek kit-mit néznek meg?
Az egyik ember ezt nézi meg, a másik meg azt nézi meg.
Az ember (a normális) nem azért biciklizik, hogy megnézzék. Hanem mert jó. Le van sz..va, mit néznek úgy általában az emberek.
Az a lényeg, hogy akit te akarsz, az észrevegyen, rád figyeljen.
Én arra gondoltam, hogy ha ma egy srác bringát kap, az valószínűleg nem közlekedésre való lesz, hanem
1. méregdrága dirt/jump sportszer (nem nézem le azt aki TÉNYLEG ezt űzi, ne értsetek félre) vagy
2. nem jó, csak olcsó MTB-szerű izé
Szóval szerintem ők nem lesznek a jövő kerékpárosai...
Ugyan már, kérem!
Az első (serdülőkortól számolom) bringám egy MTB szerű izé volt.
17Kg, gyenge minőség (egyszer csak elolvadt a menet a villában, bár előtte sosem kotyogott).
Aztán hozzájutottam egy országúti géphez (1970-72-ből)
kiváló alkatrészekkel (campa agyak, mavic felnik, old timer shimano 600 hátsó váltó, ősi dura-ace elöl, stb.)
Most meg egy trek-et hajtok.
Szóval a lényeg: egy silány minőségű kerékpár is okozhat függőséget.
Ha lenne egy 14 éves kölköm, én se tennék alá egy cervelo soloist-et.
aries
"Azon filóztam, hogy a bringa is lehetne."
Ne legyen... a biciklizés önmagáért jó. Önbizalmat ad, ha az ember maga erejéből tud közlekedni. És ha emellé még egészség, és szebb alak is társul, annál jobb. De a kerékpár márkájához és árához szerencsére ennek semmi köze :)
Ha nem is státusz szimbólum, mert az olyan pénzes dolog, de szimbólum, vagy divat(?), lehet, sőt szerintem már az is, bizonyos tekintetben. Persze ez soha nem lesz igaz a társadalom egészére nézve. De hatni lehet.
Amíg nem volt bicóm (nagyon sokáig), de már kezdett bennem a vágy ébredni, irígykedve néztem a futárokat, városi biciklistákat, hogy de klassz nekik. (Hatottak rám.)
Most, hogy már van, nem irígykedve, hanem örömmel nézgelődöm, hopp egy "haver".
Egyébként meg magamat helyesbítve, a státusszimbólum (lehet, hogy nem a legjobb szó), nem feltétlenűl pénzfüggő. Biciklis körökben (bennem legalábbis biztosan, pedig nem vagyok túl nagy biciklis körök) most is elismerést vált ki egy jól megépített, átalakított egyéni keró (fixi, akármi).
Rajtam a család már röhög, amikor majdnem minden elhaladó bringát megnézek magamnak. :)
Én meg már magamon is röhögök, mikor néha gyalogosan vagyok és biccentek az elhaladó kerósnak... az meg bambán néz rám... aztán rájövök: no bukó, no paripa, csak mint a férgek kúszok... :)
----------
...akrat icob, icoB
nem, te rajtam röhögsz, ahogy megnézem az elsuhanó bringákat. :)
Meg ahogy a fülbevalókat s bicillialakúnak látom. :)
is... :-D
----------
...akrat icob, icoB
Az meg milyen amikor az ember gyalogol és időnként hátranéz a bal válla fölött :-) Paranoid vagyok-e?
Ez nálam is rendszeres.
A biccentést illetően az utolsó pillanatban felfogom/feldolgozom, hogy gyalog vagyok.
aries
ez nálam is megvan :) de csak mert tudom/juk, hogy pl. a margit-hídon/rakparti bringaúton milyen váratlanul tudja érni a gyalogokat, amikor mögéjük érünk bringával. megtanultam, megszoktam. és nem is árt.
:::checklist indulás előtt: bukó? lámpa? lakat?:::
Szerintem a bringa nem lesz státusszimbólum és ez nem is baj.
