Nem elég, hogy nekem a szombati időpont nem jó, még fel is idegesítenek.

Az előzmények dióhéjban

Van ez a szombati nyílt nap, ami nem sokkal ezelőttig tíztől egyig volt.
Sokszor próbáltuk ezt a megegyezést papíron rögzíteni, de a BOK (Budapesti Olimpiai Központ, a.k.a Baszunk az Olimpiára Készülni) vezetői mindig elzárkóztak ez elől.
A BVSC elkezdett az EB-re készülni, és az edzés időpontja ütközött a nyílt nappal. Ezért Kiss György, a BOK vezetője és Eisenkrammer Karcsi megegyeztek, hogy az EB-ig a nyílt nap délután háromtól lesz.
Kidolgozás alatt van egy olyan megegyezés is, hogy a bejegyzett versenyzők bármikor bemehessenek edzeni, amikor más program nincs. Ez utóbbi megegyezést a BOK vezetőinek rendkívül hosszú reakcióideje miatt több mint fél éve nem sikerült tető alá hozni. Pedig ugye a BOK elsődleges célja a versenyzők felkészüléséhez a feltételek biztosítása. Lenne.
A felállás a következő: Füle Sándor a Millenáris létesítményvezetője. Az ő főnöke Török Ottó utódjaként Kiss György, a Budaesti Olimpiai Központ vezetője. Török Ottó pedig az olimpiai központokat és az utánpótlásnevelési intézményeket összefogó szervezet vezetője lett. Sportszakmai alapon(*).

A történet

Hív Ropy három előtt kicsivel, hogy nem engedik be őket, Eisenkrammer Karcsi meg külföldön van. Na, ennek fele se tréfa, hívom Bodor Ádámot. Szerintem ha én kerékpáros létesítménnyel foglalkozó közszolga lennék, bizonyára nem venném félválról, ha felhív a kerékpáros miniszteri biztos. Hát Füle úr képes volt azt mondani, hogy tudomása szerint a nyílt nap tíztől egyig van (és amikor a BVSC-vel megbeszélte az edzés időpontját, akkor épp amnéziát kapott?). Én is felhívtam hát Füle urat. Cseppet sem barátságos hangnemben beszélt velem, nem hajlandó Kiss Györggyel beszélni, azt sem tudja ki az, az ő főnöke szerinte Török Ottó. Mutassak papírt a megegyezésről (amit ők nem voltak hajlandóak papíron rögzíteni). Miután így megfeneklett a dolog, felhívtam Török Ottót. Szerencsére nem túl régóta van meg az új telefonszámom, felvette. Megígérte, hogy beszél Kiss Györggyel. Mivel tudtam, hogy ezeket az embereket csak egyszer lehet egy számról felhívni, és éltem a gyanúperrel, megkértem Ropyt, hogy úgy húsz perc múlva kérdezzen már rá a dologra nála.
Közben próbálgattam még a Fülét, mert nem lett volna rossz közvetlenül Kiss Györggyel beszélni (neki senki nem tudja a számát), de hát ez nem gameboy: egy életed van, ha azt ellövöd, vége.
Aztán azért húsz perc múlva csak megpróbáltam Török Ottót én is, kérdezd meg, hogy felvette-e. Ekkor bevetettem a végső csapásmérő eszközt, az asszony számáról hívtam. Rögvest felvette, és közölte, hogy nyitva a Milli. És tényleg.

*: A sportszakmai szempontok olyasmiket jelentenek, hogy a legeredményesebb pályaversenyzőnket nem engedik ki jelentős nemzetközi pályaversenyekre.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
norbijúzer képe

agyam eldobom!!! még jó,

agyam eldobom!!!
még jó, hogy ezt az idegölést nem a helyszinen csináltam végig, valaki unszimpi arcába biztos belenyomtam volna a szakadt küllős kerekemet...
remélem következő hétvégére már összeszedik magukat ezek a .....-k!

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

2
Hotyhogy képe

Még ha jogukban állna

Még ha jogukban állna megváltoztatniuk a nyitvatartási időt, akkor se lenne szép olyant csinálni, hogy előzetes kihírdetés nélkül tegyék meg azt a változtatást.

Ez nem más, mint az oda járó bicajos közösség semmibe vevése, lenézése és megvetése. Kik ezek a felfuvalkodott kiskirályok, hogy ilyent engednek meg maguknak?

A sokak által szeretett Milli egy elhanyagolt, korszerütlen, árva sorsu, egyedüli nemzeti pálya a kezükben.

Mi a lószarért próbálnak meg hatalmaskodni ott? Inkább építenének többet, újabbakat az Olympiai sport és a népszerü biciklizés együttes szolgálatára.

