Közbringa



A RABIC (RAdikális BICikilisták, de az is lehet, hogy Roppant Amatőr BICiklisták) a főváros közösségi közlekedésének fejlesztése céljából közbringa üzembeállításáról határoztak.
A közbringát bárki használhatja, a RABIC kérése csupán annyi, hogy értesítsd őket arról, hogy honnan hová mentél, és lehetőleg forgalmas helyen, pl BKV megállóban hagyd.
A közbringáról Magwas, a RABIC passzivistája a következőeket mondta el:
Rakjuk neki a földúton a szomszéd faluba a Józsival, amikor látjuk, hogy az út szélére le van dobálva vagy öt köbméter bringa. Nyélen voltunk, mert későn indultunk a mítingre, ezért nem álltunk meg. Este mire visszamentem, már csak egy régi női Csepel tanyabájk volt ott, meg némi alkatrész, hát azokat hazavittem. Épp másnap mentem a fiximért, lábaimmal a földön, mint a bogarak. Arra gondoltam, hogy milyen király lenne, ha a buszmegállóban várna egy bringa. Hát így született az ötlet.

A bringát a kerékpárosok a II. RABIC bulin fogják a közszolgálatra felkészíteni, majd kisebb összegben fogadásokat kötnek arra, hogy hány napig kapnak róla életjelet. Ha látod valahol, te is jelezd!

A közbringa a következő feliratot viseli:


KÖZBRINGA
Ezt a bringát bátran használhatod, csak a következőekre kérünk:
- Használat után forgalmas helyen hagyd, lehetőleg BKV megállóban
- Használat után tudasd velünk, hogy honnan hová mentél vele
- Ha úgy gondolod, hogy szerelésre szorul, akkor is értesíts minket
Köszi: RABIC
telefon: 30/3830791 (alapdíjas sms)
internet http://keroutinform.freeblog.hu (komentezz bármelyik bejegyzéshez)
email: kozbringa@gmail.com

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
magwas képe
magwas
1 sze, 2007-06-27 16:15

Kiricsi Karola kedvéért készítettem ezt a bejegyzést sajtóhírnek, de ha van kedved, nyugodtan küldd el a kedvenc újságíródnak.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Csapágy képe
Csapágy (nem ellenőrzött)
2 v, 2007-07-08 17:46

Csákó. Oszom véleményedet h le kell zárni a várost. Én mint közveszélyes soför nem egyszer látom mikor egy vasfejű megszivat egy biciklistát ilyenkor az a szerencse h transittal vok és hát rátudok ilyeszteni, metapasztalják h milyen ha a kisebbet bántják... én is azért járok atoval mert a munkám igényli. sajnos... Nah csumpi

magwas képe
magwas
3 k, 2007-07-10 12:35

Sic Transit gloria mundi.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

pethodavid képe
pethodavid
4 sze, 2007-06-27 16:48

yes, yes, yes!
Rabicon ki is próbálom :)

szerk: Rabicon ki is próbálnám, ha nem Sopronban lennék :)

norbijúzer képe
norbijúzer
5 sze, 2007-06-27 16:49

egyszer csak beindul a százasért kölcsönözhető bringa program is...
(berakod a zárba a százast, mint a bevásárlókocsiba, aztán amikor a bringát leteszed, a százast visszakapod.)

valahol el kell kezdeni, hajrá közbringa!

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Mumin képe
Mumin (nem ellenőrzött)
6 sze, 2007-06-27 17:26

Tipp: a harmadik nap után el fog tűnni, hogy aztán 9 hét múlva felbukkanjon Rákoskeresztúron. Onnantól pedig folyamatos életutat kapunk egy ottani megszállottól, aki minden estéjét arra szánja, hogy megkeresse, melyik megállóban tették le.
A végső helye pedig a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálja lesz, ahonnan senki sem jön el vele, és senki nem megy érte ki, kivéve egy RABICost, aki elhozza, hogy Ghostbike legyen belőle.
De mire ez megvalósul, már 300 közbringa lesz Budapesten, és egy megyei jogú város közgyűlése (egyhangúlag) határoz arról, hogy 150 közbringát helyez forgalomba.
Az Index dossziét készít a történetből.
Hát ez az én tippem.

zsoltee képe
zsoltee
7 sze, 2007-06-27 18:09

Magwas a történelemkönyvekbe fogsz kerülni! :D

Zsoltee

norbijúzer képe
norbijúzer
8 sze, 2007-06-27 19:31

mint közelekedési miniszter!!! :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

addisz képe
addisz
9 sze, 2007-06-27 18:15

Ez nagyon klassz ötlet, sok-sok közbringa kéne, máshol ugye ez műkszik is rendesen. Kíváncsi vagyok, itt mi lesz...

magwas képe
magwas
10 sze, 2007-06-27 20:20

Konkrétan ez a konstrukció (kitesszük a bringát, amíg haza nem viszi valaki) sehol nem működik.
Azt hiszem legalább Amszterdamban és Bécsben próbálkoztak meg vele, de lába kelt a bringáknak.

Az a konstrukció működik, hogy a bringa igénybevételéhez le kell húznod a bankkártyádat,
és ha meglesz a bringa, akkor nem vonják le a foglalónak számító összeget, csak a bérleti díjat,
ami egy bizonyos időhatár alatt nulla euró.

De ha ellopják, akkor is egy emberrel több fog bringázni;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
11 cs, 2007-08-23 11:54

Ez mind rendben van hogy le kell zárni a belsőbb kerületeket, de akkor úgynevezett városi autó pályákat kéne építeni, mint az a többi világvárosban van. Az Én iskolámmal is csináltunk már több ilyen tanulmányt, ha a autós közlekedést ki lehetne szorítani a belvárosból, az egész belvárosi részt sétáló utak, és bringa utakká lehetne kiépíteni...
Csak meg kéne építeni ezeket az utakat.

ÜDv: DÉÁ: Útépítő mérnök...
elszánt bringás.

dobákpeti képe
dobákpeti
12 cs, 2007-08-23 15:03

Már megbocsáss, de ez elég elvetemült ötlet... Az autópálya nem a városba való! Ott élni szokás (jobb helyeken) Egyrészt hangos, másrészt szmogos, ja és te mit bontanál le a kedvéért? Melyik kerületet? Ugyanmár!
Persze az útépítő mérnököknek biztos jól jönne egy ilyen gigaberuházás! :)

Ráadásul ez itt offtopic...

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

phorvath képe
phorvath
13 cs, 2007-08-23 16:40

</strong>

bonnie képe
bonnie
14 cs, 2007-08-23 17:59

jeeee, ez mukodik kulon hsz-ben is? bonnie

zsoltee képe
zsoltee
15 p, 2007-08-24 22:09

Ha a nyitvahagyást is szabálytalanul dolgozza fel a böngésző, akkor a lezárást is úgy illik neki :)

Zsoltee

dobákpeti képe
dobákpeti
16 h, 2007-08-27 13:17

Ezt most itt nem nagyon értem, hogy miért lett félkövér a szövegem. Én nem használtam egy darab strongot se...

Egyéként hogy kell ezeket lezárni? Próbáltam szimplán egy per-strongot betenni, de az nem használt.

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

Hemü képe
Hemü
17 h, 2007-08-27 15:53

Nem te voltál, hanem a fölötted lévő. A "válasz" már félkövér neki.

______///Hemü\\\_______
\ ...Lövöööölde tééééér... /

dobákpeti képe
dobákpeti
18 cs, 2007-08-30 01:03

Hát ez az! Mire használta a strongot?
Kiemelni a választ, hogy rájöjjünk: erre biza reagálni kell!? :)

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

bonnie képe
bonnie
19 cs, 2007-08-23 15:11

melyik iskola ez, ha szabad tudni? ha nem publikus, akkor toljad nyugodtan privatban!
es ki nem zarta le a strong-ot?!
bonnie

Hedgehog képe
Hedgehog
20 p, 2007-08-24 19:04

Megint a helyesírás miatt?
(:
No igen...

