FIGYELEM ! FIGYELEM ! FIGYELEM ! FIGYELEM !
Ez az önvizsgáló teszt sértőnek lehet érezhető, ezért csak 18 éven felüli és erős idegzetű autóvezetőknek ajánlott!
A magyarországi közutak életveszélyesek, mert autósok tömegei szabálytalankodnak azokon. Nagy részben autósok miatt gyakoriak, és történnek legtöbbször balesetek.
Női és férfi autósok miatt, akik ostobaságból, kultúrális szegénységből, kivagyiságból, tapasztalatlanságból és sok más rossz emberi tulajdonságból eredően sértik meg a szabályokat.
Pedig elegendő lenne saját, életnagyságunál általuk nagyobbnak tartott személyiségüket visszafogottá és fegyelmezetté nevelni. Elegendő lenne csupán erre nevelniük magukat.
ELSŐ PONTOZÁSI RÉSZ
A következő tételeket kellene szigoruan magukévá tenni ahhoz, hogy a magyar közutak biztonsága javuljon, s ne romoljék tetemesen tovább. Ezen minden egyes összetett tétel elismerésével 7 pontot adjon magának minden önvizsgáló autós. El nem ismerés esetén 0 pont jár.
"Nem kell sietnem, mert van bőven időm. Lassan elég mennem, egészen kényelmesen. Lassabban mindig annál, mint amit éreznék, hogy az a legnagyobb megengedett sebesség határa. Különösen esőben, hóban és csúszós úton vezetek lassan és óvatosan."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Nem kell előznöm. A legritkábban lehet szükséges előznöm egy másik, széles járművet. Ráérek. Izgága előzés, ügyetlen előzés ne vigyen sírba engem, se áldozataimat. Ha szekér vagy kamion is megy előttem, követem én azt akár mérföldeken át, nagy türelemmel."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Meg kell adnom az elsőbbséget. Mindenkinek meg kell adnom, akinek jár. Piros lámpánál megállok és csak zöldnél haladok át. Minden zebrát fürkészek, jó előre meglátva lassítok, és megállok ha gyalogost látok ott átkelni készülőben."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Meg kell adnom az oldal távolságot minden járműnek, gyalogosnak és kerékpárosnak egyaránt. Bőséges oldaltávolsággal, lassan előzöm a bicikliseket, vagy haladok el mellettük. Nem dudálok rájuk mérgesen."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Nem lépek túl tiltó vonalakat, például záróvonalat, vagy parkoló határvonalat a járdán. Nem araszolok előre a stopvonalnál sem, piros lámpánál."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Járművemet kellő műszaki állapotban tartom és pótolom egyből az észrevett kiégett körtéket. Nem lehet olyan, hogy több új utat kezdek, s mégse veszem észre a hibás lámpáimat."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
MÁSODIK PONTOZÁSI RÉSZ
Női autós önvizsgálók most adjanak 100 pontot eredményükhöz.
Férfi autós önvizsgálók ne adjanak semmit eredményükhöz.
KIÉRTÉKELŐ RÉSZ
0 - 35 pont. Válaszd ki magadnak a legtetszőbb dícséretet!
Bomló tetemek nagylibidóju szeretője, te! Miért pont a gnúkéi vonzanak?
Ágaskodsz mint izgatag hímtag, s vörösödik s duzzad fejed is mint annak!
Nőid felszarvaztak mind, s ágasbogas már hatalmas fejdíszed!
Bálnaböfögés szagu a lehelleted!
Elálló füleid fejedet szárnyasanyává tették, de az már berozsdált!
Dögkeselyünek vagy való, egy rendőrőrs madarának, kalitkádon névtábláddal: "Hányás".
Átizzadt herekötője vagy te egy testes Rugby csapatkapitánynak!
Te teveszar a Níluson ami úszik az árban! Oldódj fel!
Bűz-gumója a musk ökörnek! Mire vagy te való míg ki nem szednek?
Csimbókos a feneked a nemmosdástól!
Szőrös, nyáladzó ember! Te egy punci vagy aki lepedékes, tályogos nyelveden élvelegsz!
