Ma este (fél 7 után) Debrecenben, a Komlóssy utcán (nem civiseknek: 2 irányú, keskeny utca) szabályosan közlekedtem. Jobb oldalt parkolt egy autó, hátulról érkezett egy piros Seat Altea (rendszámát nem írom ide). Nem siettem, tehát gondoltam elengedem a parkoló autó mellett, én majd utána kerülöm ki. Ezt vagy nem akarta, vagy egyszerűen nem fogta fel én mit akarok. Sebaj akkor megyek én elöl. Ezt viszont agresszív dudálással honorálta. Ha én vagyok a hunyó akkor bocsi, meg ilyesmi, de amikor semmi rosszat nem csináltam, sőt udvarias is akartam lenni, akkor meg szoktam kérdezni, hogy vajon ő mi a túrót akart. Tehát megálltam elötte, ő is megállt. Kérdezem szépen, kérdezem csúnyán, nem hajlandó letekerni az ablakot, csak néz birkán. (kikerülni nem tudott, mert bal oldalt is parkoltak) Egy ideje már szemeztünk, ekkor érkezett hátulról egy ezerkettes zsiga, még egy pár másodperc után úgy döntöttem, hogy a zsiguli miatt inkább megyek tovább, neki semmi köze az egészhez. Volt már ilyen hogy idiótával találkozok a városban, lesz is még ilyen. Semmi gáz. Ha ennyi lett volna nem is ragadtam volna billentyűt.
Ellenben ekkor -szerintem szándékosan- belémjött hátulról. Ekkor azért egy kicsit megijedtem. Nem estem el. Vagy a váz, vagy a nyereg megütötte a combomat egy kicsit (egyértelműen 8 napon belüli, nem komoly). Seatban minimum 50e Ft kár. Felugrottam a járdára megnézni mi lett a biciklivel, meg a lábammal. Ekkor ő megállás, vagy egy kérdés nélkül továbbhajtott.
Feljelentsem-e, vagy csak a drága időmet rabolom vele. Egy tanúm van, a velem bicikliző barátom. Az ezerkettesnek sajnos nem tudom a rendszámát. Máshogy kérdezve, vajon elég-e neki az egész komoly anyagi kár vagy legyen jogi út is? Szerintem egy szándékos gázolásért és cserbenhagyásért már több jár mint egy ejnye-bejnye. Itt jön a másik kérdés, hogy vajon elég-e a barátom tanúskodása. (Neki is volt utasa) Az arcát elég jól láttam, pont oda esett a lámpa fénye.
Biciklimben gyakorlatilag nincs kár. Egy minimális "nyolcas" egy 2002ben fűzött kerékben, még a fékhez sem súrol be, kb 500ért megigazítja Zoli, vagy én magam.
Kerékpárosklub tagja vagyok, a biztosítás fizeti a javítás költségét? Van valakinek tapasztalata a biztosítással?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
pata képe

Ez attól függ, milyen

Ez attól függ, milyen drága az időd. Ha rendszám sincs, kevés az esélye hogy megtalálják, anyagi kár 5000 forint alatt van, személyi sérülés nincs, szóval nagyon nem fogja magát a rendőrség gyötörni.

Küllőkben nagy erőbehatáskor keletkezhet hajszálrepedés (az agynál, ahol behajlik a vége), ami nem törik rögtön hanem később alattomosan, kb 100 km használat után nézd át újra. De szerintem itt nem lesz, ha a nyereg nem ütött meg nagyon, akkor nem volt nagy az erőbehatás sem.

2
kossuth képe

Ütköztek, az autós nem

Ütköztek, az autós nem győződött meg róla, hogy van-e sérülés és elhajtott. Ez szerintem cserbenhagyás. Jelentsd fel.

--
kossuth - himmel.hu

3
dogfish képe

Van tanud! Ha időd is van,

Van tanud! Ha időd is van, a rendszámot is tudod és elég elhivatott vagy hozzá, jelentsd fel!
A kocsin a kár bizonyítja az ütközést, a szándékosság szinte egyértelmű.
Mi van, ha legközelebb ilyen alapon fellök valakit, aki nem ússza meg ilyen olcsón? Mondjuk egy törés, belső sérülés, arc-koponya sérülés....

Szerintem, hajrá! Csak gyorsan!

