Na, megint megvolt egy móka. A múltkori robogó után most nagyobbra váltottam, ezúttal egy Skoda csapott el. Ezúttal azonban zebrán (bringaúton) és zöld jelzésnél. Kamionig azért nem mennék el.
A Soroksárin keresztül vezető bringaúton tekertem, pont a híd alatt. Már vagy 3-4 másodperce zöld volt a lámpa, ezért lehettem elővigyázatlan (de b*ssza meg, zöld volt, nem kell annyira vigyáznom!). A híd pillére miatt nem vettem észre (eltakarta) a Soroksárról jövő legbelső sávban azt a sötétkék Skoda Octaviát, amely teli pirosban érkezett. Nem tudom a sebességünket megítélni, de én a másik oldalról indultam, nagyon nem tudtam felgyorsítani, ő pedig 30-40 (50?) körül jöhetett. Fékezett, én is fékeztem, de már hiába. Tudtam, hogy ebből karambol lesz, és fájni fog, aztán csak azt láttam, hogy a világ többször is megfordul körülöttem. A lökhárító eltalálta a bicillit, kilökte alólam, én pedig felrepültem, teli háttal érkeztem a szélvédőre, amit ripityára is törtem rögtön, majd a kocsi elé, a földre zuhantam.
A teljes sztori erre: http://www.istencsaszar.hu/?p=485




Hozzászólások
Uhh, képeket megnézve nem kis koccanás volt. A lábad, hogy úszta meg? Ilyenkor az szokott a lökhárítóval találkozni?
Ghost bike-nak jó lesz még a HT, de sajnálom, hogy tönkrement.
Azért szerethetnének fent jobban is és elkerülhetnének az ilyen esetek is.:)
Gottkaiser! Amíg az okozó biztosítója nem értesít, addig azért őrizd meg a bringát, mert be kell majd vinni szemlére.
...az egy dolog, hogy a rendőr felírta a becsült összeget ..vagy mi (:
utána, ha van kedved, felajánlhatod GB-nak (: az tök jó lenne.
CM -mez gyártás-4.
Süni
www.fabiano.hu
Ez olyan, mint a szervdonorság :)
*CMS*
Érdekes, de a jobb lábam (jobbról kapott el a kocsi) még csak meg sem horzsolódott. Én sem tudom, hogyan, de csak a bringát lőtte alólam ki a lökhárító.
Szerintem ne alkudj vele
1. tényleg lehet hogy csak pár nap múlva jön elő valami
2. nem biztos hogy tanul az esetből, mindenkinek biztonságosabb ha kivonják a forgalomból
Azt hiszem, nem fogok belemenni a fű alatti rendezésbe.
Szerintem se alkudj, max, ha többet ad, mint a brinyó értéke, akkor legalább megúszod a herce-hurcát a biztosítóval...
Egyébként ehhez hasonló velem is majdnem megtörtént, csak ott egy BKV-búsz lett volna a hunyó. Én a Károly-kőrutat keresztező bringyúton készültam áttmenni. Álltam a pirosnál, és bambán néztem jobbra, mikor rájöttem, hogy jé, zöld. Léptem is a pedálra, és mikor éppencsak megindultam, elhúz balról egy búsz, kb 10 cm-re az orromtól (az elinduláshoz még előre is hajoltam kicsit...) A keréktől volt vagy 1 centire... Szóval, ha nem vagyok bamba, és kilövök a zöldnél, bukok 1 dimenziót... (és még azon paráztok itt, hogy a sok bringás átcsorog a piroson...)
A buszt légyszi rövid u-val. :)
Amúgy Istencsászár, kurva nagy mázlid volt. És szerintem se menj bele az alkuba, viszont a biztosítótól harcold ki a bringa árát vagy még egy kicsit többet.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Átolvasva, nem is az az ú a legfőbb baj... :)
"(és még azon paráztok itt, hogy a sok bringás átcsorog a piroson...)"
Halkan jegyzem meg:
Azért benne van a piroson átcsorgásban az is, hogy figyelsz minden létező irányra, hogy szabad-e az út. A telezöldnél meg bízol a másik félben, hogy megáll, és nem győződsz meg arról, hogy tényleg megállt-e. Ez a túlzott bizalom sokak életébe került már. (persze van a másik típus, aki észnélkül megy át a piroson, az azt hiszem tényleg nem érdemli meg az élet.)