Aki nem ért a bicajhoz az úgyse tudja melyik-mennyit ér, aki meg ért a bicajokhoz az megnéz egy-egy érdekesebb darabot, de tudja hogy a bicaj legfőbb alkatrésze az ember.
Így kell ezt csinálni!
Terjed az ige!
Ne búslakodj a 70% miatt, inkább annak a 4-5 havernak örülj, aki rájött a lényegre!
aries
"Ja és egyetem elött/alatt is van bringás élet:)"
Nálunk a főiskolán ki van írva nagybetűkkel, hogy kerékpárt az épületbe bevinni tilos, a körülmények hiánya miatt, vagy valami ilyesmi... Hely az lenne az épületben erre bőven, még ráfordítás nélkül is meg lehetne oldani, hogy be lehessen vinni egy-két bringát, de hát nem lehet :/ Utcán hagyni pedig lehetetlenség.
franka
ui: Ne gyertek a KVIF-re :)
Ez biztos megváltozhat, csak néhány kitartó és lelkes ember kell, aki ráér utánajárni :)
Legyen igazad :)
Nálunk meg tilos bevinni,de:
ha elmész a karbantartókhoz és ott kitöltesz egy xxx.számú nyomtatványt és beadod és utána a rektor vagy ki a jóisten elbírálja,ráadásul pozitívan, akkor-->legközelebb az autós kapun begurulhatsz,miután bemondtad a neved és egy kamerába bemosolyogtál és közben egy papírból a biztonságiőr leellenőrzi, hogy te kitöltötted-e már a xxx.számú papirt.Persze ennyire nem egyszerű a történet, mert ezután még egy lelakatolt sorompó alatt (felett) át kell játszanod magad, hogy elérd a bringatárolót a belső udvaron.
Na ide se gyere (de nem csak ezért)!
Peac
Ká
3 hónap alatt 4,5 embert sikerült az évfolyamról ... --- 4,5 embert? azt hogy?
(:
A 0.5. remélhetőleg hétfön már azzal jön - most először.:)
(1es az esemény bekövetkezte)
Egyébként nem gondoltam volna h ilyen hatékonyan lehet kampányolni mellette-a szkeptikusokat is lassan meggyőzik az észérvek.A lelkesedés gyorsan terjed- sztem iylenkor az emberek még fogékonyabbak a változ(tat)ásra- amíg nem merevednek meg az autójukban<--attól.Ez személyes tapasztalat,talán még logikus is.
Bukóügyben meg esetleg mindenki ráordíthatna a szembejövő kopasz egyénekre -vérmérseklettől függő stílusban,de udvariasan- vásárlásra ösztönző tartalommal(persze nem a 30 éve 12vel békésen közlekedő öreg nénikre).Így pont azokhoz jutna el az üzenet akiknek szükségük van rá-nem beszélve a hatásról ha jóesetben 3perc alatt 5 különböző vadidegen embertől hallja ugyanazt.Én ezt fogom tenni.
Talán idillikusan hangzik de bizonyosan hatásos
(ez lemaradt-csak nem szereti a nyilakat a rendszer:))
...attól.Ez személyes tapasztalat,talán még logikus is.
Bukóügyben meg esetleg mindenki ráordíthatna a szembejövő kopasz egyénekre -vérmérseklettől függő stílusban,de udvariasan- vásárlásra ösztönző tartalommal(persze nem a 30 éve 12vel békésen közlekedő öreg nénikre).Így pont azokhoz jutna el az üzenet akiknek szükségük van rá-nem beszélve a hatásról ha jóesetben 3perc alatt 5 különböző vadidegen embertől hallja ugyanazt.Én ezt fogom tenni.