4
Krisi képe

Biztosításról egy kis

Biztosításról egy kis szösszenet:

Nézdd meg a házatok - ahova lakcímkártya szerint is be vagy jelentve - biztosítási papírjait, és ha van rajta olyan rész, hogy "felelősségbiztosítás", akkor az kiterjed erre is. Ez akkor is működik, ha biciklivel te okozol kárt.

5
alla cool képe

PT, de hisz írta, h van

PT, de hisz írta, h van rendszám.csak nem írja ide...
még egy strigula a feljelentés mellett.
álljon meg a fáklyás menet!nem bosszúból, csak mert egy gerinctelen alak.szóba se állt veled, bezzeg HÁTULRÓL neked mert menni a bádogteknőjével.Hű, de bátor!vazze.
izzadjon párt kört, ez a minimum.az MK ügyvédje: Tata, biztos szívesen válaszol a jogi kérdéseire, h hány és milyen tanú a tanú, stb.Hajrá!Aztán ne felejts beszámolni. A rendőrségre is tanúval érdemes menni, hogy legyen ember, aki hallja, ha le akarnak esetleg beszélni.
pc&peace&space, m

alla cool (criticalmass.hu/lakat)
"Méregtelenítsen!Nem kerül semmibe!
Ha nincs lova, pattanjon bicóra!"
A KvM ajánlásával

6
pata képe

Ja, először azt hittem a

Ja, először azt hittem a zsigulira vonatkozik hogy nem látta a rendszámát, újraolvastam, így már tiszta. És a bizonyítás is: az autón sérülés lesz, talán festék is átment a bicajra (sárhányó?). Mindenképpen érdemes ilyenkor azonnal cselekedni, én is feljelenteném.

7
csb képe

cserbenhagyás, jelentsd

cserbenhagyás, jelentsd fel. amugy én megütöttem volna azt a retket ott helyben

8
hf képe

Szerintem is jelentsd fel.

Szerintem is jelentsd fel. És a továbbiakról tájékoztass.

Amúgy két tapasztalat van ezen kívül:
- Mi a francnak megbeszélni? (én már majdnem teljesen leszoktam erről a dologról)
- Miért mentél fel a járdára? Vagy úgy lökött meg?

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

9
Lathor képe

Gondolom nem akarta

Gondolom nem akarta megvárni a következő hátbaveregetést.

10
Lathor képe

Addig jelentsd mig a kocsit

Addig jelentsd mig a kocsit nem csinálják meg.
Le kell szoktatni róla, legközelebb sokkal komolyabb vége lehet egy ilyen sztorinak.

11
Névtelenropy képe

Feljelenteni! Nem idő és

Feljelenteni!
Nem idő és pénz kérdése!
Tipikus cserbenhagyás még akkor is, ha te lennél a hunyó.
Ne mérlegelj, ne tökölj azonnal feljelentést tenni!

12
RoGeR képe

Szerintem is jelentsd fel.

Szerintem is jelentsd fel. Szándékos baleset okozása, azaz közúti veszélyesztetés, majd cserbenhagyás.

Hf, én úgy értelmezem, hogy balco felmászott a járdára megnézni a sérüléseit.

---
Bringasávot a Nagykörútra!

13
magwas képe

Jelentsd fel. Közlekedés

Jelentsd fel. Közlekedés veszélyeztetése, közlekedési baleset okozása és cserbenhagyás. Ezek mind durva bűncselekmények. A törvény betűje szerint kötelességed is a feljelentés.

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor

14
OJani képe

jelentsd fel!

jelentsd fel!

15
Attila- képe

Természetesen jelentsd fel.

Természetesen jelentsd fel. Most azonnal, hogy ne legyen ideje eltüntetni a nyomokat. Utána tájékoztass a fejleményekről, kíváncsian várjuk.
A kerékpárodon pedig nyilván eshetett 302ezer foritos kár.
Cserbenhagyás, rongálás, veszélyeztetés. Elég szép a lista.

16
boci képe

én is csak azt tudom

én is csak azt tudom mondani, hogy jeletsd fel. szokják az autósok, hogy nem lehet ilyeneket következmény nélkül csinálni.

Boci
----------
...akrat icob, icoB
3:-O

Én hajtom a biciklit, a bicikli hajt engem.