Magához vesz egy kóborkutya, ha nem borbélyítod meg torzonborz fejedet, te csavargó!
Gyanús vagy nekem te, friss sírok rablója, mert hentesüzleted is van!
Varangy vagy, s ezt jól tudod! Te strici!
Az a régi, fél dióbél mérvényü agyad összezsugorodott már!
Szép selymes lóding vagy ám te, hallod!
Fogaid mint ódon sírkövek, düledezve, hézagosan állnak!
Intelligenciád itt villant meg: elkötötted bokádnál nadrágodat amikor elkapott a vékony!
Páros mirigy vagy te szőrös combok között!
42 pont:
Szálegyenes tartásu gerinces férfi vagy.
Szerénységedben az erőd nagy.
Agyag lábazatu bálványok zuhannak törötten körötted le, de egyre magasabban mész, s fölöttük szárnyalsz te.
Délceg úr! Daliás fi, álma a nőknek!
Deltás felsőtested motor az evezőknek!
Járó-műved nem sok benzint fogyaszt,
S te felelősség teljesen vezeted azt.
100 - 135 pont. Válaszd ki magadnak a leghízelgőbb bókot!
Hah! Te mócsinggombócot inyeddel örökké rágó, fogatlan boszorka!
Riszáló borjas-tehén valagadtól részeg a kikötő. Heti száz hajó megy azon át! Rajtad meg...
Kopott körömlakkod sztahanovista munkáslányra utal, aki egy bordélyban dolgozik!
Kunkori disznófarok az olcsó hajcsatod! De te még annál is olcsóbb vagy!
Hamis asszony! Dagadt főtt csimasszal pótolod otthon a tésztát!
Hínnye, te csámpás céda! Lompos egy nőszemélyt látsz te a tükrödben!
Divatcipőid mint óceánjárók. Mely ország zászlója alatt futnak? Lépj vízre és bon voyage!
Szöszke rigyongó, hej! Elnyűtt czirok-seperőnek látszol!
Felmosó rongy a rőt színű parókád! Lucskosan, vödörben tartod az éjjel?
Parasztbabám! Talpad terül mint svájci tehénpásztorlányé!
Riska tőgyeidre ostobán veszed a tangóharmonikád. Karjaid túl rövidek elérni azt!
Kofa vagy, vérbeli, a rafinált fajta! Repedt mint sarkad, s pont oly koszos is a burgonyád!
Hová jutottál! Bakfis szoknyád nem megy már föl bálnavalagadra!
Giccs erszényed műbőrét műkörmöd tépi ma ki, s a szakadás tépi aztán műkörmödet le holnap!
Fülbevalód javasasszonyi, tanácsi lakótelepi darab. Hol van a párja?
Vasorrú bába! Világ rút banyája! Csontjaid bőrzsákját már géppel viteted?
Amit te főzöl, oly ízű lehet a gennyben oldott pakura. Erre nem jó a bárcád!
Úszógumid kidudorítja estélyi ruhád derekát!
Fogyózol, s nyers halfejsaláta az étked. Nassolsz, s felfúj a fingod! Uralkodj beleden!
142 pont:
Egyiptomi istennőknél gyönyörűbb vagy kincsem,
Mert tiéidnél szebb keblei egyikünek sincsen.
Úrnő vagy, ki csőcselékre néz le
Mikor kocsiddal, méltósággal, közöttük mész te.
Hamvas orczád mint Holdnak a fénye
S rajt' szűzies pír halovány derül.
Sonia a neved, Hannelore, vagy Hébe.
Jár-műved zöld, és nem sokba kerül.












Az elsőre MAX_NUM, a többi
Az elsőre MAX_NUM, a többi túl költői volt nekem így negyed négykor, nem bírtam elolvasni, bocsi.
Szerk: Btw, "A magyarországi közutak életveszélyesek, mert autósok tömegei szabálytalankodnak azokon." -> A magyarországi közutak életveszélyesek, mert _emberek_ tömegei szabálytalankodnak azokon.