Talán idillikusan hangzik de bizonyosan hatásos
Szerintem ne terrorizáld a legjobb barátaidat, vagyis a többi bringást. A sisak egyelőre - és remélhetőleg még jó sokáig - nem kötelező. Ha már valamiért be akarsz szólni mindenképpen, akkor az pl. a lámpa hiánya legyen. De az energiáidat szerintem hasznosabban is fel tudod használni a bringás társadalom érdekében. Ha ragaszkodsz a kiabáláshoz, akkor a veled szemben pofátlanul szabálytalankodó egyéb közlekedőket (többnyire autistákat, ugye) regulázd így. Szerintem.
persze ha egy kopasz kétajtós szekrényféle jön szembe, nyugodtan mellőzheted, saját testi épséged érdekében.
(:
Figyu, nem lehetne hagyni ezt az autistázást, nekik ehhez semmi közük... Köszi
Elmondom, mi is az az autista biciklis körökben. Egyszerűen autós. Hogyan képezzük nyelvtanilag? Lássuk. Veszel egy szótőt, az utolsó magánhangzót levágod és hozzábiggyeszted az -ista toldalékot.
Példa: foci -i +ista = focista
bicikli -i +ista = biciklista
autó -ó +ista = autista
Azokkal, akiket a köznyelv autistának hív, szerintem az itt írokgatók közül senkinek sincs baja. Itt viszont csak egy kerékpáros műszó, sőt hogy pontos legyek: azonos alakú szó.
üdv adamekp
leköszönő főhelyreigazító
meg akartam hagyni gráfmesternek, de ha ő nem, akkor én: olaszul autista az autó sofőrje.
Bár tény, hogy van némi negatív konnotációja a szónak, és ezéret tűnhet úgy, mintha áttételesen az autistákkal lenne bajunk. Holott ez nem így van.
Azért valljuk be őszintén, hogy a mentális képességekkel összefüggő konnotáció is szerepet játszik abban, hogy éppen ezt a szót használjuk.
És tény, hogy az asperger szindrómásokra nézve sértő a szóhasználat.
(Tudtad, hogy az asperger szindrómát sokan nem betegségnek, hanem mintegy másfajta fejlettségi állapotnak/világnézetnek tekintik?)
--
a bátor kommutátor
: ) Köszi, de ha eléd kerül egy babér, ne habozz, arasd le! (ide kellett volna a "t"? aratsd?, hm?)
Az olaszok esetében inkább elgondolkodtató, hogy az autista szót abban az értelemben is használják, ahogyan mi. Tehát a kettő között nem tesznek különbséget, a szövegkörnyezet határozza meg, hogy sofőrről, vagy autistáról beszélnek.
Ide kikívánkozna egy ziccer, egy poén, de nem lenne stílusos.
---
Ha Milánóba jönnél, maradj inkább otthon!
...vagy Kőbánya. Ugyanazt nyújtja.
---
Nem tűnt úgy, hogy bajotok van. Csak sztem ez egy rossz szóvicc, vagy argó.
Olaszul mi, hogy, sztem az más tészta. (Lsd. például a "Huj!" esetét az oroszokkal.)
mégpontosabban:argo
:-p
Peac
Ká
Köszike, ezt pontosan tudom, semmi újdonság nincs ebben (azon kívül, hogy most némileg kioktatónak érzem a stílusodat, de ez az én egyéni szociális problémám). Azt is, hogy innen senkinek sincs baja velük, sőt azt is, hogy csak kérhetem, hogy aki jóérzésű, ne használja ilyen értelemben ezt a szót. Ha te használod, a te dolgod, mindenesetre szerintem nem vet jó fényt ránk.
Naná hogy kioktató vagyok! :DDD Én vagyok a főhelyreigazító, akinek a posztjáról ma dönt az alakuló ülés.
No, a hozzászólást pedig megpróbáltam úgy írni, hogy azért oldja a hangulatot. Yolvan, bocs mindenkitől, a kifejezést meg egyébként nem használom, bár megjegyzésed jogos.
