FELHÍVÁS!
A szennyezett levegő elviselése már nem szükségszerű a nagyvárosokban sem. Világszerte számos város példája bizonyítja, hogy rövid idő alatt elfogadható költséggel hathatós intézkedéseket lehet hozni a levegőszennyezés csökkentésére. Követeljük, hogy a Fővárosi Önkormányzat is haladéktalanul tegye meg ezeket a lépéseket! Budapesten a határértéket meghaladó szennyezettségű időszakok hossza évről évre növekszik, vele együtt meredeken az áldozatok, és légúti betegségben szenvedők száma is, amit a főváros szinte tétlenül néz. Az adatok magukért beszélnek, szakértők, civil szervezetek sora tiltakozik, évente családok ezrei döntenek az agglomerációba menekülés mellett. A sajtó képviselői heti rendszerességgel teszik fel erre vonatkozó kérdéseiket a város vezetőinek, de konkrét intézkedések helyett a válasz legfeljebb kommunikáció.
Vasárnap sokan szeretnénk újra jelét adni, hogy a város lakóinak elege van a szennyezésből, különösen annak eltitkolásából, és a tétlenségből. A tavaly összefogott környezetvédő, és kerékpáros társadalmi szervezetek ezért újra demonstrációt szerveznek
vasárnap 14 órára a Károly körútra (az Astoriától a Városház térig).
Ha zavar a szmog, de költözés helyett változtatnál, most köztünk a helyed. Ha szerinted Budapest is képes követni az olasz, német, és más európai városok példáját, most mindenképpen gyere el, és minden létező fórumon igyekezz erre rávenni másokat is. Reményeink szerint többezren leszünk Ezúttal gyalogos tüntetés lesz, kimondottan a városháza előtti útszakaszon. Persze sokan érkezünk bringával is, de arra kérünk gyere előbb, lakatold le és gyalog induljunk kettőkor az Astoriától. Ha teheted hozd a családodat, barátaidat, rokonaidat is.
Ez a város a tiéd! Ha most otthon ülsz, akkor lemondtál róla!




Hozzászólások
Affrancba, nem leszek itt... de azért terjesztem
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Menjetek, én sem leszek ott...
Én mégis, úgy tűnik :)
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Akkor csak valótlan dolgot állítottál...
A tüntetés alkalmával, jó lenne egy "apróságot" kikövetelni, a levegőben elszálló igéretek helyett...
http://epiteszforum.hu/node/8504
sztem gyertek ki már előbb, mi már 1től készülődni fogunk, fél2től meg maszkot osztunk
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Zseniális. Én aláírom, az tutifix. Az a parkoló parkölő.
Buszozzanak, bringázzanak, vagy ha már olyan kényelmesek, fizessenek ők is a Centrumnak. A parkoló helyére meg jöhet a fű.
Így egyébként sem jó az a park, mert egy 2x3 sávos, buszos, villamosos úttól számított első 30-40 métert nem lehet funkcionális parknak nevezni. Ennyi talán védövezetnek jó egy mögötte kezdődő igazi parkhoz.
Továbbra is áll a meghívásom a főpolgármesternek a KöKi restijében egy nagyfröcssre.
Jó példa a városi *khm* címzetes urak városi terepjárói...
A holnapi nap miatt érdemes lesz felkelni :))
----------
FREE HUGS!
Hajrá!
Jól beszélsz. A demonstráció - nálunkénál szerencsésebb történelmű, ergo: demokratikusabb - országokban IS nem holmi papírlapok nagy nyilvánosság előtt történő átadás-átvételét jelenti! Egy kis "balhéra" különben is jobban harap a média...
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
itt http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080215/tuntetes-budapest-rossz-le...
nyomattam ma fél8 tájban a felhívást, de ezek szerint rossz topicra tettem :)
nem ismerem már ki magam köztük
ezt meg csak úgy ajánlani akartam
http://www.epiteszforum.hu/node/8497
Jól tetted! Én is csak ajánlom a keményebb kiállást...
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Ez lesz, ha lesz:
http://index.hu/kultur/klassz/eger1031/
Még több kép erre:
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=20081031-cikk-varos...
kint az iwiw üzenőfalon:
zavar, hogy megfulladsz a szmogtól? most tehetsz ellene!
http://criticalmass.hu/
demo a jobb levegőért vasárnap!!!!
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Nagyobb munka, de hatványozott eredmény, ha az összes wiw ismerőst beválogatod egy wiw mailbe.
(a szmog durvább spam)
Persze az üzenőfal se rossz.
:DDD
te a fővárostól írsz?
sokan leszünk mint mindig!
fővárostól?
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
http://hungary.indymedia.org/naptar/naptar.shtml
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=42214
http://tusarok.org/szolgaltatasok/forum/hozzaszolasok.php?id=160
mindez kevés. leszünk vagy ötvenen :(
Tavaly 700 ember jött. Idén jó lenne 1-2000. Csak rajtad múlik... :)
Moszkvabol bar, de haza teperek.epp aznap.
ez a cel - er annyit:)))
(ket het alatt 12 cangast szamoltam az Uralon ossze, a ho ellenere - megindult az olvadas...)
jeee:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
b+ én sem leszek bp-en...
de remélem sokan lesztek!
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
MK honlapon is fenn van!
http://kerekparosklub.hu/stop-szmog-tuntetes-januar-17-en
A pontos helyet és az időt (nap, óra) ki lehet emelni külön sorba? Egy kicsit sok időbe tellt kikeresni, de lehet hogy csak a reggeli álmosság tehet róla.
(most már jó)
és eljött az alkalom hogy a visszamaradt stopszmogos matricáimat kirakosgassam mindenfele :-)
Sajnos bringára nem jók, mert leáznak :-(
Föléragasztasz egy átlátszó fóliát, és máris nem ázik le.
www.gruppetto.hu
mi is ott leszünk, cinálok majd transzparenset.
beragtam a blogomba is a felhívást, h az a 2 ember aki olvassa tuggyon róla :D
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
itt szavazz...savazz.......
én néha ránézek
Én is olvasgatlak, szóval kettőnél már biztos több :)!
________________________________________
tekerek tovább - addisz
A bringaut.hu-n is fent van! Remélem, sokan lesztek!!
Én is felraktam a blogomra, egy kicsit illusztráltam is. Találkozunk vasárnap.
Erel
Mindenképpen ott leszek.
végre !
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
itt szavazz...savazz.......
Ezt miért mondod? Ha valami fontosabb megmozdulás van, igyekszem ott lenni. Sajnálom, hogy a Millire csak ritkán jutok ki, de hidd el, nem tőlem függ!
Remélem nem jön közbe semmi és akkor én is ott leszek, mert tényleg nagyon gáz a helyzet, fontos a figyelemfelkeltés!
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Egy kicsit en is http://blog.udi.hu/?p=3448
Remelem sokan lesztek. Remelem tudok menni.
Hol lehet lakatolni az Astoria környékén?
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
A burger king mellett van nagyon sok kerites, utban a konyvtar nevu hely fele. :)
Illetve, az egyetem ternel (5 perc az astoriatol) a jogi egyetem elott van bicotarolo (kotozesre alkalmas vascso).
meg ott egy csomó közlekedési tábla, ami stabilan be van betonozva/aszfaltozva :)
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
tudtok linket ahol le van írva mik a konkrét lehetőségek ,milyen intézkedéseket lehet,kell megtenni hogy a szmog ne legyen mindennapos..
"Ha szerinted Budapest is képes követni az olasz, német, és más európai városok példáját"
Hogy mindenki értse MIÉRT és MIBEN lehet más a jövő,ha tisztább lesz a levegő a városokban.
Átlag 3évet vesz el az ember életéből a finom por ,belemegy a tüdőnek a legkisebb bugyrába is és az érfalakon gyulladást okoz ,szerintem sokan nem gondolnak bele.
egy link kéne csak a szavakra amik avonatkozó topikra mutatnak
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
itt megtalálod a szükséges hivatkozásokat:
(A HÓNAP ESEMÉNYE rovatban)
http://www.levego.hu/lelegzetnyi/0802.htm
Más. Most januárban a szüleim mindketten betegek lettek, pedig ez nagyon ritkán fordul elő. Bronchitisszel és tüdőgyulladással kezelték őket...
Ezt az adatsort ma délben másoltam le az időkép oldalról.
www.gruppetto.hu
HhALARM!!
Valaki küldjön nekem vektoros criticalmass emberkét meg esetleg a blog hivatalos fejlécét (képként vagy betűtípust).
Zászlót akarok gyártatni..
:)
gaze762 gmail DOT com
----------
FREE HUGS!
A RABIC oldalra is kitettem.
A szmog témában mi eddig jutottunk:
http://rabic.kicks-ass.org/12BudapestiSzmogriad_c3_b3terv
Tervbe van véve még némi további információkérés a zöldhatóságtól és a fővárostól, meg egy kis alkotmánybíróságra rohangálás.
Létrehoztam egy oldalat, ahol meg lehet ismerni a jelenlegi szmoggal kapcsolatos akcióterveket, és lehet javasolni olyan akciókat, amelyek valóban hatásosak.
Hajrá!
http://rabic.kicks-ass.org/SzmogInt_c3_a9zked_c3_a9siJavaslatok
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
blogbejegyzést neki
Oké, hogy gyalogos felvonulás lesz, de ha az én szívem mégis a biciklivel való csatlakozást diktálja, az se nagy gond? :) Mert otthagyni se nagyon szeretném sehol...ahoz túl sokat dolgoztam érte! a választ előre is köszönöm! Matthew
semmi gond.
lazán
lakatolási parákra itt a megoldás:
www.criticalmass.hu/lakat
*
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
én sehol nem hagyom ott a bringámat, csak az ülésem 10k+.
ha gyalogolni kell, nem megyek.
Én is szeretnék menni....
Ha sokan leszünk és gyalogolni kell, akkor lehet tolni is a bicajt (én sem hagyom ott szívesen sehol), szerintem nem gond arra az időre.
Bemondták a Tilosban is. Én igyekszem ott lenni, az + 2 ember meg egy kutya.
Megyek családostúl. Az már +4 fő:)
+ 2
amúgy most mi lesz a konkrétum? átadunk valami petíciót, vagy mi?
Igen. Már majdnem kész, de csak előtte lesz publikus.
én arra gondoltam, hogy be kéne vásárolni (pl. mk, és kioszthatna) egy csomó pormaszkot. párszáz ft.ért 10esével adják.
azért abban vonulni eléggé találó lenne és ütős!!
nekem gázmaszkom is van, ha a merészebbek oylanra vágynak:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
De írjuk rá filccel, hogy stop szmog!
oké! ha van kicsi stop szmog matrica az is rápasszol
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Azt meg ragasszuk a maszk szelepére, úgy lesz csak igazán ütős.
az biztos szemléltetőeszköz lenne:)
amúgy kipróbáltuk, a matrica csak a pormaszknak fém részen ragadt meg, de jók lettek.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ezt tavaly is csináltuk! ha vállalod a ráírást és a megvételt, gyere reggel fel hozzám!!! van itt a festékboltban belőle, megnéztem.
János
rendben!
azért majd egy kis segítség elkéne! mondjuk holnap délután 6tól a Millin?
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
matricazos kalaka munkat en is vallalok elotte, pici matricak, tengernyi pormaszkra..
filcel irkalni nem tul "profi" (latvanyilag...)
Meg a kepeken jol fug mutatni a jol olvashato vizualis identifikatorkent hasznalt levono felragasztasaval brandingelt legzesvedelmi felszereles.
gyereekek kifejezetten...
----------
FREE HUGS!
kinek van az a pici méretű matricája? régebben volt a millin mindig egy halom. esetleg greenpeacetől valaki?
ma kapok pénzt lászló jánostól, és veszek holnap pormaszkokat, amit kiviszek millire! veszek vastag filcet is, akinek van kedve besegíteni, jöjjön!!! persze a matricázás jobb, ha vkinek olyanja van, hozza ki plz!!!!
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
nekem is kell sok-sok maszk. en legszivesebben mindennap osztanam a varosban. lehet, h meg is teszem.
nem tudom, ki a laszlo janos, de orulok, h penzeli a maszk projektet.
matricakat honnan lehet beszerezni ?
ksz
gabesz
lászló jános a magyar kerékpárosklub elnöke.
gyere holnapa millire segíteni, vagy a demón az osztáskor kapol! amúgy iylenben nem olyan jó tekerni, nem arra van, de tüntetni nagyon jó:)
lett egy topik: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080212/gyere-segits-stop-szmog-de...
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Szóval helyesen: nem én adom a pénzt, hanem az MK!!!
János
javaslom felvenni a kapcsolatot a 3M mo-i forgalmazojaval (anno graffiti szponzoracios ugyekben is elegge rugalmasnak mutatkoztak. meg erted, nekik az csak direkt jo ha a nepek pormaszkokat akarnak venni mert latjak a hirekben.. es most ne kezdjunk bele hogy akkor melyik mi ellen nem ved.... judeai nepfront vagy judea nepe front? :) )
----------
FREE HUGS!
