A szervezők reményei szerint több százan vesznek részt az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) péntek délutáni bringás felvonulásán - főként, ha az időjárás is kegyeibe fogadja őket. A fővárosi közös tekerés elmaradása ellenére az orosháziak megtartják a felvonulást, mellyel nem ér véget majd a program: koncert és extrémsport-bemutatók várják a mintegy 6-7 kilométeres útvonalat teljesítőket, illetve a szimpatizánsokat.
Második alkalommal rendezik meg Orosházán az Autómentes Napot, melyhez ezúttal a helyi önkormányzat is csatlakozott. Az utóbbi a Kossuth utcát zárja le pénteken, ám ez független az OKÉ által szervezett eseményektől.
A gyülekező helyszíne az Eötvös tér, ahová fél öttől várják a közös bringázáson részt venni kívánókat. A 17 órakor induló menet tervezett útvonala - melyet rendőri felvezetéssel tesznek meg a résztvevők - a következő: Eötvös-tér - Rákóczi út - Ady Endre - Kós Károly - Bajcsy-Zsilinszky utca - Tél utca -Szabó Dezső utca - Móricz Zsigmond utca - Huba utca - Lehet út - Székács József utca - Kelet utca - Aradi utca - Bajcsy-Zsilinszky utca - Táncsics utca - Rákóczi út- Eötvös-tér.
A felvonulást követően Pálos István, a Bringa Magazin főszerkesztője mond beszédet, majd a helyi First együttes ad koncertet. Ugyancsak része a programnak a helyi extrém sportágak bemutatkozása: látható lesz a breaktáncos Air Force formáció, ezen túl freestyle basketball, gördeszka, körkorcsolya és BMX-bemutatók színesítik az Autómentes Nap záróeseményét, valamint európai túrájáról számol be ugyanitt Lénárt "Léna" Ferenc, aki a közelmúltban érkezett meg közel 11 ezer kilométeres európai kerékpártúrájáról.
Orosházán megtartják a felvonulást
- korbely blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



