"Bár pontos statisztika nem áll rendelkezésre, forgalomszámlálási adatok alapján drasztikusan, több mint a duplájára nőtt a kerékpáron közlekedők száma a fővárosban a múlt évben.
A járművel megtett összes utazásnak még így is csak legfeljebb 2%-a a kerékpározás, ami az unióban átlagosan 10%, és nemrég fogadták el azt az előirányzatot, hogy 25%-ra emelik kerékpárbarát intézkedésekkel. Budapesten jelenleg közel másfél száz kilométer kerékpárút van: a Belvárosban, a rakpartok nagy részén és a 2005 óta felújított útszakaszok mentén külön sávban, saját lámpával a kereszteződésekben.
Ezt a mennyiséget hasonló felszereltséggel meg akarja duplázni a fővárosi önkormányzat 2015-re. A kérdés csak az, mennyire épült bele közlekedési rendszerünkbe a kerékpározás, illetve mennyire tartja magát a kerékpáros a szabályozott rendszer elemének.
Sebességkorlátozás
Tudja-e például, hogy a kerékpárokra ugyanúgy vonatkozik sebességkorlátozás, mint a gépjárművekre. Kevésbé fontos, hogy a kerékpár legnagyobb megengedett sebessége 40 km/h, ezt huzamosan még a vérbeli citybikerek sem tudják túllépni. Ha azonban a kerékpársávot a járdán csak felfestés különíti el, automatikusan a 20 km/órás sebességhatár lép érvénybe, akkor is, ha tábla nem jelzi külön.
Az ilyen „osztott” járda a legveszélyesebb, mert mind a gyalogosok, mind a bringások jó része kevésbé tudatos közlekedő. Ilyen útszakaszon, a budai rakpart Batthyány és Gellért tér közti részén történik a legtöbb baleset a járdán.
Az utóbbi két évben ezért vagy terelőoszlopokkal és korlátokkal különítik el a bicikliutat a gyalogosoktól, vagy külön sávot építenek az úttesten, már ahol elfér. Azt sem árt tudni, hogy ahol van bicikliút, sem a járdán, sem az úttesten nem lehet kerékpározni. Az megint más kérdés, hogy például az Andrássy úton ezt lehetetlen betartani, ugyanis a parkoló autók rendszeresen rálógnak a köztük és a járdaszegély között kijelölt bringaútra, vagy konténert tolnak rá, rakodó gépjármű áll rá, vagy egész egyszerűen megállójában a busz zárja el.
Vagy Pesten, vagy Budán
Járdán csak akkor szabad biciklizni, ha nincs külön bicikliút és az úttest alkalmatlan a kerékpározásra. Akkor is legfeljebb 10 km/h-ával. De mi számít alkalmatlannak? Vegyük például az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út szakaszát, ahol a buszsáv annak számít, ugyanis tilos buszsávban kerékpározni, hacsak külön tábla nem engedélyezi. Ezzel egyben elérkeztünk a budapesti kerékpárút-hálózat gyerekbetegségéhez: sugárirányban átvágni a városon, szabályosan Budáról Pestre átjutni jóformán lehetetlen.
A Lánchídon például tilos is, „kerékpárral behajtani tilos” tábla – igen, létezik ilyen – van a hídfőnél. Ezt tízből két kerékpáros tudta kérdezősködésünk során, egyikük hivatásos futár volt. Bár szinte senki sem veszi figyelembe, nem véletlen a tiltás: a járda megkerüli a pilléreket, így nem belátható tőlük az út. Igaz, félrevezető a kerékpárutak nyomvonala, mert szinte mindegyik „rávezeti” a biciklist a hidakra. Az Erzsébet hídra is, annak ellenére, hogy a pesti oldalon nem lehet lejönni róla – csak lépcsőkön.
Továbbá kérdéses, hogy a körutak útteste alkalmas-e kerékpáros közlekedésre: a Kiskörút aszfaltja egy terepversenyhez is ideális lenne, a Nagykörúton egy tollkés sem férne el az autókerekek és a padka közt. A Thököly úton pedig egy terepkerékpáros világbajnok sem menne végig.
Fejre vigyázni!
