Tegnap az Andrássyn, közvetlenül a Nagymező utcai kereszteződés után vészvillogózik valaki a kerékpárúton. Pár méterrel később kezdődik a parkolósáv, de az ugye tele van. "Kerékpárút!", mondom a letekert ablakon át. Bárgyún néz vissza. Másodszorra, magam sem tudom, miért, az jön ki a torkomon, hogy "a kerékpárúton állsz, buzi!" Továbbra is bárgyún néz, én meg elhajtok. Aztán arra gondolok, hogy mennyire rosszízű pár héttel a melegfelvonulás után éppen az Andrássy úton buzizni. Aztán arra, hogy se nem bántott engem ez az ember, se rosszat nem akart. Meg hogy mennyivel vagyok most különb azoknál, akik rám dudálnak-kiabálnak.

Pár nappal korábban Budán, az Árpád-híd felé menet nem adja meg az elsőbbséget egy busz. Viszonylag lassan jön, le tudok fékezni, de az ijedtségtől kiáltok egyet. Látom, hogy valamit kiabál meg mutogat a sofőr. Épp beintek neki, amikor megértem a kiabálásból, hogy elnézést kér.

Úgyhogy a magam részéről megfogadom, hogy jó kiscserkész leszek, se nem szitkozódom ezentúl, se nem mutogatok, se autósra, se senkire, se utat elállásért, se meg nem adott elsőbbségért, se már sérelemért. Kíváncsi vagyok, meddig tudom betartani.