Igen emberek tömegei
Igen emberek tömegei szabálytalankodnak, de nem a szabálytalan bicajosok tömegétől ÉLETveszélyesek.
A dicséretek közül nem
A dicséretek közül nem lehet választani, míg a szidalmak bőségesek, így nem ér :)
Melyik egyiptomi istennőről van szó, Sakhmet?
http://farm4.static.flickr.com/3177/2434572329_42d1bf1232_o.jpg
Vagy Taweret :P ?
http://lh5.ggpht.com/_GnwRrTZNRRU/RgVXMOGXnDI/AAAAAAAAASU/ITfuTERUC7g/eg...
Esetleg Bastet?
http://www.pantheon.org/areas/gallery/mythology/africa/egyptian/bastet.jpg
Szerkeszd be őket, lehet választani ki melyiknél szeretne szebb lenni :D
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Jajj, csakis a női formáju
Jajj, csakis a női formáju istennők! :D
Isis, Hathor, Neith és a többi!
http://www.swarthmore.edu/Humanities/pschmid1/essays/Nefertari/nefertari...
Ez pedig egy kivételesen művészi szép, szokatlan, modern ábrázolása Nutnak. Nem egy giccses elcsépelt Vallejo utánzat ám!
http://flickr.com/photos/adrisomething/467570936/
Ha kezd megfordulni majd a csecse autós - csunya autós arány, akkor fogom én is csak megnövelni - ritkítani a hízelgéseket - inzultusokat! :P
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
"A dicséretek közül nem
"A dicséretek közül nem lehet választani, míg a szidalmak bőségesek, így nem ér :)"
Bővítettem a dícséreteket. Azok közül nem kell választani. Egészében érvényesek az őket elnyerő, arra érdemes autósokra! :)
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
Még némi intrika,
Még némi intrika, szerelem, fordulatokban gazdag történet, néhány érdekes karakter, és a bringabalett társulat színre is viheti a darabot :)
----------------------------------
Valamint autómentes településeket!
Igaz! Tőr és köpönyeg,
Igaz! Tőr és köpönyeg, füst és tükrök, szerelmi bájitalt meg méreg kotyvalékot tartalmazó palackok! :)
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
Mindamellett Picassonál is tehetségtelenebb festő vagyok!
És akkor kerékpáros
És akkor kerékpáros olvasatban is:
"Nem kell sietnem, mert van bőven időm. Lassan elég mennem, egészen kényelmesen. Lassabban mindig annál, mint amit éreznék, hogy az a legnagyobb megengedett sebesség határa. Különösen esőben, hóban és csúszós úton vezetek lassan és óvatosan."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Nem kell előznöm. A legritkábban lehet szükséges előznöm egy másik kerékpárt. Ráérek. Izgága előzés, ügyetlen előzés ne vigyen sírba engem, se áldozataimat. Ha szekér, traktor, utasra vadászó csorgó taxis, tapasztalatlan vagy idős biciklis is megy előttem, követem én azt akár mérföldeken át, nagy türelemmel."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Meg kell adnom az elsőbbséget. Mindenkinek meg kell adnom, akinek jár. Piros lámpánál megállok, és csak zöldnél haladok át. Minden zebrát fürkészek, jó előre meglátva lassítok, és megállok, ha gyalogost látok ott átkelni készülőben."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
„Az általam elvárt előzékenységet magam is alkalmazom. Ésszerűen közlekedem, nem viselkedek figyelemfelkeltő, provokatív módon a közlekedésben. Vélt vagy valós sérelmeimet okos, diplomatikus módon tárom a közvélemény elé. Kerülöm az önbíráskodást, különösen vigyázok a közlekedésben partnereimnek tekintett autósok visszapillantó tükreire. Ha nem voltam elég óvatos, megállok, és vállalom a felelősséget, hiszen rendszám híján utólag azonosíthatatlan vagyok.”
