A főváros következő két évre szóló útfelújítási listájában szerepel a Nagykörút.
Itt van hát a nagy lehetőség, hogy bringasávot tetessünk rá.
A budapest.hu portálon kerestem a képviselők elérhetőségét, de nem találtam. (Mivel a fővárosi közgyűlésbe is listás szavazattal kerülnek be a képviselők, ezért a fővárosnak is kell még tanulnia egy keveset demokráciából a kis faluktól...)
Legyen akkor ez a bejegyzés az, amelyben közösen megbeszéljük, hogy milyen lépéseket teszünk azért, hogy a végén legyen a nagykörtén bringasáv.
Cinálhatnánk azt is, hogy ketten-hárman csendben megbeszéljük, hogy mi legyen, és titeket már csak akkor vonunk be, amikor emailt írni, aláírni, szórólapozni, plakátozni meg demonstrálni kell. És nyilván a szokásos érdekképviseleti szervek (pl. MK) meg fogják tenni mindazokat a lépéseket, amiket ilyen esetekben szoktak (pl. az útfelújítási listában a körút minden szakaszához odaírják, hogy "kerékpársáv", és tárgyalnak az ismerősökkel a városházán). De kísérletképpen csináljuk most az egész civil mozgalmár részt tök nyíltan, onnan kezdve, hogy felmérjük az erőviszonyokat, kiválasztjuk az eszközöket, és megtervezzük a lépéseket.
Lobbizzunk európai eszközökkel egy európai megoldásért.












Miért akarják 2 éven
Miért akarják 2 éven belül felújítani, ha nem rég volt, és kb semmi baja? Nem mintha nem lenne jó oda a bicajsáv, de az állapota sztem nem követeli meg.
biznisz? =o=o=o=o=o=o=o=o=o=o
biznisz?
=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=
bringás képek | hajnalpor
Bringatárolót a Nyugatiba!
A te autód menő, az én bringám HALADÓ!
az állapota tényleg nem
az állapota tényleg nem olyan rossz, de azért vannak már benne olyan lukak, amiket nem ártana kijavítani.
lehet, hogy közműfelújítás is lesz ott és azért akarják akkor már az utat is újra megcsinálni.
lehet, hogy a sávok számát és szélességét akarják módosítani (ez nem ártana!)
ha a fák nem lennének annyira az út közelében, akkor én simán azt mondanám, hogy a járda "kárára" lehetne ott csinálni fél-1 méter plusz helyet, ha kell. perze előbb a parkolósávot szüntetném meg! a parkolóba ki-be álló autók miatt alakulnak ki ugyanis dugók még olyankor is, amikor normálisan lehetne haladni.
szóval legyen végig bringasáv, és parkoljanak mélygarázsban, vagy méginkább otthon.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok
Elképzeltem mikor valaki a
Elképzeltem mikor valaki a hona alá kapja a hön szeretet méreg okádóját, és felbaktat vele a bérház 3 emeletére. :D
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Nem akarok negatív lenni,
Nem akarok negatív lenni, de hova tennétek a bringasávot? Mert sajna nem nagyon fér el. Sok helyen nincs parkolósáv (amit meg lehetne szüntetni), és az út szélén fák vannak. Ott mit javasolnátok? Mert gondolom kéne egy koncepció is, ami nekünk a legjobb...
A nagykörúton végig
A nagykörúton végig legalább két sáv van, nagyon sok helyen ehhez jön még a parkolósáv mindkét oldalon. Bőven elfér egy bringasáv. Ne feledjük, hogy deklarált cél a forgalomcsillapítás, és a modern boulevard szerű kiépítés ((c)ferencvárosi főépítész). Természetesen az MK nem fog olyan megoldást javasolni, ami a járdából venné el a helyet, olyat pedig pláne nem, ami fák kivágásával járna. Ha arra van szükség (szerintem a nagykörúton a kereszteződések környékének kivételével ilyen nincs, és ott sem helyhiány miatt), akkor inkább javasolt kerékpársávot vagy piktogrammozást fognak javasolni, mint a járda vagy fák megcsonkítását.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
WOL pl. De az a lényeges,
WOL pl.
De az a lényeges, hogy szakmai csoportokkal együttműködve, bringabarát megoldást találjanak ki. Semmiképp se bringautat, inkább bringasávot vagy piktogramot.
- Ms. Critica Lujka -
*CMS* RABIC
a szent istvánon a híd
a szent istvánon a híd felé buszsáv van a parkolósáv helyén a metrófelújításnál találták ki ideiglenesnek, de meghagyták. sztem egy kresz módosítással a közös busz- bruingasáv is tök jó lehet. esetleg egy kis szélesítéssel, de azona részen sztem arra már nincs hely.
www.criticalmass.hu/lakat
Egyik hó végi tekerésen
Egyik hó végi tekerésen (még a másik irányba mentünk) a buszvezető kérdezte, hogy miért nem a buszsávban megyünk. (E!) Meglepődtem.
Elfogadható lenne ez a közös busz-bringasáv ha kitennének minimális haladási sebesség táblát is (20-as).
Szerintem meg ez lenne a
Szerintem meg ez lenne a normális. 10+ éve fejezték be a nagy falújítást, most kell egy kopóréteg csere, néhány dolgot helyrepofozni és akkor még jó lesz további 10 évig.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Pedig régen a cicakő vagy
Pedig régen a cicakő vagy 5-8 évtizeded is kibírt.
Mivel építenek ma napság? :D
(ló+szekér< 1,5 t < 20t tgk) :P
(biótrágya //// CO, NO, korom) :P
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Szerintem a civil
Szerintem a civil eszköztárat a rendszeres CM olvasók már ismerik, de azért megpróbálom összefoglalni, hogy milyen eszközeink, lehetőségeink vannak. A lista nyilván nem lehet teljes: a szokott eszközökön kívül gyakran lehet kitalálni valami nagyon kreatív és nagyot ütős dolgot. Ez mindíg az adott témától és helyzettől függ.
Alapvetően kétféle dolgot csinálunk: meggyőzünk embereket arról, hogy a mi megoldásunk a jó, és (szükség esetén) kényszerítünk hivatalokat arra, hogy azt csinálják, amiért finanszírozzuk őket.
A meggyőzésnek két célcsoportja van: a többi embernek el kell magyaráznunk, hogy mit akarunk, miért, és főleg hogy ez nekik miért jó. A képviselőknek ezen kívül azt is be kell mutatnunk, hogy amit mi akarunk, azt sokan akarják úgy.
A hivataloknál "mindössze" annyit kell elérnünk, hogy átláthatóan, a szabályoknak megfelelően dolgozzanak.
És akkor lássuk az eszközöket:
Cél, terv, érvrendszer
Legyen világos és könnyen érthető célunk (bringasávot a nagykörútra), találjuk ki, hogy milyen lépéseket teszünk érte, és azokat miért tesszük, és legyen egy érvrendszerünk, ami segítségével másokat is meggyőzünk, hogy ez mekkora.
Együttműködés.
Ez a legfontosabb. Nem csak azokkal kell összefogni, akik konkrétan azt akarják, amit mi (kerékpársávot a nagykörútra), hanem azokkal is, akik olyan általánosabb dolgokat szeretnének, amibe ez beleillik (pl. zöld szervezetek, és mindenki aki az élhetőbb budapestért, a légszennyezés csökkentéséért, a forgalomcsillapításért dolgozik). Azokkal is együtt kell működni, akikről még nem tudjuk, hogy mennyire összeegyeztethető a célunk, de biztosan lesz a témában szavuk (pl. VEKE, üzlettulajdonosok, Akivel lehet, közösen kell kidolgozni azt a megoldást, ami mindenkinek megfelelő (VEKE comes to mind). Van akinek csak azt kell ellmagyarázni, hogy annak ellenére, amit esetleg mások mondanak, neki ez a megoldás lesz jó (üzlettulajdonosok). Azokkal is meg kell próbálni együttműködni, akikről azt gondoljuk, hogy eleve lehetetlen. Utóbbinak az a jelentősége, hogy egyrészt tévedhetünk, másrészt minél hamarabb megismerjük az érveiket, annál hamarabb tudjuk a saját érvrendszerünket megfelelően felépíteni. A jó együttműködés eredményeképpen a saját megoldásunk és az azt alátámasztó érvrendszerünk csiszolódik, és partnereket szerzünk magunknak, akikkel ugyanazt mondjuk. Ezt úgy lehet elérni, hogy megkeressük a potenciális partnereket, és beszélgetünk velük a témáról, mindíg azt keresve, hogy miben egyezik vagy összeegyeztethető a véleményünk. Végiggondolod, hogy kivel lehet együttműködni, és megkeresed. Ilyenkor fontos a jó koordináció: a többiek is tudják meg, hogy kihez fogsz menni, ugyanazt mondjuk mindannyian, és a végén a többiek is tudják meg, hogy miről volt szó, miben volt egyetértés, miben nem. Egy formális civil szervezetnél kérdés szokott az is lenni, hogy ki mit beszélhet a nevében, nálunk ez a kérdés egyszerű: a criticalmass.hu nevében bárki bármit mondhat (azért maradjunk annál, hogy bringasávot akarunk a nagykörútra).
Média
A média két dolog miatt fontos: vannak akik abból tájékozódnak, és a médiában látottak/olvasottak alapján alakítják ki a véleményüket. A másik fontos dolog az, hogy a politikusok a média alapján mérik fel azt, hogy milyenek az erőviszonyok. Vigyázat, a média erősen torzító tükör: minél nagyobb, annál egyszerűbb üzenetet kell bele küldeni, hogy lehetőleg átmenjen. És annál nagyobb az érzékelési küszöbe is. Ugyanakkor ha találsz egy barátságos újságírót, akkor egész jó cikkek/spotok tudnak készülni. Van újságíró barátod?