Újabban felbukkanó probléma a bringaútra rálógó reklámtábla, cégér, lámpa(!). Már csak ezért is megfontolandó a bukósisak viselete, amelyet egyelőre nem ír elő kötelezően a KRESZ. Azt viszont igen, hogy nem csak hátulra, de előre is lámpát kell szerelni a drótszamárra. Olyanoknak kell lenniük, hogy 150 méterről is láthatók legyenek. Az első lámpa elsősorban azért kell, hogy sötétben a kerékpáros jelenlétét már a perifériás látómezejében érzékelje a gépjárművezető, ami irányváltásnál lényeges igazán.
Hogy mindezeket mennyire tartjuk és tartatjuk be? Nehéz rá válaszolni. Tavaly nagy felhördülés fogadta, amikor a rendőrök elkezdték megbírságolni azokat a kerékpárosokat, akik gyorsan hajtottak a járdán. Talán jobban méltányolták volna a cangások, ha azokra az autósokra is bírságot rónának ki, akik veszélyeztetik a kerékpáros közlekedést. Vagy azokra a robogósokra, akik a kerékpárutat használják, noha lakott területen tilos."




Hozzászólások
Tetszett ez a cikk, de szerintem csúnyán téved az Erzsébet híd - sugárút témakörben. Én ott a buszsávtól eggyel balra szoktam közlekedni, teljesen szabályosan.
Ja, és meg sem említi a buszsáv esetleges szélesítését.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Te ezzel egy kamikáze vagy Hemü! Jézusom! Megvesztél?
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Hitből kell élni, nem félelemből. ;-)
Ha lehet, kerülöm azt az útvonalat, de ha például a Hegyaljáról jövök, akkor az Erzsébet hídon megyek át. Járdázni nem akarok, és a buszokat sem akarom akadályozni. Ez van. Van mellényem, hiszek abban, hogy nem fognak elütni.
A cikkel csak annyi bajom van, hogy azt szűrhetik le belőle, hogy engem ott le lehet dudálni.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Ez az Hemü, amit nem nem szabad, vagy nem érdemes, hanem egyenesen tilos! Lehet, hogy a buszsáv szabálytalan, de nem véletlenül nem bírságol érte a yard sem. Ők is tudják. Két száguldó kocsisor között a felezővonalon haladni, konstans életveszély. A Miltit is így ütütték el. Nem sokon múlott, hogy a 60-nal robogó P7-es elé/alá essen.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
nekem 1ik ismerősömet megbüntette a yard, mert a busszsávot használta bicajjal...
Hát azok bekaphatják! Tekerjenek ők a két sáv között.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Miért közötte? Fogod magad, és elfoglalod a buszsávtól balra esőt rendesen...
Aha. Próbáld ki Prof. De tudod mit? Inkább ne.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
A kipróbáláson túl vagyok már rég. Ha úgy adódik, most is ugyanígy közlekedem.
Csalódtam benned professzor.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
IJ.
höhh. engem meg már kétszer akartak ők lezavarni a buszsávba, mert a szélső "autós" sávban mentem (mint mindig). még azt is mondták, hogy nincs az a rendőr, aki ezért megbüntetne... hát tessék.
mondjuk én mondtam is, hogy amíg nem vagyok se busz, se taxi és nincs bicópiktogramm a buszsávban, addig nincs az a pénz, mert a kresz, az kresz. valami olyasmit mormogtak, hogy nem vagyok normális, meg hogy ne csodálkozzak, ha elütnek, aztán ott hagytak :)
persze azért jó, hogy van, mert ha áll a kocsisor és nem jön se taxi se busz, akkor áthúzodok a belső szélére a buszsávnak és otthagyom a sok ráérős autóst :)
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
RABIC - LE AZ ÚTRA!
Én is úgy szoktam menni, csak nem a felezővonalon, hanem a szélső autósávban.
*CMS*
Nem rég láttam egy srácot az Árpád híd belső és középső sávja között lavírozni, nem tudom mit akart ott, de az sem sokkal veszélyesebb. Bár ott azért nagyobb a tempó, egy-két 'józan' autós simán kiengedi 160km/h-ig...