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
„Be kell tartanom, minden körülmények között be kell tartanom a kötelező haladási irányt. Nem hajtok be behajtani tilosnál, egyirányú utcába, sétáló övezetbe. A kerékpár jármű. A közúton a helye, a KRESZ szabályait betartva közlekedvén.”
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Nem lépek túl tiltó vonalakat, például záróvonalat, vagy parkoló határvonalat a járdán. Nem araszolok előre a stopvonalnál sem, piros lámpánál."
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
„A városi kerékpáros közlekedés számára előnytelen, azt ésszerűtlenül akadályozó közlekedési szabályok megváltoztatásáért minden lehetséges eszközzel harcolok, kivéve azzal, hogy áthágom őket mindaddig, amíg érvényben vannak, hiszen ez ront a megítélésemen, hátráltatja a párbeszédet.”
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
"Járművemet kellő műszaki állapotban tartom. Saját és mások biztonsága érdekében megfelelő világítást alkalmazok, éjszaka fényvisszaverő felülettel ellátott öltözéket hordok. Sisakot viselek.”
Egyet értek: 7 pont. Nem értek egyet: 0 pont.
Szia Aky, Köszönöm
Szia Aky,
Köszönöm válaszod.
Látom ez jól fölment a nózidba és nagyokat kellet prüszkölnöd tőle, bizonyosan! :DDD
A bicajosoknak tükröt állító reakciód se nem komolytalan, se nem igazságtalan, de valószínűleg sokan lesznek, akik egyes kérdésekben nem nyerik el a hét pontot és nullát kapnak.
A mozgató rugó, ami engem e vicces és könnyed keretbe segített tennem egy általam nagyon-nagyon komolyan vett témát, nem látszik ugyanannak azonban nálad.
Meggyőződve hiszem, hogy a magyar autós társadalom kezében van a kulcs ahhoz, hogy megoldható legyen a magyar utakon a közlekedés biztonságának problémája.
Azt hiszem, hogy főleg autósok hibájából erednek a gyakori közúti balesetek, és én nem hiszem azt, hogy főleg gyalogosokéból és biciklisekéből.
De személyes hit nem elégséges. Ugyanazt az egy objektív képet kellene látnunk az eloszlásról, és annak alapján közös megértésre jutnunk, hogy mely közlekedő réteg járul hozzá, s mily arányban ezekhez a balesetekhez.
Amellett, mivel egyetlen eredeti tételemet sem kifogásoltad, s nem javítottál azon kitörléssel, azt érzem, hogy mindegyike érvényes a jó autós leírásához.
Ennyi nekem meg is felel a bajok legnagyobb részének orvoslására. A te változatod a biciklisekre, ha az többségileg elfogadott, szintén lehet, hogy hozzájárulhat egy további javuláshoz a szerintem nagyobb arányu autós bajokon túl.
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
Szia Hotyhogy! Jó, hogy
Szia Hotyhogy!
Jó, hogy beszélgetünk, az egyetlen ok, ami miatt a jelen párbeszéd felfüggesztését javaslom az, hogy magam is többnyire bringával járok a fővárosban.
Ami a kritikai hangvételt és a magunk háza tájára is való tekintgetést indokolja az az, hogy amikor a héten először péntek délután autóba ültem, hogy 83 éves nagyimat elfuvarozzam, a körúton az esti sorban egy kerékpáros hölgy (fixi, CM matrica) bal kormányszárral elvitte a tükröm, majd csúnya szót lökött hátra eltűnés közben. Igyekszem odafigyelve közlekedni, ilyenkor pedig úgy érzem: kellő empátia és több frontról gyűjtött tapasztalataim hiányában bizony általánosíthatnék:
+;%/="ˇ^!!§ biciklis!!
Én a lehető legtöbbször segítő, partneri viszonyra törekszem autóban, biciklin egyaránt. Így érzek alapot a kultúrált vitához szükség esetén.
További jó tekerést!
valóban, semmirekellő
valóban, semmirekellő bringás az ilyen.
Nagyon remélem, hogy ez a
Nagyon remélem, hogy ez a tükörleverős dolog nem lesz divatos bringás körökben!