Street media: plakát, szórólap
A street media nagy előnye, hogy az üzenetet meg tudjuk határozni. A CM a "xerokráciában" mindíg is erős volt: sok kreatív ember, és sok aktivista, akik hajlandóak időt áldozni arra, hogy eljuttassák az üzenetet. Szóval a szokott módon;)
e-mail/fax/mail lobbi
Amikor a képviselők/döntéshozók kapnak egy rakás levelet egy adott témában. Ez a stílus nagyon gyerekcipőben jár még nálunk, de én nagyon szeretem, mert lehetőséget ad a döntéshozóknak megismerni az egyéni szempontokat. A gyerekcipő miatt is eléggé ütős a módszer, ugyanakkor elég sok érzelmet bír felkavarni: vannak páran, akik nem tudják eléggé visszafogni magukat fogalmazás közben, és a címzettek is néha zokon veszik, hogy így próbáljuk segíteni a munkájukat. De az ő dolguk a mi érdekeink érvényesítése, és ezt egy ütősebb emailözön után általában még nálunk is meg szokták érteni;) További sportszerű nehezítés, hogy néhol a képviselők valamiért azt hiszik, hogy megtehetik azt, hogy nem publikálják az elérhetőségeiket. Szerencsére ez a probléma több módon is kezelhető: kis kutatással bárkihez lehet legalább egy e-mail címet szerezni, másrészt lehet a hivatalt is kényszeríteni arra, hogy biztosítsa a képviselők számára az e-mail elérhetőséget. Hosszú távra az utóbbit tartom a megfelelő megoldásnak.
személyes lobbi:
A saját képviselőjét mindenkinek képesnek kell lennie elérnie egy személyes beszélgetésre. A személyes beszélgetés nagyon fontos dolog: ha azt látja, hogy ezért képes voltál megkeresni, időpontot egyeztetni, felvenni a szebbik mezedet és odamenni, akkor érteni fogja, hogy ez fontos dolog. Ez is az a fajta tevékenység, aminek nagyon gyenge még nálunk a kultúrája, ebből adódóan nem mindíg egyszerű. Viszont emiatt hatásosabb is. És minél jobban elterjed, annál inkább be fog járatódni. Melyik az a képviselő a budapesti közgyűlésben, amelyikkel szerinted megérted magad? Sajnos -főleg a nagyobb pártokban- elterjedt az, hogy egy-egy témának van felelőse, az készíti elő a döntéseket, őt kenik meg a maffiózók, és a többiek azt szavazzák, amit ő mond. Ha azt mondja neked a képviselőd, hogy náluk ez-és-ez a téma felelőse, akkor - azon kívül hogy figyelmébe ajánlod hogy neki saját szavazata és jogkörei vannak (ezt csak hosszú távú érdekeid miatt érdemes megemlíteni, ugyanis gyakran nagyon durva szerződés köti őket párthűségileg) - kérdd meg arra, hogy beszélgessen erről a témafelelősével. És persze az elsődleges célpont innentől a témafelelős.
aláírásgyűjtés
Tudod, van egy papír, aminek a tetejére az van írva, hogy mit akarunk, és emberek aláírják. Ez elég direkt jelzés a döntéshozók felé arról, hogy mennyire fontos az ügy.
demonstráció
A demonstráció önmagában egy műfaj, rengeteg stílussal. Ha úgy választod meg az útvonaladat, hogy a nagykörtét preferálod, azzal is azt demonstrálod, hogy lám sok rajta a bringás, kell valamilyen infrastruktúra. Aztán vannak túrák, amiket lehet arra is vezetni (pl. utolsó péntek). És van a hagyományos értelemben vett demonstráció, amikor ötvenezer bringás végigteker a nagykörtén, jelezve hogy bringasávot akarunk. A demonstráció mindíg alkalomhoz kötött, és üzenete van (persze a nem hagyományos értelemben vetteknek az üzenete lehet eléggé indirekt és szerteágazó is). Merre tekersz holnap?
infrastruktúra
a komolyabb lobbicsoportoknak általában van levlistája (zárt a core aktivisták számára a nem publikus infóknak, stratégia egyeztetésének, stb, és nyílt az aktivisták tájékoztatására), van wikije (az információk, pl érvrendszer struktúrálására), publikus weboldala (a nagyközönség tájékoztatására), fórumja, irc csatornája, stb. Az internet nagyon nagy dolog ám. Nekem meghatározó élmény volt, amikor egy EU direktívában sikerült az érdekeinket érvényesíteni úgy, hogy kb 25 core aktivista dolgozott az ügyön európa minden részéről. Van köztük olyan, akivel sosem találkoztam, de rendszeresen tartottunk irc meetingeket. Most induljunk úgy, hogy van a CM site. Ha égető szükség még valamire, akkor majd megoldjuk azt is.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
ez nagyon jó! a
ez nagyon jó!
a legfontosabb szerintem ez:
"Ha úgy választod meg az útvonaladat, hogy a nagykörtét preferálod, azzal is azt demonstrálod, hogy lám sok rajta a bringás, kell valamilyen infrastruktúra."
Ha elég sok a nagykörúton a bringás, mondjuk annyira, hogy csúcsidőn kívül kifejezetten lassítja a gépkocsiforgalmat, 'zavarja' az autósokat, hogy folyton kerékpárost kell kerülniük, akkor nagy esélye van, hogy biciklisávot pakoljanak rá. De ha mindenki járdázik, és csak egy-két futár, meg gyors biciklis használja, sokkal nehezebb lesz meggyőzni bárkit, hogy milyen fontos ez a sáv. A nagykörút mai állapotában elég félelmetes lehet, (bizonytalan biciklisnek nem javasolható), de... más megoldás?
ja, régen én is inkább
ja, régen én is inkább járdáztam ott, néha frászt hozva a gyalogokra (főleg a pincérnőkre, akk kilépnek a teraszhoz egy teli tálcával, pont elém...)
aztán rájöttem, hogy az úton sokkal biztonságosabb és még gyorsabb is.
--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok
Vitatkoznék. Mióta a
Vitatkoznék. Mióta a peronoknál keskeny az út a leggyorsabb az út+járda kombináció csúcsforgalomban (a villamossínen tekerést nem szeretem). Persze a járdán a fák felé kerülök.
Vitatkoznék. Ha a járdán
Vitatkoznék. Ha a járdán 10 km/h-nál gyorsabban mégy, abban nem önmagában az a baj, hogy szabálytalankodsz, hanem az, hogy veszélyezteted a gyalogosokat. És pont a peronok környékén a legnagyobb a gyalogosforgalom.
Az úton pedig elhanyagolható kivételektől eltekintve lehet 10 km/h-nál gyorsabban menni.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Üdv Nos, én is jó
Üdv
Nos, én is jó néhányszor tekertem már a körúton. A Blahától délre még istenes a járda mert kevesen vannak viszont nagyon vacak az út mert sokan vannak:)A nyugati felé meg elég vegyes, hol a járda hol az út de igazából egyik sem gyors. Az út ráadásul veszélyesebb szerintem a kinyíló ajtók miatt, sokan szállnak ki a dugóban az utas oldalon vagy egy teherautó már elég gondot tud okozni a szélességével.
Jó pár éve még ott járt a 12-es busz. Környezetvédelmi okok miatt megszüntették pedig arányosan többen utaznak adott négyzetméteren. Elég lenne egy sáv is plusz a leálló. Ha kevesebb a hely kevesebben fognak arra menni kocsival mert rájönnek, hogy nem érdemes. A felszabadult helyet pedig jól ki lehet használni és egy zöldebb, tisztább körutat lehetne élvezni kávézókkal, kioszkokkal, bringaúttal, padokkal.
ha dugó van, akkor is
ha dugó van, akkor is jobban lehet menni az autók mellett, vagy a sínen (sokszor az a legbiztonságosabb!!) mint a járdán! azért mert az a gyalogosoké! járdán nem lehet folyamatosan jó tempóban haladni, de mondjuk két álló kocsisor között kicsit lassabban és figyelve az autókat, ha meg nincs dugó, oldaltávolságot tarva menni inkább lehet.
a bicikli jármű. az út a járműveké. de nem a parkoló járműveké, mert az pazarlás. holt tér.
nem kell egy sáv+ leálló. leálló sáv nem kell. tőlem aztán lehet 2 autósáv, mivel ha a lezárják a belvárost, valahol el kell menni autóval, ezt egyértelmű. semmi baj a két sávval. az bőven belefér a modern bulvár felfogásba (- egyelőre)
www.criticalmass.hu/lakat
Jó magyar szokás szerint a
Jó magyar szokás szerint a két sávból hamarosan csak egy lenne. Simán megállnak a szélén, sok példa van rá.
nem kell
nem kell hagyni
www.criticalmass.hu/lakat
Véleményem szerint a
Véleményem szerint a körút jelentőségét ki kell iktatni, át kell adni a köznek jelentősebb gépjármű forgalom nélkül. Fokozatosan ki kell szorítani onnan a benzingőzt. A rakpartokat kell a hosszirányú forgalomra használni. A belső kör-körös forgalom szerintem csak fölösleges pazarlás, inkább a csillagpontos sugárutakat használnám. Két pont között még mindig az egyenes a legrövidebb.
