Elmarad a Critical Mass Budapest



Elmarad a péntek esti Critical Mass tömegdemonstráció

A kerékpáros felvonulás rendezőiként szeretnénk elkerülni még az esélyét is, hogy a Parlament mellett elhaladó több tízezres belvárosi rendezvényt bármilyen módon fel lehessen használni az igazi üzenetétől eltérő célokra. Kérjük a sajtó képviselőit, segítsenek abban, hogy a hír eljusson azokhoz akik hetek-hónapok óta tervezik a demonstráción való részvételt.

Annak ellenére, hogy a demonstráció még a tavaszi kampánycsend idején, 32 ezer résztvevővel is gond nélkül zajlott, a jelenlegi helyzetben nem lenne jó döntés a megtartása. A résztvevő kerékpárosok tapasztalataink alapján nem jelentenek kockázatot, azonban nem szeretnénk ha bármilyen incidens kikezdené az egyébként pártpolitikától mentes demonstráció jóhírét. A vidéki helyszíneken a rendezők saját hatáskörükben döntenek a rendezvény megtartásáról, de jelen pillanatban nem gondoljuk, hogy bármely más városban szükséges lenne a Critical Mass lefújása.
Természetesen az Európai Autómentes Nap nem marad el. Továbbra is bátorítunk mindenkit, hogy pénteken tegye le autóját, és válassza a kerékpározást, illetve az aznap ingyenes tömegközlekedést a munkahelyére vagy iskolájába történő eljutásra.
A Critical Mass felvonulás ugyan elmarad, de a pénteki közös programok közül a Népstadion melletti Millenáris velodromban zajló ingyenes Pályakerékpár Budapest Bajnokságon tervezett tömeges megjelenésünk nem. A mozgalom egyik fő célja, hogy a lebontásra ítélt, 110 éves műemlék megmeneküljön, és Budapesti Kerékpáros Centrumként funkcionáljon. Várhatóan nem maradnak el a felvonulás előttre, és utánra tervezett rendezvények, filmvetítések, programok sem a csatlakozó kávézókban és szórakozóhelyeken.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
bikbukkfa képe
bikbukkfa
1 k, 2006-09-19 14:01

:((((((((((((((

vikkancs képe
vikkancs
2 k, 2006-09-19 14:02

Hát én is így vagyok ezzel :-(((((

critical mass képe
critical mass
3 k, 2006-09-19 14:03

Hosszú gondolkodás után a végső érv!

bikbukkfa képe
bikbukkfa
4 k, 2006-09-19 14:20

telleg szani, de ilen poloja mindenkinek lehet mellesleg a TV be lattam 1 csomo bringabukos "forradalmart" is...

KAMA3 képe
KAMA3
5 k, 2006-09-19 15:04

Nyilván más a sulya egy szervezoi polonak, meg egy olyan polonak, amit bárki megvehet az utcán...

Sokkal nagyobb lenne a baj, ha a gyerek mindezt szervezoi poloban tette volna...

szerintem is lehetett volna még várni egy fél napot a lefújással, de ez Küküék dolga...

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

zöldalma képe
zöldalma
6 k, 2006-09-19 15:25

nem lehet CM-es pólóban tévét nézni? vagy hol van itt az érv??
:((

dobákpeti képe
dobákpeti
7 k, 2006-09-19 15:39

A CM politikamentes! Ő meg egy csürhe tagjaként részt vett a tegnapi minősíthetetlen eseményen. Ha csak a békés tüntetők közt állna semmi baj nem lenne, de bement a székházba. Sólyom László szavait használva egy köztörvényes bűncselekmény részese lett ezáltal. Vagyis rombolja a hírnevünket, amiért több százan dolgoz(t)unk...

-dobákpeti-

Matyko képe
Matyko (nem ellenőrzött)
8 sze, 2006-09-20 12:38

Big Up!

Az Urnak igaza van. A CM politikamentes, es az is kell maradjon. Meg a para eselyet sem szabad vallalni, nagyon szomoru, de ha jozan esszel, tiszta fejjel gondolkodunk, akkor igy kell legyen. Addig is, mindenki bringara! ;)

-==- Beke -==-

ropy képe
ropy
9 k, 2006-09-19 15:57

Az a póló egy CM támogatói póló! Aki azt vásárolja, viseli, az egyetért a CM politikamentességével.
Sajnálatos a döntés, de érthető.
A Critical Mass Budapest, nem kívánja jóhírnevét beszennyezni a politika semelyik ágával sem.

Galad képe
Galad
10 k, 2006-09-19 15:35

ünnepéyasen felkérem a képen szerplő csókát, hogy adja le a pólóját. Nem azért, mert ott volt, mert ahoz mi közöm, hanem, hogy ezt ebben a pólóban tette.

Aranka képe
Aranka (nem ellenőrzött)
11 k, 2006-09-19 20:50

Úristen, én ismerem ezt az idiótát. Sajnos a számán nem elérhető, pedig nagyon elküldeném az anyjába.

kontra képe
kontra
12 sze, 2006-09-20 15:24

Na ne már!!!!!!!!!! Úgy vártam, hogy csak na!!!! De ha lefújták hát lefújták!!!!!

A tűzoltó utcai bulinak is lőttek???

blash képe
blash
13 sze, 2006-09-20 18:18

Rajta nem lathato epp cm-es polo, ellenben faszan uti ulakattal az emlekmu nevtablajat:

20060918_14_oroszemlekmu_ulakattal.jpg

Helyes es bolcs dontes volt nem megtartani a penteki felvonulast.

(Ezt a kepet a hetfo ejszaka utani tomket blogban talaltam. Ezen a bejegyzest toroltek, eze' nem linkelem.)

AlBundy képe
AlBundy
14 k, 2006-09-19 14:08

Sajnos már reggel felkészültem rá lelkiekben, hogy elmarad.

Vargate képe
Vargate
15 k, 2006-09-19 14:13

Mérhetetlenül el vagyok keseredve.

Vargate

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
16 k, 2006-09-19 14:14

Én viszont erre nem számítottam... Még ha szervezői pólós ember lenne a fotón, akkor talán érteném. Így nem igazán...

norbijúzer képe
norbijúzer
17 k, 2006-09-19 14:14

na neeeeeeee

most nagyot csalódtam

----
LEZÁRT BELVÁROST AZ AUTÓMENTES NAPON! and more... :)

KAMA3 képe
KAMA3
18 k, 2006-09-19 14:18

Nyilván. De mi van akkor, ha a parlamenti csatározások alatt fentről valakik megdobálnak minket?? nincs menekülési útvonal, ha kitör a pánik, akkor egy nagy csomó embert belökdösnek a dunába.

Ez így korrekt.. Tavasszal talán jobb lesz a helyzet...

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
19 k, 2006-09-19 15:02

"Mi van akkor ha...", ilyen kezdetű kérdések ezreit lehetett volna eddig is feltenni, szerintem egyik sem kisebb horderejű mint a mostani. (Pl. mi van akkor ha a felvonulók/szervezők közé hajt egy kamion.)

KAMA3 képe
KAMA3
20 k, 2006-09-19 15:07

Nyilván... de sokkal nagyobb valószínűséggel dobnak nyakon minket a parlament elott molotov koktéllal, minthogy áthajtson a tömegen egy kamion...

egyébként igazad van...

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

boci képe
boci
21 k, 2006-09-19 14:20

Talán jobb lesz így. Szóval találkozzunk a MILLIN!!!!

És igen! A belváros szerintem is legyen lezárva az autómentes napon.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

mezga képe
mezga (nem ellenőrzött)
22 k, 2006-09-19 14:20

Bölcs döntés. Hajrá CM 2007!

erel képe
erel
23 k, 2006-09-19 14:26

Én is gondoltam arra ma reggel, hogy nekünk kell-e vonulni pénteken. Arra jutottam, hogy erre a választ az elkövetkező napok eseményei megfogják adni. Lehet, hogy a lefújás túl hamar jött. De ez csak az én véleményem.

De ha már le lett fújva, akkor ez szerint kell cselekedni.Csendben békében tudomásul vesszük és kész.


Erel

cm-mániás képe
cm-mániás (nem ellenőrzött)
24 k, 2006-09-19 14:33

Rohadt politika. Magyarország a rucsok országa, és a mérhetetlen hülyeségé. Kösz Fletó, ezt tényleg megcsináltad, baszki.
cm-mániás

ropy képe
ropy
25 k, 2006-09-19 15:59

Nem Fletó ül ott!

Törzsmókus képe
Törzsmókus
26 sze, 2006-09-20 04:17

hol?

Columbo képe
Columbo
27 k, 2006-09-19 14:36

Szomorú vagyok, de megértem!
Találkozzunk a MILLIN!

NL képe
NL
28 k, 2006-09-19 15:00

Szimpátia Pécsről és hatalmas respect a szervezőknek, hogy így döntöttek.
Mi itt ma este agyalunk, hogy mi legyen.
Alternatív időpontban nem gondolkodtok? Csak április lehet a következő alkalom?

"Siquid mantica non capit, domi relinquendum est."

sestra képe
sestra
29 k, 2006-09-19 15:00

a felvételeken meglepve láttam a befurakodó tömegben bukót és futárzsákot:-((

szasza képe
szasza
30 k, 2006-09-19 19:20

Az egyik bukós ember (kettőt láttam a felvételeken összesen)komoly fényképezőgéppel volt felszerelve, úgyhogy gondolom a munkáját végezte ott. De én is meglepődtem.

Nagyon szomorú ez az egész és az is, hogy emiatt elmarad a CM, mert már nagyon vártam :( De sokkal fontosabbak a hosszú távú célok és ez tűnik az egyetlen bölcs döntésnek, gondolom nem született meg könnyen de tökösek vagytok, hogy képesek voltatok azt mondani, hogy most akkor nem. Remélem az előtte+utána levő napokra tervezett nagy demonstációk szervezői is lesznek ennyire felelősségteljesek. A kárba veszett meló az egy dolog, több tízezer ember biztonsága és a célok megőrzése pedig egy másik sokkal fontosabb érv.
Majd áprilisban duplán megrakjuk! Választásoktól mentesen.
Nem örülök, de egyetértek.

szasza

ivana fukalot képe
ivana fukalot (nem ellenőrzött)
31 k, 2006-09-19 15:02

alternativ utvonal?

tunderbabus képe
tunderbabus
32 k, 2006-09-19 15:10

Nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy akkor kicsit módosítani kellene az útvonalon...
Tündérbabus

toth péter képe
toth péter (nem ellenőrzött)
33 k, 2006-09-19 15:03

Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy a “tisztelt” szervezők gyáva szar emberek, akik a “kerékpárosok nagy ügye” álcája mögé bújva csakis és kizárólag a saját pecsenyéjüket sütögették, most pedig a legegyszerűbb, leggyávább és legértelmetlenebb módon elszaladnak, holott kutyafa**a nem indokolná, hogy párhuzamot vonjanak a politikai balhék és a CM között.

Az igazi kerékpáros nem attól lesz kerékpáros, hogy hülye mondatokat mondogat az autómentes belváros utópiájáról, hanem arról, hogy alkalmazkodik, kerékpárral közlekedik.

Itt a gyávaság, a nyúlbélaság tipikus esete. A környezetetszennyezésről: valóban, az autók környezetszennyezők. De minek nevezze egy normális ember azt az embertelen pazarlást, szemetet, hogy tonnaszám készülnek a matricák, plakátok, szórólapok? Ez nem pazarlás barátaim?

Mi a fas***nak kell egy kerékpáron is halom hülye matrica, minden oszlopra, mindenhová? Ennyire nem kellene környezetszennyező módon népszerűsíteni az elektronikus és ingyenes sajtó világában.

Most elkúrt mindenki egy val*ag pénzt aztán le lett fújva, mert húha, nehogy valaki azt higgye, a kerékpárosok is a MTV székházba tartanak..

A CM ezennel megszűnt, mert ezek után többé nem lesz megszervezhető. Ennyi átverés után eljön végre az IGAZI CM ideje, amikor nem a név számít és nem egy kuku nevű beszédhibás lesz az isten, a főszervező úrelvtárs, hanem egyszerűen akik akarnak, elindulnak és kerekeznek. Mert erről szól a dolog..

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
34 k, 2006-09-19 15:09

Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen saját pecsenyét lehet egy ilyen témakörben sütögetni. Esetleg rágalmak mellett tényeket, bizonyítékokat is tudnál közölni?
Amúgy van amiben igazad van, pl. nem kell senki jóváhagyása, hogy felvonuljanak az emberek, amíg ez nem ütközik törvénybe. Én gondolkodom rajta, hogy tekerek egyet aznap a megadott útvonalon és időben, csak úgy a magam szórakoztatására.

phorvath képe
phorvath
35 k, 2006-09-19 15:51

Kedves Prof!

Szerintem pedig még a saját szórakozásodra se vonulj fel!
Én is biciklizni fogok aznap, de a CM útvonalát elkerülöm.

Ha ez a döntés, akkor legyünk fegyelmezettek és tartsuk be. A legrosszabb, ami történhet, hogy fegyelmezetlen biciklisek vonulnak fel egy szervező nélküli felvonuláson. Ezt gondolom, te sem szeretnéd.

U.I.
Én is nagyon sajnálom, hogy elmarad, de ez egy bölcs döntés Kükü részéről.

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
36 k, 2006-09-19 16:38

Ez nem az én döntésem, és én fegyelmezetten kerékpározok aznap is, mint mindig. Viszont most kaptam felkérést, ami miatt talán mégsem bringázok ott és akkor... Még meggondolom.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
37 k, 2006-09-19 15:20

szorri a sokszorozásért, db hibákat dobott a szerver, azt gondoltam, nem is került be...

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
38 k, 2006-09-19 15:23

lásd egyel feljebb...

urbanomechanoid képe
urbanomechanoid
40 k, 2006-09-19 15:15

Te most kivel vagy? vagy mivel?
mindenesetre "szépen" fogalmazol, de rosszul.
döntsd el mi bánt!
sajnálom, hogy nagyon sok mindent félreértesz...:-(

urbanomechanoid

kovacs satan képe
kovacs satan (nem ellenőrzött)
41 k, 2006-09-19 15:17

egy hatalmas borotvalt segglyuk vagy.

de legyen cm. ez nem politika.