Én egy 67 cm széles rizer kormányt használok, ha kell, mert nem férek el, megállok, és megvárom az autókat, hogy kényelmesen mehessek!
Sosem ütnék le tükröt,csak döjfösségből, mert nem tudok haladni, legfeljebb, ha az autós gazdája nagyon megérdemli, tehát tett ellenem valami vérforralóan szándékos galádságot!
Ha meglátok valakit, aki tükröt tör, azt most megfogadom, hogy nyakon csípem, és megváratom vele az autóst!
Az a lány aki lesodorta Aky
Az a lány aki lesodorta Aky tükrét, valószínűleg nem szándékosan tette, hanem véletlenül.
Viszont ennek kockáztatása azzal, hogy belement egy keskeny csapásba az autók között, meg az oktalan szitkozódása az ütközés után, őrá vet rossz fényt.
Tükör leverést vagy elhajlítást valló, filozófikus bicajosok ugyanúgy mint te, nem nyúlnak tükörhöz dölyfösségből, hanem pontosan ahogy mondod, autós galádságért teszik azt.
Egy klinikai kielemzése után az önvédelem fogalmának, lassan én is elfogadom már indokaikat azután, hogy mindig is intettem e gyakorlat ellen, jellemítélés nélkül.
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.
Hotyhogy! A véletlen
Hotyhogy!
A véletlen elsodrás bárkivel előfordulhat. Gond egy szál se. A konkrét eset önmagában említésre sem méltó, a jármű okos konstrukció lévén nem sérült maradandóan.
Bizonyos aspektusból az autós galádságokat megtorlandó elkövetett tükörbántás is elfogadható lehet, bár ez már az én (a most csatlakozók kedvéért szintén kerékpáros) habitusomba nem illik bele. Surlódást ott érzek, hogy eredeti témafelvetésedben az autósok balesetet előidéző viselkedését a szabályok maradéktalan, sokszor az előírtat is meghaladó mértékű betartásával javaslod moderálni. (Ami szerintem irányelvként elfogadható.) Ha egyenrangúak kívánunk lenni a közlekedésben, akkor erre nekünk is oda kell figyelni. Például kényszerből buszsávon haladsz, a buszsofőr nem jogosult büntetni - ugye volt ilyen? Autós centiz, lámpánál nem vagy jogosult büntetni. Tudom, a CM egy radikális mozgalom, tehát ne papoljak itt, adjam el az autóm a francba, a nagyimat pedig vigyem riksával, ha nagyon mehetnékje van. Ehelyett én autósként biciklizek, és biciklisként autózok.
Jól látod, hogy az
Jól látod, hogy az alapoktól kezdve, a szabályoknak a legszigorubb fegyelmükkel való betartásával javasolom jobbá tenni az autósok vezetését.
Míg örülök és dícsérem a példamutatóan szabályosan hajtó kerékpárosok vezetését is, ennek az ügynek mégis azért nem vagyok bajnoka, mert egyszerüen ez nem oly erősen ragadta meg fantáziámat, mint az autósok ostorozása.
Hogy nem lehet súrlódásról szó, azt nézzük így, ám példámat cinizmusnak félre nem értve:
Van egy orvos, aki úgy szakosodott pályafutása során, hogy figyelmének fókuszában egy bizonyos kór áll. Ez a kór köztudomás szerint rengeteg embert visz el. Ezért, s még valahogy, sok apró befolyás miatt érdekli őt e kór ellen fölvett harca.
Van egy másik orvos, aki viszont eminens specilistája egy másik kórnak, ami hasonlít az előzőhöz, ám mégsem ugyanaz. Ez a kór is sok ember végét okozza, de egyezmény szerint nam annyiét, mint az előző kór. Ő is becsülettel küzd az ő vonalán, kiirtani azt a kórságot.
A két orvos elég okosan meg tud egyezni abban, hogy a saját érdelklődésük szerint választott küzdelmük egyenrangú, megfér egymás ellen, kiegészíti egymást, és egy nagyon is közös cél irányába halad. :D
__________
Az én titulusaim hosszú listája nem groteksz.