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Egyszer a haverom villamossal is ment ott 100zal, be is mérték :D
A haverod villamosvezető? Vagy csak egy békés békás utas volt egy ámokfutó villamosvezető villamosán? :)
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Villamos-tolvaj. És a gyorshajtáson bukott le. :)___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Volt valami hasonló eset jópár éve New Yorkban. Egy kamasz srác kihozta a kocsiszínből reggel a szerelvényt és egész délelőtt szállította az utasokat vele.
Azt hiszem a srác szerelmes volt a földalattiba, csak a vonatok érdekelték, és szert tett valahogy a szükséges kulcsokra.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
pesten egy trolit kötött el egyszer egy srác, csak nem bírt vele kikanyarodni az örs vezért térről, beleszállt a szemközti panelházba...
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Szökésben volt és öngyilkos akart lenni. Ezért hajtott bele a panelba (elmondása alapján). Csak két panelelemet kellett kicserélni (meg a troli elejét). Azóta másként nézek a panelházakra, ugyanis a troliból bent volt pár méter a lakásban és a háznak semmi baja sem lett. (:
CM -mez gyártás-3.
Süni
www.fabiano.hu
na, mégsem olyan rossz a lego ház :) cserélhetők az alkatrészek... :)
a miénk is panelféle, de mégsem a hagyományos darabokból összerakós. ez ilyen egybeöntött betontömb, szerintem erről lepattant volna a troli :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Nem rossz bizony! Nálunk pár éve egy nőci kirobbantotta magát a harmadikról. Mondjuk ott már egy kicsit jobban helyre kellett pofozni a kérót az eset után.
17ker, pestiút, a bölcsiovoda kombóval szembe?
Bezony! Azt hittem az ég szakad le. Egyébként túlélte a drága.
én pár házzal laktam arrébb, mázli h az ablakok nyitva voltak; így viszont összeszartam magam. ide üdvözlöm a drágát.
De várj má'!
Ez egy 15 éves srác volt, én is láttam az esetet, meg olvastam is róla, de szó sem volt szökésről, sokkal inkább troli-mániáról. Tanítás után sokszor órákig nézegette, utazgatott rajtuk azt mondják...
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Vegyük rá Ellenőrizetlent, hogy keresse meg nekünk a neten. Én nem találtam.
Ő a gúglimájesztró. (:
CM -mez gyártás-3.
Süni
www.fabiano.hu
Megtisztelőn becsülsz engem olyan nagyra, amilyen azért nem vagyok! :)
Én se találtam, sajna. Pedig minden ragozott formában kerestem.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Több újságban is cikkeztek róla akkoriban. De baromi rég volt, olyan '98-99 táján, ezért is lehet, hogy nincs semmi anyag a témában.
___________________
dO nOT fEED tHE tROLL
Hasonló esetekben, ha az embernek feltétlenül szükséges forrást találni, a könyvtárba kell mennie.
Elmentem egy éve a Szabó Ervin Könyvtárba és száz éves telefonkönyveket láttam, meg képes építészmérnöki könyveket és terveket, jelentős épületekről.
De sajnos nem találtam microfilm tekercseket régi napilapokról, amiket magam nagyon szeretek böngészni. Pedig ezen a területen is kellene fejleszteni a közkönyvtárakat.
Az Internet sajnos csak egy csepp a tengerben, ami az ott fellelhető információ anyagot illeti. Tudnék tucatszám példát amire semmit se talál az ember, egy fikarcnyi utalást sem.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Viszont mire jó a zinternet: képzeld el, hogyha be kéne mennünk a Nagyszabóervinbe ha meg akarjuk nézni a tartalomkövetőt és kommentezni akarunk. :)
üdv adamekp
Természetesen minden eszköznek meg van a maga célja és haszna. Hiába lenne kalapácsom, ha csavarhúzóm nem lenne, és fordítva is ugyanez érvényes.
A Ketter étteremről, ami a későbbi Borostyán lett és ma már nem is áll, semmi képet nem találok évek óta már az Interneten.
A nagy Norvég bálnáról sincs forrás, ami egy sátorban volt kiállítva a hatvanas években.
______________
Gyíjja!
Ellenőrizetlen
Ha azonban a kerékpársávot a járdán csak felfestés különíti el, automatikusan a 20 km/órás sebességhatár lép érvénybe, akkor is, ha tábla nem jelzi külön.
