Nuvanda blogja



Kükü nyírja

Kükü nyírja!

Nagyszerű érzés volt látni, hogy ebben az országban még egy csenevész kis bokrocskának is gazdája akad, aki büszkén hirdeti, ő gondozza, felügyeli. Megértük, hogy nem csak az Állatkertben lehet állatokat örökbe fogadni, hanem már növényeket is. Ez komoly felelősséggel jár, a kis herceg se hanyagolta el az ő rózsáját! Tavasz volt, nyár lett, én naponta figyeltem, hogy az eső koptatja a feliratot, szépen megnöveszti a bokrot. Nem szeretném elvenni senki munkáját, meg hát kinéztem már magamnak én is egy másik bokrot, így csendben szólnék, az örökbe fogadott kis növény szépen felcseperedett. :)  tovább »



Régi Fóti úti baleset, tud-e vki róla?

Kedd reggel 6 felé a Régi Fóti út és a Kazinczy kereszteződésében elütöttek egy kerékpárost. Van valaki, aki látta a balesetet vagy tud róla?
Annyit tudok, hogy a biciklist holnap kiengedik, két csigolyája megrepedt, de szerencsére nem mozdult el. Viszont a pontos körülmények is érdekelnének.



Tönkrement SPD cipőket keresek

Ha valakinek van tönkrement SPD cipője, és szeretne velem jót cselekedni, azt arra kérném, ne dobja ki, adja nekem. Méret, típus nem számít, csak legyen pár. És nem kell előtte kimosni! :) Cserébe adok valami csekélységet, ha igényli, nyitott vagyok mindenre. Akár házhoz is megyek!  tovább »



Hó a szembe

A mai reggel megkeserítette az életemet a szembe szél és hóesés. Tíz perc után fájt a szemem a hókristályoktól, időnként be kellett csuknom, hogy kiolvadjon. Ha megálltam, rögtön dörzsölhettem a szemem, az legalább segített. Ha az első kerék elé néztem, már belefújta a szemembe a szél a havat, szóval sehogy se volt jó, ha látni akartam a forgalmat, nem láttam a hótól. Mindezt tetézte a slicckel csúszkálás az autónyomokban.
Lenne egy kérdésem, ki mivel védi a szemét a hótól? Nekem a szemüveg esőbe se vált be, most elhatároztam, legközelebb kipróbálom a síszemüveget.

Más fanatikussal ellentétben, én jobb szeretek sétálni a hóesésben, mint tekerni. :)



Ellopták a biciklimet

Ellopták az első saját vásárlású biciklimet, 2002 április elseje tájékán. Különös ismertetőjegyei: acél váz legalább 20 kg, piros szín, a hátsó kerékből hiányzott 4 küllő, rozsdás lánc, kosz az egész vázon. További adatok csak kérésre!
Egy sörért visszavásárolnám.



Hétfőm

Ez nem egy örömködő bejegyzés lesz, sajnos.

Tegnap a Váci úton tekertem a szélső sávban, mikor hirtelen egy ütést éreztem hátulról, a bringám ugrott egyet előre. Szerencsére nem estem el, a kerekem se lett kuka (elsőre azt gondoltam, hogy a felnim ezt nem élhette túl), de mire összeszedtem magam, az autó már vagy 20-30 méterrel előttem járt. Teljesen ledöbbentett, hogy bár biztos észrevette azt, hogy nekem jött, simán kikerült és ment tovább. Agyam elöntötte a düh, de az adrenalin se volt elég, hogy utolérjem. Vmi fehér autó volt, a rendszáma, ha jól figyeltem GTF 778. Szeretnék elbeszélgetni a sofőrrel (nem megverni akarom), ha tud vki segíteni a megkeresésében, az szóljon.  tovább »



Váci út vagy bringaizé?

Munkahely költözés miatt egy hete használom a Váci utat a Hungáriától a Megyeriig. Feltűnt, hogy szinte mindenki a bringagyászt (egy helyen láttam táblát, ott osztott gyalog és kerékpárút) használja, pedig az aszfalt tökéletes, jó széles, lehet jó tempóban haladni, figyelni se kell szinte semmire se. Még profibbnak kinézők (outi, mez, csomag nélkül) se mennek az úton. Én igazából évekkel ezelőtt tévedtem csak erre párszor (mármint a bringaizére), de akkor nem tetszett, ezért azóta mindig az utat használtam, csak általában hétvégén. Már azon gondolkodtam, megkérdezem, miért van ez. Szólnak a rendőrök? Nagy a forgalom (én reggel járok kifelé)? Olyan jó az a bringaizé?  tovább »



Én kicsit számoltam

Idén rendezőként nem egy frekventált helyet kaptam, ezért ráértem megszámolni a résztvevőket. Nem akartam teljesen beleőrülni, ezért csak 2x 1000 fő átvonulási idejét néztem.
Tehát:
Helyszín: Erzsébet híd budai hídfő
Vonulási idő: 15:10(ezt sajnos pontosan nem néztem) - 16:30
1. mérés: (15:30 kezdet) 8:20 perc/1000 fő azaz 7200fő/óra
2. mérés: (16:10 kezdet) 6:02 perc/1000 fő azaz 10000fő/óra

Érzésem szerint a 2. mérés környéke volt a csúcs embersűrűség szerint. Az biztos, hogy ennél többen voltak, hisz ez a hely viszonylag az elején volt, többen később csatlakozhattak a menethez, vagy egyszerűen csak rögtön a Városligetbe mentek.

Kíváncsi vagyok, hogy rajtam kívül számolt-e vki?



Még több autóparkolóhely

Tegnap olvastam a Hírnökben (XIII. kerület lapja), hogy több utcát egyírányúsítanak, hogy ezzel növeljék az úton való parkolóhelyek számát. MKÉP léphetne, hogy akkor ezekben* az utcákban lehessen kétírányban biciklizni, valószínűleg lenne rá hely.

*: Szent László utca, Déryné köz, Angyalföldi út, Huba utca, Apály utca, Dolmány utca, Rokolya utca, Keszkenő utca



Critical Height

5602 méteren

Gondoltam kiállok kicsit magasabbra, hogy mindenki lássa mi lesz a jövő! És hogy biztosabb legyen a dolog, megtámogattam a dolgot egy imazászlóval, hátha besegítenek az égiek is. :-)

Járt már valaki bicajjal a Himalájában? Én csak gyalog(*), ám sok kerékpárost láttam Ladakhban (India), sokan saját bringával jöttek (**) vagy helyben kölcsönöztek. Fellelkesített a dolog, hátha egyszer majd visszatérhetek bicajjal is…  tovább »

Az összes kép megtekintése