Sokszor nem is a lámpát figyelem, hanem a forgalmat. Az Astorián szokott minden reggel olyan zöldem lenni, aminél még 5-6 autó simán elmegy előttem keresztben (még átférek én is típusúak)
Volt nekem is majdnem halállal végződő esetem, amikor nekem zöld volt, és a baromm a Thökölyről fordult balra nagy ívben a Hungáriára, ami ott a belváros felől tilos. Csak a lassúságomnak köszönhettem az életem.
Kellő tapasztalattal a piroson való áthajtás sokkal veszélytelenebb, mint átgangolni a zöldön. Hiába szabálytalan, sokszor így biztonságosabb.
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
a hétvégén az astorián forgalomszámláltam (kevés bringás, sok autós :( és a kossuth lajos utca-rákóczi út tengelyen _minden_ lámpaváltásnál átment még min. 2-3 autó a telipiroson. azaz pontosan akkorra érnek oda mondjuk az erzsébet híd irányából a kereszteződésbe, amikor a múzeum krt-ról egy gyorsan induló bringás beér középre...
Ne alkudozz, ne üzletelj!
Az ilyenek nem érdemlik meg.
Valszeg nem az első esete a piroslámpával.
Mikor elcsapott a gyász, azt mondta, hogy megveszi a bringát. Rögtön 300 ezret mondtam neki.
Volt ma a királyi egyesen valami műsor ahol a közlekedési balesetek gyászos mutatóiról diskuráltak.
Egy öreg fazon elmondta a bécsi megoldást a piroslámpákra.
Áthajtott a paraszt, rendőr jött és azonnal egy 500 eurós csekket adott át a szabálysértőnek. Nincs lacafaca.
Nem árt, ha kikéred egy ügyvéd véleményét és tanácsot kérsz a lehetőségeidről. (kerékpár vásárlása, utazási költségek, fájdalomdíj, stb.)
menjen csak hivatalosan, úgy gondolom... van itt elég káosz meg fűalattiság, pont elég már.
és természetesen örülök, hogy nagyjából megúsztad :), és sajog a szívem a gépmadár láttán :(
fire in the hole! http://mezeikrisz.fw.hu
Jobbulást! Ember, te betonból lehetsz, ha így összetörted azt a nyomorultat.
Az alkuba ne menj bele, mert legközelebb is el fog csapni valakit.
Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________
Nos, a sztori egy kicsit folytatódik, majd egyelőre lezárul a konklúzióval. Update 2 címszó alatt, a képek fölött.
http://www.istencsaszar.hu/?p=485
Néhány tipp:
Amíg nem zárul le az ügy, addig ne csinálj semmit a bringával. Lehet, hogy egy az egyben bekéri a biztosító.
A másik, hogy van néhány olyan alkatrész, ami szemre lehet, hogy sértetlen mégse próbáld senkinek se odaadni. Ilyenek a következők: nyeregcső, stucni, kormány.
A képeket elnézve a villa is meghalt,, így tényleg egy GhostBike-nak való dolog.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Persze, mindez csak akkor lesz, ha már csengetett a biztosító, és nem kell nekik a bringa.
Ha utólag azt mondod, hogy nem sérültél meg, akkor a végén téged büntetnek meg hamis tanúzásért. A kárt meg különben is ki kell fizesse a biztosító.
Igen, egyenes út a legtisztább, legrövidebb út.
Legjobb személytelennek maradni és tárgyilagosan lépni mindig elsőre, és úgy tovább az ügyben. Baleset volt, melyben valaki hibázott, valaki megsérült, s valakinek kára keletkezett.
Miért kellene ezt harmadik világbeli módon feldolgozni? Fájdalompénz, csúszópénz, hallgatás és eltussolás megfizetése... Kisszerü, rendetlen, elhamarkodott, rosszul átgondolt, telefonon lefolytatott magánegyezmények... Majd én hazudom ezt, te meg azt...
Megértem az ódzkodást a hivatal packázásától, a pénzéhes ügyvéd falkától, rendőrségi feljelentéstől, a huzavonától. De a síma út a legegyszerübb út és a történtekért mindenki fizet, mindenki elégtételt nyer, de nem a másik kárörömére vagy bűntudatára, hanem egyszerüen azért mert úgy rendes és jó.
_______________
Fölment a pumpám.
Szia!
Marha nagy mázlid van!
