A magyar Critical Mass története és eredményei



A Critical Mass Budapest kezdetben egy alkalmi kerékpáros felvonulásnak indult, kinőve a Városi Biciklizés Barátai rendszeres havi, és a budapesti biciklisfutárok alkalmi akcióiból. Ezek közül a legnagyobb, és résztvevői szerint azóta is legjobb a 2001-es budapesti biciklisfutár világbajnokság kb. 5-600 fős illegális éjszakai felvonulása volt. A 2004-es Critical Mass Budapest igazából sorrendben is csak az ötven-hatvanadik volt, az 1999-es és 2000-es OFF Pedálszemle után pedig csak a harmadik legális, bejelentett nagyrendezvény. A szervezésben egyesítette az addigi szervezők minden erejét és tapasztalatát. Mára az évi két alkalom között óriási közösségi, és szakmai munka zajlik.
Összefoglaljuk mozgalmunk legfontosabb eredményeit.

2004:

09.22. Autómentes Nap: biciklisfutárok, és barátaik nagyjából 2 hét munkával megszervezték az ország addigi legnagyobb kerékpáros demonstrációját 4000 résztvevővel. A kiváltó ok a főpolgármester azon döntése, hogy az Autómentes Nap rendezvényeit az autóközlekedés zavartalanságára hivatkozva hétvégére tolta. Volt erre példa Európában, de egy kicsit más megközelítésben. A felvonulás egyetlen eredménye a sajtó utólagos, de egész télen át kitartó figyelme.

2005:

04.22. Föld Napja, 10.000 felvonuló - az első komoly sajtómegjelenések, egész nyáron egymás után születnek a kerékpárosok helyzetét, és a főváros mulasztásait elemző cikkek, riportok.

- Nyár. Az első tárgyalás Tiba Zsolttal, Budapest főjegyzőjével, (Lackó és Kükü, ekkor még csak a Hajtás Pajtás nevében). Az alleycat.hu biciklisfutár oldalon összeírt javaslatok átadása. Hamarosan újabb találkozó, már a Magyar Kerékpárosklub és a Városi Biciklizés Barátai Egyesület meghívásával.

- Egy hónap múlva a főjegyző ismertette a város kerékpáros csomagját a Magyar Kerékpárosklub, a VBB és a Hajtás Pajtás Egyesület küldötteivel. Ennek eredménye 2005-ben 3 km kerékpárút, iskolákban terjesztett népszerűsítő/oktató DVD, 10 millió forint kerékpárút-burkolati jelek felújítására, hosszú távú tervek kerékpárbarát építési szabványokra, intermodális fejlesztésekre. Legnagyobb eredmény, hogy 2006-ra, minden útfelújítás esetén kötelező a kerékpárút/sáv építés lehetőségének vizsgálata. Még ennél is fontosabb, hogy a festékcsík-korszak alkonyát jelentette a kerékpáros civilek bevonása a tervezési munkákba.

- A kerékpárutak takarítását, gazolását végző Önkéntes Bringaút Kommandóból megalakul a Bringaút Egyesület, ami a kerékpárutak feltérképezésére, állapotfelmérésére, karbantartására, szakvéleményezésére specializálódik.

09.22. Autómentes Nap: 20.000 felvonuló - petíció a kormánynak, országos kerékpáros stratégia követelése. A szervezőkhöz csatlakozik a Zöld Fiatalok Egyesülete, és a Bringaút Egyesület. Egyre több nagyvárosban tartanak Critical Mass felvonulást a kerékpárosok. A felvonulás előtt érte a mozgalmat története során a legerősebb támadás a legnagyobb napilap, és a legnagyobb kereskedelmi rádió részéről, de a rádió helyreigazított, a Blikk pedig a felvonulás után két nappal már kerékpáros oldalt közölt enyhülésképpen. A Critical Mass 23-án már címlapsztori volt szinte minden az országos napilapban.

-Budapest többszáz város közül elnyeri az EU Mobiltási Hét Díját (3. helyezés). Az indoklásban szerepel az autómentes napi Critical Mass is.

