Ma délben a Szimpla kertben lezajlott a bringás kormányprogram bejelentése. Hét közben már megtudtuk hogy milliárdokról lesz szó, de hogy ennyiről(62, évi 9), az már bennünket is meglepett. Úgy tűnik, hogy amire télen számítottunk (Regionális Operatív Program EU-s pénzei) az bejött, ez 28 milliárd (évi 4). Az anyagból úgy látszik, hogy a Közlekedési Operatív Programból mégsem marad ki a kerékpározás (évi 2), ráadásként pedig a Retour de Voks téli felvonulás után útalapban fixált költségvetési 1 milliárd is megduplázódik (évi 2-re). Új elemként megjelent a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 6 milliárdja (Persányi Miklós is ott volt a találkozón), ami főként gátakon épülő turisztikai célú kerékpárutakra megy. Konkrét ígéret hangzott el arra, hogy ezentúl minden útépítés, felújítás esetén igyekeznek a párhuzamos bringautat megépíteni, illetve a gátfelújításoknál a töltésen is, mert ez árvízvédelmi szempontból is előnyös. A teljes programot ha meg tudjuk szerezni, majd feltöltjük. Még annyit kérdeztünk a sajtó előtt, hogy szeretnénk akár a fent említett keret terhére is egy profi, kerékpározást népszerűsítő társadalmi célú hirdetést készíteni, amire már van szükség esetén akár ingyen is dolgozó neves bringás aktivista filmrendezőnk, statisztáink, csak az anyagköltséget és a megjelenést kellene finanszírozni. Erre azonnal azt az ígéretet kaptuk, hogy a közlekedési miniszteri keretből kapunk pénzt, de azonnal csatlakozott a környezetvédelmi miniszter is ugyanezzel az ígérettel.
A sajtótájékoztató hangulata egyébként érdekes volt. A bringásoknak leesett az álluk attól, hogy épp azt kaptuk amit tavaly kértünk, de a sajtó is zavarba jött, amit abból gondolok, hogy minden riporter a "ti ezt elhiszitek?" irányt erőltette, de olyan is volt (m1), aki a kamera bekapcsolása előtt megkért, hogy legyek szkeptikus. Ezen kicsit felhúztam magam, mert eszem ágában sem állt agyondícsérni teljesítés előtt bárkit is, de azért ne a riporter mondja már meg hogyan reagáljak. Igyekeztük az ilyenkor diplomatikus körmondatokat hozni: "szuperek a tervek és számok, nagyon jól hangzik az egész, de majd résen leszünk hogy ebből a lehető legtöbb meg is valósuljon". Gyakorlatilag minden tévé kivágta a pozitív oldalt, és a "hisszük ha látjuk" részt tette be, még akkor is, ha ehhez mondatokat kellett félbevágni. Utólag beszélgettünk Sinyával, és arra jutottunk, hogy vagy a bringásokért aggódnak, vagy a kormányt fúrják. Ez persze legyen a kormány baja, de nekünk az kellemetlen az egészben, hogy egy ilyen bejelentést a protokoll szabályai szerint ha mérsékelten is, de illik díjazni, és ezt ott meg is tettük. Kezet fogtunk a miniszterrel, megköszöntük a terveket (így is gondoltuk), aztán meg kinyírtuk a tévében. Legalábbis úgy látszott. Pedig ha becsapnak majd úgyis balhézunk, de így előre olyan mintha felállva az asztaltól azonnal csőre töltenénk.












Kerékpáros Magyarország
Kerékpáros Magyarország Program 2007-2013
Ez az az anyag? :)
Edit: Szerintem a miniszterek illetve a kormány nem a TV-s riportok alapján fognak minket megítélni (mert az ő szövegeiket is megvágják, így tudják hogy az egy ferdítés).
Sokkal fontosabbak a protokoll dolgok és azok az egyeztetések, amiket többek között ti is csináltok (no meg az MK vezetése, a Bringaút Egyesület és Bodor Ádám).
Ez nagyon nagy! Ezt nektek
Ez nagyon nagy!
Ezt nektek köszönhetjük!
Az fel sem vetődött, hogy
Az fel sem vetődött, hogy a "nekiksemmisemjó" kerékpárosokat akarták lejáratni a médiumok?
de, írja is az
de, írja is az összefogalóban, hogy vagy a bringásokat vagy a kormányt próbálják fúrni a médiákusok...(csak nehogy szimplán tudósítsanak, bizonyára nem lenne trendi)
kicsit OFF:
erről a "nehogy már egy ripoter mondja meg, hogy reagáljak", eszembe jutott egy hasonló eset, (akit nem érdekel itt ugorgyon!)amikor Koreából volt Hévízen forgatócsoport (!).A partról odahívtak a nagy lubicka közepette, hogy nyilatkozzak, miért járok ide úszni.Meséltem nekik egy darabig, hogy ásványok, környezet, recreatio egyebek, mire az egyik nem bírta tovább és azt mondja, tegye azt is hozzá, "mert Isten vize ez a szent víz."Szóval Koreából eljöttek idáig, hogy találjanak egy angolul beszélő úszó papagájt...Remek!:)Pechjük volt, mert filmszakot végeztem és a média manipulációkból készültem írni a dolgozatom...
A fenébe, nem írtad meddig
A fenébe, nem írtad meddig kell átugrani, így aztán elolvastam pedig nem érdekelt.:)