Ez tévedés, az említett korlátozás nem járdára, hanem a gyalogos és kerékpáros övezetre vonatkozik, lásd 13. § (1) i/1.
Nagyon jól mondod. Viszont érdekes kérdés, hogy az ilyen osztott gyalog- és kerékpárút vajon járdának minősül-e? Mert ha annak, akkor 10 km/h a max. :) Sajnos a KRESZ nagyon sok kérdésben egyáltalán nem pontos és egyértelmű...
A sima kerékpárúton is 20 km/h a sebességhatár, lehet, hogy onnan öröklődik. Bocs, a programozó beszél belőlem. :-)
_______________///Hemü\\\_______________
\ Lehet, hogy Collatz békái hasonlítanak ránk? /
Jajj ne! Hát ha már te sem ismered a szabályokat, akkor kicsoda? :OOO :'(((((
Légyszi idézd be forrásmegjelöléssel azt a jogszabályt, amely alapján ezt állítod.
Én azt állítom ezzel szemben, hogy nincs külön korlátozás, hacsak tábla nem rendelkezik másképp, akkor az általános 40 km/h érvényes a kerékpárúton!
Igaz. A fenti hivatkozás alatt olvastam rosszul. Én is meglepődtem rajta, de akkor most megnyugodtam.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Szerintem nagyon jó a cikk, mert felhívja a figyelmet a problémákra. Arra is, hogy mennyire nem ismerik az emberek a Kreszt.
Csak gyalogos-kerékpáros övezetben van 20 km/h-s korlátozás, illetve a járdán 10 km/h-s. Gyalog-bicikliúton nincs semmi ilyesmi, legfeljebb a józan ész diktálja a 20-25-ös maximumot.
Buszsáv esetén a logika azt diktálja, hogy egyel beljebb szabad/kell menni. Igaz, hogy ezt csak közvetve mondja ki a Kresz. Három pont ütközik itt:
- A biciklisnek az úttest jobb szélén kell haladnia.
- A buszsávban csak busz vagy taxi közlekedhet.
Ez a fenti két szabály szerintem indirekt módon megtiltja az ilyen útra a behajtást biciklivel. Viszont:
- A párhuzamos közlekedés szempontából a buszsáv nem számít. Ergó, úgy kell tekinteni, mintha ott sem lenne, és a második sávban szabad menni.
Mindezzel együtt menjen a 2. sávban az, akinek két anyja van! A halál fog a 3 sávos út közepén flangálni, hogy egyszerre két oldalról előzzenek és még hátulról dudáljanak is rám!
Én úgy oldom ezt meg, hogy nagy forgalom esetén elkerülöm az ilyen helyeket, este meg a buszsávban megyek. Ha mögöttem feltűnik egy busz, akkor az első kereszteződésnél elengedem.
Jó dolog a buszsáv, de aki nem gondol a biciklisekre a buszsáv létesítésekor, azt átküldeném az Erzsébet hídon biciklivel. Gyakorlatilag bárhol megbüntethetné a rendőr: a járdán, a buszsávban és a belső sávokban sem nyilvánvaló, hogy szabd biciklizni.
Szerintem ki kellene rakni a gyalog-bicikliút táblát az összes híd járdájára, minthogy már most de facto mindegyik az.
Ja, és a Lánchídon át szoktam menni a járdán, bár tudom, hogy tilos. Nem fogok az Árpád híd vagy a Lágymányosi felé kerülni, hogy szabályosan és viszonylag kényelmesen mehessek át.
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Szerintem meg a Szabadság- és Lánchíd autómentesíthetö, így máris enyhítve van a probléma, hogy nem lehet átkelni rendesen a Dunán bringával.
Az Erzsébet-híd meg maradna a hardcore ridereknek, de talán az bringautasítható (kapcsolat a két rakparti bringaút között).
A Petöfi- és Margit-híd necces: a Nagyköruccát bringázhatóvá kéne tenni (bringasáv), de nem szedhetö le akkora hely az autós forgalomtól, hogy a hídon elférjen még két sáv (WOL is kizárva, bringaút meg macerás).
Margit hídon nem muszáj ám mind a két oldalra járda...
