Tegnap éjjel már a mi útvonalunk végén harcoltak a rohamrendőrök a tüntetőkkel, de pénteken bárhol lehet hasonló, vagy még erősebb megmozdulás a városban. Ezeken, és a parlamenti állandó helyszínű tüntetésen kívül bejelentett politikai tüntetés lesz a Rákóczi úton, a Múzeum körúton és a József körúton.
Kérünk mindenkit, értse meg, fontos az ügyünk, de most nem célszerű és ésszerű az utcán tömegben, ráadásul nem is fix helyszínen demonstrálni érte.
Más okok miatt, de a péntek délutáni Budapest Bajnokság is elmarad a Millenárison. Valószínűleg azért, mert a pályát eddig a kihasználatlanság ürügyén lebontásra ítélhetőnek minősítő létesítményvezetőhöz eljutott a várhatóan többezres nézőközönség híre. Azonnal új feltételt támasztott a rendezéshez, az eddig sosem kért rendőri biztosítást. Ezzel sakkot is adott nekünk, mert a rendőrség - ahogy azt a médiából is tudni lehetett - ezekben a napokban nem vállal ilyen szolgáltatást. Viszont ez még nem a játék vége. Ha szeretnéd, hogy a civilek által Budapesti Kerékpáros Centrummá alakítandó 110 éves Millenáris velodrom megmeneküljön, és a sportfunkciókon kívül szervíz, oktatási, kerékpáros turisztikai, sportszövetségi funkcióval, bringás kávézóval, téli edzéslehetőséggel és egyéb szolgáltatásokkal bővüljön, hasonlóan sok észak-amerikai és európai társához, kérünk, iratkozz fel a jobb oldali menüben található riadóhiradóra. Ha ősszel bármilyen esemény szerveződik a velodromért, vagy másért, e-mailben értesítünk. Így elsőkézből értesülhetsz a felvonulásokról, és fontosabb bringás akciókról.
Megrendezésre kerül a beharangozott programok közül:
- a ma esti Kerék-Pár-Beszéd a Szimpla kertben (nyilvános fórum a városi bringázás helyzetéről, és filmvetítés)
- a péntek esti "Kritikus Mász" közös éjszakai bringás hegymászás
- az eredetileg Critical Mass utóbuliként tervezett Visual Mass egész éjszakás filmvetítés és buli a Tűzraktérben
...és aki csak tud, közlekedjen bringával a pénteki autómentes napon! Azt nem fújta le az Unió. :)












Azt meg lehet csinálni, hogy utólag új feltételt
Azt meg lehet csinálni, hogy utólag új feltételt támaszt? Nem volt szerződés?
*CMS*
szerintem ha a körülmények jelentősen változnak, akkor
szerintem ha a körülmények jelentősen változnak, akkor igen.
más kérdés (és ez nagyon jó ám a kerékpáros társadalomnak!), hogy a rengeteg elmaradt, vagy elmaradó megmozdulás miatt mindenkitől azt hallom, hogy a cm-et és a (tájékozottabbak) velodromot nagyon sajnálják. én ennek örülök.
üdv
gery
no comment.
no comment.
Én kultúr ember vagyok, de a kurva istennyit ebbe az
Én kultúr ember vagyok, de a kurva istennyit ebbe az egész rohadt gyurcsány faszságba a széjjelbaszott életbe rohadjon meg a söpredék annyát! Miatta, meg a szájbabaszott balhéja miatt nem lessz a felvonulás, ahol amúgy is akartam találkozni valakivel!
Aki egy lány, és úgy hívják, Isabel, egy nagy szerelmem, és most emiaat sem fogom látni, pedig lehet, hogy lett volna esélyem.
Hát tisztelt kormány, MSZP, parlament, köszönöm szépen a lefujatéást, és a sok balhét, az áremeléseket az egész ország nevében is!
Én nem szoktam politizálni, de ez már nekem is sok volt...
hát igen... hogy is volt az a felirat? Elég a török
hát igen... hogy is volt az a felirat? Elég a török uralomból?... no comment
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
A létesítményvezetőnek soron kívül kiutalok 1 db
A létesítményvezetőnek soron kívül kiutalok 1 db méretes LFS-t.
A csomag külön egyeztetés nélkül bármikor átvehető bármely Magyarországon közlekedő kerékpárostól.
- - - - -
Békés ember vagyok. Túl békés.
Ezért tartok magamnál mindig Brutalin-t!
tudom hogy nem kéne ezt írnom, de ez az ember nem
tudom hogy nem kéne ezt írnom, de ez az ember nem fél?
tudom hogy mi nem folyamodnánk erőszakhoz, de azért egy apai pofont adnék neki. ha már az apja nem nevelte meg.
áttolódik egyébként másik időpontra a felvonulás,
áttolódik egyébként másik időpontra a felvonulás, vagy marad a tavasz?
A nagybetűs felvonulás az autómentes napon lenne, az meg
A nagybetűs felvonulás az autómentes napon lenne, az meg szept. 22.
De azért várhatóan lesznek itt még dolgok. Ha más nem, akkor Budapest Bajnokság.
A belvárost pedig le kell zárni az autómentes napon.
--
a bátor kommutátor
ez van itten > "Bármi terjed a neten, nem szervezünk
ez van itten > "Bármi terjed a neten, nem szervezünk másik felvonulást, ugyanonnan, vagy máshonnan indulva."
ezt nem hiszem el... Azért fújták le a Budapest
ezt nem hiszem el...
Azért fújták le a Budapest Bajnokságot mert kimentünk volna megnézni??
Tiszta Monty Pyhton(becher után szabadon).
Hát ecséim, mi van itt ??!! Akkor marad a holnapi
Hát ecséim, mi van itt ??!!
Akkor marad a holnapi melóhelyre bringázás, este meg haza.
Mint ma, meg tegnap, meg a jövő héten.
A "Létesítményvezető ET"-nak meg kényszergyógykezelést !
Az ilyen áramot vezessen ne intézményt =:o(
Na ja nekem is. Barátnémet teljesen lázbahoztam az
Na ja nekem is.
Barátnémet teljesen lázbahoztam az előző CM-ek videoival, mentünk volna a Millire, legalább ennyi. Erre tessék.
Ha bevezetnék a kijárásí tilalmat - gondolom estére -, hogy mennék éjszaka melózni?
5 kor indulnék 9 helyett?!
Nem sajátíthatja ki senki sen a CM-et! Mindenki üljön
Nem sajátíthatja ki senki sen a CM-et! Mindenki üljön kerékpárra pénteken! Akkor is, ha ez az SZDSZ-es Kükünek nem tetszik!
A tüntetők tegnap senkit sem veszélyeztettek, nem úgy mint a rendőrök, akik járókelőket és újságírókat vertek! Ezeket a bűnözőket támogatja Kükü.
komám, írjál már egy nevet, meg egy címet, hadd
komám, írjál már egy nevet, meg egy címet, hadd meséljem el személyesen ki a bűnöző!!
Olvasd el a híreket az origo-n és az indexen, és nézd
Olvasd el a híreket az origo-n és az indexen, és nézd meg a felvételeket!
Csak néhány hír: Origo: Több rendőrnél puska van. Az
Csak néhány hír:
Origo:
Több rendőrnél puska van. Az [origo] egyik munkatársát is 4-5 rendőr puskával falhoz lökte, és rákiáltottak, menjen onnan.
Index:
Alaposan megvertek hat-nyolc első látásra nem randalírozónak kinéző fiatalt a rendőrök az Akácfa utcában a Wesselény és a Dob utca között. Az egyiknek kiverték három fogát, többen még mindig a földön fekszenek, tudósítónk hívta ki hozzájuk a mentőt. Azt állítják, nem tudtak mit csinálni, mert két oldalról szorították be őket.
Tudósítónk szerint két fiatal - láthatóan - viccből verekedést imitált az Astoriánál, két társuk pedig nézte a mókázást. Arra cirkált egy rendőrségi kisbusz, amiből kiugrottak a rendőrök, gumibottal megverték mind a négyet, aztán elvitték őket.
Édesem, aki a tűz körül ugrándozik, azt megégetheti
Édesem, aki a tűz körül ugrándozik, azt megégetheti egy kipattanó szikra.
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
oké, nyertél, ne haragudj, hogy névtelenségedet
oké, nyertél, ne haragudj, hogy névtelenségedet megszólítottam. ezekkel a hiteles bizonyítékokkal felnyitottad a szemem, és rögtön el is felejtettem az előző két napot, azok mintha meg sem történtek volna.
de a címedet még megadhatod, és akkor mehetnénk együtt tüntetni az elnyomás ellen.
Előbb add meg te a nevedet és a címedet, ne egy nicknév
Előbb add meg te a nevedet és a címedet, ne egy nicknév mögül szövegelj! Vagy dzsingisz néven anyakönyveztek.
Gondolom a két tilos rádiós is szélsőjobbos volt
Ó, te nagyonnagytudású! Az persze már nem jutott el a
Ó, te nagyonnagytudású! Az persze már nem jutott el a névtelen tudatodig, hogy azok a redőrök 3. napja életveszélyben teljesítenek szolgálatot... Meg hogy tele volt a Nyugati tér bámészkodó idiótákkal, meg "újságírókkal", akik miatt nem tudták a munkájukat végezni. Aki kimegy megnézni a balhét, az egyrészt cinkos, másrészt ne lepődjön meg, ha tévedésből kap egy párat a seggére.
Egyébként, ha emiatt, hogy elmarad a mostani CM, megtisztul a hozzád hasonló hőbörgőktől, akkor még meg is érte...
-dobákpeti-
Az origo minden pártszékháznál csinált ilyen fotót
Az origo minden pártszékháznál csinált ilyen fotót tavasszal.
A Fidesznél Loppert Dani, és Medgyessi Balázs emelt velünk, az MDF-nél Szőke László, az MSZP-nél Bakonyi Tibor nézte ahogy emelünk...
Legalább tudnád mik történtek okostojás...
Egyszer mar irtam (talan ATA-nak): Ne sullyedjetek le erre
Egyszer mar irtam (talan ATA-nak):
Ne sullyedjetek le erre a szintre, mert ott legyoznek a rutinjukkal!
Nem adtok lovat neki, nem tud mire felulni ujabb kommentekkel...
Soha ne vitatkozz idiótákkal! Ahhoz le kell süllyedned
Soha ne vitatkozz idiótákkal! Ahhoz le kell süllyedned az ő szintjükre, ahol rutinból legyőznek!
én így ismertem :)
Vagy: disznóval birkózni nem érdemes, hiszen csak sáros
Vagy: disznóval birkózni nem érdemes, hiszen csak sáros lesz tőle az ember, ráadásul a disznó még élvezi is.
üdv adamekp
Manapság a következő szabályok vannak az utcán: 1.
Manapság a következő szabályok vannak az utcán:
1. ahogy mondod mindenki üljön kerékpárra, hiszen autómentes nap lesz.
2. DE a SAJÁT jól felfogott érdekedben ne keveredj nagyobb tömegbe!
3. ne is csinálj/szervezz tömeget, mert mások kiszámíthatatlan viselkedéséért valószínűleg nem tudod vállalni a felelősséget!
4. a szervezők pártállása ebben az esetben figyelmen kívül hagyandó (!) ők egyszerűen a fentiek figyelembe vételével felelősen döntöttek egy ekkora rendezvényről. Sőt, szeretnének TÉGED is megóvni.
A politikai véleményed hangoztatására pedig nem ez a megfelelő fórum.
Hát ecsém, neked nem volt gyerekszobád. Vállald a
Hát ecsém, neked nem volt gyerekszobád.
Vállald a neved legalább győmbérgyász
2 in 1 = Ajakrúzs és végbélkúp egyben
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
Névtelen: Miattad nem lesz CM holnap! Nem lep meg, hogy
Névtelen: Miattad nem lesz CM holnap!
Nem lep meg, hogy név nélkül dobálod itt a macskaköveidet!
medvegyu
Kormányblog
OUT http://favorit-622-noir.freeblog.hu
OUT
http://favorit-622-noir.freeblog.hu
Ja barátok, barátnék, gyerkőcök, nagypapák, jó ki
Ja barátok, barátnék, gyerkőcök, nagypapák, jó ki lett b@brálva mindannyiunkkal.
Marad a Tüzi talán, de azmeg így elég kesernyés =:o(
Inkabb azt mondjatok, hol lesz megis es mikor holnap az
Inkabb azt mondjatok, hol lesz megis es mikor holnap az igazi Critical Mass...
Nem lesz CM. semmilyen. ülj fel a bringádra, és tekerj
Nem lesz CM. semmilyen.
ülj fel a bringádra, és tekerj egyet a haverokkal, bármerre, amerre jól esik.
vagy gyere fel a Hármas Határ Hegyre. 9. Batyi
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
és ezt is írja az index: "Az Európai Autómentes Napon,
és ezt is írja az index:
"Az Európai Autómentes Napon, pénteken - az előzetes tervektől eltérően - mégsem zárják le a budapesti Andrássy utat. A rendőrség kérésére döntött gí a Fővárosi Önkormányzat. A BKV járművein azért aznap lehet majd ingyen utazni." - azért dolgozni akkor is bringával megyek.
Mivel a MÁV úgyis ingyér' viszi a bringákat, úgyhogy
Mivel a MÁV úgyis ingyér' viszi a bringákat, úgyhogy pattanjatok fel a vonatra, és irány olyan város, ahol mégis megtartják a Kerékpáros felvonulást!
Gyertek Győrbe! BRINGAPOLISZ ugyanis lesz!
és az úri közönség hajnalig mulat.
