
www.elofold.com: Kétmilliárd emberhez kívánja eljuttatni az Al Gore volt amerikai alelnök és Kevin Wall producer nevével fémjelzett Live Earth elnevezésű koncertsorozat az éghajlatváltozás veszélyeinek "SOS" üzenetét. A koncertek 2007. július 7-én hét kontinens nyolc nagyvárosában lesznek. Olyan sztárok lépnek fel, mint Madonna, Police, Genesis, UB40, Black Eyed Peas, Red Hot Chili Peppers, Metallica, Roger Waters és még sokan mások.
A nagyszabású nemzetközi koncertsorozatot, mely több mint 100 világsztár fellépését ígéri, Budapesten élőben, óriáskivetítőn tekinthetik meg az érdeklődők a városligeti napozóréten (a Petőfi Csarnok mellett) július 7-én, szombat délelőtt 10-től vasárnap hajnal 6-ig.
Ezzel a rendezvénnyel Magyarország is csatlakozik a Live Earth nemzetközi klímavédelmi mozgalomhoz.
A kezdeményező, The Alliance for Climate Protection (Szövetség a Klímavédelemért) mozgalom arra hivatott, hogy 07.07.07. után hosszú idővel is állandó ösztönzője legyen a klímaváltozást előidéző szokások megváltoztatásának.
A magyarországi ÉLŐ FÖLD Társaság a nemzetközi mozgalom regisztrált partnereként egy budapesti társrendezvény szervezésére kapott lehetőséget (Az Élő Föld Barátai / Friends of Live Earth) ezzel csatlakozva a nemzetközi figyelemfelkeltő kampányhoz.
A koncerteket Magyarországon nyilvánosan csak a Városligetben láthatják. A helyi társrendezvény sikere rendkívül fontos abban a tekintetben, hogy Magyarország is hallassa hangját mint a klímavédelem egyik európai bázisa.
A Live Earth koncertsorozat annak a több éves programnak a megnyitó eseménye, amely a tájékoztatás és a nevelés eszközével a közgondolkodás tartós átformálását szolgálja. Ez a program a fogyasztói szokások megváltoztatására irányul, a nagyvállalatokat, valamint a politikai vezetőket mérhető változások elérésére ösztönzi. A mozgalom az egyes országok civil szervezeteivel együttműködve keres lokálisan alkalmazható megoldásokat a klímaváltozás problémájára.
A magyarországi Élő Föld mozgalom olyan egyének, civil szervezetek és vállalatok összefogása, amely a nemzetközi kampány és tömegmozgalom tagjaként kíván részt vállalni a közgondolkodás átformálásában, a klímaváltozás elleni küzdelem globális megoldásainak keresésében. Politikai, nemzeti, etnikai hovatartozástól függetlenül környezetünk megóvása érdekében egy nyelvet beszélünk.
További információ, valamint a koncertek programjai a következő címen láthatók: www.elofold.com
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| elofold_banner_01.gif | 19.76 KB |




Hozzászólások
Kiváncsi vagyok, hogy mekkora lehet Madonna ökológiai lábnyoma.
Bele sem merek gondolni. Viszont a Gogol Bordello két tagjával kiegészülve fogja előadni a La Isla Bonitát, ami reményeim szerint beszarás lesz.
én ezzel vitatkoznék. vannak olyan 'hülyék' az emberek, hogy ha egy ilyen 'sztár' mond pár szót fontos dolgokról akkor egy kicsit elgondolkoznak.
vagyis remélem :-D
ez mekkora lesz ezzel! :-DD
Bice-Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O
NYÉLEN RAKOM, DE A JÁRDÁN!
Nekem is kapásból ez ugrott be...de segond,nem zárják ki egymást,sőt...Madonnának pedig EZERSZÁZ-NÉGY (5)pár cipője van...
Nézegettem eddig a cool tv-n az adást a koncertekről. A meghívott magyar sztároktól megtudhattuk, hogy úgy lehet védekezni a globális felmelegedés ellen, hogy nem szemetelünk..
-
Hosszú, eredményes kerékpározást!
"A brit The Guardian szombaton emlékeztetett: legutóbbi világkörüli turnéja során Madonna mintegy 440 tonna széndioxidot termelt és bocsátott a Föld légkörébe."
Ez annyi co2-t jelent, mintha valaki 3 millió km-t ment volna egy személygépkocsival.
itt itt a megoldás!! csinos csajokat a NYEREGbe!!! :-DD
http://www.youtube.com/watch?v=xkEZZ5Al_BI&mode=related&search=
koszonjuk a metallicanak, hogy a 7meter mici party vegehez szolgaltatta nekunk a talpalavalot :)
bonnie
Na ezzel egyetértek! (Dejó is volt a 7.7.7.!)
Üdv: Az 5-ös villamos
Azért azon nem ártana elgondolkodni, hogy Al Gore kicsoda is valójában...
Ami különösen tetszik, hogy az emberokozta klímaváltozás elméletének szkeptikusait állandó jelleggel az olajipar zsoldjában állóknak bélyegzik meg, vagy nemes egyszerűséggel klímabűnözőknek nevezik őket.
Érdemes lenne azzal tisztában lenni, hogy az éghajlat "él", örökké változásban van. Klímaváltozásnak az éghajlat két adott időintervallum közötti változását értjük. Például Debrecenben az 1901-50 közötti és az 1951-2000 közötti időszak átlaghőmérséklete eltérő, tehát éghajlatváltozás történt.
A 20. században globális szinten melegedő tendenciát éltünk meg, azonban pl. 1998-2008 között már nem mutatható ki ilyen irányú tendencia.
http://klima.blog.hu
Sajnos az utóbbi években a klímaváltozás körüli értelmetlen hisztéria egyre jobban elszívja minden más fontos környezeti probléma elől a levegőt. Például Magyarországon klímatörvényt követelnek, miközben Budapest szennyvizének döntő részét tisztítatlanul eregetjük a Dunába, nincs országosan megszervezett szelektív hulladékgyűjtés, és mint mindennap tapasztaljuk, a rengeteg autó miatt erősen szennyezett a főváros levegője.
Nem a szén-dioxiddal kéne foglalkozni, ami egy éltető gáz. Szennyezőanyagnak való kikiáltása annyit tesz, mintha a növények az oxigénről jelentenék ki ugyanezt. Emellett korántsem olyan veszélyes, mint aminek a legtöbbször minden alapot nélkülözve beállítják. Évmilliókkal ezelőtt nem egyszer fordult elő a mainál 20-szor magasabb co2 koncentráció, a Föld ennek ellenére nem volt feltétlenül melegebb. A co2 szint változását a hőmérsékletváltozás okozza, ugyanis az óceánok sokszor annyit képesek eltárolni, mint amennyi a légkörben jelen van. Ha megváltozik a víz hőmérséklete, co2 nyelődik el/szabadul fel.
A sok autó a városban ettől függetlenül valós probléma, de nem a co2 miatt, hanem a sok más egészségkárosító szennyezőanyag miatt amit az utca levegőjébe ereget... emellett lassan közlekedhetetlenné válik a város (napszaktól függetlenül).
Jó bicajozást mindenkinek! :)
Köszi hogy benéztél! :)