Pont ez a bajom. Vegyünk el egy járdát. Ésszerünek a déli tünik.
A problémák ilyenkor:
- Hogy oldod meg a Nyugati felöl érkezö bringás rávezetését, majd levezetését a Mockba felé?
- Hogy oldod meg a bringás forgalom ráfordulását a Margit-hídra?
Utóbbi egy kis átalakítással még talán menne, de az elsö nagyon problémás szerintem. Ugyanez van a Petöfi híddal is.
Hogy-hogy hogy? Simán, ahogy most is. Fogom magam, és szépen felmegyek az úttesten, ahogy eddig. :) Csak a mostani helyett szép széles sáv lenne a szélső...
Jó régen jártam arra, de emlékeim szerint a Jászaitól vezet át egy izgis kis alagút a tér másik oldalára.
A híd másik végén meg egy baromira eltalált ívű kanyar visz le az aluljáróhoz.
Persze eleve képtelen ötlet. El kellett volna már régen pusztulnia az összes autónak és a helyükön a kétkerekűeknek kellene betyárkodniuk.
Magyarul: fizikailag szűnjön meg az egyik járda, ezzel szélesedjen ki az úttest, és ennek legyen része a biciklisáv (vagy a WOL)? Ezzel csak az a gond, hogy két biciklisáv kell a két oldalra, tehát mindkét oldalt szélesíteni kell, de középen van a villamossín. Akkor már azt is át kell helyezni.
Bár talán ez nem gond, mert úgyis felújítják a hidat.
Az meg most jut eszembe, hogy a déli járdáról nézik a légibemutatót is, mert a szigettel szembefordulva nem jó.
Juteszembe2: Miért kell két-két keskeny autósáv két oldalra? Lehetne egy-egy szélesebb, ahol mi is elférnénk, és a járda is megmaradna. Előzni meg a villamossínen lehetne, amikor éppen üres. Ez vonatkozhat az egész körútra, hiszen csökkenteni kell a belváros forgalmát.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
a sínről azért tiltották ki az autókat a körúton (is), hogy a dugók ne akadályozzák a villamosforgalmat. nem hülyeség ám! :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Nem hangsúlyoztam eléggé, hogy előzésre. Nem ott maradni. Nem tudom, hogy van-e ilyen rendszer valahol.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
ha van is, nálunk biztosan nem működne...
A pálya füvesítése lenne ésszerű, ld Párizs, de akkor a kékvillogósok ragadnának a dugóban mindig.
Másutt már írtam:
Nem kell biciklisáv mindkét oldalra. Elég, ha az emelkedő szakaszokon van biciklisáv, tehát Pestről a szigeti lejáróig, Budáról úgyszintén. A lejtős részen már ugyanolyan gyors a biciklis, mint az autó, így nyugodtan mehet vele együtt a forgalomban. Összesen tehát 1 méter helyet kellene szorítani az emelkedő szakaszokon a biciklisávoknak. Ennyit még a járdák rovására is simán lehetne.
Két esetben nem jó felvenni a forgalom ritmusát:
Nem mindenki szeret negyvennel gurulni lefelé a lejtőn. Amikor legutóbb ott jártam, akkor meg épp dugó volt Buda felé, és nem fértem el az autók mellett. Ezen lenne jó segíteni.
__________///Hemü\\\__________
\......e-book...katt ide (1MB)....../
Mindenkinek aki a járda rovására akar bringautat/sávot:
Ne vedd el a járdát!!! A járda a gyalogosoké, arra is szükség van!
Az autósoktól kell elvenni egy sávot és minden probléma megoldva. Elvégre az autóforgalmat szeretnénk csökkenteni, nem a gyalogosforgalmat...
az amúgy sem túl vastag hídról egy autós sávot elvenni az biztos nem a legjobb megoldás. a nagykörút forgalma ehhez túl nagy. ráadásul a margit hídnál az alternatívák sem tobzódnak: árpád híd messze van és így is elég zsúfolt. a lánchíd meg azért lenne zsúfolt, mert keskeny.
legjobb megoldás a híd kiszélesítése lenne. persze ez nem egyszerű, de annak idején valahogy az árpád hídnál is meg tudták oldani.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Cél a forgalomkorlátozás, erre éppen megfelelő elvenni 2x1 sávot a Margit hídból. Mindenki, aki át akar kelni a Dunán, ötször meggondolná, hogy autóval megy, vagy inkább békázik vagy bringázik.