--
c
Menj a fenébe Komám, itt ne provokálj légy szives.
Menj a fenébe Komám, itt ne provokálj légy szives.
Bringázni meg amúgy is úgy kell, hogy nem billensz se jobbra se balra, mer' pofáraesés lesz a vége !
miért nem zárják le az andrássyt????? wá grrrr
miért nem zárják le az andrássyt????? wá grrrr
Nem akarnak táptalajt adni a vandalizmusnak azáltal, hogy
Nem akarnak táptalajt adni a vandalizmusnak azáltal, hogy sok ember(?) flangálhatna szabadon a lezárt Andrássyn.
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
Attól még lezárhatnák reggel 7-től este
Attól még lezárhatnák reggel 7-től este 7-ig!
medvegyu
Kormányblog
Bocsáss meg de ilyen alapon a sulit is lezárhatnák! :)
Bocsáss meg de ilyen alapon a sulit is lezárhatnák! :) ez nem indok hogy ne zárják le az andrássyt. egyszerűen ha nincs biciklis nyomás rajtuk, akkor le van sz@rva mindenki a városban.
ezért kell a CM!
de sajna most azt sem lehet megtartani. Nem is lesz lezárva az autók elől AUTÓMENTES napon...
ha jol figyeltel, lathattad,h pl az elte-t be is
ha jol figyeltel, lathattad,h pl az elte-t be is zartak.
bonnie
Úgy ám. Kedden a Trefort kerti és Ajtósi Dürer sori
Úgy ám. Kedden a Trefort kerti és Ajtósi Dürer sori kampuszait, szerdán a lágymányosi tömböt.
na ne keverjük a szezont a fazonnal: az egyetemet a
na ne keverjük a szezont a fazonnal: az egyetemet a dékán záratta be, mert beparázott a hallgatói hálózat nevű virtuális szervezet által meghirdetett tandíjról szóló párbeszédtől. ez belefér az egyetemi autonómiába - más kérdés, hogy szükség volt-e rá.
az andrássy út lezárása és biztosítása ellenben meglehetős létszámú rendőrt igényel, amire most nyilván nincsen kapacitás. ez szerintem akceptálható, bár én sem örülök neki.
Nem keverem, mert nekem is maradt el órám emiatt, így
Nem keverem, mert nekem is maradt el órám emiatt, így tudom hogy miért nem lehetett bemenni. Bonnie az iskolák bezárására reagált, én meg csak kiegészítettem.
oda majdnemhogy fakulatív bejárni, a gimn meg kötelező,
oda majdnemhogy fakulatív bejárni, a gimn meg kötelező, azt kéne bezárni :P
Egyébként ez igaz. csak nem hinném hogy az andrássy útra kinéző gyerekes anyák illetve öregek a fő tüntetők. nem ugy mint az eltén a diákok.
Lnézést, ez természetesen az alábbi Komának
Lnézést, ez természetesen az alábbi Komának szólt:
"Nem sajátíthatja ki senki sen a CM-et! Mindenki üljön kerékpárra pénteken! Akkor is, ha ez az SZDSZ-es Kükünek nem tetszik!
A tüntetők tegnap senkit sem veszélyeztettek, nem úgy mint a rendőrök, akik járókelőket és újságírókat vertek! Ezeket a bűnözőket támogatja Kükü."
-fene masinája mér ide tette :o(
szoval itt van rola info:
szoval itt van rola info: http://mindennapcm.blogspot.com/
A magyar Critical Mass 2006. szeptember 19-ig egyedülálló volt. Tízezrek legális, bejelentett felvonulása.
Nem kell és nem fogunk fél évet várni a következőre! Nem kell és nem fogunk arra várni, hogy megszervezzék nekünk!
Szabályosan - hozzatok lámpát, sisakot - a forgalom részeként, amilyen sokan csak lehet. Találkozunk 2006. szeptember 22-én 18 órakor a Városligetben!
mi van ákos, zabszem van a seggedben? tegnap már
mi van ákos, zabszem van a seggedben? tegnap már megírtam neked, hogy miért marad el a cm? nem olvastad? viszont itt még nem puhapöcsöztél le senkit, nem ismerek rád...
nem olvastam, mert leiratkoztam arrol a listarol (nem
nem olvastam, mert leiratkoztam arrol a listarol (nem olvastad, hogy leiratkoztam? :)
amugy meg ja, puha pocsok akik lefutjak, de ezt mar megirtam egy masik forumon...
jaj ákos, mintha pont te nem tudnád megnézni az
jaj ákos, mintha pont te nem tudnád megnézni az archivban... de elküldöm szívesen a méledre, bár most mintha úgy tűnne, másra se tudsz gondolni csak a cm-re. figyu, csendesítsd le az elmédet és fél óra alatt fel tudod dolgozni, hogy elmarad, hidd el nem olyan nehéz...
meg tudom nezni, de ha kivancsi lennek, biztos rajta
meg tudom nezni, de ha kivancsi lennek, biztos rajta maradok a listan.
egyebkent pont nem ertek egyet a lefujassal. szerintem pont az a pozitiv uzenet, hogy megmutatni, hogy egy bekes, nem politiai szervezodes mennyivel tobb embert (30+ ezer) mozgat meg, mint a politikai balhek (10- ezer).
Mutass garanciát, hogy békésen le lehet bonyolítani!
Mutass garanciát, hogy békésen le lehet bonyolítani! Egyébként meg a hőzöngés miatt most nem lenne meg a 30000 sajna, de ez még önmagában nem lenne gond...
-dobákpeti-
miert, eddig barmelyikre ki es hogy mutatta meg, hogy
miert, eddig barmelyikre ki es hogy mutatta meg, hogy bekesen le lehet bonyolitani? es mutasd meg, hogy miert ne lehetne bekesen lebonyolitani?
arrol nem is beszelve, hogy a Criticall Mass a legtobb orszagban nem ilyen jolfesult, elore bejelentett rendezveny, hanem konkretan valoban a Kritikus Tomegrol szol: eleg sok ember elkezd spontan bicajozni egy iranyba...
es a sok autos, aki most foglalja az utakat, ok elore bejelentett rendezvenyen vannak? es valaki megmutatta, hogy oket bekesen le lehet bonyolitani?
Nem ilyen jól fésült rendezvények a külföldiek, de
Nem ilyen jól fésült rendezvények a külföldiek, de ott az életben nem fognak megmozdítani 30e bringást.
Pont ezért.
Szar döntés, de az egyetlen józan volt a lefújás. Evvan.
Azért a Budapest Bajnokság elnapolása... namindegy.
És a nem jólfésült CM-ek elérnek valamit is? A Bp-i
És a nem jólfésült CM-ek elérnek valamit is?
A Bp-i CM-re az egész világ irrig.
Jópár év munkája van ebben, de ettôl függetlenül, például a te makacsságod miatt mehet majd minden a levesbe.
Ha most gyengéden hozzádk.rnak egy viacolort, és úgy mutat majd az RTL, hogy egy mipoláncsô lôg a bal szemed helyérôl, akkor nyilván jövôre könnyebben fog menni a szervezés, ugye?
Mond neked az valamit, hogy "kabátlopási ügy"? Na ugye.
Szerintem lélegezz mélyen.
(Istenem, de nehéz olyan emberekkel, akiknek az élete kizárólag igen-nem kapcsolásokból épül fel...)
Nem tudom, h hallottál-e olyanokról, mint pl.
Nem tudom, h hallottál-e olyanokról, mint pl. tömegpszichózis és hasonlók.
Van egy olyan dolog, h ha az ember csatlakozik egy nagyonbb társasághoz, és a tömeg elkezd valamilyen cselekvést, kellő létszám és a tömeg lelkesedése esetén csatlakozik a cselekvéshez ( pl. vmi skandálása, stb.), még ha nem is ért vele egyet. Pláne, ha nem tudja, hogy gondolkozzon az aktuális dologról. Namármost. Az eddigi CM-ek nem tartoztak a csendes felvonuláok közé, mondhatni végigkiabáljuk az utat - jó értelemben, élvezve a dolgot. Mindenki nagyon fel van dobva, stb. Ha itt elkezd a sűrűjében mondjuk 20 ember egyszerre skandálni valamilyen politikai tartalmú szöveget, futótűzként terjedhet el, és ugye a tömeg közepén nincsenek szervezők - optimális esetben nem is kellünk oda. A továbbiakat nem kell részleteznem.
Természetesen optimális eetben ez a jelenség lehet jó is, pl. ehhez hasonló az, amikor az alagúton keresztülmenve ordítunk, vagy hangos "szer-vusz-tok!"-al üdvözlünk pl. egy turistacsoportot.
Ha a témáról bővebben akarsz olvasni, ajánlom a következőket:
Em Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe
Dennis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete
Laccci Kapitány
Ezért csinálsz egy politikai balhét a békés nem
Ezért csinálsz egy politikai balhét a békés nem politikai szerveződés ellenében, de onnan halászva linkkel.
Értem.
Az anarchizmus nem politika?
Tudtad, hogy az Astorián 18:15-kor találkozni fogtok a MIÉP tüntetéssel?
Nem érted, hogy az útvonalunkon tegnap könnygázgránátokat lövöldöztek? Abban bízol, hogy holnap is 22 órakor kezdődik, és talán már nem leszünk ott?
Írnak neked e-mailt a fociszurkolók, vagy mi?
Egyébként az indymédián részletesen kint vannak az indokok, miért marad el. Bármelyik önmagában elég ok.
Kuku, nem ertem hova latod bele a politikat abba, ha valaki
Kuku, nem ertem hova latod bele a politikat abba, ha valaki korbe akarja sokadmagaval bicajozni a varost...
Én egy nagy A betűt látok az oldalon. Nekem az
Én egy nagy A betűt látok az oldalon. Nekem az anarchizmus nem csak ideológia, hanem politika is. A CM-en ilyen jelképeket nem láttál soha. Még egy viccből rajzolt Che Guevara kép is napokig veszekedés tárgya volt itt. Nekünk bicikli a jelünk. Jöhetnek jobbosok, balosok, bárkik.
1. a miép átmegy a rákóczira 6órára, 5kor indul a
1. a miép átmegy a rákóczira 6órára, 5kor indul a múzeum kertből, mi 6kor a városligetből, nem találkozunk, lecsekkoltuk.
2.nem lesz 30ezer, én max 500-1000 emberről tudom elképzelni, hogy összejön, de ha csak 50en leszünk, az se baj. Mindjárt feltöltöm a szórólapot a honlapra.
mindennapcm.blogspot.com
látod ákos, ez a baj, hogy nem érdekel. téged
látod ákos, ez a baj, hogy nem érdekel. téged egyáltalán nem érdekelnek az indokok, te egyáltalán nem veszed figyelembe, hogy nem mindenki a két kerék ördöge, és nem veszed figyelembe az öregecskék és a gyerkőcök (ugye eddig mindig voltak egész kicsik is) testi épségét. továbbá nem veszed figyelembe az elmúlt napok eseményeit, felfokozott hangulatát, hisztériáját.
" Találkozunk 2006. szeptember 22-én 18 órakor a
" Találkozunk 2006. szeptember 22-én 18 órakor a Városligetben!"
aha, majd ha fagy.
nem tudom miért nem lehet belátni, hogy semmi szükség arra, hogy az eddig problémamentesen megrendezett cm-et megzavarják holmi aktuálpolitikától vagy bármitől épp megzakkant állatok.
aztán nézhetjük a tv-ben, hogy már a bringások is huligánkodnak, stb.
egyébként meg csatlakozván az elöttemszólókhoz, tudod vállalni a felelősséget, hogy senkinek sem lesz semmi baja?
csak ezen gondolkodj el, semmi máson.
wow, ezért indítottál egy blogot...volt értelme...
wow, ezért indítottál egy blogot...volt értelme...
A logót én is messzemenőleg elítélem, nemértem miért
A logót én is messzemenőleg elítélem, nemértem miért kellett egy ilyen emblémával ellátni. Ettől függetlenül azthiszem el fogok menni, még ha itt sokan le is szólják a rendezvényt. Bár tényleg elég kaotikusnak tűnik ezzel a Lánchídas dologgal, engem érdekel mi lesz belőle.
Azt viszont mindenki vegye figyelembe aki szidja a szervezőt(/ket), hogy nem kötelező végigvonulni, és AZ, aki egy ilyen 'röptében' szervezett gerilla-massre elmegy, az igenis vállalja a vele járó kockázatot. Azzal együtt, hogy elmegyek ma 6-ra a Városligetbe és elindulok a konvojjal, ha úgy látom akár csak kicsit is kezd necces lenni a helyzet, az első alkalommal elkanyarodok onnan, miután figyelmeztettem jópár embert, hogy talán mégis hagyni kéne.
Nem vagyok keménylegény, hogy bevállalom, és stb (amiket hallottam a cm kommenteknél) egyszerűen csak hajt a kalandvágy.
Úgyhogy srácok, én úgy gondolom mindenki tegyen úgy, ahogy magának a legjobb, vállalja érte a felelősséget és legyen vele tisztában hogy mi a helyzet a fővárosunkban!
Darkeye: a lógó pedig tényleg túlzás, meg az a vérvörös szín...:S No mindegy, majd tekerünk egyet azért...:)
Radical Mass - El az útról!
es van hozza forum a wiw-en is meg itt is...
es van hozza forum a wiw-en is
meg itt is...
