A világ első papundekli biciklijét készítette el egy brit egyetemista. A 21 éves Phil Bridge, aki ipari formatervezést tanul a Sheffieldi Hallam Egyetemen, azért fordult a kartonpapírhoz, mint alapanyaghoz, mivel népszerűsíteni szeretné a kerékpáros közlekedést.

Véleménye szerint ugyanis a kerékpár elterjedését a hagyományos "drótszamarak" túlontúl magas ára gátolja, hiszen ki hajlandó több száz fontot fizetni egy olyan közlekedési eszközért, amelynek nyergébe legfeljebb elvétve pattan tulajdonosa - olvasható a The Daily Telegraph brit lap honlapján.

Az újfajta bicikli váza ipari áruk csomagolására alkalmazott kartonból készült, vagyis elég szilárd ahhoz, hogy kibírjon akár egy 76 kilós kerekezőt, s nem ázik szét az esőben sem. A váz mindössze 3 fontba, azaz kb. 1000 forintba kerül. Amennyiben a kerekeket, a bicikliláncot, valamint a pedálok árát is beszámítják, a kétkerekű járgány ára 15 fontra (4511 forintra) kúszik fel.

Phil Bridge a papundekli bicikli további előnyeként "tolvajbiztos" voltát tekinti, hiszen ki lopna el egy kartonból készült közlekedési eszközt. Ráadásul az újfajta bicikli a környezetet sem szennyezi.

http://greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=18957

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
1
labzo képe

Ahha... - a "újfajta

Ahha... - a "újfajta bicikli a környezetet sem szennyezi." - csak számomra fura, hogy a kartonpapír előállításához nem kell fákat kivágni? Ha mégis, akkor mitől nem szennyezi a környezetet, a másik biciklivel szemben? - bár bevallom, ez apróság az alábbihoz képest:
"hiszen ki hajlandó több száz fontot fizetni egy olyan közlekedési eszközért, amelynek nyergébe legfeljebb elvétve pattan tulajdonosa"
Nincs ott véletlenül biciklikölcsönző? - Mert ha igen, akkor azt is kéne támogatni... .
Ok, az ár valamennyire csábító lehet, de szerintem az még nem lesz elég a sikerhez (bár lehet, hogy én tévedek).

2
Motig képe

számból ragadtad ki a

számból ragadtad ki a szót.

Figyelem! a komment íroja nem tud írni és hatalmas kocka! az esetendő félreértésekért és konfigtusokért énkérekelnézést!

3
Tomacher képe

100%-osan környezetbarát

100%-osan környezetbarát megoldás nem létezik...
- A papír fából készül, ám erre a célra lehet erdőket telepíteni...
- Ezen kívül a papír újrahasznosítható, így csak a szükséges mennyiségnek kell forgalomban lennie.
- valamint a papír sokkal hamarabb lebomlik, mint a többi lehetőség...

Tomi.

4
pata képe

Itt egy interjú vele:

Itt egy interjú vele: http://www.bbc.co.uk/manchester/content/articles/2008/06/13/160608_cardb...

Természetesen nem osztogattak, hanem fosztogattak: "I’ve priced it to about £15 for the entire bike plus additional components eg tyres, chain etc", szóval nem pedállal etc annyi (greenfo is használhatna Googlet, vagy zöldeknek nem kell?).

Ha mélyen magunkba nézünk, akkor rájövünk, hogy egy alapszintű tucattermék alu vagy hiten acélváz sem kerül többe, mint £15, szóval ezzel az árprobléma nem oldódik meg. A kerékpárok többségében nem a váz a drága.

Újabb érdekes designprojekt, a "készítsünk X anyagból bicajt" kaptafára. Ha design szakos lennék, készítenék lócitromból egy biciklit, és meglenne a 15 perc hírnév :-)

5
pata képe

Ráadásul az újfajta

Ráadásul az újfajta bicikli a környezetet sem szennyezi.

A fent belinkelt interjúból: "Seriously, it's designed to last for about six months of constant use".

Bocs, de ilyenkor kezdem azt gondolni, hogy az ún "zöldek" a legveszélyesebbek a bolygóra.

6
lord képe

így néz ki

így néz ki http://www.shu.ac.uk/art/design/news/cardboardbike.html

a cikk tényleg pontatlan. gondolom azzal nem szennyezi annyira, hogy újrahasznosított, bár a CNN azt írja: The idea is that the cardboard components would be replaced every six months free of charge.