GyEszti képe
GyEszti (nem ellenőrzött)
42 k, 2006-09-19 15:18

Kedves toth péter!
Egyrészt megértem, hogy csalódott vagy, én is hetek óta készülök a cm-re. Teljesen igazad van, arról szól a dolog, hogy mindenki induljon el és kerekezzen, hétköznap, névtelenül is stb. Ahogy a szervezők is írták: "Továbbra is bátorítunk mindenkit, hogy pénteken tegye le autóját, és válassza a kerékpározást, illetve az aznap ingyenes tömegközlekedést a munkahelyére vagy iskolájába történő eljutásra." És ezt szerintem nem csak pénteken lehet megszívlelni.
DE
Egyetértek mezga-val: teljesen bölcs döntés, hogy egy ilyen helyzetben, amikor a politika uralja közhangulatot, ezt a semleges és nagy tömegeket mozgató rendezvényt, ami nem egy utópiáról, hanem remélhetőleg egy megvalósítható városról szól, kitegyék néhány fanatikus veszélyének. Szó sincs párhuzamról. Hadd idézzem: "A résztvevő kerékpárosok tapasztalataink alapján nem jelentenek kockázatot, azonban nem szeretnénk ha bármilyen incidens kikezdené az egyébként pártpolitikától mentes demonstráció jóhírét."
Egyébként nem hiszem, hogy ez a stílus elősegíti az indulatmentes, értelmes vitát.
Tisztelettel
eszti

csalloa képe
csalloa (nem ellenőrzött)
43 k, 2006-09-19 15:18

Te valahogy nagyon el vagy tájolva. Majd rájössz.

misi2096 képe
misi2096
44 k, 2006-09-19 15:24

Hát neked meg ki adott jogot hogy bíráld a CM szervezőit?!

Van fogalmad arról, milyen munkával jár egy több tízezres tömeg felvonulás megszervezése?! Augusztus 20-a után Te is beláthatnád, hogy márpedig ha a 'tömeg' pánikba esik, mindent és mindenkit elsodor. Gondolj már bele hogy épp téged tapos agyon 50, a vízágyútól menekülő ember, vagy esetleg egy macskakő landol a gyomrodban, mer TE, a naagy szent ember csak azért is képviseled a környezet megóvását. Na dereng már? Vagy esetleg TE tartod majd a hátad azért, mert pl. Nóra 18 éves fia betört koponyával megy a sürgősségire vagy inkább rbízod az **ismeretlen tettesre**?

Ettől függetlenül még mindig nincs jogod belepofázni a CM szervezésébe, mert az elmúlt alkalmakkal már bizonyítottak, hogy tudnak nagymértékű felvonulásokat szervezni. Ha nem értesz egyet beszélj velük, ne szítsd itt a népet!

Harmadikként küküvel való személyes kifogásaid pedig szintén vele beszéld meg!

Ja és ha sikerül olyan spontán CM-et szervezned, "egyszerűen akik akarnak, elindulnak és kerekeznek" stílusban akkor engem is fölhívhatsz.

ropy képe
ropy
45 k, 2006-09-19 16:11

Kedves Barátom!

Vonulj fel magad. A kutya nem akadályoz meg benne.
Csak arra kérlek ne használd a Critical Mass logót.
A Critical Mass, akár hiszed, akár nem, egyéni ügy. A szervezők csak azt biztosítják, hogy a toth péterek, ne köthessenek a felvonulókba, ne fertőzhessék meg őket tothpéterséggel és nem mellékesen, jólérezzék magukat.
Egyébként nem feladatom védeni a főszervezőt- megtudja Ő magát védeni-, de pont a tothpéterek miatt született a döntés. Remélem megéreted, hogy a döntésel tőled lett megvédve magad.

Baráti üdvözlettel: ropy (aki nem keveset áldozott és dolgozott azért, hogy létrejöhessen a CMBP felvonulás 2006 őszén.)

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
46 k, 2006-09-19 18:35

Gratulálok ehhez a mérhetetlen kultúrához kedves tóth.
Lehetőleg tedd ki magadra a magyar zászlót amikor a járdán és a védett erdőkben száguldozol azon a bringádon amire adócsalás útján szereztél pénzt.

piroch marci képe
piroch marci (nem ellenőrzött)
47 k, 2006-09-19 23:58

1. Nem értek egyet a lefujással.
2. Nem értek veled egyet.

Ha akarsz fasza illegál CM-et miért nem csinálsz? Ki akadályoz meg? Ez az egyik.

A másik pedig az infrastruktúra. A CM megalegál változata elérte azt, hogy legyen lé az infrastruktúrára.

Lehet, hogy ezt egy illegál CM-mel is el lehetett volna érni, de nem így lett, mert nem csinálta senki. Mint ahogy Te sem akarod ezt elérni. Le is írod hogy csak gurulni akarsz.

Más a funkció, más a forma, nincs ellentét. Akkor meg mit pampogsz?*

*Odaírhatom még, hogy b*zi f***kalap, mert úgy menőbb csávó vagyok. Azt szeretem ebben az országban, hogy ha valaki nem 1000% kúl (mer pl. nem úgy beszél mint kudlikjuli), akkor már lehet szidni a k*rvaa*yját. De azért téged is szeretlek.

alla cool képe
alla cool
48 sze, 2006-09-20 01:55

valszínű "barátunk" TP magából indult ki...(a pecsenyére várván)
NE FÉLJ, KEDVESNEK EGYÁLTALÁN NEM NEVEZHETŐ tóthpetike,
ahova én "szemeteltem" vinylt, azt le is szedem.
nem halok bele, mert inkább hiszek egy jószándékú utópia hajkurászásban és önként, bérmentve dolgozom rajta szimpla meggyőződésből, mint a TP-félék(tuskó-paraszt) habzószájú, velejéig önző, szűklátókörű, kiközösítésre játszó, rátarti anarchiájában!
miért is fáj az neked, hogy valaki többet akar ebben a városban, mint egyszerűen csak tekerni???
(Biztonságosan már nem oly egyszerű, feltűnt?)
Kükü-be meg épp a beszédhibája okán szerelmes, aki teheti.
kár, hogy nem tudtad...:-)
a te koszos szád miatt félő, hogy nem szállhatsz vele versenybe.ezt elcseszted, gyanítom, nem először.
alla cool
PS.:5ig meló, de n6-ra akkor a rakparton leszek szószerinti el-igazításra, addig is gyúrjatok a MILLI-re, aki ott megmérettetik, rosszember nem lehet!:-)
"Ragd+, apám/babám, ragd+,
ha nem nyélen, hát seprűnyélen!
Az a király, ki előzékeny!"
A hidakat és az utakat pedig szerintem is le kell zárni
és fel kell újítani 1x-(2x)!:)

cat képe
cat
49 k, 2006-09-19 15:03

Nincs más lehetőség, nem szabad még véletlenül sem veszélybe sodorni a bringásokat, és a bringázás elvét sem...
menjetek el vidéki városokba, ott valószínűleg nem lesz atrocitás.
A MÁV ingyen viszi a bringákat, használjátok ki!
Bringapolisz

--
c

dodo képe
dodo (nem ellenőrzött)
50 k, 2006-09-19 15:07

de azert elfoglalhatjak a belvarost pentek delutan mindenki a sajat utvonalan ahogy regen voltttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttt

Pucca képe
Pucca
51 k, 2006-09-19 15:07

Nagyon szomorú vagyok.-(Azt hittem lesz egy jó programom mielőtt itthagyom az országot....
hat ez van....
Azért jöjjön mindeki a millire.-)
Más időpont szóba sem jöhet?

endre képe
endre
52 k, 2006-09-19 15:07

csak azért reggeltem, hogy elmondjam, hogy mennyire sajnálom, hogy elmarad a cm2k6/2.
pont most vettem bringát. :(

de persze megértem a döntést.

atmann képe
atmann
53 k, 2006-09-19 15:07

nem lehetne csak elhalasztani?
a későn értesülőket kéne, hogy várja néhány szervező aki elmondja, mi a gyász.
:(

Galad képe
Galad
54 k, 2006-09-19 15:31

pont ezt beszélgettem én is Stiggs-el. Biztos, hogy lesz rengeteg bringás aki odamegy, és el kellene kerülni a problémákat.

moshi képe
moshi
55 k, 2006-09-19 15:07

nem lehetne csak útvonalat módosítani, jó messzire elkerülni a parlamentet? tudom, hogy van ennek egy limitje, hogy mennyivel előbb kellene benyújtani, de ebben a helyzetben a rendőrség is lehet rugalmasabb.

PeterUFo képe
PeterUFo
56 k, 2006-09-19 15:09

Nem szabad a szervezőket bántani, mert most tényleg feszült a hangulat.
Mindazonáltal azt senki nem tilthatja meg hogy tekerjek egyet saját felelőségre a városban péntek délután...
Az a srác aki meg ott ül a kivetítő előtt remélem nem húzza sokáig!

navigator képe
navigator (nem ellenőrzött)
57 k, 2006-09-19 17:27

Milyen jóindulatú vagy! Egy póló miatt?

PeterUFo képe
PeterUFo
58 cs, 2006-09-21 09:31

Nem, nem egy póló miatt, remélem akik ezt tették egyikük sem húzza sokáig!
Az pedig szerintem egy közösség feladata, hogy a nem oda illő veszélyes embereket kiszűrje, ezért kérek mindenkit ne legyetek bűnrészesek, ha felismertek valakit segítsétek a rendőrség munkáját!
Ha ismerném a srácot biztos nem otthon ülne kezében egy-két "emlékkel" az MTV épületéből, nevetve mesélve hogy menekültek a rendőrök!
Tudod Ő felelősséggel tartozik az iránt a közösség iránt amelyiknek tagja, a rendőrt is elbocsátották állásából aki a tüntetők között volt, hiába nem rendőri minőségben tette.

Hammer (hvtm) képe
Hammer (hvtm) (nem ellenőrzött)
59 k, 2006-09-19 15:09

respect. és nagyon sajnálom, de tegnap éjjel pont az jutott eszembe, hogy lehet, hogy ezen a héten nem kéne vonulni...

azért jó lenne, ha csak pár héttel tolódna el, és nem kellene a következőre áprilisig várni...

ja és nem ártana egy hivatalos banner az elmaradásról, feltenném a mostani helyére...

erel képe
erel
60 k, 2006-09-19 15:09

Criticalmass és/vagy Kükü: Az angol verzióba is írjátok ki, hogy nem lesz CM.


Erel

TOZ képe
TOZ
61 k, 2006-09-19 15:13

Es egy gyors bannercsere is jo lenne (sokaknal kint van valamelyik).

dobákpeti képe
dobákpeti
62 k, 2006-09-19 15:10

Össze vagyok törve...
nem tudok mit mondani...

-dobákpeti-

toto képe
toto (nem ellenőrzött)
63 k, 2006-09-19 15:14

attól még értelmes ember megy és teker. szarik az egész felhajtásra.

Nézzük csak: a főcímek a CMről szóltak volna a szervezők szándékai szerint. Most , hogy nem erről szólnak , az tutti, azonnal nem is érdekes.

Ezért ŐK árulták el a bringásokat, akárhogy is nézzük.

Az IGAZI bringás nem szorul a hajtáspajtásra meg hasonlókra, ha tekerni akar.

Pedal of Honour képe
Pedal of Honour
64 k, 2006-09-19 15:14

Elkeseredtem.

Szomorú, hogy néhány meggondolatlan (egyébként nekem határozottan focimeccs előtti-utáni ultrás fíling volt az egész látvány a TV székház elötti lépcsőn ugrálókról ) hőzöngő izomagyú nem csak a tegnapi békés demonstrációt változtatta agressziv rombolássá, hanem elb....a többezer ember jó kedvét,idejét, szervezését, munkáját 100% politikamentes felvonulását.

Én ugyan nem voltam ott, de szégyenlem magam, mindaz ami tegnap történt szégyene az országnak, szégyene a demokráciának. Na mind1. ez van.

Talán most a legaktuálisabb:

Peace és Mir:

PoH

Jiten képe
Jiten
65 k, 2006-09-19 15:58

Rémes volt látni azt a csűrhét (fél2-ig bírtam a tévéken nézni).
Csürhe-söpredék, vandál, náci, "drukker" football-huligán stb. mindenütt van. Ezért nem kell neked, nekem, másnak szégyenkezni. És semmi köze 'a demokráciához.

Olyan viszont nincs mindenütt, hogy a rend fenntartói úgy "akadályoznak meg" pár tucat/párszáz mocskos bunkót a vandalizmusban, ahogy itt, tegnap éjjel. Az szégyenteljes volt, de azért sem másnak kell szégyenkeznie, hanem a végigkövethető felelősöknek... Felháborító. Vérforraló.

És kisebb, békés kis biciklis csoportok nem indulnak szakavatott főbiciklisek vezetésével? Vagy hétvégén. (A Wekerle-telepre egyszer már el kéne mennem szétnézni. :))

Oscar képe
Oscar
66 k, 2006-09-19 15:15

Akkor viszont menjünk ki a Millenárisra, mind! Úgyse látott régóta több ezres nézőközönséget.
Koncentráljuk erőinket ODA, sokansokan! el se hisszük, hogy mekkorát lendítene az ügyünkön, ha lenne egy központunk.
Idézet következik Grafitembertől:
"Mondjuk együtt hangosan és mosolyogjunk hozzá:

Millenáris - Budapesti Kerékpáros Centrum és Sportközpont.
Millenáris - Budapesti Kerékpáros Centrum és Sportközpont.
Millenáris - Budapesti Kerékpáros Centrum és Sportközpont.
Millenáris - Budapesti Kerékpáros Centrum és Sportközpont.

Üdv,

Mantrasrác"

grafitember képe
grafitember
67 k, 2006-09-19 20:15

Nagy vagy Oszi, rakjunk egy sört egyszer!

Oscar képe
Oscar
68 sze, 2006-09-20 11:35

pénteken, künn a Pályá(nkon) ez kivitelezhetőnek tűnik

grafitember képe
grafitember
69 sze, 2006-09-20 11:42

Akkor habzóanyagot viszek.

És...egészségünkre.

grafitember képe
grafitember
70 cs, 2006-09-21 22:00

Török gyerek megvágott,
mikor legyen sörözés?

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
71 p, 2006-09-22 00:17

Ma este volt pl. a Szimplakertben. Holnap meg a Tűzraktérben lesz, meg kb egyidőben a Rekettyésben.

csalloa képe
csalloa (nem ellenőrzött)
72 k, 2006-09-19 15:16

Ez volt a lehető legjobb felelős döntés amit hozhattatok!
Sajnálom rettenetesen,de támogatom.

gabinha képe
gabinha (nem ellenőrzött)
73 k, 2006-09-19 15:16

zokog a lelkem:( :( :(

sha képe
sha
74 k, 2006-09-19 15:17

Kár, viszont érthető. Tartottam is tőle, hogy belekeveredik ez a mostani balhé. A végén még kiderül, hogy mi gyújtogattunk autókat... :P
Azért teljesen politikamentesen elmegyek a barátaimmal biciklizni péntek délután. Max. az útvonal nem betervezett... :)

--
Critically Massive

gaze képe
gaze
75 k, 2006-09-19 15:18

Felelősségteljes döntés.