- Önszerveződő kampányok indulnak a kerékpáros aktivisták részvételével a kerékpárok kivilágításáért, a bukósisak-viselés terjedéséért, a járdán való biciklizés visszaszorításáért.

- Októberben túlesünk az első kerületi szintű akción. A petícióra válaszul a XI. kerület 40 millió forintot ígért kerékpárútépítésre. Várhatóan 2007 őszénn használatba is vehetjük.

- A közlekedési miniszter Bodor Ádámot, a Magyar Kerékpárosklub és az Európai Kerékpáros Szövetség alelnökét kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottá nevezi ki. 10 millió forintos forrással elindul a magyarországi kerékpárúthálózat állapotának felmérése.

- Az év folyamán a fővárosban rendszeresen kerékpározók száma megduplázódik.

2006:

- 200 fős kerékpáros tüntetés februári hóesésben az V. kerületben a harcban álló politikai pártok összefogásáért, a belvárosi kerékpárúthálózat megszavazásáért. Másnap a testület ellenszavazat nélkül dönt a dunaparti kerékpárút tervezési munkáinak megkezdése mellett. Az első szakasz 2007-ben épül majd meg.

- 03.11. Tour de Voks felvonulás 1000 résztvevővel - petíció átadása az összes parlamenti pártnak. Kerékpáros pártprogramokat kérünk!

- A tavaszi választások előtt a Tour de Voksra válaszul minden parlamenti párt kerékpáros programot készít.

- A Közlekedési Minisztérium kiírja az első komoly nagyságrendű, 1+1 milliárd forintos kerékpárútépítési pályázatát, a kerékpárosbarát munkahely- és település pályázatokat. Minden pályázó önkormányzatnak kötelező felmutatnia egy kerékpáros civil szervezet ajánlását, így nem épülhetnek balesetveszélyes, kerékpározásra alkalmatlan utak.

-04.22. Föld Napja: 32.000 felvonuló - részt vesz a Köztársasági Elnök és a Közlekedési Miniszter is. Az egész napossá bővülő rendezvény szervezéséhez csatlakozik a Védegylet, a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a WWF, a Rügyecskék, a Humusz, az Energia Klub, a Bocs, a Tudatos Vásárlók Egyesülete és más szervezetek is.

- Tüntetés a 110 éves Millenáris kerékpárpálya megmentéséért. Állami hivatalok, sport-, és civil szervezetek részvételével Munkacsoport alakul a műemlékvédelem, felújítás, hasznosítás érdekében.

- A nyári budapesti útfelújítások során az addigi évi 1-2 km helyett már 25 km kerékpárút és sáv épül. A 2007-es ígéret 17 km.

- Az önkormányzati választások előtt mindhárom esélyes főpolgármester-jelölt tárgyalásokat kezdeményez a kerékpárosokkal.

09.22. Autómentes Nap: a felvonulás a politikai demonstrációk, és utcai összecsapások miatt elmarad. A kerékpáros szervezetek kezdeményezésére aznap egész Budapesten ingyenes a tömegközlekedés. Ennek kommunikációja azonban érthető okokból háttérbe szorul a médiában. A vidéki helyszíneken mindenhol megtartják a Critical Mass-t. Ráadásul egyre több városban. 2005 óta Critical Mass volt Debrecenben, Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Orosházán, Pécsett, Sopronban és Szegeden.

Budapest többszáz város közül újra elnyeri az EU Mobilitási Hét Díját (2. helyezés). Az indoklásban szerepel az autómentes napi ingyenes tömegközlekedés is.

- Budapestért díjat kapnak a Critical Mass Budapest szervezői. A pénzdíjat matricákra költik.

12.02. Retour de Voks demonstráció 2000 résztvevővel - A 4 nap alatt szerveződött tüntetés célja a tavaszi kerékpáros pártprogramokban szereplő ígéretek betartatása. Tulajdonképpen újra átadjuk a tavaszi petíciót, és az arra kapott ígéreteket is visszavisszük.