Mit tennél ha elindulna a tömeg és pl. az Andrássy meg
Mit tennél ha elindulna a tömeg és pl. az Andrássy meg könnygázban úszik? A CM arról szól hogy mindenki tekerjen, családok gyerekkel, ha szó szerint gáz van nem tudod biztositani az épségüket.
ember, nagyon megijedtetek, de komolyan. nem igazan ertem,
ember, nagyon megijedtetek, de komolyan. nem igazan ertem, hogy mitol. en pl. az Octogonnal lakom, a belvarosban bicajoztam az elmult napokban is (tegnap is), es semmi gondom nem volt.
raadasul du. 6-kor meg minden tunteto edz meg felkeszul, sehol semmi nincs meg olyankor.
es vessuk ossze: Bangkokban most epp tankok vannak az utcan, itt meg egy par huliganra igy felkapjuk a vizet? ej, de elkenyelmesedtunk...
az a néhány huligán konkrétan szétverte az MTV
az a néhány huligán konkrétan szétverte az MTV épületét, és elvették két rendőrnek a pisztolyát.
én egyébként senkitől nem olvastam, hogy fél, sokkal inkább arról van szó, hogy másokat félt. ez nem ugyanaz, de te ezt egyszerűen képtelen vagy belátni.
hat ezt most nem ertem - senki sem fel, de mindenki felt
hat ezt most nem ertem - senki sem fel, de mindenki felt valakit? :) keressuk mar meg azokat, akiket feltunk, es kerdezzuk meg toluk, hogy felnek-e :)
aki fel - ne jojjon el. aki nem fel, az meg jojjon :)
az elejen meg kerdezzunk meg mindenkit, hogy fel-e. es ha igen, akkor kuldjuk haza. azt hiszem ezzel ez a feltes problema megoldhato...
oké nyertél. mi mindannyian puha pöcsök vagyunk, de
oké nyertél. mi mindannyian puha pöcsök vagyunk, de szerencsére itt vagy te, akinek helyén van a kemény fasza.
A CM számomra arról szól hogy mindenki
A CM számomra arról szól hogy mindenki kicsi/nagy/idős/fiatal... együtt teker, nem azt hogy most megmutatom mennyire hűde kemény legény vagyok.
Haverokkal bármikor tekerhetsz együtt, pénteken is, de az más.
Amit most csinálsz, az egy felvonulás, demonstráció
Amit most csinálsz, az egy felvonulás, demonstráció (nevezd, aminek jólesik) SZERVEZÉSE. Te viseled minden felelősségét annak, amit az ott összegyűltek csinálnak, és ami esetleg velük történik. Mert Te hívod őket, hogy menjenek. Ha gáz lesz, Téged vesznek elő, mert a fentiekben (bizonyítékként) írásban szólítottál fel mindenkit, aki az oldalt olvassa, hogy tartson Veled. Megértem, hogy kemény vagy, és hogy Veled nem történt az adott környéken atrocitás, de ha odamentek akárcsak ötvenen is, hogyan garantálod a résztvevőknek, hogy nem lesz semmi bajuk holnap, amikor fogalmad sincs, hogy mi lesz az "útvonalon"?
www.fabiano.hu
www.criticalmass.hu/forum-tema/20060910/cm-mez-2-menet-toborzo
Süni
hedgehog, honnan veszed ezt a szervezos / felelos parat?
hedgehog, honnan veszed ezt a szervezos / felelos parat? mondtam en barkinek is, hogy nem eshet baja? nem. azt mondtam, teljesen valoszinutlen, hogy baja eshet. azt is mondtam, hogy ha valaki fel (== ugy gondolja baja eshet), akkor ne jojjon.
ezt szoktak ugy megfogalmazi, hogy 'a mozgolepcsot mindenki sajat felelossegere hasznalhatja'
de akkor konkretan: a jelen levok kozul ki felti a sajat szemelyet? ki gondolja, hogy ha korbeteker a varoson holnap keso delutan tobbedmagaval, akkor neki szemely szerint baja eshet?
(es most ne valami hipotetikus harmadik szemelyekrol nyilatkozzunk)
dzsingisz: engem erdekel mi van Bangkokban. es azert is jo pelda, mert ott pl. gyulekezesi tilalom van, es tankok vannak az utcan. ott pl. valoban necces lenne egy ilyet megcsinalni. ott valoban lenne mitol felni. mar csak azert is, mert az elmult evtizedekben sokszor tortent tomegbe-lovetes a hadsereg altal.
egy pelda, ahol valoban van veszely, es van miert felni.
én féltem a saját személyemet, bakker. a testi
én féltem a saját személyemet, bakker.
a testi épségemet is, + attól is,
h olyan rendezvényre keveredek, amivel nem értek 1et.
a 2004-es tavaszi cmen tanultam + annyira bringázni,
h már merek cikázni a körúton 7köznap is.
azóta a magamfajtából lett üszkve 25.000,
mi féltjük magunkat és 1mást, és köszönjük,
h a szervezők is féltenek minket.
a vérprofi hardcore is jobbára belátja,
h miért marad el a vonulás. ti, a maradék
attól még lehettek kritikusak a saját szakállatokra,
csak hát ugye így nem vagytok már tömeg. hál' istennek.
ha tömeg lennétek, nem is szorulnátok arra,
h ezen a fórumon toborozzatok.
(ó, hogy akadna epillátor az orrszőrötökbe most már tényleg.)
Kedves Darkeye! Látod ez a különbség közted, és a CM
Kedves Darkeye!
Látod ez a különbség közted, és a CM szervezői között. Utóbbiak felelősséget vállalnak minden résztvevőért, legyen az gyerek, karonülő, tolókocsis, vagy éppen a köztársasági elnök.
A Budapesti Critical Mass éppen azért lehetett ilyen nagy, és azért ért el ekkora eredményeket a lobbizásban, mert a hőzöngés és rendzavarás helyett (amilyen sok helyen másutt a CM) meg tudtuk őrizni egy családi rendezvénynek. Az igazi CM-re eljöhetett a köztársasági elnök az unokájával. Egy utcai balhéra (na jó, bejelentetlen és biztosítatlan rendezvényre) nem jönne el.
Üdv, jó biciklizést, de tudd, hogy mit csinálsz!
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
DARKEYE Erről beszélek, hogy egy szervező felelősséget
DARKEYE
Erről beszélek, hogy egy szervező felelősséget mer vállalni azokért az emberekért, akiket beszervez valamibe. Te azonnal kihúzod magad ezen felelősség alól, az előző válaszoddal ("honnan veszed ezt a szervezos / felelos parat?"). És közben nem veszed észre, hogy az érveiddel belerángathatsz olyanokat is egy bizonytalan, nem biztosított helyzetbe, akik egyébként nem mennének. Nem érdekel, ha elmész és bringázol, csak azt kívánom, hogy mindenki olyan kemény legyen a csapatban, mint Te. Akkor sem leszek nyugodt, mert tudom, hogy páran kicsit többet gondolnak magukról, és kevésbé látják át az adott szituációt. Szerencse, hogy nem mind irkál be másokat meggondolatlanságra buzdítani.
www.fabiano.hu
www.criticalmass.hu/forum-tema/20060910/cm-mez-2-menet-toborzo
Süni
miért kéne összevetni bangkokkal? ki a faszt érdekel,
miért kéne összevetni bangkokkal? ki a faszt érdekel, mi van thaiföldön...
gyerek vagy? Nem érted mi a különbség aközött hogy
gyerek vagy?
Nem érted mi a különbség aközött hogy bevállalok valamit, vagy bevállalom 30.000 ember nevében?
Én este 11-kor is bringáztam tegnap a városban, de ez nem jelenti azt, hogy 15.000 gyereket, meg 15.000 felnőttet is felvezettem volna.
Egyébként tavasszal a start után 4 órával érkezett be a vége, ráadásul most az Andrássyt feltöltve 1 óra mire leürül. Ez legalább 22 órás végzés.
Thai ban vannak tankok. ja. és? lőttek velük? lőtt ott
Thai ban vannak tankok. ja. és? lőttek velük? lőtt ott bárki bárkire is? voltak macskakövek a fejük felett? vettek be épületet a rendőrökkel szemben? sérült meg 100nál több rendőr/katona?
Egy sem sérült. csak bevonultak. ennyi. néha nem csak a szalagcímeket kéne elolvasni hanem a tartalmat is :P
ember, toltottem ott nemi idot, es vannak ott most is
ember, toltottem ott nemi idot, es vannak ott most is ismeroseim, helyiek. es levelezek veluk folyamatosan a temarol.
es ismerem valamennyire a puccsok multjat is Thaifoldon.
de persze mindig konnyu kioktatni a masikat, foleg, ha nem ismered.
nem mintha nem bíznék az ismerősökben, de akkor a bbc
nem mintha nem bíznék az ismerősökben, de akkor a bbc nek ésatöbbinek miért nem szóltak róla? nem általánosságban vagy a múltrólbeszéltem hanem arról hogy most nem folyt vér.
Továbbá ott a puccs megmaradt, itt pedig foggal körömmel ragaszkodnak midnenhez.
Szerintem,darkeye,te egy nagyon fiatal,és meglehetősen
Szerintem,darkeye,te egy nagyon fiatal,és meglehetősen egyszerű lélek vagy. Sajnálom.
Vagy tudod mit? Nem.
http://favorit-622-noir.freeblog.hu
hat a helyzet az, hogy egyik sem. de hogy te ilyen 'okos'
hat a helyzet az, hogy egyik sem.
de hogy te ilyen 'okos' vagy, neked biztos nagyon jo lehet.
de, tudod, nem irigyellek...
(miert kell mindig elmenni szemelyeskedesbe, mikor mas rendes ervek nem mumodnek? nem ertem - vagyis ertem, de nem akarom erteni)
Nem tom apafej te hol lax az oktogonon, de a bnőmék
Nem tom apafej te hol lax az oktogonon, de a bnőmék hárman vannak az albijükben, és a szobájukba beszivárgott könnygáztól tisztára bevérzett a szemük, arról már nem beszélve, hogy képzeld, annyira "elkényelmesedtek", hogy nem tudnak aludni egy kis randalírozással az ablakuk alatt és a folytonos szirénázó autók "altatózenéjére".
Nem kívánom, hogy megértsd, mitől ijedtünk meg.de komolyan.
úgy látszik, Te még nem láttál "falon pókot", vagy azt hiszed, hogy a valós életben kifröccsenő vér ketchup-ból van, és ha valakinek valamije eltörik, azt majd a rendező újraveszi?
alla cool
"Önmagunk árnyéka a legnagyobb,
épp ezért nehéz átlépni rajta!"
roviden: a muvesz mozinal, a koruton. itt minden korrekt,
roviden: a muvesz mozinal, a koruton. itt minden korrekt, semmi para nincs.
es igen, lattam mar falon pokot, es lattam mar nem balesetbol tort csontot is. (es mibol gondolod, hogy nem? es te lattal mar?)
SötétSzem, Szuper, hogy nálad nincs para, de képzeld
SötétSzem,
Szuper, hogy nálad nincs para, de képzeld el,
csak egy percre, hogy MÁSNÁL meg van!!!!!!sőt.
Azt is képzeld el, hogy nem akarjuk tetézni a bajt.
Te meg természetesen tegyél belátásod szerint.
Én sem vagyok már mai csirke, épp ezért, láttam már ezt-azt, és szívesen kihagynám a jövőben, engedelmeddel.(vagy sem)
Szerintem nem véletlenül gondolják rólad,
hogy zöldfülű vagy...a hozzáállásod nem sok józanságról tanúskodik, tudod?
(nem minden bántás ám, ami annak látszik. kérdés, milyen intonációval olvasod. úgyhogy) ha úgy érzed, az utolsó szó mindig utánad kell legyen, parancsolj!
alla cool
Egy dolog, h 6-kor nincs kint senki. De a "tömeg" vissza
Egy dolog, h 6-kor nincs kint senki. De a "tömeg" vissza is fog menni az útvonalad szerint, és utána el is kell oszolnia.
Ha meg az eredeti CM lenne megtartva, ez hatványozottan érvényes. Elég, ha csak 15000-en lennénk. A vége mondjuk 19:15-19:30-ra visszaér. Ganrantálom, h fél kilenckor is még bőven lennének ott bringások...
Laccci Kapitány
Most látom, Kükü már leírta ezt. :) Laccci Kapitány
Most látom, Kükü már leírta ezt. :)
Laccci Kapitány
Köszi fletó!
Köszi fletó!
Az elmúlt napok tapasztalatai alapján úgy döntöttem,
Az elmúlt napok tapasztalatai alapján úgy döntöttem, hogy a regisztrálatlan felhasználók postjaira nem reagálok. Akkor sem, ha minden bicska kinyílt a zsebemben.
- - - - -
Békés ember vagyok. Túl békés.
Ezért tartok magamnál mindig Brutalin-t!
Igazad van. Talán jobb lenne, ha mindannyiunk (a már
Igazad van. Talán jobb lenne, ha mindannyiunk (a már hónapok óta regisztráltak) így tenne.
üdv adamekp
Darkeye! Ezt olvastad már!?!? "Mindkét tüntetést
Darkeye! Ezt olvastad már!?!?
"Mindkét tüntetést hivatalosan lemondták, így nem is lesznek megtartva - közölte a BRFK kommunikációs osztálya. Mint az [origo]-nak elmondták, nem készülnek arra, hogy valakik mégis megkezdik a demonstrációkat, de "ha szükség van rá, a rendőrség reagálni fog".
olvastam. nyilvan az ember nem ad okot arra, hogy 'szukseg
olvastam. nyilvan az ember nem ad okot arra, hogy 'szukseg legyen ra'...
de minek toborzol és próbálsz minket meggyőzni? menj
de minek toborzol és próbálsz minket meggyőzni?
menj nyugodtan, mi majd megnézzük a hírtévében jól ;)))
nem toborzok, csak kerdeztem a reszleteket, mert hallottam,
nem toborzok, csak kerdeztem a reszleteket, mert hallottam, de nem tudtam rola. es miutan talaltam, post-oltam par linket, gondolvan mas is tudni akar rola.
de valoban: aki nem akar, barmilyen okbol, ne jojjon.
aztna majd nezzuk a HirTV-t :)
Na figyelj, a., A Critical Mass demonstráció, célokkal.
