egy U- lakat elvágása, sztori + videó



Az u lakat sem sérthetetlen? nem. de még midig az a legbiztonságosabb. hogy sikerült elvágnom egyet? az most kiderül:


A történet:
Pénteken hívott Potter a hp-ből.
A Westend és a Nyugati bejáratánál lévő rácson van a biciklije, a kulcsot meg elvesztette a westendben. Pórbált segítséget kérni a helyi erőktől, de azok (nagyon rendesek voltak) azt mondták, hogy ha nem tudja igazolni, hogy az övé, akkor nem tudnak rajta segíteni.
Így jöttem a képbe én.

Szombaton délután nekiindultam a közeli lakásomból egy erővágóval, egy fűrésszel, és felvevőeszközzel felszerelkezve. Pontosan 4kor kezdtem neki a dolognak. Először próbáltam az erővágót, az semmit nem csinált. Aztán a fűrészt. Azzal siekrült belevágni a vékony u- részen a műanyag borításba, de annál tovább a vasban már nem használt semmit. Aztán eszembe jutott Galád sztorija, és nekiestem az egyenes résznek. Aztán 20 perc múlva Potter érdeklődött mi van. Ő adta a tippet, hogy ahol a u-t beleteszed a zárba, ott próbáljam. na ez meg is adta magát! kb. 40 perc fűrészelés után sikerült elnyisszantani a megmaradt részt az erővágómmal.

Atrocitások? Igen, pár gyalog meg vonatról érkező eléggé nagyot nézett, röhögtem ahogy összesúgnak.
Fél óra után jelent meg egy Westendes és MÁV-os őr, hogy mi van. elmondtam nekik az esetet, és ha kell akkor a westendben tudok kontaktot adni, hogy én a másik oldalon állok. azt mondta a w.-s, hogy jó emberismerő, ezért hisz nekem:)
20 percre rá két westendes, akik a tetőkertben hallották a fűrészelést jött oda, nekik is elmondtam mi van, és hogy már dumáltam őrökkel. A végén, ahogy a filmen kiderül, egy mávos a kerítésen belülről szaladt oda. Egy órával azután, hogy elkezdtem ügyködni:)

Szóval vigyázzatok jól mindenhol a bringáitokra, mert a biciklitek biztonsága csak rajtatok, és a lakatokon múlik!

Vegyél ulakatot, mert ilyen erős, vagy edzett acél láncot. a sodronyt, még ha vastag is, pár másodperc elvágni. az emberek meg ennyire vesznek észre.

ez egy noname 4 ezres u lakat volt.ú

(ja, és amikor hazamentem, apám mondta, hogy van ennél élesebb fűrész is a pincében:)

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Mumin képe
Mumin
1 v, 2007-11-18 18:55

Bravó, szép volt.
Bár a tolvajok inkább a kerítést nyisszantanák, nem?

mino képe
mino
2 v, 2007-11-18 19:48

Ja, a kerítés nem tart ilyen sokáig. Csak akkor a biztonságiőrök nem lettek volna ilyen kedvesek.

mino
Biking forever... and after.

hf képe
hf
3 v, 2007-11-18 20:02

Megnyugtató. Pláne sokáig tarthat a granit x-plus :)

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

gLes képe
gLes
4 v, 2007-11-18 21:40

Áron! És hol a videó? :)

Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
5 v, 2007-11-18 21:47
aron képe
aron
6 h, 2007-11-19 00:48

köszi névtelen!

nem tom, én beletettem a bejegyzésbe, aztán valaki biztos kilopta belőle!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

Györgyi képe
Györgyi
7 v, 2007-11-18 21:53

http://alleycat.hu/linkek/20071118/potter-bringajanak-kiszabaditasa

én is itt néztem meg

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

dova képe
dova
8 v, 2007-11-18 22:47

Hát így könnyűűűűű!
Biciklit rendelésre?
:))))

Szép Napot! Jó kedvet és kerek fenekeket!