- Kerékpáros frakció alakul a parlamentben, melybe minden parlamenti párt tagot delegál. Első eredménye a kerékpáros források külön költségvetési tételként való feltüntetése. Létrejön a kerékpárútalap, ami ezentúl évente a költségvetés útpénztárra fordított összegének fix 3%-a. A szavazás egyhangú, először téma parlamenti ülésen a Critical Mass mozgalom.

- Helyi védettséget szavaz a Budapesti Közgyűlés a zuglói Millenáris Velodromnak. Minden párt mellette szavaz.

- Az év folyamán a fővárosban rendszeresen kerékpározók száma újra megduplázódik.

2007

02.11. Stop Szmog tüntetés a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport és a Critical Mass szervezésében a légszennyezettség csökkentéséért. A februári időpont ellenére 700 kerékpáros vonul a Városháza elé. A következő héten tárgyalások indulnak a kezdeményező szervezetek és a Főpolgármester-helyettes között.

-A Közlekedési Miniszter bejelenti az eddigi kerékpáros költségvetési pénzek megduplázását évi 2 milliárd forintra, valamint a Regionális Operatív Program és a Közlekedési Operatív Program keretében 2013-ig 42 milliárd forintos EU-s pályázati keret megnyitását. A Környezetvédelmi Minisztérium 2013-ig 6 milliárd forinttal, és töltéseken épülő turisztikai célú kerékpárutakkal csatlakozik. Több más projekt mellett ígéretet tesznek a miniszteri keretek terhére a kerékpározás népszerűsítését célzó társadalmi célú hirdetések önköltségének finanszírozására. Az első pályázatok azonnal meg is jelentek.

- Egymás után alakulnak meg a Magyar Kerékpárosklub helyi szervezetei a megyeszékhelyeken.

- Április eleje. Soha ennyi biciklista nem tekert Budapest belvárosában. A szokásos ütemtől eltérően, már év elején látható, hogy 2007-ben újra duplázódik a városi biciklisták száma.

- 04.22. Föld Napja: 50.000 felvonuló. Critical Mass már Székesfehérváron, Egerben, Baján, Berettyóújfalun sőt Nagyváradon és Marosvásárhelyen is.

- 2007 nyara. Több fontos ügyünk is adódik. Hétvégi kísérleti kerékpárút létesül a Margit hídon, de a Magyar Kerékpárosklub meghívást kap a Margit híd átépítésének tervezési szakaszának egyeztetéseire. A Budapest szíve programból a tervekkel ellentétesen kimaradó kiskörúti kerékpáros útvonal miatt már demonstráció szervezésébe kezdtünk, mikor a főváros módosította a terveket, és kerékpárutat ígért erre a szakaszra. Később sikerült elérnünk (legalábbis most így állunk), hogy a szakmai szempontból egyedül elfogadható kerékpársáv létesüljön az út két oldalán. Nyár végén a társadalmi vitára bocsátás után hivatalosan is kihirdetik a Kerékpáros Magyarország programot 56 milliárdos tervezett ráfordítással.

- Szeptember. Együttműködünk a Közlekedési Minisztérium "Kerékpárral a munkába!" akciójával. Váratlanul nagy siker. Közel 1000 cég, és többezer magánszemély nevez, akik közül rengetegen most először tekertek a munkába.

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
KoBold72 képe
KoBold72
1 p, 2007-04-13 13:18

Öröm volt olvasni!
Ez kéne a civil szféra más területein is, és napról napra szebb lenne a világ.

ui.: Egész helyre kis (szociológia?) szakdolgozatot lehetne belőle összehozni, nem?

- - - - -
www.6efutas.hu

Rodrigo képe
Rodrigo
2 szo, 2007-04-14 11:40

Tudjuk, hogy a Wikipédiát nem szabad tudományos igényű írásokban forrásként jelölni, de navigáló lapként nagyon is megfelel:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Critical_Mass

Pl. látható a wikis lapon, hogy 2005-08-15 21:31-kor is készült egy magyar CM áttekintés:

Így kezdődött
http://criticalmass.hu/oldal/20050815/igy-kezdodott

(ezt a cikket pedig belinkelem ott)

Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net

defaultlogin képe
defaultlogin (nem ellenőrzött)
3 cs, 2007-09-20 18:43

map

norbijúzer képe
norbijúzer
4 p, 2007-04-13 10:02

akkorák vagyunk, hogy már a google maps-re is csak nehezen férünk rá!!! :D
szóval igen, valahogy így kell lobbizni! 22-én meglátjuk, hogy mi lesz, addigis terjeszd, szervezd!