Na figyelj,
a., A Critical Mass demonstráció, célokkal. A jelenlegi helyzetben mibôl gondolod, hogy a budapestiek, a média, mindenki megérti majd, hogy te CSAK A KERÉKPÁRHASZNÁLAT mellett demonstrálsz?
b., A blogoddal igenis SZERVEZÔVÉ váltál, ami felelôsséggel jár. Azt meg viselni kell.
c., Ha a teremtô majd figyel rátok, és semmi konfliktusba em keveredsz bele, akkoris vállalnod kell azt a felelôsséget, ami egy negatív sajtóvisszhang okozhat abban amit évek alatt értünk el.
Elég egy kicsi balhé (egy fáradt rendôr és egy nyegle tizenéves bicós, mondjuk, és egy közelben lévô TV stáb) és kész, szétvertél mindent...Kerékpáros Klubot, jó kapcsolatot az Önkormányzattal, a Miniszteri Biztost, a Millenárist, a jövô CM-jeit, mindent.
Gondolkozz!
Bicajozz, vagy bicajozzatok holnap, ahogy mi is fogunk, de ne demonstratív jelleggel. Ennyi.
Ha VEZETÔ akarsz lenni, hárdkórcsávó, a legnagyobb agancsos, akkor meg idáig úgysem értél el az olvasással...
ja,ja... + az aprilisi szincsere is (narancssargarol
ja,ja...
+
az aprilisi szincsere is (narancssargarol jelzölampazöldre) mostpedig a datum,idöpontcsere is a legjobb példaja annak,hogy a CM nemköthetöössze szorosan az utcai focidrukker-huliganokkal sem.
lassan jarj
tovabb élsz
És nemcsak hogy szorosan nem, de egyáltalán nem
És nemcsak hogy szorosan nem, de egyáltalán nem köthető össze.
a) amellett demonstralok, ami mellett demonstralok. b) nem
a) amellett demonstralok, ami mellett demonstralok.
b) nem az en blog-om... es nem vagyok szervezo.
c) nincs teremto, de ezt mar sokan megirtak
gondolkozz - te is, es mindannyian.
bicajozzunk mind - es mindig demonstrativ jelleggel is.
-Nem vagy képes felfogni Ember, hogy, ha odaszervezel
-Nem vagy képes felfogni Ember, hogy, ha odaszervezel valahova embereket, akkor te nem csak részese vagy az eseménynek, hanem szervezője? Ki akarsz bújni a felelősség alól, ami ezzel jár!
-Ha nem a Te blogod, akkor ne agitálj be embereket, a meggondolatlan keménykedésedre. (Meggondolatlanságod abból is fakad, hogy túl sokat kockáztatsz, és legfőképpen nem magad.)
-és még szerencse, hogy nem toborzol ugye?
Amennyiben ennyire magabiztos vagy, akkor menj el, de ne hívj innen embereket, mert úgyis, csak Te akarsz bringázni, ahogyan ezt már leírtad, nincs is szükséged másokra, mert csak úgy cangázni fogsz a városban stb. Nem kell ilyen kétségbeesetten akarni meggyőzni másokat, hogy Veled tartsanak, ha Téged úgysem érdekel hányan lesztek.
Süni
még szerencse, hogy az alábbi idézet Tőled nem toborzó
még szerencse, hogy az alábbi idézet Tőled nem toborzó jellegű:
"Nem kell és nem fogunk fél évet várni a következőre! Nem kell és nem fogunk arra várni, hogy megszervezzék nekünk!
Szabályosan - hozzatok lámpát, sisakot - a forgalom részeként, amilyen sokan csak lehet. Találkozunk 2006. szeptember 22-én 18 órakor a Városligetben!"
www.fabiano.hu
www.criticalmass.hu/forum-tema/20060910/cm-mez-2-menet-toborzo
Süni
hat gratulalok, hogy megtalaltad az idezetet arrol a
hat gratulalok, hogy megtalaltad az idezetet arrol a site-rol, ahol szo van egy letezo CM-rol :) de akkor biztos te is tudod, hogy ezt nem en irtam...
Az idézeted ezen a site-on azt a látszatot kelti, mintha
Az idézeted ezen a site-on azt a látszatot kelti, mintha Te írtad volna. Nem igazán izgat, hogy honnan van. Propagáltál, szerveztél, amiért nem akartad a felelősséget vállalni kb. ez számomra lényeg, meg, amit a fentiekben leírtam. De már elég unalmas pár ember szájába rágni, ezeket. Úgyhogy ezt most már másra hagyom.
Bringázzunk oszt' kész!
Süni
"..és aki csak tud, közlekedjen bringával a pénteki
"..és aki csak tud, közlekedjen bringával a pénteki autómentes napon! Azt nem fújta le az Unió..."
NEM! Ne csak a pénteki autómentes napon közlekedjen bringával aki csak tud, hanem MINDEN NAP ! Aztán akkor majd nem lesz ennyi sajnálkozás, ha elmarad a közös tekerés.
Ha vkit érdekel Balatoni bringakörút a hétvégén (szombat reggel indulás Déliből, vasárnap este érkezés Délibe), jelezze! Szállást a helyszínen rögtönzünk.
A Balatont mások is körberakják szombaton. Nézz be az
A Balatont mások is körberakják szombaton. Nézz be az index fórum kerékpárostopik 2.0 témájába.
az egyetlen normális megmozdulás budapesten alig vártam
az egyetlen normális megmozdulás budapesten alig vártam erre elmarad annyira sajnálom de tényleg.
Ami egy minimálisan boldogít hogy a bicikliziés továbbra is egészséges sport marad csinálja minnél több ember ajánlom nekik!!!!
skacok,itt nemarrolvanszo,hogy pénteken tilos biciklire
skacok,itt nemarrolvanszo,hogy pénteken tilos biciklire ülni...
igaz nekem is rémlenek olyan kijelentesek a szervezöktöl,hogy cm tajékan lesznek a valasztasok...ezuttal kilehetjatszani 1-2 lépéselönyt...
de a CM-et rendszeresen és hosszutavon szeretnek csinalni...nempedig rövidtavon...holmi focista huligan csöcslekkel...
jaaaaaa aki amugyis biciklizik telen-nyaron mindennap,annak ugyseoszt,se szoroz a cm-semmit...
akik most itt pukkadoznak,azok csak a vasarnapi biciklisek akik nemmernek napmintnap biciklire ulni kulonbozo okbol kifolyolag...egy 30ezres tomegkell neki agyilag,hogy felmerjen ülni a cangara...
megitt a szépalkalom,hogy megnézzetek egy masik cm-et is különbozo varosokban...igy legalabb nemlesszhiany érzésetek...
az a rengeteg nemnagyvarosi-fövarosi akik jöttek nektek cm-et segiteni,most mehettek nekik KULTURALTAN segiteni akisebb varosokba...
Miért divat a Lonsdale zavargáskor? Hogyan lett a brit
Miért divat a Lonsdale zavargáskor?
Hogyan lett a brit gróf nevével fémjelzett bokszmárkából szélsőjobbos viselet? Felvesz-e egy rendes náci olyan pólót, amiben feketék fociznak, vagy melegek parádéznak?
http://index.hu/kultur/eletmod/lonsdale0920/
ezeket odakint kifillerekert aruljak,tobbnyire nem londoniak,vagyis keleteuropaiak vasaroljak,helyi öslakoslondoniakon nemlattam ilyen feliratu ruhakat.
Pedig volt szerencsem 1-2-emberrel talalkozni.
Én láttam helyieken.Csak külvárosi
Én láttam helyieken.Csak külvárosi srácokon.
Egyébként van egy teória arról, hogy azért menő ebben huligánkodni, mert a közepében benne van az NSDA(p),ami a csíkbajszos vezér pártjának rövidítése.Ezt Európában sehol nem viselhetnék a ruháikon.
Ami persze nem jelenti azt, hogy akin ilyet látsz feltétlenül ultra.Még nekem is van egy ilyen cipőm, pedig tőlem elég távol áll az eszme is, meg a huliganizmus is.
Bocs az OFFért.
Sziasztok! Szerintem aki itt még mindig azért hőbörög,
Sziasztok!
Szerintem aki itt még mindig azért hőbörög, hogy legyen CM, meg miért marad el, az egyvalamit nagyon nem gondolt végig. Itt ugyanis most nem csak arról van szó, hogy ki fél, meg ki nem. Persze arról is, de a lényeg, hogy most az egésznek nem lenne semmi értelme!
Ugyanis ha meg is lenne tartva a CM, akkor sem foglalkozna vele senki a jelen helyzetben, márpedig így pont a lényege veszne el. Mert ugye azon kívül, hogy mi jól érezzük magunkat, azért a CM-nek van egy fontosabb, előremutatóbb célja is: a figyelemfelkeltés. Erre viszont most az ismert körülmények miatt nincs esély. Persze én is szomorú vagyok a kialakult helyzet miatt, de elfogadom, hogy most ez van.
Én tehát azt mondom, hogy várjunk addig, amíg elcsitulnak a kedélyek, aztán akkor szervezzünk egy minden eddiginél nagyobb Critical Mass-t, és mutassuk meg ennek az országnak, hogy hogyan is kell egy jó cél érdekében, békésen felvonulni!
Addig is: Biciklizz, ne háborúzz!
egyetertek veled - pont ez a kontraszt, a civil, bekes
egyetertek veled - pont ez a kontraszt, a civil, bekes felvonulas kontra hoborgos politiai demonstracio. es pont igy, eloben egymas mellett mutatkozna meg szerintem leginkabb - ez az, amiben nem ertunk egyet :)
de ja, pont ez a kulonbseg a fontos / erdekes szerintem.
en sajnalom, hogy igy politikai fuggo lett a dolog, hisz most a politika miatt lett lemondva. (amolyan negativ fuggoseg lett belole)
Nem tudod kettéválasztani, fogd már fel... A oldal:
Nem tudod kettéválasztani, fogd már fel...
A oldal: Lehet, hogy most elôször nyugi kellene srácok, nem?
Egylôre a nyugalom elôbbrevaló, mint a bringaútjaitok, nem?
Tolunk rá még egy kis vircsaft, mi?
B oldal: Na, az SZDSZ összeszedte a hippijeit, mintha nem LÁNGOLNA FORRADALMI LÁZBAN az ország!!!
Egyik jobb, mint a másik nem?
Ember, a nap 24 órájában errôl van szó, nem tudnak elvonatkoztatni! Egyenként 10.000.000 emberhez oda akarsz menni, hogy Kezicsókolom, ez most nem az, illetve de, de nem úgy...
Hogy kommunikálod? Hogyan?
És ezt egy szakmabeli mondja! :)
És ezt egy szakmabeli mondja! :)
Szerintem azzal demonstrálunk most, ha nem demonstrálunk.
Szerintem azzal demonstrálunk most, ha nem demonstrálunk. Mindenki tudja, hogy pénteken lett volna a CM. Mindenki tudja, hogy miért marad el. Hogy ennek ellenére rengeteg bringás lesz az utakon mindenhol, azzal éppúgy felhívjuk magunkra a figyelmet, és biztosan jobban jövünk ki belőle, mintha pár keménykedő arc feltűnési viszketegségből, dacból kihívja maga ellen a sorsot.
A TV-nél is békés lett volna a demonstráció, ha több
A TV-nél is békés lett volna a demonstráció, ha több idő lenne talán fel lehetne készülni a dologra, de igy vaktában belefogni FELELŐTLENSÉG, észre se veszed és már teljesen más irányba viszik a dolgot.
Nem akarsz felelősséget válallni és halálbiztosra veszed hogy minden rendben lesz. A tandij elleni tüntetést is lemondták, sőt a fidesz gyűlést is, szerinted rajtad kivűl mindenki gyáva, egészen biztosan csakis neked lehet igazad?
Olvasd el mit nyilatkoztak a rendőrségi tömegoszlató módszerről http://index.hu/politika/belfold/riot883/ , adott területen végigvonulva levernek mindenkit, mit csinálsz ha belekerülsz egy ilyenbe?
A TV-nél is békés lett volna a demonstráció, ha több
A TV-nél is békés lett volna a demonstráció, ha több idő lenne talán fel lehetne készülni a dologra, de igy vaktában belefogni FELELŐTLENSÉG, észre se veszed és már teljesen más irányba viszik a dolgot.
Nem akarsz felelősséget válallni és halálbiztosra veszed hogy minden rendben lesz. A tandij elleni tüntetést is lemondták, sőt a fidesz gyűlést is, szerinted rajtad kivűl mindenki gyáva, egészen biztosan csakis neked lehet igazad?
Olvasd el mit nyilatkoztak a rendőrségi tömegoszlató módszerről http://index.hu/politika/belfold/riot883/ , adott területen végigvonulva levernek mindenkit, mit csinálsz ha belekerülsz egy ilyenbe?
A kisebb atrocitások amiket normál helyzetben meg lehetet beszélni ilyen állapotok közt könnyen káoszhoz vezethetnek, az utcákat / tereket lezáró rendőrök is fáradtak, kevesen vannak, sok társuk kórházba került, ezek miatt lehet hogy előbb üt aztán kérdez. Áldatlan állapot, majd elcsitul, de ha belenyúlsz csak súlyosbitani tudod.
aprilisban is akarsz önfeledten,nyugodtan
aprilisban is akarsz önfeledten,nyugodtan felvonulaszni...
necsak a manak elj,gondolj a holnapra is...