GaZe

Bálnuska képe
Bálnuska (nem ellenőrzött)
76 k, 2006-09-19 15:18

Egyetértek a szervezőkkel, a fentebb levő bíráló (finoman fogalmazva) hozzászólás pedig; "a jellem maga az ember..."!
Sajnos ebben a helyzetben ez a helyes a döntés...
A pólós srác meg... No comment... :'(

szonyeg képe
szonyeg
77 k, 2006-09-19 15:19

Egy elmaradt vélhetően több mint 30 ezres demonstrációnak is lehet üzenete. Például az, hogy sürgősen vegyem le a csak sátoros ünnepeken viselt CM pólómat, mert ha véletlenül csinálok benne valami hülyeséget, akkor jó párezer ember szívén viselt ügyét húzhatom keresztül. :(

moshi képe
moshi
78 k, 2006-09-19 15:21

[...] pesti rakpart - március 15. tér - rákóczi út - erzsébet körút - andrássy - [...]

gyorsan-gyorsan!

gaze képe
gaze
79 k, 2006-09-19 15:22

A Millin meg majd kitaláljuk mikor legyen helyette.

GaZe

ubi képe
ubi
80 k, 2006-09-19 15:29

Szerintem ez oltári nagy hülyeség!

1. A critical mass mindig is politikamentes, szelíd megmozdulás volt. Semmi köze nincs a feldühödt csőcselékhez.
Amint elmarad ilyen incidensek miatt, hozzá kapcsoljuk, beismerjük, hogy ugyanazok bicajoznak, akik gyújtogatnak! Szart!

2. Ha most megmutattuk volna, hogy igen, békésen is lehet tüntetni, az egy nagyon nagy "ütő"kártya lett volna. Ami ehelyett van, az megfutamodás, gyávaság! Én bízom abban, hogy a sokszáz rendező, a 3 nap időkülönbség és minden biciklin ülő gondokat elfelejtő városban végre vidáman tekerő a békés demonstrációt is demonstrálni tudja!

3. Szerintem éppen a felvonulás lemondása gerjeszthet ellenségeskedést, szétszakadást, haragot, ami abba fajulhat, hogy sokan mégis biciklizni fognak, de önszántukból, és csakazértisből, és ez sokkal könnyebben vezet a rendbontáshoz!

Én nem értek egyet ezzel a döntéssel!

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
81 k, 2006-09-19 15:39

Számból vetted ki a szót. Vagy a kezemből a billentyűt! De a lényeg ott van...Abban amit írtál ubi!
Közben a szervezők sem válalhatnak felelőséget. Ezt is köszönöm Nekik! Vigyáznak Ránk és a megmozdulás tisztaságára. Most a legfontosabb, hogy a képernyő elött ülő srác abban a polóban... szóval szégyelje magát. Ő másként érti a kritikus tömeget... Szánalmas.
Egyébként Nekem is új a bringám és jó lett volna tekerni egy nagyot...

kósza képe
kósza
82 sze, 2006-09-20 17:17

Akkor lenne igazad G, ha biztosak lehetnénk benne, hogy a felvonuló tömeg is így gondolkodik, és szeretne politikamentes megmozdulást. De sajnos elég lenne, ha 2-3 radikális elkezdene hőzöngeni, biztos, hogy minden csatornán őket látnánk este a hírekben, és ezzel csak rontanánk azon, amit eddig sikerült létrehozni.

urbanomechanoid képe
urbanomechanoid
83 k, 2006-09-19 15:23

asszem nagyon nehéz lehetett így dönteni ennyi munka után. de ez is egyfajta demonstráció... márhogy nem venni részt ebben a sok tekintetben szégyenteljes történetben még véletlenül sem. ez is üzenet.
amúgyis minden nap CM-van annak akinek...

urbanomechanoid

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
84 k, 2006-09-19 15:24

Miéééért :....(

gabinha képe
gabinha (nem ellenőrzött)
85 k, 2006-09-19 15:26

Én aztán fogok tekrni...CM ide vagy oda...és ez nem bátorság vagy vagányság...csupán elv és elhatározás

phorvath képe
phorvath
86 k, 2006-09-19 15:57

Gyere és tekerj a Millire!

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

Pakesz képe
Pakesz (nem ellenőrzött)
87 k, 2006-09-19 15:28

Nagyon sajhnálom :-((( talán ha Budhapest lenne.... és nem Butapest.. Találkozunk a millin. azért pár kört én is tolok a korimmal persze csak úgy "céltalanul" Risteppa a szervezőknek, remélem nem kell tavaszig várni de azért ne havas időben toljuk!
Csatlakozva PoH -hoz

Peace

medvegyu képe
medvegyu
88 k, 2006-09-19 15:28

Először nem akartam elhinni a döntést. De megértem és igazatok van!
Elég ha tíz rendbontó elbújik a 30e bringás közé és elkezd hülyeségeket csinálni. Ennek persze kicsi az esélye, de nagyobb attól, hogy vállalható legyen a kockázat.

De ne csüggedjünk! Mindenki tekerjen péntek délután néhány órát a belvárosban! Rakjatok fel lámpákat, sisakot, és barátokkal lehet tekerni amerre jól esik. Vagy ha valaki egyedül van, akkor csatlakozzon egy kis csapathoz.
Az autómentes nap nem marad el!

medvegyu
Kormányblog

Freke képe
Freke (nem ellenőrzött)
89 k, 2006-09-19 15:28

Ne a Fletonak koszond, hanem a tegnapi primitiv csurhenek!

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
90 k, 2006-09-19 15:31

Egyik nincs a másik nélkül...

troppauer képe
troppauer (nem ellenőrzött)
91 k, 2006-09-19 15:33

Ubinak teljesen igaza van.
A "szervezők" gyáva férgek, taktikai érzékük zéró.
Aki normálisan, logikusan gondolkodik, jön, pénteken délután a rakpartra.
SENKI NEM CM.re és nem demonstrálni jön, hanem a pesti rakparti bicikliút végénél a szálló közelében egyszerűen megáll pihenni, cipőt fűzni vagy inni egyet.
Ezt nem kell bejelenteni. Amikor valaki úgy határoz, hogy a kerékpárral a cseppet sem kisforgalmú rakparton fog közlekedni, akkor ahhoz sem kell bejelentés. mi következik ebből?

Az, hogy a normális, nem nyúlbéla szépen felül a bringára és mindenki magánemberként a távot tetszőleges szervezésben végigmássza. Még jobb is, mintha mindenféle "szervezők" /akik maguk sem tudják, mi merre, hogyan/ sütkéreznek a médiafigyelem középpontjában.

Ez olyan igazi CM lenne, de nem CM, ezt már nem használjuk.

sznzs képe
sznzs (nem ellenőrzött)
92 k, 2006-09-19 15:39

mi van neked nincs tévéd?Ilyenkor akarsz te kimenni az utcára,gyülekezni,engedély nélkül?

medvegyu képe
medvegyu
93 k, 2006-09-19 15:44

Szerintem csak annyiról van szó, a szervezők felelős módon dönöttek (még az is lehet, hogy nem kis nyomásra) ti (regisztrálatlanul CM rendezőket vádoló hozzászólók) viszont figyelmen kívül hagyjátok, hogy mi az a felelősség. Vagy egyszerűen csak provokáltok.

medvegyu
Kormányblog

phorvath képe
phorvath
94 k, 2006-09-19 16:03

A szervezők felelős emberek, ezért marad el a CM!

Én is szervező vagyok, és maximálisan támogatom Küküt! Nagyon félnék ilyen körülmények között egy 30 ezres felvonulást szervezni.

Szerintem bátran biciklizz aznap, de ne a CM útvonalán, hanem tekerj a Millire! Ott lesz most a nagy buli!

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

Kócos képe
Kócos
95 k, 2006-09-19 23:38

Te miért ennyi néven irsz be ide?

alla cool képe
alla cool
96 sze, 2006-09-20 02:30

Tropára nincs ki a négy kereked
(de ez itt mindannyiunkról elmondható asszem)
Látsz magadnál tovább is, vagy csak a kákán szeretnél csomót találni és mások (nyúlbélás) hasonlataival dobálózni!?
Dehogy látsz, akkor nem mondanád, hogy SENKI nem a CM-re jön.
Pestre oly jellemző, hogy 32000ember együtt kerekezik péntek esténként az aszfalton!!!Ez a kislétszámú senki miért is van ott? Ki szólt nekik? Ki nyomtatott? Ki kért engedélyt? Ki áldozott rá több napot? (hát hogy nem te, az tutibiztos)

Baszkikám, nem használjuk a CM-et?
Akkor mit keresel ezen a szájton, vérfarkas pajtás?
Miért nem nyitsz hamar egy A nyúlbélagyalázók igazi CM pártja szájtot?Csábító cím, nem gondolod?

majd ha leraktál valamit a hőbörgéseiden túl az asztalra -
tárgyalóképes leszel. amúgy senki nem mondta, hogy nem tekerhetsz végig a tervezett útvonalon, valamiért magadra vetted, holott neked nem kell ahhoz CM, pláne nem az 'akol melege',hogy bizonyos útvonalon végigmenj, akkor miért is ne mehetnél másfele pénteken?csak van annyi fantáziád, nem?
vagy most azt játsszuk, hogy az a f*sza gyerek, aki úgy tesz, mintha nem lett volna gyerek szobája? az izmozáson kívül nem tanultál még az élettől semmit te nagyon önálló, önkéntes, önszervező(dő)?
a h*gyagyúaknak megtiltani úgysem lehet(kell),
ha jön a dühödt tömeg, ne álljanak közéjük, ha lehet!
mint ahogy azt sem, hogy ha őrizetlenül van egy büfé, autó, bicó, egy útvonalterv (hogy ne menjünk messzire) -
nem feltétlenül kell magunkévá tenni, mert képzeld, lemondani sokkal nehezebb valamiről, pláne, ha a másé:-), mint mindenáron kihasználni a lehetőséget.
nem tudom, érted-e a porblémát vérfarkas pajtás?

a szervezők csak annyira nem tudják, hogy mi merre hogyan,
amennyire én, hogy mit keresel ezen a féltekén.

"médiafigyelem központjában sütkérezni"
asszem ezt lenyúlom, a "további tervei a jövőben" rovatban jól fog mutatni:-))))))))))))))))

nyúlbéláné (alul szervezettN:-)
"Aki hüje, velünk tart (és nem a rendőrörsre)!
A normálisok meg röhögjenek csak a markukba!
Legfeljebb jól néznek majd ki a Markó-ban!":-)

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
97 k, 2006-09-19 15:34

Nem lehetne inkább csak elhalasztani!
Később megtartani?

pink képe
pink (nem ellenőrzött)
98 k, 2006-09-19 15:34

Szerintem a stornóval véleményt nyílvánítottatok.

Kuku képe
Kuku
99 k, 2006-09-19 16:37

Semmiképpen sem pártszimpátia szerint.
A tüntetés normális dolog. Mi is azt szoktuk csinálni.
Az erőszak nem normális dolog. Mi azt nem szoktuk csinálni.
Ha tovább tüntetnek, az is normális dolog. Ha ma este is balhé lesz, az nem az.

PeterUFo képe
PeterUFo
100 k, 2006-09-19 15:34

Csürhe van máskor is, csak most nem a foci hanem a politika mögé bújva ütötték, dobálták szerencsétlen rendőröket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

grafitember képe
grafitember
101 k, 2006-09-19 15:35

Most erre mit lehet mondani?
A CM annyira steril, ebbôl a szempontból, hogy ez volt az egyetlen járható út...
Sztem most ennek a városnak jó ideig SEMMILYEN demonstrációra nincs szüksége. Legyen mostmár kicsi nyugi, nem?

-------------
Ne gyere Budapestre! Átverés!
-------------

zöldalma képe
zöldalma
102 k, 2006-09-19 15:47

Hozzád írom, de szinte mindenkihez oda lehetne fűzni, hogy tiszteletben kell tartani ha a szervezők így döntöttek. Csakis az ő dolguk, s nem kéne rögtön anyázni meg személyeskedni...

Kétféle felvonulás létezik, egyik az amelyiket X szervezett meg, a másik pedig az, amit nem X. Eddigis a saját felelősségére jött el mindenki a CM-re, aki pénteken 3-kor ott lesz, mindenféle szervezés és zöldpóló nélkül, az is. Legalább igazi "kritikus tömeg" szaga lesz a dolognak. Nagyon rosszul jöttek ki a dolgok és azoknak is igazat adok akik azt mondják, hogy nem kéne a politikának befolyásolnia ezt a politikamentes akciót. Hát tessék, most meg lehet mutatni, pénteken 15:00-kor találkozunk az Újpest rakparton, aki meg nem jön, az otthon marad.

zöldalma képe
zöldalma
103 k, 2006-09-19 15:53

hoppá... 18:00-ra gyertek :)))))

aaron képe
aaron (nem ellenőrzött)
104 k, 2006-09-19 15:36

igazatok van. nem érdemes kockáztatni. jobb így. én ott leszek a millin, és kimegyek 6ra a rakpartra, megsíratom ezt az országot...

mogul képe
mogul (nem ellenőrzött)
105 k, 2006-09-19 15:36

a picsába a politikával, gyurcsányostul, "forradalmárok"-ostul. meg gyújtogatóstul, meg mindenestül, jól elcseszték a pénteki napunkat!!

egyébként egyetértek, hogy a lefújás volt a legjobb döntés ebben a helyzetben, nem hiszem, hogy péntekig lecsendesül a háborgás, és tényleg nem lenne jó, ha összekeveredne a CM meg a kormány elleni tüntetés..

a szervezőket meg csak hagyja mindenki békén, az ő felelősségük, hogy rendben lemenjen a CM és sztem ilyen hangulatban ezt nem lehetne garantálni. amúgy meg nélkülük nem lehetne 30 ezer emberre számítani egy ilyen megmozduláson, nagyon sokat tettek, hogy ilyen nagyszabású és zökkenőmentes legyen a CM, nem az ő hibájuk a kialakult helyzet.

sztem mindenki vegyen egy nagy levegőt és fogadja el, hogy ez van, várjuk a következőt (azért pénteken én is felülök a biciklimre - mint minden nap)

limpinproli képe
limpinproli
106 k, 2006-09-19 15:37

Nem hiszem, hogy egy CM-pólós arcnak a tüntetésen számítania kéne. Lehet, hogy kíváncsi volt, hogy milyen is egy ilyen megmozdulás, és elment megnézni. Nem látszik ultrának, látatlanban nem mondjunk róla semmit. Én is elgondolkodtam azon, hogy kitekerek a Kossuth térre megnézni a helyzet. Végül más programom lett.
Mindenesetre megértem és elfogadom a szervezők aggályait.

gmx képe
gmx
107 k, 2006-09-19 15:43

Sírni lenne kedvem.

ubi képe
ubi
108 k, 2006-09-19 15:44

Az én negatív véleményemnek csak annyi a lényege, hogy szerintem egy nagy lehetőséget hagytunk ki! A CM már hónapok óta szerveződik, ezért teljesen egyértelműen nem lehet összefüggésbe hozni a jelen helyzettel. Ha meg tudtuk volna tartani békében a CM-et ilyen körülmények között is, akkor aztán tényleg mindenki minket ünnepelt volna!