Süni

bonnie képe
bonnie
21 p, 2007-08-24 21:55

felek tole,h valami felsooktatas van a dologban... a szemlelet az, ami nem tetszik. a helyesirason mar fenn sem akadok. bonnie

krtek képe
krtek
22 sze, 2007-06-27 18:18

Nahát, ez nagyon jó!
Egy hónapja Barcelonában láttam elôször saját szememmel ezt a dolgot. Baromi büszkék egyébként, hogy mennyire biciklibarát városuk van, rengetegen nyomják két keréken, nem is emlékszem, hogy láttam volna dugót. (igaz, legtöbbször a belvárosban voltam, de hát BP-n is miért nincs lezárva a belváros?)
Mindenhol normális, használható tárolók, minden metrófeljárónál (10 vonal van), le is fotóztam párat (furán néztek, hogy mit fotózom a bicikliket :))
Szerintem itt az elsô nap megfújja valaki, én kb. 3 órát tartok reálisnak, hacsak nem CM-esek adják egymás kezébe folyamatosan. De valahol el kell kezdeni. Olyasmi dizájnt kellene neki kialakítani, hogy ha valaki ellopja, ne tudja eladni, mert azonnal felismerhetô, hogy ez egy közbringa. Pl. belehegeszteni olyan elemet, ami csak erre jellemzô.
Ezentúl ha hozzájut valaki bármilyen HASZNÁLHATÓ biciklialkatrészhez, ami neki már nem kell, össze lehetne gyûjteni és építgetni belôlük közbringákat.
Big riszpekt, szurkolok nektek!

magwas képe
magwas
23 sze, 2007-06-27 20:31

A dizájn:
Egy régi (80-as évek, rudazatos elsőfék) női Csepel tanyabájkról beszélünk, amelynek a dinamós világítását fogjuk felújítani, ezen kívül tele lesz csíkozva fényvisszaverő matricákkal, és a kerékpár közbringaságát hírdető felirat a hátsó kerékívben lesz kétoldalt, egyúttal szoknyavédőként is funkcionálva. Ezen kívül várhatóan lesz rajta bőven CM matrica és küllőkártyák is.
Legalábbis a terv ez, a gyakorlat attól függ, hogy ki mit hoz a RABIC bulira.
A vázszáma megvan, lásd az öt köbméter bringás topikot.

Tehát biztosítva lesz mind az egyedisége, mind az eladhatatlansága;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

krtek képe
krtek
24 cs, 2007-06-28 10:25

Klassz!
Ha kész, rakjatok fel fotót, pls!

hf képe
hf
25 sze, 2007-06-27 23:23

"Olyasmi dizájnt kellene neki kialakítani, hogy ha valaki ellopja, ne tudja eladni, mert azonnal felismerhetô, hogy ez egy közbringa."

Például ilyesmi dizájn a kresztábla, mégis el lehet adni......

---
Ez a zén oldalam

krtek képe
krtek
26 cs, 2007-06-28 10:26

na ja, meg a köztéri szobrok...

magwas képe
magwas
27 cs, 2007-06-28 11:50

Ezt a bringát egyszer már nem érte meg valakinek elvinni a MÉH telepig.
Reméljük a továbbiakban is fennt fog állni ez a helyzet;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Stenkey képe
Stenkey
28 sze, 2007-06-27 20:38

Sziasztok Criticallok!

Nagy ötlet!
De mivan mondjuk a jardokkal?!?
Pl: mennék haza melóból,mikor meglátom a közbringát,gondolok eggyet,s vinném dolgomra! De akkor azt hiszik,hogy most akarom ellopni.
Vagy ők is tudják,hogy mi az a "köz"bringa?
Én adok neki nem hivatalosan 1hetet,mondjuk 2-3nap megszakitással!
Aztán valami múzeumba kerül:Szimpla,vagy valami ilyesmi bicóbarát helyre.
-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

magwas képe
magwas
29 sze, 2007-06-27 20:40

Rá van írva: bátran használhatod.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
30 sze, 2007-06-27 22:33

Hájpó!

Meggora a bringa vázvasának kerülete? (a madricza miatt)

magwas képe
magwas
31 cs, 2007-06-28 07:30

Felsőcső kerülete 8cm, alsó cső 9.5cm, keresztcső 9.5cm
A köztük lévő távolság merőlegesen mérve felül 7.5cm, alul 10cm.
Felsőcső hossza 58cm (alul mérve, felsőcső hossza 59cm felül mérve.
Támvilla 51cm, láncvilla 45cm, keresztcső 52cm, minden méret a háromszög belső oldalán mérve.

Cinálsz feliratot a hátsó háromszögbe két oldalra is?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
32 cs, 2007-06-28 15:11

A szöveg készen, ma fóliázom több darabot és majd ott felrakoljuk. A "KÖZBRINGA" feliratot gondoltam megjeleníteni yól a csöveken. Kellett ahoz méret. Mostan cinálom 4.5x28 cm méretben. Ragasztjuk azt a vasat rendesen. :)

pethodavid képe
pethodavid
33 cs, 2007-06-28 15:38

fotót mindenképp rakjatok majd fel!

Spedee képe
Spedee (nem ellenőrzött)
34 sze, 2007-06-27 20:42

Nagyszerű ez a közbringa.. Délipu., Keletipu, Blaha környékén, Moszkva, Feneketlen tó -nál, Árpád híd -budai hídfő, a teljesség igénye nélkül placconként 50-80-100 kerékpár.. (bejön egy vonat/ 15 utas minimum )
Ahogy egy gépkocsit is bérelni lehet, úgy egy bicót is..
Mezei netes-hálózatos tagságos ügyintézéssel, vagy mágnes kártyás, pontlevonós, kredites, tessék választani :)) "SZERINTEM"
Több lerakó helyet kialakítani a városban (lásd nagy bevásárló cégek kerekes kosarak) és akár begyüjteni őket időnként körjárattal.. Így általány díjjal kötetlen felhasználás biztosítva.. (igény szerint tagnál a bringa, de saját felelősség és mikor elhagyja a várost lead a Pu-on.
Ejj ha ide már út is kellene..
Kérdés kinek mi a fontos? :) A fővárosi tömeg közlekedés vezérkart tömködni, vagy élhető fővárost teremteni? :)
Lezárjuk és Parkosítjuk a kis és nagy körutat! :) Peace

Stenkey képe
Stenkey
35 sze, 2007-06-27 21:02

"Lezárjuk és Parkosítjuk a kis és nagy körutat! :)"
...Aztán nem bringázunk,mert a füre lépni/tekerni tilos! :)

-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

boci képe
boci
36 sze, 2007-06-27 23:16

mint mondottam, viszek madricát maradékot, fényvisszavetőst pirosat-sárgát-fehértet, és gyorskötegelőt. oszt díszíccsük fel jól.

Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!

Wolf képe
Wolf (nem ellenőrzött)
37 cs, 2007-06-28 12:21

magwas, a rabicos topikba kommentelted, hogy esetleg kellhet rá belső. Nekem van épp két fölös (használt, de teljesen fasza) 26-os belsőm otthon, bár elég szafaládék. Meg ha tanyabájk, akkor talán 28-as a kerék, nem? Namind1, ha jó rá, és kell még, akkor írj lszi a banindr[giliszta]gmail[pötty]comra, és elviszem őket.

phorvath képe
phorvath
38 cs, 2007-06-28 16:07

Nekem van 2 zsír új 35x622-es belsőm. Az új külsőbe nem megy bele, úgyhogy felajánlom szívesen. Ha jól látom, a tanyabájkba éppen jó lehet. Ráadásul autószelepes.

A lezárására meg fel tudok ajánlani egy Citadel U-lakat (bocs, csak vicc volt), gumipókot.

phorvath

magwas képe
magwas
39 p, 2007-06-29 16:38

Kelleni fog két belső is. A külsőre 40-635 van írva. A bulira szállításhoz bele fogok erőltetni egy 28-622-höz való szingószelepes belsőt, de az nem hiszem, hogy sokáig bírja.
A hátsó külső is elég ramaty állapotban van, ahelyett is kéne másik.