Fantasztikus ! Hány legyet ütött akkor az MSZP a
Fantasztikus !
Hány legyet ütött akkor az MSZP a tervszerű "kiszivárogtatásával" ?
Se Critical Mass ( nagyon bánom ) ,
se diáktűntetés ( mentem volna ),
se Fidesz nagygyűlés ( ez annyira nem érdekel ).
Gratulálok minden puhapöcsnek, és az MSZP-nek is hogy továbbra is át tudnak baszni minket.
OUT http://favorit-622-noir.freeblog.hu
OUT
http://favorit-622-noir.freeblog.hu
Ez most igy alakult, erre nem lehetet felkészülni, el
Ez most igy alakult, erre nem lehetet felkészülni, el kell fogadni hogy igy jártunk, nem jó indulatból reagálni.
Bal oldali szavazó vagyok. -Az erőszakot, a huliganizmust
Bal oldali szavazó vagyok.
-Az erőszakot, a huliganizmust elítélem.
-A jobboldal politikáját nem utasítom el csípőből, mindkét(!)oldalt megpróbálom objektíven, kritikával személni.
-A Critical Mass lefújását helyeslem. Eddig támogatva volt, tehát nem számít "légynek".
-A Diáktüntetés lefújását ilyen helyzetben helyeslem.
-A Fidesz-nagygyűlés lefújását ilyen helyzetben helyeslem.
-Ha lenne, egy MSZP(vagy bármely másik párt)-nagygyűlés lefújását is helyeselném ilyen helyzetben.
-Egy politikusnak-pártnak nem állhat szándékában Budapest szétverése, mert erre is kell majd költenie, így kevesebb marad neki.
-Minden politikus hazudik, tisztelet annak a maroknyi kivételnek, akik kb. egyenlően vannak elosztva a két oldalon.
Ha kéred, bővebben is kifejtem gondolataimat.
Laccci Kapitány
Ha kifejted neki, lécci ne itt tedd. Maradjunk amennyire
Ha kifejted neki, lécci ne itt tedd. Maradjunk amennyire csak lehet politikamentesek. Köszi! :)
-dobákpeti-
Oks :) Laccci Kapitány
Oks :)
Laccci Kapitány
hi-hi,bagolgy mondja verebre,hogy
hi-hi,bagolgy mondja verebre,hogy nagyfejü
puhapöcstevagy,mivel csakn "Astrextid" nicknevvel meredcsak bevallalni az iromanyod...
:D "tkacsa" az aztán komoly !
:D "tkacsa" az aztán komoly !
én mostanság keveset ültem a csacsin, de holnap ha esik
én mostanság keveset ültem a csacsin, de holnap ha esik ha fúj, nem indítok be robbanómotort (csak ha vészhelyzetben kell.... remélem nem..). jól megrakom oszt kájsz..jóleszaznekemegymagambanisámheE;))))))))))))
(re előző: "neked a divat mondja meg, hogy kivagy"
rajtad mi volt? vagy te nem voltál keleteurópai Londonban? ;)))))))
tkacsának ment, csak nem az előzőre, vagyis
tkacsának ment, csak nem az előzőre, vagyis valószínűleg az azelőttire..mostmár...csakhogy ne legyen infantilitás ;))
üdv,kisbence
Üdv! Aki nagyon sajnálja, hogy elmarad a pesti CM,
Üdv!
Aki nagyon sajnálja, hogy elmarad a pesti CM, jöjjön le más városba, pl. hozzánk Pécsre. Ránk férne egy kis erősítés...
Nem olyan vészes időben, pénzben, szóval hajrá!
FBK
Jó,itt az ideje hogy az ÖSSZES regisztrálatlant
Jó,itt az ideje hogy az ÖSSZES regisztrálatlant megszűrjétek skacok - mivel eléggé szomorú azt látnom,hogy jobb sorsra érdemes pedálpajtások próbálnak eszet önteni jópár üresnek tetsző kobakba,és mindezt egy olyan színtéren,ami sosem volt itt megtűrve - a politikáén.
Például Grafit folytat hiábavaló küzdelmet több kis homállyal..
Sztem ne kapjuk fel ezt a fonalat,hagyjuk ott,jó helyen van az ott.
Aki polityizáni szeretne,húzzon már inet el a pics@ba az odavaló szájtokra - ha lehet. Értem?
De például mikorra tervezzük a következő CM-et,azt ki tudja?
Marad jövő Április? Merthogy Millizünk amikor tudunk,az szent,de az azért kisebb szervezést igényel.
KempingbringásokSzevasztok!
http://favorit-622-noir.freeblog.hu
Hehe, erről eszembe jut a South
Hehe, erről eszembe jut a South Park:
"Éérteeeem?"
Mellesleg egyetértek!
Laccci Kapitány
hovászerveződtökmármindenki?? majd ha azzal lehet
hovászerveződtökmármindenki?? majd ha azzal lehet foglalkoni akkormajd..
Én is sajnálom, hogy ez van, de ez van. Én magam nem
Én is sajnálom, hogy ez van, de ez van.
Én magam nem tudok besegíteni vidékre, de mindenkit erre bátorítok!!!
Azzal meg egyet kell értsek, hogy ez volt a helyes döntés, bízom bene, hogy nem lesz holnap probléma a városban. Se biciklisekkel. se egyáltalán.
De természetesen én is bringám rakom majd, holnap is, amerre épp az utam visz. Mert azt ne felejtsük:
Az évi 2 vonulás csak a csúcspont. De CM egész évben van! És a cél maga az eszköz: BICIKLIZZ MINDEN HÉTKÖZNAP!!!
Irány a Hármashatárhegy. :) Vigyázzatok
Irány a Hármashatárhegy. :) Vigyázzatok egymásra,emberek!
Üdévé:Bálint
Akkor most Küküt lefizette vagy nem a Szadesz?
Akkor most Küküt lefizette vagy nem a Szadesz?
Persze természetesen!SŐT! Mindenkit, aki regisztrálva
Persze természetesen!SŐT!
Mindenkit, aki regisztrálva van ezen a honlapon...
Bazz! Én is regisztráltam, de semmit se kaptam! Hozzá
Bazz! Én is regisztráltam, de semmit se kaptam! Hozzá lehet még jutni a kenőpénz-adagomhoz?
Mindig mindenből kihagynak...
aries
Mindannyiunkat lefizettek. Engem elôször felhívott
Mindannyiunkat lefizettek.
Engem elôször felhívott Kovács Pisti telefonon.
A gazdálkodj okosanját akarta elbartellezni a túrórudi-kontingensemre. Milyen kicsi és máris mennyire üzleties a Pityu, mi?
Aztán a Liberális sátorban egy Edit Piaf sanzont tetováltak rám, amikor beszívva tántorogtam volna tovább a Kék Osztrigába.
Rögtön utána érkezett egy jelentôs összeg a bankszámlámra.
Minden CM pólón, UV-festékkel van egy titkos számlaszám, arra utalták.
Ezért is megyünk MIND a kék Osztrigába, mert a neonfényben leolvashatjuk a pólóról, hogy kinek kell, és mennyit utalni.
A hordánkban már csak így megy.
Keverjek neked egy Vodka-narancsot? Ja nem, te külön...tudom.
------------
De most komolyan, hogyan kerülnek ide ezek az arcok, mint "Radikalis"???
Bárcsak már valaki lefizetne... :) Egyszer azt hiszem
Bárcsak már valaki lefizetne... :)
Egyszer azt hiszem voltunk CM ügyben azon a ponton amikor "kérni szoktak valamit". Legalábbis Sinyával egyszerre gondoltuk ezt egy tárgyalásunk alatt. Vicces volt a helyzet...
Irányt nem mondok.
De nyugodj meg. Soha nem kell hasonlótól tartanod.
1. Az angol sajtónyilatkozatot frissíteni kéne, nem? 2.
1. Az angol sajtónyilatkozatot frissíteni kéne, nem?
2. Ha valaki válaszolni szeretne más hozzászólására, kérem ne a lenti dobozba írja a szövegét, hanem nyomja meg a válasz gombot és utána öntse ki a lelkét.
üdv adamekp
Én nagyon sajnálom hogy elmarad a pesti CM, és hogy a
Én nagyon sajnálom hogy elmarad a pesti CM, és hogy a Millis rendezvény is!
DE!
Aki mindenképpen bringával szeretne demonstrálni, az szerintem utazzon át más nagyvárosba, és növelje ott a tömeget!
Hát jó! Látom itt mindenki CMet szervez. Én is
Hát jó! Látom itt mindenki CMet szervez. Én is szervezek egyet:
1. útvonal
start: Keleti pu - Thököly út - végig az 1-es vonalán, aztán a Bécsi úton - vége a Bécsi út 395 (GDF - nem kell leszólni... :) )
időpont: most nem írom le mindet, de általában oda reggel 8-ra, akkor tehát start 7-kor, ja Hétfőnként és Szerdánként, de ez nem általános; a vissza változó
2. útvonal
start: Keleti pu - végig a 7-es vonalán - vége az Etele tér (Számalk épülete - szintén GDF .ezt se... :) )
időpont: ezt se írom le, de idé még pontos ídőt se tudok, vissza vékkép nem.
Mindkét útvonalnál a köztes időszak alatt informatikai előadásokat lehet hallgatni, vagy aludni rajta. A Bécsi út-on büféből kettő van + 1 étterem + könyvtár. Az 5-ös épületben még csocsó is van.
Hát kb ennyi. Ha van még rajtam kívül valaki akit érdekel az jelezze. Egyébként tekintsétek tárgytalannak ezt a részt...mondjuk attól én még ezeket ez utakat járom (ha valaki já erre és meglát - kék/fekete bukó, vállig érő szőkésbarna haj, ja fiú vagyok :S és zöld/fekete márkátlak keró - az akár inthet is...
Bocs h fogaltam a helyet. Ha valakit zavar és jelzi nekem, akkor törlöm.. :(
nekem kell majd néhányszor az óbudai bázisra kimennem
nekem kell majd néhányszor az óbudai bázisra kimennem novemberben - tanítani :D meg jövőhéten tárgyalni egyet. a bécsi úton elférsz a buszok és teherautók mellett a bojtár utca utáni szakaszon? jelige: utálok a béna 18-as buszra várni.
Jelige: utálok a béna 18-as buszra várni :))) Egész
Jelige: utálok a béna 18-as buszra várni :)))
Egész jól el lehetett férni, mondjuk én végig a 18-as előtt jártam! ;) Annyi mondjuk, hogy ahol volt - jobb oldalt - kialakítot parolo, vagy pl a Shell kútnál a mögötte menő út, akkor ott mentem és nem kinna Bécsin. De most a suli előtt valami nagy munkálatok vannak. Megjegyzem: legalább a vijájt betont visszaaszfaltozták a suli bejáróján. Azzal viszont vigyázz, ha sorompó van és a 18A - asszem (amelyik csak a suliig megy) - kielőzi a sort az Iskola megállótól és beáll balra a Gábor Dénes Főiskola megállóba. Szal ott egy kicsit szűkös.
Ja és mit tanítasz novemberbe? 1 féléveseknek? Tudsz
Ja és mit tanítasz novemberbe? 1 féléveseknek? Tudsz adni esetleg rövidebb/gyorsabb útvonalat a Keletitől??
Végre beugrott az idevágó idézet. Azért marad el a CM,
Végre beugrott az idevágó idézet. Azért marad el a CM, mert:
"Fegyverek közt hallgatnak a múzsák."
Na.
hát ezt nem hiszem el! téynleg üdvözlöm a millit!
hát ezt nem hiszem el! téynleg üdvözlöm a millit!
bp bajnokság legyen ám megtartva valamikor!
bp bajnokság legyen ám megtartva valamikor!
gyerekek, ez nagyon gáz, h elmarad a felvonulás. én
gyerekek,
ez nagyon gáz, h elmarad a felvonulás. én alaptalannak találom ezt a nagy félelmet. nem értem, h 1 tüntetésen miért kezd mindenki a felelősségről beszélni? hogy nem tudják válllalni stb. ezzel az indokkal tiporják sárba a demokráciát. ahol felelősségnek kéne lennie, ott meg nincs. de ha nagyban csinálja vki, az nem zavaró, sőt 1enesen tiszteletreméltó. mindenki magáért felelős, nem?
ha azt mondjátok, h az alternatív cm-ekkel belekeeverjük a politikát, én azt mondom, azzal, h elmarad, ugyanúgy bele lett keverve a politika.
a "független" média sokakat beetetett azzal, h randalírozak pár100an. érdekes módon a békés emberekről nem szólnak. de ezt megszok6tuk, h csak a rossz hír, a botrány a hír, a többi nem- így működik a világ, így emeleik az ingerküszöböt. s most mi is besétálunk a csapdába...
Erre most kéretik nem reagálni. Köszönöm. Laccci
Erre most kéretik nem reagálni. Köszönöm.
Laccci Kapitány
Az Andrássy sincs lezárva. 8( budapest.hu
Az Andrássy sincs lezárva. 8(
budapest.hu
én csak egyet nemértek. Van itt EGY azaz egyszem
én csak egyet nemértek. Van itt EGY azaz egyszem keménycsávó, aki azt hiszi, most megmutathatja a világnak, hogy még egy rendőrautót is kettépisil, mint a foxi a hóembert, és győzköditek hatszázan, hogy nemá. Ha fordítva lenne, aggódnék, de így csak fing a forgószélben. Ennek ellenére felöltöttem a szervezői zöldet, és megyek a kezdőponthoz informálni a népeket, hogy elmarad a buli. Ne reagáljuk már túl. Ezt ne, az táptalaj. Minél többet válszol, annál több a reklámja.
helló! Egyetértek! minél többször válaszol neki
helló!