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

mate képe
mate
5 p, 2007-04-13 12:51

ezt igazán jó volt végigolvasni :-)

mate -----> erre járok

dobákpeti képe
dobákpeti
6 p, 2007-04-13 13:08

Csatlakozom! Nagyon jó lett az összefoglaló! És milyen egyszerű így (pl.) a wiw-en terjeszteni az igét! :)

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"

Viv képe
Viv
7 p, 2007-04-13 20:02

Tök jó volt végig olvasni most már az én hülye osztályomnak és eltudom magyarázni hogy mert írom föl a táblára hog yhány nap van hátra és mi az a CM ...

peti képe
peti
8 p, 2007-04-13 20:52

totál fellekesedtem. mi vagyunk a jó példa:)
nyomom is a linket mindenfelé!

Manó26 képe
Manó26
9 p, 2007-04-13 21:11

Öröm volt végig olvasni!!!
Most már én is a nagyokos osztályomnak és tanáraimnak -tisztelet a kivételnek- eltudom magyarázni hogy kik vagyunk mit csinálunk és mit értünk el! Nagyon jó és lelkesítő ez!!!

Manó!!!

Viv képe
Viv
10 szo, 2007-04-14 19:04

:D

ders képe
ders
11 sze, 2007-04-18 22:14

Erről a duplázódásról van valahol hiteles forrás? Tapasztalatom nekem is ez, de szeretném hivatkozni is egy írásban.

norbijúzer képe
norbijúzer
12 cs, 2007-04-19 01:18

én azt elég hiteles forrásnak tartom, amit nap mint nap a szememmel látok :)
tudod: "hiszem, ha látom!" na most látom! :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

szasza képe
szasza
13 cs, 2007-04-19 09:51

Nekem is kellene forrás hasonló okok miatt. Úgyhogy ha találsz valamit, akkor szólj légyszives :)

fából vasparipát

Perillustris képe
Perillustris
14 h, 2007-04-23 01:46

Itt van egy hiteles link a duplára!

szasza képe
szasza
15 k, 2007-04-24 21:57

nem egészen erre gondoltam, de kösz ;)

fából vasparipát

jucuska81 képe
jucuska81
16 szo, 2007-04-21 21:06

Jó volt olvasni!
Én idén még sajna nem vettem elő a kerékpáromat,így is menjek???

Üdv: Judit

lujka képe
lujka
17 szo, 2007-04-21 23:05

Persze, remek alkalom a szezonnyitásra. :)
Azért ha lehet, nézd/nézesd át a bicódat délelőtt, gumik, fékek, váltók, lánc: csak hogy ne hagyjon cserben.

(Mellesleg, ha én bringaszervíz lennék, a cm napján délelőtt nyitva tartanék, sőt hirdetném is magam, akár kedvezményeket biztosítva a szezoneleji bringa-átvizsgálásokért.)

- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
18 v, 2007-04-22 09:36

Szerintem a szervizek nagyobb részében ilyenkor amúgy is nagyüzem van. :) A plusz nyitvatartással talán csak tetéznék a saját bajukat. :)

norbijúzer képe
norbijúzer
19 v, 2007-04-22 11:28

naja...
meg akkor a szervízesek/boltosok nem tudnának jönni vonulni :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"

Hemü képe
Hemü
20 v, 2007-04-22 21:24

Az Árkádban nyitva vannak vasárnap is este hétig. Ennek köszönhetem, hogy most a feleségem is velem tudott tartani. A szervízes kitekerte a törött pedált, amit én az otthoni szerszámokkal nem bírtam, kicserélte mindkettőt arra, amit hoztam, visszahajlította az elgörbült váltót, beállította, és a féken is állított. Mindezt ott, helyben, öt perc alatt.