7
pata képe

Ha "ingyen" cserélik

Ha "ingyen" cserélik hathavonta, akkor azt a bicikli megvételekor érvényesíteni kell az árban. Így a bicaj sokkal többe fog kerülni, mint egy középkategóriás mai normálbicaj. Azaz van egy kartonbicajod, ami drágább is volt, meg szarabb is, akkor miért is volt jó? Hogy zöldnek érezheti magát a fogyasztó?

Bocs, hogy itt szkeptikuskodom, csak unom már, hogy félévente rákattan valami sötétzöld idióta a biciklitémára, és kitalálja hogy reformálja meg azt amivel semmi probléma, mert működik. A gyártás valóban nem nulla ökológiai lábnyommal rendelkezik, de ha azt veszed hogy egy normálisabb bicaj simán elfut 20-30 évig, ez elhanyagolható.

Én elhiszem hogy design szakon kell szegényeknek ilyen projekteket csinálni, és kitalálni a környezetbarát sótartót, szenvedjenek vele nyugodtan, de a sötétzöldmédia ezeket utána ne reklámozza úgy mint világmegváltó ötleteket. Én környezettudatos vagyok, de az ilyesmitől hányok.

Például szerinted hanyadik "ingyenes vázcsere" során unná meg végleg a tulajdonos a kartonbicajjal való veszkődést, és baszná ki az egészet az árokpartra, hogy ott rohadjon (kerékkel, gumikkal, pedállal együtt)? Vagy csak a multiknak nem szabad olyasmit gyártani, ami már megvételkor szinte hulladékkategória, a zöldeknek igen?

8
lord képe

Ne velem veszekedj. Pont

Ne velem veszekedj. Pont azért idéztem a CNN-t, mert szerintem is egy nagy marhaság.

Ha valaki komolyan akar a bicikli zöldítésével foglalkozni, először föl kellene mérnie, hogy melyik része, melyik gyártási folyamat a legszennyezőbb és miért, aztán onnan elindulni. (Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy a szállítás az :)

9
labzo képe

"Ha valaki komolyan akar a

"Ha valaki komolyan akar a bicikli zöldítésével foglalkozni, először föl kellene mérnie, hogy melyik része, melyik gyártási folyamat a legszennyezőbb és miért, aztán onnan elindulni. (Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy a szállítás az :)"
Pont a szállítása? :)

10
jenessanyi képe

Nem azzal kellene

Nem azzal kellene foglalkozni hogy a biciklik gyártása szennyezzen kevésbé, hanem az hogy minél többen azzal közlekedjenek. Egy autó gyártása nem hinném hogy kevesebb szennyező anyag kibocsájtásával jár, és az autó tovább szennyezi a környezetét, nem is kicsi mértékben. Sokra megyünk vele ha feltaláljuk a teljesen környezetbarát biciklit ha senki nem fogja használni. Arról nem is beszélve hogy ilyen bicikli nincs, és nem is fog létezni soha.

Maga a papírbicikli egy jó vicc, de semmi több. Olyan mint a fabicikli, vagy az ezer millió más alternatív anyagból készült kerók.

11
Peta képe

Pata kissé vehemensen lép

Pata kissé vehemensen lép fel, de osztom a véleményét :)

12
GriN képe

Vajon mi mást lehet még

Vajon mi mást lehet még belőle hajtogatni?? :D

Life is bettah on 00 wheelz...
G®in

13
binary képe

Azt sasold, hogy nincs rajta

Azt sasold, hogy nincs rajta fék! Fixi lesz az. Nagyon trendi.
Monnyuk a bevásárlókosár az elején kissé stílusidegen, de odase neki.

14
atomboy képe

76 kg teherbiras? Az nem is

76 kg teherbiras? Az nem is emberi suly...

atomboy

15
Peta képe

Kösssszz... 75 kilóval

Kösssszz... 75 kilóval pont kiestem az ember kategóriából :)

16
vaandor képe

64-gyel meg sem szólalok!

64-gyel meg sem szólalok! ;-)

A fentiekhez: Nyugi! Kezeljétek helyiértékén a hírt: kb. mint egy blikkk-hír. Ilyen is van, ő örül neki, oszt ennyi.

"Kiszel Henrik másodunokatestvére majdnem megbotlott a macskában!"