én a héten veszek 3m maszkot.
de nem szeretnék reklámot csinálni a 3m-nek, sztem ez így eléggé ütős lesz, a lényeg, hogy jól nézzen ki. ha gázmaszkban megyünk, azt sem gondolja mindeki úgy, hogy azt vegyen, nem? de
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Videók:
a tavalyi stop szmog felvonulás: http://youtube.com/watch?v=qA0Ue0cMiss
a január 29-i figyelemfelhívó akció a híradóban: http://youtube.com/watch?v=5QUHF9lbmVY
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Kíváncsi leszek.
Most akkor ott fog vonulni a nagy proli tömeg, "akiknek nincs péndzük autóra", meg a "sötétzöld civilek", csomo "infantilis alak akik mivel nem tudtak allami poziciokban elhelyezkedni meg kimaradt nekik 68, jatszak a mozgalmart" és akkor majd nagy kegyesen fogad valami csinovnyik a varoshazan aki atveszi a papert, meg elmondja hogy ok is mennyire egyetertenek, es hogy annyi mindent szeretnenek tenni, de valaki egeszen mas a hibas, mert: csak.
Es akkor ennyi.
ez lenne az armageddon forgatokonyv..
:)
/meg persze arra is kivancsi lennek, hogy mennyire hiteles amikor a terepjarokkal lejonnek a hegyrol a "kozjogi meltosagok" es elmondjak a frankot. Mikor voltak ezek utoljara aluljaroban pl? argghh... /
Megint elragadott ez a frazeológiás roham...
----------
FREE HUGS!
Ha sakk, akkor dg lép ígéretek, cm lép autómentes nap.
ütés nem lesz?
Mert a sáncolás már régen megtörtént.
Viszont, asszem nem léptük meg hogy futó lép Csepel1-re :)
/ejj, szebb világokban mijen jó is, hogy a parlamenti és az önkormányzati választások egymás félidejében vannak, és így valóban van értelme a dolognak, nem csak valami útó-pozíció osztogatós happening a beígért pártspanoknak. Sicc. megint ez a fra-fra-frazeológia.../
----------
FREE HUGS!
Ha tényleg annyira zavar majd a hőbörgés (nem hiszem..), akkor kérd meg őket, hogy szippantsanak egy nagyot a levegőbe. Ezután háromféle párbeszédet tudok elképzelni:
1) - Semmi baj a levegővel.
- Hahahahaha!
2) - Erről nem a Főváros tehet!
- Akkor ki?
- xxxx
- Vegye úgy, hogy ellenük tüntetünk.
3) - Naés, mindigis ilyen volt!
- Na látja!
A csinovnyikkal pedig minden bizonnyal így lesz, úgyhogy szerintem kár az esőerdőkért h petíciót írogassunk. Azt a két szót h STOP SZMOG kiabálni is lehet, a többit meg a Greenpeace + Levegő Munkacsoport már rég leírta.
kreszt az iskolába!
azért tudják azt, hogy mivel tavaly is ígérgettek éppen egy éve, nem tettek semmit, és megint it vagyunk. ez nekik nem jó.
mert azért itt elég ütős szervezetekről van szó, akikről ők is tudják, hogy nem lehet egy tv interjúval elintézni őket.
az embereket meg lassan rá döbbenteni, hogy ők is tehetnek a szmogról, de ők is tehetnek ellene! sőt, ők igazán!
lesz még itt erről szó, ezután is, CMen megmutatjuk áprilisban, hogy hogyan lehet kitölteni az utcákat más módon, és jéé, ilyenkor mindenki heppi. még az aszfalt is mosolyog, hogy jó a társasága. egyre több a bringás, ma annyi volt, amennyin tavaly márciusban csodálkoztunk! sőt, a januári fagyban volt annyi! őket meg nem lehet infrastruktúra nélkül hagyni, mert abból baj lesz. ha meg lesz infra, egyre többen jönnek rá, hogy ez jó, a levegő meg tisztul
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
word!
amúgy meg 2010-től megkúr minket az eu, ha nem teszünk a városi légszenny ellen. és tényleg ideje elkezdeni.
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
hol van még 2010?
hányan lesznek addig betegek?
mindent húzni a végsőkig...
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
sztem nem azért kell tenni vmit mert megkúr az eu.
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
itt szavazz...savazz.......
Basszus ez az én formám. Vasárapra vagy 3 programom van. És ha csak egyet is kihagyok akkor kicsinálnak. De lélekben ott leszek!
------------------
(\__/)
( O.o)
(> < )
This is Bunny. He looks like an owl but he's still a bunny.
Copy him to your signature to help him on his way to world domination!
és nem lehet nekik maszkot adni? olyan jól áll a főpolginak a sisak is, biztos szívesen fölvenne egy 3M-et, legfeljebb majd az mondjuk neki, hogy ez M4 :)
Nem tudom, hogy dolgozom, vagy ha dolgozom, tudok-e cserélni. Mindenképpen szeretnék ott lenni. Minden nap bringázom mostanában. Csak a nagy hidegek idején, a jégen nem mentem, de már leszervizeltem és használom is a drótszamarat minden nap, így tapasztalom a szmogot. Ez ellen tenni kell!!!
Nem tudom, hogy dolgozom, vagy ha dolgozom, tudok-e cserélni. Mindenképpen szeretnék ott lenni. Minden nap bringázom mostanában. Csak a nagy hidegek idején, a jégen nem mentem, de már leszervizeltem és használom is a drótszamarat minden nap, így tapasztalom a szmogot. Ez ellen tenni kell!!!
Lelekben ott vagyok Szegedrol. Inkabb legyen elheto fovarosunk, mint Moszkva.
atomboy
Fodor klímatudatossá tenné a közigazgatást és a nagyobb cégeket
http://nol.hu/cikk/481100
"A környezetvédelmi miniszter kitért arra, hogy az egyéni klímatudatosság népszerűsítése is fontos feladat. A minisztérium ezért tavasszal átfogó reklámkampányt tervez, ami az összes lehetséges kommunikációs eszközt csatasorba állítja az emberek meggyőzéséhez."
Miért tenné, miért nem teszi?
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
mertmégcsak tervezi. aztán ha megvan a terv, akkor teszi. nagyon remélem.
de tényleg, itt az oktatás és a felvilágosítás az egyik döntő lépés. énsem úgy születtem, h környezettudatos voltam.
a vasárnapi megmozdulás meg segít abban, h sokan ráébredjenek: para van. és ezt mi okozzuk, akik itt élünk. kádár jánosnak már a csontjait is ellopták, ő nem fog előmászni a parcellából, h helyettünk megoldja (és visszaállítsa a 3,60-as kenyeret, meg az ingyenes mindenlófaszt...)
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Na a mindenlófaszt, azt elhiszem. De semmi mást. Legalább is egy politikusnak. Ja, hogy ez durva álltalánosítás? Nézd meg mondjuk a nemzeti parkok kapcsán, milyen környezettudatos a magyar politika. Vagy olyan apróságok, mint a közepes feszültségű vezetékek szigetelése, madárvédelmi okokból. És hogy ez miért maradhatott ki a szolgáltató kötelezettségei közül. Aki nem köteles kifizetni a bizonyíthatóan vezueték által kinyirt védett madarak környezetvédelmi értékét. Ez a tétel annó kikerült a szabályozásból. Lássuk be, a környetzetvédelem csak kerékkötője a "fejlődésnek".
"A kapitalizmus fogaskerekei tenyerek, amelyeket pénzzel kell kenni."
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
ok, márcsak az nem világos, h miről vitázol velem...
(amúgy az általd leírt dolog szomorú és undorító, és remélem, h változni fog a jövőben. van arról infód, h tiltakozott-e már az ügyben vki, mondjuk a magyar madártani egyesület, és ha igen, milyen sikerrel?)
--------------------
[The more ridiculous a belief system, the higher the probability of its success]
Bocsi, nem vita akart lenni. Egyszerüen csak szkeptikus vagyok, hogy tényleg tenni akarnának valamit "magasabb" szinten.
Tudomásom szerint törvényjavaslatban volt a védelem meg a kártérítés, ahonnan simán, hatalmi szóval kiemelték. Azóta nem tudom, mozognak-e az ügyben, mindenesetre a széles nyilvánosságot nem érték el. Még egy baj van: ez jobbára a nagyobb szárnyfesztávú madarakat érinti, így sok ragadozót. Azokról pedig sajnos még mindig sok ember- köztük jópár vadász - úgy gondolkodik, hogy károsak, mert pusztítják az apróvadat, meg a tenyészfácánt, (sőt, nyilván csecsemőt is rabolnak...) így jobb is, ha pusztúlnak. Szóval nem tudom, mekkora társadalmi erőt lehet emögé felsorakoztatni. Tényleg, ítt túl nagy szava van a pénznek -föleg az asztal alatt útnyujtott készpénznek- és minden más idealisztikus, meg elvont. A "természeti érték" fogalom kevés befolyásos ember fejében gyújt lámpácskát. Ádám
P.s.: Olvass bele a meseblogba, ha gondolod :))
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Szeva!
Itt egy kis kép hogy miként lehetne megoldani a szmog problémát.
Ha tetszik töltsd le! :)
Nem akarok ezzel senkit bántani,mielőtt valaki belekötne!
http://img0.tar.hu/xoner/size2/29726674.jpg
http://img0.tar.hu/xoner/size2/29887545.jpg
De a tank bioüzemanyaggal megy, úgye?
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
És eszik vagy 50 litert 100km-en. Nagyon környezetbarát.
-
Zsurmi
Igen, de elég egyszer körbejárni :)
Sokat eszik, de erre tényleg szükség van. A személyautó munkábajárás céljából hanyagolható.
Teljesen BIO
http://kultplay.hu/2008/02/13/stop_szmog_tuntetes_vasarnap
Az lenne a kérdésem hogy ha nem szeretném lakatolni a bicót akkor nagy baj e hogy bringával gurulok?
Tolhatod, gurulhatsz, de talán jobb tolni, mert 2-vel sétálunk majd.
Ez mind szép és jó...
De miért pont vasárnap?
Nem sok vizet fog zavarni, az emberek kimennek, hogy "HÚÚÚ MOST AZTÁN DE MEGMUTATTUK, HOGY VELÜNK NEM LEHET SZÓRAKOZNI!"....és mi lesz az eredmény?
0=NULLA
Minden majd folytatódik tovább. Esetleg 1,5 év múlva annyi intézkedés lesz, hogy hasonló helyzetben nem engedik be a kamionokat, és a zöld kártya kiadást szigorítják.
A franciáknál már rég lemondott volna a polgármester, de ha nem, minimum karóba húzzák.
Ettől függetlenül elmegyek, rajtam ne múljon. De miért vasárnapra van ez tűzve? Ja persze akkor jó sokan ráérnek a levegőjük után demonstrálni...Hétközben már annyira nem fontos.
hétköznap is lehet, de akkor tényleg a ki ér rá esete van.
azért szerintem eléggé revolutionary az, ami folyik itt a média és így emberek irányába. ha az emberek nem fogják fel, a politikusok sem fogják. vasárnap kevésbé rohannak, meghallanak dolgokat.
a politikus nem rendel el szmogriadót, mert fél a választóktól, akik vakon akarnak kocsikázni.
a politikus félni fog nem elrendelni szmogriadót, mert a választói nem akarnak majd megfulladni.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Tudod, egy tüntetés ekkor ér valamit, ha sokan vannak. És hétköznap kevesebben lennének. Persze lehet azokat utálni, akik hétköznap nem jönnek el, de attól nem lesznek ott. De lehet annak örülni, hogy vasárnap eljönnek.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Hétköznap 18 óra után lenne ott elég ember? Sötétben, -2-ben, meló után? Ez az egész éppen azoknak a legfontosabb, akik csak ilyenkor jönnek el (sokat dolgozó átlagemberek, gyerekes családok, idősek...).
A sajtó szempontjából, ami stratégiai kérdés, pedig a 17-17:30 már deadline. Azon túl már csak a közvetítőkocsi ugrik, és nem könnyen.
Egyébként szerintem nagyonis lesz eredménye. Szinte semmilyen nagy változás nem tud megtörténni azonnal. Idő és kitartás kell mindenhez. Tavaly óta rengeteget változott a budapestiek véleménye, és ezt követni fogja a napraforgó politikusoké is.
Nem én vagyok az egyetlen, aki aznap dolgozik...
Szerintem hetente, vagy kéthetente kellene megmozdulást csinálni, akár spontán. Akit tényleg érdekel az ügy, az úgys el fog menni. Ha nem erre, akkor a következőre.
Egy demonstráció, nem demonstráció...
