Critical Mass Gyöngyös - 2008.05.17.



Idén már második alkalommal kerül megrendezésre az IOSZIA Kft által a Critical Mass Gyöngyös! A gyöngyösi kerékpáros felvonulás a Madarak és Fák világnapja szellemében zajlik, ezért a felvonulás nem kifejezetten csak a gyöngyösi bringázásért, hanem a mátrai kerékpársportok elfogadásáért szól és, hogy óvjuk a Mátra természetét, elő világát. (Nem csak ezen a napon!) E jeles világnap május 10-én van, ezért az ehhez legközelebb eső szombaton rendezzük meg, tehát 2008. május 17-én! Ugye az első Critical Mass-t 1992. szeptember 25-én szervezték San Franciscóban, ott 48 résztvevő volt. Ha úgy nézzük, akkor a gyöngyösi 2007-es felvonulással meghaladtuk ezt az értéket, majdnem 60-an vettek részt. A résztvevők között pólót osztottunk szét, így mindenki egységes pólóban tekert a természet megóvása érdekében. Idén már kicsit nagyobb távon szeretnék a felvonulást megtartani, reméljük a rendőrség is engedélyezni fogja a kezdeményezésünket erre vonatkozóan. Az útvonal, ahogy tavaly is, a város főbb és fontosabb útjait érinti, mondhatni körbe tekerjük a várost, megközelítőleg 8-9 km-es távon. A cél minden esetben a város fő tere, ahol a szokásos magasba emelt kerékpárral, és egy nagy éljenzéssel zárjuk a biciklis felvonulást.
Reméljük, sokan ott lesztek, és hoztok magatokkal még több barátot is! :)

Bővebb információk a weboldalon lesznek olvashatók.
www.kritikustomeggyongyos.ioszia.hu
www.gyongyos.info

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
B. képe
B. (nem ellenőrzött)
1 p, 2008-05-16 17:32

CRITICAL MASS Gyöngyös
Idén már második alkalommal kerül megrendezésre az "IOSZIA" Kft (informatika, oktatás, képzés,) által a Critical Mass Gyöngyös! A gyöngyösi kerékpáros felvonulás a Madarak és Fák világnapja szellemében zajlik, ezért a felvonulás nem kifejezetten csak a gyöngyösi bringázásért, hanem a mátrai kerékpársportok elfogadásáért szól és, hogy óvjuk a Mátra természetét, elő világát. (Nem csak ezen a napon!) E jeles világnap május 10-én van, ezért az ehhez legközelebb eső szombaton rendezzük meg, tehát 2008. május 17-én! Ugye az első Critical Mass-t 1992. szeptember 25-én szervezték San Franciscóban, ott 48 résztvevő volt. Ha úgy nézzük, akkor a gyöngyösi 2007-es felvonulással meghaladtuk ezt az értéket, majdnem 60-an vettek részt. A résztvevők között pólót osztottunk szét, így mindenki egységes pólóban tekert a természet megóvása érdekében. Idén már kicsit nagyobb távon szeretnék a felvonulást megtartani, reméljük a rendőrség is engedélyezni fogja a kezdeményezésünket erre vonatkozóan. Az útvonal, ahogy tavaly is, a város főbb és fontosabb útjait érinti, mondhatni körbe tekerjük a várost, megközelítőleg 8-9 km-es távon. A cél minden esetben a város fő tere, ahol a szokásos magasba emelt kerékpárral, és egy nagy éljenzéssel zárjuk a biciklis felvonulást. Reméljük, sokan ott lesztek, és hoztok magatokkal még több barátot is!
Idén is várjuk a papákat, mamákat gyermekeikkel:)

Útvonal:
Start:
TESCO Vásártér út - Pesti út - Róbert Károly út - Mérges út - Koháry út - Mátrai út - Bene út - Őrálló út - Petőfi Sándor út - Vachot Sándor út - Aranysas - dr. Harrer Ferenc út - Kertész út - Báthory István út - Jókai Mór út - Cél: Fő tér

Rajt: Gyöngyös Tesco környéke (parkoló), ahol gyülekezésre van lehetőségük a kerékpárosoknak.

Cél: Gyöngyös város Fő-tere

Tervezett indulási időpont: 15:00 óra
Gyülekező: 14:00 – 15:00 óra

Mindenkit nagy szerettel várunk, reméljük sokan eljöttök, és hoztok magatokkal még sok főt!

alterego képe
alterego
2 p, 2008-05-16 22:47

Ma kezditek szervezni?

Latom, hogy aprilisi, de nemigen van frissitve.
______________________________
Zonder Fiets Ben Je Niets

Critical Mass Gyöngyös képe
Critical Mass Gyöngyös (nem ellenőrzött)
3 h, 2008-05-19 13:27

Kedves Alterego!

Ha jobban megnéznéd, az eredeti cikk április 16-án lett felrakva, tehát 1 hónappal előtte. Nincs mit frissíteni, mivel minden info rajta van, de legfőképpen a weboldalakon. Így a "Ma kezditek szervezni?" kérdés értelmét veszti!

Reméljük a szeptemberin Te is ott leszel.

AGS képe
AGS (nem ellenőrzött)
4 szo, 2009-05-30 19:54

40 fő volt Gyöngyösön ezen a redezvényen !!!
Ez tényleg KRITIKUSAN példázza azt a rossz irányt
ami ebben a bóhócok lakta sznob faluban folyik !
Szánalmas emberek kocsival túrják egymást és bicikliseket csakhogy ez utóbbi sokkal veszélyeztetetteb és könnyebben meg is halhat !
Nem számít !..
Csak nyomják neki ! -
Mindenki azt hiszi versenypályán van !?!
Tiszteletet !