Ez a teljes belváros forgalmára jótékony hatást gyakorolna.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
cél a forgalomkorlátozás, de azért van egy minimum határ, aminél jobban már képtelenség. szerintem a 2x1 sávos margithíd már ez alá esne.
de én most pesszimista vagyok, mert azt sem hiszem, hogy a főváros bármikor bevezetné a belvárosi fizetős övezetet :/
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Nemsokára úgyis fognak hidakat lezárni. Utána összegezhetjük a tapasztalatokat.
Addig is a figyelmedbe ajánlom a 4-es metró építésével kapcsolatos lezárásokat a Bartók környékén, és a combino építéssel kapcsolatos leállósávmegszűntetést a nagykörúton. Meg a Szilágyi Erzsébet fasoron a buszsávot lefelé.
A forgalom korlátozása leghatékonyabban forgalomkorlátozó intézkedésekkel érhető el.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
"az amúgy sem túl vastag hídról egy autós sávot elvenni az biztos nem a legjobb megoldás. a nagykörút forgalma ehhez túl nagy."
Most mégis, mi a cél? Hogy mindenhova könnyebben lehessen eljutni autóval, mint biciklivel, gyalog, vagy BkV-val? Akkor meg azon se csodálkozzunk, hogy mindenki, mindenhova kocsival megy majd. Az emberek nem hülyék, azzal utaznak, amivel a legegyszerűbb.
A szándék a fontos... Mondjuk azért a tárgybeli tévedések igencsak zavaróak, csak tovább rontják a helyzetet. (Pár napja egy városi bringás fórumon merült fel egy kérdés, és volt aki szerint tilos főútvonalon kerékpározni. Na ez a nem semmi...)
Pont ma szólt egy kedvesaranyos mindentjoobantud nő a bajcsyn h a bicikliutat kell használnom és kreszt sértek azzal, hogy az úton megyek. szegényke nem fogta fel a magyarázatot. és a legnagyobb gáz az egészben, hogy miközben megpróbált meggyőzni a hülyeségéről, közben a bicikls részen kolbászolt ... szal az emberek aszem nem tudnak midnent a kresz biciklis részéről.
Bizony. Remélem egyszer megéljük, hogy a Magyar Kerékpárosklub közérdekű közleményként bringázással kapcsolatos rövid ismeretterjesztő szpotokat rakhat be az országos tévékbe... Ötleteim lennének bőven...
sőt, közelebb áll az igazsághoz az a kifejezés, hogy fingjuk sincs róla :/
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Itt a nagy alkalom:
Ha valaki megcsinálja, akár egy néhány ezer példányban másolt lapot is osztogathatnának a rendezők a CM-en. Ezen össze lehetne gyűjteni az általánosan legjobban hiányzó KRESZ-ismereteket (pl sávok, sebesség, lámpabukómellény)
Apropó... Már lassan egy éve nem volt CM :(
nem rossz a cikk, mert a metróban sok tapasztalatlan cangás tájékozódhat, és legalább megtudják, hogy kell lámpa:)
és igen, a cm érdeme, hogy már most március elején ennyi bringa van, mint régen csúcsidőben! mi lesz itt nyáron! viszont ezért kell sok tájékoztató, okosítás, meg vegyél lámpát világos matricát rakni mindenhova.
Nem csak a CM, hanem az enyhe tél is közbejátszott... :)
Mondjuk utóbbi csak erösítette az elöbbit... :)
Hát igen... A KRESZ... Az a baj, hogy teljesen elavult és ahelyett, hogy azt mondanák nagyjaink, nézzük át és gondoljuk újra az egészet, csak toldozás-foltozás megy. Amiről már rég tudjuk, hogy ideiglenes megoldásnak is harmatgyenge...
"Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan." Tamási Áron
A legutóbbi kresz módosítás alapján nem úgy van, hogy a buszsávban lehet cangázni? Vagy én vagyok naiv, vagy félre értettem valamit? Világosítson fel valaki! A Margit-híd felújítására meg csak annyit mondanék, hogyha valóban lesznek kivitelezések(elvileg 2009-ben/től), akkor is csak külső szerkezeti elemek és egyéb felújítások lesznek, ne számítson senki csodára, útszélesítés, meg járdaátalakítás szinte biztos, hogy nem lesz...:-)De a remény haljon meg utoljára
Ha a táblán külön fel van tüntetve hogy a buszsáv egyben kerékpárossáv is akkor lehet. No ilyen táblát eddig csak a könyvben láttam.
Épp ma olvastam a Margit-felújításról. (Azt hiszem, a Busz című, eddig sosem látott lapban.)
Ez nagyfelújítás lesz!
A felszínt addig is toldozgatják, de 2009-től "mindent visznek"! Például arról filóznak, hogy az új(!) pályaelemek vasbetonból vagy acélból legyenek. Tehát, ha valamikor, hát MOST szinte bármi beleférhetne. A gond az lehet (a szokásos szemlélet mellett), hogy a híd műemlék. Nem tudom, ebbe mi fér bele, mi nem, de tény, és így a műemlékvédelmisek is beleszólnak a tervekbe.
A kerékpár-sávokat a híd déli részére tennék és a Margitszigetnél lámpás gyalogátkelő épülne.
üdv adamekp
Tehát a járdát kapjuk meg. Miért nem lep ez meg engem...?
Ráadásul a város legszebb panorámájú járdáját, ami így tuti, hogy az életben nem lesz gyalog-mentes. Mint az Árpád híd északi járdája, pedig az nem is olyan szép.
On-line kiadás:
http://www.metro.hu/itthon/budapest/cikk/61751
Ez pedig egy interjú László Jánossal (MK elnöke), ami ugyanebben a lapszámban jelent meg:
http://www.metro.hu/itthon/budapest/cikk/61756
Mind a kettő megtalálható a nyomtatott verzió PDF változatában:
http://metropoint.metro.lu/20070309_Budapest.pdf
A 15. oldalon kell keresni őket.
Most látom, megjelölted te is a forrást, csak nem vettem észre... Na sebaj, a többi része azért plusz infó :)
mondjuk az, hogy a nevét sem tudják rendesen leírni, az azért eléggé gáz...
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Nyomtatásban szerencsére helyesen jelent meg, az a fontosabb. Persze azért bosszantó.
háhá, Andrássy, konténer...az már mióta ott rohad! és ami a legviccesebb, hogy mostanában már nemcsak a bringautat parkolják tele, hanem a buszmegállót is! a bkvt ez nem zavarja?? vagy csak minket?
Amúgy tényleg rengeteg a bicikli, ha ez így megy tovább, a végén még az autósok fognak könyörögni bicikiliutakért:-)...
Én szívesen átengedem nekik az összeset, cserébe csak szeretnék továbbra is a normál utakon járni ;)
én egyet nem adnék át nekik: ami itt az utcánkban megy, mert az amúgy egyirányú utca, és így a városközpont felé jó, hogy nem kell nagyot kerülnöm :)
és amióta felújították az utat (autókét) azóta visszafelé meg nincs is jobb, mint azon jönni :) tüköraszfalt kilométereken át :)
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
De azért remélem hogy a SORHÁZ utcánál felmész a bringaútra! :D
Én mindig felszoktam menni. Csak szabályosan! :)
nem megyek fel, miért tenném?
ha megyek egy tök sima, kis forgalmú, 2 sávos, egyirányú utcán a forgalommal egyirányban, akkor miért menjek fel egy zötyögős, szűk bringaútra, amin kósza kutyasétáltatók, egyéb gyalogosok vannak, belógnak kidöntött korlátok és kerítésdarabok, néha szélvihrban kidőlt kis fák és még a sötétben szembejövő látmpárlan bicajosoktól is tartanom kell?