A CM eddig is rizikós volt, mert sokféle ember 30000-es tömegben mindig rizikós. Szerintem a kockázati skálán sokkal közelebb állt a mindenkori helyzet a mostanihoz, mint a nullához.

Ha ezt a kis extrát bevállalnánk, és a 30000-ből a 29850 normális ahhoz tartaná magát, amihez emberi volta no meg a CM alapfeltétele sugallja, hogy békésen, másokkal is ezt a mentalitást megosztva vegyen részt a felvonuláson, akkor nem lenne gond. A 150 köcsög pedig biciklivel úgysem tud baseball ütőt szállítani :)

Szerintem.

Perillustris képe
Perillustris
109 k, 2006-09-19 15:45

http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20060919/koszonjuk-a-szervezoknek

P E R I L L U S T R I S

Rohrbeck Gábor képe
Rohrbeck Gábor (nem ellenőrzött)
110 k, 2006-09-19 15:46

Mélységesen meg vagyok döbbenve. Szerintem ez nem korrekt. Nem gondolom úgy hogy a CM egy privát rendezvény lenne, így az önállóan meghozott döntéssel nem értek 1-et. Szerintem a CM a résztevevőktől lesz az ami, így mindenki szervezőnek számít. Talán a Mi feladatunk lenne az, hogy megmutassuk hogyan kell civilizáltan kinyilvánítani a véleményünket.
Mindezek ellenére részben megértem az álláspontotokat...De azé mégis...

PeterUFo képe
PeterUFo
111 k, 2006-09-19 15:46

Mellesleg ne bánsuk az ultrásokat, Én speciel a fotókon csak fradi sálas kopaszokat láttam.
pénteken a városban fogok tekerni gyalásóval és fullfészben és bár nem vagyok kemény gyerek, de aki az én vagy a barátaim testi épségére tör azt ketté hasítom legyen az ultrás, fradista miépes jobbikos, cigány, meg mind aki éjjel OTT volt!
ja és ha találkozom a sráccal aki ott ül cm-es pólóban akkor jobban teszi ha menekülőre fogja!
Egyébként meg ha hagynak nyugodtan biciklizni akkor nyugodtan fogok biciklizni!

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
112 k, 2006-09-19 16:02

Jaj de kemény gyerek vagy!

PeterUFo képe
PeterUFo
113 sze, 2006-09-20 15:45

Te nem tudsz olvasni? kit védesz TE? Gondolkozz el egy kicsit!

atmann képe
atmann
114 sze, 2006-09-20 15:55

nehezen veszem tudomásul, hogy elmarad a cm, de az ilyen hozzászólások arra utalnak, hogy a indokolt a dolog

Sici képe
Sici
115 k, 2006-09-19 15:47

Szerintem pont úgy lehetett volna +mutatni,h no politika,h lekakizzuk a piti kis ügyeiket

zöldalma képe
zöldalma
116 k, 2006-09-19 15:51

hidd el hogy leszünk jópáran... ha nem többen:))

aron képe
aron
117 k, 2006-09-19 22:10

sajnos annyira már nem piti

boci képe
boci
118 k, 2006-09-19 15:49

http://criticalmass.hu/forum-tema/20060919/szervezoket-keresek

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

jaj képe
jaj (nem ellenőrzött)
119 k, 2006-09-19 15:49

1es vill vonalan kene vegigmenni, aztan valtozatlanul tovabb, csak lagymanyos hidon, nem petofin. alagutacska is meglenne, parlament is jo messze lenne. fel eve ezt a napot varom.

gr3ddy képe
gr3ddy
120 k, 2006-09-19 15:52

Tetszik, okozzunk egy kis káoszt :)

jaj képe
jaj (nem ellenőrzött)
121 k, 2006-09-19 15:55

ja, legalabb tenyleg nem lenne auto benn a varosban
[ill nem lenne atjaras a "belul ragadtak" es a "kintiek" kozott]

MaRCuS képe
MaRCuS
122 k, 2006-09-19 23:25

És nem lenne rendőri kíséret és elbasznának az idegbeteg autósok.

We don't block the traffic, We ARE the traffic!

szar gyavak képe
szar gyavak (nem ellenőrzött)
123 k, 2006-09-19 15:49

Szar gyáva emberek, mi a fasz lesz pénteken? SEmmi barátocskáim, ott fogtok kuksolni a szoba mélyén és olvasgatjátok a cm oldalait, keseregtek.
A sok pénz meg el lett baxva a nagy reklámozásra egyébre.
Tüntetők? Most komolyan azt hiszi a sok majom, hogy pénteken bármi is történt volna a CM felvonulással?

meg lehetett volna tartani, de a gyáva elszalad előbb, ahelyett, hogy gondolkodna mondjuk még egy napot.

a képlet egyértelmű, aki nem látja, az korlátolt: ha NEM a CM a média uralkodó híre aznap, akkor már nem is érdekes..

phorvath képe
phorvath
124 k, 2006-09-19 16:13

Kedves Szar Gyáva!

Legközelebb kérlek vállad a hozzászólásodat névvel is!

Kükünek pedig teljesen igaza volt. Én is szervező vagyok, és pontosan ugyanezt tettem volna. Nem vállalhatjuk, hogy bármilyen probléma legyen a felvonulással. A CM politikailag független, és az elmaradása is pontosan ezt demonstrálja: nem akarunk részt venni a pártpolitikában.

Ha demonstrálni akarsz pémteken, gyere a Millire, és demonstrálj a Milli megmentéséért!

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

AlBundy képe
AlBundy
125 k, 2006-09-19 16:16

Vállalta.

gr3ddy képe
gr3ddy
126 k, 2006-09-19 15:51

Milli utána városliget, és ott lehet tekerni, nem szólhat bele senki :)

kovizsoltika képe
kovizsoltika
127 k, 2006-09-19 15:54

Ezt fel sem tudom fogni erre várok már mióta!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Speed képe
Speed (nem ellenőrzött)
128 k, 2006-09-19 15:55

Sajnos egyet kell h értsek a döntéssel!
Respect a főszervezőknek, h meg merték lépni ezt a logikus lépést!

PeterUFo képe
PeterUFo
129 k, 2006-09-19 15:56

Csináljunk belőle uralkodó hírt? Gyujtsuk fel a közlekedési minisztériumot? Vagy a kressz palotát? annak nem lenne értelme!
Az egyetlen CM stílusú megoldás az lenne ha a városban mindenki össze-vissza tekerne, mindenféle tünetés és rendbontás nélkül. Én ezt fogom tenni. Remélem a városban bárhol megpróbálnak majd utcai képet vagy szabadtéri interjút készíteni mindenhol kerékpárosok lesznek a képen, esetleg fejük fölé emelt bicóval!

jaj képe
jaj (nem ellenőrzött)
130 k, 2006-09-19 15:59

haha, elkepzelem, ahogy egymagad ossze-vissza tekersz, mint egy reszeg legy
amugy asszem en is azt fogom tenni
meg persze 6kor kitekintek a rakpartra..

kovizsoltika képe
kovizsoltika
131 k, 2006-09-19 15:59

Teljesen igazad van Én is tekerni fogok pénteken amig ki nem köpöm a tüdőmet, már csak azért is

peti képe
peti
132 k, 2006-09-19 16:00

ez a jó hozzáállás:)
azért mi megrakjuk Kaposváron (helyettetek is:()

modesta képe
modesta
133 sze, 2006-09-20 18:57

EZ az Peti, toljuk neki!
Takeee

medvegyu képe
medvegyu
134 k, 2006-09-19 16:16

Így van, pár óra tekerés a belvárosban péntek délután-este, az mindig egészséges! Csak nagyon szabályosan csinálja mindenki!

medvegyu

Kormányblog

PeterUFo képe
PeterUFo
135 k, 2006-09-19 15:58

Az jutott eszembe, pénteken mindenki kössön fekete szalagot a kormányára, ezzel gyászolva a 2006.09.22-ei CM-et, mert a CM él, csak a pénteki demonstrációnkat sikerült tönkre tenni, de azt nagyon!

adamekp képe
adamekp
136 k, 2006-09-19 16:24

Jó ötlet.

aron képe
aron
137 k, 2006-09-19 22:32

meglesz:)

majom képe
majom (nem ellenőrzött)
138 k, 2006-09-19 15:59

mi lenne, ha mi pestiek és budaiak valami vidéki CM-en vennénk részt? képzeljétek el mekkora lenne egy pár ezres erősítés valamelyik városnak...!

aron képe
aron
139 k, 2006-09-19 22:33

én tuti maradok, de menjenek sokan!nem is rossz ötlet.

HajasGergo képe
HajasGergo
140 k, 2006-09-19 16:00

Jajj ne kezdjünk már itt is agresszívoskodni!
A CM eddig arról is híres volt, hogy még a választások idején SEM jelent meg a politika! Ne provokáljuk ki! Meri vállalni valaki a felelősséget ~30.000 emberért? Én bevallom nem merném. Tudom, hogy a többség higgadtan végigtolná a távot, de olyan 30.000-es tömeg nincs amibe nincs 10-20-30-100 idióta! Mindemellett a város lezárásához igen komoly rendőrségi beavatkozás IS szükséges és sajnos nem lehetünk benne biztosak, hogy akkor éppen nem lesz más dolguk. Én is úgy vélem, hogy a jelen helyzetben nem biztos, hogy jó ötlet lenne felvonulni. Hiszen sajna közel nem biztos, hogy péntekre lecsillapodnak a kedélyek!
Én nagyon sajnálom, hogy elmarad a péntek, de megértem. Van most más, tán fontosabb dolog amire figyelni kéne! Tán valami történni is fog.
Csak okosan, higgadtan! Ne úgy mint tegnap...

Nina képe
Nina (nem ellenőrzött)
141 k, 2006-09-19 16:00

Megértem a rendezőket, hogy lemondták, de én valahogy hittem abban, hogy a CM egy olyan dolog, és olyan közösség, ahol megvédtük volna egymást a felvonuláson. A Parlamentet meg el lehetett volna kerülni. Bár, szerintem is egy csodálatos példa lehetett volna, hogy lehet békésen is demonstrálni.

KÉSŐBBI IDŐPONT???

A srácot pedig egyszerűen nem értem. Miért ebben a pólóban???

sha képe
sha
142 k, 2006-09-19 18:28

A pólós dolgot szerintem túlaggódjátok. Mi van, ha épp véletlenül ezt a pólóját vette fel? Mivel pártpolitika-mentes közösség vagyunk, nem tudhatjuk, ki az, aki részt vett ezen a tűntetésen és ki nem. Nekem éppen az tetszik, hogy kizártuk ezt a dolgot. Most meg közösítsük ki? Nem. Nem hallgatom meg a politikai nézeteit senkinek, de nem is zavar, ha elmegy egy bármilyen tűntetésre. Félreértés ne essék, én eleve kívülálló vagyok, egyik pártot sem pártolom. A későbbi időpontot viszont igen. Ha lecsillapodtak a kedélyek, lesz utófelvonulás?

--
Critically Massive

PeterUFo képe
PeterUFo
143 k, 2006-09-19 16:00

És mi lesz BP-vel?

Kuku képe
Kuku
144 k, 2006-09-19 16:02

A döntés egyszerűen arról szól, hogy nem tudok felelősséget vállalni azért, hogy simán lezajlik. 90% hogy addigra nyugi lesz, vagy ha nem, akkor sem lesz balhé a cm-en. De az a tíz nekem elég. Nem orosz rulettezek.
Ha vége lenne az eddigi cm-nek emiatt, akkor vége. Jöhet új, dolgozhat rajta bárki.
Ubi téged tisztellek, neked külön:
Én nem szeretnék bizonyítani. A kampánycsendet, tour de voksot bevállaltuk, de most nem érzem azt hogy az lenne a helyes, hogy öregtől gyerekig felelősséget vállalnánk emberekért úgy, hogy azt se tudjuk mi lesz ma este a téren.
Azért most mondtuk le, mert már most is késő. 3 hete terjesztjük, amit 3 nap alatt nem lehet visszacsinálni. Később még annyira sem.

medvegyu képe
medvegyu
145 k, 2006-09-19 16:11

Igazad van, jó döntés volt, ez is bizonyítja, hogy fogtok még CM-et rendezni!
Akkor lenne vége, ha most nem fújtátok volna le és valaki közénk keveredik balhét csinálni.

medvegyu
Kormányblog

phorvath képe
phorvath
146 k, 2006-09-19 16:18

Igazad van Kükü!

Én is így tettem volna!

Találkozunk a millin, aztán majd jövő tavasszal!

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

adamekp képe
adamekp
147 k, 2006-09-19 16:24

Ez egy nagy akció most, mindenkit tájékoztatni. A nagy satufék.

üdv adamekp

ubi képe
ubi
148 k, 2006-09-19 16:47

Kösz Kükü,
hidd el, én csak az idealista naív nézeteim miatt hőbörögtem, meg első felindulásból. De Téged, vagy akik a döntésben részt vettetek, egyáltalán nem hibáztatlak! Ne vedd magadra! Valszeg sokkal bátrabb dolog ezt felvállalni, mint az eredeti tervet!!! Ezt komolyan gondolom!

Az élet megy tovább, amúgy meg úgyis mindenki minden nap bicajozik már hála többek között Neked, szóval minek ide felvonulás?

gaze képe
gaze
149 k, 2006-09-19 18:31

"Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz - a zen mesterhez - és a következő kérdést tette fel neki:
- Valóban létezik Paradicsom és Pokol?
- Ki vagy te? - kérdezte Hakuin.
- Szamuráj vagyok - válaszolta a harcos.
- Te? Szamuráj? - kiáltott fel Hakuin. - Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed mint egy koldusé!
Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta:
- Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa mint a fejed!
Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte:
- Innen nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a katona - megértvén a mester tanítását - visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott.
- És innen a Paradicsomé - mondta Hakuin. "

GaZe

Hemü képe
Hemü
150 k, 2006-09-19 22:32

Azóta csak így nevezik: a gyorsbeszédű Hakuin. :-)

__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../

Krisztab. képe
Krisztab.
151 k, 2006-09-19 21:06

Kükü, nagyon jól tettétek, én bíztam benne, hogy most is jó döntést hoztok. A mi lelkünkön ne száradjon senkinek a sérülése, főleg, hogy nem csak felnőttek jönnek el.

Millin találkozunk!
Kriszta

*CMS*

Hemü képe
Hemü
152 k, 2006-09-19 16:04

Akkor viszont irány a Bátor Ventil(l)átor! Így már el tudok menni.

Erről meg csak annyit, hogy inkább nevezzék gyávának a szervezőket, mint felelőtlennek. Nekem már az is nagy felelősség, ha az Örs vezér teréről elviszek kb. 20 embert a starthoz. A helyükben én is féltem volna most bevállalni ezt a rendezvényt.

