Hogyan ültették bringára Amszterdamot? - szombaton megtudjuk



Szombaton 16 órától az A38 hajó éttermében (a belépés díjtalan), a My City Amsterdam fesztivál keretében beszélgetés zajlik Luud Schimmelpenninck-kel.

Aki járt már Amszterdamban, tudja, hogy a holland főváros a biciklisek paradicsoma. A korábbi embertelen dugókat felváltották a vígan kerekező családanyák, üzletemberek és nyugdíjasok. Hogy ott miért sikerült? Az nem magyarázat, hogy Amszterdam lapos város, mert a csatornák felett átívelő hidakon bizony meg kell erőltetni a vádlit. Az időjárás sem kifogás, hiszen a tengerparti Amszterdamban majd' mindennap esik. A magyarázat - kis túlzással - egyetlen név: Luud Schimmelpennick. Ő az amúgy sem egyhangú amszterdami politikai élet egyik legszínesebb egyénisége. A jelenleg is önkormányzati képviselő Schimmelpennick a nagyvárosi kerékpáros közlekedés elkötelezett szószólója, formatervező és közlekedési szakértő. Nevéhez fűződik az ún. Fehér bicikli projekt, aminek óriási szerepe volt abban, hogy manapság Amszterdamot a kerékpárok városaként ismerjük. Hogyan érte el céljait? Milyen akadályokkal kellett megküzdenie? Hogyan viszonyultak kezdeményezéseihez az amszterdami polgárok és városvezetés? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ a városi bringázás nagy úttörője.

Reméljük jókat hallunk a holland biciklipápától. A megjelenés minden CM aktivistának kötelező! :)
Ráadásul pikáns program pár nappal a STOP SZMOG után, ugyanis a beszélgetésre hivatalos Demszky Gábor főpolgármester is.
Az alkalomhoz tartozó feladványunk: ;)
Ki mondta?: Budapestből nem lesz Amszterdam...

Ha minden jól megy, a résztvevőknek tudunk vinni 50 darab ajándék könyvet is:

Mészáros Péter: A kerékpározás fejlesztésének szükségessége, és lehetőségei - a holland tapasztalatok tükrében

Gyertek el!

Az első fehér bicikli - 1966

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Névtelen képe
Névtelen (nem ellenőrzött)
1 p, 2008-02-22 14:29

Orbán mondta, hogy bp nem lesz amszterdam, emaiatt bosszuból demszkyt választották meg újab 4 évre. Vagy tévedek? :)

j_gergo képe
j_gergo
2 p, 2008-02-22 14:41

Jaj, csak ne kezdjünk Orbánviktorozni még itt is. Én a gugli alapján demszkinek tulajdonítanám az idézetet:

„De nem ezzel a logikával gondolkodunk. Építettünk már az elmúlt években 140 kilométer bicikliutat, kialakítottunk kerékpártárolókat, de a város a tömegközlekedést tartja az autózás alternatívájának, és nem a biciklizést. Tudomásul kell venni, hogy Budapestből nem lesz Amszterdam, nem olyanok a terepadottságaink.”

(forrás: Magyar Hírlap Online, 2005-08-26)

Krisztab. képe
Krisztab.
3 p, 2008-02-22 14:42

Sztem ironizálni próbált :)

*CMS*

_~o
_-\<,_
(_)/ (_)

Tibor_Nesze képe
Tibor_Nesze
4 p, 2008-02-22 14:42

hagyót nem hivtátok meg?

Tibor_Nesze képe
Tibor_Nesze
5 p, 2008-02-22 14:44

mit csinálnak a bácsik a második képen?

tody képe
tody
6 p, 2008-02-22 15:17

A morcos arcú bácsi a földön fekvő bácsinak segít botjával elhárítani a dugulását.

stms képe
stms
7 p, 2008-02-22 15:31

Sajna nem tudok menni, valaki készít majd felvételt?

-----------
Ha a hollandok a gát mellé hegyet is építenének, ideális ország lenne.

vazze.hu

Szász Andrej képe
Szász Andrej
8 p, 2008-02-22 23:49

Ma két kamerát is láttam, amelyik folyamatosan vett. Nagy méretű profi (vagy öreg) kamerák, állványon. A szervezőket kérdezd :)

Szász Andrej képe
Szász Andrej
9 szo, 2008-02-23 21:00

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Mivel olyan szépen elnéztem a mai előadás időpontját (19-nek gondoltam, mint a tegnapié), nekem is szükségem lesz a felvételre! Ha megtudtok valamit, írjátok meg.

Amúgy Prof.gruppettóék szólítottak le a Stadionoknál, egyébként most épp ott néznék nagyokat az A38-on!

dezso képe
dezso
10 h, 2008-02-25 14:14

Kissé csodálkoztam is, hogy mé nem vagy ott...

