(index)
Életét vesztette az a kerékpáros, aki csütörtökön reggel 7.30 órakor személygépkocsival ütközött a 7-es főúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Csizmazia Péter hozzátette, hogy a baleset Becsehely-Újmajorból a Nagykanizsa felé vezető úton történt. Az ütközéskor a kerékpáron ülő férfi a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés félpályás útlezárás mellett folyamatban van.

Megnéztem a térképen: az az út csont keletre megy, és 7.30-kor még a nap is elég alacsonyan van, hogy elvakítsa az autóst. De ez nem lehet mentség!

Érdekelne a baleset utóélete, mit állapít meg a rendőrség. A társadalomba sajnos beleivódott, hogy kerékpározni veszélyes, és mintegy a kerékpáros maga vonzza a bajt, amikor az országúton kerékpározik. Tehát a társadalom mintegy számít az ilyen balesetekre, olyan mértékben, hogy ez az igazságszolgáltatásba is beszivárog: az ilyen esetekben általában enyhe ítéletek születnek, már ha eljut egyáltalán tárgyalási szakaszba az ügy.

(NB: nem állítottam semmi olyat, a tények ismeretének híján, hogy a balesetet ki vagy mi okozta. Viszont írtam arról ami okozHATta, és az ilyen ügyek tipikus lefolyásáról. A nap általi elvakítás nem okoz balesetet, az országúton biciklizés nem okoz balesetet. Félek, hogy adott esetben ez a két "külső körülmény" felmenti az esetleg vétkes autóst, pedig nem kéne!)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
Györgyi képe

Az én nagybátyám éjszaka

Az én nagybátyám éjszaka munkából ment haza,22 óráig dolgozott,elütötte egy autó,másnap reggel találták meg a holttestét és a bicajt az út szélén.Nem tudjuk mi hogyan történt.Volt lámpája,dinamós régi férfi bicajon,nem volt részeg,meghalt 50 évesen munkából hazafelé éjjel,ahogy kicsi gyerekkorától fogva mindig közlekedett,bicajon.Az emberek félnek,de nem lehet kiölni belőlük azt,hogy úgy tudják,a kerékpár jármű,hát úgy használják.Viszont a kocsik iszonyat gyorsak a vezetőik meg......

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

2
Hotyhogy képe

Nagyon szomoru tragédia a

Nagyon szomoru tragédia a családodnak. Mikor történt ez? Te hogy viszonyulsz akkor a veszélyhez, ha az eszedben jár a nagybátyád?

________________

Sajnálom a bolondot.

3
Györgyi képe

Kb tíz éve

Kb tíz éve történt.Érdekes,hogy az ő halála nem olyan rossz érzés,mint a másik nagybátyámé,aki motorbalesetben bénult le deréktól lefelé,és a neje beadta egy szoc.otthonba.Kissé peches a család:)
A veszély és én...úgy érzem nem lesz bajom:)Hat törés,gerincsérv....egész jól megúsztam;)
...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

4
RoGeR képe

Ha kész lesz az első

Ha kész lesz az első bringalámpám komolyan építeni fogok egy olyan hátsó lámpát, ami kifejezetten országúti retinaégető lesz... :S

---
Bringasávot a Nagykörútra!

5
Hotyhogy képe

Megfontolhatod akkor

Megfontolhatod akkor hátulra a hányás lámpát is. Ha túl közel merészkedik a sárhányódhoz, olyan viharos rókázás jön majd rá, hogy meg kell neki állnia az árok szélén hogy fetrengve öklendezzen. :)

A hányás lámpa, vagy vomit torch, a rendőri és karhatalmi erők legújabb fegyvere. Ördögi stroboszkóp hatása az egész spektrum széltében, és intenzitása olyan hatással bír a legyűrendő renitensre, hogy arra ellenállhatatlan hányási inger jön rá és magatehetetlen lesz.

http://www.metro.co.uk/news/article.html?in_article_id=61765&in_page_id=34

________________

Sajnálom a bolondot.

