Gábornak töke tele volt a mai nappal, pláne a sulival, ahol 4 órát várt egy rohadt 3-as beírására. Mikor menekülve kirohant, nem kis szitkozódással konstatálta: Bazzeg, mindjárt leszakad az ég?!
Ezután fejvesztve és csápolva megindult kettészedett bringája felé, tolvajtmeghazudtoló módon szétszedte a lakatot, összerakta a kereket és már rohant is bele, a szélbe. Se kaja, se pia nem volt nála, kulacsot otthon hagyta, a szél pedig pokolian fújt, a vihar kergette, az eső lassan cseperedni kezdett. Gábor megrakta, amennyire a várakozástól elfolyt erejével bírta, de a szél győzött, 27 fölé nem sikerült menni.
Stefánián mindenkinek visszakiáltott, aki a bringaúton lófrált, pedig Gábor nagyon toleráns és elnéző ember, de az erő, ami összegyűlt benne, és nem bírt kirobbanni a lábán keresztül, most a száján keresztül távozott.
Ajtósi Dürer és Stefánia kereszteződésénél egy autósnak is beszólt, amiért a zebrán sikerült csak beüzemelnie a fékét. Majd szomorúan vette észre, hogy a rohamrendőrök az ő útvonalán csapnak keresztül, Olof Pálme kezdett zavaros lenni.
Na mind1, gondolta hősünk, majd lesz valahogy, max kikerüli az idiótákat, ha meglátja őket. Rakta neki a fák árnyékában, majd látja, hogy ezerrel eltép előtte egy csapatszállító, közvetlenül mögötte egy rendőrkocsi... Hajaj, ez nem kis móka, pláne, hogy már a huligánokat is meglátta. Csapatszállító satufék, mögötte lévő zsaruk egyenesen bele... Hm.. szegények... És már ott is voltak a tüntetők... Hajaj, a végén még hominak nézik olyan színes volt Gábor, bár a terepgatya talán szimpátiát jelent náluk, inkább elkerülte őket és a Fasor felé vette útját. Tojás és testápoló nélkül túlélte a csőcseléket, majd jól megrakta neki az egyenes, zavartalan úton...
Rakja rakja, valahogy elkerül az Andrássyra, bumm bele a kordonba...
Höh? Elkerítve az Andrássy? Sehol senki? Csak nem bringasztrádává avanzsálták? Uccu neki, rakjuk neki rajta nekijje... Juhééé, nagyon szabad volt Gábor, rakta neki nagy tányéron, ahogy bírta...
Olyan gyors volt, hogy észre se vette, már Lánchídnál volt... Na, gondolta, elmegy Árpádhoz, majd azon átruccan Budára.
Rakja nekijje, ahogy bírja, de a szél megint szívja minden energiáját, 25 fölé nem bír menni...
Nagy nehezen elkecmereg Budára, ott Nánási felé veszi az útját.
Kanyarodik is át a minihídon, már a Nánásin van, amikor meglát egy kék fixis (de legalábbis ss Mokányt), biccent, merhát pajti, meghát respect, de hát nem sok viszonzás volt benne... Sebaj...
Mokány utánapattan, 100 métert se tud megtenni Gábor barátunk, amikor Mokány közelről félig körberajzolja... A mindenit, há nehodj má... Gábor kattint, szarni a szélre, itt a becsület forog kockán...
Rakja neki, ahogy bírja, látszólag Mokány nem erőlteti meg magát, de Gábornak nem megszokott ez a tempó... A becsület végül meg volt védve, ha csak a Nánásin is, és csak 50 méteres távból is, de Gábor tartotta a számára nem éppen laza 32-35-öt, szembeszélbe (és nem stéherben).
Utol is érte, de csak mert Mokány lassított, majd Gábor lekanyarodott. Utána mintha milliószor nehezebb lett volna menni...
A szél nem csak hogy szembejött, nem csak pofán csapta, de mintha valami erő húzta is volna hátra... Még 1 kilcsi és otthon van!
Rakta, ahogy bírta, de ez már nem ugyanaz volt, mint amikor valaki húzza az embert.
Végül ordítva, de hazaért és felrohant a másodikra Surijával. Kemény volt, de büszkesége miatt nem érzett fáradtságot. Lélekben nagy respekt és thenksz a kék fixis Mokánynak!
(az óra szerint 45 perc Buzogány utca 14. kerből, Békásmegyer Zsirai utcáig.)




Hozzászólások
Szép kis történet, de azért a tüntetőket nem nevezném csőcseléknek. Nem azért, mert egyetértek velük, se azért, mert nem, hanem ez a csőcselékezés ilyen Blikk szinvonal, már bocsi.