Szász Andrej képe
Szász Andrej
11 p, 2008-02-22 23:48

Ez ugyanaz a bejegyzés, ami délelőtt volt a címlapon? Akkor még a ma esti program is mintha szerepelt volna. Mindenesetre azon ott voltam, és a legemlékezetesebb elszólás számomra:
It's not a vehicle, it's a bicycle!
(Szal kínai határőr kérdi a jármű rendszámát, és bizonygatta, hogy nem jármű, hanem bicikli. Másodszorra aszonta, "értse meg, bicikli, nincs rajta rendszám!". Derengeni látom Freud szellemét.)

dhpage képe
dhpage
12 p, 2008-02-22 23:52

elszólás? vehicle = gépjármű ;)

http://dhpage.fw.hu

Szász Andrej képe
Szász Andrej
13 szo, 2008-02-23 21:07

És akkor a motor vehicle az mi? Gépgépjármű? :) Törvényileg és nyelvtanilag is jármű a kerékpár.

dhpage képe
dhpage
14 szo, 2008-02-23 22:10

http://en.wikipedia.org/wiki/Vehicle

jogos, elnéztem! :))))

http://dhpage.fw.hu

critical mass képe
critical mass
15 p, 2008-02-22 23:57

Izgalmas lehet megkerülni a földet, de a szombati nekem is fontosabbnak tűnt a bringaügy szempontjából, ezért a régi, egy hónaposnál kiikszeltem a "címoldal elejére" gombot. Nekem pl. a családtól egy távolléti kreditem van, azt inkább a holnapi öreg aktivistára lövöm el. Ráadásul ha Demszkyvel is lehetne beszélgetni pár szót, az nagyon jó lenne.

dhpage képe
dhpage
16 p, 2008-02-22 23:50

A ma esti beszélgetés fotói : http://dhpage.fw.hu

lujka képe
lujka
17 szo, 2008-02-23 11:20

Hjajj, ma sem fogok kertészkedni.
3-ig dolgozom, megy valaki Újpestről? Egy lájtos minimálmass? ;-)

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC

lujka képe
lujka
18 szo, 2008-02-23 11:21

duplagondol.

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC

Oversize Load képe
Oversize Load
19 szo, 2008-02-23 12:24

Felborult a tervezett napirendem, de igyekszek 4 előtt pár perccel megérkezni :)

Oversize Load képe
Oversize Load
20 szo, 2008-02-23 20:48

Az előadás nagyon jó volt :)
A polgármesteri hivatalból vagy Fővárosi Önkormányzattól érkező hölgy propaganda beszólása a végén annál rosszabb :( Elkezdi angolul magasztalni, hogy mennyi mindent tettek, külön kiemelve a behajtási díjat. Tudom, hogy nem illik mások szavába vágni, de itt elszakadt a cérna. Azonnal közbevágtam: Only for trucks and lorries = Csak kamionoknak és teherautóknak. Nem sül le a képükről a bőr! Megvan a különbejáratú véleményem. Meg kellett volna azt is kérdezni, ha küzdenek a légszennyezettség csökkentéséért, miért ritkítják drasztikusan a járatokat. Had égett volna, mint a Reichstag! Gondolom Luud Schimmelpenninck névjegykártyát is csak formaságból kérte el.
MK nyáron rákérdezhetne, mit tettek az illetékes aktakukacok Schimmelpenninck úr javaslatának megvalósítására. Azt mondta az öreg, lezárhatnák a gépjárműforgalom elől a budai alsó rakpartot :)))

Szász Andrej képe
Szász Andrej
21 szo, 2008-02-23 21:12

Azt mondta az öreg, lezárhatnák a gépjárműforgalom elől a budai alsó rakpartot :)))

Jól belelát a dolgokba az öreg, az egyik legkellemesebb bringás útvonal lehetne.

urga képe
urga
22 szo, 2008-02-23 21:53

(ez ugyan teljesen OFF, de: a Budapest kerékpáros anyag ügyében írtam neked levelet, nem tudok hozzáférni az MK munkacsoport honlapjához, így az anyagot sem megnézni - tudsz-e ebben segíteni?)

Szász Andrej képe
Szász Andrej
23 v, 2008-02-24 00:57

(hozzá tudsz férni, csak akarni kell: bejelentkezés gombra kattintani jobb fent, és ha nem tudod a jelszót, akkor az elfelejtettem a jelszót gombra. az emailt biztosan tudod :) )

urga képe
urga
24 v, 2008-02-24 14:46

sikerült! az volt a baj, hogy amikor a közlekedési munkacsoport honlapjára kattintottam, az itteni (belgiumi) gépem egy másik e-mail címemmel jelentkeztetett be (amivel egyszer valamit műveltem a google-lal, de hogy mit már nem tudom...). És mivel a cím nem passzolt, rögtön jött is a hibaüzenet, hogy a közlekedési csoportban nem vagyok tag. Sose jöttem volna rá a hibára, ha nem említed, hogy nézzem meg az e-mail címet... Hogy mik vannak... :)

Oversize Load képe
Oversize Load
25 h, 2008-02-25 02:07

Előadás után az első autós ismerősömbe, akivel találkoztam, "belekóstoltam" a rakparti ötlettel. Válasz: bedugul az egész város :(((

gaze képe
gaze
26 h, 2008-02-25 16:56

Pedig azt rendszeresen le is szokták zárni áradások idején.
Oszt mégsincsen semmi...