A teherszállitáson kívül szigorúan kéne szabályozni a körúton belüli gépjármű forgalmat. Ha jobban belegondolunk a Blahától csak pár perc gyalog még az Erzsébet-híd is, legalábbis szerintem 15-20 perc alatt elérhető. Autóval sem kevesebb dugóban!!!
Pontosan. A Nagykörút
Pontosan. A Nagykörút forgalmának egy része simán kijjebb dolható a Hungáriára, ahol jövő nyártól baromi nagy kapacitás fölösleg lesz.
Nem kéne megvárni, hogy ez a felszabaduló kapacitás feltöltődjön újabb autókkal, inkább a meglévő egy jelentős részét kéne kitolni...
---
Bringasávot a Nagykörútra!
van abban igazság, amit
van abban igazság, amit roger mond, de azért valljuk be, ha a belváros mentesítéséről van szó, elég idealista álom a nagykörútról kitiltani a kocsikat. de ésszerűsíteni mindenképp kell, mert az a dugó ami ott van nem tartható.
viszont
"A rakpartokat kell a hosszirányú forgalomra használni."
na ez a legnagyobb baj, hogy mikor a körútat akarod mentesíteni, iylet állítasz. ez sztem sokkal rosszabb, mint hogy autók vannak a körúton.
az, hogy a várostól egy autópályával van elváalsztva a Duna az egyik legrosszabb, ami lehet a városban! sztem ha össze akarjuk számolni, héány zebra van a klét rakparton összesen, akkor arra elég 2 kezem. ha a Duna mentén mászkáló embereket számolom, akkor talán a lábujjaimra is szükség vanb, de nem többre. Krakkóban a Visztula partja ÉL! Emeberekj napoznak a füvön, sétálnak, bicikliznek. Itt meg dugó szigetekli el a várostól az egyik legnagyobb lehetőségét, az elő folyót! szionte a panorámás tursita képeken kívül semmi köze a városhoz! és milért? azért a gondolkodásért, amit itt mondasz. mert jól elvették az emberektől a Dunát. amikor meg 2 hétre csinálták a plázst, olyan szövegekkel tiltakoztak ellene, hogy ez nonszensz, mekkora baromság. tényleg micsoda baromság, hogy az emberek ki akarják használni azt ami van... itt lakom A Dunától két utcára, és a felső rakprtnál is csak különös alkalommal mászkálnak az emberek, de közelebb nem merészkednek, mert nem lehet átjutni a kocsisorfalon, ha dugó van azért, ha nincs az őrültek miatt. aztán ha átverekedted magad a szalagkorláton, akkor éppen parkolnak, vagy döglik a parton a sirály, az árvizek szennye...
www.criticalmass.hu/lakat
A forgalom csökkentését
A forgalom csökkentését egyedül forgalomkorlátozó intézkedésekkel lehet elérni.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
persze. de sztem ez a
persze. de sztem ez a nagykörtén egyelőre nem reális. a bringasáv már egy nagy dolog lenne.
nem kell mindent kényszeríteni, ha az emberek nem fogják fel előbb, hogy miért jó nekik is ha kevesebbet autóznak, ha környezettudatosabban élnek akkor az agyukra kell hatni.
www.criticalmass.hu/lakat
A nagykörtén két
A nagykörtén két lehetőséged van:
- Megszűnteted a parkolást, ami nem mindenhol engedi a WOL/bringsáv létrehozását, a helyi lakosok, árúszállítók tiltakozni fognak, stb.
- Megszűnteted a szélső forgalmi sávot, 3,25 méteres forgalmi sávot ÉS legalább 1,5, de inkább 2 méter széles kerékpársávot hozol létre. Helyenként még a járda is szélesíthatő lenne...
Az autóforgalom nem tiltható ki a Nagykörtéről, sőt a Kiskörtéről sem. Viszont a kapacitás annyira szűkíthető, hogy ne használják átmenő folyosóként autóval.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Ilyesmi. Persze a két
Ilyesmi. Persze a két megoldás valamilyen arányú keveredése lesz a végeredmény. Mert az áruszállítás céljára kell pl. koncentrált rakodóhelyeket kialakítani.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
"koncentrált
"koncentrált rakodóhelyeket "
ez pl. tetszik! kurvára! a taxidrosztokkal is szenvedni kellett, aztán sokhelyen bevált. de ezt nem csak itt, mindenhol meg lehetne/ kéne csinálni! vagy ha nem is, legalább a rakodás idejét szabályozni. suliba menet a villamosból mindennap végignéztem, hogy a margit krt-n a horvát utcával szembei közértbe 7-8 között hozták az űrút, és ettől állt már a margit-híd is
www.criticalmass.hu/lakat
A "koncentrált rakodóhely"
A "koncentrált rakodóhely" kifejezést a kiskörtével kapcsolatban tanultam. A dolgok mai állása szerint ott olyan lesz.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Én úgy tudom sok
Én úgy tudom sok nagyvárosban csúcsidőben TILOS az áruszállítás, azt éjszaka/hajnalban végzik.
Persze ha meg is tiltanák, be kéne tartatni.
-
Zsurmi
Az emberekben ne bízz! Azt
Az emberekben ne bízz! Azt csinálják, amit látnak. Ha sok az autó, akkor ők is autóval fognak járni, mert látják, hogy sokan használják. A többség nem gondolkozik! Ezt nekünk kell elérni! Mi tudjuk mi a jó, mert ezzel foglalkozunk, látjuk a jó (nyugati) példát. Sokan legszívesebben a járdából vennék el a területet, hogy nyugodtan lehessen autózni vagy parkolni.
Bátorság, bízzunk magunkban!
Nem kell nyitott utakra
Nem kell nyitott utakra gondolni. Be kell takarni szépen, fölötte meg lehet visztula partozni:) Bécsben láttam jó megoldást. Jó hosszú szakaszon fedett DK-ÉNY irányban.
Bringautat semmiképp! Vagy
Bringautat semmiképp! Vagy sáv, vagy semmi!
A környék lakosságát is
A környék lakosságát is számításba lehet venni és érdemes megkeresni. Aki nap mint nap a körúton közlekedik gyalogosként, mert ott lakik, oda jár közértbe, piacra, postára, drogériába, bioboltba stb., annak szinte még fontosabb a körút rendezése, mint az ott dolgozóknak. A körúti és a hozzá közeli hátsó és mellékutcák lakói gyalogosként és potenciális biciklizőként (!) számításra érdemesek.
Ne felejtsük el, hogy rengetegen bicikliznének MÉG, ha biztonságosabbnak éreznék a körülményeket. Biciklizni - fizikumtól függően ugyan, de - idős korig lehet. A bátorság, a gyorsaság, a kalandvágy viszont veszít az évek múlásával...
Az vesse rám az első
Az vesse rám az első követ, aki még nem ment járdán 10-nél gyorsabban. Amúgy csak ott szoktam menni járdán, ahol az nagyon széles, kevés rajta a gyalogos és az út nagyon tömve van! Bicajon ülve mindig nagyon vigyázok a gyalogosokra! Ütközni velük még csak gyalog sikerült :-)
Vitatkoznék. Felmész a
Vitatkoznék. Felmész a járdára, épp nem ütsz el senkit. Lemész az útra, épp elütöttek téged, mert nem számítanak rá, hogy a járdáról odakerülsz. Továbbá mindazt leírhatnám, amit magwas, de nem duplikálok :)
Zsoltee
Street media: plakát,
Street media: plakát, szórólap
Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a körúton lévő üzletek tulajdonosait lehetne megkeresni egy szórólappal, amiben röviden le lenne írva, hogy miért érné meg neki, ha kisebb autóforgalom/nagyobb biciklifogalom lenne az üzlete előtt. Ehhez kaphatna egy plakátot vagy egy matricát, "támogatom a biciklisávot/bicikliseket" vagy "biciklisávot a körútra" szöveggel, amit kirakhat a kirakatba, ha akar.
Tényleg, minél előbb el kell kezdeni a szervezést, cselekvést, hogy mire eljön az épíkezés, már ne legyen kérdés.
Krtek
Össze tudod szedni az
Össze tudod szedni az érveket, amiknek a kereskedőknek szóló szórólapon kellene szerepelniük? (Asszem Andrej vagy Urga billentyűzetéből találhatóak legalább hivatkozások itt a CM szájton).
Én hirtelen egy ilyen érvet tudok mondani: Ráday utca.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
utánanézek, megpróbálok
utánanézek, megpróbálok anyagot gyűjteni és összegyúrni valamit.
Ha valaki tud ebben segíteni, linkeljen ide vagy küldjön mailt a kisattila(kakaóscsiga)tfs(pont)hu-ra.
üdv,
krtek
Ha összeszedtél érveket,
Ha összeszedtél érveket, írd ide, hátha másnak meg más jut eszébe, és kiegészülhet a lista :)
Jó ötlet! Viszont én nem
Jó ötlet! Viszont én nem hiszem, hogy a kávázótulajdonosokat a bringasáv hasznosságáról kéne, lehetne meggyőzni. Arról esetleg meg lehetne őket győzni, hogy a forgalomcsillapítás (-2 sáv), sétálóutcásítás nagy anyagi hasznot hozna a számukra.
medvegyu
Kormányblog
Én is pont így
Én is pont így gondolom.
