…Közlekedési híreink következnek:
Nyugdíjba vonul a kerékpárügyi miniszter. Demszky Gábor, a leköszönő tárcavezető elmondta: „Amióta Budapesten megszűnt az autóforgalom, semmi szükség nincsen a régi kerékpáros infrastruktúrára. Az elavult kerékpáros létesítmények felszámolása jól halad. Az elmúlt évben 200km kerékpársávot és kerékpárutat szüntettünk meg.” A kerékpáros közlekedés nagy öregje elmondta, hogy gyalogos-kerékpárutak felszámolása már két éve befejeződött. A Váci úton, az Üllői úton és a Nagyszöllős utcán egy-egy sávban az úttest helyén fasor került ültetésre. A nyugdíjaséveit Horvátországban eltölteni szándékozó volt miniszter beszámolt róla, hogy több belvárosi utcában korlátozásokat kellett bevezetni a kerékpárosok számára, mert akadályozták a gyalogosforgalmat. Több helyen sikerült megoldani, hogy a közösségi közlekedés előnyt élvezzen az egyéni kerékpárosokkal szemben. Ezzel az intézkedéssel 22 év után újra kitiltották a kerékpárosokat a buszsávokból.
Bemutatkozott Horváth Gyula, az új kerékpárügyi miniszter is. „Mindig is a kerékpározás és az egészséges életmód támogatója voltam, még A Fordulat előtt is. Az évezred elején többször felszólaltam például a Fővárosi Közgyűlésben a futóversenyek ügyében!” A miniszter elmondta: tervei között szerepel a kerékpártárolók leszerelése, mivel a fölösleges csövek csak akadályozzák a közlekedőket. „A ma már széles körben elterjedt íriszazonosítós bicikliket már bárhol letámaszthatjuk. A kerékpárlopás mára a múlté.” Folyosói pletykák szerint Horváth Gyula megválasztában nagy szerepet játszhatott az is, hogy köztéri szobrot tervez állítani az ún. „nagy ötös”-nek. A köznyelvben A Fordulatot előidéző emblematikus figurákat nevezik így: Küküt, Sinyát, László Jánost, Stiggs-szet és Bodor Ádámot. Bár mindenki ismeri őket, valódi nevüket sokan máig nem tudták megjegyezni.













Egy kis útravaló a
Egy kis útravaló a közgyűlésre. :)
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Ez a bicikli nagyon retro
Ez a bicikli nagyon retro azzal a tárcsafékkel :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Rázott a hideg, miközben
Rázott a hideg, miközben olvastam. :)
A Fordulat nagyon LOL és nagyon futurisztikus, miközben.
Szeretnék egy fordulatszámmérőt.
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
mit adtak neked a
mit adtak neked a térdműtétedkor, hogy ilyeneket fantáziálsz?
hat még a kéjgáz?
bonnie
Nézd meg, hogy hánykor
Nézd meg, hogy hánykor írtam ;)
Ez nagyon cuki.
Ez nagyon cuki. :)
..........................................................
Légysziii ne szoritsálmárle a nagy bazi kamijonyoddal!!!!!
Szép álom... Dehát mint
Szép álom...
Dehát mint tudjuk: keveset kívánni lustaság ;-)
Tomi.
Nagy ötös +1:
Nagy ötös +1: Magwas...
Szerintem. Különben nagyon jó.
=======
_Petya_
foto | lap
keReket fel!
magwas nevét majd a milli
magwas nevét majd a milli fogja viselni, nem? ;-)
- Ms. Critica "Lulu" Lujka -
Forgass!
*CMS* RABIC
Egy hatalmas CM
Egy hatalmas CM szoborcsoportot kellene állítani a hősök terén. Így mindenkinek jutna hely, de akkor nem férnének el a turisták :)
---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam
Azért a szoborállítási
Azért a szoborállítási mizériáért jár neked egy aranypedál-medál :)
Ezzel persze nem akarom a fenn említett urak érdemeit kissebbíteni!
Csak tudnám, László
Csak tudnám, László Jánosnak mi lehet a valódi neve.
http://pasztortibor.hu
El(i) Dzséj *CMS* viridis
El(i) Dzséj
*CMS* viridis
_~o
_-\<,_
(_)/ (_)