fbobe blogja



Sikertörténet

Ma reggel elgurultam valami tenyérnyinél kisebb, szögletes mellett, ami az aszfalton feküdt. Csak nem egy telefon hever itt a földön? Visszamentem. Nahát, az. Úgy tűnt, már nem működik. Eléggé össze volt törve, az előlapja le is esett, azt külön gyűjtöttem be. Először arra gondoltam, hogy beteszem az elektronikai hulladékok közé otthon, hogy ne szóródjanak belőle szét a nehézfémek. Aztán arra is gondoltam, hogy beviszem egy szervizbe, hátha ki tudják deríteni a SIM-kártya gazdáját.  tovább »



Mitől lettek ilyen előzékenyek az autóvezetők?

Az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy az autóvezetők sokkal előzékenyebbek lettek a gyalogosokkal, és kicsit a bringásokkal szemben is. Az elmúlt 3 héten egyetlen esetet láttam, mikor gyalogos nem kapott zebrán elsőbbséget. Tegnap 4-en álltunk meg éppen egyszerre egy zebránál, hogy egy gyalogos átkelését lehetővé tegyük. A múlt héten félreálltam a hó miatt egysávossá szűkült úton egy autó elől, szépen meg is köszönte. Azóta többször is húzódott le autó ugyanazon a részen, hogy utat adjon nekem.  tovább »



Táncsics M.#Szent István út - más is fogott már irdatlan hosszú pirost?

Csepelen, a Szent István út és a Táncsics Mihály út kereszteződésében levő lámpával van problémám. Az az érzésem, hogy ott, ha a Táncsicson jövök és balra akarok a Szent Istvánra kanyarodni (tehát Királyerdő felé), akkor néha végtelen hosszú a piros. Eddig mindig kis forgalmú időszakokban fordult elő, feltéve ha én álltam elöl a sorban. A végtelen hosszt az töri meg, ha jön egy gyalogos, aki át akar menni a Szent Istvánon, és megnyomja a gombot.  tovább »



Küllők

Az a problémám, hogy túl gyakran törnek a hátsó kerekemben a küllők. Az első két esetben biztosan akkor törtek, mikor nagyobb nyomatékkal indultam. Az akkori kerekemről tudtam, hogy eleve gagyi, a második után kértem a szerelőt, hogy tegyen bele egy jobb kereket, de kb. 2000 km után abban is törni kezdtek.

Minden küllő az agynál tört. Nem vagyok nagyon súlyos egyéniség, az biztos, hogy teljes harci díszben sem vagyok nehezebb 75 kg-nál.

Az a kérdés, hogy ez miért van. Az én elképzeléseim:  tovább »



Útvonaltervezés: Csepel, Királyerdő -> Gyömrői út

Útvonaltervezéshez lenne szükségem egy kis segítségre. Most vasárnap dél körül kellene mennem Csepel, Királyerdőből a Gyömrői útra (a cél pontos címe: 1183 Felsőcsatári út 29).  tovább »