Kezdetnek itt egy tanulmány részlet (az egész az alul lévő linkre kattinva elérhető), forrás: www.levego.hu
"Az életminőség és az életszínvonal javulása a városokban
Az autóhasználatot kiváltó kerékpározás (a gyaloglás és a tömegközlekedés is) hasznot hoz a városközpontoknak, mivel a kerékpározás fenti említett hasznaiból adódó életminőség-javulás odavonzza az embereket és a rendezvényeket, ami keresletet teremt az üzletek számára. Téves az az szemlélet, amely a kerékpárosokat nem tekinti olyan jó vásárlóerőnek,mint az autósokat. Ennek általában az ellenkezője az igaz, legalább is a városok sűrűn lakott területein. (A Le Monde 2004. május 15-i számában jelent meg a következő hír: „A gyalogosok és a kerékpárosok élénkítik a városközpontokat, és fellendítik a kiskereskedők forgalmát. A közfelfogással ellentétben ez derül ki abból a felmérésből, melyet a Francia Nemzeti Kutatóközpont, a CNRS irányítása alatt a a francia kerékpárosok 120 városi szervezetet tömörítő szövetsége, a FUBicy végzett. 2003 májusában és júniusában Dijon,Grenoble, Lille, Nantes, Salon de Provence és Strasbourg központjában 1300 olyan személyt kérdeztek meg, akik éppen egy élelmiszer- vagy más boltból léptek ki. Az autósok a gyalogosokhoz és kerékpárosokhoz képest ingadozó vásárlóknak mutatkoztak. Bár a városközpontban vagy az ahhoz közeli boltokban egy vásárlásnál az autós átlagosan 50 százalékkal többet költ, mint a gyalogos, kerékpáros vagy tömegközlekedést használó személy, egy hét alatt sokkal kevesebb pénzt ad ki itt: 87 százalékkal kevesebbet, mint a gyalogos, 12 százalékkal kevesebbet, mint a kerékpáros, és 3 százalékkal kevesebbet, mint a tömegközlekedő.”)A kerékpár azáltal, hogy hozzájárul a városok életminőségének kedvező változásához, serkenti a családok és a vállalatok odatelepedését, ami új munkahelyeket jelent."
teljes szöveg
Jé, az önkormányzat
Jé, az önkormányzat honlapján azonos tartalom több URL-en is elérhető! Én az einfoszab irányából találtam meg a képviselők listáját! A bal oldali menü azért más.
Hol van lista a tervezett
Hol van lista a tervezett felújításokról?
---
Bringasávot a Nagykörútra!
A lista a fővárosi
A lista a fővárosi önkormányzatnál van. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. § (1) alapján és a 2001. évi LXXXI. törvény 6. cikk 4. pont alapján jelenleg nem nyilvános, de ha elkéred tőlük, oda kell adják és publikálhatod. Az elkérő levelet most írtam meg, legkésőbb 8 nap múlva eredményt hirdetünk;)
Tiszta röhely: van egy példányom, de a publikáláshoz az engedélyüket kell kérni, de azt nem tagadhatják meg. És az a szervezet, amelyiktől a példányom van, a lobbiereje megőrzése céljából (gy.k: hogy továbbra is hozzáférhessen azokhoz az anyagokhoz, amelyeknek eleve nyilvánosnak kellene lenniük) megkért, hogy ne dolgozzunk tovább együtt;)
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
sziasztok! elnézést
sziasztok!
elnézést kérek, hogy nem a témába vágóan kérdezek, de nem igazodom ki a fórumok hálójában...
Építészhallgató vagyok, és fontos lenne tudnom - egy tervezési feladat kapcsán - hogy mi az a dőlésszög, amin egy átlagos kerékpáros még felfele is tud haladni? az ÁTLAGos szó hangsúlyozott :)! pl. 20 fokos emelkedőn még felküzdi magát az ember? otthon Pécsett a TV toronyhoz szoktam feltekerni, hogy aztán legurulhassak a szerpentinen:) de Korrektotraim szerint ne magamból induljak ki...(vannak nyugdíjasok is, stb..)
egy másik hasonló jellegű kérdés: kb. hányszor hányas téglalap terület szükséges egy kerékpár tárolásához(pl egymás mellé sorolva)?A neten elég eltérő adatok szerepeltek, Titeket hitelesebb forrásnak tartalak.
előre is nagyon köszönöm a választ /email: laurabarothy@yahoo.co.uk/ ! Nagy segítséget jelentene!
B. Laura
20 fok (34%) az olyan
20 fok (34%) az olyan meredek, hogy ha a Tour de France mezőnyét ráküldöd egy hosszabb ilyen emelkedőre, akkor lesz aki tolni fogja. Már a 10%-os (5,75 fok) emelkedő is meredek. Ki is szokták már táblázni.
A kormány nem szokott 70cm-nél szélesebb lenni, a bicikli hossza meg kisebb 2m-nél. Aztán hogy mekkora hely kell az a tároló kialakításán is múlik.
A Magyar Kerékpárosklub
A Magyar Kerékpárosklub kerékpártárolókra vonatkozó munkaanyagában (későbbi ajánlás) is ugyanez áll:
Egy kerékpár elhelyezésére legalább 200 x 70 cm méretű terület kell. Az egymással szemközt elhelyezett kerékpárok első kerekeinek átlapolásával a szükséges terület csökkenthető.
Az úttal merőleges elhelyezéskor a minimális közlekedési szélesség 1,6 m.
Szia! 20°-os emelkedő az
Szia!
20°-os emelkedő az 36,4%-os, nem hiszem, hogy közúton ilyennel gyakran találkozunk, de azért gratula!
A feltekerés, átlagos biciklissel (100W?) számolva, az átesés határain belül és kitűnő tapadást feltételezve (aszfalt) kizárólag az áttételtől függ.
Milyen biciklivel számoljunk? Átlagos nagyáruházi olcsómonti, vagy egysebességes kempingbicaj? Utóbbit az átlagember az ilyen emelkedőkön tolni szokta. :)
Látom, hogy te tangenssel
Látom, hogy te tangenssel számolsz. Én szinusszal szoktam, mert a biciklist hátráltató erő:
F=m*g*sin(fi)
Tangensnek akkor látom értelmét, ha a tapadás a korlátozó tényező, de ez nem jellemző leaszfaltozott utakon biciklivel. A tangenst valamilyen szabvány vagy esetleg az építőmérnökök hagyománya írja elő? Vagy valamit rosszul gondolok?
útpálya esésénél a
útpálya esésénél a vízszintes vetülethez képest számoljuk a lejtést. (építőmérnöki gyakorlatban)
de piros pont az építőmérnökért :) (ugyanis az utat az építőmérnök tervezi, nem a közlekedésmérnök)
OFF BME építős vagy? ON
OFF
BME építős vagy?
ON
aha, ha jó emberre gondolok
aha, ha jó emberre gondolok akk tudom is ki vagy :)
Ugyanez a bejegyzés és
Ugyanez a bejegyzés és vita (sinus vs tangens) már egy másik blogban, a "110 éves a Milli"-ben is lement az éjjel...
Versenyzőknél kb. 10% a
Versenyzőknél kb. 10% a maximum, amin fel tudnak menni. Edzett ember 5-6 %-on felmegy váltós bringával, de edzés nélkül kb. 3-4 % a maximum amin kényelmesen fel tud menni az ember.
phorvath
Kerékpáros KRESZ
Hogyan ne üttessük el magunkat
Csak egy gyakorlati példát
Csak egy gyakorlati példát tudok mondani, aminek az építésénél valószínűleg számítottak a jelentős kerékpáros turizmusra, és igencsak átlagos, mert nagyon sokáig szinte konstans a meredeksége: Großglockner Hochalpenstraße (Ausztria)
Ennek a hágóútnak valamivel több, mint 10% a meredeksége (kb. 1300m szintemelkedés 12,5km hosszan) az északi oldalán. Ha minden jól alakul, akkor jövőre tesztelem a koncepció helyességét :)
Zsoltee
Én tavaly
Én tavaly teszteltem.:)
Montival akár megállás nélkül is végig lehet menni különösebb felkészülés nélkül is- bár nem érdemes mert fantasztikus a kilátás- de országútin elkel első tányérra a három fokozat ha nem vagy versenyző.
2tanács: vigyél esőcuccot mert ha lent ragyogóa süt a nap attól még 2000m fölött szakad az eső és lefúj az útról a szél. A fönti étteremben pedig ne egyél cigánypecsenyét mer az borzalmas.
Az idei Giro 17. szakaszán a Monte Zoncolanon volt 22%-os szakasz- a versenyzők ott is felmennek...
Köszi a tippeket ;)
Köszi a tippeket ;) Esőcuccot mindenképp vinnék, mert idén nyáron se úsztuk meg az esőt, és tudom hogy az Alpok időjárása még durvább. Ja és montival megyünk, de tuti sokszor megállunk gyönyörködni a tájban :)
Egy dolgot szeretnék még kérdezni: miért van az, hogy minden túraleírásban északról dél felé kelnek át a hágón? A déli oldalon nem olyan jó felmenni, kevesebb a látnivaló?
Többiektől bocs, ez már nagyon OFF itt :)
Zsoltee
Majd vmelyik uccsó
Majd vmelyik uccsó pénteken megbeszéljük (mer télleg nem illik ide, csak nem tudtam megállni a választ) és addig megkérdem a haveromat aki már délről is megmászta, h mi a különbség.:)
ON
oké ;) remélem
oké ;) remélem megtaláljuk egymást...
