kokusz blogja



Ma elgázoltak

Ilyen lett az első kerekem

Ma elgázolt egy autó. Szerencsére nem frontálisan, hanem hátulról jött, és amikor mellettem volt az eleje, akkor rámhúzta a kormányt, az első kerekem tropa lett egyből, annyira, hogy megszorult a villában én meg rögtön dobtam az előreszaltót. Mire földet értem, már elment mellettem teljesen, tehát az útra estem, nem a kocsira. A dolog úgy történt, hogy átmentem egy kereszteződésen egyenesen, és az utca a kereszteződés után beszűkül a két oldalt parkoló autók miatt.  tovább »



Kyoto University of Art and Design

Kyoto University of Art and Design

A Kyoto University of Art and Design kb. akkora egyetem, mint egy fél ELTE TTK. Ehhez képest itt a kerékpárparkolójuk. Gyönyörű. Az egyetem a zsúfolt város kellős közepén van, de így is megoldották, hogy le lehessen tenni a bringákat. Legalább néhányat... Van egy parkolóőr is, aki rendezgeti a bicikliket, hogy szépen sorban legyenek, és minél kevesebb helyet foglaljanak el. Ehhez képest hány egyetemista jár Lágymányosra bringával?

Az összes kép megtekintése


Triatlon Lágymányoson - így öregbítjük Magyarország hírnevét?

Városi triatlon mexikóiaknak, szemben a forgalommal

Most, hogy a triatlon vb-t Lágymányoson rendezik meg az ELTE körül, még szembetűnőbb, hogy a Műegyetem rakpart bringajárdáján milyen tarthatatlan a helyzet.  tovább »

Az összes kép megtekintése


Frissen lopott bringák

Sziasztok!

Reggel hat körül a XII. ker. Virányosról ellopták két kerékpárunkat (a lépcsőházunkból). Az egyik  tovább »



Japán zebra

Japán zebra

Felrakok egy képet stipkovits7 bejegyzéséhez kapcsolódva egy japán zebráról. Ez teljesen megszokott arrafelé, sok helyen találni ilyet, nemcsak a tokiói Shibuya városrészben. Minden irányból piros a gépjárműveknek, a gyalogosok és a kerékpárosok pedig mennek amerre akarnak néhány percen át.  tovább »

Az összes kép megtekintése


Hogyan lehet veszélytelenül nagy ívben balra kanyarodni?

Biztonságos kanyarodás balra, nagy ívben

A kerékpárosok számára problémát jelent a nagyforgalmú, többsávos utakon történő nagy ívben balra kanyarodás. Gondolom, senki sem vitatja, hogy veszélyes műveletről van szó. Képzeljétek el, hogy több sávot kell nagy forgalomban a kanyarodó sávba soroláshoz keresztezni. Ilyen pl. az Alkotás úton a Déli- pályaudvarhoz érkezve a balra kanyarodás a Maros utcába. Elsősorban lámpás kereszteződésekre gondolok.  tovább »