________________

Sajnálom a bolondot.

3
bonnie képe

a baj cak az,h nyitvatartasi

a baj cak az,h nyitvatartasi ido, mint olyan nem letezik :( bonnie

4
sky képe

De az még semmi:

De az még semmi: kérdezzétek Ropyt,alkalmazottja-e ő a Fülének!
Meglepő választ kaphatunk- nem.
Pedig ez az emberformájú olyan hangnemet ütött meg Ropyval,ezt ő többször ki is kérte magának.

T.i:"-Ne beszéljen velem így,nem vagyok az alkalmazottja!" És ezt 3x..

Ugyanis a vonal túloldalán csüngő Füle úrnak ..sikerült szétbaszni a délutánját...

http://favorit-622-noir.freeblog.hu
http://concrete-arch-heroes.freeblog.hu
20/3753022

5
norbijúzer képe

/strong (kacsacsőrök

/strong (kacsacsőrök közé)

és akkor nem lesz minden félkövér

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

6
zsoltee képe

</strong> ;) Zsoltee

</strong> ;)

Zsoltee

7
Névtelenropy képe

Némi helyesbítés: Nem

Némi helyesbítés: Nem Füle úrnak, hanem török "úrnak" a délutánját sikerült szerinte szét...
A többi stimmel.

8
zsoltee képe

Még szerencse, hogy

Még szerencse, hogy késtem, így kimaradtam a balhéból. Nekem is felbaszta volna az agyamat... nem semmi mi folyik itt

Zsoltee

9
Peta képe

Én a mi sportegyesületünk

Én a mi sportegyesületünk belső életére látok néha így rá, ott is pont ez megy. A magyar sportért felelős emberek rendszerint mindent megtesznek a sport ellen. Érthetetlen, hogy lehet Magyarország ilyen eredményes egy csomó sportágban. Rengeteg szélmalommharcot folytató tenni akaró ember van, akiknek pár (még csak nem is annyira) fejes megköti a kezét. Nem politizálni akarok, de mikor Gyurcsány azt mondta az SE elnökének még sportminiszter (!) korában, hogy Magyarországnak nincs is ekkra szüksége a versenyszerű sportra (ezt utána az elnök újságolta a szakosztályvezető anyámnak, szal nem a haver haverjának a szomszédja mondta), onnantól én nem lepődök meg semmi szarrágáson a sportéletben.

10
Névtelenropy képe

Mély meggyöződésem, hogy

Mély meggyöződésem, hogy a Millenárisnál dolgozó technikai és sportvezetés csak arra vár, hogy a Millin történjen egy komolyabb baleset. Azután már hivatkozhatnak a pálya balesetveszélyes állapotára amely állapot alapot ad a bezárásra.

Egyébként meglehetősen gusztustalan volt a közpénzből élő török ottó stílusa.

11
y képe

na

na sziasztok.
Különösebben nem akarom komentálni a dolgokat ,de szerintem a portásnak simán azt kell mondani hogy valamelyik egyesületben tekertek. KSI/BVSC...
persze valószínű ez szomabton nem működne.ill ez talán megoldódott ezzel a szombattal.
Amúgy vanköztetek pár aki készülget azért pályán, neki ildomos lenen hétköznap is, akár munbka után benéznie edzeni/bringázni.
Szerencsésen én KSI edzésen járok oda mai mindíg délután van és hátul minden nyitva van valamint a pálya közepére vezeteő alagút is.
Tehát akinek esetleg hétköznap van ideye, a kis kapun betud yönni és le az az É oldali alagutba be apáyára...
ha nincs edztés épp simán tekerhet nem fognak szólni...
Egyéb ötletem nemnagyon van.

12
Névtelenropy képe

Bemondtuk a Vuelta nevét

Bemondtuk a Vuelta nevét és azt, hogy készülünk a Vaslóra.

Lényegében komoly elbeszélés, hatalmi gőg és kivagyiság jellemzi a BOK, NUSI vezetését.
Elképesztő, hogy az ilyen helyi vezetők jobban élnek sportból, mint azok a sportolók akik naponta veszélyeztetik testi épségüket az általuk leromlani hagyott pályán. Volt mersze török úrnak azt mondani, hogy hozzá 80 pálya tartozik és nem tudhat mindenről ami a pályák körül történik.
Pedig azért van ott, és azért húz kiemelt fizetést az adózók pénzéből, hogy tudjon mindenről.
Amennyiben nem képes ellátni feladatát akkor húzzon el a redves halálba.
Elegem van már abból, hogy arra hivatkozva, hogy Ők valamikor valamik voltak hivatkozással befészkeljék magukat zsíros állásokba és azok nevében dumáljanak, cselekedjenek akiket valójában mélyen lenéznek és figyelembe sem vesznek.
török úr "áldásos" tevékenységét elég felidézni a magyar kerképársportok vállasztott tisztségviselőjeként.
Szerencsére már elküldték, de sajnos éppen elég ideig volt ott ahoz, hogy kárt okozhasson minden tekintetben "szeretett sportágának."

