Címlapra került a kerékpáros ügy a Magyar Demokrata eheti számában!
Lass Gábor cikkében fő téma a budapesti kerékpáros infrastruktúra (nem)léte és helyzete, de szó esik többek közt a finomporról, a VECTOR programról, és a járművek egyenlőségéről is, valamint László János, Kükü, Magwas szavainak korrekt(nek tűnő) közlése, külföldi kitekintés, egy szó mint száz: remek összefoglalása mindannak, amiről most Budapesten szólni kell.

Egy elírás azért van: Nagykörúti bicikliútról írnak, szerintem Kükü sávot mondhatott...

Cikk mellékelve.

--
FRISSÍTÉS:
Megkaptam pdf-ben a cikket, ami jobban olvasható. Sajnos a mérete túl nagy, ezért nem tudom csatolni, de ezen a linken elérhető:
http://hajnalpor.uw.hu/demokrata.pdf
Egyúttal a szkennelt verziót leszedtem innen. (kivéve címlap)

Címlapon!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
hpetya képe

Természetesen a cikk még a

Természetesen a cikk még a B.Á. (Bringaügyi álomtitkár:)) ügy előtt készült, így erről nem esik szó benne.

Nekem mindenesetre öröm, hogy a jobboldali sajtóban is téma lett a kerékpáros ügy. (Nem tudom, van-e összefüggés a Fideszes tárgyalás és a cikk közt, de mindenképp nagy eredmény.)

=======
_Petya_
foto | lap
keReket fel!

2
bardoczi képe

ez egyébként nagyjából

ez egyébként nagyjából azért van, mert a bringaügy, környezetügy, civilügy, stb nem értelmezhető a jobb-baloldali koordinátarendszerben. Minduntalan megpróbálják persze lenyúlni, lekenyerezni, kijátszani mind a két oldalon, de igazából legtöbbször csak néznek rá, mint kékvérű leányzó egy darab szarkupacra. Ezért van az egyrészről, hogy vagy kivételesen mértéktartó és jó írások születnek a témában teljesen váratlan sajtóorgánumok interpretálásban is, vagy (és sajnos ez a gyakoribb) annyira nem éri el a szerkesztők ingerküszöbét az ügy, hogy simán átsiklanak felette. Még az is lehet, hogy az inkriminált lap főszerkesztője elment nyaralni a politikus haverjaival és most kiélheti magát az eddig háttérbe szorított médiamunkás. Egyébként jó a cikk így uborkaszezonba...

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

3
stipkovits7 képe

A Demokrata eddig is mindig

A Demokrata eddig is mindig a szívén viselte a zöld témákat. Nem hiszem ,hogy csak azert van kerékpáros cikk itt , mert a Bencsik András elment Erdélybe nyaralni..

Ezekben a témákörökben mindig is nagyon alapos és objektív cikkeket irtak. Sajnos a "zöld" szemlélet tekintetében sokszor fényévekkel a lassan reagáló és szűklátókörű hivatalnoki gárda elött járnak. Amig az új szoci miniszter első dolga az, hogy megszünteti a bringaügyi posztot, addig nekünk sem marad több, mint néhány jó cikk a sajtóban...

4
Kuku képe

Bencsik András ott van a

Bencsik András ott van a felvonulásokon, simán vezércikket, vagy szerkesztői jegyzetet ír róla.
Szinte aktivistának tekinthető. Biztos hogy ő küldte az újságírót a témára.

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

5
bardoczi képe

bocsi, tegnap kicsit

bocsi, tegnap kicsit rosszalkodott a májam. De így már rendben.

"Budapest b'meg hógy nézel má kí, ezért kellett téged egyesítení???" - Belga

6
spag képe

ez a második dolga volt, az

ez a második dolga volt, az első dolga az volt hogy a Vasúti Hivatalt szüntette meg. Közben a kamionosok kaptak egy zsák pénzt.

szerintem nem szóltak neki hogy "az éghajlatváltozás rajtad is múlik".