Zsoltee
egyrészt nem értem, hogy
egyrészt nem értem, hogy miért akarják felújítani, ha nem nekünk. eléggé jól sikerült, és még a régebben felújított szakaszok is a BP átlag tetején helyezhetőek el!
másrészt támogatom, hogy akkor viszont cselekedjünk. szentendrén is pont felvetődött, hogy mehetne arra a következő CM.
az üzlettulajdonosok:
tényleg jó ötlet lenne őket rábeszélni a támogatásra (szokott lenni szervezetük) hiszen az utcák elhalása a autók miatt van, a parkolás is ide tartozik nagyban, és az nekik sem érdekük.
csak ha lesz bringasáv, ne azon pakoljanak...
www.criticalmass.hu/lakat
"...akkor ki kell szúrni a
"...akkor ki kell szúrni a kerekét. Ha negyedjére kiszúrják a kerekét, majd nem parkol oda többet. De tehetsz egy jelzés értékű féltéglát is az ablaktörlője alá.."
- radikális biciklisek, Berlin
GaZe
és féltáglát hordanak a
és féltáglát hordanak a tatyijukban?:P
www.criticalmass.hu/lakat
Egész Berlinben állandóan
Egész Berlinben állandóan és mindenhol építkeznek...
GaZe
Üzletekhez: van a körúton
Üzletekhez: van a körúton egy-két olyan profilú bolt, amelyik természetes segítőtársunk lehet. Én pl. a betevő CM matricáimat az Overlandben szereztem be, de van még jópár túrabolt, csak a példa kedvéért. A meggyőzés akár indulhatna innen is.
2 éve múlva választások
2 éve múlva választások lesznek.
Gondolom, be van tervezve fél év csúszás amit a kivitelezőkre lehet kenni, és majd a finishnél lehet mindenféále szalagokat vagdosni.
Na, nem is ez a lényeg, a politika már csak ilyen, abszolút értékében.
GaZe
pont ezért kell pket
pont ezért kell pket basztatni,. nekik jó ha népszerű dolgok ügyében vagdosnak, nekünk jó, ha nekünk vagdosnak.
www.criticalmass.hu/lakat
Mi a baj a körúttal? A
Mi a baj a körúttal? A külső sáv már most is bringaút. :) Olyan bringaút, amit bringás hiányában autóval is igénybe lehet venni. Ezt szerintem már az autósok többsége is látja, én legalábbis úgy veszem észre, hogy egyre kevésbé neheztelnek emiatt.
Ezt lehetne fokozni, ha végre nem a járdán mennének oly sokan és így még nagyobb tömeg, méginkább alakítaná ezt az érzést az autósokban.
Összefogás így a bringásoktól rettegő gyalogosokkal is lehetne.
Egyébként úgyis mindig van egy-egy vészvillogós, úgyhogy gyakorlatilag folyamatos két sávos haladás soha nincs. A vészvillogos külön jó, mert olyankor előtte tiszta a terep, másrészt talán az autósok is látják, hogy bizony nem a bringás tartotta fel őket, hanem a bunkó módon megálló.
Tualjdonképpen, aki nagyon
Tualjdonképpen, aki nagyon akar, az el tud menni az egymás mellé érkező 4-6os villamosok között is, aztán felhúzattja magát egy teherautóval az üllőin 70-re, hogy csukott szemmel robogjon át az üllői-körút kereszteződésben a piroson, elengedett kézzel, fixivel...
Itt pont arról van szó, hogy intézményesíteni kell az egyenlő jogokat, polgárjogot kell nyernie a kerékpáros közlekedésnek.
Majd akkor leszek elégedett, ha a csajomat legnagyobb nyugalomban elengedhetem bicajjal melóba. Right?
GaZe
Ez igaz, bár múltkor
Ez igaz, bár múltkor minimalmass-ról hazafelé azt nem nézték jó szemmel, amikor 5-en foglaltunk el 2 autónyi helyet (egymás mögött). Amikor egyedül tekertem arra, akkor szélső sáv közepének használata esetén alig volt konfliktusom, de amikor ők tartottak fel, és a két sáv között előztem a sort, az már sokaknak baszta a csőrét. Egyébként a csík felfestés se hozna varázsütésszerű hatást, eleinte ráparkolnának, autóval hajtanának rajta...
(OFF) Ma este pl. Etele téren gyalogosan átsétáltam a zebrán, sehol senki, csak egy böszmenagy merdzsós közelít lassan. Gondoltam elsőbbségem van és átmegyek. Erre a baromarcú balra kis ívben kanyarodott a szembe sávban úgy hogy kb. 20 centire előttem ment el. És mindezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, semmi lassítás vagy valami.
Közlekedési kultúra nincs ma Magyarországon. Múltkor Pécsen jó kis soksávos úton bringáztam, beljebbhúzódtam a balos sávba a piroslámpa előtt, erre mellémjön egy ökör és hőzöng, hogy takarodjak a járdára. Az ilyeneket úgy pofánbasznám, de állítólag az agresszió nem vezet semmi jóra, meg különben se illik bántani a fogyatékost. Így az "úriembert" csak a középső ujjam látványával jutalmaztam. Állok tovább a pirosnál (ő már elment, neki előbb volt zöld), elzöldül, erre a mögöttem álló autó bömbölő motorral és szinte kipörgő kerekekkel rajtol el és amikor megelőz akkor az anyósülésről artikulálatlanul üvöltenek nekem. A kis sunyi gecik a pirosnál nem mertek beszólni, csak amikor már elhúztak mellettem. 2 perc alatt 3 gyökérrel találkoztam, pedig szabályosan közlekedtem. Budapesten ez már meg se lepett volna, de eddig Pécs normálisabb hely volt...
Zsoltee
erre
erre emlékeztek?
Bringasztráda 2015
http://criticalmass.hu/blog/20051121/bringasztrada-2015
(úristen ez még 2005-ben volt? pfff)
aztán egy kicsit újra előjött ez: "A Szeresd Budapestet pályázaton a 2015 bringastráda című mű elnyerte a Városszínesítési kategória 1. díját"
http://criticalmass.hu/forum/20070615/2015-bringasztrada-budapesten
www.criticalmass.hu/lakat
Hogyne emlékeznénk rá. A
Hogyne emlékeznénk rá. A "Kerékpáros Budapest" anyagba is fognak belőle dolgok belekerülni.
Az a bajom ezzel az anyaggal, hogy az infrastruktúrával kapcsolatban megvalósíthatatlan dolgokat találtak ki (elválasztott bringaút város közepén amelyiken folyamatosan lehet 40-el haladni: ez csak nem szintbeni kereszteződésekkel menne, az meg irreálisan drága), viszont más dolgokban nagyon okosakat mondanak.
Amikor ez az anyag szóba kerül, én mindíg attól rettegek, hogy az infrastruktúrával kapcsolatos ötleteiket valaki megpróbálja ész nélkül beépíteni ( az információs táblázás meg az ivókutak jó ötlet, de a nyomvonaltervük minimum egyeztetésre szorul, az általuk megálmodott úttípust meg nagyon gyorsan felejtsük el).
Szóval jó dolgok vannak benne, de nem a hálózattal, hanem a kommunikációs kérdésekkel kapcsolatban.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Ugye, mennyivel hatásosabb
Ugye, mennyivel hatásosabb egy gusztusos kis látványtervekkel feltöltött prezentáció? Nagyban printelve, habkartonra kasírozva. Sokkal szebb képeket tud csinálni a sajtó amint ezt valaki épp bemutatja a nagyközönségnek.
Szakmailag meg már amúgy sem érdekel senkit..
Na, ezzel csak azt akartam modnani, hogy amíg a népek elé nem teszed oda szépen előkészítve, kajak egyszerűen értelmezhetően, addig nem veszika fáradtsaágot, hogy most utánanézzenek, lásd A NAGY BULVÁR BICIKLI.
Javaslom, építész stúdiókkal látványtervek készítését, nagyméretű printeken városban több helyen való bemutatását, pl kirakatok a körúton.
GaZe
csak az volt ezzela célom,
csak az volt ezzela célom, hogy megmutassam, ez nem új ötlet, és miket terveztek már:)
www.criticalmass.hu/lakat
Ajaj, nem tetszik ez
Ajaj, nem tetszik ez nekem... Kaptunk valamit, amiről beszélhetünk két évig. Nem hiszem, hogy két év múlva feltúrnák a Nagykörutat, hiszen még javában tartani fog a négyesmetró. Pénze már most sincs emiatt a városnak, és ennél csak rosszabb lesz. Nem is beszélve arról, hogy több út lezárását nem viseli el a város közlekedése (igazából már ennyiét sem, lásd hétköznap délután Rákóczi út).
Nemrég volt egy hír, hogy a négyes metrónál gatyamadzag van, és néhány felszíni rendezést kivesznek a tervből költségcsökkentési céllal. Nagyon nézzünk oda a Kiskörútra!
Nem lepne meg, ha pár hónap múlva jönne az ígéret, hogy sajnos most éppen nincs pénz kiskörúti kerékpársávra, de majd két év múlva szuper nagykörúti bringasztrádát építenek nekünk, ami miatt tulajdonképpen nem is kell a Kiskörútra.
Igazatok van, kell a Nagykörútra bringasáv, de azért maradjunk a földön, és az álmodozás mellett nagyon kapaszkodjunk abba, amit már elértünk.
kreszt az iskolába!
nem a fúrás miatt van
nem a fúrás miatt van dugó.
bp. közlekedése össze van omolva. csak mindig találnak egy indokot, amivel megmagyarázzák. most hamarosan nem lesz lezárás, de akkor megmagyarázzák karácsonnyal, ami mondjuk tényleg durva, főleg hogy ilyenkor kezdődik. utána meg a dérrel, a jóska bácsival, meg a gergely naptárral... és közben nem veszik észre, hogy nem kéne évente 40ezer autót venni, és akkor nem lenne gond.
www.criticalmass.hu/lakat
Tévedsz, nem kaptuk meg.