Egyetértek! minél többször válaszol neki valaki, annál többet tud írni...
DU. találkozunk a kezdőpontnál :-)
nemmellesleg tökre büszke vagyok a "pesti bringás
nemmellesleg tökre büszke vagyok a "pesti bringás társadalomra", mert egy-két kivételtől eltekintve, teljesen felelőségteljesen tud gondolkodni a többség (a szervezőkkel az élen), és bele tud törődni az ész érvek miatt valamibe, amibe nagyon nehéz beletörődni. Ez jó. Nagyon jó.
Emberek! Ahhoz képest, hogy autómentes nap van, nagyon
Emberek!
Ahhoz képest, hogy autómentes nap van, nagyon kevés cangással találkoztam a szokásos reggeli utamon. Egy átlagos péntek reggelen jóval több biccentenivalóm akad.
Jó-jó kelenföldön találkoztam egy (javarészt középkorú emberekből álló, kb 20 fős) csoporttal. Bírtam, amikor egyikük kedélyesen, Habsburgos akcentussal aszonta: szehlvusz!
Úgy festettek, épp csoportos túrázásra indulnak.
Ahogy közeledtem a belvároshoz, javult a helyzet, de azért az általában forgalmas budai rakpart elég kihalt volt.
Szóval elő azt a szamarat, délután sokat szeretnék nektek biccenteni!
aries
Én is kevés bringással találkoztam fél az
Én is kevés bringással találkoztam fél az Örs-->Astoria vonalon. A dugó meg most is akkora volt mint általában, persze ez lehet, hogy a Stadionok előtti kereszteződés elromlott lámpái miatt volt. Azért elszáguldani a kilóméteres dugóban álló kocsik között mindig jó érzés. A Keleti metrókijáratnál volt egy beiktatott találkozóm, de nekem nem úgy tűnt, hogy sokan tudnának a mai ingyenes tömegközlekedésről. Ez a felfordulás nem tett jót a dolognak, a BKV meg egyáltalán nem reklámozta. Nem tudom, hogy miért nem értik, hogy nekik is jó lett volna, ha felhívják erre az utasok figyelmét. Remélem ez nem csak egyszeri alkalom volt, és legközelebb valaki elmagyarázza, hogy pár szaros plakát a metróbejáratoknál, meg párszor bemondani a járműveken elég pozitívan hathat a megitélésükre. Nem vagyok marketingmanager, szóval lehet vitatkozni.
A jegykezelő készülékekre volt egy papír ragasztva,
A jegykezelő készülékekre volt egy papír ragasztva, hogy Bp is csatlakozott Európához, és most autómentes nap van meg hogy ma nem kell jegyet érvényesíteni. Volt, ahol ezt a lyuk fölé tették, volt ahol úgy, hogy a lyukra. Egy fószer épp lyukasztani készült, amikor mondtam neki, hogy ma ingyen van. Megköszönte és lement a metróba. Kellett volna a reklám, BKV!
üdv adamekp
Ebből a szempontból a VEKE is kap egy fekete pöttyöt.
Ebből a szempontból a VEKE is kap egy fekete pöttyöt. Most eléggé odafigyelnek rájuk is, volt 2 hetük (ebből 1 nyugis), ők is kampányolhattak volna...
En ma mar 21 kmt lenyomtam.:) De nekem is feltunt, hogy
En ma mar 21 kmt lenyomtam.:) De nekem is feltunt, hogy azert annyival nincsenek tobben a biciklistak, mint amennyivel tobben kene lenniuk random pontokon a varosban. Hatha ez delutanra megjavul.
Ja es majd biccentek mindenkinek, hatha te is koztuk leszel.
Udv
Sz
No csak figyelj csak, mer' pont ebben a gúnyában tekerek
No csak figyelj csak, mer' pont
ebben a gúnyában tekerek ma -->
aries
Hali! Én is szépen felöltöztem (CM mez, a bringán CM
Hali!
Én is szépen felöltöztem (CM mez, a bringán CM invitáció... stb.)
De sajnos, mikor reggel jöttem, mintha kiveszett volna az emberekből a biccentés! Sajna a 10-15 emberből nagyon kevesen köszöntek, biccentettek vissza! Ez baj! Hol vagytok "összemosolygások"?
vikkancs
hasonló élmények :( bár az is igaz, hogy csak bukósnak
hasonló élmények :( bár az is igaz, hogy csak bukósnak köszönök (no offense pls). sebaj, majd télen kiderül, ki a leány/legény a gáton, akarommondani bringán.
lehet, h többen az ingyenes bkv-t választották. majdnem
lehet, h többen az ingyenes bkv-t választották. majdnem én is, de ez csak 1 pillanatig tartott, s rögtön észbe kaptam.
Hát én mintha több autót érzékeltem volna mint
Hát én mintha több autót érzékeltem volna mint amúgy, de ez lehet, hogy csak a mai napnak szóló érzékenység.
Mindenesetre ünnepire vettem a formát, hamár ugye. CM mez a bringán, CM póló munkában, plusz egy vizálló kamásli ajándékba magamnak, plusz bar-ok a kerekeknek, bandázs szépen a kormányra. Süt a nap is. Király. Áprilisban meg ugyanez csak 30ezeren. Na.
B.
=] en szivesen kimentem volna marcsak amugy is bicozni.. de
=] en szivesen kimentem volna marcsak amugy is bicozni.. de meg mindig faj a kezem.. meghuztam meg nyar elejen, suli vege fele es gondoltam elmulik magatol.. de nem, szoval most be vagyok utanva az ortopediara. Bar mostmar nem mennek ki az utcara, merthogy en a rakoci ternel lakom es pont itt mi lesz? =D... miepes tuntetes... meg az kene, h megverjenek... =s kar...
én nem csak bringáztam ma, nekem már a kontrás fékem
én nem csak bringáztam ma, nekem már a kontrás fékem is szétesett, úgyh én ma már szervizben is voltam.. ;-)
Sziasztok, én is indulok tekerni, egy kicsit. Remélem sok
Sziasztok,
én is indulok tekerni, egy kicsit. Remélem sok vidám bringással találkozom, és kevés autós lesz az utakon. Aki szembejön annak egy biccentés vagy egy intés a minimum (bár ez máskor is így van), csak kevesen reagálnak. Remélem ma többen.
Az éjszaka relativ nyugodt volt, remélem a mai nap már teljesen balhémentes lesz. Menjen inkább mindenkit biciklizni. :)
A bringát én is felöltöztettem, CM pólóm viszont még sajnos nincs. Nem baj, a lelkemben ott a lényeg. :)
Mindenkinek további szép napot, és sok sok vidám kilómétert!
az basz igazán oda hogy nem ellenőri hanem
az basz igazán oda hogy nem ellenőri hanem FORGALOMSZÁMLÁLÓ karszallag volt rajtuk ma a villamoson. :D
ugyanugy elkérte a jegyet meg a többi szart csak nem kaptál csekkett ha épp nem volt nálad semmi.én ebbe a kategóriába tartoztam kaptam is egy "kisköcsöglehetnenáladvalami" nézést.
muhahhaaaaa
Melót már megjártam és nekem úgy tűnt, hogy kevesebb
Melót már megjártam és nekem úgy tűnt, hogy kevesebb bringás van az utakon, mint szokott lenni. Újpest-West End távon senkivel nem találkoztam! Máskor ez nem így van.
És mintha az autó meg több lenne...
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
No, én kivételesen örülök, hogy elmarad a CM.
No, én kivételesen örülök, hogy elmarad a CM. Mindenképpen el akartam volna menni. Hetek óta készültem, de tegnap sikerült rommá törnöm a brinyót meg egy kicsit magamat is. Tehát ma szerelek. Mér nincs kiirva a felüljárókra, hogy lépcsőn ne biciklizz? :)
netán outival akartad megrakni a lépcsőt?
netán outival akartad megrakni a lépcsőt? ;-D
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
hehe. az. teszkógazdaságos monti. :) Bár már csak a
hehe. az. teszkógazdaságos monti. :) Bár már csak a váz eredeti. Szeretek bringát törni lépcsőkön meg sziklákon. Kell az a kis adrenalinsokk. :)Tegnap is csak az volt a gond, hogy ez a felüljáró egy buszmegállóba vezet. Mikor elkezdtem gurulni, üres volt, aztán beért egy nő meg egy kisgyerek. Megállni nem tudtam, ezért kénytelen voltam taknyolni. A hátsó kerék meg kiflibe hajlott. Most meg mehetek korival a boltba kerékért. Csak ne fájna igy az összes izületem. :)
Majd a házfalakra is kiíratjuk, hogy 'Ne menj neki, mert
Majd a házfalakra is kiíratjuk, hogy 'Ne menj neki, mert fájni fog!'
Némi lobbit megérne.
aries
:DDD aries
:DDD
aries
Ma még nem voltam sehol, úgyhogy nem tudok a mai napról
Ma még nem voltam sehol, úgyhogy nem tudok a mai napról nyilatkozni. A tatain járok általában minden nap. Mióta suli van azóta újpest-alkotmány útvonalon és a tatain mindig rengetegen vannak, de már a múlt héten is észrevehetően kevesebb bringással lehetett találkozni (mióta elkezdődött a suli, véget értek a szabadságok stb), főleg munkaidőben kihalt teljesen. Reggel van egy munkába/sulibajárós mininal mass, de mikor napközben járok arra akkor sehol senki. De ez valahol normális, meló van, suli van, ősz van (bár szerencsére az időjárás még nekünk kedvez:)
Akkor azért nincs senki kint, mert mindenki forumozik
Akkor azért nincs senki kint, mert mindenki forumozik tán??? :-D
Mennyire reggel szoktál befele jönni?
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Nagyon szomorú, hogy ugyanannyi az autós, mint más
Nagyon szomorú, hogy ugyanannyi az autós, mint más hétköznapokon. Ezek szerint tényleg felvonulás kell, hogy kikényszerítsük az autómentes napot.
Úgy látszik, a sok marha autós nem ért a szép szóból, kényszer kell nekik. Na de majd tavasszal!
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Ööööeööö... Akkor ma lesz valami szervezett, vagy
Ööööeööö...
Akkor ma lesz valami szervezett, vagy spontán program valahol ahol együtt lehet szívni a kenőzsír szagot a többi brinyóssal?
Tűzdepoban valami, és azon kívül? Vagy ez majd alakul, legyen nálam zseton meg bicaj, és valakivel úgyis összefutok?
Hanson Sucks!
GaZe
Lehet :DD De én mindjárt indulok :) 7-kor szoktam indulni
Lehet :DD De én mindjárt indulok :)
7-kor szoktam indulni reggel, legalábbis akkor szeretnék, de nem mindig sikerül, úgyhogy általában késésben vagyok, vagy az is megesik, hogy ellógok pár órát :) És sokszor összetalálkozok reggel az első lámpánál ahol a Berlini útra kell átmenni egy bringás elölkosaras nénivel, aki munkába tart, tök jó mindig látni :) Bár olyankor már tudom, hogy késésben vagyok :D
De ez valószínűleg senkit sem érdekel, úgyhogy bocs az OFF-ért :D
öhm...szenilis vagyok és ismét elfelejtettem megnyomni a
öhm...szenilis vagyok és ismét elfelejtettem megnyomni a válasz gombot *ups*
7-kor? olyan későn? :) akkor én már megraktam a
7-kor? olyan későn? :)
akkor én már megraktam a Bajcsy-Váci-Külső Váci-Baross utamat és talán épp a keroutinform-ba írom be reggeli tapasztalataimat :)
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Nekem ez is rettentő korán van :)
Nekem ez is rettentő korán van :)
húúúú, a gonosz asszony is most ment be kocsival a
húúúú, a gonosz asszony is most ment be kocsival a városba. Jól meg is verem, ha hazaér. Csúnya autós. Nekem legalább jogsim sincs. Illetve volt, de 7 éve ellopták, azóta meg lusta voltam megcsináltatni, mer minek. Vezetni már úgyis elfelejtettem. :)
Baktah! kétszeres ágyú és kartács! A legutóbbi CM-re
Baktah! kétszeres ágyú és kartács! A legutóbbi CM-re sem tudtam kimenni, pedig még használható bringát is vettem hozzá az előző nap!
Tiltakoznék a tiltakozás (CM) megtiltása ellen, ha a józan parasztim nem tiltakozna önnön ösztönös tiltakozásom ellen.
Ma nem érzem magam nagyon komformistának, de ennek ellenére támogatom a feleőségteljes szervezőket a CM lefúvásában, bármennyire is fáj a nemlét.
Most ötlött fel bennem a VIRTUÁLIS CM, azaz a VIRTUAL MASS ötlete! Itt nem folyik patakvér.
Dobjon egy VM tartalmú üzit ide, hátha összejövünk egy páran...
Józan ész rulez!
Tekerjen mindenki amerre mer, mert mindjárt útrakelek persze bicajon!
oppá, kis sajtóhuba az előzőben. sorry persze
oppá, kis sajtóhuba az előzőben. sorry persze konformistának sem érzem magam
Baján du. 4-kor lefutott a CM. Nagyon jól sikerült, 205
Baján du. 4-kor lefutott a CM. Nagyon jól sikerült, 205 résztvevővel!
Volt valaki a CM eredeti rajtjánál? Hányan gyűltek
Volt valaki a CM eredeti rajtjánál?
Hányan gyűltek össze? Hányan vonulnak gerillamódra?