Dova
..aki tuti kevesebbet szellent, mint Gálvölgyi János autója!

aron képe
aron
9 h, 2007-11-19 00:50

jó szöveg volt mi? bevált:D

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

magwas képe
magwas
10 h, 2007-11-19 01:00

Egy akkus flexxel mennyi idő lett volna ugyanez?

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

kossuth képe
kossuth
11 h, 2007-11-19 04:03

A lakaton nem lehetne csinálni egy flex-tesztet? Gondolom Potter már nem akarja annyira használni. :)

--
kossuth - himmel.hu

aron képe
aron
12 h, 2007-11-19 23:18
atomboy képe
atomboy
13 h, 2007-11-19 02:27

Ideje szabadalmaztatni a bringariasztot...

atomboy

dova képe
dova
14 h, 2007-11-19 03:21

Létezik.
Sárga kütyü a vázra erősítve. Mozgatásra és sodrony vágásra fülsüketítő zajba kezd leállíthatatlan.
Sajna nem tudom hol lehet elérni, de egy MLM cég egyik terméke volt anno 1995-96 körül Magyarországon.

dobozos képe
dobozos
15 h, 2007-11-19 22:27

És tényleg csak a lakat nyaszatolása indítja be? Tök jó lenne szerezni egyet...bár lehet, hogy senki se kapná fel rá a fejét. :/

***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája

zsoltee képe
zsoltee
16 p, 2007-11-30 03:10

bár lehet, hogy senki se kapná fel rá a fejét. :/

biztos. sőt! elfordítaná...

Zsoltee

aron képe
aron
17 v, 2007-12-02 01:08

azt mondanák kussoljálmá és tova futnának:)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

norbijúzer képe
norbijúzer
18 h, 2007-11-19 03:47

noname U-vas 4essze? én citadelt vettem ennyiért most (megint)
remélem azt se könnyebb nyisszantani, mert 5 percnél többet egy forgalmas helyen tuti egy tolvaj se vállalna be... akkor már inkább kinéz egy másik bringát, amit csak valami cérna tart :)

egyébként lehet, h hülyeséget kérdezek, de pótkulcs?
nekem eddig minden lakatomhoz volt, de szerencsére még nem volt rájuk szükség...

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

aron képe
aron
19 h, 2007-11-19 23:23

á hogy lenne könyebb:)
nem, ezzel azt akartam demonstrálni, hogy ez a legjobb. érdemes a többi videóval összehasonlítani.

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

-ogre- képe
-ogre-
20 h, 2007-11-19 11:48

a zárat felfúrni sztem 1xûbb lett volna :D
mindenesetre megnyugtató, hogy ennyi erôfeszítésbe telik, bár a tolvaj valóban a kerítést vágta volna.

norbijúzer képe
norbijúzer
21 h, 2007-11-19 12:39

nem nagyon lehet ezeket a zárakat felfúrni... főleg nem kézi fúróval. talán nagy állványossal, meg sok fúrófejjel....

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

-ogre- képe
-ogre-
22 h, 2007-11-19 12:47

aha. nem értek a zárakhoz, de ugye ha a hegy nem megy mohamedhez... gondoltam a lakat másik felénél is lehet próbálkozni. : )

Györgyi képe
Györgyi
23 h, 2007-11-19 12:47

ja abus bordonak is megfurtak a zarat es nem mentek vele semmire, Peta vagta le vmi sarokcsiszolóval 220-rol

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

Pistabácsi képe
Pistabácsi
24 k, 2007-11-20 00:10

mennyire biztonságos az abus bordo? Én nemrég vettem egyet, de nem tudom, hogy mennyire bízzam meg benne?

Györgyi képe
Györgyi
25 k, 2007-11-20 00:15

http://www.youtube.com/watch?v=uRjZ_gzmFWY

hangos flex vitte csak el

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

aron képe
aron
26 k, 2007-11-20 19:41
Zsurmi képe
Zsurmi
27 sze, 2007-11-21 04:31

Nekem az a fő lakatom, + most egy spirállakat az első kerékre.

Én bízom benne. Én egy ~60-80e -be kerülő bicót védek vele, többet nem költenék - pedig paranoiás vagyok.