Tévedsz, nem kaptuk meg. Majdnem véletlenül került hozzánk.
Több út lezárását nem viseli el a város közlekedése.
Én pl. pont azt látom, hogy a kiskörte asztória-kálvin szakaszára jótékonyan hat az a forgalomcsillapítás, ami a szabihíd lezárásával történt;)
Abban igazad van, hogy a kiskörútra a 4-e metró költségvetésének csökkentése miatt figyelni kell. A jó hír az, hogy a szabitól a kálvinig teljesen szét van robbantva, tehát ott költségben gyakorlatilag mindegy, hogy akkor már megcsinálják-e rendesen.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Szerintem a Kiskörte,
Szerintem a Kiskörte, Thököly csupán adminisztratív módon került ki a metró finanszírozásból.
Más forrásból meg kell őket csinálni, mert olyan gyász állapotok uralkodnak ottan...
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Még néhány szó a
Még néhány szó a nagykörútról:
A 2X2 gépkocsisáv + a parkolósávok szerintem a nagykörúton pazarlást jelentenek, közlekedési és városfejlesztési szempontból is.
Belvárosban az autó a legkevésbé hatékony közlekedési eszköz, ha azt nézzük, egy időegység alatt mennyi ember haladhat át egy adott szélességú úton. Közlekedési szempontból a kerékpár hatékonyabb, ha helyet szabatítunk fel neki, csak a közlekedést javítjuk vele. Ezt nem szabad elfelejteni!
A nagykörút tömegközlekedése jelenleg elégtelen: hiába az új négyes-hatos villamosok, ha túl ritkán járnak, és az ember csúcsidőben csak minden második (harmadik!!!) járatra fér fel. A nagykörút közlekedésének javítását elsősorban a villamosok sűrítésével lehet (és kell) megoldani. Kicsit túlozva: az autósávok száma nem oszt és nem szoroz, a nagykörút közlekedésének alapja a villamos, ha jobb közlekedést akarunk a körúton, azt kell sűríteni.
Parkolósávok és üzletek:
Aki mostanában csak egyszer is végiggyalogolt a nagykörúton, nem gondolhatja komolyan, hogy a parkolók számától függ az üzletek működése. A nagykörút mára már jobban hasonlít egy huszadrangú, lepukkant külvárosi sugárúthoz, mint Budapest legjelentősebb "bevásárló körútjához". A meglévő parkolóhelyek ellenére. A körutat a város szempontjából csak minél nagyobb mértékű sétányosítással, a közterek felújításával lehet feléleszteni. A sétányosítás nem az autók kitiltását jelenti, hanem olyan környezet megteremtését, ahol az ember szívesen sétál, nézeget kirakatot, és úgy érzi magát, mintha egy nagyon szép város nagyon szép belvárosában lenne. A jelenlegi 2X2 autósáv + parkolósávok és a lepukkant járdák ezzel nem igazán egyeztethetők össze...
Vagyis: nyugodtan kérhetünk biciklisávot a körútra, csak javíthatunk a helyzeten!
Én egyszer gyalogoltam egy
Én egyszer gyalogoltam egy hosszabb szakaszt a nagykörúton (Petőfi híd - Blaha), de annyi bőven elég volt. Nem hogy sétálgatni nem mennék arra, de még ha muszáj is (mint legutóbb), akkor is inkább más útvonalat választanék. Iszonyatosan zavart a zaj, a szmog és amit fel nem tudok fogni, hogy mi értelme van: a gyalogos aluljárók. Miért a gyalogos szívjon a kereszteződésekben? Önerejéből másszon fel-le a lépcsőkön, lent koncentráltan találkozzon az utcai problémákkal... Én az adott kereszteződésekben leirányítanám a forgalmat a föld alá, fent pedig tereket csinálnék. Ezt nem mint biciklista mondom (hisz így nekem is lent kéne tekernem), hanem mint egy átlag ember, aki élhetőbb várost szeretne. A nagykörút szerintem is halott, csak az jár arra aki át akar menni rajta.
Zsoltee
Én a múltkor venni akartam
Én a múltkor venni akartam valamit, és miután a westenden nem talátam, nyakamba vettem a nagykörutat. Lehangoló, siralmas...
Lehetne pedig egy kényelmes, kellemes, vonzó üzletekkel, kávéházakkal, színházakkal, éttermekkel tele, sétára alkalmas hely is (egy nagyvárosban az ilyen helyekből sohasem elég!), de ma már szinte tényleg csak közlekedési útvonal. A vicc, hogy annak is alkalmatlan (telített négyes/hatos, 'lehetetlen' kerékpározás, bedugult autók, füstöt szívó gyalogosok). Ráférne egy alapos és korszerű felújítás, az 'élhetőbb város' jegyében.
"Iszonyatosan zavart a zaj, a szmog és amit fel nem tudok fogni, hogy mi értelme van: a gyalogos aluljárók."
Gyalogos aluljárók: :((((
Azért van remény: a Budapest szíve programban papíron már jórészt megszüntették ezeket.
Lehetne pedig egy
Lehetne pedig egy kényelmes, kellemes, vonzó üzletekkel, kávéházakkal, színházakkal, éttermekkel tele, sétára alkalmas hely is (egy nagyvárosban az ilyen helyekből sohasem elég!)
Pécsen is át akarják szervezni a belvárost, két fő sétálóutca van, ahova (elvileg) tilos behajtani, köztük pedig egy tér, ahol korlátozottan ugyan, de van átmenő forgalom. Most arról beszélnek, hogy innen is totál kitiltják a célforgalmat, taxikat, buszokat. Remélem összejön, de nagyon sokan ellenzik.
Zsoltee
"...hiába az új
"...hiába az új négyes-hatos villamosok, ha túl ritkán járnak, és az ember csúcsidőben csak minden második (harmadik!!!) járatra fér fel..."
Alapból ha jól emlékszem 20-30 fővel kisebb a Combino kapacitása a Ganz villamossal szemben, valamint 10 ajtó helyet csak 8 van - igaz nem kell lépcsőzni. ;)
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
ezt nem értem. nem néztem
ezt nem értem. nem néztem utána sohasem, de úgy reklámozták ezeket, mint 'a világ leghosszabb villamosai' - és kevesebb embert tudnak szállítani, mint a régiek????
Én egyszer buliból
Én egyszer buliból hazafelé egy hajnali kombínyón utaztam, azon pont elfértünk :) de ahogy elnéztem, visszagondolva a ganz-os tömegnyomorra, hát most csúcsidőben élet-halál harcok folyhatnak az állóhelyekért is :D
Zsoltee
kb egy hete mentem én is
kb egy hete mentem én is kombinón, olyan picik az ülések, h csak igen karcsú és magas embereknek kényelmes, mivel a pici ülések magasra vannak téve. olyan nagynak néz ki meg kényelmesnek, de ez nem igaz. és a kakasülős helyen még kapaszkodni sem tudsz, nem praktikus.
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
én beértem volna azzal is,
én beértem volna azzal is, hogy állok (ötödmagammal egy nézetméteren), de nem fértem fel (este fél hat körül). Azt mondják, ez minden nap így van.
2*ICS 406/401/396
2*ICS 406/401/396 férőhely, ebből 64/72/80 űlőhely (típustól függően, 5 fő/m2 állóhellyel számolva).
1 Combino 350 férőhely, ebből 64 űlőhely (4 fő/m2 állóhellyel).
Ha mindegyiket 4 fő/m2-el számoljuk, akkor az ICS 338/335/333 férőhelyet bizosítana. Ergo férőhely szempontjából a Combino egy picit jobb, csak a kerékdobok miatt tele van légüres térrel.
Ha nem egy metró forgalmát kéne elvinnie a vonalnak, akkor bőven elég lenne a Combino.
De ahelyett, hogy összekötögetnénk a villamosvonalakat, meg néhányan visszaépítenénk 4-es metróre költjük a pénzünket... :(
---
Bringasávot a Nagykörútra!
csak a kerékdobok miatt
csak a kerékdobok miatt tele van légüres térrel.
Jobban belegondolva nem is hülyeség, hogy lélegezhet az ember... :)
És mi lenne ha ezentúl 2x2 sáv villi lenne és 2x2 bringasáv? :) az autókat meg lehet használni a városon kívül, ha elmegy kirándulni az ember :)
Zsoltee
:D Megvéve az
:D Megvéve az ötlet!
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Valahogy a Ganz tágasabbnak
Valahogy a Ganz tágasabbnak tünt, Combinora meg nem vagyok hajlandó felszállni inkább kutyagolok, ha nem tudok bringával menni.
Köszi a pontos számokat.
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Lehet hogy műszakilag, vagy
Lehet hogy műszakilag, vagy ár/érték arányban vacak, de jó rajta utazni. Legalábbis én szeretek. Csendes, nem rázkódik, és jól néz ki.
Lehet, hogy megszoknám ha
Lehet, hogy megszoknám ha használnom kellen. Hiába, öregszik az ember. :)
Csendes, az biztos! Párszor a frászt hozta rám amikor megém settenkedet. :D
------------------
Kerüld ki a dugót!
Bring-gáz!!!
Combino sux. Szardínia
Combino sux.
Szardínia módjára préselődve, egymás testnedveiben és lehelletében úszva próbálni kapaszkodni, aztán esetleg megpróbálni valahogy lejutni, átverekedni magad a kettős sorfalat álló felszállókon...
A combino egy tragikus jelenség, ékes bizonyítéka, mennyire felülírja egy szűk érdekcsoport akarata a közösség érdekét. Szerintem ismert az egész combinó-panama sztori.