Megérett az idő arra hogy a magyar sportvezetésben is egy valódi reform kezdődjék minden tekintetben. Ne a múltbéli cselekedettek, hanem a jelen tettek legyenek a mértékadók.

13
zsoltee képe

De most hogy jön ide a

De most hogy jön ide a török? Már eltakarodott, nem?

Zsoltee

14
Névtelenropy képe

Nem. Sajnos alkalmatlanság

Nem. Sajnos alkalmatlanság címén feljebb buktatták.

15
zsoltee képe

Ilyent is csak

Ilyent is csak Magyarországon lehet...

Ropy, szeretnék tőled kérni valamit, de nem tudom a mailcímedet meg a számodat se :S dobj egy levelet ide lécci! zsoltee _-khukaatsz-_ elte ...ponty... hú
kösz!

Zsoltee

16
ropy képe

myprint@freemail.hu

17
KAMA3 képe

Fejétől bűzlik ez a hal

Fejétől bűzlik ez a hal is.

Autómentes Nap = Autómentes belváros.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyélen rakjad, Ne a járdán!
________________________

18
Bure__Csőri képe

füle az minket hokisokat is

füle az minket hokisokat is állandóan beszopat valahogy... ugye ott alul vannak a hoki öltözők. az egy g*ci. egyszer

<------------------------------------------------>
Vessünk véget az autós elnyomásnak! :D

19
ATA képe

Azt figyeltétek, hogy

Azt figyeltétek, hogy miután elkezdtünk telefonálni, 10-20 percre megjelent valami fejes, aki elkezdett kérdezősködni? Nem hittem volna, hogy lesz "szerencsém" ilyenhez. Terjedt az info egymás között...
Rengeteget kellett telofonálnunk, vitatkoznunk, hogy egyáltalán beengedjenek minket.
Egyértelműen kijelenthetjük, nincs rendben a Milli vezetése!

20
Perillustris képe

Javaslom, hogy ezeket a

Javaslom, hogy ezeket a telefonbeszélgetéseket a jövőben mindig rögzítsétek. (Akár úgy is, hogy a beszélgetés elején közlitek ezt a hívott féllel, mert úgy jogilag is rendben van a dolog.)

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

21
zsoltee képe

Jogilag akkor korrekt, ha

Jogilag akkor korrekt, ha bele is egyezik. de miért ne lehetne kétoldalú per? a törököt kiűzik az országból, a ropy/magwas vagy akárki meg kap egy kis pénzbüntit.

Zsoltee

22
Prof.gruppetto.hu képe

Az úgy működik, hogy te

Az úgy működik, hogy te közlöd, és ha nem rakja le, akkor beleegyezett... Tudod, ahogy a buszra felszállva sem írsz alá papírt, mégis szerződsz a közlekedési vállalattal, ráutaló magatartásoddal...

23
zsoltee képe

jó tudni :) akkor ha

jó tudni :) akkor ha véletlenül spórolnék a jegyen, akkor megmondom a kallernak, hogy engem kényszerítettek, hogy szálljak fel :D

Zsoltee

24
Györgyi képe

:) ..........................

:)

...................................................

No para!Normális tevékenység!

25
magwas képe

Szerinted az az ember, akit

Szerinted az az ember, akit ugyanarról a telefonszámról nem lehet kétszer felhívni, majd nem rakja le, miután közlöm vele, hogy felveszem a beszélgetést?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

26
Perillustris képe

Elkepzelheto, am az is

Elkepzelheto, am az is roppant beszedes.

__________________________________________________
- PERILLUSTRIS - http://kep.tar.hu/perillustris -

> Az úton parkolni luxus! Kerékpársávot a körútra!

27
Krisztab. képe

Az is vicces volt, hogy

Az is vicces volt, hogy egyszercsak pár ember (gondolom a gondnok és családja) nagyban söpregetni meg vmit baltázni kezdett, kihordtak székeket, asztalt, bort... aztán a lelátón tüzet raktak a szétvágott vmiből és bográcsban főzni kezdtek :)

*CMS*

_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

28
bonnie képe

ma 50 eves a hirado. ennek

ma 50 eves a hirado. ennek alkalmabol rovid osszeallitas a kezdetekrol. hopp mi volt az egyik kepen? steher-verseny :) bonnie