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
Az a baj, hogy ha ez így megy tovább, akkor a gyalogosok fognak könyörögni egy kis biztonságos, körbenézés nélküli járdahasználatért :(
Mert a jóval több biciklist én nem az utakon, hanem jószerével csak a járdán érzékelem. És bizony rájuk fér még egy ilyen enyhe tévedésekkel megírt cikk is. Mert az kiderült számukra is, hogy nem a járdán kell a gyalogosok rovására trendi bicajosnak lenni, és közöttük száguldozni. A múltkor az Aradi utcai patika előtt majdnem elütöttek, mert "elfelejtettem" a járdán körülnézni, hogy kilépheteke-e hirtelen a járádra; ma meg az Andrássy-Nagymező sarkánál voltam óvatlan, egy kirakat megnézése után körülnézés nélkül akartam a járda közepére menni. De már előtte is körbenézés nélkül fordultam az Andrássyra ki a feltúrt Nagymezőről, és ez sem volt biztonságos, nekem, a gyalogosnak, a járdán!
Tudom, hogy szar az Andrássy úti bicikliút, de helyette mindkét irányból a járdán süvíteni! Sokan úgy tekernek a járdákon, hogy nem is ülnek a nyeregben, hanem csak a pedálon állva hajtják erősen a biciklit. Én ezektől mostmár kezdek félni. És ellenszenvvel nézek rájuk.
igen, ezt ma én is tapasztaltam, hogy a sok bringás nagy része nem ott megy, ahol kéne, vagy nem úgy, hogy másokat ne veszélyeztessen :/
mondjuk a nagykörúton az óriási dugó miatt egy saroknyira én is felmentem a járdára, de ilyenkor vigyázni szoktam a gyalogokra.
egyszer nem vigyáztam, abból lett is baj. pont egy kirakatnézelődő csajszi indult hirtelen a járda közepe felé, én meg hirtelen fékeztem, és lecsúszott a lábam a pedálról, jól le is kapta a bőrt a sípcsontomról :/ a csajszi szatyrába meg belekoccant a kormányom, de azért el nem ütöttem.
veszélyes üzem a járdázás, az autók közt biztonságosabb :) csak legyen annyi hely, hogy haladni is lehessen!
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
A legrémesebbek mindezt úgy csinálják, hogy lesüketítik magukat valami bömbölő zenével. Bedugaszolt fülekkel mennek, pedig hallani is kell a közlekedésben, vagy legalábbis jobb, biztonságosabb.
És a legeslegrémesebbeknek cigaretta van a kezében biciklizés közben!
Az Andrássyn sosem megyek fel a járdára. Ha tele van parkolva a bringaút, megyek a kocsikhoz..csak azok meg gyakran ledudálnak h húzzak vissza a bicikliútra. ilyenkor megmutatom nekik h nemigazán férek ott el, de általában tovább anyáznak..sajnálom, repülni nem tudok
A bajcsy elég kiakasztó tud lenni, tényleg nem veszik észre h merre ténferegnek. ha meg rácsöngetek lefagy. kerülgethetem:(
A körúton néha járdázom, ha nem férek el és sietek, akkor muszáj, bár nagyon utálom:-/ bezzeg ha lennének RENDES bringautak..
Vannak rendes bringautak. Az autók is azon mennek;)
Komolyra fordítva: városon belül lehetetlen bringaútból biztonságosat és jól használhatót csinálni. Városon belül bringasáv kell vagy WOL.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
hát igen, a járdán valóban nem biztonságos. én sem szívesen használom, mert a gyalogosok hirtelen irányváltanak. igazából ez nem zavar, az övék a járda, tegyék. csak ha a bajcsyn megyek, akkor azért neheztelek rájuk, ha előttem szédelegnek a rózsaszínen. meg körülnézés nélkül vágnak át rajta. ha szembe jönnek, akkor sem veszik észre, h én meg szembe megyek velük.
mongyuk én is azóta figyelek jobban erre, amióta használom a városban a biciklit.
1 távoli ismerős elé kilépett 1 gyalog, ő leesett a bicajról. nemtom, h tudja -e mozgatni a karját vagy mi lehet vele...
amúgy ezek a demszkáj oszlopok is életveszélyesek. pl ha valaki megpróbál haladni az örsről a hévvel párhuzamos "bicikliúton"...
Lassan olyanok vagyunk ezzel a szélső autósáv vs. buszsáv problematikával, mint mikor a burgeresek győzködik a mekiseket vagy vica versa...
ne máááá!
alla cool
"Vivere non est necesse, biciklare necesse est!"