____________///Hemü\\\_____________
\ Vigyázó szemetek a békákra vessétek! /

matrix képe
matrix (nem ellenőrzött)
21 h, 2007-04-23 01:16

Udv!

Nagyvaradon is megvolt a CM voltak kb 200an:)

csak igy tovabb;)

DoDo képe
DoDo (nem ellenőrzött)
22 k, 2007-04-24 21:29

A 2004-es Critical Mass Budapest igazából sorrendben is csak az ötven-hatvanadik volt, az 1999-es és 2000-es OFF Pedálszemle után pedig csak a harmadik legális, bejelentett nagyrendezvény.

Volt még egy, elfeledett nagyrendezvény: az első rendszerváltozás utáni Föld Napján, 1990 április 22-én.

Emlékeim már homályosak, de mintha a Keletinél indult volna (bár lehet hogy csak mi csatlakoztunk ott hozzá), lehettünk pár ezren, a Rákóczi út felét engedték át nekünk, s a Vörösmarti térre tekertünk be. Ott annyira emlékszem, hogy a szpíkerek részleteket olvastak fel a pártok környezetet és minket érintő programjából, amit már akkor sok üres dumának selytettünk (méghozzá minden párt részéről), és elmondták hogy hogyan (nem) reagáltak mikor a Föld napja kapcsán megkeresték őket.

Ahogy ez a mozgalom elsorvadt a következő egy-két évben, sosem gondoltam volna hogy másfél évtizeddel később világrekordot döntünk!

Naomee képe
Naomee
23 sze, 2007-09-19 20:39

Sziasztok!

Matricát hol tudok besezerezni? Mert olvastam, hogyí a Vösörmarty meg egy nmásik utca kereszteződésénél a IX.kerületben..e pontosan hol?:) Köszi szépen...

boci képe
boci
24 sze, 2007-09-19 23:36

Király utca és Vörösmarty sarok, a 7. ker-ben. a hajtipajtiban, ha még van.

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

RABIC - LE AZ ÚTRA!

aron képe
aron
25 v, 2007-09-23 20:49

frissítheted:)
a "köszönjük" topikba beírtam erről egy megjegyzást, két dolgot kiemelve.

www.criticalmass.hu/lakat

rastman képe
rastman
26 h, 2007-09-24 21:55

Ezek nagyon királyak. így tovább.

Kovács Dániel képe
Kovács Dániel (nem ellenőrzött)
27 h, 2008-04-21 10:56

Csakhogy tiszta legyen! Az állítás, hogy már a tavalyi 50 ezres létszámával is a világ legnagyobb bringás felvonulása volt a budapesti Critical Mass, téves.

Berlinben az ADFC német kerékpáros klub nyaranta megrendezett Sternfahrt kerékpáros felvonulásán tavaly a becslések szerint 250 ezren voltak. Ezzel ők is azt állítják, hogy a világ legnagyobb kerékpáros demonstrációját tartották.
http://www.adfc-berlin.de/home/termine2/sternfahrt/sternfahrt-3.-juni-20...
http://www.rbb-online.de/_/nachrichten/politik/beitrag_jsp/key=news59603...

zsoltee képe
zsoltee
28 h, 2008-04-21 11:15

Hol látsz ilyen állítást? Tudtommal azt szoktuk mondani, hogy a miénk a legnagyobb Critical Mass. A berlini Sternfahrt valóban nagyobb, de látva a mi csillagtúránkat, hamarosan őket is lepipáljuk, ráadásul ugyanabban a műfajban :)

Zsoltee

Kovács Dániel képe
Kovács Dániel (nem ellenőrzött)
29 h, 2008-04-21 14:28

Szia!

Jogos. Valóban nem a cikkben szerepel. Az általános hír-ferdülésre szerettem volna a figyelmet felhívni:
Egy a fenti hozzászólások közül:
"Ahogy ez a mozgalom elsorvadt a következő egy-két évben, sosem gondoltam volna hogy másfél évtizeddel később világrekordot döntünk!"