6
norbijúzer képe

hú, ilyen hányatólámpa

hú, ilyen hányatólámpa kéne nekem! :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

7
bonnie képe

jomunkasemberek - aki a

jomunkasemberek - aki a lakast ujitjak fel, es nincsenek folymatos kontroll alatt - dezsmaljak a hutomet. barkinek barmi kivitelezheto otlete van, ne tetovazzon ezt tudatni. metilenkekre lenne leginkabb szuksegem, attol baja nem lesz, csak kicsit meglepodik majd. bonnie

8
Krisztab. képe

Metilénkéket

Metilénkéket akvaristaboltban lehet kapni. De szted megeszik a kék kaját is? :D

*CMS*

_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

9
bonnie képe

ott a helyem! kolaba

ott a helyem! kolaba gondoltam tenni egyebkent, abban talan nem latszik. ill dobozos sorbe. bonnie

10
Györgyi képe

elöször arra gondoltam,h

elöször arra gondoltam,h szorbitot minden édes kajába,aztán eszembe jutott,h attól még fosnának is,aztán oda a wcd is.rakjál mindenre cimkét,halálfej és ráírva MÉRGEZETT azért tudat alatt hatásos,már csináltam.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

11
bonnie képe

a furdoszoba teglaig van

a furdoszoba teglaig van bontva, atjarnak a szemkozti hazba ilyen ugyekben. bonnie

12
adamekp képe

Aztán meg úgy jár, mint

Aztán meg úgy jár, mint aki a kocsmában ráírja a sörére, hogy 'beleköptem', amikor kimegy pisilni, s utána azt látja rajta, hogy 'én is'.

Biciklis lányokat a vázamra!
üdv adamekp

13
sky képe

Nagyon sajnálom,hogy nem

Nagyon sajnálom,hogy nem lehettem ott a Tranzittal megóvni...
Nem tréfatárgya ez,skacok.
Ma voltam Hajdúszoboszlóban és QRVASOKAN kerékpároznak ott nap mint nap.
Mindenhol teli közös bringatárolók.
Mindenhol sok potenciális balesetforrás,és a helyiek igencsak figyelnek,NA EZ amit követni kellene.

http://favorit-622-noir.freeblog.hu
http://concrete-arch-heroes.freeblog.hu
20/3753022

14
Kerekkoto képe

Vártam, hogy valaki

Vártam, hogy valaki megjegyzi...
Szerintem a címben eleve benne van az a ki nem mondott gondolat, hogy addig jár a korsó a kútra... Tehát kereste a bajt azzal, hogy biciklizni mert közúton. És engem ez kifejezetten bosszant. Mert a tényekről nem esik szó (Szabad-e ott biciklizni? Volt-e valami akadályozó tényező? stb.)

15
gamuzo képe

Sajnos amig a

Sajnos amig a családunkban,baráti körünkben nem történik ilyen baleset addig úgy hisszük,hogy velünk ilyen nem történhet. Pedig nagy tévedés. Születésünk pillanatától kezdve potenciális halottak vagyunk. Ez egy kicsit durvára sikerült.
Akkor most rettegjünk ha kimegyünk biciklizni az utcára.
Valami nincs rendbe nálunk, a gyalogos és a biciklis nem egyenrangú fél a közlekedésben.Az autó(kicsi-nagy)az úr.
Mit lehet tenni?

16
Györgyi képe

Mondjuk Critical Mass

Mondjuk Critical Mass felvonuláson részt venni?És menni ki az utcára,mindig bicajjal.

...................................................

No para!Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/

17
zsoltee képe

másfél hónappal ezelőtt

másfél hónappal ezelőtt pont azon a szakaszon tekertem... sajnálatos, hogy ilyenek történnek. Mindkét oldalon komolyabban kéne venni a dolgot! A bringás ne kacsázzon az út szélén, hanem egyenesen menjen, legyen kivilágítva rossz látási viszonyok között, és legyenek fényvisszaverő matricái/ruhadarabjai. Az autós pedig úgy vezessen, hogy bármikor előbukkanhat az út szélén egy kerékpáros.

Zsoltee