Jött egy meghívó:
A Kurt Lewin Alapítvány a Sziget Fesztiválon toleranciasátrat tesz
elérhetővé a nagyközönség számára. A sátor augusztus 9. és 12. között
lesz látogatható. A szervezők célja felhívni a figyelmet a tolerancia
értékére és fontosságára. A rendezvényt meglátogató magyar és külföldi
fiatalok közül bárki felülhet a rendezők által biztosított kerékpárra,
és tetszése, illetve energiája szerinti távolságot tekerhet rajta. A
lekerékpározott métereket a szervezők számlálják és összeadják, az
eredményeket folyamatosan mindenki számára elérhetővé teszik.
"A cím egyszerre utal arra, hogy az önkéntes résztvevők kerékpárral,
azaz a napjainkban mind divatosabb, kúlabb városi közlekedési
eszközzel fejeznek ki valamit, jelesül a tolerancia fontosságát." -
mondja Ligeti György, az alapítvány vezetője. "De arról is szó van,
hogy a demokrácia mint társadalmi berendezkedés olyan jószág, ami
folyton enni kér, vagyis csak akkor működik, csak akkor létezik, ha
aktívan és mindannyian teszünk érte, ha valamennyien tekerünk egy
kicsit." - folytatja.
A sátor közepén felállított biciklivel a látogatók tetszés szerinti
ideig tekerhetnek. A cél, hogy a megtett kilométerek összeadásával
együttesen eljussunk különböző városokba. A lehetséges célpontok olyan
települések, amelyek az elmúlt évtizedekben valamilyen módon példát
állítottak a világ elé a toleranciájukkal. A sátorban e városokról,
így Koppenhágáról, Görlitzről, Szófiáról, Miskolcról stb. rövid
leírásokat találnak majd az odalátogatók. "Cél, hogy az embereket ne
csak a konfliktusokkal és a tragédiákkal, hanem a pozitív
gyakorlatokkal is megismertessük" - mondta Endrődy Szabolcs (HALEF csoport), a
Kurt Lewin Alapítvány sátrának egyik kitalálója.
A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereivel való
szoros együttműködésben hozzá kíván járulni a demokratikus társadalom
megerősödéséhez, azon belül is a tolerancia növeléséhez és a sztereotípiákon
alapuló gondolkodás visszaszorításához. 1995 óta szolgálja a társadalmi
párbeszéd kialakulását, a tolerancia növelését és az aktív állampolgári
részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztését - mindenek
előtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével. A Kurt Lewin Alapítvány programjai
a média, az oktatatás és a társadalomkutatás területén szolgálták céljai
elérését.












Gázpisztollyal lőtt a
Gázpisztollyal lőtt a gyalogosra!
Az eset a XIX. kerületi Kossuth téri parkolóban történt. A rendőrség tájékoztatása szerint az autós nem tudta kikerülni a gyalogost, ezért rálőtt. A gyalogost kórházba kellett vinni, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak.
Forrás:gondola.hu
FŐ A TOLERANCIA...
Matt
Másik régebbi
Másik régebbi "toleranciás" hír:
"Tudod mit csinálnék egy biciklistával? Bezárnám a garázsomba és elindítanám az autóm motorját" - mondta Bochkor Gábor az autómentes nap kapcsán a Bumeráng című rádióműsorban kedden reggel. Boros Lajos szintén a Sláger rádió műsorában arra kérte a hallgatókat, hogy feszítsenek ki egy drótot a biciklisek felvonulásán. Később a bringások elütésére szólítottak fel, végül összefoglalóan megjegyezték: "Egy metropoliszban nincs helye biciklinek."
2005.09.21. index.hu
Matt
Be kellene zarni az o sajat
Be kellene zarni az o sajat garazsaba es ezer osszefogott biciklistanak kellene be fingania egy csovon amig a legkor tultelitett nem lesz bio metan gazzal. Megfigyelo ablakon kellene kovetni a buntetett kinszenvedeses arckifejezeset a buntetes vegrehajtas soran.
Jvasolt dieta a bunteto ezrednek: bab, kaposzta, kelbimbo.
ó vazze mellbimbót
ó vazze mellbimbót olvastam:D
Ez is érdekes régi
Ez is érdekes régi hír:
Az elgázolt gyalogos bosszúja.
Kórházba került az a kerékpáros kisfiú, akit brutálisan összevert egy általa elütött gyalogos Karcagon – értesült a HavariaPress.
A 12 éves gyerek még a hétvégén ütött el egy járókelőt, amikor a Szolnok megyei városban a járdán biciklizett. Az ütközés után mindketten elestek, ám ezután a gyalogos felállt, és ököllel homlokon majd szemen vágta a gyereket. Az ütésektől a kisfiú elesett és elveszítette eszméletét, ezért a mentők kórházba vitték, ahol jelenleg is ápolják. A rendőrség nyomozást indított a brutális elkövető felkutatására.
Matt
Hol itt a gond? Ha emberünk
Hol itt a gond?
Ha emberünk nem lett volna toleráns, akkor vascsővel üti a kiskamaszt.
A gázpisztolyos is igazán türelmesnek és elnézőnek mondható, mivel nem ágyúval lőtt.
A két szemétláda, aki áldozatként lett itt feltüntetve, meg elmehet a francba, hogy nem vették észre ezeket a mérhetetlen szelídségre utaló tényeket, és nem köszönték meg, hogy csak ilyen finom dorgálásban részesültek.
aries
"kerékpárral, azaz a
"kerékpárral,
azaz a napjainkban mind divatosabb, kúlabb városi közlekedési
eszközzel"
pont ezen gondolkoztasm, h. cm óta egyre divatosabb lett a bicikli és eddig nem használták fel annyi dolgora...sebaj ezzel is nekünk jobb:)
megyek tekerek! és jó sok időre le lehet foglalni? mert akkor az egész világot betoleranciázom:)