__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
153 k, 2006-09-19 16:04

Egyszerű a képlet: Kellett valami ürügy, hogy elmaradjon a CM, mert túl sok embernek jutott volna eszébe közben, hogy a fővárost irányítók semmit sem tettek a kerékpáros közlekedésért. Mert ugye egyértelmű, hogy a HajtásPajtás melyik pártot támogatja, elég ismerni a tulajdonosait.

Hemü képe
Hemü
154 k, 2006-09-19 16:08

Én is szívesen megmondom neked, hogy melyik pártot támogatom, ha megkérdezel. Ennek ehhez semmi köze.

__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../

phorvath képe
phorvath
155 k, 2006-09-19 16:25

Vállald a neved!

Eléggé figyelmetlen vagy, ha nem vetted észre, hogy a CM maximálisan független a pártpolitikától! Nézd meg esetleg a Tour de Voksról szóló híreket vagy a mostani polgármester-jelölti beszélgetéseket.

Az elmaradásnak az az oka, hogy nem lehet vállalni a biztonságos lebonyolítást. Nagyon helyesen döntött Kükü!

Az összes többi pedig a saját fantáziád.
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

tremmelm képe
tremmelm
156 k, 2006-09-19 22:32

hogy te milyen hülye vagy!
én is nagyon sajnálom, hogy elmarad, nagyon készültünk rá a gyerekekkel.

aron képe
aron
157 k, 2006-09-19 22:42

jaj már megint itt vagy? a régi HŐS...hogy meg mered mutatni!
semmi közöd hozzánk, ha nem tudod hogy a hp pl. egy futárszolgálat. de mindegyis, már megmutattad, te vagy egy alteregód, hogy miért lépsz be ide.

palackos képe
palackos
158 sze, 2006-09-20 11:17

nagyon gyenge vagy!

PeterUFo képe
PeterUFo
159 k, 2006-09-19 16:04

A választásokat nem lehetne eltolni hogy vonulhassunk? :PPP

Nina képe
Nina (nem ellenőrzött)
160 k, 2006-09-19 16:06

:)))) úgysem lehet kire szavazni.

lipilee képe
lipilee
161 k, 2006-09-19 16:06

szomorú dolog ez. egyetértek Küküékkel, hogy lefújták: a Critical Mass nem politikai mozgalom, nem militáns bringások mozgalma. aki ezzel nem ért egyet, találjon igazolást abban, amit a CM elért az elmúlt pár évben. az üzenet az, hogy lehet békésen egy célért civil módon tekerni, nem pedig az, hogy mi fogunk világbékét kirobbantani.

viszont tegye fel a kezét az, aki szerint 350 szervező kordában tud tartani egy olyan harmincezres tömeget, akit mondjuk a Kossuth téren (mondjuk) elkezdenek győzködni, esetleg dobálni vagy szimplán zaklatni; egy olyan tömeget, aki ezért vagy nem ezért, de megindul, indulatba jön.

Ubi vidám srác, de nem látja, hogy a bringás közösség nem homogén. ha a nem regisztrált anyázós barátaink neadj' isten ott tekernének köztünk és elkapnának egy anyázást ami nekik szól, szerintetek nem indulnának meg? szerintem de. és senki szervezőtől nem várhatod el, hogy egy bevérzett agyú U-lakat varriort megállítson - nem ezért van ott, nem erre "képeztük ki".

hogy le kellett fújni, az nagyon szomorú dolog és a mai közéletet minősíti. beszariak lennénk? ha úgy tetszik, azok vagyunk. de csak egyszer kell balhé a CM-en, és örökre rajta ragad a bélyeg az összes bringáson. a céljainkat nem segítené, az biztos. pontosan a troppauer meg toth peter jellegű arcok igazolják azt, hogy miért kell ilyen indulatos időkben lefújni.

annak meg, aki úgy látja, hogy itt bárki pecsenyét sütöget, üzenem (mint a vas az egész alatt), hogy welcome, gyere és segíts te is! aztán talán elhiszed, hogy tényleg létezik olyan, hogy valaki ingyen energiát és erőforrásokat áldoz valamire, amiben fantáziát lát.
--
bike no evil - lipilee.hu

ktamás képe
ktamás (nem ellenőrzött)
162 k, 2006-09-19 16:07

tuti, hogy tele lesz a város pénteken bringásokkal, de én félnék a spontán vonulásoktól, a nagyobb csapatoktól.
hiába érik el a kritikus tömeget egy-két szóváltás az autósokkal vagy esetleg a rendőrökkel veszélybe sodorhatja a következő CM-eket. szerintetek kapunk engedélyt áprilisban ha egy két "lelkes aktívista" elkezd lökdösődni az autósokkal meg botrányt csinálni, vagy egy nagyobb csoport belefut egy rendőri falba, akiknek fogalmuk nem lesz, hogy mit csináljanak?
ha nincs felvonulás akkor elveszítjük a figyelmet. nem vesznek minket komolyan, mert nem látnak 30000 embert a mozgalom mögött.
én ott leszek pénteken, de nyugodtabb leszek, ha csak 10-15 fős társaságokat látok okosan, szabályosan és nyugodtan közlekedni. különben is sokkal hatásosabb ha minden utcasarkon bicikliseket látnak az emberek, akikkel együtt lehet közlekedni békésen. és egyszer talán az év 200 napján így fog kinézni a város.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
163 k, 2006-09-19 16:15

A tüntetést a rendőrség csak tudomásul veheti, nem tilthatja meg, még a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva sem.

ropy képe
ropy
164 k, 2006-09-19 16:21

Nem jól tudod!

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
165 k, 2006-09-19 16:36

Szerintem jól tudja, épp most nyert kártérítési pert a Lelkiismeret mittoménmi hasonló kérdésben.

magwas képe
magwas
166 sze, 2006-09-20 06:59

Jól tudja. A törvényalkotó azt feltételezi, hogy felnőtt emberek vagyunk, és tudunk felelősen dönteni. Egy ilyen felelős döntés pl az is, hogy a szervező lefújja az eseményt, ha úgy gondolja, hogy rossz irányt vehet. Ugyanakkor ennek az eldöntése nem a hivatal dolga, hanem a szervezőé.

A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor

Vegha képe
Vegha
167 sze, 2006-09-20 09:43

Jajj... igazán alkalmazhatná ezt az optimizmust a törvényalkotó más esetekben is! Sajnos túlnyomórészt hazug tolvajként indul az egyszerű paraszt a bürokráciával szemben, aztán bizonyítson...

medvegyu képe
medvegyu
168 k, 2006-09-19 16:22

Igen, a 10-15 fős csapat pont jó!
Kb. annyian tudnak szabályosan közlekedve egyben maradni nagyobb egymásra várások nélkül.

medvegyu
Kormányblog

phorvath képe
phorvath
169 k, 2006-09-19 16:28

Tekerj inkább a Millire! Demonstrálja a Milli megmentéséért!

phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat

PeterUFo képe
PeterUFo
170 k, 2006-09-19 16:07

www.index.hu
Mindent tönkre tesznek, létre kéne hozni a politika mentes napot és akkor vonulni!

alla cool képe
alla cool
171 sze, 2006-09-20 03:07

más időpont után érdeklődött valaki.
alternatív időpont és helyszín van.
lehet, hogy így lenne érdemes terjeszteni.

CM a Millin, egy csepp gyógyír lenne
ilyen formában a sebekre, nem?

Elnézést kérek, ha magamból kikelt /szona képzetét keltették volna fentebb soraim.(talán mert az is voltam pár percre)
alla cool
"MONDJÁTOK, HOGY NEM AZOK A GYÁVÁK,
AKIK ÉSSZEL ÉPÍTENEK,
NEM PEDIG ÉSZ NÉLKÜL ROMBOLNAK?"

MELYIKET KÖNNYEBB, "MIT MOND MA A MAGYAR NEMZET?"
Költői kérdés.tudja, aki már épített valaha bármit.

ohyeah képe
ohyeah (nem ellenőrzött)
172 k, 2006-09-19 16:10

Mindenkit várunk szeretettel délután 4 és este 7 között Budapest teljes területén, kerékpárral.
Mindegy, milyen pólóban, mindegy, milyen útvonalon közlekedsz, de ha van valóban 30000 ember, aki a CMre eljött volna, akkor itt a lehetőség eljönni. Csak senki nem fog sorba állítani,senki nem fog elindítani és leállítani menetet, csak egy nagy kupac ember fog a városban bringázni.
Koppenhágában sem demonstrálnak, hanem közlekednek.

Nem a demonstráció a lényeges, hanem az, hogy ha én A és B között akarok mozogni, azt megteszem, akkor is, ha nincs direkt bringaút/sáv, de van aszfalt, úttest, ahol lehet gurulni.

Erre pedig mindenkinek megvan a joga pénteken IS.
A CM nem több, mint egy vagy évi két esemény. A lényeg nem ez, hanem az, hogy pénteken is legyen tele a város bringással.
Semmi több.

VRaptor képe
VRaptor (nem ellenőrzött)
173 k, 2006-09-19 16:14

Valoban ez a helyes dontes a szervezok reszerol. Most barmi tortenhet, es erre lehetetlen felkeszulni. Marpedig nekik az a feladatuk es felelosseguk, hogy a bicajos felvonulas problema nelkul meg tudjon tortenni. Ha ezt nem tudjak biztositani, akkor le kell fujni a rendezvenyt.
Persze ettol fuggetlenul Automentes nap lesz, es en bicajozni fogok egy jo nagyot, lehet h veletlen hasonlo lesz az utvonal, lehet h barataimat is hivom, lehet h utkozben talalkozunk mas bicajos ismerosokkel... :) Remelem sok olyan embert latok majd, akik maganemberkent, sajat elhatarozasukbol, sajat maguk valasztott utvonalon, a szabalyokat minel inkabb betartva ... csak bicajoznak egy jot.
Es legyszi ne ugassatok mar le a szervezoket, foleg az ne, aki azt mondja, hogy ugyis elmegy - ha ugysincs szuksege a szervezesre, akkor miert faj annyira h nem lesz szervezes??
Azert az alternativ utvonal nem lett volna rossz otlet, es bar valoszinuleg ez *most* mar keso, *legkozelebb* esetleg nem rossz, ha van olyan alternativ utvonal, ami elkerul minden politikai vagy egyeb veszelyforrast jelento epuletet (pl focipalya meccs elott:))
Ja es megragadnam az alkalmat h megkoszonjem a tavaszi felvonulast, eloszor voltam, es egy kitorolhetetlen szep emlek:)

:( képe
:( (nem ellenőrzött)
174 k, 2006-09-19 16:15

Azért mert megint vagy még mindig mindenki hülye abban a szép kis házikóban, azért miért kell lemondani ezt az amúgyis túlritka eseményt? Ez nem ér! Mostmár tényleg biciklit fogok dobálni minden politikusra! Eddig nem érdekeltek, de hogy elrontsák a szórakozásunk... ez nem ér!

Galad képe
Galad
175 k, 2006-09-19 16:17

a tüzijátékot gyávák voltak lemondani, mert úgy voltak vele nem lesz gáz. Lett. Ezt mégegyszer nem szabad eljátszani.

KAMA3 képe
KAMA3
176 k, 2006-09-19 21:44

Ez némileg árnyaltabb téma. Azért nem állították le valószínűleg, mert az sokkal többe került volna.. eláztak volna a tüzijátékbombák, plusz esőnapot kellett volna tartani. Ami meg nyilván a kivitelező céget terheli. Ha fél órával előtte lefújják is, a tömeg egy része úgyis ott maradt volna. valószínű ugyanennyi halott lenne. De így a cég a pénzéhez jut, mert a szerződésben vállaltakat teljesítete. (Hánynom kell. Hánynom, mert minket is megszivatott az a vihar, és nagyon azon voltunk, hogy nem lőjük el.. végül csúsztatták a programot a szervezők, és addigra kitisztult az idő.)

Ez most egy sokkal nagyobb vihar lesz...

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

aron képe
aron
177 k, 2006-09-19 22:46

nem olvasol, nézel híreket? szó bizonyos emilről...

KAMA3 képe
KAMA3
178 cs, 2006-09-21 15:29

Egy emberre kenni az egészet, aki nem nézett meg egy e-mailt elég undorító dolog. Amikor megsérül egy hozzátartozód, akkor sem e-mailben kérsz mentőt ugye? Felhívod az illetékest, és szóban közlöd vele.

Ott van a másik fél, az aki megsérült. Saját felelősségére ment ki az eseményre. Nyilván sokan látták, mi készül az égbolton. Igenis haza lehet menni, külön engedély nélkül.

-Lehet okolni a fát, amiért megadta magát a szélnek?
-lehet okolni a szelet, amiért olyan erőssen fújt, hogy felborult több csónak?
-lehet okolni a rendszert, mert nem küldte tovább az információt?

Annakidején, amikor felmásztam a szőnyegporolóra, és leestem, és eltört a kezem, nem vonták felelősségre az anyukámat, hogy miért nem vigyázott rám jobban. Egyedül én voltam a balfasz, amiért megsérültem. Senki más.

Ma már nem ilyen egyszerű. Ha beszorul a kölök feje a rakéta-mászókába, akkor előszedik a hegesztőt, aki 30 éve a mászókát összerakta, és jól feljelentik.

Mindig te vagy a felelős. Ne kend rá a másikra.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

Galad képe
Galad
179 sze, 2006-09-20 08:48

az, hogy meg lehetett volna előzni akkor a balhét, kérdés, az, hogy mit tettek érte, egy másik. Bennem ugyanúgy bennem van, hogy most ott lesz kb 500-1500 emberke, aki nem tudott a lefújásról, vagy nem vett róla tudomást, esetleg csakazértis vonul és végígmegy a kijelölt útvonalon mindenféle biztosítás és lezárás nélkül. Ebben ugyanúgy benne van az, hogy jó bulil lesz, gond nélkül, hogy anyázás lesz vica und versa, vagy, hogy komoly sérülés lesz, s ezzel komolyan megnehezítik és/vagy ellehetetlenítik a tavaszi CMet. Természetesen nem ez a valószínű, de van egy baszomnagy pakli amiben azért ez is benne van. Azért hoztam példának a 20át, mert ott ezt a paklit nem nézték, nem aggódtak attól az 1%tól ami esélyt adott a halálesetekre. Én a jobb félni mint beszarni híve vagyok

KAMA3 képe
KAMA3
180 cs, 2006-09-21 15:55

A kettő egymástól egészen jól elkülöníthető félelem. A CM nyilvánvaló kockázati tényezők miatt marad el. Augusztus 20-án nem volt semmi nyilvánvaló jele a viharnak 3-4 nappal az esemény előtt. Ha azt az esetet vetítjük a CM-re, akkor egy hirtelen kitörő vihar fél órával az esemény kezdete után ugyanakkora károkat okozott volna, és valószínűleg ugyanúgy nem mondták volna le a rendezvényt a szervezők.

Az 500-1500 embertől nem félek. szerintem gond nélkül el tudjuk simítani. Eléggé kiesik a belvártól, relatíve korán van, és nincs a közelben semilyen politikai tartalommal bíró épület. A bringaút ugyan viacolorból van.