A gumipók jó ötlet, a közszolgálati kerékpár teherhordozó kapacitását fokozandó.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

ropy képe
ropy
40 p, 2007-06-29 16:42

Gazsó szervíz ott van közelben, van neki alkatrész is. Szerintem pártolná az ügyet, de ha mégsem ócon veszünk ott mindent.

zsempi képe
zsempi
41 cs, 2007-06-28 12:56

háháh, ez naggyon jó 5let! éljen sokáig a közbringa!

tkekesi képe
tkekesi
42 cs, 2007-06-28 14:23

Télleg, mekkora faja lenne ha monjukd mikor leszállok a nyugatiban a vonatról 100ér kapnék egy bringát és azzal lehetne tovább szelni a város....:)))
Nomajd egyszer idáig is eljutunk ha eleget bringázunk sokan:)
És miért van az hogy a szigorlatok mindig a legjobb bringázásokat ütik???? :(( Most is, utsó péntek, hungaroring, hétfőn meg BMEmatekszóbeli....áááááááááá

Györgyi képe
Györgyi
43 cs, 2007-06-28 16:15

Optimista:nagyon jó hurrá,éljen!
Pesszimista:ha nem lopják és adják el,mint használható kerékpárt,akkor valami fémkereskedésben végzi.
Sokkal rosszabbak az emberek,mint hogy ez beváljon,pedig de jó lenne....és majd vki hazaviszi,mert hogy reggel úgyis kell neki....

...................................................

No para!Normális tevékenység!

urga képe
urga
44 cs, 2007-06-28 18:28

Bizalom nélkül nincs élet - szerintem nagyon jó ötlet!

Dragon képe
Dragon
45 cs, 2007-06-28 20:49

A projekt valóban a bizalomról kellene, hogy szóljon és kb. egy jegy árával arányosan! :)
Tiszta levegőt a fővárosba!

Spedee képe
Spedee (nem ellenőrzött)
46 cs, 2007-06-28 18:37

Kedves Gyögyi! Mint látom olvastad is az írást és a figyelmed is felkeltette. Ennek nagyon örülök! Viszont akad amiken átsiklott.. Az autó-bérlős mintára, regisztrációs -tagkártyás- számítógépes, mágnes kártyás, azonosító-számos bringa, napjában többször begyüjtve lerakó helyekről, majd hiány esetén egyének felelőség által adat után felkeresős elmélet. Talán ki lehetne próbálni.. Más nem köss biztosítást :)) ez az ország úgyis ebből él..

Györgyi képe
Györgyi
47 cs, 2007-06-28 20:43

Nincs az a tagkártya,regisztráció,akármi ami megvédené a bicajt,ha valaki lopni akar,lopni fog.A kocsikon is átütik az alváz-meg motorszámot,meg kikódolják a műholdas ketyeréiket/ehhez nem értek/.Itt oldalak szólnak arról,hogy lakatolj,hogy ne és hány lopás van naponta...de tök jó lenne ha még több bringás lenne.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

KoBold72 képe
KoBold72
48 p, 2007-07-06 13:12

Gratula az ötlethez!
Hej, ha lenne egy raktárhelyiség, ahová le lehetne rámolni "roncs" bringákat, amiből közbringa, mutánsbringa, stb. célokra lehetne bütykölni való alkatrészt bontani!

A napokban láttam bringából újrahasznosított műhelyszéket:
roncs váz, az eleje (középagy előtti részek) leflexelve, széthajtott hátsó villák, nyereg a helyén. Háromlábú, stabil, kényelmes, kúl. :-)

Városi szintű közbringa rendszerben a spéci dizájn ("sárga taxik") a bringa egészben ellopása-eladása dolgot (Különben is, ki vesz meg olyan bringát, amihez bármikor fillérekért hozzájuthat?!), a nem szabványos méretezésű (fordított menetek? :-) ) alkatrészek pedig az alkatrésznek lopást gátolná. A "nem az enyém, szarok bele, nem vigyázok rá, lezúzom vaze" hozzáállás ellen nincs ötletem.

- - - - -
Következő járat indulása: július 13.
www.6efutas.hu

phorvath képe
phorvath
49 cs, 2007-06-28 16:15

Érdekes próbálkozás. Szerintem egy órán belül ellopják, leszerelik róla a táblát, és megpróbálják eladni. Legalábbis egy lezárt bringával tuti ez történne.

Az egésznek a propagandaértéke lehet nagyon nagy. Ha a nyári uborkaszezonban be lehetne juttatni valahogy a hírt a médiába, az nagyon jó lenne. :-)

Egy ötlet: lehetne számzáras lakatot használni hozzá, és a keroutinformon megadni a számát.

phorvath

hf képe
hf
50 cs, 2007-06-28 18:19

aki olvassa a keroutinformot az úgyis bringával van.

---
Ez a zén oldalam

magwas képe
magwas
51 p, 2007-06-29 16:26

Karola küldte eztet a bannert, felrakják a BKV oldalára (ez a támogatás, meg az erkölcsi).

http://magwas.boldlygoingnowhere.org/magwas/banner_kozbringa.jpg

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

ropy képe
ropy
52 p, 2007-06-29 16:36

Azért nem semmi. Nem tudok olyan civil kezdeményezésről amit a BKV ilyen gyorsan támogatott volna. Még ezen a szinten is.
Monjuk azért kissé antireklám a "KÖZBRINGA" a BKV számára. Lerakod a megállóban, teszel rá paperost melyen a következő áll: "Ne várjon a buszra, vár Önre a (köz)bringa!" vagy ilyesmi. :)

norbijúzer képe
norbijúzer
53 p, 2007-06-29 16:47

most kukacoskodós kérdés: a BKV mivel támogatja a közbringát?
oké, a szellemi támogatás is dicséretes, de ha valami konkrétum van még, az érdkelne! :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

dobákpeti képe
dobákpeti
54 p, 2007-06-29 16:49

Hirdeti. Ingyér. Gondolom ennyivel. Szerintem ez is nagy dolog!

dobákpeti
"Get up, stand up! Stand up for your right!"
petiBlog

magwas képe
magwas
55 p, 2007-06-29 16:55

Ingyér hirdeti. Ez szerintem pont elég is. Sőt, ha pénzügyi szemléletű akarsz lenni és átszámolod forintba a grafikus díját meg a hirdetési felületet a BKV oldalán, meg azt amit mi pakolunk a közbringába, simán kijöhet, hogy 80-90%-os a támogatásuk intenzitása.

Meg már eleve az is magas szintű jófejség, hogy a közbringa ötlete mellé odaáll a BKV.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

ropy képe
ropy
56 p, 2007-06-29 17:09

Nálad a pont!

norbijúzer képe
norbijúzer
57 p, 2007-06-29 17:16

persze karola nélkül nem lett volna ebből se semmi :)
jó, hogy odakerült a békávéhoz!

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

magwas képe
magwas
58 szo, 2007-06-30 15:14

Jött a nagybátyám Debrecenből, és menetképessé varázsoltuk a közbringát.
Kapott hátra belsőt, külsőt, elöl sárvédőtartó pálcát (úgy hajtogattuk méretre, több mint fél óra munka van benne).
Mindhárom agy beállításra szorul, a felniket belül is le kell drótkefézni (a hátsót nagyjából megcsináltam, de csak nagyjából), vannak törött küllők, az első külső is cserére szorul, a belső meg ki tudja milyen állapotban van. A rudazatos fék visszahúzórugója nincs meg (az mondjuk az én tanyabájkomon sincs meg, és elvagyok nélküle. Az elektromos cuccokat már említettem: gyakorlatilag teljesen fel kell újítani a világítást. A kormányt meg a vázat egy csomó helyen le kéne rozsdátlanítani.
Az most a bajom, hogy a festés időigényes művelet, viszont tök jó lenne a RABIC bulin elkészülni a közbringával.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Stenkey képe
Stenkey
59 szo, 2007-06-30 18:51

Sziasztok Criticallok!

