Till Attila angolul is kötődik a bringájához



A budacast.hu "Two Wheels Good" című angol nyelvű rádióinterjújában Till Attila hosszasan elmélkedik azon, mennyire jó kerékpározni.

Bár remek dolognak tartja a Critical Mass-t, számára is megmagyarázhatatlan módon még egyszer sem vett részt ilyen tömegdemonstráción. Talán tart a túl nagy tömegtől - csak ezzel tudja magyarázni.

Elgondolkodtató, milyen lelkesen biztatja Tillát Drew Leifheit, a Budacast.hu riportere, hogy a következő felvonuláson bizony részt kell vennie. Az is kiderül a Gödörnél készült interjúban, hogy riporterünk akár egy tősgyökeres budapesti, szívén viseli a kerékpározás és az élhetőbb környezet ügyét.

A teljes interjú itt hallható/tölthető:
http://www.budacast.hu/shows/tilla_budapest_critical_mass.mp3

Ezek után kiváncsian várhatjuk, mely közismert személyiségek jelennek majd meg a vasárnapi felvonuláson. Olyanok, akik nem félnek a tömegtől, és olyanok is, akik talán félnek, de az ügy érdekében esetleg felülkerekednek ezen parájukon. :)

Egyébként pedig érdemes megnézni a nemzetközi sajtóban megjelent anyagokat. Az angol CM oldalon van egy gyűjtemény belőlük, bár messze nem teljes, de pozitív, biztató visszajelzésként megteszi.

Ha pedig találtok még angolul megjelent cikkeket, szóljatok. Köszi,

CsatolmányMéret
tila.jpg67.73 KB
Tilla

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
aron képe
aron
1 sze, 2008-04-16 23:42

én azt akarom látni, amikor majd megy a vetélkedés, hogy ki a nagyobb bringás celeb:)

*
www.criticalmass.hu/lakat

http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

gbihari képe
gbihari
2 p, 2008-04-18 19:13

szerintem ez a vetélkedés már elkezdődöt ...