Attól én is tartok, hogy az alternatív, CM ként meghirdetett vonulások balhéba fulladnak, és ezzel az egész munkánkat hosszú évekre lenullázzák. Sajnos nem állíthatsz minden ujságíró mellé egy CM szervezőt, hogy elmondja neki, ezek nem CM megmozdulások, és ne tegyenek egyenlőségjelet közénk és a csőcselék közé.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

KoBold72 képe
KoBold72
181 cs, 2006-09-21 16:35

Az alternatív vonulászások negatív sajtóvisszhangjától speciel pont nem tartok. A lefújásról kiadott közlemény sokkal előtte széles körben keringett. Az újságírók tudják, mi merre mennyi. Különben is az utcai harcosokkal foglalkoznak most jól.

- - - - -
Békés ember vagyok. Túl békés.
Ezért tartok magamnál mindig Brutalin-t!

kovizsoltika képe
kovizsoltika
182 k, 2006-09-19 16:17

Ott is leszek :)

Tibor képe
Tibor
183 k, 2006-09-19 16:19

Vérzik a szívem, de megértem, hogy lemondjátok. Én pénteken biztosan végigtekerem a távot, de az az én felelősségem. Azért teszem, mert nem engedem, hogy pár száz vandál azzal arasson győzelmet, hogy még pár nappal később is miattuk változzon az én életem.

http://pasztortibor.hu

gr3ddy képe
gr3ddy
184 k, 2006-09-19 16:26

Tényleg, ha többen tekernek az adott szakaszon, szervezők nélkül, saját felelősségre akkor mi van? Káosz, és ejnyebejnye csúnya biciklisek pff

medvegyu képe
medvegyu
185 k, 2006-09-19 16:31

Én úgy tudom, hogy az alsó rakparton bicajjal hajtani tilos.

medvegyu
Kormányblog

gr3ddy képe
gr3ddy
186 k, 2006-09-19 16:35

akkor milli és liget

moshi képe
moshi
187 k, 2006-09-19 16:19

'zmeg, végre megtaláltam a belinkelt képet az eredeti galériában.

tényleg azért van lefújva a cm, mert az index szerkesztői a "Tűzoltás" c. galériába beszerkesztettek egy olyan képet, amelyen egy ismeretlen, valószínűleg kerékpáros srác, ismeretlen helyen tévét néz?

beszarok, de tényleg.

zöldalma képe
zöldalma
188 k, 2006-09-19 16:26

csak szerintük van lefújva :)
ők nem jönnek el, nem szervezik tovább, ő dolguk, tisztelet nekik
aki meg igazán faszagyerek az ott lesz...
pénteken találkozunk
erről ennyit
békesség
.

Scream képe
Scream
189 k, 2006-09-19 16:28

nem vágod a témát, de majd egyszer talán rájössz! azt csak megjegyezték hogy gáz, de nem amiatt lett lefújva, szép is lenne.

moshi képe
moshi
190 k, 2006-09-19 17:14

idézek critical mass usertől:
"hosszú gondolkodás után a végső *érv*."

bg képe
bg (nem ellenőrzött)
191 k, 2006-09-19 16:39

az ismeretlen hely az mtv székház aulája

moshi képe
moshi
192 k, 2006-09-19 17:17

jó, akkor korrigálok.

tényleg azért van lefújva a cm, mert az index szerkesztői a "Tűzoltás" c. galériába beszerkesztettek egy olyan képet, amelyen egy ismeretlen, valószínűleg kerékpáros srác az mtv aulájában helyen tévét néz?

hihetetlen.

ja, de tényleg! a don-kanyarba is biriglivel mentek a fasiszta magyarország katonái. soha többet ne is legyen cm, én aszondom! meg bicikli se legyen.

dobákpeti képe
dobákpeti
193 k, 2006-09-19 17:47

Te vmit nagyon félreértesz...

Nem ezért lett lefújva. Ez csak mellékszál mert többen elhatárolódtunk. A mozgalmunk ugyanis politikamentes. És ha CM pólóban mész tüntetni, és illegálisan bemész a tv-székházba, azzal a többi résztvevőnek is ártasz. Az emberek általánosítanak. Ez van.

-dobákpeti-

Kuku képe
Kuku
194 k, 2006-09-19 18:09

ott a pont
A srác felett nem akar senki ítélkezni.
Én vívódtam amíg ezt a képet meg nem láttam.
De ezek után azt mondani, hogy mi mind mások vagyunk, mint akik bementek a székházba, nem lehet.
Ezért ez a végső érv.
A TV székházban volt egyébként civilben CM aktivista dolgozó is, aki azt mondta, hogy élete legszörnyűbb éjszakája volt. Főleg amikor látta hogy a rendőrség kivonul, és otthagyja őket.

moshi képe
moshi
195 k, 2006-09-19 21:13

nézd, én feltételeztem, hogy olyan felnőtt emberek vagytok, akik képesek kifejezni magukat érthetően és világosan. nekem az, hogy hosszú gondolkodás után a végső érv a kép volt, nem nyújt túlontúl sokfajta értelmezési lehetőséget.

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
196 k, 2006-09-19 23:08

Azért ez egy kicsit casus belli szerű. Mintha már eldőlt volna előbb, csak kellett egy jó ürügy. Szegény srác meg most bújkálhat, pedig lehet, hogy csak bámészkodni ment oda eredetileg... Nem tudhatod.

moshi képe
moshi
197 k, 2006-09-19 21:19

és akkor mi van? ki mondta, hogy minden bringásnak egyformának kell lennie? honnan jött az az őrült ötlet, hogy a politikamentességet úgy lehet és kell fenntartani, hogy megpróbáljuk letagadni a nyilvánvalót? vannak jobbos, balos és liberális biciklisták. ez speciel egy jobbos volt. és? biciklizett már demszky gábor és katona kálmán is.

Kuku képe
Kuku
198 k, 2006-09-19 23:08

Nem akartam letagadni.
Egyszerűen arról van szó, hogy most nem biztos hogy ment volna a zavartalan tekerés. Valószínűleg igen, de 350 fő 13 kilométeren eloszló, ilyen területen tapasztalatlan rendezővel nem tudtunk volna biztosra menni. Egyszerűen nem volt más alternatíva. Az ember olyan dolgokért vállal felelősséget, amit befolyásolni tud, vagy átlátja a működését.
Én tegnap mosolyogtam amikor 22 órakor az ESTÉ-ben Baló mondta, hogy tüntetők akarnak bemenni a tv-be. Aztán mire 2 órára szétszortíroztam a rendezői feladatokat, és újra ránéztem a netre, azt hittem egy másik országba csöppentem.
Egyszerűen nem volt racionális lehetőség a TV felgyújtása, és elfoglalása, ezért nem is számítottam rá. Nem fogom ezután a magam belátására, előrelátására bízni 30.000 ember estéjét.
A rendőrségi papíron én vagyok felelős rendezőként feltüntetve, és talán először nyert igazán értelmet ez a szó a cm történetében.

Grafiqs képe
Grafiqs
199 sze, 2006-09-20 04:39

Teljesen érthető és elfogadható az érvelésed.
Max respect, hogy ezt felvállaltad. Igazi ember vagy. Csupa nagy betűvel.

Grafiqs
_____

Eszedbe ne jusson most azzal jönni, hogy a lenyugvó napnak is van ereje, mert úgy a földhöz verem magam, hogy minden csontom összetörik! by Racecam

alla cool képe
alla cool
200 sze, 2006-09-20 05:14

Szerintem Kuku te legyél az utsó,
aki cseszteted magad legbelül emiatt.
lehet közhely, de az egészségedet
(mind pszichés, mind fizikai) beleértve -
persze mindenki másét is
megéri az áldozatot.
De unokáink azért fogják még látni!:-)
Mind a Millit, mind az emberarcú CM-et!
Melegen remélem.

alla cool

moshi képe
moshi
201 sze, 2006-09-20 23:20

fogtam és ma már én is mást mondok. tegnap még nem gondoltam volna, hogy végigmennek a körúton, a blahánál randalíroznak és eljutnak a köztársaság térig.

ma meg talán a népszabi és a klub rádió lesz terítéken.

sdw képe
sdw
202 cs, 2006-09-21 03:34

ugyanmár. óbudára éjszaka eljutni? bringával, esetleg :) (legalábbis bízom benne)

Scream képe
Scream
203 k, 2006-09-19 16:20

Egyetértek a szervezők elhatározásával! Esetleg ha lecsillapodnak a dolgok egy hónap múlva mondjuk talán még nem fagyunk rá a nyeregre és lehetne egy lájtosabb cm-et rendezni, de az igazi akkor is a tavaszi! Reméljük addira lecsillapodik mindenki. Addig meg irány a millenáris! És különben is aki igazi bicajos az nem csak cm-en bicajozik hanem minden nap és ezzel segíti legjobban az ügyünket!

moshi képe
moshi
204 k, 2006-09-19 16:21

amúgy is, azt a tévét láthatóan döbbent arccal nézi ott mindenki, láthatólag nem focihuligánok.

aron képe
aron
205 k, 2006-09-19 22:50

és belépőkártyát is kaptak a portástól, mi?? ne nevettess már!

PPeti képe
PPeti (nem ellenőrzött)
206 k, 2006-09-19 16:23

Sziasztok!

Nagyon szomorú vagyok, mert pénteken van a szülinapom, és ez amióta CM van, (és éppen előtte egy nappal nem ütnek el) azóta a legnagyobb ajándék. Nagyon jó érzés lett volna, ha idén is 30.000 ember jön el a szülinapi bulimra:-)
Viccet félretéve megértem, hogy lemondtátok, és ne foglalkozzatok a sárdobálós hozzászólókkal. Azért nagyon nem örülök, hogy egy ilyen dolog miatt marad el a közös vonulás. Jó lett volna nem ilyen hangulatban búcsúzni Budapesttől. Persze én is benn leszek a városban, és teszek egy kört.
Remélem a csalódottság nem fog senkit szélsőséges tettekre késztetni, és ezzel még jobban sárbatiporni mások munkáját.
Peti

gsuveg képe
gsuveg
207 k, 2006-09-19 17:43

Jobb születésnapi ajándék a békesség!

Nekem vasárnap lesz szülinap, de a jelen állás szerint Sopronban felvonulunk.

Vegha képe
Vegha
208 sze, 2006-09-20 09:29

Nekem csütörtökön van a szülinapom : )

alla cool képe
alla cool
209 sze, 2006-09-20 03:18

PPeti,

jártál már a Millin? Nagyapáink a te korodban ott rakták ezerrel, úgyhogy ne lógasd a fejed, hanem pénteken gyere oda és nézd/rakd meg. Márcsak azért is, mert Velodróm létére épp olyan, mint egy szülnapi torta (a tribünről nézve feltétlen), gyertya helyett pedig mozgó versenyzők "világítanak" rajta.:-)
Na?
Addig is a legjobbakat!
alla cool

PPeti képe
PPeti (nem ellenőrzött)
210 sze, 2006-09-20 16:58

Hú, köszi szépen!
Sajnos 5ig dolgozom, de utána mindenképp elnézek!
Remélem még lesz ott valaki...

alla cool képe
alla cool
211 cs, 2006-09-21 13:34

Bocs Peti, a Milli torta gyertyáit is elfújták...viszont van másik alternatív ötlet, hogy hova mehetnétek munka után pénteken megünnepelni, olvasd el itt a CM-en.üdv:alla cool

"Ragd+, apám/babám, ragd+,
ha nem nyélen, hát seprűnyélen!
Az a király, ki előzékeny!"
A hidakat és az utakat pedig szerintem is le kell zárni,
a sziveket és agyakat pedig +nyitni,
hogy minél több fény juthasson be...

Norbi képe
Norbi
212 cs, 2006-09-21 14:41

Hello:)
Nekem meg Április 22-én van a szülinapom:)

tkacsa képe
tkacsa
213 k, 2006-09-19 16:27

esetleg utvonal csere...nagyivben kihagyni az 5-keuletet.
Hameg tenyleg elmarad es nemcsak blöff,akkor ezuttal lekoccol mindenki a Fövarosbol kulonbozo kisvarosi cm-ekre pl:Baja,Debrecen,Eger,Györ,Pecs,Szeged...stb
Nemcsak 1-varos van Magyarorszagon,annak ellenere hogy mindannyiunkhaza (a parlament) ottvan Föcityben.

gsuveg képe
gsuveg
214 k, 2006-09-19 18:04

Soproni felvonulás sem marad el!

tkacsa képe
tkacsa
215 sze, 2006-09-20 16:08

Bocs,amiert kihagytam...
anyukam soproni
peace:)

chmtx képe
chmtx (nem ellenőrzött)
216 k, 2006-09-19 16:39

Szerintem nem kellene lefújni, hanem nyugodtan mehetne az illegalitásba, mint a new yorki CM, amit a Filmfeszten olyan boldogan mutattatok nekünk a 'Still we ride' című filmben.
Akkor feltüzeltetek, hogy tekerjek, ha engedik, ha nem, most meg lefújjátok?

Szerintem meg kell tartani a CM-et, legfeljebb azt mondani, hogy nincs kijelölt útvonal, nincs kijelölve semmi. Aki teker, az aznap, abban az időben tekerjen, ahol éppen van. Legyen tele a város biciklistával, attól függetlenül, hogy mi történik abban az épületben, és környékén, amivel eddig sem foglalkoztatok, ha jól tudom.

Biciklisek vagyunk, tekernünk kell.
Ha lefújjátok, akkor feladtátok.

szasza képe
szasza
217 k, 2006-09-19 20:01

"Ha lefújjátok, akkor feladtátok."

Nem azt mondták, hogy aznap senki se üljön biciklire. Én minden nap azzal járok, pénteken is bringázni fogok, csak éppen arra amerre dolgom lesz és nem a kijelölt útvonalon. Ehhez nem kell CM. Biciklizz minden nap! Ne csak amikor felvonulás van. Aki meg teheti és mindenképp fel akar vonulni, támogassa meg a vidéki felvonulásokat a jelenlétével. Mint ahogy már korábban ajánlotta is valaki, a MÁV aznap ingyen viszi a bringát. Úgyhogy hajrá!
+Millenáris!

"Aki teker, az aznap, abban az időben tekerjen, ahol éppen van. Legyen tele a város biciklistával, attól függetlenül, hogy mi történik abban az épületben, és környékén, amivel eddig sem foglalkoztatok"
Erről van szó.

szasza

PeterUFo képe
PeterUFo
218 k, 2006-09-19 16:40

Új propagandaanyag: http://criticalmass.hu/files/wantedposter.jpg

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
219 k, 2006-09-19 16:57

Ugye tudod, hogy ezzel a képpel bűncselekményt követtél el.

PeterUFo képe
PeterUFo
220 k, 2006-09-19 16:59

Igen? Miért?