Fel tudok ajánlani egy 26-os első felnit(acél),ha nem kell most akkor a küllő cseréhez,vagy a köv. közbringára jó lesz!
Továbbá vállalom,hogy:
...a közbringa lapos/defektes gumijait max. másnapos határidővel bárhol a városban cserélem/javítom!
Szeptember végéig(utánna külföndön leszek)
Csak tudomást kell,hogy szerezzek róla
Defekt sms: 06-70-548-16-24
Csak irjátok majd bele az üzibe,hogy:
hol van,defekt,vagy vágás,kell-e új belső,vagy elég a ragasztás!
Hiretelen ennyit tudok tenni a bicóért!
-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-
-KÖZBRINGÁT A KÖRÚTRA!!!

magwas képe
magwas
60 szo, 2007-06-30 19:56

Mekkora vagy!
A kerék majd a következő közbringához, a defektjavításban meg számítunk rád. (Bár szerintem hamarabb fog eltűnni, mint defektet kapni...)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Stenkey képe
Stenkey
61 v, 2007-07-01 13:49

Sziasztok Criticallok!

Akkor RABIC után csinálok egy külön topic-ot a defekt számnak,hogy ne itt kelljen keresgetni!
Talán 1-2 defektet meg él a közbringa,legalábbis én bizom benne!
-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

zsoltee képe
zsoltee
62 szo, 2007-06-30 23:16

Ha üzemképes már, akkor egy hétfői VIP tesztelésre megkaphatom átadás előtt a közbringát? Az én kétkerekűmnek a hátsója megúnta az életét, és már forogni se tud, úgy beszorult, szóval most vagy bogár leszek vagy békávé válok, de van egy pár elintéznivalóm hétfőn. Mondjuk az se mindegy, hogy hova kell elmenni érte, nem tudom hol tanyázik a tanyabájk...

Zsoltee

magwas képe
magwas
63 v, 2007-07-01 06:56

Hétfőn reggel fogom bevinni Budapestre, vélhetően 8:30 táján leszek vele Kelenföldön.
Úgy terveztem, hogy elviszem Ropyhoz a suliba, de ha kell a belsőnyócig be tudom vinni.
Vigyázat, nincs nagyon átnézve, még csak a gurulóképessége van biztosítva! De ha bevállalod, hogy a RABIC bulira elhozod akkor is ha közben szétesik alattad, odaadom szívesen. Keress a fenti elérhetőségeken a részletekért.

Jut eszembe, van egy pár felnim a garázsban, ha gondolod viszek olyat is. Van egy Favorit országúti első, egy Favorit országúti hátsó, aminek az agya kissé szét van szedve, két monti hátsó, meg vagy három darab 22-estől lefelé.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

zsoltee képe
zsoltee
64 v, 2007-07-01 07:17

Azt is lehet, hogy elmegyek Ropyhoz a suliba, és még hétfőn vissza is viszem oda? Hétfő este utaznék haza. Már ezzel cirka 4 buszjegyet spórolnék, de ha még az opcionális tennivalóimat is beleszámolom, akkor többet. Mi lehet gáz a bicajnál? 20-szal elgurulgat? Szerszámokat, belsőt meg foltozócuccost vinnék, más tartalék alkatrészem nem nagyon van.
A felni viszont jól jönne a dekatylon bicajhoz, akkor nyáron is tudnék gurulni vele. Az egyetlen követelménye az hogy 32 lyukú legyen, no meg guruljon :) Van ilyened?
Komplett hátsókereket azért nem akarok most venni, kölcsönkérni meg nincs pofám egész nyárra :D na meg gondolom azokon nem 8-as sor van, stb. szal csak 32 likas felni érdekel, de az nagyon.

Zsoltee

magwas képe
magwas
65 v, 2007-07-01 07:51

Akkor a suliba viszem a közbringát, ha Ropy is rábólint.
36 lyukú mindkét outi felni. Sheldon Brownnál erről is van cikk.
Szerintem hússzal elgurulgat a közbringa, de nem volt nagyon átnézve. Fentebb megtalálod, hogy milyen problémái ismertek.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

zsoltee képe
zsoltee
66 v, 2007-07-01 08:36

Ja hogy az agyak még nincsenek megszerelve. Nagyon gázos? Ha szétesne alattam útközben, akkor mit tudok csinálni? El tud értem jönni valaki? Vagy kikötöm u-lakattal és később értementek...
A fék nem gáz, kibírom egy napig, hogy ne nyomjam stéherbe kamion mögött :D csak 20-ról vmi reális idő alatt meg tudjon állni :)
A cikkben 28 vs. 36 a téma, viszont nagyon leleményes. 32-36 konverzió vajon hogy oldható meg? Mondjuk ez már küllővásárlással járna, mert trükközni kell különböző állású küllőkkel.

Zsoltee

zsoltee képe
zsoltee
67 v, 2007-07-01 14:23

írtam mailt a közbringának, plz nézd meg!

Zsoltee

Spedee képe
Spedee (nem ellenőrzött)
68 v, 2007-07-01 13:57

A sokszor emlegetett jó kis nemzetközi példa. Szép bringa út és a szükséges KRESZ táblák! Fincsi :)) érdemes megnézni:
http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://reseauvelo78.free.fr/img/la...

magwas képe
magwas
69 h, 2007-07-02 13:27

A közbringát bevittem Ropyhoz az oskolába, egyben megvolt az első közszolgálati útja is. Kelenföld-Tétényi#Etele viszonylatban.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

critical mass képe
critical mass
70 h, 2007-07-02 15:22

Főoldalon van a BKV.hu-n

Phaedra képe
Phaedra (nem ellenőrzött)
71 h, 2007-07-02 16:38

Baromijó ötlet! :) Remélem összetalálkozom vele, tuti megyek minimum egy megállót!

magwas képe
magwas
72 h, 2007-07-02 22:27

Máris kaptunk levelet:


Sziasztok!

Ez a Közbringa tök jó ötlet.

Koppenhágában láttam ilyet. Kb. kempingbicikli méretüek. A küllőknél (kör alakú műanyag) rekámtáblák vannak elöl-hátul - ez pénzt is hoz a karbantartásra.

Ki vannak láncolva bicikli tárolókban. Ott térkép is van, hogy hol találsz más tárolókat (hol rakhatod le.) Pénzérme bedobásával tudod levenni a láncot, mint a bevásárlókocsiknál a bevásárlóközpontokban.

Tömör gumijuk volt, hogy ne lyukadjon ki könnyen.

Sok Sikert.

(aláírás)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

KAMA3 képe
KAMA3
73 k, 2007-07-03 00:26

Viszek első, hátsó lámpát, két dinamót, meg vezetéket. Meg némi szerszámkészlet, az esetleges szerelnivalók elvégzése végett

és találtam egy 44/635 ös belsőt, ami kifogástalan állapotban van.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

magwas képe
magwas
74 sze, 2007-07-04 11:11

Tegnap útjára engedtük a Közbringát. Köszönet mindenkinek, aki segített a felkészítésében.
A tanulság az, hogy az ilyen öreg gépeket csak akkor szabad szétszedni, ha megfelelő műhely, idő, és pótalkatrész áll rendelkezésre.

Györgyi felajánlott három bringát közbringa céljára. Azt beszéltük, hogy a Millin lehetne valamelyik szombaton felkészíteni őket.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

magwas képe
magwas
75 sze, 2007-07-04 11:12

Ezt kaptuk:

"""
Hali,
nem kellene otthagyni a megalloban, ha fel lehetne szallni vele a hevre, anelkul, hogy a tizezer forintos birsag, vagy az ugyanennyibe kerulo havi 60 darab jegy demoklesz kardja logna az ember feje felett. Ha mar jopofizik a BKV, tegye ingyenesse a kerekparszallitast, vagy vezessen be megfizetheto haviberletet a hevre.
"""

Továbbítottam Karolának.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

krtek képe
krtek
76 cs, 2007-07-05 17:31

Tegnap este 6-kor a Moszkván volt a 61-es megállóban. Kísértésbe estem, de siettem és esett az esô, úgyhogy majd legközelebb kipróbálom. Hajrá közbringa!

Perillustris képe
Perillustris
77 cs, 2007-07-05 19:43

Kattints!

Tekla képe
Tekla
78 cs, 2007-07-05 20:21

Szuper :D

Gumikerekeken csendben suhantok, fürtjeid között napfény és menetszél játszanak...

norbijúzer képe
norbijúzer
79 cs, 2007-07-05 22:13

remek!

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

magwas képe
magwas
80 p, 2007-07-06 16:52

Shirály!