A Bordo-t csak a Flex viszi igazán. De az minden mást.

Ez kicsit olyan, mint a lakás-t védeni. Csak a szomszédoknál kell jobban védeni.

Tipp a bordo-hoz: ragassz öntapadós, habosított szigetelő "gumit" (ablak szigeteléséhez árulják: Praktiker, OBI stb) a tokjába: középre, 2 rétegbe, ~1.5 cm széleset. Kevésbé fog zörögni az úthibákon.
Rögzítsd a kulacstartó helyére. Nekem a homok/piszok + víz lesúrolta a fényezést a montin.

-
Zsurmi

hf képe
hf
28 h, 2007-11-19 13:25

Azért kíváncsi vagyok, hogy a feszítést is bírta volna-e.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

Hincapie képe
Hincapie (nem ellenőrzött)
29 h, 2007-11-19 13:57

Micsoda naivitás!
Egy u-lakatot is ki lehet nyitni secpec alatt, különösebb feltűnés nélkül. Nyugat-Európában már igen elterjedt tolvajlási módszer. Nem merem leírni, nehogy bárkinek is tippet adjak.
Az u-lakat sem csodaszer, bár kétségtelenül jobb mint a sodrony.

atomboy képe
atomboy
30 h, 2007-11-19 14:15

Korkulcsosra mi is tudjuk. Laposkulcsra?


atomboy

Hincapie képe
Hincapie (nem ellenőrzött)
31 h, 2007-11-19 14:30

Arra is. Tökmindegy, nem kupakkal csinálják.

pata képe
pata
32 k, 2007-11-20 00:18

Micsoda naivitás! Én gondolati energiával haza tudom teleportálni bármelyik bringát az előszobámba. Nem akarom leírni hogy hogyan, nehogy valakinek tippeket adjak.

Meg különben is, múltkor ráesett egy a macskára teleportálás után.

Györgyi képe
Györgyi
33 k, 2007-11-20 00:21

teleportálj már egyet nekem is. nyitom az ablak.

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

norbijúzer képe
norbijúzer
34 h, 2007-11-19 14:20

mégsincsenek olyan lopott bringás bejegyzések, amikben U-lakattal lezárt bringát vittek volna el. tehát valszeg, ha lopnak is ilyeneket, nagyon elenyésző lehet a számuk.

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

jenessanyi képe
jenessanyi
35 h, 2007-11-19 22:02

Az optikai lopásvédelem a leghatékonyabb és a legolcsóbb. Ráadásul ha van rajta egy U-lakat akkor már a fél méterre lévő szépen letisztított cérnás bringát viszi a tolvaj.

Most pl. a lopott bringák között van egy BCA kék monti, pont aznap ugyanoda, 10 centire lakatoltam tőle le a bringámat. Az enyém ottmaradt, az övé nem :D Úgyhogy néha nem árt ha bűnronda lila és retkes a bicaj :D

zseton képe
zseton
36 h, 2007-11-19 22:44

Optikai lopásvédelem: egy tanárom az egyetemről használ olyan U-lakatot, ami megszólalásig hasonlít az Abusra. Fele annyiba került, és ugyanúgy nem kezdenek hozzá...

aron képe
aron
37 h, 2007-11-19 23:27

köszi a tippeteket, de se akus flexem, se fúróm:)
kiváncsi voltam így natúr megoldással mire megyek a dologgal, de mondtam a potternek számítson rá, nem lesz sikerem:) lett...