Aki volt, légyszi informáljon!
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Voltam. Szervezőkön kívül szinte senki, vagy közel
Voltam. Szervezőkön kívül szinte senki, vagy közel szervezőlétszám, ami most nem volt sok. Majd gondolom lesznek képek, de a kis kerékpáremelő emberkét mostantól Balázsnak hívják.
Vargate
no, kész a bicaj. El is tekerek a teszkóba söré
no, kész a bicaj. El is tekerek a teszkóba söré próbaút gyanánt. Üdv a bajai CM-nek. Legalább valahol volt.
Amúgy itt erzsébeten sok bringást láttam. Kisgyerekes családokat, stb. Mikor lementem a boltba, találkoztam egy bringás családdal, ahol az apuka éppen azt magyarázta a gyerekeinek, hogy ma azért biciklizünk, hogy az autósok ne büdösitsék össze a várost. :)
Biciklizzetek és sokasodjatok! :)
Emberek, tud valaki valamit, hány városban tartották meg
Emberek,
tud valaki valamit, hány városban tartották meg a vonulást?
Jelentem, Egerben igen. :)
Csak becsült összeg, 200 fölötti részvétel.
Ha valakinek van infója más városokról, lécci ossza meg!
(Baját láttam)
Az Erzsébet hídnál néztem jönnek e a gerilla mass-osok
Az Erzsébet hídnál néztem jönnek e a gerilla mass-osok de ha 18H tól 18:50ig nem ért oda egy bringás se Városligetből (ami amúgy kb 15perc lenne)akkor ezekszerint ez is elmaradt. Viszont ahogy néztem az automentes nap is, mert dugó dugó hátán:-(
Pedig volt. Állítólag jól sikerült, száz körül
Pedig volt. Állítólag jól sikerült, száz körül voltak.
Kivéve egy balhés dirt-ös tinit. Izoláltuk.
Kivéve egy balhés dirt-ös tinit. Izoláltuk.
Engem a Bajnok utcában invitált pár futi CM-re... :(
Engem a Bajnok utcában invitált pár futi CM-re... :(
Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a CM nélkül nincs
Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a CM nélkül nincs autómentes nap se... :( Hihetetlen mennyi autó volt ma a belvárosban. És ráadásul szerintem ma direkt kiterelték a legnagyobb állatokat. Nem egyszer volt halálközeli élményem, eddig ez kevésbé volt jellemző... :(
Amúgy a Roosevelt téren sikerült belefutnom 5-8 hülyegyerekbe, akik valószínűleg végigmentek a meghirdetett útvonalon. Aki volt már CM-en, az emlékezhet azokra a tizenéves többnyire BMX-es, vagy downhillos gyerekekre, akik beszólogatnak, meg szemmel láthatóan csak az autósokkal való kibaszást élvezik az egészben, a célokról fingjuk sincs. Na ilyeneket láttam, persze az úton mentek, feltartva a forgalmat néha két sávban is, és mivel sajnos pont egy irányba mentünk, hát gyorsan más felé vettem az irányt, hogy a CM-es pólóm miatt még véletlenül se azonosítsák az autósok a felvonulással ezt a néhány retardáltat. No meg engem se vegyenek egy kalap alá velük...
Szóval most reménykedem, hogy nem sikerült túl sok autósban elmélyíteni az ellenszenvet pár idiótának.
Ezt leszámítva, csak a hihetetlen méreteket öltő forgalom keserített el, de áprilisban legalább 2x ilyen aktívan fogom terjeszteni az igét!
-dobákpeti-
Hát igen! Én ma kényszerből autóval mentem (Maglód -
Hát igen! Én ma kényszerből autóval mentem (Maglód - XVII. ker Rákoskeresztúr SZTK - vérvételre). Az elágazáshoz (buszállomás kereszetződése) A Kucorgó térnél állt a sor ami 6 buszmegállónyi távot jelet. Viszont előttem ment egy busz és tömegnyomor volt rajta. Tehát az ingyenjegyet kihasználták rendesen.
A hirdetésben én is erősen segédkezni szeretnék. Nekem nagy volt az elkeseredésem, mert a CM lett volna az első belvárosi kerekezésem és ez elmaradt... :( DE - mint a blogomban írtam - megtettem suliba menet az elsőt, tehát élesben. :)
csak figyeld a forumot és ha lesz gyere "túrázni". Ott
csak figyeld a forumot és ha lesz gyere "túrázni". Ott saját felelősségre, de nagyobb biztonságban megtapasztalhatod az igazi városi bringázás ízét :)
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Mindenképpen. Csak anyi hogy én még suli mellett
Mindenképpen. Csak anyi hogy én még suli mellett dolgozom is, úgyhogy H-Szo-ig szinte totál le vok kötve, de attól még próbálkozom :D
Holnapra beterveztem magamnak egy egész napos városbankerekezős napot! :)
Hát az idei Critical Mass napja számomra a kelleténél
Hát az idei Critical Mass napja számomra a kelleténél túl kritikusra sikeredett...
Azon már túltettem magam, hogy lefújták a CM-t mert télleg le kellett, de hogy a Milli is elmaradt az már télleg sok. És mindezt tetézte az, hogy meglovasították az Én drága drótszamaramat, amit csak tavasszal vettem! És pont úgy lett volna meg az 1000km-m, hogy hazatekerek az egyetemről... :,(
Szóval ma, azaz 2006.09.22-én 12:00 és 15:45 között valaki eltulajdonította a Budapesti Műszaki Egyetem K és Kö épület közti kerékpártárolóból a Neuzer Altrix Mistral márkájú és G511480245 vázszámú kerékpáromat. A váz 19"os kék és ezüst színű, fekete Suntour XCC villával, Continental Traffic gumikkal RemerX Grand Rock felniken, ezüst színű Altrix stucnival és kormánnyal, Prowheel hajtókarral, Tourney váltóval, csomagtartóval.
Tudom, hogy nem egy csúcs gép, de akkor is az Enyém volt és szerettem!
A történethez hozzátartozik, hogy 2 zárral is le volt kötve, az egyiket elcsípve megtaláltam a másikkal nemtom mit kezdtek...
Valamint nem csak az én gépemet vitték el, mert odébb volt egy másik zár is elcsípve...
Assza meg a sok köcsog! Mi a rákért nem tudnak inkább
Assza meg a sok köcsog! Mi a rákért nem tudnak inkább krót VENNI! Őszinte részvétem az eset miatt! Remélem lesz előrejutás az ügyedben! Én csak anniyt tudok ígérni, hogy meresztem szemem-fülem! De mondom, remélem nem áll itt meg a dolog! Rednőrség? Van esetleg a suliba kamera?
Rögtön el is mentem a kerületi rendőrségre
Rögtön el is mentem a kerületi rendőrségre feljelentést tenni, de az aktuálpolitikai okok miatt, amiért a CM is elmaradt, a rendőröknek van elég gondjuk bajuk. Szal most utálom a Gyurcsányt, amiért hazudott, azt is utálom aki felvette, és azt is aki elterjesztette és azt meg főképp aki ellopta a bringám illetve a szerencsétlen sorstárs bringáját.
Az illetékes rendőrhadnagy elmondta, hogy rendszeresek a lopások arrafele, de tavaly megfogtak egy bandát. Hát meglátjuk idén mi lesz. Az biztos, hogy nem kispályások és nem alkalmi tolvajok...
Kamera meg van, mint kiderült, csak a gond az, hogy pont alatta állt a keró, mert eddig nem is tudtam, hogy ott kamera van...
asszus! Az gáz...na de reménykedjünk. Addig is? Új
asszus! Az gáz...na de reménykedjünk. Addig is? Új verda után nézel? vagy BKV?
ááá, új nagyjából tavaszig nem jön számításba, de
ááá, új nagyjából tavaszig nem jön számításba, de lehet hogy csak jóval később lesz rá keret... :(
Eddig is békávéztam, ma mentem először és utoljára bringával egyetemre...
Elég szar érzés volt CM-s emlékpólóban és bukóval a kezembe' a villamoson és a metrón hazazötykölődni... :(
Respeckt
Respeckt
Bocsi, hogy elkeserítelek... de én ugyanígy jártam
Bocsi, hogy elkeserítelek... de én ugyanígy jártam 2éve.
Rendőrségen akkor én 3órát kellett várjak a feljelentés megtételével, pedig indulhattak volna forró nyomon. A videofelvételen rajta volt az egész. A kutyát se érdekelte... főleg nem e mukit aki a monitor mögött ült:(
Nem is lett meg azóta sem a gép:((((((
A nyomozást 2hét !!!! alatt zárták le úgy, hogy aznap összesen 4 gépet vittek el. A fellebbezésemet meg egyszerűen leszarták, amikor bementem reklamálni hogy semmi válasz egyszerűen elhajtottak.
Már akkor is az járt a fejemben ha olyan gyakorik a lopások és úgy látszik az autómentes napon nagyon kapósak a bringák, kéne szervezni egy kis csapdát. Én tuti rászánnám egy egész napom erre!
Nem keserítettél el (ennél jobban már úgysem tudok
Nem keserítettél el (ennél jobban már úgysem tudok elkeseredni), mert már egyszer ellopták a bringám a pincéből(!) és persze akkor se volt semmi eredmény...
Hát ha azt vesszük, hogy 15:45kor jöttem ki az egyetemről és 17:03kor vették fel a jegyzőkönyvet. Azt hiszem "szerencsésnek" mondhatom magam, mert a negyedóra szentségelés fél óra utazás után "csak" fél órát kellett várnom...
És sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy monitor mogötti mukik nagyívben tojnak a munkaköri kötelezettségeikre...
Azért a remény mindig megvan. Ma azt álmodtam, hogy megtalálták. :P
Az lágymányosi eltén van jó bicajtároló
Az lágymányosi eltén van jó bicajtároló belsőudvarban! Arról az épületről van szó, amit régen vegyészépületnek hívtak, a villamosmegállótól egyenes pont szembe a bejárata. Beviszed a bicajt az ajtón(!), a portásnál ráírod egy papírra, hogy mi a neved, meg hogy hova jöttél (pl. TTK), aztán nyitja a portás a belső udvar ajtaját. Kapsz egy számozott fém izét, azzal aztán megint visszaenged a bicajért. Szerintem az tuti hely.
medvegyu
Kormányblog
Amint elkezdődött ez a félév már lehetett is olvasni
Amint elkezdődött ez a félév már lehetett is olvasni vagy itt, vagy alleycaten, hogy pont a BME elöl (és más egyetem elöl is) loptak el bringákat. Bemész egy előadásra, másfél óráig rá se tudsz nézni a gépre :/ száradjon le a kezük..
Volt tekerés, nem hatkor, kicsit utána. Valami 80-100
Volt tekerés, nem hatkor, kicsit utána.
Valami 80-100 ember lehetett. Az út a tavalyi CM útja volt.
Semmi balhé nem volt, kutya nem törődött a csoporttal, akik nem is csoport voltak, hanem csak bringások.
Volt néhány bringa emelés, a kresz betartásával történt az egész. Ilyen rendszeresen volt és lesz is, mások, más emberekkel szoktak tekerni együtt.
Ez nyugodtan lehetne rendszeres, hogy sokan mennek, sok helyen.
itten: http://alleycat.hu/blog/20060923/critical-mass-2006-0
itten:
http://alleycat.hu/blog/20060923/critical-mass-2006-09-22-budapest
Minimal Mass & Visual Mass Jó volt. :)
Minimal Mass & Visual Mass
Jó volt. :)
Tényleg lehetett volna egy kicsit több BKV reklám (meg
Tényleg lehetett volna egy kicsit több BKV reklám (meg információ pl. a jegypénztáraknál)... egy kolléganőm tegnap reggel végigállta a sort, és miután szépen megvette a jegyét, azután mondták be hangosbemondón, hogy aznap ingyenes az utazás...
:( http://www7.online.rtlklub.hu/forumkepek/2006/09/22/10170
:(
http://www7.online.rtlklub.hu/forumkepek/2006/09/22/10170437.pict
EZT MEG KI CSINÁLTA ÉS HOGY KERÜL ODA??????????? :( AZTA
EZT MEG KI CSINÁLTA ÉS HOGY KERÜL ODA??????????? :(
AZTA +!%+!%"+!%"+%+!%+%+!%+!%+"!%+!%!+!
valaki, aki regisztrált tag ott, moderáltassa ki, amint lehet.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Töröljétek légyszi Tscheya fenti
Töröljétek légyszi Tscheya fenti "hozzászólását".
MODERÁLÁST PLS!
Süni
Hínnye, tombol a demokrácia. Pedig erről van szó, ezt
Hínnye, tombol a demokrácia.
Pedig erről van szó, ezt tette a CM-ünkkel.
Ha nem tetszik akkor is.
Ezért nem lehet 1 embert hibáztatni. és ez egy
Ezért nem lehet 1 embert hibáztatni.
és ez egy pártpolitikamentes oldal. ráadásul az ilyen kreálmányok meg tönkreteszik a cm tiszta, semleg és pártpolitikamentes mivoltát. meg persze azt, amiért több éven át küzdöttünk.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
A moderálás többek között azért van, hogy az adott
A moderálás többek között azért van, hogy az adott fórum-hozzászólások közül kiszűrjék azokat, amelyek sérthetik a fórumozók ízlését, bármihez való jogait stb.
Mivel ez egy politikamentes oldal (bármennyire nem tetszik ez néhányotoknak), ezért nincs helye a politikának, pláne nem uszító, propagáló, elvakult és szardobáló megnyilvánulásainak.