-----------------------
1%
VIVA LA REVOLUTION
beszélő név ;)
Főképp, mivel a viva a-ját én e-re cserélném, ha már. Vagy a revolution-t mondjuk revoluzione-ra.
Sziasztok,
regi kollegaimmal beszelgettem ebedkor. Mind nagyon ertelmesek, de bico es "zold" tema iranyaban eddig nem negyon erdeklodtek.
Meglepett, h
1. nem hallottak meg a vasarnapi tuntetesrol,
2. a szmogrol keves reszletet tudnak (meret, anyag, eu-i kar),
3. a problemat lebecsulik ("persze, nincs szel, azert van szmog"),
4. vagy atpolitizaljak, es a szmogrol elfeledkezve 10 mp mulva az egyik politikai oldalt szidjak,
5. illetve, mert esetleg maguk is autoval jarnak / szeretik az autojukat, ezert ellenerzesuk van, mert felnek, h vmi radikalis (es alternativat NEM ajanlo) intezkedes miatt meg kozlekedni sem tudnak majd.
Jo lenne,
I. ha tudnank egy 5 mondatos osszefoglaloba mindent belesuriteni a szmogrol es karairol. (Megprobalom)
II. az aktualis szennyezettseg oldalat idokep.hu terjeszteni
III. Nagyon fontosnak tartom, ha a demonstracion a radikalis megoldasok mindig alternativat kinalo megvalosithato modon hangozzanak el, ne riasszak el a kozlekedesuket akar atmeneti idore is veszelyben erzoket. . Pl. ha a jovoben leszukitenek egy utat, tenyleg tervezve legyen, gyakrabban inditjak parhuzamosan kozlekedo villamos, legyen P+R a vegallomason, stb.
Onmagaban egy "zarjuk le a varost" szlogen sok (ertelmes) embert is elriasztana.
Mit gondoltok? Nektek mi a tapasztalataitok a tema irant kevesbe erdeklodoknel?
Sziasztok Z
Tudnak közlekedni, csak nem autóval.
De azért azt nem árt tudni, hogy teljesen felesleges hőbörögnünk, hiszen Demszky ma megmondta, hogy nincs is itt semmi baj, a levegő kiváló minőségű.
"A főpolgármester közölte, hogy Budapesten jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették."
http://index.hu/politika/belfold/budapest/zz0214/
Javaslom, alakítsunk black bloc osztagot, és húzzuk már fel valamelyik ház falára ezt az alakot. Több darabban.
Hogy képes valaki ennyire gátlástalanul hazudozni? És hogyan képesek egyesek az ilyen embert többször megválasztani?
Minden a legnagyobb rendben! Csak semmi pánik! Mindenki maradjon a helyén! Kérem őrizzék meg nyugalmukat!
üdv adamekp
Remek törvényeink vannak arra, hogy egy csep vér se érje Atlantisz földjét. Így nem sülyedhetünk, ez pusztán rémhirkeltés. Hangulatcsinálás.
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Remélet ott tudok lenni!
A petiBlogra mindenesetre kitettem a felhívást.
dobákpeti
"Why don't you ask the kids at Tiananmen square?
Was fashion the reason why they were there?"
petiBlog
Ez tényleg arcon köpött:
"A főpolgármester közölte, hogy Budapesten jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették."
HÁT MI A FAX VAN MÁR??!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
/amúgy.. választani ugye csak abból lehet ami van. T.Pityu lenne a legnagyobb Druida, Földanya anyagi világbeli helytartója? hát ugye khmm...
hehe. Kükü for president :DD /
----------
FREE HUGS!
Csak a kevéssé tájékozottak kedvéért:
A tájékoztatási határérték többszöröse az egészségügyi határértéknek. Az egészségügyi határérték az, amelyen felül a légszennyezettség káros az egészségre. Innen van a neve.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Mikor is takarodik el a főpolgármesteri székből végre?
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Milyen érdekes is ez. A sajtótörvény szerint helyreigazításnak van helye félretájékoztatás esetén, de az általam talált jogszabályokban az van, hogy rágalmazás esetén az érintett, közérdek esetén az illetékes miniszter kérhet csak helyreigazítást.
Ezt találtam írni a Főpolgármester úrnak. Ha szerinted is fontos, hogy átlássa a szmoghelyzet tarthatatlanságát, szerintem te is írj neki.
to: demszkyg@budapest.hu
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Sajtóhírek szerint Ön a következőképpen fogalmazott a
levegőszennyezettséggel kapcsolatban:
"Budapesten jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették."
Szeretném felhívni a figyelmét a lentebb felsorolt tényekre, és egyúttal kérem, hogy tegyen közzé a nyilatkozat megtételéhez hasonló körben helyesbítést, amely tartalmazza hogy a fenti nyilatkozat nem
felel meg a tényeknek, és azt a tényt, hogy Budapest levegője káros az egészségre.
Kérem hogy a nyilatkozat megtételéről nyolc napon belül tájékoztasson.
- A légszennyezettségi határértékekről szóló rendeletben lefektetett tájékoztatási küszöbértékek tipikusan az egészségügyi határérték többszörösénél vannak.
- A fővárosban évente 1700 ember hal meg idő előtt csak a levegő porszennyezettsége miatt.
- A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a
következőképpen fogalmaz:
"""
177/B. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
[]
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
"""
Köszönettel:
Magosányi Árpád
érintett
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Demszky G. talán arra vár, hogy néhány nap alatt többezer ember belehaljon a légszennyezésbe, mint 1952-ben Londonban.
Elküldtem a levelet neki. Hadd tudja meg, hogy rajtakapták.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Ez már eléggé bulváros.
"Saját szavai miatt került bajba a főpolgármester"
"Civilek forgatták be a főpolgármestert"
"Demszky Gábor nyilvánosan hazudott!"
"Büntető eljárást kezdeményeznek Demszky Gábor ellen?"
Úgyhogy ha valamiből, akkor ebből lehetne sajtóhírt csinalni.
Tényleg csodálkozom, hogy nincs még ilyen kerékpáros-economy blogrovat az indexen (bajuszblog..)
----------
FREE HUGS!
különösen a KVVM tegnapi közleményének fényében érdekes:
"a légszennyezettség, elsősorban a kisméretű szálló por (PM10) és nitrogén-oxid szennyezettség megemelkedett, több helyen jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket."
Erősen szennyezett a levegő - KVVM Közlemény
2008-02-13 11:46:26
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=1749
"Rendőrkommandósok bilincsben vitték el budakeszi otthonából D. Gábort, közismert tömeggyilkost?"
"Ambrus Attila, a "Viszkis" néven elhíresült egykori bankrablóval, D. Gábor jövendő cellatársával készült exkluzív helyszíni riportunkat a reklám után..."
haha.
+1 mail elküldve :))
Email elment Z
1 ilyen visszajott:
This is an automatically generated Delivery Status Notification.
Delivery to the following recipients failed.
PremE@Budapest.hu
Ez mi? 1 tanacsadoja? Sziasztok Z
én is elküldtem. de visszavágta... 2x is...
béna -e vagyok v más van a háttérben?
Ahogy magwas írta:
"A tájékoztatási határérték többszöröse az egészségügyi határértéknek. Az egészségügyi határérték az, amelyen felül a légszennyezettség káros az egészségre. Innen van a neve."
Ezt kellene kommunikálni, erősen vasárnap. Azaz a média segítségével minnél több emberhez eljuttatni azt az üzenetet, hogy itt Budapesten nap, mint nap mérgezik őket a politikusaink által legalizált módon. Közben a döntéshozók, akiknek ez ellen kötelességük lenne tenni hülyeségeket beszélnek.
Azt sem tudják, hogy melyik határték küszöb a nagyobb? Na, azért ez már tényleg *****! Vagy csak teszik a hülyét? Azért amennyire profin csinálják az már gyanús. Miért pont ehhez értenek a legjobban?
Az erősen szennyező játműveket pedig nem csak a belvárosból kell kitiltani. Talán a Csepelen, a Gilice térnél vagy a Nagytéténynél lévő légszenny-mérőállomás nem mutat egészségügyi határérték feletti értékeket? De, mutat. Sokszor.
Néha azért örülhetünk annak, hogy a szennyezettség nem haladja meg azt a szintet ami már hivatalosan is egészségre ártalmasnak számít. Mondjuk ha néhanap csak olyan 80-90%-os értékeket látunk, akkor már nyugodtan fellélegezhetünk. Jó mélyre szívva a levegőt persze, hogy tartalékoljuk a számunkra 300% feletti szennyezettséget tartogató napokra.
A mai szép budapesti napon vajon érdemes a levegő arra, hogy belélegezzük?
http://www.idokep.hu/?oldal=legszenny
Szórólapot kellene nyomatni!
Sziasztok!
Terjesztem én is, feltettem az oldalunkra.
http://internetalon.hu
Sok sikert vasárnapra mindannyiunknak:
DrM
Én is kiraktam, lehet szavazni a Kormányblogon a megoldásról :-).
medvegyu
Figyuzzatok, hol a Városház tér? A Gúglmepsz nem ismeri (csak Budafokon).
A Városház utcáról van szó?
Ja, és egy nagyon jó módszer: gyakorlaton / számtekteremben behozni az http://www.idokep.hu/?oldal=legszenny oldalt, amíg nem csinálunk semmit a gépen. Elég látványos ahhoz, h legalább szünetben odajönnek megnézni h mi is ez. Lehet mutogatni a sötétpiros, 300+%os értékeket, majd megemlíteni a vasárnapi tüntetést.
Ha jól sejtem, az a parkra (kissé távolabbról szemlélve) emléleztető terület a Károly körúti bazársor helyén.
Ez engem is érdekelne. Aki tudja pontosan a helyszínt légyszi írja le ide. Köszi! :)
a városháza park az a károly körúti bazársor helyén kialakított kis zöldfelület. a deák tér mellett, a nagy téglaházakkal szemben.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Így már odatalálok, hálás köszönet! :)
nincsen mit
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ahonnan indult a tank.
... és ahol akkoriban ki vala írva, gigantikus betükkel - mindenki lássa, hátha elhiszi, ha már át nem élheti!- "BUDAPEST A SZABADSÁG FŐVÁROSA"
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
No, már van némi press coverage:
http://www.fn.hu/zold/20080215/felvonulast_tartanak_elhetobb_varosert/
http://www.nol.hu/budapest/cikk/481355/
"Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest levegőszennyezettségének 34 százalékát a teherautók okozzák."
Pontosan 34,371 százalékát, igaz? Rá van írva a molekulára, hogy "TEHERAUTÓBÓL SZÁRMAZIK".
Ne bolondozzanak már, hogy pontosan tudják hány teherautó és mennyit füstöl Budapest légterébe?!
Hagyd a Miklóst...
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Gondolj bele, ebből mi következik!? Ha a szennyezés 34,371489912356% -a egyértelműen teherautóktól szármozik, akkor nyilvánvaló mit kell tenni: Nagyon sok körgyürüt kell építeni nagyon sok pénzért, ami nagyon sok csúszópénzt jelent, és ami mellé nagyon sok logisztikai központot, parkolót, bevásárlóközpontot és nagykereskedést kell építeni, ami mégtöbb lobby és csúszópénzt jelent. És emiatt sok-sok erdőt ki kell vágni, és békés kis falvakat kell élhetetlen átjárótelepülésekké tenni, de ez jó, mert akinek tetszik az elöbbi, annak útálnia kell az útóbbit, mert:
"Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak." (Máté 6:24.)
És ez most demagóg volt...
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Hát persze: ha már magas a trágyadomb, akkor szét kell teríteni. De biztosítanunk kell, hogy Görögországban lehessen holland szardíniát kapni és Hollandiában meg görögöt.
Igen, ez annyira fontos, hogy ehhez mindkét országban és útközben az EU támogatja az útfejlesztést, a görögök és a hollandok nemzeti érdekből az exportáló céget. Így végül ugyanannyiba tud kerülni Görögországban a holland termék, amivel persze a belföldre termelő görög termelőt véreztetik ki állami támogatásból, de sebaj, majd rájön, hogy bénán csinálta eddig, és inkább neki is exportálnia kell 4000 kilométerre. Ráadásul közben a Budai hegységen át kell erőszakolni a kamionjai forgalmát is.
Idióta egy rendszer.
Az összes adókból finanszírozott állami támogatásnak ez a vége. Jól megadóztatni az embereket, majd mellünket döngetve lottó rendszerrel visszaosztani egy részét ingyenpénzként. Aztán hogy jó legyen a marketingje, hívjuk Széchenyinek, meg Új Magyarországnak. De én igazából Münchausen programnak/tervnek hívnám, mert az illik rá.
M0 és M100 építést meg a MA0 programból kéne finanszírozni.
medvegyu
Kormányblog
A betyárját!
Kezd tele lenni neked is a hócipőd, mi?
Nagyon régóta tele van.
Ezzel nagyon egyetertek!