Csináltam RABIC szócikket is, hogy mindenki pontosan tisztában legyen azzal, mi is a RABIC valójában;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

adamekp képe
adamekp
81 p, 2007-07-06 00:08

Hej, nincs kiírva valahol hogy hol található? Mert ha pont a környéken van ahol épp én is, akkor lehet hogy párszor használatba venném (nopersze ha épp default gyalog vagyok).

Száguldás, bringa, szerelem, száguldás!
üdv adamekp

norbijúzer képe
norbijúzer
82 p, 2007-07-06 00:30

elméletileg aki elviszi, annak kéne valami infót adnia a közbringa hollétéről. de ezekszerint nem lett elég jól láthatóan ráírva. (bonnie kolléganője(?) sem írt róla, pedig ő nem ellopta)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Györgyi képe
Györgyi
83 p, 2007-07-06 01:27

Már azért az is nagy szó,hogy 2 napig tudtam hol van:) De az engem is érdekel hol van most,én "sokat"használtam:)

...................................................

No para!Normális tevékenység!

norbijúzer képe
norbijúzer
84 p, 2007-07-06 01:42

jaaa, te györgyi! hú, összekeveredtem a sorok közt :) na jóvan.
de te ménem írtad be, hogy honnanhova?

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

Györgyi képe
Györgyi
85 p, 2007-07-06 01:56

Tx.Én.Smst küldtem a számra.Fotót készítettem.Beírtam ide is.Mit akarsz mééééééééég? :)

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

          . képe
. (nem ellenőrzött)
86 p, 2007-07-06 15:20

Szeretnék meló után egy próbautat tenni vele Margitsziget. Nem tud róla valaki valamit? Még mindig a moszkván van?

Györgyi képe
Györgyi
87 p, 2007-07-06 20:09

Az egyébként megoldható valahogy,tudna valaki a lerozzant bicajokat majd pl.a lakásomig vagy nem tudom hova elvinni,mert az erkélyen elfér,de pl van gumi nélküli is,azt nem tudom hogy hozom el,tolni sem lehet :) Még nincs fix időpont,amikor mehetek érte,csak nem akarok akkor kapkodni.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Györgyi képe
Györgyi
88 p, 2007-07-06 22:49

Nos,biztos,hogy holnap/2007.07.07./a Blahán dekkolok majd két felújítandó közbringával,kb 11 körül,utána picivel,remélem étitsiga tényleg segít elhozni,aztán találjátok ki,hol és mikor mit akarunk velük csinálni.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
89 p, 2007-07-06 23:27

A sulihoz el lehet szállítani, csak szóljatok mikor lenne alkalmas kinyitnom a sulit.

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
90 szo, 2007-07-07 08:06

Amennyiben me nem jön l a suliba a közbringánakvaló úgy szerdán bent vagyok kb. 6-tól 12-ig a suliban.
Augusztus 3-án ott készítjük fel a köznek.

Györgyi képe
Györgyi
91 szo, 2007-07-07 08:12

11 körül hozzuk el a Blaháról,etitsiga segít,kb dél körül érnénk az isihez,ha úgy jó lenne neked is.Én szerzem a bringákat,csak azért kértem segítséget,mert szállítani nem tudom őket.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
92 szo, 2007-07-07 10:01

Most elindulok a sulihoz és kinyitom a kaput. Valszeg nem leszek már ott mire odaértek, de a bringákat betudjátok tolni hátra a tárolóhoz.
Szólok ott egy fickónak, hogy nektek van ott dolgotok.
Amennyiben gond lenne, hívjatok a 06 20 587 8210-s számon. Kint leszek a Millin.

Györgyi képe
Györgyi
93 szo, 2007-07-07 10:19

Ok,közben már hívott a magwas is,köszi.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Györgyi képe
Györgyi
94 szo, 2007-07-07 13:46

Letettük a bringákat a suliban.Köszi a segíccséget etitsigának :)

http://szabogyorgyi.blogspot.com/search?updated-min=2007-01-01T00%3A00%3...

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

rni képe
rni (nem ellenőrzött)
95 szo, 2007-07-07 15:19

ezt berlinben fotóztam két éve:
http://reni.cucca.hu/P1010157_k.jpg
a központban, de egy félreeső utcán volt hagyva

Györgyi képe
Györgyi
96 szo, 2007-07-07 15:39

És ez is közbringa?

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

KAMA3 képe
KAMA3
97 szo, 2007-07-07 22:48

asszem bérelhető a vasúttársaságtól.

annyira nem köz, mint a miénk, de ugyanazt a célt szolgálja, csak fizetni kell érte egy keveset.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

rni képe
rni (nem ellenőrzött)
98 v, 2007-07-08 21:12

aha, fizetős volt, a bringán volt valami kütyü, abba kellett a pénzt beledobni.

Környezetünk képe
Környezetünk (nem ellenőrzött)
99 v, 2007-07-08 22:05

Helló magwas ! Nem vág témába, de nem tudlak másképp elérni.
Használt gumiköpenyek gyüjtésének helyén gondolkodtam, s mivel a boltok "szűkösségük" miatt kiesnek így elméleti szinten: a BKV XI.ker Hamzsabégi úti buszgarázsára merült fel. Erre bármilyen telephely jó lenne 2-3 zsák tárolásához. Gondoltam pajta, de jó ne legyen "szemetes is"..
Itt jönnél a képbe a BKV-nál illetékes, hajlandóság feltérképezésére.. Esetleges hajlandóságod ténykedés előre is köszönet!

Használt külsők

Györgyi képe
Györgyi
100 sze, 2007-07-11 15:05

Megint sos segítségre lenne szükségem,1 db KÖZBRINGÁNAK valót kéne elhozni Kispestről,nem gurulóképes,úgyhogy valaki autós segítségét kérném,aki ma este vagy holnap egész nap el tudna érte jönni és letennénk esetleg a suliban vagy itt nálam.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Harry képe
Harry
101 cs, 2007-07-12 14:41

Imhol egy cikk a profitorientáltabb "köz"bringákról:
http://www.mfor.hu/cikk.php?article=37097&page=1

stone képe
stone (nem ellenőrzött)
102 v, 2007-07-15 20:41

ezt fokozni kéne, mindenkinek biztositani kéne saját cangát a városban, igy nemkéne másét ellopni.. nem fájna rá a foguk, es ha valaki elindul x megallobol valaki meg y bol akkor kb biciklit cserelnek es mehetnek tova, napkozben gyulne 1-2 canga a megallokhoz ha az munkahelykozelben van, de estere ugye mind elkopna me akkor meg megy mindenki haza
és igy folyamatos biciklivel valo kozlekedés lenne a varosban, nagyobb utakban meg bkv, hisz ezé haggyuk a megállóvan :)

puding képe
puding (nem ellenőrzött)
103 k, 2007-07-17 10:11

Kedves Csapágy!
Én osztom a véleményed, hogy meg kell tapasztalni milyen az, ha te vagy a gyengébb. Sajnos nem járok bicajjal, hanem gyalog és rendszeresen szívom, hogy a bicajosok végre valakinél erősebbek és rajtam, mint gyalogoson szeretnék ezt demonstrálni. Szóval nem jobbak semmivel sem az autósoknál, ugyanazt simán továbbpasszolják a járdán lévőknek.
És az sem tetszik igazán, hogy ebben a világban, amikor mindenki azzal van elfoglalava, hogy milyen csoportképző ismérv szerint üldözik őt, minek kell még egy mesterséges ellenállást gerjeszteni. Bicós ismerőseim mesélik mindig nagy beggyel, hogy hogy megmutatták ám az autósoknak, ők nem fogják betartani a kreszt, meg ilyesmi, mert az a szemét autós csak elüti őket és akkor majd jól meglátja. Hát tényleg megérné? Én eleinte még hittem abban, hogy ti valóban egy jobb társadalmat akartok, ilyen szép woodstocki gondolatokkal, de sajnos azt tapasztalom, hogy pont a legbunkóbb típusú autósok attitüdjeit veszitek fel - csak hát senki sem szólhat ellene, hiszen ti olyan gyengék, üldözöttek és szép lelkűek vagytok.

magwas képe
magwas
104 k, 2007-07-17 11:12

Kedves Puding!