Nem műszakilag vagy ár/értékben vacak, hanem vele közlekedni vacak.
Meg, nem tom mennyire jó reklám a tömegközlekedésnek látni a kényelmes autódban - ugyan dugóban de egyedül - ülve nézni az egymásbapréselt, felszállásnál közelharcot vívó utasokat, izzadtan, esetleg még egy kedélyesen heverésző hajléktalan bukéjában egy forró nyár délután...
A "csendes, nem rázkódik, jól néz ki" simán elmondható pl az akadémia előt tkiállított Alstom villamosra is. Csak az olcsóbb, alsó vezetékről (is) kapja az áramot, kétszerannyi ülőhely, szélesebb, óriási nyitható ablakok, babakocsi-tolókocsi hely felhajtható ülésekkel.
Talán azért nem ilyenek járnak a körúton mert nem Combínónak hívták.
Nem tudom... Kükü, te hivatalból is optimista vagy, milyen jeleket látsz, hogy Budapest jobb hely lesz és nem készül elsüllyedni ebben a mocsokban ami itt termelődik? Hogy lesz belőle Amsterdam, vagy Berlin?
GaZe
Ha meg alsóvezetékes
Ha meg alsóvezetékes Alstomunk lenne, akkor meg az lett volna a baj, hogy minek kellett az egész nagykörtét méter mélységben kiásni. Bár amikor először hallottam az alsóvezetékről, az jutott eszembe, hogy mi van, ha egy irdatlan nagy pocsolya fölé megy a vili (kap áramot) és valaki a pocsolyába lép, mondjuk a megállóból elmenet. :)
üdv adamekp
A pocsolya szerintem már a
A pocsolya szerintem már a keletkezésekor zárná az áramkört, rövidre zárva az alsóvezetéket és egyúttal a problémát is.
:-)
- - - - -
Következő járat indulása: november 9.
www.6efutas.hu
Combino sux. Szardínia
Combino sux.
Szardínia módjára préselődve, egymás testnedveiben és lehelletében úszva próbálni kapaszkodni, aztán esetleg megpróbálni valahogy lejutni, átverekedni magad a kettős sorfalat álló felszállókon...
A combino egy tragikus jelenség, ékes bizonyítéka, mennyire felülírja egy szűk érdekcsoport akarata a közösség érdekét. Szerintem ismert az egész combinó-panama sztori.
Nem műszakilag vagy ár/értékben vacak, hanem vele közlekedni vacak.
Meg, nem tom mennyire jó reklám a tömegközlekedésnek látni a kényelmes autódban - ugyan dugóban de egyedül - ülve nézni az egymásbapréselt, felszállásnál közelharcot vívó utasokat, izzadtan, esetleg még egy kedélyesen heverésző hajléktalan bukéjában egy forró nyár délután...
A "csendes, nem rázkódik, jól néz ki" simán elmondható pl az akadémia előt tkiállított Alstom villamosra is. Csak az olcsóbb, alsó vezetékről (is) kapja az áramot, kétszerannyi ülőhely, szélesebb, óriási nyitható ablakok, babakocsi-tolókocsi hely felhajtható ülésekkel.
Talán azért nem ilyenek járnak a körúton mert nem Combínónak hívták.
Nem tudom... Kükü, te hivatalból is optimista vagy, milyen jeleket látsz, hogy Budapest jobb hely lesz és nem készül elsüllyedni ebben a mocsokban ami itt termelődik? Hogy lesz belőle Amsterdam, vagy Berlin?
GaZe
átverekedni magad a kettős
átverekedni magad a kettős sorfalat álló felszállókon...
ezért is a combino a hibás, nem az emberek, ugye?
Berlinben is ilyen szép csili-vili tömegközlekedési járművek vannak, és ott érdekes módon kényelmesek ezek. Hogy miért? Mert nincs rajtuk 2x annyi ember, mint amennyi kényelmesen elférne. Elég gyakran járnak ahhoz, hogy mindenki kényelmesen elférjen.
Zsoltee
Tulajdonképpen igen, a
Tulajdonképpen igen, a combino a hibás.
Mivel az üléseknél olyan rohadt szűk az átjáró, ezért vagy ott furakodsz át, egymás lábát tiporva, vagy bepréseled magad az ajtónál álló tömegbe, és próbálsz kapaszkodni, vagy a tömegre bízod magad, hátha megtart..
És épp amiért ilyen hülye az elrendezése, ezért mindenki igyekszik az ajtó nyitás után betódulni arra pár kicsiny helyre ahol esetleg nem 2 centiről liheg valaki más az intimszférádba. Ezért kettős sorfalban mindenki várja a rajtpisztolyt. Igen, ezért a combino a hibás. Vagy talán inkább aki megvette, nekünk.. Mert szerintem az egyszer nem nézte meg belülről (vagy még életében nem utazott villamoson)
Fel kell túrni a körutat.. Hát, tulajdonképpen a combino miatt is fel kellett, valamint asszem pont a topic apropoja is az hogy fel fogjak turni.. :)
Combino sux, de nekunk ez jutott. Meg mindent vivo 4-es metro.
GaZe
A Combino tervezőit,
A Combino tervezőit, eladóit, és megvevőit mind kirugnám , de...
ma megint volt szerencsém utazni rajta. Az ajtónál tömörül mindenki, így minden magállóban akadt, aki már alig fért fel rá. Pedig beljebb még bőven volt hely (ha ezt lehet egy 50 cm széles folyósóra mondani, két üléssor között). De tényleg volt hely, én is odébb tudtam menni, úgy, hogy körülöttem nem állt már senki. De sokan csak néznek maguk elé, a semmibe, és fütyülnek rá, hogy ha egy méterrel odébb mennének az ajtóhoz közeli részről, oda, ahol épp üres tér van, a többiek is fel tudnának szállni.
(annyi eszem nem volt, hogy a helyszínen nevelni kezdjem a népet... de egy kis odafigyeléssel sok minden javulhatna).
(a múltkor viszont tényleg tömve volt a villamos, akkor helyezkedni sem lehetett)
Süketek voltak a tervezők,
Süketek voltak a tervezők, az biztos. Az említett szűk folyosó a hajtómotorok ülések alatti elhelyezésének eredménye. Az a megoldás pedig az alacsony padló megvalósítását szolgálja. Kiegyezések sorozata az egész mérnöki terv.
Engem a túl magas ülések, meg a túl keskeny lábhelyü ülések idegesítenek. Három ülés típust figyeltem meg, melyek közül ez a kettő őrjítő. Egyedül a harmadik jó, de az viszont mindig foglalt!
________________
Sajnálom a bolondot.
Azonos sűrűséggel
Azonos sűrűséggel megtöltve a Combinon kicsivel többen férnek el mint a csatolt Ganz-on. Néha előjön olyan adat, hogy a Combinon férnek el kevesebben, de ezekben az esetekben nem azonos álló utas sűrűséggel számolnak a két villamosra.
Eltekinthetünk a
Eltekinthetünk a létszámtól, ha a terhelést mérjük inkább, és abból tapasztalati úton becsüljük meg az utas számot, ha ugyan az szükséges. Van a Combinokon ilyen mérés?
Haladó jármű technika valós időben rögzíti a légrugók nyomását vagy a felfüggesztés terheltségét. Ez, más célok mellett, értékes adat is vonalmenti vagy állomás közi utasforgalom mértékének megállapításához.
________________
Sajnálom a bolondot.
"a nagykörút
"a nagykörút közlekedésének alapja a villamos, ha jobb közlekedést akarunk a körúton, azt kell sűríteni."
Ez nem igaz!
A Nagykörút közlekedését úgy lehet javítani, ha az ott közlekedőkk nem a Nagykörutat veszik igénybe.
Jelenleg Budapest É-D közlekedési tengelyét a Nagykörút alkotja. A 17-19 vonalak öszekötése, az 1-es és 2-es villamos szerepének erősítése, a 14-47/49 vonalak összekötése rengeteg terhet venne le a körútról. És akkor még említhetném a 24-es villamos Thököly úti folytatását is.
Megjegyzem, már most olyan követés van a Nagykörúton, hogy azt érdemben sűríteni nem lehet tovább.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
olvasd el még egyszer az
olvasd el még egyszer az idézett mondatot... nem arra válaszoltál (ha jobb közlekedést akarunk a nagykörúton = ha a kapacitását növelni akarjuk). Nem tárgyaltam Budapest közlekedésének egészét, csak a nagykörút levezetőképességéről volt szó.
"Megjegyzem, már most olyan követés van a Nagykörúton, hogy azt érdemben sűríteni nem lehet tovább."
Délután fél hatkor (csúcsidőben) a minap néhány percet vártam a villamosra, amire nem fértem fel. Előttem már percekig vártak ugyanarra a villamosra mások. A következő szintén néhány perc múlva jött. Még emlékszem arra az időre, amikor a nagykörúton percenként követték egymást a villamosok csúcsidőben (egyátalán nem volt várakozási idő). Ezt a 'nem lehet sűríteni' dolgot így nagyon nehezen hiszem el.
A kettes villamossal 10-15 éve ugyanez volt a helyzet, rendkívül sűrűn járt, várakozási idő nem volt, ma már hosszas ácsorgás is a megállóban.
(közben megnéztem, a 4-6-os hivatalos követési ideje csúcsidőben 1,5-2 perc. Nem tudom, mi a hiba, de ha ezt tényleg nem lehet sűríteni, akkor egyetértünk (2-es sűrítése, villamoshálózat fejlesztése).