Raadasul a korulottunk levo orszagok mar mind felismertek, hogy az ujraelosztas elve hibas elmelet, ha az alany a homo sapiens. Mindenhol sokkal alacsonyabbak az adok... Es jobban elnek, mint 4 eve... Z
Nomégegy:
http://index.hu/politika/belfold/bplevego0215/
Itt az index cikk, végre:
http://index.hu/politika/belfold/bplevego0215/
Korrekt cikk. Kattintsátok, küldjétek tovább.
medvegyu
Kormányblog
"A körlevél megjelenése után néhány nappal Demszky Gábor főpolgármester és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter egyébként sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentették:"
"A főpolgármester közölte, hogy Budapesten jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették."
A cikk tényleg korrekt, de a link már nem annyira!
Hajrá. Nem "csak" az a lényeg, hogy átadásra kerül-e valami petíció, hanem, hogy téma legyen, beszéljenek róla, figyeljenek rá stb.
Egyszóval minél többen leszünk, annál nagyobb hangsúlyt kap. (Szerintem a petíciót egyből iktatni fogják valami levéltárba...)
http://internetalon.hu
Hányan megyünk rendezőnek? Először csak téblábolni akartam a tüntetésen az ismerőseimmel, de ha nagy a gáz, akkor felkapom a rendezői pólóm és beállok a sorba. De nem bánnám ha nem kellene. Szóval gondoltam rákérdezek még egyszer: kellek-e? ;)
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Akkor (ti) gyertek csak 15 perccel előbb, és ha kevesen lennének, kérj az egyikőjüktől egy gyorstalpalót, és állj be. Nálam is ott lesz a zöld pólóm.
A megjelenés kötelező.
Egy kifogásod lehet csak.
Éppen az űrben vagy.
vagy a Szobában:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Úgy érted a kockában? Amiből nem lehet kijutni, mint a filmben? :) Az nem volt kérdéses, hogy megyek-e, a kérdés csak annyi, hogy zöldpólósként menjek-e, vagy a fegyelmezett tömeget erősítsem? :)
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
úgy értem a Szobában, te emlékszel rosszul:)
amúgy eltűntél mostanság
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Vagy ez a Szoba?
hűhhaa:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Kedves bicajosbarátaim! Nagyon élvezem, ahogy tágul a CM látóköre, ahogy újabb és újabb - a biciklizéshez egyre kevésbé kötődő, de szemléletben hasonlóan modern, fiatalos, dinamikus, környezettudatos és alulról szerveződő - ügyek kerülnek fel a fórumokra, blogokra, és íme, egy újabb nagyszabású tüntetés, ami egyértelműen nem a bicikliseknek szól mint célcsoport, hanem annál jóval tágabb körnek!
Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én egyre inkább azt érzem, hogy történelmet írunk, hogy az unokáink büszkék lesznek ránk, amikor majd az ő unokáikkal fognak tekerni vagy csónakázni mittomén a nagykörúton biztonságban, csöndben, tiszta levegőn. De jó lesz nekik, és de jó nekünk, hogy a jó irányú változásokban részt vehetünk!
Csak így tovább mindenkinek egyesével és együtt is! Sajna én épp majdnem az űrben leszek, de annyian vagyunk mindig, hogy ennek az égvilágon semekkora jelentősége nincs, azaz éljen az alulról szerveződés!
Drukkolok! Hajrá!
Az ország vezetése, hosszú tradíció szerint, mindig valamii külső hatalom (a nagy Szovjetúnió, a nagy Nyuogat, Európa, a Nato stb.) véleményét, reagálását, dícséretét, dorgálását LESI. Az, hogy nemsokára az Eu is megdorgálja az országot, ha nem tesz valamit, egy végső, keserves érv. Itt jegyzem meg, Budapest akadálymentesítésének a határideje mikor is járt le? És akadálymentesek a járdák, utak, közintézmények stb.? Nem.
Ezért kell mindent megtenni, hogy a lusta, nemtörődöm vársovezetés kénytelen legyen valamit tenni.
A belvárosban lakóként elmondhatom:
az ember minden reggel kieszellőzteti a lakást, ugye? És mi tölti a sok légköbmétert meg? Kártékony, az egészséget károsító levegő. Akinek a mindannapi élettere (vásárlás, posta, ügyintézés, piac, iskola, orovosi rendelő, könyvtár stb.) a belváros, az nap mint nap, a nap 24 órájában szívja ezt a gyilkos levegőt.
Tűrhetetlen, hogy a városvezetés a legaljasabb struccpolitikával, a legprimitívebb és legcinikusabb módon úgy tesz, mintha mi se történne.
Érezhető, hogy a hörgők már alig bírnak megküzdeni mindezzel, ami itt száll december közepe óta egyhuzasmban; de tk. évek óta. Mindig a gyerekekkel jönnek. Ők a jövő, a reménység. persze. De a k. életbe, a kisgyerekes családok már szinte mind elpucoltak innen, bárhová, aki tudott! Korosztálytól függetlenül van joga mindenkinek, gondolom, ebben az országban a LEVEGŐHÖZ!!!!
Amint megtudták ezt az akciót az illetékesek, egyből összekapják magukat, s olvasható, mi mindent tervez Fodor és Demszky együtt.
Kapjanak már maguk mellé (pármillióért akár )egy tanácsadót, ha önmaguk képtelenek tájékozódni, hogy a civilizált világban, itt Európában, mi mindent tesznek felflős városvezetők a levegő minőségért; a városi lakosság életéért.
Túl jóhiszemű vagy. Ezek nem tudatlanságból teszik azt amit tesznek. Ráadásul ezek nem itt szándékozzák letölteni a hátralevő életüket, hanem elvonulnak majd olyan helyre (országba) ahol az olyan embereket mint ők, még a kormányrúd közelébe sem engedik.
Az agglomerációban se lehet olyan jó a levegő, csak ot nem egész nap dübörögnek az autók, hanem naponta 2x.
-
Zsurmi
Az M0-s is maximum a kamionforgalmat csökkentheti, de kevés autós fog pl. Kápmegyerről Csepelre 60 km-t menni az M0-on, ahelyett, hogy 20 km-t menne a városon keresztül. Csak a csúcsforgalomban lesz gyorsabb a kerülőút, csúcson kívül meg sokkal gyorsabb autóval mint bkv-val.
Az M0-s is maximum a kamionforgalmat csökkentheti, de kevés autós fog pl. Kápmegyerről Csepelre 60 km-t menni az M0-on, ahelyett, hogy 20 km-t menne a városon keresztül. Csak a csúcsforgalomban lesz gyorsabb a kerülőút, csúcson kívül meg sokkal gyorsabb autóval mint bkv-val.
Hello srácok-lányok
inkább csak érdekesség, tegnap összedobtam egy automatikát, ami videót gyárt az időkép légszenny-térképeiből. Most éppen nagyon remek minden, bár félek, nem lesz sokáig így. Itt tudjátok megnézni: http://rambutan.hu/idokep
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080213/budapest-ma-sem-tett-semmi...
A video részt még nem csináltuk meg.
Használd a pár nappal ezelőtti adatokat, ha gondolod. Ha megint rossz lesz a levegő akutális adatokkal dolgozhatsz!
-
Zsurmi
Hú, ez naon, naon jó! Ügyi vagy!
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
FIGYELEM!
a millin kidekorált pormaszkokat fél2től osztjuk buksibóbitáékkal! lehet jönni érte!
plusz mi lenne, ha mi biciklisták a városháza park körül teleraknánk mindent a biciklijeinkkel, hogy mindenhonnan azok lógjanak?!csak úgy, hogy jól mutasson:P
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Lehet ott normálisan lakatolni? Rég jártam arrafelé.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
lehet a fa tetejére:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
+1
Jókor jut eszembe: nem akarok csillagtúrát szervezni a tüntetésre (de igen :)), csak érdekel, hogy megy valaki Óbudáról? Mert akkor mehetnénk együtt.
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Critical Mass sem lesz a tüntetés után 15:30-kor a Gödörtől... ;)
Akkor én sem leszek ott...:)
________________________________________
tekerek tovább - addisz
én sem :))
+1 ;)
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
-1? :)
+⅝
Rám ne számítsatok!
nincs is gödör:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Nem fúj a szél, már most 100% körüli a NOx szennyezettség.
---
Bringasávot a Nagykörútra!
Sziasztok!
Kezdem azzal, hogy énis bringázok, és nem kocsival járok wc-re is...
Viszont nem teljesen értek ezzel a mai tüntetéssel, és épp ezért ott se leszek! Hogy miért nem? Valóban szennyezett a levegő... Viszont nem tüntetni kéne mindenért, és talán ez lenne a megoldás! Nem tüntetni kéne azért, hogy az M0 itt ne menjen, ott ne menjen... Szerintetek, ha valaki jön mondjuk az M3-ason befele, mert neki csak az autó jöhet számításba (azzal dolgozik), és mondjuk át akar menni Szentendrére, merre kell mennie? Igen! Be kell mennie a városba, hogy át tudjon menni budára! Talán nem kellett volna ennyit vitázni ezen az M0 híd megépítésén, és akkor talán nem lenne ennyi autó a városba... Valóban akkor is nagyon sok az autó, de míg nem lesz kész körbe az M0, addig nincs sztem miről vitázni... Nincs lehetőség kitíltani az autókat a belvárosból, mert valahogy át kell menni a városon! Míg nincsenek bp környékén normális parkolóházak (igen, ez megint a zöld terület elvételéből lehet), addig nem lesz megoldható az, hogy bp belvárosából az autókat kitíltani! Még mindíg nem jutottunk el oda, hogy mi van azokkal, akik ott dolgoznak, és csak kocsival tudnak dolgozni?
üdv,
Tomi
Azért kell vitázni a nyomvonalon, mert ha elpusztítasz egy élőhelyet, az végleg, visszavonhatatlanul el fog tűnni. Nem árt meggondolni, hogy hol visszük ezt végbe, a saját érdekünkben, mert úgy érzem, a saját utódaink a királyul összeautópályázott Magyarországon minket fognak szidni, mert elvettük a jövőjüket.
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
Csak tudod, ha mindenre van kifogás, akkor sose lesz kész, és addig szívja a város :) Áldozat nélkül nincs győzelem ;) ez egy igaz mondás!
Ha kész lesz az M0, ugyanúgy szívni fog a város, mint eddig. Most sokan azért nem autóznak, mert elegük van a sok dugóból. Ha valamivel üresebbek lesznek az utak, ezek az emberek újra beűlnek. Ugyanakkora dugók lesznek, csak a legszennyezettség lesz magasabb. Pont emiatt megyünk ma tüntetni!
Akkor áldozzuk be inkább az autós utazásodat az M3 felől Szentendrére. Ha hosszú tömegközlekedéssel, akkor akarj hozzá tömegközlekedést az északi gyűrű árának negyedéből.
Más.
Ha gondolod, meghívlak egyszer hozzánk ide az M0 újpesti szakasza mellé, és elmesélem, hogy hol mi volt előtte. 2x2 kilométeres körzetben legyalultak mindent. Lápot, erdőt, rétet. Épült helyette bevásárlóközpont, logisztikai központ, autópláza mittudomén. Egy híd elég lett volna, autópálya köszi nem kellett volna. És gondolj arra is, hogy ma az én, holnap a te lakóhelyed lesz "szükséges áldozat". Milyen érdekes, hogy ez a város modern korában is évtizedekig dugók nélkül megvolt M0 nélkül, most pedig az M0-on is rendszeresek a dugók. Kérlek olvass utána miért akadályozza az M0 az északi szektort (és miért nem akadályozta sosem a délit), és azután értékeld újra amit gondolsz. Azért mondom ilyen magabiztosan, mert 4-5 éve pontosan ugyanazt gondoltam az egészről, a Levegő Munkacsoportról is mint te. Az akkori és jelenlegi hozzáállásom között pedig egyetlen különbség van, a megszerzett információk, na meg a személyes tapasztalat. Olvass, olvass, olvass. Ne a híradók 90 másodperces blokkjaiból tájékozódj. Az urbanisztika és a közlekedésszervezés ma már tudomány, kár leegyszerűsíteni demagóg félmondatokra.
Jaja, mindig van kifogás, hogy miért ne forgalomcsillapítsunk, miért ne ésszerűsítsük az áruszállítást, miért ne szálljunk ki a kocsiból, és amíg ezek nincsenek meg, addig csak szívunk! Áldozat nélkül nincs győzelem! ;)
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
"Szerintetek, ha valaki jön mondjuk az M3-ason befele, mert neki csak az autó jöhet számításba (azzal dolgozik), és mondjuk át akar menni Szentendrére, merre kell mennie?"
Amíg nincs kész az M0, addig mehet a Hungárián. Nem kell bejönnie a belvárosba.