17
csb képe

ilyet nem csak autos

ilyet nem csak autos csinál, ilyet csak az emberiség szégyene, egy féreg csőcselék szardarab csinál. autoval volt az egy dolog

18
Lathor képe

Maga a hülyeség

Maga a hülyeség járműfüggetlen, gázolni nem szoktak autó nélkül.

19
Krisi képe

Jogos, ne tágítsuk a

Jogos, ne tágítsuk a szakadékot az autósok és biciklisek közt. (Meg gondolom itt nem én vagyok az egyetlen, aki biciklivel ÉS autóval közlekedik)

20
atomboy képe

Termeszetesen menjen a

Termeszetesen menjen a feljelentes. Ne higye, hogy barkivel kib@szhat egy ragurulassal, mi van, ha egy kisgyerek ul a bicaj hatuljan? Az ilyentol el kell venni a jogsit orokre.

En is feljelentettem az oktoberi balesetem okozojat, a rendorsegnek meg van 10 napuk valaszolni...

atomboy

21
j_gergo képe

Amúgy hogyan lett 50khuf

Amúgy hogyan lett 50khuf kár a seatban?

22
balco képe

Na akkor egy-két

Na akkor egy-két apróság:
- egy színrefújt lökhárító bizony 50e ftba is benne van, az tuti hogy cserés, gyakorlatilag ketté tört.
- a Seat rendszáma megvan, egyébként majdnem ott is hagyta, annyira szétment a lökhárító. A Lada rendszáma nincs meg, akiket szintén lehetne cserbenhagyással vádolni, bár lehet nem is látták, hogy nekem jött.
- a járdára, illetve inkább a járda és az utca közötti zöldre, azért mentem fel mert egyrészt nagyon megijedtem, másrészt meg kellett nézni, hogy mi lett a biciklivel illetve velem.
- egyelőre nem tettem feljelentést, de ma leírom rendesen, konzultálok még egy pár emberrel és valószínűleg megy a feljelentés.
- igazából nekem az is elég lenne ha beszélni tudnék vele, és megértené, hogy mi történt, mert egész biztos hogy most nem érti.
- az érdekes még az, hogy évekig bizonygattam, hogy ha elütnek és fel tudok állni, akkor azt ott helyben elintézem. Ennek ellenére amikor megtörtént még be sem intettem neki. Nem tudom miért? Ijedtség? Adrenalin?

23
phorvath képe

Beinteni, beszólni

Beinteni, beszólni feleseleges. Jobb, hogy nem tetted.

Jelentsd fel! Addig, amíg nem csináltatja meg a lökhárítót. Az ilyen megérdemli, hogy elvegyék a jogosítványát.

phorvath

24
dogfish képe

Basszus! Annyir neked ment,

Basszus! Annyir neked ment, hogy tropa a lökhárító? Azt hittem, hogy egy-két karc lett rajta!

Azonnal feljelenteni! Ez gyilkossági kísérlet! Azt a ku.....tya-fáját!

25
Györgyi képe

ha nem laknál messze

ha nem laknál messze elkisérnélek
ilyenkor persze az is biztos benne van, h nem olyan nagy dolog és nem lett semmi bajom...én sajnos nem szoktam nagyon megijedni, persze ez is vérmérséklet kérdése, sokkal hamarab állok neki balhézni, mint vizsgálódni mi történt, adrenalin...hát az speciel engem 302 esszeh ft kár okozására buzdít, nem lassít le :) a beintéshez egy közelebb elszáguldás is elég :)
a zsaruknak ez a dolguk, intézkedjnek, mennyé máááár

.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!

http://szabogyorgyi.blogspot.com/
Itt szavazz a bringázásra !

26
zsoltee képe

meg kellett volna állnod

meg kellett volna állnod előtte, hogy ne tudjon cserbenhagyni. persze így könnyen okoskodok, lehet, hogy én is úgy tettem volna élesben, mint te... jelentsd fel minél előbb!

Zsoltee

27
Attila- képe

Én is azt mondtam mindig,

Én is azt mondtam mindig, hogy ha elüt, rendesen üssön el valaki, mert ha felállok és szétszedem. Erre miután betörtem a szélvédőt, mégsem rántottam ki a figurát, hanem inkább diszkréten összeestem:-)
De sokáig ne várj a feljelentéssel, mert nem fognak komolyan venni.