üdv adamekp
Na azért! :)
Egyelőre a bevezetőnél tartok, amiből az derül ki, hogy azt fújják a tisztelt budapesti lakosok, amit a sajtó közvetít feléjük. Nincs itt semmi meglepő.
Nabazz. Ügyes kis tanulmány. Az értékelés különösen, ilyenek vannak benne, mint hogy
korábbi kutatási tapasztalataink is azt mutatták, hogy sokakat a nem megfelelően kiépült kerékpárút-hálózat tart vissza kerékpárjuk használatától.
Vagy inkább a nem megfelelő tájékozottságukból adódó veszélyérzet. Nem tudnak biciklizni, és nem is akarnak megtanulni, ezért választják a kerékpárúthálózatot, mert remélik, akkor megúszhatják. És persze mert a sajtóból ez folyik. ;-) Ügyes!
A tömegközlekedés javításának egyik iránya, hogy a kötöttpályás eszközöket fejlesztik, mely a közlekedési dugókat is csökkentené.
Ó igen, gondolom a kérdésben is benne volt, hogy csökkentené a dugókat. Ki ne adna jó jegyet egy ilyen programra?
Nyugi, ha valaki számára nem világos: hiába húzzák ki az egyes villamost Budáig, ez csak a rajta közlekedőknek jó, a dugó nem lesz kisebb. Áttér egy-két ember villamosra az autóról? Ez önmagában is kérdéses, de ha így is lenne, majd azok, akik autósok maradnak, a jobb átjutás miatt gyakrabban mennek át majd a Lágymányosi hídon -> a forgalom mértéke változatlan. Akkor pedig a dugó sem múlik el...
Nagymama, egyetemet végzett "autós" (ezt nem lehetett tudni) véleménye kerékpárút-ügyben: a statisztikai hibahatáron belül van a különbség! De igaz ez a legtöbb életkorbeli eltéréses táblázatra. Ezt úgy szokták mondani magyarul, hogy a különbség nem szignifikáns, következtetéseket levonni nem lehetséges.
ami a kerékpárút-hálózat nem kiépítettségét és a 'veszélyérzet' eredőjét (=tájékozatlanság, gyakorlat(i tapasztalat) hiánya) illeti egyetértek.
viszont mit javasolnál a tömegközlekedés fejlesztési irányaként megfogalmazott kötöttpályás fejlesztés helyett? azért pl. egy óbuda-kelenföld villamos összeköttetés megteremtése (17-es és 19/41-es viszonylatok összeköttetése az mhb-nál) releváns változás lenne nem? az kiderül az anyagból, hogy a buszokat használják inkább -> ami ugye szintén áll a dugóban, tehát érthető, ha a lassúságra/tömegre hivatkozva autóba ülnek -> és ezzel (újra)termelik a dugót. ha van/lenne reális kötöttpályás alternatíva, ki lehet iktatni a buszt -> és _nem_ átadni a helyet az autóknak, hanem bringautat építeni, parkosítani, whatever. egyébként a veke-tanulmányban leírják a "jó tömegközlekedés" jellemzőit és az eléréshez teendő lépéseket.
ja, egy régebbi hsz-re: beszéltem a veke-sekkel egy korábban felmerült javaslatról, miszerint a hegyi járatokon jó lenne biztosítani a bringa-szállítás lehetőségét. azt mondták, hogy ez a bkv biztosítóján (generali?) mindenképpen bukik, ugyanis nem látják biztosítottnak a bringák fix rögzítését, azaz baleseti kockázatnak/potenciális káresemény okozójának tartják. hát izé. és a babakocsi? és a kutya? és ha részegen száll fel valaki a buszra?
Hát...a babakocsi kerekét lehet stoppolni-elvileg.
A kutya meg jegyköteles-tehát pont ugyanoda repülhet, mint a gazdája.Ha van érvényes jegye/bérlete (nekik is lehet havi), akkor még biztosítva is van.