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

rekontra képe
rekontra (nem ellenőrzött)
38 k, 2007-11-20 16:07

lidocainnal nem fog ennyi ideig tartani.

oxigen képe
oxigen
39 k, 2007-11-20 19:28

miért mindenki vágásra feszítésre fúrásra gondol ha ki kell nyitni egy zárat?
u-lakatnál biztos a vágást hagynám utolsó lehetőségnek.
3 u-lakatom van mind a hármat kinyitottam kulcs nélkül és még hasznélható mindegyik.
egy körkülcsos, egy rúdkulcsos, és egy félkör-fúrtkulcsos amire azt hittem hogy tuti jó lesz a feltörés ellen, de max tuti jól néz ki.
a zárakat 15 perc körül nyitottam ki.
persze kézben tertva ami könnyitett a dolgon, de a sok gyakorlás csodákra képes egy kecseg kerotolvajnak.

boci képe
boci
40 k, 2007-11-20 20:05

szeva oxigen! :)
én pont ezért lakatolok lehetőleg úgy, hogy a zár nehezen hozzáférhető legyen... pl fal felé nézzen, vagy mondjuk a forgalams út felé az út szélén. de ami még sokat segít az a 2 zár, mert az dupla idő kinyitni :)

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.

oxigen képe
oxigen
41 sze, 2007-11-21 11:48

Szia Boci

én ha hosszab időre hagyom magára rossz környéken 3 zárat rakok rá.
jó szorosan mindet, ne lötyögjenek-így nem lehet feszíten őket.
próbálok olyan lakatot venni amiből kevés van budapesten, pl külföldről stb...
megpróbálom egyénivé tenni a lakatot, + erősítés, megtévesztéssel pl.:u lakat mindkét oldalán van zárvédő kupak-ennek használata 50% os eséllyel 4 másodperc az én javamra. :)
de példál ha már vki sodronyzárat használ, legalább jó vastagon tekerje be vászonerősítésű ragasztószallaggal, így nem látszik pontosan milyen vastag az amúgy általában átlátszó védőborítás alatt-és kisméretű erővágóval több idő elvágni.

petiz képe
petiz (nem ellenőrzött)
42 k, 2007-11-27 21:29

kedves barátaim,nemtudom,de szerintem körülbelül 3 perces meló lett volna,ha a kerítésnek nekiesel az erővágóval. üdv.

norbijúzer képe
norbijúzer
43 sze, 2007-11-28 02:04

na de az egy másik sztori lett volna és a biztiboyoknak is nehezebb lett volna elmagyarázni, hogy a bringa a sajátjuk :)

--
--
--
"az úton parkolni luxus!" "haladnánk!"
--
amit leírok és amit lefotózok

aron képe
aron
44 sze, 2007-11-28 23:17

norbinak igaza van.
nem az volt a cél, de tudtam én is
de amúgy nem 3 pec, hanem 3 mp az erővágóval

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

hpetya képe
hpetya
45 cs, 2007-11-29 17:25

Ezek után merjem-e a Westend mellé lakatolni a lovat 1 db ABUS-sal + 1 db 4számzáras láncocskával?. Nem a kerítéshez, hanem az n vashoz... és nem ritkán, és mindig több órára... Szerintetek?

=====P=E=T=Y=A=====
bringás képek | hajnalpor | blog
A te autód menő, az én bringám HALADÓ!

pata képe
pata
46 cs, 2007-11-29 19:28

Mi az alternatívád? Néha muszáj oda lakatolni, ahova lehet... Mindent el lehet vágni, ha mással nem, acetilénlánggal. De ha megnézed a lopott bringákat, mind sodronnyal volt lekötve. A flexelős tolvajlás lehetséges, nem életszerű, amíg bőven vannak sodronnyal lekötött bringák.

Szerintem ha van egy jó U-lakatod vagy láncot, megtetted ami lehetséges a védelemre.

aron képe
aron
47 v, 2007-12-02 01:05

figyelj, a lakatodon múlik minden. látod egy óra alatt kijöttek 3szor:P

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

Garli képe
Garli
48 cs, 2007-12-13 02:52

En tudok egy jo modszert, amihez a flex-szel ellentetben nem kell aram. Nem fogom leirni nyilvanos helyen, mert nem akarok tippet adni senkinek, de szerintem a lakat legfoljebb nehanytiz masodperc lett volna. Ha van gepesz(mernok) a kornyeken, akkor vele szivesen megvitatnam a dolgot, beleertve azt is, hogy egyaltalan mukodne-e, meg azt is, hogy mit lehetne tenni ellene. Nos?