Igen, a bringások között is vannak taplók. Az igazság teljes megismerése céljából azért javaslom, hogy olvass végig egy pár témát itt, és nézd meg, milyen válaszok érkeznek azokra a hozzászólásokra, amikor valaki leírja hogy huszonöttel ment a járdán, centizgette a gyalogosokat, stb.
Lehet hogy meg fogsz lepődni.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

puszpang képe
puszpang (nem ellenőrzött)
105 k, 2007-07-17 15:22

csüssz!
az a helyzet, hogy nagyon sok helyen elég szarul találták ki a kerékpárutat, mivel nem az úttestből választtották le, hanem a 2,5 méter széles járda közepére festették fel, így megszivatva a gyalogosokat is és a bringásokat is.
a váci úti tesconál is ez a helyzet. többszöt előfordult, hogy majdnem elgázolatk a kerékpárosok, mikor hatszáz kilót cipelve próbáltam kerülgetni a szembejövőket úgy, hogy nehogy a "kerékpárútra" tévedjek. szóval nem feltétlen a gyalogosok a köcsögök. =)

Puding képe
Puding (nem ellenőrzött)
106 h, 2007-08-06 17:20

Örülök, hogy valaki így látja :)

És ugye itt van még az is, hogy a biciklizés nem vallás vagy származás kérdése, előfordulhat egy bicóssal is, hogy valamiért gyalogolni kényszerül, sőt, esetleg az is, hogy valaki elviszi kocsival valahova :)

Azzal azonban teljesen egyetértek, hogy a belvárost le kell zárni!!!

Györgyi képe
Györgyi
107 k, 2007-07-17 16:53

Mivel ez a közbringa blog,megkérdezném mikor mi lesz a 3 db köznek felajánlott bringával?

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
108 k, 2007-07-17 19:49

A következő Pogócska utcai bulin processzáljuk őket.
Már ott vannak a suliban, vagy lemaradtam valamiről?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Györgyi képe
Györgyi
109 k, 2007-07-17 20:26

Már hárman is ott vannak a suliban,Ropy valahova bezárta őket.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
110 sze, 2007-07-18 00:02

És bizonyára éhezteti is szerencsétleneket, hogy aug. 3.-án erőtlenebben álljanak ellent a csavarjaik a szét- és összerakosgatási kísérleteknek.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Györgyi képe
Györgyi
111 sze, 2007-07-18 01:19

Ja,meg közben beletölti a lopásgátlós programot is.Ezek majd olyanok lesznek,hogy nem bíííírják ellopni őket.

De hogy milyen jó éjjel bicajozni.... ;)most értünk haza.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

rni képe
rni (nem ellenőrzött)
112 p, 2007-07-20 11:14
BlueBunny képe
BlueBunny (nem ellenőrzött)
113 v, 2007-07-22 03:04

Na most a közbringa ebben a formában ugye úgynevezett lófasz.

1. Nem itt él, aki elhiszi, hogy nem lopják el azonnal. Tök mindegy, hogy mennyire könnyen tudja majd eladni, ez nem érdekli: ellopja. A magyar ember* simán ellopja azt is, amire nincsen szüksége, csak hogy másnak ne legyen jó.

2. Másrészt igenis könnyen el fogja tudni majd adni. De ha nem, az sem érdekli, viszi.

3. A BKV azért állt mellé, hogy a jó hírét próbálja növelni, függetlenül attól, hogy a projekt lófasz. Értem, hogy ti nagyon örültök neki, de akkor is lófasz. Ha hisztek benne erősen, akkor is az.

4. És itt egy tipp, hogyan lehetne nem lófasz a projekt: ha a BKV a meglévő infrastruktúrájával támogatná ahelyett, hogy csak jópofizással támogatja. Azaz: minden olyan ponton, ahol a BKV-nak van helye és embere, ott és tőlük lehetne kikölcsönözni a bringát olyan összegű foglalóért, amennyibe egy új bringa kerül (például metróbejáratnál, ahol van hely pár bicajnak, és úgyis ott áll egész nap a csillogó szemű kaller ésvagy bittontági bácsi). Ugyanezeken a pontokon lehetne leadni, és akkor visszaadnák a foglalót, minusz kölcsönzési díj. Így lehetne elérni, hogy ne lopják el.

(A hitelkártyás módszer persze sokkal jobb, de ahhoz külön infrastruktúrát kéne kiépíteni, kártyaterminállal és speciális szoftverrel.)

____________
*meg a másmilyen ember is, erős a gyanúm.

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
114 v, 2007-07-22 05:38

A "Közbicikli" bizalmi elvre épül.
A BKV elvi támogatása kifejezetten hasznos.
Bringakölcsönzéssel pedig foglalkozzon az, akinek van rá elég pénze.

Györgyi képe
Györgyi
115 v, 2007-07-22 15:56

Köszönjük szépen a bátorító szavakat,én attól még nagy örömmel gyüjtök közbringának valót,ugye legalább annyival több ember bringázik...mi meg lelkes kis csapat lettünk a közbringaproject közben/is/.Ha 1-2 ember nem kezdi el,akkor sosem jövünk le a fáról sem,vagy ilyesmi ;)

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
116 v, 2007-07-22 22:32

Mit mondjak erre? A lófaszt;)

Persze hogy tudtuk, hogy nem lesz hosszú életű. Mellesleg én éppen három napra tippeltem, és bejött.

Népszerűsítettük egy kicsit a bringázást meg azt az ötletet, hogy kellene (nyilván rendes infrastruktúrával) közbringa, és közben jól éreztük magunkat. Ezek a célok én úgy gondolom, hogy teljesültek.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
117 v, 2007-07-22 05:42

Ki tud erről valamit?

Györgyi képe
Györgyi
118 v, 2007-07-22 15:52

Hát csak hallottam róla,de itt Bp-n van egy szálloda aki ad bicajt,vagy lehet,hogy több is,egy biztos van.És azok bicajtúrát is szerveznek.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Wuki képe
Wuki (nem ellenőrzött)
119 h, 2007-07-30 18:53

A probléma ezzel sajnos az lesz, mint a 100 Ft-ért elhozható bevásárló kocsinál... a kis gyökér gyerekek unatkoznak, verjünk szét valamit, az a bringa ingyen van, zuzzuk össze...A Nyugati tér éjszakai buszmegállójában sem hagynám :) valamiért...
Szerintem jobb lenne, ha lennének pontok, ahova be lehet öket vinni és csak személyivel vihetők el.Pl.: minden szállodában le lehetne őket tenni vagy ilyesmi...A szállodák egymással ugyis kapcsolatban vannak, egy ilyen azonosito rendszert ma már fillérekből meg is oldanának szerintem.A szállodák a város belseje felé egyre jobban sűrűsödnek , csakugy mint a dugok .

De amit emlitettetek bankkártyás megoldást, az azért nem lenne jó itthon, mert az emberek többsége fél a bankkártya használatától és nekem is megfordulna a fejemben, mi van, ha lehuzzák a pénzt...

Perillustris képe
Perillustris
120 k, 2007-07-31 00:49

Ejj, hát a bankkártya pontosan utóbbira való!

Wuki képe
Wuki (nem ellenőrzött)
121 h, 2007-07-30 18:53

A probléma ezzel sajnos az lesz, mint a 100 Ft-ért elhozható bevásárló kocsinál... a kis gyökér gyerekek unatkoznak, verjünk szét valamit, az a bringa ingyen van, zuzzuk össze...A Nyugati tér éjszakai buszmegállójában sem hagynám :) valamiért...
Szerintem jobb lenne, ha lennének pontok, ahova be lehet öket vinni és csak személyivel vihetők el.Pl.: minden szállodában le lehetne őket tenni vagy ilyesmi...A szállodák egymással ugyis kapcsolatban vannak, egy ilyen azonosito rendszert ma már fillérekből meg is oldanának szerintem.A szállodák a város belseje felé egyre jobban sűrűsödnek , csakugy mint a dugok .

De amit emlitettetek bankkártyás megoldást, az azért nem lenne jó itthon, mert az emberek többsége fél a bankkártya használatától és nekem is megfordulna a fejemben, mi van, ha lehuzzák a pénzt...

magwas képe
magwas
122 h, 2007-07-30 19:51

A közbringa nem megoldást próbál adni. Ahhoz mi kevesek vagyunk. Csak próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy lehetne ilyet csinálni normálisan is. És közben jól szórakozunk.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Györgyi képe
Györgyi
123 h, 2007-07-30 20:15

Például most pénteken is!

