candy blogja



Elveszett fehér szilikontestű lámpa a Teleki téren (Népszínház utca környéke)

Sziasztok!

A téma adott, kábé fél órával ezelőtt találtam, még világított, a tulaj meg remélhetőleg itt is keresi majd. Mailcímem adatlapon, ha egy hétig nem jelentkezik érte a tulaj, akkor szándékosan elhagyott tárgynak tekintem és tulajdonjoga rámszáll.

Pls segítsetek fönntartani ezt a bejegyzést holnap reggelig. Tudom, hogy egy ezer forintos lámpa, de lehet valakinek érzelmi tartalma van. Illetve az nincs, megnéztem, elem van benne.



A kötelező szabálytalanság

Rég írtam ide bejegyzést, általában megvannak a magam eszközei gondolatok posztolására, feltehetően redundáns is lesz a történet.

Kerékpárút: olyan út, mely a biciklisták A pontból B pontba közelekedését segíti elő. A simaság, a megfelelő sebesség elérésének lehetősége, továbbá az odanemillő forgalom hiánya teszi optimális választássá a kerekesek számára. Illetve a trafóházak és a tűzcsapok.

Budapesti bicikliút, mely személyes kedvencem és mióta pöstre költöztem, kommjútolok rajt nap, mint nap:  tovább »



Manchesteri élmények

Ma végre sikerült rávennem magam, hogy nyakamba akasszam az angliai utakat és két város közti tekintélyes távolságot átszelve némi tapasztalattal gazdagodjak a szigetországi kerékpárhasználatról.

Jelenleg ippeg Ashton Under-Lyne-ban lakom, ami egy kisebb település Manchester mellett, nagyjából olyan Budapest-Budaörs kapcsolatot érdemes elképzelni a két település között. Az út egyikből a másikba nagyjából fél mérföld, ami autóval olyan fél óra, mostani összteleszkópos vackommal pedig nagyjából háromnegyed.  tovább »