-Garli

pata képe
pata
49 cs, 2007-12-13 03:00

Nyugodtan írd le. Ha működik, úgyis elterjed a tolvajok között nélküled is, ha meg nem (amire így a priori több esélyt adnék), akkor mindegy.

Garli képe
Garli
50 cs, 2007-12-13 03:09

Van egy szétvágni való U-lakatom, azon ki fogom próbálni. Aztán majd referálok. Ha nem működik, akkor igérem közzéteszem majd. De igen kicsi az esélye, hogy ne működjön, úgyhogy inkább tényleg nem teszem közzé a módszert. Hátha pont annak nem jutna eszébe, aki ezt elolvassa (idealista vagyok, tudom, nem kell mondanod).

-Garli

aron képe
aron
51 cs, 2007-12-13 21:22

várjuk mi lesz!

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

Garli képe
Garli
52 h, 2007-12-24 04:11

Én is várom (mert valójában két módszer van, és a kettő közül csak az egyiket fogom tudni kipróbálni, de az is odébb van még). Szóval tényleg jól jönne egy gépészmérnök/lakatos/kovács!

Csak idetalál előbb-utóbb valaki :)

-Garli

pata képe
pata
53 h, 2007-12-24 23:21

Szerintem ha te egy relatíve értelmes ember vagy, és saját kútfőből nem tudod kinyitni, hanem gépészmérnököt meg ki tudja mit keresel hozzá, akkor a módszer felejtős.

Minden lakatot ki lehet nyitni valahogyan. Vannak lakatosversenyek, ahol a csúcszárakat is kinyitják a profik pár óra alatt, "erőszak", sőt nyom nélkül. Vannak kósza rémhírek fagyasztásos technikákról, bár a jobb lakatok ez ellen állítólag védettek. Az egzotikus módszerek sorozata vég nélkül folytatható.

Figyelembe kell azonban venni, hogy ha valaki nagyon ért az ilyen dolgokhoz, akkor inkább lakásokba, raktárakba tör be vagy autót lop, nem biciklit, ha meg nagyon-nagyon, akkor valami normális munkája van, mert a tudását a legális gazdaság is tudja hasznosítani (pl mérnök az illető). Az átlagos biciklitolvaj nem Dr. Lángész, a Gonosz Géniusz, aki fondorlatos technológiákkal lopja el a cangákat. Inkább valami társadalom perifériájára szorult ember vagy ilyenekből álló banda, akik kis kézi fogóval gyorszárakat vagdosnak le, pusztán azért, mert ez a legegyszerűbb, és ehhez megvan a tudásuk.

Ha neked egy hónapig tart rákészülni, hogy majd kipróbálod a módszert, ami eszedbe jutott, akkor az biztos nem működik, vagy ha igen, akkor nem praktikus. Nyugodtan megírhatod.

Garli képe
Garli
54 sze, 2007-12-26 14:30

Hogy értelmes vagyok-e, vagy akár csak relatíve értelme - legyen bármi is a viszonyítási alap -, azt döntsd el nyugodtan te, én nem mennék bele abba, hogy magamat minősítgessem.

Viszont úgy érzem félreértettél. Nem azért keresek gépészt, mert saját kútfőből nem tudom kinyitni, hanem azért, mert nincs hozzá felszerelésem (tudod, én nem lakatos vagyok).
A gépész(mérnök) ahhoz kell, hogy igazolja vagy cáfolja az ötletem esetleges működőképességét, ugyanis neki megvan az a tudása, ami erre a feladatra alkalmassá teszi.

Az autólopás amúgy vagy "autómentő", vagy elektronika kérdése, nem pedig a zár feltöréséé, tudtommal.

Zárat a saját kulcsa ÉS nyom nélkül kinyitni nem lehet. Mikroszkóp alatt minden karcolás meglátszik, és a szakemberek meg is állapítják szépen, hogy valaki piszkálta azt.

Amúgy a biciklitolvajokról alapvetően megegyezik a véleményünk, de mint korábban írtam - minimum ilyen tekintetben - idealista vagyok.