Mikor mondtuk, hogy nem kell M0? Olyat mondtunk, hogyha kész lesz, akkor csökkenteni kell az áteresztőképességet.
Hungárián? Próbáltál te már ott menni napközbe kocsival? Lehetetlen... És aki ott lakik? Az nem érdekel senkit, hogy ő is szívja a füstöt?!
Butaásgot beszélsz azzal, hogy csökkenteni az áteresztőképességet... Azzal, ha csökkentet az átersztőképességet, eléred azt, hogy ugyanilyen dugó legyen, csak kevesebb autóból. Namost sokkal jobban szennyezi a levegőt egy alapjáraton járó motor, mint egy folyamatosan haladó. El kell éreni azt, hogy folyamatos haladás legyen lehetséges! Jogosnak tartom azt, hogy a város belső részén csak célforgalommal lehessen bahajtani, és a legbelső részén pedig fizetőssé tenni, és nem leszűkíteni a bevezető utakat, le van az már éppeléggé...
"Hungárián? Próbáltál te már ott menni napközbe kocsival? Lehetetlen..."
éppen erről van szó!
akkoriban megváltónak gondolták, lett pár üres sáv, és az gyorsan meg is telt. tegnap egy lerobbant kamion állt a külső sávban az mtk pályánál, és ezért állt 4 sáv kilométereken... ma az m0-át gondoljuk megváltónak, persze nem is árt, mert jól jön, de az már bebizonyosodott, hogy az ésszerűtlen útépítések csak forgalmat generálnak. nem más megyéből mennek oda autózgatni, hanem úgy érzik, lehet, aztán megtelik gyorsan. mint az M0 déli bővítése...
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Míg nincs lehetőség Bp elkerülésére, addig nincs miről vitázni! Hungária akkoriban jó, hogy készült, de az is bp-n belül van! Sokat az se javít, mivel tele van lámpákkal. Akik eddig azért nem jártak kocsival, mert dugó volt, és megszokták a tömegközlekedést, azok ezután is azzal fognak járni...
Akik eddig azért nem jártak kocsival, mert dugó volt, és megszokták a tömegközlekedést, azok ezután is azzal fognak járni...
1 mondaton belül ellentmondtál magadnak. :)
nemértem miért :))
na, de nem is akarok tovább vitázni... Sok az autó a városba valóban, lesz is. Kevés a bringaút, ahol van, ottis sokan nem használják... Ha egy kocsiút használhatatlan, tele van lukakkal, stb, akkor se mehet fel kocsi a járdára, még ha jobb, akkorse... Valóban, míg egy bringást fenyeget egy autós (és ok nélkül), addig gond van... Viszont ha egy bringás a piroson megy át (mert nemjött senki), szlalomozik az autók között, lámpa nélkül jár, addig azthiszem 1-1...
Na, de megyek inkább autót takarítani, meert a bringa már tiszta ;)
Jó szórakozást a tüntetéshez! Annyit megigérek, hogy ma nem fogok kocsival füstölni, mert ma nem dolgozok, szóval ma bringaaaa ;)
na, akkor az ilyen nem dolgozós napokon jó szórakozást, és néha ha tudsz nem melóba, de mondjuk máshova menj biciklivel. lassan rá fogsz döbbenni, sokmindenben miolyen egyszerű, és ha többet közlekedsz a városban, akkor lassan az is kiderül majd, miért jobb nem használni adott esetben egy bicikliutat, vagy miért nem baj, ha átmeész egy piroson (ez utóbbi persze valótlanság:))
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Hát melózni csak kocsival tudok, mert szerszámok, létrák, kábelek stb... Máshova bringával járok :)
Akkor itt nem is téged akar a városból kitiltani senki. Akinek a munkájához autó kell, az még az útdíj befizetésével is jobban járna egy forgalomcsillapított városban: dugó nélkül érné el célját, több helyre tudna elmenni, és több szabadideje maradna. Aki pedig egy szál aktatáskával egyedül ült az autójában, az inkább a tömegközlekedést választaná, mint a napi behajtási díjat.
Azt még próbáld megérteni, hogy van olyan, aki bringával jár dolgozni, és kurvára nem mindegy neki hogy mekkorát kell kerülnie/szívnia az elkúrt kerékpárutak miatt.
nem a lámpák miatt áll ott a forgalom.
de tudod, mit? majd meglátjuk:)
most ez a mai tüntetés nem az m0-ról szól
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Nem kötelező eljönni, nem kötelező egyet érteni. És főleg nem csak a te véleményed létezik. Azon kívül nem kötelező a véleményednek megegyezni azzal, amit csinálsz. Nagyon kéne bűntudat az autósok fejébe, hogy szükséges rossznak tekintsék az autózást.
Mindig van miről vitázni. Tipikus érv, hogy addig nincs miről vitázni amíg ... a másik/többiek/állam meg nem old valamit SZÁMOMRA/HELYETTEM!
De van! Most rossz a levegő, évről-évre rosszabb! Most betegszünk meg tőle és 20 éve múlva MIND fizetjük az árát. Már most szegény az ország, már most SZAR az egészségügy stb, még most is fejletlenek vagyunk.
Már most túlburjánzott a motorizáció, már most bennne vagyunk abban az öngerjesztő folyamatban, hogy autóban egyszerűbb közlekedni. A tömegközlekedés meg leépül. A piaci parkolási díjat a belvárosban (2000 ft/nap) bezzeg nem fizetnéd meg, mi?
Majd csak lesz valahogy? Szép kilátások...
-
Zsurmi
Az aki tudja hogy az adott időben az adott útvonalon dugóba kerül és mégis arra jár más alternatívát figyelmen kívül hagyva, az hülye.
Ebben full igazad van, csak van ahova súlykorlátok miatt nemtudsz bemenni nagyobb autóval, amivel el lehetne kerülni a dugót :) Sajnos bizonyos utaknak az elkerülése kevés alternatíva (vagy egyese) lehetséges...
Na ez a nagy igazság!
_______________________________________
tekerek tovább - addisz
"Be kell mennie a városba, hogy át tudjon menni budára! Talán nem kellett volna ennyit vitázni ezen az M0 híd megépítésén, és akkor talán nem lenne ennyi autó a városba..."
Annak idején ugyanezen indokból épült meg a déli M0 híd és a Lágymányosi híd. Nézd meg, hogy azok mennyit mentesítettek a városon! (semennyit, nagyobb a forgalom a városban, mint azelőtt és ezeken az új utakon is állandóak a torlódások (nemsokára bővítik a déli M0 három sávosra. Nem mintha az bármit is segítene, mert az átadásától számított 2 éven belül megtelik majd az is.)
Az M0 óriási forgalmat gerjeszt. új utazási szokások alakulnak ki: többen ülnek majd autóba, mint azelőtt, és hosszabb utakat tesznek meg. Lehetővé teszi, hogy egy sor újabb bevásárlóközpont, irodaközpont, lakópark épüljön a város szélére... Ha sűrűn lakott területek közelében új utakat építesz, azzal csak növeled az autóhasználatot, a forgalmat, ez a világon mindenütt így működik...
Északi híd: már évekkel azelőtt, hogy megépült volna, a lábához települtek a nagy bevásárlóközpontok. Szerinted ez majd csökkenti a forgalmat? Ugyanígy, megindult a lakóparkok építése a környéken. Ezek leginkább autóval érhetők el, és így hirdetik őket városszerte: "A megyeri hídnak köszönhetően 20 perc alatt elérheti a várost!" (vagyis: költözzön csak ki nyugodtan az agglomerációba, a közlekedéssel nem lesz gondja.). Ezek az emberek a hidat nem elkerülő útnak használják majd, hanem mindennapi közlekedésre! És ők vannak/lesznek a többségben teljes M0-on is...
SZÁMÍTHATTOK RÁM! Ott leszek a Városháza téren 13:30-ra...de hol fogunk lakatolni?
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Minek lakatolni, ha tolni is lehet a bringát?
ahova csak bírunk:)
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Nyugaton miért tudják ezt megoldani?
Talán mert ott nem utálják a bringásokat? (Nem lőnek rá, nem fenyegetik meg stukkerral stb.)
Talán mert ott más a morál és azon belül a közlekedési morál is?
Talán mert ott más szempontok szerint alakítanak ki elkerülő utakat?
http://internetalon.hu
A képek felkerültek, jó nézelődést! :)
http://dhpage.fw.hu
Profi képek! :) Alighanem a Te sorozatod az első.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Nagyon jó képek!
köszi! :)
http://dhpage.fw.hu
Tényleg nagyon jók! Gratula!
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Fotók a demoról:
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=42329
Ez a hiradás viszont írtó gyenge :(
"Szmog stop: biciklis tüntetés Budapesten az élhetőbb városért
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosiak a levegő szennyezettsége miatt az országos átlagnál három évvel élnek kevesebbet. Az Astoriától a Deák Ferenc tér érintésével a Városháza térig tartó biciklis felvonulással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a károsanyag-határértékek már elavultak, tehát ezek változtatásra szorulnak. Szükséges továbbá a dugódíj bevezetése, a teherforgalom korlátozása és a szmogrendelet szigorítása - tette hozzá az elnök. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, aki maga is résztvett a felvonuláson az MTI-nek elmondta, hogy a tavaly elfogadott Budapesti Környezeti Programba foglaltak szerint korlátozzák a teherautó forgalmat, hiszen Budapest levegőszennyezettségének 34 százalékát a teherautók okozzák. A Fővárosi Közgyűlés a március 1-jétől érvényes tranzitutakról is döntött: a Budapesten áthaladó tehergépjárművek akkortól térítésmentesen - a budapesti célforgalom kivételével - csak meghatározott útvonalakon közlekedhetnek. Az M0-ás körgyűrű keleti szektorának megépítése után ezeket a tranzitútvonalakat a főváros megszünteti és csak a célforgalom jöhet majd be a városba - tette hozzá.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az egészségügyi tárca bevonásával még ebben az évben elkészíti azt a jogszabály-módosítást, amely bevezeti a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbértéket - mondta Hagyó Miklós, aki ezzel a környezetvédők azon észrevételére reflektált, amely szerint a városi légszennyezettség egyik nagy problémája, hogy nincs meghatározva a finom por (mikropor) határértéke. A főváros úgynevezett zöld zóna létrehozását is kezdeményezi, melynek részeként az eddigi teherforgalmi korlátozások mellett egy matricás rendszer segítségével különböztetnék meg az autókat. Ez azt jelenti, hogy a történelmi belső városrészekbe a legszennyezőbb gépjárművek egyáltalán nem hajthatnának be."
forrás: MTI
"Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosiak a levegő szennyezettsége miatt az országos átlagnál három évvel élnek kevesebbet."
Ezt pedig reméljük, az MTI tudósító értette félre, ez az állítás ugyanis nem igaz! (a budapestiek nem a vidékiekhez képest élnek három évvel kevesebbet, hanem ahhoz képest, hogyha tiszta levegő lenne a városban. A kettő messze nem ugyanaz...)
jó lett volna egy erősítő, amivel az egész teret be lehet kiabálni.
jó lett volna beszéltetni hagyót, hogy reagálni tudjunk rá, és a hülyeségeit (a teherautók 34%) ne mondja el többször/ne hagyja itt papíron.
Oké, hogy handabanda, de azért lehurrogni és belefojtani a szót, szóval ez nem volt valami kulturált megoldás.
Jó, az sem amit és ahogy intéznek a várossal, de.. szóval valakinek csak úriemberként kellene viselkednie.
Az ügy komolyságát mutatja, hogy Demszky szerdán ad hoc belemagyaráz a kamerákba mindenféle zöldZónát, meg magát forgatja be téves infókkal, aztán a vasárnapi hepajra meg küldi a beosztottját, bele a pofozógépbe.
Bár az tény, hogy Hagyó úr professzionális mosolygási képességekre tett szert. ("ne mosolyogjál, ez komoly!")
("tessék hangosabban mellébeszélni!")
Az hogy megígérte, hogy jövőre is eljön hozzánk.. Jah, csak én nem szeretnék jövőre is vonulgatni a szmog miatt. De úgy látszik megintcsak borítékolhatóan komolytalankodás lesz. Már ha lesz valami.
Oké arcok, jó sokan voltunk, faja volt, cél a Föld Napja, NAGGGGGGGGGGGGGYON konkrét követelésekkel!!
----------
FREE HUGS!
Tényleg jó lett volna valami hangosítás, de így sem volt rossz. Elolvastam az MTI hírét, valóban hülyén írja le a demonstrációt (merthogy nem biciklis tüntetés volt), de ami még meglepőbb, máshol nincs is róla szó. Se az Indexen, se az Origón nem találok róla semmit, pedig ők elég gyorsan szoktak reagálni az ilyesmire. Talán majd az esti hírekben...
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Jó sokan voltunk :).