7
Cseya képe

Nincs összefüggés, a

Nincs összefüggés, a Demokrata az utóbbi fél évben egyébként is "bezöldült", rendszeresen jelennek meg benne tíz-tizenkét oldalnyi ökoproblémákkal, környzetszennyezéssel foglalkozó írások.
A Critical Mass megmozdulásokról meg mindig is beszámolt, és mindig pozitív hangsúllyal tette ezt. Az ilyen-olyan tárgyi tévedésekkel együtt persze.

8
lajhár képe

Lehet, hogy a monitor rossz,

Lehet, hogy a monitor rossz, de nemn bírok ezekkel a bolhabetükkel.

Ádám
______________________________________________________
"There is nothing more horrifying than stupidity in action."

9
p_a képe

firefox: ctrl++ A

firefox: ctrl++

A többieknél is biztos lehet nagyítani

10
hpetya képe

Ha a csatolmányt megnyitod

Ha a csatolmányt megnyitod új lapon/ablakban, kattints rá, akkor nagyítódik. Legalábbis nálam így olvasható. (firefox alatt)
Nagyobban szkenneltem, de nem lehetett akkorában feltenni, összenyomta a rendszer.

=======
_Petya_
foto | lap
keReket fel!

11
sgabe képe

Hehe, tesóm bringája van a

Hehe, tesóm bringája van a "címlapon" a tavaly tavaszi CM-ről, ahol az Akadémia utcát biztosítottuk! :D

12
RoGeR képe

Jó cikk, de nincs "Út és

Jó cikk, de nincs "Út és Vasút Tanszék" (az építési szó kimaradt).

A másik ami nem tetszik benne, hogy a Szerémi úti és Szilágyi Erzsébet fasori bringautat ideálisnak (így tökéletesen biztonságosnak) titulálja...

Viszont nagyon jó dolog, hogy a Nagykörutat végre lehozta egy sajtó. Szinte ez az első ilyen eset...

---
Bringasávot a Nagykörútra!

13
Peta képe

Nagyon korrekt írás! :)

Nagyon korrekt írás! :) Bár az explorer akadálymentesítő nagyítója nekem is kellett :D

14
hf képe

Meglepően jó cikk.

Meglepően jó cikk. Látszik hogy megkérdezték, akit meg kellett.

---
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest
Ez a zén oldalam

15
VM képe

Azért én annyira nem

Azért én annyira nem örülök az olyan cikkeknek, amik azzal kezdik, h életveszély biciklire ülni.

16
ders képe

Teljesen egyetértek. Arról

Teljesen egyetértek. Arról nem is beszélve, hogy beteszik a halott biciklisről a képet... :S

17
Peta képe

Az emberek a sokkoló

Az emberek a sokkoló dolgokra jobban felfigyelnek.

18
ders képe

Felfigyelnek és rögtön

Felfigyelnek és rögtön konstatálják magukban, hogy lám milyen igaz az, hogy a biciklizés veszélyes.
Ilyen képekre még az is felfigyel, aki amúgy nem olvassa el a cikket. És meg is van a negatív hatás, még inkább elképzelhetetlennek tartja, hogy ő biciklire üljön ebben a városban..
Ilyen népszerűségre nincs szükség.

19
Kuku képe

Amikor levest főzöl, nem

Amikor levest főzöl, nem sóból főzöd, de ha kihagyod belőle, az egész rossz lesz. Nekem régen ugyanez volt a parám mint neked. Öncélúan mutogatni nem hasznos, de ha a cél a felelősségi viszonyok körüljárása, akkor indokolt lehet bizonyos mennyiségig a sokkolás is. Persze oldódjon fel jól a sok pozitív anyagban.
Egyébként nem veszélytelen biciklizni, és nem árt ha néha erről is szó esik, különben nem fog senki érdeklődni aziránt hogy mit lehet tenni a veszély csökkentésére (poliikusnak és biciklistának egyaránt).