-Garli

pata képe
pata
55 sze, 2007-12-26 15:59

De ha spéci szerszámot vagy felszerelést kell beszerezni, ami nagyon drága vagy nehezen hozzáférhető, akkor megint almás a dolog. Hasonlóképpen, ha gépészmérnök kell hozzá, hogy eldöntse működik-e, és egyszerűen kipróbálni nem elég, akkor szintén el kell felejteni.

Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy 1) ha működik a módszered, akkor úgyis rájönnek vagy rájöttek többen is, tőled függetlenül, tehát nem baj, ha leírod, sőt direkt jó, ha tudunk róla, 2) ha meg nem alkalmazható, akkor úgyis mindegy. A "security by obscurity"nem működőképes modell.

Garli képe
Garli
56 sze, 2007-12-26 18:53

Figyelj, Tamás!

Látom tényleg nem értesz engem, úgyhogy segítek. Még egyszer. Nem kell hozzá sem drága, sem különleges eszköz. Használok ilyet a munkahelyemen, csak oda nem viszek be lakatot, hogy azokkal a felszerelésekkel, a munkaadóm költségén, munkaidőben farigcsáljak.

A gépészmérnök pedig nem ahhoz kell, hogy kipróbálás nékül kiderüljön, hogy működőképes-e a dolog.
Tehát elég volna egyszerűen kipróbálni, de nekem nincs rá lehetőségem, a lehetőségek megteremtése pedig jóval nagyobb költségekkel (idő, energia, pénz) jár, mint megkérdezni egy szakembert. Tehát nem a háromezer forintot sajnálom rá, hanem azt, hogy fölösleges elmennem a boltba, és elköltenem háromezret, ha egy egyszerű kérdéssel, és az arra adott válasszal kiválóan tisztázható a helyzet.

Továbbá létezhet a világban olyan ember, akinek nem jutott még eszébe, de mivel nem bűnszervezet részeként lop bicikliket - mint ahogy mindketten feltételezzük -, nem áll rendelkezésére egy olyan háttér, ahonnét hozzájuthatna a lopási technikák teljes listájához, így esélye van annk, hogy éppen tőlem kap "jó ötletet". Ezt akarom elkerülni.

Ellenben ha te tudsz róla, úgysem tudsz ellene tenni semmit.

Ebből egyenesen következik, hogy nem sok köze van ennek az általad említett dologhoz.

-Garli

pata képe
pata
57 sze, 2007-12-26 19:16

"Ellenben ha te tudsz róla, úgysem tudsz ellene tenni semmit."

De, olyan lakatot veszek, ami ellenáll a módszerednek. Már ha működik...

Garli képe
Garli
58 sze, 2007-12-26 20:38

Ertsd meg, van, ami vedhetetlen. Peldaul ez:
http://www.stihlusa.com/construction/index.html
(a kep felul)
Az en otletem hatekonysagban ezzel egyenerteku, csak jobb. Szerintem. De majd egy szakember megiteli.

-Garli

pata képe
pata
59 sze, 2007-12-26 21:06

Te meg értsd meg, hogy tudjuk hogy valamilyen módszerrel minden zár kinyitható, minden lakásba be lehet törni és minden autót el lehet lopni, ebben senki nem kételkedik.

A védelemnek van egy ésszerű határa, ameddig el kell menni, a kérdés az, hogy eltolja-e ezt a te módszered. Ha szakember kell hozzá, akkor kétlem.

Legközelebb légyszi akkor postolj róla, ha kipróbáltad és működik, addig a fantázia birodalmába tartozik, akármi is legyen az.

A tűzoltóság pl. rutinszerűen használ eszközköket, amivel a legvastagabb láncot is le lehet vágni, vagy simán be lehet törni egy akármilyen szuperül védett lakásba. A kérdés nem az, hogy ilyenek léteznek-e, hanem hogy praktikusak-e a bűnözőknek.

Garli képe
Garli
60 sze, 2007-12-26 21:34

Gondolom nem vagy moderator, szoval nem hiszem, hogy te szabhatnad meg, hogy mikor irjak, es mikor ne. Persze kerni lehet, ezzel csak arra igyekszem utalni, hogy nem sok foganatja lesz a dolognak.