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Most láttam a híradót a TV2-n, korrekt volt amit a demonstrációról mondtak és bemutatták a németek által készített elrettentő légszennyezettségi térképeket is. HAJRÁ!!! Jók voltunk!!!!! Siker!!!! :)))
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Egy cikk és néhány kép.
sziasztok!
nagyon jó volt a demó, a maszkok jó gyorsan elkeltek, hála Buksibobitának, aki sosem volt egy helyen:)
hamarosan lesz videó!
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Jó volt a demonstráció, csak egy kicsit hideg volt. De sebaj, a fél négykor nem elinduló MinimalMass-en újra ment egy kis vér a lábujjaimba. :D A lépcsős emelésről várjuk a képeket!
a királyi tv-n most volt a tüntetésről, és a végén a riporter beolvasta ugyanazt, amit a főpolgármester a legutóbb állított, hogy a törvény szerint még nem is... ez nonszensz!
Én is láttam. Nem tudtam eldönteni, hogy ironikus felhanggal olvasta-e be, vagy tényleg a tüntetés ellen beszélt...mindenesetre elég szerencsétlenül jött ki. Ráadásul az egész tudósítás kurtafurcsa volt...a legfontosabb mondanivalója szerintük, hogy nem tudunk a gyerekeinkkel sétálni a körúton. AZt viszont kifelejtették a riportból, hogy miért nem...
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
CSALÓDÁS volt! Gyenge!
Kevés résztvevő.
Gyámoltalan halk motyogás.
Elnökünkkel barizó vigyorgó főpolgármester helyettes (legutóbb két napja hazudott v. tévedett a főnöke).
Amit szerintem tennünk kell a jövőben hasonló tömegrendezvényeken:
1. János, minden elismerésem a Tied a szervezet vezetése és az elért eredmények miatt. Tisztellek. Azonban a közös célok mindenek előtt, és ezért merem leírni: Kérlek, tömegrendezvényeken (>10 fő) ne ilyen erőtlenül, motyogóan beszéljen a szónok. Esetleg mások bevonásával lendületesebb, hatásosabb és magával ragadóbb szónoklatokkal nagyobb hatás érhető el. A mai beszédet erőtlennek, gyengének éreztem. Energikusabb, határozottabb erődemonstrációra van szükségünk. Ennek megfelelő szónoklat kell. Az észérveket az "Erő országának" megfelelően kell megfogalmazni és kimondani.
Az MKK és a CM szavazópolgárokat összefogó civil szervezetek, amelyek a fővárosban akár 50ezer embert tudnak mozgósítani. Mögöttük a családok, barátok: sok százezer ember. Sokunknak ráadásul többet is jelent ez a két rövidítés: a Jövő szervezetei.
Egy ilyen csoportokat képviselő szónoknak legyen erő és energia a hangjában.
2. Az MKK -nak van bevétele. Vegyetek egy nagyteljesítményű kihangosító berendezést. Ezen az egész idő alatt szóljon vmi, ha más nem, hát zene.
3. Ha kevesen vagyunk, ne hívd közelebb az embereket. Talán picit többnek látszunk, ha lazán és nem egymás nyakában állunk. Ezt a játékkihangosítót úgyse lehetett hallani még tíz méterről se. Legalább az úttestig érjünk el, hogy ne röhögjenek ki az autósok.
4. Mert kevesen voltunk sajnos. A Petőfi Rádióban, vagy bármely nagyobb médiában, ahol várhatóan velünk szimpatizálhat a célközönség egy része, vegyen lehetőség szerint - esetleg a közérdekűség miattlealkudott áron - az MKK egy 10 másodperces spotot. Lehet, hogy 10 mp - kedvezményes, "közérdekű" áron egyetlen egyszer még a TV-n sem lett volna megfizethetetlen.
5. Azért, mert néhány hónapja végre bevették az MKK-t a önkormányzatok a munkába, hajbókolni nem kell. "Szívesen eljövök hozzátok jövőre is" mondta a főpolgármester helyettes. Mennyire volt cinikus?
A kritikáim kemények, kérlek, a közös célok szempontjából értelmezzétek. Sajnos félek, hogy a mai demonstrációtól semelyik párt nem vesz minket mostantól komolyabban, mint tegnap....
Sziasztok Z
és egy kiegészítés, hogy mennyire fontosak a hasonló megmozdulások:
Míg Budapesten a füle botját se mozdítja a városvezetés, ha szmog epizód van, ez történik pl egy másik országban:
Bemondják a hiradóban, hogy "holnap derült, szélcsendes idő várható, hőmérséklet inverzióval, amely a szennyező-anyagok feldúsulását eredményezi a levegőben. a PM10 mennyisége várhatóan túllépi a 70 microgramm/köbmétert.
Az autópályákon legfeljebb 90 km/óra sebességgel lehet haladni, X városban 30 km/órás sebességkorlátozást vezettek be, Y városban pedig 40 plusz helyen ellenőrzik az 50 km/órás sebességhatár betartását."
ezt konkrétan most hallottam a belga hiradóban...
Jó lehet arrafelé, Európában, messze-messze...
Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."
Ami jó, azt tényleg el kellene tanulni tőlük..
Miért? Hát nálunk is bemondják, csak másképp: Ma szar a levegö, aki nem bírja, lehetöleg ne sétáljon az utcán.
Ezt eddig Belgiumban is bemondták minden alkalommal (bár érdekes módon, legutóbb, vagyis tegnap és ma, nem tették, helyette viszont bejelentették a sebességkorlátozást (autópályákon legfeljebb 90 km/óra, városban 50, fokozott ellenőrzés mellett. De van, ahol csak 30). Itt egyébként nagyon kezdenek "zöldülni", nincs olyan nap, hogy a hiradóban ne beszélnének az éghajlatváltozásról és arról, hogy csökkenteni kell a szennyezést (az energia-fogyasztást)... konkrét javaslatokkal.
Nagyon gyanús nekem, hogy nem a jegesmedvék élőhelyeit féltik ennyire, hanem rájöttek, hogy a végtelenségig nem növekedhet az olajfogyasztás... amikor a termelés nemsokára hanyatló ágba ér... (vagyis közeleg az idő, amikor a fogyasztás csökkentés már nem önkéntes alapon megy majd...).
Az örvendetes, hogy ott úgy van.
Mondjuk az alábbi tanulámny szerint ez eléggé indokolt is (lásd PM10-es, PM2.5-ös szennyezés:
http://www.iiasa.ac.at/rains/CAFE_files/baseline3v2.pdf
Az is látszik, hogy Magyarországon is durva a helyzet európai viszonylatban.
medvegyu
Kormányblog
a brüsszeli szmogriadó tervezet szerint (nem tudom, elfogadták-e már? most januárban volt sajtótájékoztató róla)
-100 mikrogramm/m3 PM10 felett váltott páros/páratlan közlekedést vezetnek be, a tömegközlekedést sűrítik, és ingyenessé teszik, a tehergépjármű-forgalmat korlátozzák.
-200 felett pedig teljesen megtiltják a személygépkocsi-forgalmat... (bár ekkora szmog állítólag még sose volt).
(A szmogriadó intézkedésben közrejátszik a NO2 szint is, ha jól értettem feltétel a magas NO2 szennyezés is. és ez még csak tervezet, bár ahogy fent is írtam, már most is intézkednek)
azon az utóbbin én is felfigyeltem: tehát jövő februárban is LESZ MIÉRT TÜNTETNI? tehát előre tudja, h. nem csinál majd semmit?
én pl. meg voltam elégedve a résztvevők számával, de a hanggal én sem.
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Kösz a tanácsokat, tényleg!
Van dolog,amivel egyet értek, van, mivel nem, pl. tényleg jó lenne valami komoly hangosító ilyenkorra. Utána is nézek, mit lehet olyat beszerezni, aminek a helyi telepítése nem tart sokáig, nem kell szerezni "tápot", mert ezek már sokkal nagyobb szervezést kívánnak. De ez tényleg kell.
Ami fontos: nem hajbólokok, és nem hajbókolunk! És ezt tartom a kezdetek óta! Folyamatosan keressük a jó értelembe vett partnerséget, de nem igérünk nekik bólogatást, hanem javaslatokat, együtt-dolgozást és kritikát.
Meg még valamit szeretnék mondani: nekem egy ilyen esemény nem "tömegeket lelkesíteni kívánó szónoklatot" jelent, hanem a nézeteinknek, véleményünknek a hatékony elmondása: és én ma úgy éreztem, nekem kicsit szubjektív dolgokat kell mondanom, mivel a társaink elég konkrétumot gyűjtöttek össze.
Későbbiekben ötletelj velünk előre, segíts olyan megmozdulásokat szervezni, ami hatékonyabb!
János
az igazán ütős az lenne, ha biciklivel termelnénk hozzá az áramot.
Királyos lenne!
Tömeg szól:
Hangosabban!
Szónok szól (hátra):
Gyorsabban!
:)
Magwast beültetnénk azt termelne annyi áramot, hogy eladásra is maradna. :)
6 Volt 3 Wattal beszállok, csak hozzon valaki nekem is 1 görgőt :))
Szia János!
Köszönöm a választ! Én is utánanézek: inkább a bérlésnek, hátha az rentábilisebb. Persze vásárolni még jobb lenne.
(Fontos: Ha meglesz a nagyobb berendezés, a kis hangosbeszélőt biztonságból lszi akkor is hozd el. "van másik,ha a nagy elromlana" )
Szintén megtudom, h a rádióban egy rövid tíz másodperces reklám (alapáron) mennyibe kerülne.
Az utóbbira csak akkor van szükség, ha olyan szegényes a sajtó visszhang, mint volt a mostani megmozdulásunk előtt.
A következőt sejtem a kisebb létszám mögött: STOP SZMOG esetén szerintem azért jönnek el kevesebben, mint egy biciklisfelvonulásra, mert, még ha egyet is értenek velünk, zavarba esnek, ha maguk is autóznak (esetleg csak néha) munkába (megfelelő tömegközlekedés hiányában). Ők a passzív otthonmaradást választják.
Mivel így kisebb a mozgósítási rátánk van STOP SZMOG esetén, mint biciklisfelvonuláson, ezért sokkal több emberhez kell eljuttatnunk a demonstráció hírét, és esetlegesen (elégséges sajtóhír hiányában) jól jöhetne egy-egy rádiós spot.
Jelentkezem, ha vannak eredményeim.
A "fellépéssel" , pl. a szónoki stílussal kapcsolatban, illetve a petíciót átvevő politikushoz való viszonyulással kapcsolatban javaslom, h néhány mondatos "kommunikációs stratégiát" találjunk ki mindig a megmozdulás előtt, amelyet broadcast a demonstráció előtt megjelenik a CM-en.
Pl. Haragszunk v. kooperálunk, esetleg szimpatizálunk v. támogatunk. Fenyegetünk vagy ünnepelünk. Forradalmi tiltakozás vagy vidám évi emlékeztető erődemonstráció.
Írásuk hangvétele alapján sejtem, h csomó jogász, marketinges van a csapatban, akik ezt a legjobb hatás elérése érdekében előre kitalálhatják, és mehet körbe a "viselkedösi minta'. A szónoki szöveg, stílus is ez alapján lenne meghatározva.
Természetesen én és sokan mások is szívesen részt veszünk ebben.
A mostani STOP SZMOG a főpolgármesterhelyettesben egy max ezer fős kedves, kooperáló, barátságos értelmiségi csapatka benyomását is kelthette. Lehet velük együttdolgozni, nem bántanak, max bicikliznek egyet az elhaló hangjukkal. Egy kicsit foglalkozzunk velük, egy kicsit bevonjuk őket, annyi elég is lesz, gondolhatják... Kishazánkban az értelmiségi módon való észérvekkel érvelés a gyengeség és a lényegtelenség jele sajnos...
...és ez autózás visszaszorítására, a tömegközlekedés elterjesztésére, a SZMOG visszaszorítására kevés...
Sziasztok Z
Szia Janos! Emailben kuldtem nehany infot kihangositoberles + radios hirdetes temaban. Szia Z
ÖÖÖ, hát igen. Ezen most én is meglepődtem. Amikor az Astoriához értem kerestem a tömeget. A villamosmegállóban kényelmesen elfért az egész társaság. Minden tiszteletem a bringásoké, akik eljöttek, de megkérdezném, hogy hol voltak a többiek? Amekkora készülődés volt előtte, ahhoz képest ez szvsz blama. Mondhatják a fővárosnál, hogy miről beszélünk? Vagy öt-hat neves egyesület-mozgalom ennyi embert tudott csak mozgósítani a szmog miatt? Ráadásul úgy, hogy a sajtó is rámozdult a témára és napirenden volt a kérdés.
Valahogy így mondta egy nagy klasszikus: Amilyen a nép, olyan lesz a politikusa. A passzivitás, érdektelenség a politikust is rossz utakra viszi. Lehetséges lett volna, hogy csak a CM portál olvasói kemény magja jött el?
