Közel háromszázan pattantak nyeregbe szeptember 22-én Orosházán, a Critical Mass egyik vidéki helyszínén. Az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete (OKÉ) által szervezett kerékpáros felvonulást követő programokat pedig jóval többen tekintették meg, így igazi civil ünneppé vált az Autómentes Nap az alföldi kisvárosban.
Az idei felvonulásra némileg árnyékot vetett a kialakult belpolitikai válság, azonban ez nem tartotta vissza a helyieket, s a rendezvényt sem használta senki politikai célokra. Az Autómentes Nap résztvevői sorszámokat kaptak beérkezéskor, mely egyrészt a részvételt igazolta, másrészt segítette a közös kerékpározáson részt vevők számának meghatározását. Végül nem utolsó sorban: a számok sorsjegyként is szolgáltak, melyekkel értékes nyereményekhez juthattak a jelenlévők, például különböző kerékpáros felszerelésekhez, Bringa Magazin-előfizetéshez, valamint kisorsolták Léna sisakját, melyet akkor viselt, amikor körbetekerte Európát.
Az útvonalat teljesítők megtekinthették ezen túl a First együttes koncertjét, melynek az volt az egyik érdekessége, hogy a csapat billentyűs nélkül lépett fel, így a megszokottnál jóval rockosabb produkcióval örvendeztették meg a helyieket. Ezt követően az Air Force break dance csoport, illetve gördeszkások, görkorcsolyások, freestyle kosarasok, kerékpárosok tartottak bemutatókat több helyszínen.
Záró értékelésükben az OKÉ szervezői kifejtették: a rendezvény elérte célját, hiszen ismét sikerült ráirányítani a figyelmet a szervezet céljaként meghatározott értékekre, valamint felhívni a figyelmet az alternatív közlekedési lehetőségekre, az orosházi belváros kerékpárút-ellátottságának tarthatatlanságára, illetve tovább népszerűsíteni a kerékpáros életmódot a városban és környékén. Ennek jegyében a továbbiakban ismét lesznek felvonulások április 22-én és szeptember 22-én, illetve más akciók is szerepelnek a rövid és hosszú távú tervek között.