A tapintatlan, mással nem törődő, vagy az aktuális poén miatt politikai függetlenséget aprópénzért feláldozó hozzászólások moderálására szükség van. Jobban mondva arra lenne szükség, hogy belássuk, az ilyen tartalmú hozzászólásoknak itt nincs helye. A mások többször hangoztatott álláspontjának figyelembe vevése és tiszteletben tartása is a demokrácia fontos része. Jelen esetben az álláspont a politikamentesség (még a vicc szintjén sem kell!). Ezt nem tartottad tiszteletben Tscheya, amikor belinkelted a képet. A demokrácia "tombolása" nem csak másokat kap el.
Süni
Nehéz felfogni, hogy nem akarjuk, hogy a cm-et
Nehéz felfogni, hogy nem akarjuk, hogy a cm-et pártpolitikához kössék? Jó elbrszhni más munkáját?
*CMS*
Engem nem érdekelnek a pártok. Egy genyó genyóságai
Engem nem érdekelnek a pártok. Egy genyó genyóságai miatt elmaradt az a lelkesítő és felemelő kerékpáros rendezvény, melyből csak kétszer van egy évben.
Lehetek felháborodott és elkeseredett? Tudathatom ezt másokkal egy nyilvános bicajos fórumon, ne adj' Isten a felelős megnevezése mellett?
Kérlek vegyük észre az összefüggést, hogy, ha ilyen
Kérlek vegyük észre az összefüggést, hogy, ha ilyen felfokozott politikai indulatokkal bíró időszakban, politikamentes oldalon, egy olyasvalakit nevezel meg felelősként bármiben, aki bármely politikai tömörülés tagja, vagy egyenesen kiemelt képviselője, akkor nem tanácsos megnevezni sem, mert kockára teszed az eddig sikeresen kiharcolt és magtartott függetlenségünket. Szerencsére nem minden fekete vagy fehér, de elég egy internetes újságban megjelent cikk, hogy pl "A CM oldalán is felbukkant a politika. Gyülőlködő szövegek .... irányba.". Ez csak fiktív példa, de azonnal tönkrevágja évek munkáját, és ezt Te sem akarhatod. Így könnyen belátható, hogy nyugodtan tudathatod elkeseredettséged, felháborodásod ezen a fórumon is, de nyilván az is belátható, hogy jelen szituációban nem célszerű megjelölni a felelőst.
Süni
A félreértések elkerülése végett: nem akarok penge
A félreértések elkerülése végett: nem akarok penge vitákat folytatni erről a témáról, sőt egyáltalán feleslegesen konfrontálódni.
Csak beszélgessünk.
A CM egészen eddig függetleníteni tudta magát a politikától, politikusoktól. Bár némely "nagyágyú" leszólta, feleslegesnek titulálta, de azért nem álltak az útjába, nem tettek olyasmit, ami a mozgalom egyik aktív megnyilvánulását (a felvonulást) meghiúsította volna. Egész idáig. Ezzel éppenhogy a politika nyomult be a hazai CM történetébe. Azért kellett harmincezer embernek lemondani, mert egy ember nem volt képes lemondani. Ok-okozat, hatás-ellenhatás.
Általánosságban, pártok, nevek említése nélkül mondom ezt; ha nem konkretizáljuk, talán nincs is olyan aki nem értene készségesen egyet ezekkel. Mert ez nem a pártszimpátiáról, hanem a moralitásról kellene hogy szóljon.
Adott esetben tőlem lehet akárki, aki úgymond beleköp a levesbe, akkor az ő arcélével és valami hasonló felirattal jelent volna meg plakát. Zöld-feketében természetesen.
Ha már ez is fenyegeti a politikamentesség kritériumait, ám legyen, irány a tör(ö)l(tet)és.
Ne fletózzunk már itt is... Ki innen a politikával. Tök
Ne fletózzunk már itt is...
Ki innen a politikával. Tök béna lenne moderálásba kezdeni.
A CM miattam, és pár szervezésben résztvevő barátom miatt maradt el, akikkel tulajdonképpen szavaztunk. Én mondtam le a rendőrségen, és én írtam meg itt, és sajtóközleményben.
Nem Gyurcsány miatt, nem a parlament előtt tüntetők miatt, hanem amiatt a 3-400 ember miatt döntöttem így, aki 3 napig minden nap más úton téren gyújtogatott, és dobált.
Nagyon bölcsen tetted, magam is egyetértettem vele. Nem
Nagyon bölcsen tetted, magam is egyetértettem vele. Nem kis felelősség.
Azért, hogy a Millit sem engedték, az már egy kicsit coki-hangulatú.
Te a 3-400 ember miatt mondtad le, akik viszont amiatt voltak kint, mert nem mondott le az akinek itt nem szabad leírni a nevét, stb...
Nos a Milli megint más téma. Van egy ember T.O., aki csak
Nos a Milli megint más téma. Van egy ember T.O., aki csak kihasználta a helyzetet, hogy olyat tud kérni, amit nem tudunk teljesíteni. Persze mindezt azért, mert neki nem érdeke, hogy netalántán telt házas verseny legyen a Millin. Hisz még kiderülhet a végén, hogy a Milli jó és sokan nem akarják, hogy lebontsák.
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
tagnap mentem 7 re melózni a gödörbe. oktogonnál kurva
tagnap mentem 7 re melózni a gödörbe. oktogonnál kurva nagy üvöltözés, már gondoltam is hogy na megint balhé van. de nem hanem 100 bringás cm-et játszik. az erzsébet térnél 10 bringás áll az úton és nem engedi el a bekanyarodni akaró autóst. elmennek a kurva anyjukba. mentem is gyorsan külön nehogy olyan legyen hogy én is közéjük tarrtozom. kellett a fasznak most egy ilyet csinálni hülye kis pöcsök.
Kisköcs*g, mi az, hogy CM.et játszik? Bárki bármikor
Kisköcs*g, mi az, hogy CM.et játszik? Bárki bármikor szervezhet valamit, hívhatja ezt a valamit CMnek. Milyen alapon sajátítod ki? Mi az, hogy csak az az igazi, amit valaki korábban rendezett? Mindegyik igazi, amelyik megtörténik. A hülye kis pöcs meg te vagy, mángorló /szép nevet adott anyád/, nem azok a felnőttek, akik odamentek és nem otthonról huhogtak kurva okosakat ide a fórumba.
Semmiféle probléma nem volt, hiába próbálsz politikusoktól lopott módszerekkel mocskolni, mások rossz hírét kelteni alaptalanul.
Ha neked nem tetszett, jobb is, hogy a vérbe elhúztál.
Minek veszekedtek. Főleg ilyen stílusban? A CM tényleg
Minek veszekedtek. Főleg ilyen stílusban?
A CM tényleg nem kisajátítható. Az szervezi aki akarja, és az egész világon belefér a forgalom blokkolása pár percre. Sőt. A tegnap zajlott verziók közelebb vannak az eredetihez mint a nagy CMBP.
Budapesten már legalább 40-50 Cm volt, és a legtöbb hasonló volt a tegnapiakhoz. Egyébként a nagyok miatt van aki órákig nem jut át autóval egy kereszteződésen. Ilyen alapon attól is el lehetne határolódni.
Nagy a város, sok nap van egy évben, hasomlóan gondolkodunk, elférünk egymás mellett.
Más az, hogy mi nem rendeztünk meg egy 30.000-est, és más, hogy 100-an letekertek egy közös útvonalat. Az utóbbi belefért. Egyébként kiderült, hogy ismerős a szervezője a Hősök terés verziónak, és meg volt dumálva előre, hogy 500 fő felett nem indulnak el. Ez tök korrekt. Békeidőben meg lazán mehet efölött is. Ha botrányos lenne, és visszaütne a nagyra, akkor majd leülünk mérlegelni, mi legyen...
A kérdés nem ez. Hanem az, hogy tscheya jogosan linkelt
A kérdés nem ez. Hanem az, hogy tscheya jogosan linkelt egy képet be?
IGEN!
hedgehog alaptalanul követel cenzúrát /amit kicsit megszépítve morerálásnak nevez/.
Na az tenne be, barátocskám, ha cenzúrázva lenne a lap.
Akkor kénytelenek lennénk egy scripttel automatikusan párpercenként a postot megismételtetni.
A moderálásról szóló véleményemet nem értetted meg
A moderálásról szóló véleményemet nem értetted meg kedves "Kerdes Nem Ez". Bizonyára rosszul fogalmaztam valamit. Moderátor mindenhol van. A moderátor feladata, hogy kiszűrje a lap irányelveinek nem megfelelő szövegrészeket. Ez többnyire csak káromkodás, vagy ritkábban linkek, ilyen-olyan oldalakra (pl p0rn0link elhelyezése ezen az oldalon semelyikunk szerint sem lenne helyes, tekintettel a felhasználók széles táborára). De mivel ez nem egy politikai site, ezért itt ugyanúgy nincs helye a politikának. Ez a véleményem. Bizonyára másoknak, máshol van a határ a politikamentességgel kapcsolatban. Nekem itt.
Eddig is volt néha moderálás ezen a lapon. Magaddnak is rosszat teszel, úgy vélem. Én nem fogok összerezzenni, hogy automatizálod a vitatott hozzászólásod újragenerálását. Ez csak azt mutatja, hogy mindenféleképpen meg akarsz győzni minket a magad igazáról, olyanokat is, akiket ez nem érdekel. Miért erőlteted ennyire? De mindegy is ez. Csak ne írjunk be ilyeneket, mert szerintem nem teszünk jót ezzel.
...és valóban béna dolog lenne rákényszeríteni az "oldalt" arra, hogy moderálni kelljen a hozzászólásokat (utal.: Kükü)
Süni
Akkor kénytelenek lennénk egy scripttel automatikusan
nem hiszem, hogy ez sikerülne neked, fel vagyunk készűlve a kis scriptes suttyók ellen
ha CM szervezők szerint rendbe volt az h oktogonon
ha CM szervezők szerint rendbe volt az h oktogonon arénáznak a bicósok, akkor legközelebb nem megyek (ami kifaszt érdekel), és jó messzire elkerülöm az egészet. szerintem kurvára nem kell mostanában a felvonulósdi üvöltözősdi fejünk felé bicósdi
több felelősségérzetet vártam a bicós "társadalomtól" ennyi csak a bajom annak fényében h 2 éjszaka voltam az utcán mint szemlélő (mert nem hiszek a mádiának és saját szememmel akartam látni mivan) este, és kurvára nem érzem magam ettől az egésztől jól. sőt
Ha kicsit is olvastál volna itt, a honlapon, ismereteidet
Ha kicsit is olvastál volna itt, a honlapon, ismereteidet gazdagíthattad volna a szervezők véleményéről a gerilla-massokat és a felelősségérzetet illetően.
üdv adamekp
Csak regisztráltaknak!
Nagyon gáz! Elkeserítő,hogy az ember nem hagyhatja kinnt
Nagyon gáz!
Elkeserítő,hogy az ember nem hagyhatja kinnt nyugodt szívvel a bringáját.
Ebben a kib...ott országban mindent mozdítanak,ami mozdítható...
Én folyamatosan parázok,amikor kikötöm valahova a bringámat és addig nem vagyok nyugodt,amig vissza nem tértem "hozzá"és látom,hogy épségben ott áll.
Hollandia???? Fejlett országok??? :))))))
Hát ja.......az itthoni társadalom...felfogás fényévekre van tőle ugyebár.Persze tisztelet a kivételnek.
Remélem,hogy előkerül a bringád.Kívánom neked.
Hollandiában is ugyanúgy lopják a bicikliket...
Hollandiában is ugyanúgy lopják a bicikliket...
Most kicsit összezavarodtam. Akkor ez a pénteki most mi
Most kicsit összezavarodtam. Akkor ez a pénteki most mi volt? (Amiről képek vannak az eliketten.) A városligetből indulós, vagy valami más? Úgy értem a nagy piros A betüs plakátos? Na mindegy. Kár, hogy a lefújás után teljsen átszerveztem a pénteki napomat. Mégnagyobb kár, hogy éjszaka defektet kaptam a Lágymányosi-híd alatt, és tolhattam Erzsébetig.
B.
szept.22-en Zürich-ben a Bürkli-teren,hasznalt bicikliket
szept.22-en Zürich-ben a Bürkli-teren,hasznalt bicikliket arultak 1-200frankert,de 400-600frankert olyan Colnago meg Cannondaleket arultak,hogy a sirogörcs kerülgetett...
A mostani MARIN biciklimmel nagyon megvagyok elegedve...semmi kedvem megszabadulni töle. (+masra kell a love)
DE aprilisban megint lessz a bürkli-teren,talan majd akkor...
tegnap (vasarnap) itt zürichbenvolt ezidaig a "legcsaladcentrikusabb" biciklis összejövetel amin résztvettem.nem a létszamvolt a nagyszam,mivel itt amugyis naponta tobb 10ezren bicikliznek,(PL:csak a vasutallomasnal a bicotarolokhoz 1-2ezer biciklivan lekötve napmintnap...)
hanem a szervezett csaladias programok.
Elhalasztják a Budapest Maratont (is) Az oktober 1--re
Elhalasztják a Budapest Maratont (is)
Az oktober 1--re (vasárnapra) tervezett futóversenyt a kialakult politikai helyzet miatt halasztják későbbi időpontra.
Szerény becslések alapján 12 ezer motorkerékpáros
Szerény becslések alapján 12 ezer motorkerékpáros jelent meg szeptember 9-én a Felvonulási téren, hogy jelenlétével és aláírásával fejezze ki véleményét. Csendes, békés összejövetel volt.
Lehet felháborodni
Lehet felháborodni megest:
http://index.hu/cikkepek/0610/kult/56plakat//.gdata/gp_10.jpg