Index.hu, 2008. 04. 20., 23:53 'Hagyjad őket, ilyen ez a Magyarország':"Szkepticizmusunkkal kétkedve fogadtuk egyébként a bejelentett létszámot, bár az is igaz, hogy a téma szempontjából mindegy, hogy csak 60, vagy valóban 80 ezren tüntettek. Nem a rekord miatt, hiszen a Critical Mass már a tavalyi 50 ezres létszámával is a világ legnagyobb bringás felvonulása volt."
http://index.hu/politika/belfold/budapest/cm0420/

zsoltee képe
zsoltee
30 h, 2008-04-21 14:41

Jogos, de ne itt panaszkodj, hanem az indexnél ;)

Zsoltee

adamekp képe
adamekp
31 h, 2008-04-21 15:58

Ugye a kettő az más kategória. A Sternfahrton - a térkép szerint legalábbis - csak egy rövid szakasz volt közös, míg itt az egész távot végigtekerte az az x fő.

üdv adamekp

rasztacsubi képe
rasztacsubi
32 h, 2008-08-11 20:20

azért a 2008 as év is tartogatott bringás eseményeket. ezeket is beírhatná aki képbe van és szerkesztheti.

biciklisek mindennap

Kuku képe
Kuku
33 k, 2008-08-12 00:04

nincs kedved megírni?
vagy bárki, tényleg sokat segítene...
--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

herendi13 képe
herendi13
34 v, 2009-04-19 21:21

Ma hányan voltunk??

paLmer képe
paLmer
35 sze, 2009-04-22 02:00

kiváncsi lennék a 2008-as eredményekre és a 2009ben eddig elért dolgokra is.

-----------------------------------
az a sinlge speed lila csepel

kisszmol képe
kisszmol
36 sze, 2009-04-22 21:25

Engem is az érdekelne, mennyien vettünk részt a 2009es CM-en, mert a videón nem tudtam megszámolni.
http://www.youtube.com/watch?v=6k3v-NBerhs
Fantasztikus volt a szervezés, és az útvonal, ahogy az idő is! Remekül éreztem magam VELETEK!!!!

BRINGÁZZUNK!!!!

Gurgula képe
Gurgula (nem ellenőrzött)
37 szo, 2009-05-09 01:52

Én is szívesen olvasnám a fenti írás folytatását tényekkel, számokkal 2007. szeptembertől máig. Azóta kb. négy CM volt. A szervezők, tényeket ismerők közül valaki nem tudná rászánni az időt? Vagy ha máshol van ilyen írás, egy link is megteszi itt.

zsoltee képe
zsoltee
38 szo, 2009-05-09 07:44

a tények 70 évre titkosítva vannak! :D
akkorák voltunk, hogy azt már bűn lenne leírni :)

Zsoltee

tta képe
tta
39 sze, 2009-08-12 17:43

... es mi tortent 2007 szeptembere ota - azaz majd' 2 eve? valaki? marmint hozzaerto bennfentes tudna folytatni a sztorit? ahogy elnezem, tobbunket igencsak erdekelne...

*******************

Wenson Splice 5500
... es a valasz 42 :D

Kuku képe
Kuku
40 k, 2009-09-01 01:07

Ha lesz egy kis szabadidőm, befejezem.
Nem lesz nehéz. A bringások száma tovább nőtt, a politikusok érdeklődése egyre inkább a PR megoldások felé fordult...
Majd 2010-11-től lesz újra érdekes, amikor az egész semmittevés a körmükre ég, és tízezrek bicikliznek az utcákon, élő forgalomcsillapításként és még az autóvezetők is velünk kérdezik hogy miért nincs kerékpársáv a körúton... :)

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

pogi képe
pogi
41 k, 2009-09-01 01:26

és az jelenlegi főpolgármester azon töri a fejét, miért nem úgy újítottuk fel azt a fránya hidat, ahogy azok a fura biciklisek javasolták; most dőlne a támogatási pénz a sáv kialakítására... :)

madam képe
madam
42 k, 2009-09-01 04:49

A jelenlegi és a jövöbeli politikusok k***ára lesz***ák a kerékpárosokat (is). Hozzájuk így is dől a pénz, hogy az autósoknak sem épül semmi, a metró is az unokáimnak lesz kész, és a békávé romhalmaza miliárdokat tüntet el.