--------------------------------

Lépj be a SZAKszervezetbe! :)

20
ders képe

Attól tartok, hogy

Attól tartok, hogy manapság az emberek zacskós levest esznek, és egyáltalán nem néznek utána az összetevőknek. Megnézik a címkét, és ha azon az van nagy betűkkel, hogy SÓS (+ a képről is ez jön le), akkor inkább zabálják tovább a csokit előételként.. Az, hogy hosszú távon mi az egészségesebb, az nem érdekli őket.

Veszélyes a biciklizés, de veszélyes a zebrán átmenés és az autózás is. Azt, hogy az emberek helyesen közlekedjenek, nem ilyen sokkolással kell elérni. Ez szerintem kontraproduktív.

A politikusokra hatás egy jó érv lehet, bár kezdek kételkedni a közgyűléses történetek után, hogy mennyi jut el ebből hozzájuk..

Amúgy a cikk maga tényleg korrekt, nem tudom miért kell egy ilyen hatásvadász címmel+képpel elrontani teljesen a hatását. Mert nem a tartalom jön át a többségnél, hanem ez a két benyomás.. :(

21
alla cool képe

picit OFF:ders, de jó

picit OFF:ders, de jó véleménnyel vagy az "emberekről!"
úgy imádom, amikor megmondják, hogy milyenek is az emberek...

"Attól tartok, hogy manapság az emberek zacskós levest esznek, és egyáltalán nem néznek utána az összetevőknek. Megnézik a címkét, és ha azon az van nagy betűkkel, hogy SÓS (+ a képről is ez jön le), akkor inkább zabálják tovább a csokit előételként.. Az, hogy hosszú távon mi az egészségesebb, az nem érdekli őket."

figyi!én speciel csak olyanokkal vagyok körülvéve, akik megnézik, mit esznek, évek óta semmi olyat, ami por alapú, és ebbe a kávét is beleértem. ráadául kezdenek rákapni annak az ízére, milyen, mikor magad állítod elő az alapanyagokat! sőt, lehet fura, de annyira környezettudatos egy banda ez, hogy a kádban a fürdővizet nem eresztik le, hanem azzal öblítik le a WC-t, mossák fel a padlót, stb.,hogy ne használjanak feleslegesen tiszta vizet!

most akkor, milyenek ezek az emberek? olyanok, mint amilyennek Te látod őket, vagy, amilyennek én?:-)
nem kötekedésképp írtam, csak hogy tudjál róla, az emberek sokfélék, és sokféleképpen reagálnak az ún. sokkolásra is.
ON:
üdv!

alla cool (criticalmass.hu/lakat)
https://ebank.khb.hu/verseny/enkartyacompetition?fun=card&designid=96bc1...

22
ders képe

Gondolom a te barátaid

Gondolom a te barátaid bicikliznek is. Őket már nem kell meggyőzni semmiről, és valószínűleg nem is tántorítja el őket semmi a biciklizéstől. Nem ők a célcsoport. Vagy tévedek?

A zacskósleves csak egy hasonlat volt! (még szép, én is olyat eszem.. :) Azt próbáltam megvilágítani, hogy az emberek többsége nem gondol alaposan bele a döntésébe, annak okaiba és következményeibe, hanem megszokások, előítéleteket, és érzelmek alapján dönt sok esetben (többek között közlekedésnél).
Igaz, nem szabad általánosítani, én sem írtam oda, hogy "többség", de a lényeg, hogyha tényleg egy élhetőbb várost szeretnénk, akkor igenis meg kell győzni az olyan embereket, akik jelenleg "tesznek rá". (Viszont ez úgy nem fog menni, hogy a sajtó még táplálja is az előítéleteket.)

23
magwas képe

A Radikális Biciklisták

A Radikális Biciklisták sajtóközleményben határolódik el az "elnök" szó használatától.
1. A Radikális Biciklistáknak nincs elnöke, he. Anarcho-szindikalista közösség vagyunk, minden nap más gyakorolja a végrehajtó hatalmat.
2. A cikk amúgy korrekt, a tárgyi tévedések nem értelemzavaróak, hejesirasi huba szinten maradnak.
3. Punk's not dead

A belvárost pedig le kell zárni.
--
a bátor kommutátor