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Matt képe
Matt
124 sze, 2007-08-01 23:50

Sky-nak!

Ilyen "volt" az első közbringa...(((

http://picasaweb.google.com/MattKepek/KZbringaSzerelSUtN

Matt

boci képe
boci
125 cs, 2007-08-02 00:58

a múltkor vittem fényvisszavető matricát sokat. a végén nem hoztam el semmit, mert amit vittem a "köz"-nek vittem. kérdésem, hogy abból van-e még (valaki netán hazavitte a maradékot) vagy vigyek egy keveset megint?

már csak kicsit Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

NYÉLEN FOGOM RAKNI, NEM A JÁRDÁN!

Györgyi képe
Györgyi
126 cs, 2007-08-02 18:46

Elvileg ropy eltette a suliban,de ha tudsz jobb ha hozol,mert egy kettő biztos nem árt.Azt nem tudom,hogy mindhárom szerzemény most lesz e felkészítve.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Névtelenropy képe
Névtelenropy (nem ellenőrzött)
127 szo, 2007-08-04 10:03

Tegnap elkészüle 3 közbringa, majd meglátoljátok azt is, hogy miként.

Györgyi képe
Györgyi
128 szo, 2007-08-04 10:33

ilyen volt:

http://szabogyorgyi.blogspot.com/2007/08/20070803ropy-buli-s-kzbringa-sz...

Egy nőit letettünk a Kelenföld városközpontban,két gyereknekvalót meg sky kapitányék raktak ki a Városligetben.
Ja,hazafelé esett az eső:)
...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Stenkey képe
Stenkey
129 szo, 2007-08-04 12:22

Sziasztok Criticallok!

3 újabb közcsoda!
Sajna mostanában nem nagyon voltam elérhető,de mint igértem az első közbicónál is a defektjavítást most is vállalom,amennyiben ezek közül valamelyik megéli azt!
Szeptember végéig (de jó is lenne,ha még akkor meglenne ezek közül egy-két... darab)!

defekt sms:
06-70-548-1624
-
-"közbringát a körútra"
-
"...fekete fehérben menetelt szépen a KRITIKUS TÖMEG,
hitét a kínzókamrák sötét hire sem törte meg..."
"Ákos:1956"
-
-CM minden hétköznap!!!
-

hubul képe
hubul (nem ellenőrzött)
130 v, 2007-08-05 01:27

Ez nagyon jó! Gratulálok és drukkolok!
Sajna még nem láttam, de ezután keresni fogom! :-)
És hogy a BKV-t senki ne becsülje alá: én is ott láttam a bannert, különben nem is tudtam volna róla!

Kéne egy felhívás szórólapokkal, minimálplakátokkal, stb., hogy akinek van rossz, garázsban porosodó, vagy egyéb nem kellő bringája, ajánlja fel!
Szept. 22-én lehetne egy közbringa-találka is!
Vagy a következő Tour / Retour de voks vagy hasonló rendezvényen ilyennel tekerni a politikusokhoz, akkor lejönne a médiában jobban.
Még gondolkodom, hogy lehetne belőle nagyobb eseményt szervezni, hátha...

Györgyi képe
Györgyi
131 v, 2007-08-05 01:33

Nagyon kedves gondolat a közbringa találka,de mire annyit mondasz fapapucs,általában már nincs sehol a közbringa:)nem panasz,de azt kell előbb elérnünk,hogy ne tünjenek el olyan hamar:)köszi.nézd a képeket,milyen szépet csináltunk belőlük.

...................................................

No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/2007/08/20070803ropy-buli-s-kzbringa-sz...
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

hubul képe
hubul (nem ellenőrzött)
132 v, 2007-08-05 01:29

elfelejtettem még, hogy mindenki tegye ki a wiw-re az üzenőfalra a dolgot, hogy terjedjen!
hátha...

Szatszang képe
Szatszang (nem ellenőrzött)
133 v, 2007-08-05 09:44

Szia\sztok!

Tök jó ötlet ez a közbringa, de ha azt szeretnétek, hogy ne csak 1 napig tartson a bringaállomány találjatok ki valamit. A bevásárlókocsis pénzberakóskivevős tök szuper lenne....háát.... csak ahhoz meg sok pénz kell kialakítani. Én szurkolok nektek!!! :)

Györgyi képe
Györgyi
134 v, 2007-08-05 10:26

A közbringa nem bérbringa.Bizalmi dolog lenne,ha több ember gyakorolná az olyan avitt dolgokat,mint a tisztesség.Mi azt szeretnénk,ha minél több ember bicajozna,mert az egy nagyon jó dolog;)

...................................................

No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/2007/08/20070803ropy-buli-s-kzbringa-sz...
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Matt képe
Matt
135 v, 2007-08-05 13:08

Az új közbringák képei:

http://picasaweb.google.com/MattKepek/KZbringa2

Matt

ropy képe
ropy
136 v, 2007-08-05 13:25

Bringa, mosoly, szalonna...

boci képe
boci
137 v, 2007-08-05 15:14

dönölű :)

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

NYÉLEN RAKOM A TRÁGYATIPRÓMMAL, NEM A JÁRDÁN!

phorvath képe
phorvath
138 k, 2007-08-07 22:00

Rossz hír: ma este kerestem a közbringákat a városligeti Kresz-parknál, de nem találtam. :-(

Csak azt remélem, hogy jó kezekbe kerültek, mondjuk szegény családok gyerekeihez.

phorvath

slow_rider ® képe
slow_rider ®
139 cs, 2007-08-09 15:51

az a helyzet hogy én vén öreg beteg bringás az idők folyamán felgyűlt rengeteg alkatrészeim (bringáim) java részétől szívesen megszabadulnék egy ilyen project javára, hova vigyem a szarjét??? (autóval...:()
r4hu@freemail.hu
06 70 626 97 83

Györgyi képe
Györgyi
140 cs, 2007-08-09 18:46

Köszönjük :)

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
141 p, 2007-08-10 08:02

Szerintem a Millire a Gébicsbe.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

slow_rider ® képe
slow_rider ®
142 p, 2007-08-10 23:09

az pálya
mer nekem igen közel
a "Pálya"
kit keressek?

magwas képe
magwas
143 p, 2007-08-10 23:12

Beszéld meg valakivel, aki fel tudja venni a kulcsot, hogy mikor hozod.
Mondjuk velem.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

slow_rider ® képe
slow_rider ®
144 szo, 2007-08-11 14:43

akkor most szombatos, az millinap ok?
telcsim 70/6269783?

Györgyi képe
Györgyi
145 szo, 2007-08-11 19:38

Akkor szerda este!
...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

slow_rider ® képe
slow_rider ®
146 v, 2007-08-12 09:13

http://www.bikecult.com/works/archive/05bicycles/freebikeKD.html
nézzétek mitt találtam...

Györgyi képe
Györgyi
147 v, 2007-08-12 10:01

Aha,tök jó.Láttad a mieinket,azok aztán....mekkorák vagyunk!

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
148 v, 2007-08-19 18:20

Hello!
Nagyon nagy ötlet ez a közbringa :)
Lehet tudni, hogy mostanában merre jár/járt?

magwas képe
magwas
149 v, 2007-08-19 22:07

Az egyik kicsiről volt egyetlen visszajelzésünk másnap...