----------
Próbálok biciklizni tanulni...
Figyelj, én örülök, hogy megragtad a szélben, de nem kéne itt homizni. Se csőcselékezni.
A homit direkt írtam, kifejezetten normális megnevezésnek tekintem a buzizáshoz, vagy köcsögözéshez képest, amit gondoltam még se kéne, a "mások" nevetségesen hangzik... Abszolút nincs bajom velük, megnevezni meg muszáj volt őket valahogy. A csőcselékhez tartom magam, amit én láttam az nem tüntetés volt, és nem is kulturális megmozdulás, mivel sörös üvegeket, tojásokat, és kitört kukákat hajigáltak az irányomba (rendőrök mellett voltam), és akárkik "tüntetnek", akármilyen érához tartoznak, akárhogy gondolkoznak, számomra azok, akik szétbarmolják a közteret, a Városligetet szarrá szemetelik, és rongálnak, ku*vaanyáznak, azokat nem tudom finomabban megnevezni. Én kérek elnézést.
Teljesen igazad van. Aki szét veri a várost én is csöcseléknek nevezem. Én is előre elnézést kérek ezért. Jó látványkép Budapestről. Elég szomorú , hogy ez van.
Elnézést, valamit benézhettem. Kicsit ki voltam élezve tegnap. Szál elvarrva.
Sok agyatlan, hisztérikus ember volt ott.
És tényleg magával ragadó a történet. :-)
_______///Hemü\\\________
\ Ezüstmúlt Kapitány. Érted. /
Én átéreztem a fájdalmadat.
Én voltam a kék fixis srác. Azon a részen ha nincs nagyon meleg akkor nagyon meg szoktam nyomni a tempót. Az út vége felé a benzinkútig szoktam hajtani mint állat, ott megállok. Fixim van, nem SS. Ma szereztem új külsőket és azt próbáltam ki, ezért kellett egy hosszú egyenes szakasz. Itt vannak képek a gépről, de ma már kicsit máshogy néz ki és nem SS hajtású: http://fixedgear.hu/keptar_album37_1.html
"Like the sign says,
speed's just a question of money."
Több szögből még jobban néz ki a gép, még1szer köszönöm, hogy ott mentél, ha nem is miattam, de nekem sokat jelentett:-)
Hello Matt a gép nekem is nagyon begyere, grat hozzá. Nemtom a kép mennyire színhű, de ez a kék könnyfakasztóan szép!! :)
www.myspace.com/loudsociety
Matt!
szép a gép:)
Matt!
A Fixedgear-en ezt javítanám :)
"Hátsó lánctányér: Dicta 18 fogas
Áttétel: 42/16"
oké, köszi
"Like the sign says,
speed's just a question of money."
üdv neked pszf-es! látom a beírási idők nem csökkennek :)
lett az új részben bringatároló? vagy maradt a jóöreg kék kerítés?
egy ex.
bonnie
Nincs viszonyítási alapom, de Hazayné mindenen túltesz... 2 hétnyi vizsgát akart beírni gazdföciből, környgazdból, politológiából és szociológiából, nappalisoknak és távosoknak egyszerre... (a kiírása alapján azt hitte két óra alatt végez a környgazddal és a gazdföcivel...) a minimális várakozás 2 óra volt, többekkel 4 órát vártam, félelmetes... na midn1... még sajnos semmi nem változott, talán azért is kényelmesedtem el mert találtam a suli mögött egy villámhárító-szerűséget, ami masszív, megbonthatatlan és el van kerítve, még az elsőt is hozzá tudom kötni a krytoval, szal külön nekem már nem kell tároló:-).
De felvettem egy félig bennfentes emberrel a kapcsolatot, akinek vannak további kapcsolatai hökkel meg hasonló haszontalan szervekkel és talán össze lehet majd hozni a dolgot. Még majd beszerveződök ilyen körökbe és belülről próbálom népszerűsíteni a dolgot. Megpróbálok illetékes fejeseket is megkörnyezni, de ahogy elnéztem kicsi a kereslet... állandó 4-5 bringán kívül nem sokat látok, mindenki kocsival vagy trolival jár... de ez nem mentség. Ígérem, igyekezni fogok;-)
na, kezdem hátulról :)
4-5? az már 400%os javulás :) én 2évig egyedül jártam, aztán a jóidővel az utolsó tavaszon megjött més Secsnik is (leszámítva a koleszos karbantartó bácsit :))
a vilámhárító a koleszbejáratnál lévő? nekem is az jött be, meg a kolesz-mosdóban öltözés. mostanában (mikor évente 3-4% megyek csak) szoktam át a suli előtti kék kerítéshez, ott jobban szem előtt van.