PeterUFo képe
PeterUFo
221 k, 2006-09-19 17:03

Te vagy rajta mi, és most rettegsz?!
Gondolkozni kellett volna mielőtt elmentél rongálni!
Ugye tudod hogy ezzel a tettel bűncselekményt követtél el?!

medvegyu képe
medvegyu
222 k, 2006-09-19 17:08

Szerintem töröld le a linket (vagy a képet), van ott egy szerkeszt gomb!
medvegyu
Kormányblog

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
223 k, 2006-09-19 17:12

Nem voltam ott.

Mégis mit képzeltek. Ha egy bringás bármilyen hibát/bűncselekményt elkövet, akkor ezentúl agyonverjük. Uszító csőcselék itt néhány ember, nem más.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
224 k, 2006-09-19 17:08

GYilkosságra való felhívás. Uszítás.
Főleg hogy azt sem tudhatott, hogy elkövetett-e az illető valamit, vagy csak bement a TV épületébe. És az sem biztos, hogy a tv-ben készült a kép

PeterUFo képe
PeterUFo
225 k, 2006-09-19 17:13

uszít a halál! Te ényleg nem vagy normális! Ez a kép nem a TV épületében készült? Jártál már a Tv épületében? Elkövetett e valamit? Igen! Magánterület sértést! Ha te valakit nem engedsz be a házadba de ő egy tömeggel bemegy és leül tévézni az rendben van? Ismered a srácot? Tudod hogy ha nem működsz együtt a rendőrséggel és nem adod fel bűnrészes leszel? Ne keveredjünk jogi vitákba, inkább vonjuk felelőségre a tetteseket!

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
226 k, 2006-09-19 17:17

Te vagy eltévedve. Magyarországon nincs feljelentési kötelezettség, nem leszel bűnrészes, ha nem adod fel.
A "Wanted for dead" szöveg mi jelent szerinted.
Amúgy a birtokháborítás csak szabálysértés, nem büncselekmény.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
227 k, 2006-09-19 17:22

És ugye azt is tudod, hogy az önkényuralmi jelképek használata bizony büncselekmény.
Vedd le azonnal a képet, különben te leszel feladva a rendőrségen!

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
228 k, 2006-09-19 17:45

Azért mielőtt jogi vitát emlegetsz, magad is utánajárhatnál kicsit a jognak... Az MTV épülete pl. közintézmény...

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
229 k, 2006-09-19 17:51

PeterUFO írta a "Magánterület sértést!"
Ő hisz azt, hogy még mindig szocilalizmus van, ahol mindenki köteles feljelenteni a másikat.

PeterUFo képe
PeterUFo
230 k, 2006-09-19 20:24

:D

alla cool képe
alla cool
231 sze, 2006-09-20 03:24

Juj, megmondalak titeket az ovónyényinyek!
kb.
"Ez színvonal?" - Pierre a Megáll az időből...

bajszos képe
bajszos
232 sze, 2006-09-20 11:41

Közintézmény, de nem állami (köz-) tulajdon. Eladták, már valaki bácsié, vagy nénié.
B.

PeterUFo képe
PeterUFo
233 sze, 2006-09-20 16:01

Talán a Köztársasági elnök úr nálunk tájékozottabb és hozzáértőbb a témában: Tiltakozik az államfő az ellen, hogy a Magyar Televízió épülete előtt történt erőszakos bűncselekményeket az 1956-os forradalommal párhuzamba állítsák. Szerinte köztörvényes bűncselekmény történt.
Köztörvényes bűncselekmény! És tudod kik a kárvallottak? Te, meg Én, mert ezt a Te meg az Én általam befolyt adóból fizetik ki! Az utcatakarítást, a park renbe tételét, a Szovjet hősi (nem megszállói, hősi, mert azért csak felszabadítottak a német elnyomás alól, ha egy újjabba döntöttek is) emlékmű helyreállítását.
Gondolkozz, hogy véded, bújtatod e az elkövetőket, vagy a saját és az ország rendszerető békés (legyen az bármilyen meggyőződésű) többsége érdekében segíted a rendörség munkáját. Nem spicli leszel, hanem öntudatos MAGYAR állampolgár aki megvédi hazáját az ilyen emberektől.
Az pedig megint csak egy közösség dolga, hogy a nem oda illő emberektől megváljon akik veszélyt jelentenek a közösség életére, és céljainak elérésére.

PeterUFo képe
PeterUFo
234 cs, 2006-09-21 09:22

.

Perillustris képe
Perillustris
235 k, 2006-09-19 17:02

Szegény gyerek... Lehet, soha többé nem ül bicajra!

P E R I L L U S T R I S

ati képe
ati
236 k, 2006-09-19 16:41

Big respect a szervezőknek!

bajszos képe
bajszos
237 k, 2006-09-19 16:43

Gyász. Azt hiszem feldúlt vagyok. Mi a bundás vöcsöknek kell gyújtogatni, meg ostromlósat játszani?
Na mindegy. Tekerj minden nap! Azt majd lesz valami.
B.

sajnos képe
sajnos (nem ellenőrzött)
238 k, 2006-09-19 16:45

Egy blogon olyan fotót is láttam, ahol egy bringás egy szemetessel bontja le éppen a szovjet emlékművet.
Azonban erről nem arra asszociálok, hogy az összes bringás ilyen. Szerintem jó döntés a lefújás, de a fotó kirakása nem volt az.

PeterUFo képe
PeterUFo
239 k, 2006-09-19 16:50

Hol?

sajnos képe
sajnos (nem ellenőrzött)
240 k, 2006-09-19 16:57

hmmm
az a gond, hogy egy szélsőséges blogger oldala, aki nem képviseli az értékrendem, így nem szívesen reklámozom, de lehet, hogy rájöttél.
Amúgy nem szemetessel, hanem egy u-lakattal töri a márványt. Hirtelen elgondolkoztam, hogy bringás-e, de nagyon valószínű.
elküldöm mélben a képet, ha adsz elérhetőséget.

PeterUFo képe
PeterUFo
241 k, 2006-09-19 17:05

Értem, igazad van, ne reklámozzuk!

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
242 k, 2006-09-19 17:02

Kevés más országban állítanak emlékművet a megszállóknak.

PeterUFo képe
PeterUFo
243 sze, 2006-09-20 16:08

Nem a megszállóknak van állítva, hanem a Szovjet HŐSöknek!
Elárulom neked, hogy Isaszegen a Magyar sírok mellett van egy Osztrák sír is tisztelgésként az ellenség előtt. Verjük szét azt is? Azért hiába száltak meg minket és sodortak rabságba, azért csak megszabadítottak a német megszállás alól! Félre ne érts, egyik sem jobb a másiknál és Én sem örülök, hogy így alakult, de nem kéne a szovjet hősök emlékét sárba tiporni politikai címszavak mögé bújva puszta vandálságból!

moshi képe
moshi
244 k, 2006-09-19 17:19

ja, hát ez mindent megmagyaráz!
minden bringás egyforma, ugye, jól tudjuk.

SáFi képe
SáFi
245 k, 2006-09-19 16:45

Banyek ma adtam még szórólapot:( aztán most olvasom a az e-mailom hogy a szervezés most máshogy fog történni hisz elmarad :( nagyon nagy szomorúsággal olvastam azon sorokat :(
mindenesetre ott leszek / leszünk rakparton de fájó szívvel

medvegyu képe
medvegyu
246 k, 2006-09-19 16:51

Már feljebb írtam, hogy az alsó rakparton szerintem tilos tekerni, valaki meg tud erősíteni, cáfolni?

medvegyu
Kormányblog

PeterUFo képe
PeterUFo
247 k, 2006-09-19 16:54

És gondolod hogy a rendőrnek nem lesz jobb dolga mint téged, meg 10000 másik bringást csesztetni hogy hol szabad és hol nem? A jobbik meg a sok focista barom majd gondoskodik a figyelemelterelésről amíg mi tekerünk! Még hálásak is lehetünk nekik...

medvegyu képe
medvegyu
248 k, 2006-09-19 17:06

Bármi előfordulhat! Máskor csak rád szólnának, most meg ki tudja!

medvegyu
Kormányblog

PeterUFo képe
PeterUFo
249 k, 2006-09-19 16:56

És gondolod hogy a rendőrnek nem lesz jobb dolga mint téged, meg 10000 másik bringást csesztetni hogy hol szabad és hol nem? A jobbik meg a sok focista barom majd gondoskodik a figyelemelterelésről amíg mi tekerünk! Még hálásak is lehetünk nekik...

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
250 k, 2006-09-19 17:02

nincsen ilyen tiltó tábla kitéve, legalábbis a SZab.híd és a Margit híd között

becherpig képe
becherpig
251 k, 2006-09-19 21:14

a margit híd budai hídfőjénél van bicajjal behajtani tilos tábla az alsó rakpart felé.
---
!gyere szembe!

pchris képe
pchris
252 k, 2006-09-19 21:42

A kerékpáros térkép viszont nem jelzi, h tilos lenne az alsó rakpartokon a cangázás...

Csatlakozva én is tökre sajnálom h nem lesz pénteken felvonulás, de ez volt a legészszerűbb döntés. És mindenkinek ajánlom, h pattanjon nyeregbe és tekerjen egyet délután a városban 22-én.

galniki képe
galniki
253 k, 2006-09-19 22:34

A kerékpáros térkép valóban nem jelöli, hogy tilos a rakparton biciklizni, de a budai részen biztos, hogy kint van a tiltó tábla, mert szinte minden nap látom.
Pénteken tekerjünk szabályosan a városban minél többen.

Psyguru képe
Psyguru
254 k, 2006-09-19 16:46

NEEEEEEE!!!
:((((((

(Ragd meg!)

szekelyz képe
szekelyz
255 k, 2006-09-19 16:48

Hááát, elszomorító. Egyetértek a szervezőkkel, mert nem hősi halottakkal, hanem élő kerékpárosokkal tehetjük jobban működővé a várost. Ez egy olyan döntés volt, amit így kellett meglépni, szóval le a kalappal. A fekete szalagot támogatom, talán karácsony előttre összhozhatunk még valamit. Ajiba.

Pistee képe
Pistee
256 k, 2006-09-19 16:54

Hát teljesen el vagyok keseredve. Ez lett volna az első kerekezésem Bp szívében. Kérdés: a Milli-n mikor lesz tali? Nem akar a XVII ker-ből attól még odakerekezni valaki. Csak mert én még mindíg szeretnék keróval bemenni (Maglód-XVII-Milli) ha van jelentkező az úvonalon és ismeri is a járást (legalább 1 valaki) és nem zavarja hogy nagyon kezdővel kell mennie, az kérem írjon ide vagy a XVII ker-es csapatidóba. De az adott utvonalon is jöhet bárki. Én még fenntartom, hogy 16:00-kor indulás az "elágazásról" (BKV jegypénztár), de aki Maglód és környékéről jönne azt szívesen várom 15:15 körül a 31-es út melletti OMV benzinkútnál!

Remélem a szerverőség nem haragszik meg az egyéni szervezésemért, de aznap én nagyon szeretnék tekerni...ja és nem egyedül :(

Hápi képe
Hápi
257 k, 2006-09-19 17:10

figyeld az egyesület forumát: www.kerekparos.hu

http://kerekparos.hu/smf/index.php?topic=163.new#new

mi is a Millit tervezzük csak még azt nem tudom mikor

Hápi képe
Hápi
258 k, 2006-09-19 16:55

Én maximálisan megértem és továbbra is támogatom a szervezőket annak ellenére, hogy nekem is nehéz elfogadni: a CM sajna elmarad. Kicsit gondoljatok bele: a lefújással sokkal kisebb "kárt" szenved a mozgalom -márha szenved- mintha belekeverednénk a felvonulás közben valami politikai megmozdulásba, neadj isten tömegoszlatásba.

Ha a CMet akarjátok éltetni pénteken akkor menjünk ki a Millire! A Millinek nagyobb szüksége van arra a pár ezer támogató bringásra mint a tüntetőknek a városban.
Szurkoljunk együtt és emeljünk bringát a versenyek után a Millin!

whene képe
whene
259 k, 2006-09-19 17:04

minnyá belesirok a párnámba!!!ugy vártam a felvonulást mint a karácsonyt és erre elmarad...:(

cRITICAL-mASS képe
cRITICAL-mASS (nem ellenőrzött)
260 k, 2006-09-19 17:09

Uraim!

A Critical Mass kifejezés nem védett, bárki, bármire használhatja. Sem védjegyként, sem márkajelként nem élvez védelmet. Bármilyen más írásmóddal, akár Arial fonttal leírva is bárki használhatja.

Rövidesen a valóban pártfüggetlen és politikamentes Critical Mass is létrejön, aminek persze nem lesz köze az eddig Critical Mass néven futó rendezvényekhez.

Nagy sajtóvisszhangra ne számítsatok, mert NEM az a célunk.

Üdvözlettel

az új cRITICAL-mASS
szervezői

Kuku képe
Kuku
261 k, 2006-09-19 17:26

Sok sikert!
Szerintem a sajtóvisszhang senkit sem érdekel.
A 2004 óta kb. 4x több budapesti bringás igen. Szerintem ez az egyetlen komoly eredmény.
Most legalább 2x több CRitIcaL MasS lesz :)

KoBold72 képe
KoBold72
262 k, 2006-09-19 17:44

Annyira szeretem a mindenkinél okosabb megmondóembereket. Nélkülük szürkébb lenne a világ.

Nem akarsz inkább elszámolni végtelenig?

- - - - -
Békés ember vagyok. Túl békés.
Ezért tartok magamnál mindig Brutalin-t!

adamekp képe
adamekp
263 k, 2006-09-19 17:48

Csak tessék.
Csak tessék vállalni a következményeket.

Egyébként Chuck Norris már elszámolt végtelenig. Kétszer. :)

üdv adamekp

Perillustris képe
Perillustris
264 k, 2006-09-19 20:43

Nem tudom, ti eddig hogyan, s milyen formában ettétek a bundás kenyeret, de hamarosan egy korszak lezárul, mert mozgalmunk erőre kap, s beindítjuk az új bUNDÁS kENYÉR akciót, aminek persze nem lesz köze az eddig Bundás Kenyér néven futó ételhez.

Nagy szakácskönyv-újranyomtatási hullámra ne számítsatok, mert NEM az a célunk.

Üdvözlettel

az új bUNDÁS kENYÉR
főszervezője

P E R I L L U S T R I S

ATA képe
ATA
265 k, 2006-09-19 20:45

Egyél bundáskenyeret! Világos?

ATA képe
ATA
266 k, 2006-09-19 20:46

Egyél bundáskenyeret! Világos?

alla cool képe
alla cool
267 sze, 2006-09-20 03:35

Perill,hát eddig is folytak a könnyeim,
de most a röhögéstől.Köszi!

alla cool
PS:A mai nap tapasztalata:
Van aki attól több, hogy megoszt,
van aki attól, hogy feloszt,
van aki attól, hogy kioszt,
van aki attól, hogy kifoszt.