Én valamelyik MÉH telepre tippelnék.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

magwas képe
magwas
150 h, 2007-08-20 22:27

Bonnie üzente:
"""
A rozsaszin-feher gyerek kozbringat most rajzoltuk korbe Martonvasaron
"""
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

boci képe
boci
151 h, 2007-08-20 23:14

óó!
Bonnie, erről bővebben infót :)

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

NYÉLEN RAKOM A TRÁGYATIPRÓMMAL, NEM A JÁRDÁN!

bonnie képe
bonnie
152 k, 2007-08-21 09:23

az eso mar epp alabbhagyott, mikor utban az esti tuzijatek helyszine (Baracs) -fele Martonvasaron szaguldoztunk keresztul, ahol korberajzoltunk egy figurat, aki ket kezeben egy-egy bringat tolt, a jobb oldaliban a kozbringat veltem felfedezni. sajnos vastagon kesesben voltunk, ezert nem volt lehetosegunk megallni, megkerdezni,h honnan-merre, de amennyit elsuhanva eszrevettem az az,h a laminalt lapok mar nincsenek rajta, tehat vszeg privatizaltak a kozbringat. :(
bonnie

zsoltee képe
zsoltee
153 k, 2007-08-21 21:09

eléggé szélmalomharcnak tűnik ez a közbringa :/ több a mocskos patkány tolvaj, mint a rendelkezésre álló közbringa...

Zsoltee

Györgyi képe
Györgyi
154 k, 2007-08-21 21:13

az utolsó hármat én szereztem és mostmár nagyon szomorú vagyok,h azt a nőit kiraktuk......tök jó volt.....
...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

DaM képe
DaM (nem ellenőrzött)
155 sze, 2007-08-22 08:14

Hát ez jellemő...

Ennyit róllunk "magyarokról" lopunk mit találunk, nehogy a köznek jó legyen. (kéne csinálni 10-20 gpsen nyomkövethetőt, vázba rejtett gps jeladóval! kivi lennék hová kerülnek, ha MÉH akkor megjelenni 1-2 fa testápolóval...)

jurta képe
jurta
156 p, 2007-08-24 15:10

Az a furcsa, hogy ha már az egész ország tudna a Közbringáról, és olyan "jó poén" lenne (és mondjuk az összes bulvárlap megírta volna, és az RTL klub naponta bemondaná, hol van), akkor nem lopná senki. Még akkor is, ha csak egy lenne, sőt, akkor még inkább. Gondoljatok az 1 fogyatékos kisfiú ügyére, http://www.hajrapeti.com (ez nem reklám, csak példaként egy hasonló jelenség!! én el se olvastam azt az oldalt!)

De mivel csak ti páran tudtok róla, hát ez van.

Sajnos vannak olyan (szerintem lelki sérült, önbizonytalan) emberek, akik ha látnak valami védtelent, azon rögtön erőszakot kell elkövetniük, hogy bizonyítsák, van még náluk gyengébb is! Egy közprédára hagyott tárgy pedig sajnos nagyon védtelen. Az első bekezdésben említett hírnév védhetné meg, vagy marad a csuda-security rendszer.

Györgyi képe
Györgyi
157 p, 2007-08-24 18:07

Kinn van a BKV címoldalán.

.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

slow_rider ® képe
slow_rider ®
158 sze, 2007-08-29 23:18

hajhaj, nem tudtam ma kimenni, de arra a hülye túra csepel váz-nyak-tábla-pajzsra vigyázzatok, ígértétek vissza...

vadalma képe
vadalma (nem ellenőrzött)
159 szo, 2007-09-01 19:00

Csodás dolognak tartom, ha valaki nyilvánosan vállalja: képes csak úgy, kedvdtelésből másokért tenni, ellenszolgáltatásban való reménykedés nélkül. Ha másért nem, már ezért megérte-megéri a projektetek. Nagy kincs a törekvésetek egy - sajnos - egyre inkább elszemélytelenedő társadalomban. De nem akarok borús hangú üzit írni, hisz épp most bizonyítjátok, hogy ott a szikra az emberekben :)) Ne adjátok hát fel, hisz még semmi sem kezdődött el, amíg a tévé le nem adja a dolgot :)

hf képe
hf
160 v, 2007-09-02 23:25

Az elejétől szimpátiával figyelem a közbringa ügyét és hát elég elszomorító a vége, még akkor is ha tudtuk hogy ez lesz.
Nem lehet hogy többet érne ha ugyanezt az energiát, amit a közbringa szerelésbe tesztek egy olyan rendszer megszervezésébe kéne inkább beletenni, mint a párizsi vélib? Mert annak van jövője és ugyanúgy támogatni fogja a BKV, az RTL klubban is szó lesz róla, stb.
Nos?

---
Ez a zén oldalam

Györgyi képe
Györgyi
161 v, 2007-09-02 23:54

Akik odaadták a használaton kívüli bicajukat mindannyian örültek, hogy közbringa lesz belőle, és egy kis munkával simán üzemképessé fogják azt varázsolni, és valaki örömmel használja majd, rajtam meg úrrá lett a szokásos pesszimizmus, nem rohangászom már olyan lelkesen, ha szól valaki, hogy itt egy bringa, elviheted... Mert egy sincs meg sajnos, azt a nőit nagyon sajnálom, de nem rinyálok már... ;)
.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
162 h, 2007-09-03 00:07

A Vélibhez azért nem ugyanaz az energia kell, hanem egy kicsit több. Ha szerzel egy szponzort aki megfinanszírozza a fizetésemet egy fél évre, összehozom neked, még burkolt bringák is lesznek;)

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Györgyi képe
Györgyi
163 h, 2007-09-03 00:11

Hát kicsit kevés a kezdéshez az az ingyér belső, az már biztos ;)
.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

hf képe
hf
164 h, 2007-09-03 01:03

Most meg Ti lettetek pesszimisták!

Naná hogy több energia kell, de hidd el, ha elkezdjük(elkezdenénk), lesz(lenne) belőle valami.

---
Ez a zén oldalam

Györgyi képe
Györgyi
165 k, 2007-09-04 00:32

Tőlem aztán kezdhetjük, folytathatjuk.......

.....................................................
No para!Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/

magwas képe
magwas
166 k, 2007-09-04 13:33

Rám jellemző, hogy erőn felül vállalok. De rendes közbringát nem lehet civil munkában bevállalni. Max azoknak a triggerelését, akik meg tudják cinálni profitorientáltan.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

Habi képe
Habi (nem ellenőrzött)
167 sze, 2007-09-19 13:15

Aloha testvérek!
Szreintem nagyon jó ötlet az az egész. Már Austria elött ki kellett volna találni, ugyanis ott már vagy 5 éve mükszik ez a bringás téma. Ahogy Norbijúzer is mondta, 1 százasért lehetne igénybe venni. Austriában is így működik.

slow_rider ® képe
slow_rider ®
168 sze, 2007-09-26 23:46

köszi, puszi, hogy vigyáztatok csepel tura "nyaktáblámra" míg nem leraboltam ma este, láttam a magwas rövid haját, no...

KillerFlyerRider képe
KillerFlyerRider (nem ellenőrzött)
169 p, 2007-11-16 05:13

5percet adok neki, és már csak a szintén pórul járt aknafedők jelzik útját:D...hacsak, monnyuk, nem rakunk rá egy jeladót, és ha olyan helyen van, ahol nem kellene, akkor értemegyünk, megbúboljuk a szemetelen kis izét:D, elmagyarázzuk neki, hogy így nem jó ám, majd megszabadítjuk a két lábától, akkor majd semmiképpen sem ismételheti fölöttébb káros szokását, majd miután ebben örömünket leltük és vigadtunk is felette:D, újra kezdhetjük az egészet az elejétől...és mindíg kacagunk a végén...meg az elején...:D

Ui.:...meg a végén...:D

zsoltee képe
zsoltee
170 p, 2007-11-16 17:03

ez a jeladó dolog nem hülyeség! mennyire drága vajon? ha olyan ár, amit össze tudnánk dobni, akkor érdemes lenne így védeni a köz-szamarat :)

Zsoltee

pata képe
pata
171 p, 2007-11-16 17:31

Nem néztetek kicsit sok James Bond filmet? :-) Ha olyan jeladót raktok bele, amit kilométerekről fogni lehet, akkor az szerintem nem fog tetszeni pl. a Hírközlési Felügyeletnek. A rádióspektrumot nem lehet csak úgy igénybe venni, egy van belőle és elég sokan szeretjük használni.

zsoltee képe
zsoltee
172 p, 2007-11-16 17:53

kár :) és akkor a jamesnek miért szabad? :D

Zsoltee

pata képe
pata
173 p, 2007-11-16 18:12

mer' ő a fizika törvényeit is át szokta hágni, a többivel is megbirkózik valahogy ;-)