__________________
Mert így kerek a világ.

miló képe
miló
43 h, 2009-09-21 17:02

Ha lesz egy kis szabadidőm, befejezem.
Azóta 3 hét telt el, és azóta nem volt szabadidőd, isten áldjon meg azért a sok munkádért:-)Benne a Cm.-ért.
Majd 2010-11-től lesz újra érdekes, amikor az egész semmittevés a körmükre ég,

Az izgi lesz és várom már.
De úgy lehet nem kell sokat aludni már rá, mert már csúcsban is sokan tekeregnek a nagykörtén. Pedig az nem a kétkerekűvel tartó barátságáról ismert.

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
44 v, 2009-09-20 11:46

Egyébként az is a történethez tartozik, hogy 2006. szeptember 22-én is végigkerekeztünk több tucatnyian a városon.(Hősök tere, Erzsébet híd, Margit híd, Hősök tere, ha jól emlékszem. Talán van, aki ezt meg tudja erősíteni.) "Incidensre" viszont nem került sor. Bár tudom, tudom. Ezt nem lehet "hivatalosan" - minek is - CM-nek nevezni.
Erről jut eszembe: Nagyon nagy megrázkódtatást jelentene, ha Budapesten is Kritikus Tömeg lenne a kissé anglomán CM helyett? Sőt még egy magyar honlapnak is lehetne magyar címe.Lásd például a pécsi kritikus tömeg honlapját.

Muint

adamekp képe
adamekp
45 v, 2009-09-20 14:12

Szerintem már annyira beleivódott a fejekbe a kritikalmasz kifejezés, hogy nem esne le nekik, mi is az a Kritikus Tömeg. Amikor a - talán jól emlékszem - 2007 őszi plakáton CMBP szerepelt, sokan kérdezték, hogy akkor most lesz-e Critical Mass vagy mégse.

fernando210 képe
fernando210
46 h, 2009-09-21 14:34

syastok idén még lesz critical mass Pécsett? :) kösy

zsoltee képe
zsoltee
47 h, 2009-09-21 18:48

1) ne szemetelj mindenhova, egy helyen elég megkérdezned

2) nézz vissza az általad nyitott fórumba, ott a válasz

3) a fórumot nevezd át valami értelmesebbre, mert ez így semmitmondó, és mint láthatod, megtévesztő is

4) szokj le erről a ratyi írásmódról, mert nagyon nem cuki :P

Zsoltee

james képe
james (nem ellenőrzött)
48 h, 2009-10-26 12:28

Részlet a http://criticakmass.hu oldalról: Mik a felvonulás céljai és eredményei? Na erre ítunk egy jót, de az utolsó mondat a lényeg. A felvonulás résztvevõi a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerûsítéséért, a várost érõ forgalmi terhelés, és szmog csökkenéséért demonstrálnak. Szeretnék, hogy Budapesten is emelkedjen a kerékpárral közlekedõk aránya. Ehhez az is szükséges, hogy a magyarországi és fõvárosi kerékpáros infrastruktúra az európai példákat követve tovább bõvüljön, biztosítva a káros hatások nélkül is hatékony közlekedési mód elterjedését. A kerékpáros demonstráció célja nem a biciklizés ráerõltetése a város polgáraira, hanem a közösségi szintû gondolkodás és az ésszerû mobilitás térnyerése. Az akció olyan városlakók kezdeményezése, akik már meghozták a maguk áldozatát és a számukra ma még kedvezõtlen körülmények ellenére is elsõk között változtattak. Döntésükkel már enyhítették a dugókat, átadták helyüket a tömegközlekedési eszközökön, és követhetõ példát mutattak a mindennapos városi kerékpározásra. 2004 óta jelentõs eredményeket értünk el internet marketing. Ezekrõl részletesen itt http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20070413/magyar-critical-mass-torte... olvashatsz. Eddig a bullshit. A Critical Mass legfõbb célja az, hogy téged is rávegyünk a biciklis közlekedésre! :) endofbridge - Te is szedhetsz szemetet (én szoktam).

zsoltee képe
zsoltee
49 k, 2010-02-02 11:16