Az utazási Részvételi Feltételekben pedig le van írva, hogy nem vehetsz részt ittasan a tömegközlekedésben sem! ehhez már hozzá sem teszem, hogy elvileg...Peac
Ká
A bringa is jegyköteles - már ahol engedik a szállítást, lásd HÉV meg fogaskerekű. Na meg a keró is ugyanoda mehet ahova a tekerője, mert ki az a hülye, aki feltesz egy bringát a buszra és nem megy vele, esetleg még integet is neki? Bringaszállítást és bringás bérletet balesetbiztosítással! [mekkora alliteráció]
üdv adamekp
lek. főh.
Azért egy nagyobb esés és mínusz 1 kerék után jó lett volna felszállni akármire-de nem lehetett...
Ne köszönj le!:-)
Peac
Ká
Kerekek ki, váz a vállra, és máris poggyászként szállítod a kerékpárt. Én már elég sokszor csináltam így, sosem volt még gondom belőle.
De pl tegnap pont volt szerencsém látni egy "kedves" villamosvezető és 2 bmx-es kölyök esetét. A srácok állnak a bringákkal a villamosmegállóban, s ahogy nyílik az ajtó, a vezető már mondja is: "A kerékpárokkal ne szálljanak fel, ellenkező esetben saaajnos nem tudunk továbbmenni."
Szerintem elfértek volna...
A múltkor büntettek meg, igaz, nem is így toltam a hintót.
Ellenben utána beballagtam az ügyfélszolgálatra, hogy "csókolom, legközelebb mit és hogyan csináljak, hogy mindenkinek jó legyen?"
Na, a roppant udvarias, indulatokat a kulturális mederben félig-meddig megtartós csevej végére az sült ki, hogy bicillit csak abban az esetben szállíthatsz pl. metrón, ha az poggyász, azaz a megfelelő méretek között van, egy darab (tehát a kerekeket már másnak kell vinnie), valamint a csaj szerint be is kell csomagolni. Mondjuk ez utóbbira nem találtam utalást a szállítási feltételek között.
Én úgy olvasom az UF-ben, hogy 2 kézipoggyászt vihetsz. Persze ha valami túlbuzgó ellenőrrel találkozol, akkor tök mindegy, valamibe úgyis megpróbál belekötni majd, hogy igaza legyen. Legközelebb hagyd rá, és szállj le. Büntetést sose fizess :)
Már kifelé mentem, tulajdonképpen igaza volt, és 7000 helyett csak 700-as csekket adott, meg jókedvem is volt. :)
A vitatkozós néni az ügyfélszolgálaton volt, az eredeti nézőpontja az volt, hogy bicillit aztán sehogy. Max bedobozolva. Sokat nem változott mondjuk...
De van valami olyasmi, hogy vigyázni kell a tisztaságra-->ne olajozd össze a többieket:-)
Peac
Ká
"....utastársai ruháját bepiszkíthatja." -jelleggel.
"1 szánkó, 1 pár síléc, 1 köteg facsemete díjmentesen..."
üdv, grafitember,
(mások által nem hallhatóan üzemeltetve.)
Tisztaság, megfogom a kapaszkodót és máris rosszul vagyok, ragad a kezem.
Mellesleg a bringám tisztább, mint egy-két utas a villamoson.
aries
viszont mit javasolnál a tömegközlekedés fejlesztési irányaként megfogalmazott kötöttpályás fejlesztés helyett?
Nem mondtam, hogy nem jó, csak nem csökkenti a dugót. Folyton mindenki a dugócsökkentésről beszél, ami illúzió. (Áteresztőképességcsökkentés esetén kisebb lesz a forgalom, de úgyszintén a dugónál alakul ki az egyensúly...) Szóval csak arra mutattam rá, hogy a kérdéssel ügyesen lehet befolyásolni a választ ;-)
A másik tanulmány egyébként sokkal érdekesebb, és ott a kérdések sem tűnnek manipuláltnak, bár még nem néztem meg alaposabban.