A Nagykörút jelenleg
A Nagykörút jelenleg Budapest egyik fő tömegközlekedési és autós átmenőfolyosója. Semelyik se kell rá.
A követéseket szerencsére nem mérem, annyit tudok hogy a 4-6 vonalra összesen 38 villamos van kiadva. Gondolom a program szerinti lámpaváltások miatt vannak egyes helyeken torlódások, egyes helyeken meg ritkább követések. Általános betegsége a pesti forgalomszervezésnek.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
"Semelyik se kell rá." ezen
"Semelyik se kell rá."
ezen vitatkozhatunk...
"Gondolom a program szerinti lámpaváltások miatt vannak egyes helyeken torlódások, egyes helyeken meg ritkább követések. Általános betegsége a pesti forgalomszervezésnek."
A 80-as években még nem volt általános betegsége, de azóta sokkal nagyobb a gépjárműforgalom, ami valóban akadályozhatja a villamosok sűrítését, ha a fő szempont a gépkocsik haladása (a szentendrei HÉV sűrítését pl Óbuda-Békásmegyer polgármestere azért nem szeretné, mert akadályozná keresztbe a gépjárműforgalmat (szegény autósoknak már így is sokat kell várniuk a hévek miatt).
Az ilyen helyeken milyen
Az ilyen helyeken milyen jól jönne a bringasáv!
Forgalomcsillapítás nélkül nem lehet szabályozni a füstkibocsájtást! (Egy kis irányítástechnika...)
Tömegközlekedés igenis
Tömegközlekedés igenis kell a nagykörtére. Az persze másik kérdés, hogy ésszerű közlekedésszervezéssel lehetne a terhelést csökkenteni. Ideiglenesen, mert az "a forgalom megtölti a rendelkezésére álló teret" szabály szerintem a tömegközlekedésre is vonatkozik. Vagyis inkább arról érdemes beszélni, hogy bizonyos irányokba szóló forgalmakat át lehetne terhelni más járatokra.
Úgy hallottam, hogy a nagykörtén egyszer már megcsinálták úgy a lámpaváltásokat, hogy a villamoshoz igazodjanak. Érdekes lenne tudni, hogy akkor ez most hogy is van. Mostanában az szokott gyakran előfordulni, hogy a kereszteződésekbe beragadt autók fogják meg a villamost is. Nemrégiben az Andrássy-Üllői távon három ilyet láttam. És persze egy üzemzavar is jól fel tudja borítani azt a mindenképpen feszes rendet, ami szerint a nagykörúti villamosok járnak.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Nem a tömegközlekkel van
Nem a tömegközlekkel van bajom, sőt! Hanem azzal, hogy azért túlterhelt a Nagykörte, mert iszonyatos rajta az átmenőforgalom.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Nem olyan nagy
Nem olyan nagy csúcsidőben. Ugyanis akkor néha teljesen leáll. Az pedig már nem "átmenő" forgalom. :)
Szerintem taktikai hiba a kiskörutat és a nagyot egyszerre nekünk egysávosíttatni, változatlan körülmények közt. Ehhez nem fogunk politikai végrehajtót találni. Jó cél érdekében zajló csata lenne, de túl széles front a 4%-os bringás modal splithez képest.
Szerintem taktikai hiba
Szerintem taktikai hiba lenne meghagyni a 4%-os arányt..
Spec én még akkor is megrakom valamelyiket, ha Csömörről megyek haza Zuglóba, és épp van "kieső" fél órám..
csak kérdés, hogy mennyivel kéne/lehet megdobni a modal splitet..
-
Adj helyet magad mellett..
(Orrot túrni pedig bringán is lehet.. ;) )
"Szerintem taktikai hiba a
"Szerintem taktikai hiba a kiskörutat és a nagyot egyszerre nekünk egysávosíttatni"
A kiskörúton nincs szó a forgalmi sávok csökkentéséről - vagy rosszul értettem? (a parkolósáv ugrik?)
Az pedig már nem "átmenő"
Az pedig már nem "átmenő" forgalom. :)
hanem dugóturizmus :)
Zsoltee
khm...az nem tájföldön
khm...az nem tájföldön van ?
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Sejtettem, hogy valaki
Sejtettem, hogy valaki kiforgatja a szavaimat, de hogy pont te? Perillre számítottam :D
Zsoltee
A körúti üzleteknek
A körúti üzleteknek mondjuk rendeseb betett a Westend is, ami mint a végtelen fekete űr, vákumként szippantotta el a köztereken nyüzsgő városlakókat. Érted, nem esik rád az eső, langymeleg, jól érzed magad, mit sétálgass.. És mindezt még támogattuk is.
És épül a következő. Kevesek érdeke a töbségével szemben. Nem tom ez mennyire demokratikus.
Persze, westend nélkül sem korzóznának ott az emberek, hiszen jelenleg egy autópálya fut körbe a városon.
Néha megdöbbenek, hogy nyugaton azt sem tudják a városvezetők, hogy hogyan tudnának még zöldebb megoldásokkal szerepelni, itthon meg az egyértelmű dolgokat is csak somolygás meg félremagyarázás követi.
"...élni itten lehetetlen, polgármester tehetetlen..."
GaZe
"A körúti üzleteknek
"A körúti üzleteknek mondjuk rendeseb betett a Westend is, ami mint a végtelen fekete űr, vákumként szippantotta el a köztereken nyüzsgő városlakókat."
westenddel együtt is lehetne vonzó a nagykörút, nem ugyanaz a szerepe (külföldi üzletláncok lerakata). 'Csak' fel kellene újítani és megritkítani rajta az autóforgalmat.
Boltok: Ha szélesebb lenne
Boltok:
Ha szélesebb lenne a járda, több ember sétálna a körúton. Én például nem szívesen nézelődöm ott, mivel nem szívsen lélegzem be a városi levegőt. Inkább valamelyik plázába megyek vásárolni. Szívesebben költöm egy fedett épületben a pénzem, mint egy mocskos félautópálya mellett!
Ha úgy csináltatná meg az utat a tisztelt városvezetés, mint azt Amsterdamban is tették, én is szívesebben sétálgatnék ott!
Amsterdami példa: villamos-1 forgalmi sáv-kerékpársáv-széles járda. Esetleg lehetne széles busz és kerékpársáv. Nekem jobban tetszene, ha sétálóutca jellege lenne. Nem utolsó sorba turistalátványosság.
A nagyobb gyalogos forgalom a boltoknak bevételi szempontból sokkal kedvezőbb lenne!
így is van. a körúti
így is van. a körúti üzletek tulajdonosait pl. olyasmi szlogennel kell megfogni, hogy "Ön is a Rákóczi útról menekült ide?" + hozzá az évek óta plakátmagányban úszó kirakatok képei Keletitől Erzsébet hídig.
a körútra az a kompromisszumos megoldás, hogy a jelenlegi parkolósávok helyén járda (jóóóó széles járda), a jobbsáv helyén bicósáv, a balsávban 30km/h csillapított autóforgalom (vagyis a kettő mehet együtt), középen meg villamos.
az elérendő és ideális cél persze nem ez, hanem: duplaszéles járda+bringasáv+fák+villamos+fák+bringasáv+duplaszéles járda :)
vagy azt is lehet, hogy a fasor a gyalogosokat és a bringásokat választja el, igen, azt hiszem ez jobb, hmmm.
nem értem, miért van ott szükség egyáltalán autókra.
jelenleg hány ponton keresztez(hetne) ott villamos? a kettest meg kellene hosszabbítani északra (át a Jászain) egészen a Foka öbölig, vagy még tovább, visszaállítva ezzel a Pozsonyi úton valaha ott közlekedő villamost, aztán a Nyugatinál bejöhetne végre északról a 14-es, ahogy azt évek óta tervezik, szépen végig a Bajcsyn, ráfonódva a jelenlegi 47/49 (budára érve akár 18/61) vonalakra is.
aztán? mi van még keresztben? Blahán a Népszínház utca felől kijöhetne és vigigrongyolhatna a Kossuthon, meg a Mester utcánál is, nem?
Bringasáv-fák-járda?
Bringasáv-fák-járda? Biztos vagy te ebben?
Mi van még keresztbe? A
Mi van még keresztbe?
A Thökölyn a meglévő sín felújítása, és meghosszabbítása át az Erzsébet hídon, majd tovább a 18-56(azért van némi fejlődés, ha kevés is) vagy a 47/49 vonalán.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Kerékpárút
Kerékpárút meredekségének maximuma a hossztól is függ.
Az ÚT 2-1.203 Útügyi műszaki előírás szerint a szélső értékek a következők.
3% - max. 500 méter hosszon alkalmazható
3,5% 300 m
4% 200 m
4,5% 100 m
5,0% 50 m
7,0% 30 m
10,0% 10 m
(A %-ot úgy kell érteni,
hogy 5% -os emelkedő 100 méteren 5 métert emelkedik)
kvir
Sztm is lehetne a
Sztm is lehetne a parkolósáv helyén bringaút, de nem hiszek a Kerékpárosklub lobbierejében a parkolótársaságok ellenében.
A sávszűkítés (2-ből 1) pedig azért reménytelen, mert épp a Körúttól beljebb eső területeken csillapítanak forgalmat egyirányusítással, szűkítéssel, ebből következően a Körút marad fő csatorna.
De ha a parkolást
De ha a parkolást megtiltanák, mindenképpen gyorsulna a forgalom, mivel nem állnának meg az outók, hogy be tudjanak parkolni. ha már egyszer megáll fél percre, utána feltorlódik mindenki. Így megszűnne ez a probléma! Sőt, rohadt jól lehetne közlekedni kerékpárral!