De ez atment egy kicsinyes vitaba, ugyhogy en ezennel kiszalltam. Ha valaszolsz, arra en mar nem fogok, nyugodtan lehet a tied az utolso szo. (Bar arra azert kivancsi vagyok miert akarod bebizonyitani mindenaron, hogy zicher hülyeség amit kitaláltam.)

Az eredmennyel majd jelentkezem. A post es a komment kozotti kulonbseg ecsetelesebe meg nem megyek bele, szerintem arra egyedul is ra fogsz jonni.

Amiket írtál, azokkal én eddig sem vitáztam, tudom, hogy egy teherautóra való cuccal minden törhető, de én nem is erről beszéltem. Amíg nem próbálom ki, addig tényleg nincs értelme ennek a parttalan párbeszédnek. Jön majd Perillustris a nálam lévő U-lakatért, és kipróbáljuk rajta az én módszeremet is. Ha nem fog működni, ígérem megírom azt is.

-Garli

Zsurmi képe
Zsurmi
61 sze, 2007-12-26 21:52

Egyenlőre csak az idegeinket húzod, de legalábbis fárasztasz.

Senki sem tiltja meg, hogy erről beszélj. De bedobtál egy post-ot, ami a címe alapján ígért valamit - ami sehol sincs. Ez bosszantó.

Próbáld már ki a módszert istenért, aztán írd meg! Vagy felejtsd el.

-
Zsurmi

aron képe
aron
62 cs, 2007-12-27 00:58

sztem meg fölösleges basztatni egymást

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://www.kerekparosklub.org/eszak-pest

Flicka képe
Flicka
63 sze, 2007-12-26 17:10

Szia!

Engem érdekelne, mit találtál ki, akár privátban is. Még nem vagyok gépészmérnök - jövőre szeretnék diplomázni, de szívesen elgondolkodnék az ötleteden, habár egyáltalán nem biztos, hogy tudok is valami okosat mondani:)

Lakat témában valaki már régebben megfogalmazta, hogy amíg az én bicajom mellett másik öt spirálzárral van lezárva, addig nem kell aggódni...

Garli képe
Garli
64 sze, 2007-12-26 18:55

Mindjárt megírom magánban. A véleményedet a dolog működőképességéről kérlek írd majd meg ide is.

-Garli

Flicka képe
Flicka
65 sze, 2007-12-26 21:59

Alapjában nem mond Garli hülyeségeket, csak nem biztos, hogy ezekre a módszerekre egy biciklilopáshoz érdemes ennyi időt, energiát, pénzt, stb. pazarolni. De ha kipróbáljátok, én kíváncsi leszek az eredményre, írjátok le, pls.
Szvsz, ha valaki tényleg arra vetemedik, hogy egy U-lakattal lezárt bringát köt el, akkor még mindig flex-szel a legegyszerűbb nekimenni. Sajnos a mai magyar hozzáállást ismerve senki nem szólítana meg az utcán, hogy mit csinálsz...

Sentrada képe
Sentrada (nem ellenőrzött)
66 p, 2008-03-07 01:19

Ha sok idő és pénz ráfordítása szükséges akkor nem fogják szvsz keresnek olyat amit könnyebb. Azt autókban lévő váltózás is kb 5 perc alatt nyitható, pedig igen komoly összegbe kerülnek... de arra jó hogy a tolvaj keressen egy másik kocsit, mert az a +5 perc sokkal növeli a lebukás veszélyét és ha nem valami ritka kocsi akkor valószínű, hogy talál a közelben másik hasonló kocsit (Bp.-re értsd) és nem fog szenvedni a tieddel, szóval a megoldás még mindig a hosszabb időt sejtető és akár garantáló látszat.

feb képe
feb
67 v, 2008-08-31 13:35

Megneztem a videot.
Szvsz a keritest, amihez a kero volt rogzitve 1 perc alatt vitte volna az erovago.
Gondolom egy tolvaj nem szarozott volna