Az egész azzal kezdődött, hogy 2006. szeptember 22-én a Műegyetemen valaki trombitának nézte a montimat, és megfújta. Jött a szokásos jogi procedúra és az elhatározás, hogy nekem mindenképpen lesz egy városi biciklim. El is képzeltem egy régi trekkinget, 28-as kerékkel, hajlított kormánnyal és a maga minden jóságával.
Első körben a nagyanyámnál talált régi falubájkba akartam új életet lehelni, de szegény már olyan ramaty állapotban van, hogy csak múzeumi kiállításra lenne érdemes felújítani, nem városi használatra.
Ezért elkezdtem nézegetni a netes aprókat, és egyik nap rátaláltam eme Puch gépezetre. Árban is jó volt, és minden rajta volt, ami egy városi biciklin rajta kell, hogy legyen. A színe nem igazán tetszett, ezért kitaláltam, hogy szépen átszintereztetem feketére, majd ellátom mindenféle matricával. A tulaj rendes volt, és Ceglédről felhozta nekem a Keletiig, amikor erre volt dolga, így egy szokásosnál jóval tavasziasabb februári napon szépen hazakerekeztem vele.
Barátnőm, Verots is csatlakozott az ötlethez, hogy városba nem szabad montival menni (mármint értékessel), ezért neki is kellett egy városi bringa. Az ő dolga annyival egyszerűbb volt, hogy erre a feladatra az előző, jó régi montiját jelölte ki, aminek szintén rettenetes színe volt, így együtt kerültek volna szinterezésre az én bringámmal.
Addig minden szép és jó volt, amíg el nem érkezett március 15-e, amikor is nekiálltunk szétszedni a bringákat. Verots bringájával nem is volt gond, annál inkább a Puch-hal. Egyrészt a láncvédő lemez csavarjai annyira be voltak gyógyulva, hogy csak flex-szel tudtuk oldani. Másrészt a nyeregcső jelentett hatalmas gondot. Az acél és az alumínium úgy összegyógyult, hogy elég komolyan törtük a fejünket, hogy mit lehetne vele kezdeni. Először megpróbáltuk forgatni a kidobásra szánt nyerget, de csak a rögzítőbilincs fordult el a csövön. Aztán befogtuk satuba a nyeregcsövet, és a vázat próbáltuk meg forgatni, de csak a váz csavarodott. Ezután elkezdtük ütni nagykalapáccsal a csövet , hogy ha már befele megindul, akkor csak kijön. Nem indult meg, ezért megpróbáltuk gázlángal megmelengetni egy kicsit, de mivel ez sem segített, ezért megpróbáltuk a hasítékot a vázon felxszel nagyobbítani, de csak kis korongunk volt, így az a kis vágás nem segített. Ezek után hagytuk a francba, és két napig áztattuk csavarlazítóval. Akkor is úgy kellett kiverni a csövet a vázból. (küzdelmünk eredménye) Ezen kívül nem tudtuk kivenni a monoblokkot sem, mert nem volt hozzá szerszámunk.
A kis intermezzo után bíztam benne, hogy több gond már nem lesz, ezért hétfőn összepakoltuk a vázakat meg a villákat, hogy elvigyem a szinterezőhöz. Mivel úgyis kellett vennem bowdeneket, bowdenházakat meg néhány dolgot, benéztem a lassan a törzshelyemmé váló Bringabutikba, hogy ha már ott vagyok, szedjék ki a monoblokkot. De a srác is csak széttárta a karját, hogy nem tud vele mit kezdeni. Így kerültem be a Pajtiba, bízva benne, hogy a futárok annyi féle cangával járnak, csak akad ilyen gépezethez is szerszám. Ők egy csöppet törték a fejüket, és arra a megállapításra jutottak, hogy a bontáshoz megfelelő szerszám a nagykalapács. Na ekkor elkezdtem aggódni. Néhány erőteljes és célirányos csapás után ez a gyönyörűség koppant a földön. A szerkezeti kialakításnak köszönhetően a váz csapágyházában nincs menet, aminek egyenes következménye, hogy új középcsapágy nem rakható bele. Menetet vágatni értelmetlen és drága próbálkozás lett volna. A szinterezőbe így csak Verots bringáját vittem, amit néhány nappal később egy kellemesen esős napon ő hozott el onnan.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Pajtiban volt egy BCA váz, ami fekete volt és csak egy picit került többe, mint a feketére szinterezés ára, ráadásul a magasságomhoz sokkal jobban illik. Így másnap elvittem a hajtókarokat, hogy passzol-e hozzá, és mivel passzolt, hazahoztam. De mivel nincsen rózsa tövis nélkül, előnyei mellett egy nagy hátránya, hogy nehéz, mint a só. Emiatt a csere miatt persze vennem kellett új bowdenházakat, mivel amit vettem, az a Puch vázhoz volt mérve, ezért rövid az „új” bringához.
Húsvét előtti hétvégén végül összeraktuk, és a hét folyamán felmatricáztuk a bringákat. Verotsén is lecseréltük az ezer éves bowdeneket, bowdenházakat, a fékkarokat, került rá új sárvédő meg egy régi csomagtartó. Az enyémen a dinamót és a csomagtartót fel kellett sufnituningolni, mert a BCA vázon sem dinamótartó fül, sem csomagtartó rögzítéséhez alkalmatos híd nem volt. Plusz még az új markolatot is meg kellett főzni, hogy fel tudjuk tenni, mert a kormány átmérője nagyobb, mint a szabvány…
Így nagy nehezen ebből, ez lett.

További képek a Puchról és a városi cangákról

Ötleteket várok, hogy a Puch vázat hogyan tudnám újrahasznosítani. Gondoltam, az első villából centrírállványt kéne csinálni, a hátsó háromszögből meg esetleg valami székféleséget, mint ahogy a Pajtiban láttam. Ha van valakinek ilyen téren tapasztalata, kérem, ossza meg velem. (esetleg szívesen fogadok négyszögtengelyhez való jobbos hajtókart)

Valamint az alábbi képeken látható alkatrészek feleslegessé váltak. Ha kell valakinek, jelképes összegekért odaadnám őket.
-1 pár Semperit 28-622-es slick gumi (High pressure, Made in Austria, szerintem egy idős a Puch biciklivel),
-Shimano első váltó (BCA vázon volt),
-Országúti stucni (10 cm-es, kitűnő állapotú ékkel és csavarral, szintén a BCA vázban volt, szerintem a jelképesnél egy kicsit több pénzt megér),
-2 db 29 cm hosszú Jagwire váltóbovden ház (teljesen új, ezek azok, amik rövidek lettek)