28
Hotyhogy képe

Jelentsd föl a bugris

Jelentsd föl a bugris nyehót.

________________

Sajnálom a bolondot.

29
szonyeg képe

Ha nem jelented fel, holnap

Ha nem jelented fel, holnap lehet, hogy hobbiból engem b@sz el. Nyomatékosan jelezni kell számára, hogy ez a tett nem helyén való, mert úgy tűnik magától nem tudja.

30
dova képe

balco, Voltál már a

balco,

Voltál már a rendőrségen?
Mire vársz?

A feljelentést ott is megteheted, amit utólag is ki fogsz tudni egészíteni, most még nem kell jogtudornak lenned. Elmondod a tényeket és kész.
Ne várj tovább, mert minél később, annál kevésbé fognak foglalkozni vele a rendőrök is. Ők sem szeretnek árnyékra vetődni.

El sem tudod képzelni, hogy pl, én mennyire várom január elsejét. Addig ugyanis a "közvetlen családtag" kibúvó miatt nem tudják felelősségre vonni a kerósávon szabálytalanul parkoló, általam fotós bizonyítékkal feljelentett autósokat.

Szép Napot! Jó kedvet és kerek fenekeket!

Dova
..aki tuti kevesebbet szellent, mint Gálvölgyi János autója!

31
favorit84 képe

épp egy hasonló ügyben

épp egy hasonló ügyben vagyok benne, remélem már csak egy tárgyalásunk van hátra.
- az nagyon furi, hogy tropára törik egy lökhárító, a bicikli kerekében meg csak akkora a nyolcas, hogy menni is lehet vele. ez hogy volt?
- jó lenne független tanút találni (én valszeg azért is nyerek, mert nekem az van, a kedves autós bácsinak meg az élettársa látta 100 m-ről a történteket, véletlenül épp ott állt...
- ha egyértelmű volt a szitu, akkor a kötelező segítségnyújtás elmulasztása nevű vétséget is elkövethette, ami nem keveset ront a helyzetén.
- tök jó, hogy higgadt maradtál, az újabb ordítozás és ütlegelés ilyenkor ront a helyzeten.
- fel kell jelenteni. és ha ilyen van, akkor azonnal, hogy helyszínelők is jöjjenek, friss meleg sérült autót fogjanak, stb. hajrá!

32
Lathor képe

Én láttam olyat, hogy

Én láttam olyat, hogy teszkós bringa nyolcas nélkül behorpasztotta egy suzuki ajtaját.

33
pata képe

A modern autók tele vannak

A modern autók tele vannak energiaelnyelő zónákkal, amiknek az a dolguk, hogy behorpadva elnyeljék az ütközés energiáját, védve ezzel a bent ülőket a nagy negatív gyorsulástól, illetve az esetleges gyalogos/biciklis áldozatokat (ezért lőném agyon azt, aki városi terepjáróra gallytörőt tesz, de ez mellékszál). Ezek az elemek szinte attól is behorpadnak, ha csúnyán nézel rájuk, de ez a dolguk, így védenek.

34
Lathor képe

Tudom, de ez szimplán kaki,

Tudom, de ez szimplán kaki, azt a motorháztetőnél szokás, ajtónál nem.

35
atomboy képe

Akkor vagy az auto nem volt

Akkor vagy az auto nem volt biztonsagilag megfelelo, vagy pihekonnyu vagyok a 100 kilommal, mert amelyinek a motorhaztetojere estem, egy-ket horpadas maradt csak...

atomboy

36
pata képe

Az biztos valami régi

Az biztos valami régi szabvány, az új EURO-Vadász norma megkövetel minimum 302 ezer forintnyi horpadást :-)

37
favorit84 képe

a suzuki ajtajának

a suzuki ajtajának behorpasztása az más történet, mert ott a bicikli teljes mozgási energiája az ajtó (és a bicikli) gyűrésére, horpasztására fordítódik. a fentebb leírt esetben viszont az autó el tudja lökni a biciklit előre, még akkor is, ha a féket izomból húzza a kétkerekű jármű(!) vezetője. ezért nem értem a lökhárító ekkora sérülését.

38
Lathor képe

Olcsó vacak műanyag.

Olcsó vacak műanyag.