népszerűség? cm plakátot 3héttel a móka előtt bevittem, majd 3 nappal az esemény előtt ki is rakták :(
ha meg Hazayné beírási ámokfutásán túljutotál, akkor a nehezén túl vagy :)
bonnie
Nem, én máshova kötök... amiről Te beszélsz az mindig foglalt, lehet, hogy Miattad?:-) Meg egyébként ott szokott dekkolni egy motor is, meg inkább hagyom... az én helyem jobb, ehhez el kell menni a suli végébe (amerre a tenisz pályák vannak), aztán balra fordulni, végig el a konyhák hátsó bejárata mögött és végül a sarkon van egy kis alkalmatosság... egyébként nem is villámhárító, valami vezetékek mennek ott, talán kábeltévé, vagy mi a fene?:-) Mind1, két fémléc is oda van aplikálva, nehéz elvágni, jól vannak biztosítva, tuti hely, ajánlom. Utcáról csak az látja, aki direkt keresi, ráadásul a mindig zárva lévő tesitanáros kapu is mindig zárva, szal pöpec hely.
Én nem vacakolok, viszek egy tartalék pólót, aztán azt váltom, a kis türcsimmel meg összekapom magam és kész... a sok büdös későn kamaszodó közt észre se venni a szagom és a csapzottságom:-D
Egyébként a cm plakátokat (ha más nem) megköszönöm, jó volt látni egy kis érdekességet is... De szerintem legközelebb hagyd, nem érdemes ott vesződni ezzel, tesznek rá magasról... Erről írtam is egy bejegyzést, a történet sajnos élénken él bennem, és elszomorít, azóta utálom a bgf közegét...
"Rakja rakja, valahogy elkerül az Andrássyra, bumm bele a kordonba...
...
Uccu neki, rakjuk neki rajta nekijje..."
Ez csak nekem szúrja a szemem? Most akkor a bicikli jármű vagy sem? Mert ha autóval keveredek oda, az a minimum, hogy a tökömet letépik. Nem értem én ezt a kettős mércét.
Még egy érv a bringa mellett:)!
- - - - - - - - - - -
BRINGASÁVOT MINDEN ÚTRA!
_____________________
Én itt flamelni akarok, te meg elütöd egy poénnal?:)
Egy őszinte ember :)
Jó a sztori, ezeket jó olvasni, hogy más is így éli meg. Engem egy lány húzott szombaton a Gellért tértől a Batyiig (meg is raktuk a partot rendesen.. :)) és tényleg teljesen más érzés, amikor valaki diktál. Egyszerűen könnyebb úgy menni. Ahogy előre kerülök máris megy a lazsa és hopp!! A kiscsaj megint beelőzött! :D De mentségemül álljék itt, hogy csúf nagy terepgumikkal és egy barátom ősrégi acélvázas GT-jével (na meg a szutyok térdizületemmel) nekem nehézkes sokáig 35 felett maradni. Főleg egy olyan úton, ahol a bringásokon kívül senki nem tudja, hogy az egyben bringaút is, mert nincs felfestve, így a szerencsétlen külföldi túristák csak ugrálnak szét a falanx-alakzatokból, ha arra teker valaki.
www.myspace.com/loudsociety
Menj a zúton. Szerintem az ott elég lazás, én ha tehetem mindig kerülöm az ottani bringa-gyalogútat, na meg az mokányabb úgy utána rakni, mint a gyalogokat kerülgetni és már-már loholni:-) És ilyenkor kötelező, a visszafogott lélegzet, a laza test, na meg a könnyed hozzáállás, mégha a tüdődet ki is köpöd, akkoris, ezt be kell vállalni, hadd higyje mindenki, hogy Te valójában csak az utazósebességgel csorogsz, más kérdés, hogy mi majd tudni fogjuk, hogy a büszkeséged hajt:-D (Én legalábbis így szoktam, ha láthatóan kezdő embert követetek/előzök :-D)
Úgy-úgy! Ráadásul ott elég jó az út minősége is, lehet menni rendesen.
Nekem egyébként új kedvencem a Veres Péter-Kerepesi vonal az Örsig. Tükörsima aszfalt (egy rosszul szintbe hozott fedlapot nem számítva), jókedvemben túl gyors vagyok a zöldhullámhoz. A Bökényfölditől a múltkor az autókkal egy ütemben mentem végig, a buszoknál sokkal gyorsabb vagyok. 40-45-ös tempó, laza tartás stb. :)
Jól nézd meg kinek eredsz utána, mert aztán meg nem tudsz majd aludni :)
http://davesbikeblog.blogspot.com/2006/10/chasing-charlie.html
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!