Autóstól szinte fölösleges bármit is kérdezni, mindentől csak rosszabb lesz, meg összeomlás.

----------
FREE HUGS!

dhpage képe
dhpage
27 szo, 2008-02-23 22:20

valaki írhatna róla egy hosszabb beszámolót(akár bejegyzést)!
köszi.

én ma nem tudtam menni :( , de érdekelne bővebben. reméljük lesz valami felvétel is róla.

http://dhpage.fw.hu

lujka képe
lujka
28 v, 2008-02-24 00:57

Ömm, én eléggé szétcsapva érkeztem a gyapotszedésből, de nekem annyira nem jött be. Illetve jó volt, és nagyon izgalmas volt nyelvészilg is (tényleg bírom az ilyet, jókat mosolyogtunk, de persze könnyű annak, akii meg sem szólal), de maga az előadás a sikersztoriról szólt, azt meg ismerjük. :)
Ami hasznos: a témafelvetés, az ember ittléte, a kölcsönzés módjainak bemutatása.
Én viszont sokkal jobban örültem volna, ha olyan infókat kapok, amiket csak tőle szerezhetek be, valamiféle "milyen legyen a hozzáállásunk és milyen praktikákat halmoztam én föl eddig". Utópiszztikus egy kicsit, én is érzem.

A végén a csajt nem tudtam, honnan szalasztották, de legfőbb erényének az angoltudást írtam föl magamban, nem a szakmai kompetenciát.

- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
*CMS* RABIC

hf képe
hf
29 v, 2008-02-24 10:23

Nekem is ez volt az érzésem.

Abban mindenesetre megerősített, hogy muszáj megcsinálni a kölcsönzőrendszert.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

Bajomi Bálint képe
Bajomi Bálint
30 v, 2008-02-24 20:43

Itt figyel a beszámolóm (fotókkal) a Greenfo-n:
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=17862

Kellemes olvasgatást!
BB

gyorkos képe
gyorkos
31 v, 2008-02-24 21:06

Ilyet tényleg kellemes olvasni. Úgy érzem fényévekre vagyunk Amszterdamtól. Nagyon tetszik a Szabadság híd gyalogos híddá avanzsálása. Lehetséges lenne ez?!

Fővárosi Zöldszámok (VIK): 06-80-220-220 és 06-80-330-330

Elveszett közúti jelzőtáblák bejeletése: 06 1 210 05 73 (FKF Zrt.)

Kanuni Sultan Suleyman

hf képe
hf
32 h, 2008-02-25 01:40

szépen összefoglaltad.
köszi.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

critical mass képe
critical mass
33 v, 2008-02-24 23:00

Demszky Gábor blogjából:

Jelen van itt a fesztivál vendége, a ma is önkormányzati képviselő hajdani provó, Luud Schimmelpennick úr, aki annak idején „Fehér bicikli”-tervével elsőként dolgozott ki konkrét programot az autómentes belvárosra, és akinek nagy szerepe volt abban, hogy Amszerdam ma a kerékpárosok Mekkája. Igyekszünk tanulni tőle, és annyit megvalósítani a projektből, amennyit a budapesti közlekedés peremfeltételei lehetővé tesznek.

khmmm...

Prof.gruppetto.hu képe
Prof.gruppetto.hu
34 v, 2008-02-24 23:29

Még ha legalább eljött volna a beszélgetésre...

www.gruppetto.hu

Zsurmi képe
Zsurmi
35 h, 2008-02-25 00:45

Ettől már hiszünk neki. :-\

-
Zsurmi

urga képe
urga
36 h, 2008-02-25 01:07

"és annyit megvalósítani a projektből, amennyit a budapesti közlekedés peremfeltételei lehetővé tesznek."

amelyet természetesen nem a városvezetés határoz meg, hanem.... akkor mi is?! a kontinensek mozgása? vulkánkitörések? kis zöld ufonauták egy szomszédos galaxisból?

dezso képe
dezso
37 h, 2008-02-25 14:17

Kábé ezek és ebben a sorrendben, de a Hold állása és a jetik kimaradtak.

lord képe
lord
38 v, 2008-02-24 23:25

köszi a beszámolókat!
az én családi kreditem, sajna már szombat előtt kimerült, pedig nagyon készültem Luudra.
a kölcsönzőrendszert nem tudom, talán egy olyan nagyobb (tőkeerős) gyártóval lehetne beszélni, akinek hosszú távú érdeke a városi biciklizés felfutása. és egy közepesebb városban pilot-projekttel kezdeni.

gaze képe
gaze
39 h, 2008-02-25 16:58

"...jelen van itt a fesztivál vendége, a ma is önkormányzati képviselő hajdani provó, Luud Schimmelpennick úr, aki annak idején „Fehér bicikli”-tervével elsőként dolgozott ki konkrét programot az autómentes belvárosra, és akinek nagy szerepe volt abban, hogy Amszerdam ma a kerékpárosok Mekkája. Igyekszünk tanulni tőle, és annyit megvalósítani a projektből, amennyit a budapesti közlekedés peremfeltételei lehetővé tesznek."

www.demszky.hu

----------
FREE HUGS!