Engem 18.-án csaptak el a Mester utcában, a figura balra kanyarodott, én meg az álló kocsisor mellett mentem a körút felé, és nem láttuk egymást, egyszercsak ott volt, én meg a földön feküdtem. Nagyon fájt a bal térdem, de tudtam menni, én sem mentem orvoshoz, hanem megkértem a férjem, hogy vigyen haza kocsival, a bringának ugyanis komoly sérülései voltak. Még a földön fekve kértem, hogy írják fel a rendszámot, és egy telefonszámot, amit ott a helyszínen visszahívtam, így az enyémet már nem kellett felírni, és nem mellesleg meggyőződtem róla, hogy a szám jó. :) Mondtam az embernek, hogy elviszem a biciklit szevizbe, és ki kellene fizetnie a számlát. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt, még el is vitt volna a suliba (oda igyekeztem, zh-t írni, gondoltam így időben odaérek), de nem fért be a bringa a kocsiba.
Mivel a térdem egyre jobban fájt, estére már meg sem tudtam emelni a lábam, másnap elmentem az OBSI-ba, és azóta itt heverek, bokától combig gipszben.
Péntekre kész lett a bringa, megkértem az embert, hogy menjen be a szervizbe, és fizesse ki. Tényleg tök normális volt, bement kifizette, és felhívott, hogy ki van fizetve (20000 forint volt). Még sokszor elnézést kért, és jobbulást. Végülis szerencsém volt.
Tök jó arc lehetett a fazon. Zsebből fizet, hogy ne a sebesültnek kelljen a mocskos biztosítója után rohangálni pézért.
Örülök, h ennyivel megúsztad, és annak is, h nem egyezkedtél. Azért piroson átmenni... a tetteiért mindenki vállalja a felelősséget!
Ha tisztességes lenne az autós, akkor magától sem ülne egy ideig újra kocsiba. 4-5 mp-es piroson átmenni elég durva, ezt nem lehet figyelmetlenséggel magyarázni.
http://www.indavideo.hu/video/Az_utolso_figyelmeztetes
__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -
> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!
Hali!
ha beleszólhatok: az autós ajánlatát semmiképpen ne fogadd el! a bringáról semmit ne távolíts el! még a kulacstartót sem! egyrészt értéknövelő, másrészt a biztosító a kárszemlén nem szereti, ha már hozzányúltak a sérült eszközhöz! javaslatom: kérj egy állapotfelmérést és szakvéleményt egy bringaszervízben, hogy mennyi a kár, mennyibe kerülne a javítás, stb, stb. itt a valós ( :-) ) értéket meg tudják mondani és nem kell egy - a bringák területén esetleg járatlan biztosítási kárszakértővel egyezkedned. másrész nem is kell elfogadnod azt, amit a biztostó felajánl, érdemes egy ügyvédet megkérni, hogy írjon levelet a biztosítónak, amennyiben szerinted kevés az az összeg, amit a biztosító felajánl. kérhető továbbá: kosztfeljavítás (vitaminokat, gyógyszereket és egyéb táplálékkiegészítőket kellett enned-szedned a gyógyulásod érdekében), a kárügyintézéssel kapcsolatos költségeid megtérítését is kérheted (ezt illik számlával, blokkal igazolni - pl.: bkv bérlet, mert nincs mivel közlekedned, benzinszámla - ha olyanod van, stb.). Nem utolsósorban pedig KAMATOT kérj!!!!!! a kár összege a baleset pillanatában esedékes, ekkortól a kifizetés napjáig kérj kamatot a kárösszegre!!! a biztosító is tudja, hogy ez jár, de általában "elfelejtik" tájékoztatni a T. Ügyfelet róla. nem nagy összeg, de ha 1000 Ft, akkor is:-)
üdv
Két kerékre, akinek kivan a négy kereke!
Gyorsan elröppent ez az öt hónap, és csodák csodája, a biztosító kifizette a bicilli árát: http://www.istencsaszar.hu/?p=620
------------
Az Istencsászár világokat mészárol
A biztosítók így működnek. Akkor fizetnek, ha az ember keményen zaklatja őket. A vogonoknak éppen az a dolga, hogy elérjék hogy hamarabb feladd, mint hogy kifizetnék.
Ha átgondolod, ez elemi érdekük.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
tegnap ugyanez a szitu, csak en meg meg tudtam elotte allni. marmint a belso sav elott. bonnie
Életét vesztette egy biciklista Szekszárd közelében
A helyszínen meghalt egy biciklista Szekszárd közelében, aki személygépkocsival ütközött össze pénteken - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az 56-os úton történt baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, a rendőrség a helyszínelés idejére Decs, illetve Szálka felé tereli a forgalmat - mondta el Wiedemann Petra sajtóreferens.
http://www.gondola.hu/hirek/54154
Matt