Az alábbi útvonalon építettek egy szép kis kerékpárutat. Jobban mondva kerékpár- és gyalogutat, de az adottságainak megfelelően nem lesz egy kedvenc korzózóhely.
Szép széles, csodás minőség, lehet hasítani rajta rendesen. Ráadásul nem kell Pákozd felé kerülőt tenni a szembeszélben, emelkedőn és ratyi úton.
De még dolgozgatnak rajta, aminek az lett az eredménye, hogy tegnap a lenti képeken látható gyönyörűségeket telepítettek az útvonal két végére.
Gyorsan írtam is a fehérvári polgármesternek, hogy jó lenne, ha még most csinálják vissza ezt a szörnyűséget és a vonalra tegyenek egy oszlopot. Kíváncsi vagyok fog-e válasz érkezni, mert például a gárdonyi polgármester nem válaszolt.
Őt azért kerestem meg, mert a Székesfehérvár felé kivezető kerékpárút gyászos állapotban van. Ráadásul ezzel a vacakkal még hívogatják is a túristákat. Az utat annyira visszahódította a természet, hogy nem egy helyen csak 1 keréknyi széles hely maradt. De egy helye sincs, ahol kényelmesen és biztonságban elférnek egymás mellett a szembejövők. Az út menti nádak és füzfák meg bosszantóan belógnak. Pedig ez a bringaút is tök jól ellátná a feladatát. Nincs keresztező forgalom, így szuperül ki lehetne jutni a városból.
Az persze megint más kérdés, hogy Székesfehérváron belül milyen "gyönyörűséges" műtárgyak vannak...
UPDATE@2008.09.02.: cikk Székesfehérvár honlapján. Képgalériával, melyből kiderül, hogy hallgattak a szép szóra! Megcsinálták szépre! :)
Írtam is köszönőlevelet.
















Nem lehet, hogy ez még csak
Nem lehet, hogy ez még csak félkész és olyan lesz, mint a vasúti gyalogátkelőknél?
Mert amúgy nem hülyeség az ilyen terelőkkel belassítás, nehogy kirongyoljon valaki a főútra a kamaz elé.
A balatoni bringaúton,
A balatoni bringaúton, Keszthely környékén van egy vasúti átkelő ahol a bringaút egy gyalogoknak tervezett korlát labirintuson vezet át. Jót röhögtünk kínunkban a német túristákkal miközben a 30-50kg közötti széles megpakolt bringákat rángattuk át rajta.
Nem hülyeség a terelőkkel belasítani de azért ha nem muszáj akkor ne csesszünk ki senkivel. :-)
Azt mondjuk én se értettem
Azt mondjuk én se értettem sose, hogy miért olyan keskenyek azok a vasúti átjárós cuccok.
Amúgy ha tényleg csak ez a két karó marad az gáz, de nem hiszem.
De tényleg jobb lenne a hivatalos válasz ezügyben.
Nemhiszem, hogy félkész.
Nemhiszem, hogy félkész. Hisz az út majd' 2 hete járható, az apróságokat meg most csinálják (tereprendezés az út mentén; 4m-es magasságkorlátozó tábla a távvezeték elé,...). Ha ideiglenes, akkor azt nem most kellett volna telepíteni.
Egyébként az útvonal kisfaludi végénél van egy vasúti átkelő a szokásos terelőkkel. Vonat nem nagyon járhat arra, mert jó rozsdásak a sínek. Viszont az átkelőt megcsinálták szép szélesre, így könnyen át lehet rajta lavírozni.
Hát annál tényleg jobb,
Hát annál tényleg jobb, ha csak a kezét töri el, amikor éjjel nekimegy a kivilágítatlan, feketére festett oszlopoknak.
Félkészbe beletartozik a
Félkészbe beletartozik a fényvisszaverő is. Aki meg éjjel lámpa nélkül császkál az IJ.
Mára már kerültek valami
Mára már kerültek valami figyelemfelhívó matricafélék az oszlopokra. Elsuhanva közöttük nem tudtam megállapítani, hogy visszaverik-e a fényt.
Hazafele megnéztem. Sima
Hazafele megnéztem. Sima piros-fehér szalag. Fényvisszaverőképessége=0.
Ma hazajöttem Pestre, nem tudom nyomonkövetni a változásokat. A polgármester azóta sem írt. :(
Sávközépre karót?
Sávközépre karót? Nóóórmális?!
Gyakorlatilag egy sávra szűkítik az utat mert a szélen elég szűkös a hely egy teletáskázott bringának.
No meg bringautánfutóval is vicces lehet ott lavírozni. :-)
Naaaaaagyon jó! Többet ér
Naaaaaagyon jó! Többet ér akármelyik Euro-Velo szakasznál.
Nekem lakóhelyem miatt szívem-csücske a Dunamenti bringaút, de racionalisan nézve mi lehet fontosabb Mo.-n a legnagyobb várost és a legnagyobb turisztikai vonzerővel bíró területet összekötő kerékpárútnál?
Jó választás, mert azonnal örömet okoz a székesfehérváriaknak, ua. jól integrálható a Bp.-Balaton vonalba.
ui.: a karó miatt :(
Úgy néz ki, hogy tegnap
Úgy néz ki, hogy tegnap adták át hivatalosan: cikk.
"az M7-es autópálya alatt átvezető szakaszon pedig egy kis alagút felépítésére volt szükség"
Ez vicces. Nemigazán nevezném alagútnak. Az autópálya kis hídként fut a patak fölött. Az út pedig a patak mellett megy el 2m-es magasságkorlátozással. Az "alagút" előtt kitették a kerékpár- és gyalogút vége táblát, utána meg újrakezdődik. Tehát a pálya alatt illegálba tekerek át...
Ráadásul alagutat fúrni kell, nem felépíteni. :)