Hiába, emberből vagyunk.
(Én kérek elnézést)

bocmok képe
bocmok
268 sze, 2006-09-20 18:54

Mi még középsuliban megalapítottuk az MBEO-t "Mérges Bundáskenyér Elit Osztag". 4 tagja volt. 8)
És néha vittünk be belőle egymásnak, amit közösen befaltunk. 8)

Tomi szomorú képe
Tomi szomorú (nem ellenőrzött)
269 k, 2006-09-19 17:14

Sajnálom, de megértem a szervezők aggályait. És csatlakozom VRaptorhoz, ilyenkor egyet lehet tenni:
szép szabályosan tekergőzni a városban lámpávával, ahogy illik. Mindenféle hőzöngés nélkül, és azzal a biztos tudattal, hogy az erkölcsi fölény a miénk. Nagyon is el tudom képzelni, hogy kialakulnak majd spontán kis "villogókígyók" és mi így is eufórikusan nyomathatjuk. Mert ez az ami eddig is jellemezte a cm-et. Ne búsúljatok!

PeterUFo képe
PeterUFo
270 k, 2006-09-19 17:15

ezt azért nem kéne...

Az is maradok. képe
Az is maradok. (nem ellenőrzött)
271 k, 2006-09-19 17:20

Aki ilyen helyzetben kiküldene 30.000 embert a városba, köztük gyerekeket, öregeket, stb., az

1: provokátor
2: felelőtlen és morálisan halott
3: önző (nagyon)
4: buta (nagyon).

Összességében, aki képes ezt a mozgalmat és eddigi eredményeit kockára tenni, mint ennek az országnak az egyetlen(!) igazi civil mozgalmát, az nem felnőtt ember.

Ez AZ a helyzet, amikor egyszerűen NEM LEHET politikamentes tömegrendezvényeket tartani; fizikailag lehetetlen és nem a résztvevők miatt.

T.

moshi képe
moshi
272 k, 2006-09-19 17:38

szerintem meg kezeltesd a paranoiádat.

a jobbik-64vm-L88-fradi-újpest tengely a kormány ellen hőbörög, nem a CM ellen. ki az a marha, aki nekimegy 30.000 embernek? főleg ha messzire elkerüljük az ötödik kerületet. úgy még véletlenül sem szaladhatunk bele egy elhajított macskakőbe.

Az is maradok képe
Az is maradok (nem ellenőrzött)
273 k, 2006-09-19 18:03

Hello

Nem hiszem, hogy paranoiás lennék.

Egyáltalán nem gondolom, hogy az általad jelzett emberek direkten megtámadnák a CM-et, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem lehet egy 30000-es politikamentes rendezvényt tartani egy olyan városban, ahol másik ezrek épp autókat gyújtanak fel politikainak tűnő meggondolásokból.

Ha úgy gondolnád, hogy megéri kockáztatni a CM-et, amely önmagán is túlmutatóan A civil mozgalom, akkor vagy provokátor lennél vagy végtelenül önző vagy cinikus vagy buta. Szerintem ne légy egyik sem.

Ez most a kisebbik rossz.

T.

moshi képe
moshi
274 k, 2006-09-19 21:39

képzeld, csezmeg, én buta vagyok.
például most is azt gondolom, hogy ez a mindentől beszarós attitűd a falusi vénasszonyok sajátja.

ahogy már más is írta: a fidesz nem fél szombaton gyűlni. mi meg be vagyunk szarva, mert valahol a belvárosban egy alpári, náci csürhe sajátos módon mulat?

aron képe
aron
275 k, 2006-09-19 23:01

nem akarok elkezdeni politizálni, de nme is meed sztem az előzménykeet, de ENNEK TÉNYLEG NEM ITT A HELYE.

Az is maradok képe
Az is maradok (nem ellenőrzött)
276 sze, 2006-09-20 10:10

hello

Nem, nem hiszem, hogy buta lennél, inkább azt gondolom, hogy felelőtlen, aki simán beáldozná ezt a gyönyörű, és újra hangsúlyozom egyetlen és ezáltal példaértékű civil mozgalmat ebben az országban, vitatható célokért. Mára végképp nyilvánvalóvá vált, hogy képtelenség politikamentes tömegrendezvényt csinálni ezen a héten ebben a városban.

Az agressziódat semmi nem indokolja, sőt elég veszélyesnek is tartom. Ha mindenképp konfrontációra vágysz ezzel a söpredékkel, megteheted a CM nélkül is.A Fideszre (mint politikai pártra) hivatkozni pedig egy politikamentes mozgalom fórumán mint példára pedig sportszerűtlen, de a lehetséges motivációidra vethet egy kis fényt.

A CM 4000 emberrel indult és azért lett belőle 30.000, mert okosan építkezett, eddig sikerült távoltartani az agressziót, a konfrontálódás vágyát (még az autósokkal is) és a politikát. Lehetne pénteken bekerülni a TVbe, hogy a randalírozók rossz emberek, de mi mennyire nem, de ez már nem a kerékpárutakról, tárolókról a mozgalomról szólna. Lehetne, de akkor soha nem lenne majd valamikor a közeljövőben 50.000 ember a CM-n, hanem elindulnánk visszafelé a 4000 felé, akiknek lehet, hogy nagyobb hangja lenne, de én egyrészről nem szeretnék közéjük tartozni, másrészt nem tenné tele miattuk az ÖSSZES polgármesterjelölt a reklámfilmjeit kerékpárosokkal.

Egy apróság van még, ami miatt a CM-t tényleg önmagán túlmutatóan is fontosnak tartom, ez pedig az, hogy reményt adott, hogy lehet ebben az országban egy jó célért igazi közösséget alkotni, hogy bár néha nem úgy látszik, nem teljesen reménytelen ez az ország.

A CM elmaradása nagyon rossz, nagyon készültem én is rá, a dühödet én is osztom, de teljesen máshogy gondolom a hosszútávú KÖZÖS céljaink miatti tennivalókat a fenti érveim okán.

Köszi.

T.

PeterUFo képe
PeterUFo
277 sze, 2006-09-20 16:17

A fidesz azért mer gyűlni mert felelőtlen, és megpróbálja kihasználni a tömeg erejét! O.V.-nak édes mindegy hogy betörik e pár eber fejét vagy felgyújtják e kocsiját... erre buzdít évek óta, és ha most nem merne gyűlni elvesztené a tömeget amit Ő kovácsolt össze.

Az is maradok képe
Az is maradok (nem ellenőrzött)
278 cs, 2006-09-21 11:38

Tényleg nem kéne itt pártokat egyáltalán megnevezni sem, szerintem. Nem lesz tőle több kerékpárút.

KAMA3 képe
KAMA3
279 cs, 2006-09-21 16:09

Nem lesz naggyűlés.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

gabisz képe
gabisz (nem ellenőrzött)
280 k, 2006-09-19 17:21

Idén direkt készültem, hogy csatlakozom a menethez, erre demonstráció van. Ki fogok menni demonstrálni, hogy ne legyen demonstráció.

3,14 csába.

Pandriska képe
Pandriska
281 k, 2006-09-19 17:25

Hát én is csak azt tudom mondani, amit az elöttem lévők. sajnálom piszkosul, a haverokkal tök jó dolgokat találtunk ki. Kalóz zászló, jelmez, miegymás, erre elmarad :'( Igaz én kimegyek a Milire, mert érdekel az is, de a vonulással lett volan igazi ez a nap!

moshi képe
moshi
282 k, 2006-09-19 17:27

ezt elbasztuk. pedig milyen gyönyörű, kontrasztos kép lett volna.

egyfelől hogy valóban lehet úgy is demonstrálni az ember céljai mellett, ahogy ez a primitív csőcselék teszi, utcakövet felszedni, autókat felgyújtani, másfelől meg lehet úgy is, ahogy a CM-esek teszik, békében, nyugiban, mosolyogva. és hogy ez a kettő két teljesen külön világ.

de nem baj, ötven év múlva biztosan lesz megint ilyen lehetőség.

élő szövet fémvázon képe
élő szövet fémvázon (nem ellenőrzött)
283 k, 2006-09-19 17:46

Én is sajnálom, hogy elmarad. :)

Talán még nem veszett el minden. Ha mindaz a sok bringás, aki készült rá, egyenletesen eloszlik a városban a saját útvonalán, már az sokat számít majd.

KoBold72 képe
KoBold72
284 k, 2006-09-19 17:53

Nem osztom maradéktalanul Kükü(ék) aggályait, már csak azért sem, mert a rendezők és a vonuló tömeg azt hiszem, gyönyörűen leszabályozná az esetleges rendbontókat és provokátorokat.

Ugyanakkor én nem adtam nagy nyilvánosság előtt a nevemet a mozgalomhoz. Egy szürke...vagyis zöld...pont vagyok csupán a sok-sok szervező között, ezért sokkal kisebb a CM kapcsán rám nehezedő felelősség is.

Szóval Kükü, megértem és elfogadom a döntéseteket; első a biztonság (Gyerekek, öregek, nők...blablabla).
A határozottságért meg külön gratula.

A lefújás helyetti halasztás ötlete ("esőnap" kitűzése valamikor később, valamikor későbbre) nekem is jobban tetszene.

richie81 képe
richie81 (nem ellenőrzött)
285 k, 2006-09-19 18:00

Mi is nagyon sajnáljuk,hogy egy hülye ember hazugságai miatt elmarad a felvonulás! :(

www.x-gamezbikeshop.hu

SáFi képe
SáFi
286 k, 2006-09-19 18:03

Dobok egy ilyet hogy még is meglegyen a módja vagy nem is tudom már mit írjak végső elkeseredésemben elmarad szórólap de végül is ahogy nézem leszünk ott elegen

alla cool képe
alla cool
287 sze, 2006-09-20 03:46

Sáfi, köszi, de nem írnád oda, hogy helyette Milli Velodrómon tekerés meg afterpartyk? Úgy azért más a szájíze, nem?

alla cool

Lexxxxxxxxxxa képe
Lexxxxxxxxxxa (nem ellenőrzött)
288 k, 2006-09-19 18:05

FUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUCK GYURCSÁNYBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! EZ IS Ő MIATTA VAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:@

massman képe
massman (nem ellenőrzött)
289 k, 2006-09-19 21:40

Haj Lexxxxxxxxxxa!
Ezt nagyon adom.

SáFi képe
SáFi
290 k, 2006-09-19 18:07

Én azért szeretnék egy képet akik ott összegyűlünk és a hogyománynak híven bicikli fenn! És persze egy szervezői csapat képet! Meg persze sok jó emléket azért ;) ha nagyon olyan jó már nem is lesz

Zapika képe
Zapika
291 k, 2006-09-19 18:07

Én ugyan Győrben nyomom, de sajnálom, hogy Pesten elmarad a CM. Itt lesz, szerencsére. És bár sosem láttam a Millenárist, mégis, mint örökös bringás, én sem szeretném, ha megszűnne.
Kár, hogy egy pár unatkozó, pont arrajáró "gyere, itt balhé van, nem tudom mi, de rombolni lehet" monysapka elintézte a tegnapi estével az egészet, és az "országimázst", úgy ahogy van.

Kitartás fővárosiak!!!

menet lesz képe
menet lesz (nem ellenőrzött)
292 k, 2006-09-19 18:17

Ki mondta, hogy pénteken nem lesz tekerés?
Lesz CM, ha annak hívjuk, de a név szerintem lényegtelen.

Megyünk, a megbeszélt időben megy a banda, politika mentesen szépen gyülekezünk és a meghirdetett időben INDULUNK, az eredeti útvonalon.
Senkinek nem kötelező, ha valaki valakik személyes megjelenéséhez köti azt, hogy velünk jön, akkor ő sajnos kimarad az idei CriticalMassból,

Tehát Critical Mass vagy hívd aminek akarod, LESZ!!

Annyi történt, hogy a felelős szervezők kiszálltak a témából.

ATA képe
ATA
293 k, 2006-09-19 18:29

Bocsi, mostmár nem felelős! Az a te dolgod, ha mész! A saját döntésed. Te vállalod érte a felelősséget!
Régóta tudjuk, hogy a CM egy pártoktól független felvonulás. Jobb, ha ez most elmarad! Nem lesz jobb a megítélésünk, ha az jön le a sajtóból, hogy sok rendbontó bringás tekert a városban. Szeretnék lebeszélni mindenkit arról, hogy elmenjen a tekerésre! Valószínűle a rendőrség készülni fog rá, hogy ott lesznek jópáran. Csapdába fogtok sétálni, ha odamentek!

ATA képe
ATA
294 k, 2006-09-19 18:22

Véglis, igazatok van. Nagyon sajnálom, hogy így alakult! A Millire azért még ki lehet nézni! Végdő soron, nem maradunk program nélkül. Tényleg szomorú, hogy így alakult! Én csak tisztelni tudom a szervezőket, hogy ezt meglépték. Így legalább jövőre biztosan megrendezhetjük a felvonulást. Még magyarázkodnunk sem kell.
Legalább le lesz zárva a belváros az autómentes napon!

Viv képe
Viv
295 k, 2006-09-19 18:25

Elöször akartam ez az évben velettek tekerni mert egy pár jó fej meselt róla és akkor kimaradt! Jó a demonstráciok nem valami jó dolog de a CM nem akar ott belekavarodni nem?

Na mindegy jó lett volna ki menni...

Üdv. Viv

ATA képe
ATA
296 k, 2006-09-19 18:31

Majd áprilisban! Akkor 2X akkora buli lesz!

zsolek képe
zsolek
297 k, 2006-09-19 18:26

nagy nagy riszpekt a szervezőknek.sajnálom.nagyon.irány a Milli.

Janika888 képe
Janika888 (nem ellenőrzött)
298 k, 2006-09-19 18:26

Sziasztok
Szerintem ennél jobban összekapcsolni a politikával, mint hogy a "demonstráció" miatt elmaradt egy többtízezer embert és egy egész fővárost érintő rendezvény, akarva sem lehetett volna. Független? Politikamentes? Akkor miért is marad el?
Szerintem nagy butaság volt.
Főleg hogy régóta készülök rá, és anyagiakban is károsodtam, mert közeledett a péntek...
Köszi srácok.

ATA képe
ATA
299 k, 2006-09-19 18:34

Nem hiszem, hogy károsodtál! Legalább van egy jó bringád, vagy pólód. lehet, még hasznát veszed! Jó hogy elmarad! Ponthogy így nem folyunk bele a politikába. Ma pont ezen gondolkoztam, ennyi szervező nem tudja megállítani a tömeget, ha az feldühödik. És mi lenne az eredmény, ha ez történne? Jövőre azt mondaná a rendőrség, hogy nem rendezhetjük meg a rendezvényt, érthető okokból.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
300 k, 2006-09-19 19:10

Nehéz felfogni, hogy a rendőrség nem tilthat be tüntetést, csak tudomásul vehet?