A hangosítás tényleg viszonylag könnyen megoldható lenne. Mondjuk a szállításához kell egy autó. Aggregátor, két erős hangfal, erősítő, esetleg keverőpult. Ez az MK elhatározásán múlik természetesen.
"Elnökünkkel barizó vigyorgó főpolgármester helyettes (legutóbb két napja hazudott v. tévedett a főnöke)." Ez a "barizás" oda-vissza megvolt.
"Azért, mert néhány hónapja végre bevették az MKK-t a önkormányzatok a munkába, hajbókolni nem kell." Hát igen. Nagy veszélynek vannak kitéve ilyenkor a lelkes aktivisták. Nagyon nagy az igézete a hatalomnak, mármint hogy meg illik szolgálni a gesztust, tudniillik hogy a vezetés közelébe kerülhetett a MK. Oda, ahol sokminden eldől és kikérik a véleményét. Ekkor válik el, hogy ki tud következetesen megmaradni a régi elvek mellett, vagy lesz a döntéshozók gyenge bábja. Akárhogy is, most már lehet a Klubra hivatkozni, ha valami kellemetlen dolgot kell csinálnia az önkorminak. Nem csak ők viszik a balhét.
A rendezvény végén a kemény kérdések elől LJ szinte kimenekítette Hagyó urat. Miért? Igenis válaszolnia kellett volna a neki feltett kérdésekre. Azért politikus, miértünk van, dolgozik. A mi adóforintjainkból fizetik, ne meneküljön el, amikor a tömegből kérdéseket tesznek fel neki. Az ilyeneknek bírnia kell a nép kritikáját, ha van. Fel kell készülnie a várható kérdésekre, nem a saját propagandaszövegével kell untatnia a jelenlévőket.
Bocs, ha én is keményen fogalmaztam, nem akartam bántani senkit. Kicsit csalódott vagyok.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Sajnos ennek jelentős részével egyet kell, hogy értsek. (Bár a reklámot inkább informal síkon szerveznéem erősebbre).
Mi történt tulajdonképpen?
Beszéltek a szervezők arról, hogy mi rossz, és mi kéne.
Aztán mellébeszélt Hagyó úr arról, hogy nem is rossz, és mennyi minden tulajdonképpen az a semmi, amit tettek.
A nagy baj most jön: a két fél mosolyogva kezet fogott, és hazament.
Nem volt senki, aki párbeszédet, vitát kezdett volna egy "hagyóval"? Aki konkrét kérdésekkel kizökkenti a propaganda felmondásából? Még készülhettünk is: megsúgták csütörtökön, mit fognak mondani. Csak egy minta kérdés: "A főpolgármestere valótlan dolgot állított csütörtökön. Ön szerint ennyire TÁJÉKOZATLAN ilyen fontos ügyben, vagy szándékosan HAZUIDOTT a sajtó szemébe az egészségügyi határról?" Persze sok más hasonló van, nem muszáj Demszkyt számonkérni rajta.
Ezt aláírom, sajnos gyengére sikerült. Rossz hangosítás, várakozáson aluli résztvevőszám. Vérszegény, széteső beszédek. Hagyó vigyorogva kisasszézása egyetlen kellemetlen (de megalapozott és civilizáltan tálalt) kérdés vagy szembesítés nélkül leforrázó volt...
Ami tetszett: civilizált vonulás, minimális forgalomakadályozással. Jó hangulat, szép idő, vidám, mosolygó emberek. Sok bringa, magam télre és sérülés miatt eltettem, rég láttam ennyit :).
És a színpadtól jobbra, a pultnál újságot osztogató greenpeace-es lánynak (barna szem, sötét haj, szürke sapka, narancs sál) igen mély hódolatom :)
Újraolvasva ebből esetleg nemtriviális, de fontosnak és jónak érzem és köszönöm a szervezést! Adjuk meg a császárnak, ami a császáré!
A bekiabálás tényleg gáz volt. Fogós kérdés a szervezésnek, hogy mit lehet csinálni egy-egy ilyen karácsonykor foldukló nénivel, és sajnos nagyon magas labda Hagyónak.
A dohányzás főleg zöldtüntetésen, meg biciklivel alapból wtf kategória, amit sose értettem, de hát vannak ilyen dolgok. :)
"Hagyó vigyorogva kisasszézása egyetlen kellemetlen (de megalapozott és civilizáltan tálalt) kérdés vagy szembesítés nélkül leforrázó volt..."
Aztán meg:
"A bekiabálás tényleg gáz volt. Fogós kérdés a szervezésnek, hogy mit lehet csinálni egy-egy ilyen karácsonykor foldukló nénivel, és sajnos nagyon magas labda Hagyónak."
Egy demonstráción (sem) kell mindenki háta mögé rendőrt állítani, ugye? Minden valamire való tüntetésen kiabálnak sokan, sokszor sokfélét, néha még csúnya dolgokat is... azért mennek tüntetni, mert másképp nem tudják kifejteni álláspontjukat, hát még ha az nem igazán harmonizál a megszólított politikus álláspontjával.
A baj az, hogy a hagyónak úgy kellett a bekiabálás, mint egy falat kenyér! Rögtön megsértődött, és már ment is...Néhányan még akarták kérdezni a bp-i erdők várható szabad rablásáról etc. de hamar elhagyta a helyszint. Mi meg hagytuk meglépni...még jó,hogy mondta: jövőre megint jön.
S mi lenne ha jövőre -ha újra kell, és épp ezért- kicsit radikálisabb demo lenne? Akkor is közénk jönne gyülekezni-önmaga ellen- mint idén, ha mondjuk leengednénk az utunkba kerülő autók gumijait, a Városház "park" területét meg megnövelnénk a kerítés lebontásával, a parkoló tényleges elfoglalásával...akkor a néni is másképp aktivizálná magát.
Tényleg, te ott lennél?
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Szerintem nagyon jó volt. Különösen, hogy milyen jól együtt tudnak működni a zöld szervezetek. Arról pedig, hogy ilyen kevesen voltunk, szerintem nem mi tehetünk. Úgy érzem, a jövőnk nem sok mindenkit érdekel a ma sok baja között. Nem látják a fától az erdőt.
Az egész Hagyó körüli cirkusz viszont megdöbbentett. A beszédek alatt végig nyilatkozott, úgyhogy az a kamera nem sokat látott a tüntetés Hagyón kívüli részéből - ez már önmagában bunkóság. Aztán az a kamubeszéd, amivel előjött. És miután "befejezte", miért kellett még egyszer elmondani, amit ő????
Köszönöm a szervezőknek, Greenpeace-től Kerékpárosklubig, és minden jel szerint jövőre is találkozunk!
kreszt az iskolába!
egyetértek, én nem számítottam több emberre, és sztem jó kis esemény volt!
oké koszovó most kicsit elnyom a médiában, de nem baj, benne vagyunk egyre jobban az emberek fejében, és ez jó.
természetesen nem ez a vége ennek a szmog témának.
de azért az utat odaadhatták volna a vonuláshoz...
*
www.criticalmass.hu/lakat
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
"de azért az utat odaadhatták volna a vonuláshoz..."
Bőven elfértünk a villamossíneken is. Kár és fölösleges lett volna feltartani a kiskörút forgalmát. (Még sokkal jobban látszott volna, hogy milyen kevesen jöttek el) Ha tízszer ennyien lettünk volna, nem mondom, de így jó volt.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Hihetetlen, hogy a média mennyire ferdít és mennyire nem a lényegre fókuszál. Három különböző híradót is megnéztem este, ebből kettőben biciklis tüntetésről beszéltek és a hangsúly mindegyikben kizárólag azon volt, hogy a demonstrálók nem hagyták szóhoz jutni Hagyót...
________________________________________
tekerek tovább - addisz
Spontán…
(...) a kerékpárosok a kiskörúton a Kálvin térre vonultak, és közben az Astoriánál bringaemeléssel tartották fel egy rövid időre a forgalmat. Azaz megálltak a kereszteződés közepén és a fejük fölé emelték a kerékpárjaikat.
Jaj de szépen fogalmaz! :) Ez tetszik.
Ezután bementek a Nemzeti Múzeum kertjébe, és a lépcsőn is bemutattak egy bringaemelést, majd végigvonultak az Üllői úton és a körúton.
Mi van, követtek minket? :D
Talán túl sok cikket olvastam. Letörte a kedvem a médiavisszhang. Az a legbosszantóbb, amit már annyian megírtunk, hogy biciklis felvonulásnak minősítették a főváros legégetőbb problémáját. Sokmindennel lehet együtt élni, sokmindenre lehet türelemmel várni, de a levegő minősége mindenkit egyaránt érint. 7 éve élek a fővárosban és 2-3 éve allergiával küzdök, ami egyre rosszabb lesz. A szmog és a por akkor is bántja a nyálkahártyámat ha nem biciklizem, hanem sétálok, akkor is ha autóban ülök, sőt ez alól még a vízibusz sem kvétel. Ezt kellene kihangsúlyozni! Jobbra-balra húzás, ferdítés ezért vagy azért, nem magyarázat a főváros legégetőbb problémájának eltussolására. Budapest levegője közös érdek. Ezt szívja az összes csatorna riportere, a gyerekeik, a beosztottak, a főnökök, de még a polgármester úr is. Nem ment meg ettől sem Hűvösvölgy, sem az agglomeráció. Budapest és a szennyezett levegője túlér a városhatáron is /hogy épp merre, az a széljárás függvénye/. Nem örültem neki, hogy félbeszakították a helyettest, mert ha befejezhette volna a marketing szövegét, akkor talán lett volna helye a mi kérdéseinknek is. Valóban az érdekelt volna a leginkább, hogy MIÉRT NEM JELENTIK BE A SZMOGRIADÓT? Ha nem is tesznek ellene semmit, de legalább szóljanak! "Hahó emberek, ne toljátok ma a csemetéiteket kipufogómagasságban, inkább vigyétek karon vagy háton és ha lehet egy maszkot is tegyetek az arcocskájukra, mert SZMOGRIADÓ VAN!" Felháborít ez a felelőtlenség és engem kissé Csernobilra emlékeztet...bár tudom, hogy ez erős tulzás.
***
...és tényleg nincs ki mind a négy kerekem, de Budapesten csak így lehet! ;)
------------------------------------------------------
dobozos és kerekes drótlovacskája
Nem az.
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Navégre!
http://index.hu/politika/belfold/budapest/szmogstop021/
„Hagyó egy ideig nem hagyta magát kizökkenteni az olyan, lentről érkező kérdésektől, hogy ha ennyi előrelépés történt, akkor miért romlik tovább a főváros levegője.” – ez az index cikk nekem nagyon jónak tűnik. Idéz mindenkit, hatásos, ütős, és nem kopipésztel be politikusok sajtóanyagából. Persze van benne indexes irónia, de az náluk már szükséges alaphang. Beszédesek a képek (pl ez) is.
jessssz!
""Én ennek ellenére jövőre is eljövök erre a tüntetésre" - mondta végezetül Hagyó, jelezve, hogy a közönség illetlen viselkedése sem ingatja meg a párbeszédben való hitét. Másrészt pedig, hogy beszélgetni jövőre is lesz miről."
http://dhpage.fw.hu
óóóóóó jeee!
A mi tüntetéseink csak beszélgetések! Azért ez kicsit szégyellem.
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Index cikk odabasz.
http://index.hu/politika/belfold/budapest/szmogstop021/
van remény.. :)
----------
FREE HUGS!
hopp dupla. (amúgy már attól féltem, hogy miközben új ország születik tőlünk délre, holmi szálló por miatti összeröffenésünk elsikkad az indexen. de aztán megnyugodtam.)
jaja, rajta vagyunk a témán :D
----------
FREE HUGS!
Oké, úgy látszik ha hagyjuk hogy a politika a saját mantráit tolja, akkor csak blabla lesz, időhúzás, kibekkelés, és kampec.
Abszolút konkrét tervek kellenek, amiket több ezer torokból skandálva kell konkrét teljesítési időponthoz kötni és számonkérni. A szakmai anyagokat tálcán kell odatenni, hogy a legeslegeslegeslegeslegkisebb kibúvóra se lehessen sansz ("hát nincs rá pénz","már régóta gondolkodunk egy törvénytervezet átgondolásának gondolkodásán..")
Sajnos, akik ezért kapják a fizujukat, azokat ma láthattuk mit tudnak.
A hatalom egy entináns, uganyúgy lehet hozzá érteni mint a pénzhez, vagy a csábításhoz, akármi. Csak épp Mo-n a hatalom megszerzésén, birtoklásán kívül az azt birtoklók máshoz egyáltalán nem értenek, és az egész egy mérhetetlenül cinikus egzisztenciális harácsolásban nyilvánul meg.
A jelenlegi szóbajöhető vezetői választék nem fog minket kihúzni a lekvárból, ezt sajna nekünk kell elintéznünk.
----------
FREE HUGS!
Felraktam a demonstráción készült képeimet a honlapomra. Nézegessétek ;)
Erel
Ez ilyen dolog. Az ember elkezd foglalkozni egy témával, és szépen lassan eljut oda, hogy meglássa azt, hogy az alapoknál milyen baj van.
Egy bringás portálon elvileg abszolút offtopik kéne legyen az információszabadság kérdése. A sajtó ferdít, elhallgat, hamis tényeket közöl. Én végignéztem, mit lehet tenni ebben az ügyben. Illetve volt nemrég egy másik is, ahol félretájékoztatás történt.
Az ember azt gondolná, hogy majd jól megkérem a sajtót, hogy igazítson helyre, és minden rendben. Hát nem. Helyreigazítási pert akkor indíthatsz, ha téged rágalmaznak. Az illetékes miniszter akkor is, ha közügyben rosszul tájékoztatnak. Fog?
És a fentiek csak a nyilvánvalóan valótlan dolgokról(TM) szólnak.
A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor
Jók voltunk.
De:
-gáz volt, hogy nem az autók elől zártak le sávot, hanem a villamospótló helyén mentünk
-gáz volt, hogy a mellettem álló nő állandóan bekiabált, és ezért nem hagyta, hogy Hagyó elmondja, amit akart (valszeg magát égette volna, mint D)
-gáz volt, hogy erre Hagyó eljátszotta a sértődött primadonnát, és félbeszakította beszédét
-gáz volt szvsz, hogy volt, aki ezt a pár percet nem bírta ki cigizés nélkül, és a tévések ezen röhögtek
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
pedig a dohányos ember többet hoz az államnak, hiszen cigit vesz, hamar hal, és nem kér nyugdíjat. Kimutatták!
----------
FREE HUGS!
"-gáz volt szvsz, hogy volt, aki ezt a pár percet nem bírta ki cigizés nélkül, és a tévések ezen röhögtek"
Jaja, ez totális öngól. Hiába a nikotinfüggőség - állítólag - hússzor erősebb, mint a kokainfüggőség.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Messze álltam, csak a "miért nincs szmogriadó" bekiabálást hallottam. Szerintem jó, hogy legalább valaki megkérdezte, ha már a kint álló vezetőink nem. Tényleg, miért nem?
Ráadásul a lehető legjobb kérdés volt - Hagyó is inkább elengedte a füle mellett, és az index is megírta.
kreszt az iskolába!
Összefoglalva tapasztalataimat, véleményemet:
Szerintem is kevesen voltunk a probléma súlyosságához képest :(((
Az Indexet leszámítva nem jött át a médiumoknak miről szólt az esemény.
Inkorrekt volt Hagyó mantrázása, de akkor se kellett volna belfojtani a szót. Pár bekiabáló lejáratta az egész társaságot :(((
Úgy gondolom, János eleget beszélt. Bevezetőt mondott, jól értelmezte szerepét, alapjában véve a légszennyezettség tekintetében autentikusabb Levegő Munkacsoport vezetőjének feladata volt az elszomorító tények számszerű ismertetése. Hozhattak volna frissebb tanulmányokat is mint 1997-2000-es mérések vagy modellek. Talán CM-re is el kellene jönniük, addig pótolhatják ezt a hiányosságot. Vezető politikusaink cinizmusát figyelembe véve addigra 70-80 durván szmogos napon leszünk túl ebben az évben, érdemes lesz kérdéseket feltenni a kamerákon keresztül az illetékeseknek, illetve jóval nagyobb tömeg előtt szakszerűen, de közérthetően beszélni erről az egyre égetőbb problémáról (pl.: bringaemelés előtt pár percet).
A demonstrációra 2 bringás havert hívtam. Abban a tévhitben éltem, ha mindennap tekernek, elég elkötelezettek a levegő szennyezettségének csökkentése iránt. Elég elkeserítő volt a hozzáállásuk. Kifogás akadt, részvételi szándék annál kevesebb :(((
Ha darabosan is, sikerült elmondani Hagyó Miklósnak véleményemet a BKV idei tarifa emeléssel kapcsolatban. Megköszöntem minden a döntés kialakításában résztvevő vezetőnek, hogy aktívabb életforma felé forduláshoz megadták az uccsó lökést. Évekig vettem a bérleteket, most behúzhatnak 1 újabb strigulát az elvesztett utasok listájára. Gyorsan utána számoltam, 2008-ban 9.000 forintot költöttem ruházatra és 5.000-t a montimra. Két havi bérlet 16.500 Ft lett volna.
Azt idő hiányában már nem tudtam közölni, ha ebben a hónapban megérkezik a Schwalbe Road Cruiser slickre koptatott Rubena köpenyem leváltására, még mindig egálban leszek. Éves mérleget a januárban tartalék bringaként beszerzett és felújított használt trekking rontja el (összesen 37.000 Ft). Ezt diplomatikusan elhallgattam. Úgy néz ki, még így is nyereséges lesz az év :)))
A hűvös idő se használt a mozgósításnak. Biztos vagyok benne, sokan voltak azon az állásponton, jobb otthon a fűtött lakásban ücsörögni és a dobozt (na mégis mit? persze hogy a kibaszott tévét) bámulni. Rövid volt az idő. Amikor megláttam a hagyd üresen jövő hét vasárnapot bejegyzést, első véleményem az volt: sorry skacok, blinkre nem ugrok, több infót gyorsan. Hamarabb kellett volna bedobni a köztudatba a Stop Szmog demonstrációt :(
Sinya és Kükü nagyok voltak az Index videóján :R :DDD
Ha sok szervezet szervez valamit, az jó, mert összefognak. És kicsit zűrös, mert nem annyira olajozott mint amikor egy. Mindkettő érezhető volt, de nekem tetszett így is a dolog. Persze, tízezrekhez szoktunk, de ne felejtsük el, hogy fiesztát tartunk olyankor. Ha majd tüntetni megyünk a forgalomba, ott is kevesebben leszünk. Itt nem volt élményfaktor, ez egy tiltakozás volt. Egész nap fagyott, szerintem az is csoda hogy 500 ember eljött úgy, hogy még biciklizni sem "engedtük" :) őket. Szeretném is megköszönni mindenkinek aki együtt fagyoskodott velünk.
A hangosítás elmaradása tényleg hiba volt.
A sínen séta a BKV leépítésének szólt, a szervező szervezetek ezt találták a legfontosabb gondnak. Szerintem igazuk is van. Tavaly egy év alatt 8 százalékkal esett a BKV utasforgalma, ami Európában szinte egyedülálló, és óriási gondokat jelez előre. Még egy vagy két év, és olyan spirálba kerülhet a budapesti tömegközlekedés, ami akár visszafordíthatatlanná is válhat.
Hagyó szerintem eléggé megzavart bennünket azzal hogy a hivatala ellen induló tüntetésbe beállt. Ilyet én még nem láttam, bátor is meg cinikus is egyszerre.
A kommunikációt sikerült valamennyire eltéríteni a szmogriadóról, de ennek az oka részben az, hogy több hét vészharangozás ellen a rendező szervezetekkel tudatos döntés volt, hogy elkezdünk a jajveszékelés helyett a megoldási javaslatokra koncentrálni. Erre szükség van, ha célt szeretnénk érni.
Személy szerint érzek egy kis holtpontot az ügyben. Ennek az az oka, hogy az illetékes politikusok teljesen tájékozatlanok, magánemberként is érezhetően közönyösek. Ilyenkor elég nehéz helyzetben van a civil, de nem szabad feladni. Szerintem szövetségeseket kell keresni. Ez nagy munka, de enélkül nagyon nehéz lesz. És nem bringás vonalon, mert az úgy érzem rendben van. Körül kell nézni ki lehet érdekelt az ügyünkben. A belvárosi lakók, a szállodások, a szórakozóhelyek, az elsorvadó kisboltok, a zajterhelést nyögő helyiek? De sajnos ez már egy külön szervezetet igényel, és nekünk túl nagy feladat a saját dolgaink mellett.
A sajtót végignézve azonban nem vagyok elkeseredve. Összességében egy újabb lökés a városnak, sikerült fenntartani a hetek óta erős témát, és ha nem is lehetünk 100%-osan elégedettek, a hiradó spotokat néző városlakóknak most is sok átment. Az MTI katasztrofális tudósítást adott, ami szinte hihetetlen, de aki nem tőlük vette át az anyagot, az nagyrészt hozta az üzeneteinket. A Hagyó lehurrogásával kapcsolatban kettős érzésem van. Egyrészt szerintem tudatosan gerjesztette (ez nem biztos, csak vélemény), másrészt ennyi ember nem lehet halvérű, itt ott kitör a gőz, ha mosolyogva kommunikálja valaki a sikereket, miközben térdig áll a...
Amire hivatkozott, azaz a kiválasztott üzenete:
- egy éve bevonja a civileket a döntéshozatalba
Ez a bringásokra igaz, másokra nem. Például a szerdai bejelentést hasból hozták két nap alatt.
- messze van az eü. határértéktől a légszennyezés
Ezt az állomások adatai cáfolják, nem is tudta átverni a sajtón hitelesen.
- Budapest környezeti tervet készített.
Olvassátok el. A 2025-ös határidő a legközelebbi érdemi határidő benne. Addigra az ovis fiam lediplomázik. Annyi idő múlva Demszky 74 éves lesz, és ez annyi idő mint amennyire a rendszerváltás van mögöttünk. Szerintem ennek a tervnek a komolyságát simán be lehet támadni.
- dugódíj 2010-2011
Hihetetlen. Addigra a BKV padlón lesz, a szmog meg másfélszer ekkora.
Még érdekes:
Az index videóján gyakorlatilag kikotyogta hogy az autós szervezetek nem tüntetnek, hanem kilincselnek nála. Most először lehet tehát nem paranoiának érezni az autós lobbi létezését.
"Az index videóján gyakorlatilag kikotyogta hogy az autós szervezetek nem tüntetnek, hanem kilincselnek nála. Most először lehet tehát nem paranoiának érezni az autós lobbi létezését." Én azon csodálkozom, hogy Te ezt érdekesnek tartod és - ezek szerint - korábban paranoiásnak vélted azokat, akik ezt mondták neked. Mit gondolsz, hogy miért megy ennyire lassan a szmogriadóval, forgalomkorlátozással, és minden autózást mérséklő kérdéssel kapcsolatban az ügyintézés? Miért ülnek az aktákon, MIÉRT NEM LÉPNEK MAGUKTÓL ebben a kérdésben és csak tüntetésekkel, civil kezdeményezésekkel lehet őket KÉNYSZERÍTENI, hogy történjen bármi is? Itt régen nem a hivatalok szokásos lassúságáról van szó, ez nyilvánvaló volt. Holott az ő egészségüket is tönkreteszi az autók által keltett füst!
Tisztelettel szeretném megkérdezni: Miért nem szólaltál fel Te is a tüntetésen? Így egyeztetek meg Jánossal, hogy a MK képviseletében ő beszél most? Alighanem simán belefért volna szvsz még egy-két beszéd - főleg a városi kerékpározás előnyeinek és pozitív hatásainak részletesebb emlegetésével - az időbe.
Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330
Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)
Kanuni Sultan Suleyman
Sokkal többet jelent az az elkotyogott félmondat: bizonyosság, így nem csak összeesküvés-elmélet.
-
Zsurmi
na milyen rabicos transzparenset cináltam ?
.....................................................
Bringával megyek. - No para! Normális tevékenység!
http://szabogyorgyi.blogspot.com/
itt szavazz...savazz.......
Nagyon szép volt!
*CMS*
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)
engem szombat reggelre ledöntött a megfázás, így sajna ki kellett hagynom :(
-------------------------------
Gábor
:( Nem maradtál le semmiről... :(
Volt kis séta, kevés "beszélgetés", lelécelő illetékes elvtárs, és magukat - a post tekerésen - jól érző kerósok.
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Vasárnap sokan szeretnénk újra jelét adni, hogy a város lakóinak elege van a szennyezésből, különösen annak eltitkolásából és a tétlenségből. Több civil szervezet ezért újra demonstrációt szervez
2007. február 17-én, vasárnap 14 órára a Károly körútra
(az Astoriától a Városházáig).
Ha szerinted Budapest is képes követni a holland, német, svájci és más európai városok példáját, most mindenképpen gyere el dedicated server, és minden létező fórumon igyekezz erre rávenni másokat is. Reményeink szerint több ezren leszünk.
Ez a város a tiéd! Tőled függ, milyen lesz!!
A szervezők: a Critical Mass, a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Kerékpáros Klub, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a TAVASZ Egyesület, a Védegylet és a Zöld Fiatalok.
Oh, de szép is volt!
Nem mondták még neked, hogy ne állj szóba mindenféle jöttment spambottal?
De igen. A fenébe, nem vettem észre! Mindegy, jó volt visszaemlékezni az eseményre. :-))
Hozzászólás