Hosszú, ám szerintem érdekes és élményekkel teli beszámoló következik a mai napomról.

Reggel lustán felkeltem, tipikus agglegényi mozdulatokkal, fáradtan, csipás szemmel, segget vakarva, mintha csak 40 éve élnék egyedül, szülőkkel... Na jó, ne túlozzunk, mindenesetre nagyon jellegzetes reggelem volt.

Mára jó időt mondtak, egy órám volt csak a suliban (Operációkutatás, ne kérdezd mijez, mindjárt megérted, hogy én se tudom). Na meg könyveket venni, és még Eltére is befutok, viszek a haver Favoritjára egy retro taposós pedált. Számolgatok magamban: 1-kor van órám, közben kerülnöm kell Eltéhez, tehát mondjuk délre oda kell érnem. Gondoltam pacsi-pacsi-itt van 15-ös kulcs, másik oldalt fordítva tekered-pacsi-pacsi, negyvennel el a Károlykörtén, Andrássy, Places des heroes, Stefánia, Mogyoródi út, oszt már ott vagyok a felettébb izgalmas légkörű Bgf-en, pikk-pakk, lakat, kerék le, ide-köt, oda-köt, gyorsan fel, törcsi, pólócsere, kulacsmaradék, pacsi-pacsi, óra. No, hát nem így történt.

Időben elindultam, Eltés Jancsi hív, hogy végzett, mondom 20-30 perc, oszt vagyok (Nánásin voltam).
Valahogy nem jött össze a tempó, 12:10-re értem oda. Pacsi-pacsi, Gianni, kurvára sietek, mennem kell, itt a pedál, add oda Taktarovnak. Akkor már kiszúrtam a sorompónál tébláboló hölgyet, aki talán ezt viszonozta is. Gyors férfias felmérés, óvatosan lopva megcsodáltam: Gyönyörű bringa (Lila, Peugeot, jó felni, Mavic, mindene tökéletes volt), gyönyörű hölgy. Mit gyönyörű, csodálatos, tünemény, Istennő, férfiúi tekintetek mágnese, bringás hölgy, gyémántszerű tökéletesség. Gábor megrendült a másodperc törtrésze alatt hozzá eljutott ingerektől, erősen megmarkolta a bandázst Surin, nehogy ott essen össze a gyönyörsokktól.
Pszt, Jancsi, odanézz, mondd, hogy nem szemem fénye csal meg. Jancsi sokat mondó tekintete elárulta: nem csalfa vak remény.

Istenem, miért is sietek ennyire... Még egy gyors pillantás: Úram Isten, felénk jön, vajon csak nem megszólít. De igen!!!! Ohh, Mamma mia, közelebbről még szebb volt, még csodálatosabb. Hangja simogató bársony a füleimnek, tekintete reménysugár a koszos és mocskos világban, biciklije közös pont köztünk.
Tudok-e segíteni? Bármiben, akár testemet áldozom fel a padkák csillapítására, az autósok elterelésére.

Bicikliszerviz a közelben? Gábor minden idegszálát megfeszítette, de nem tudott mondani egyet sem. Mi a probléma hölgyem? Akad az első kerék? Megengedi? Bizony kicsit akadt. Dörzsöli a féket? No hadd lám. Bizony. Nem mertem Istennőmre tekinteni, megalázkodva mondtam, hogy pici nyolcas van a csodás kerékben, ki tudnám szedni, de kegyetlen sorsom máshova hív, sietnem kell. Ám a baj nem vészes, megoldható, küllőt kell húzni, kicsit lazítani, belőni és már megy mint a veszedelem. Jutalmam csodás mosoly és köszönöm volt. Miért nincsenek ilyen csodák a Bgf-en???!!! És miért kell nekem ennyire sietnem? Első gyakorlatom, lelógjam, ne lógjam? Még küllőkulcs is volt nálam. Még 5 percig hadd lássam, már elmondhatom, hogy megérte megszületni. De nem, a sors elszólított, fogcsikorgatva, de mennem kellett.

Dühtől megfeszítve tekertem, Károlykarcsin 45-el aláztam a gépszörnyeket, minden erőmet kiadva, takarodjanak a környezetemből, Gábor mérges.
Andrássyn borzasztó iramban raktam neki, vezetők csak néztek, talán még félre is húzódtak, Suri meg én megállíthatatlanok voltunk. Oktogonhoz közeledve kinéztem, hogy vajon miféle nyápic ember akar engem megközelíteni, mikor meghallottam minden bringás legszörnyűbb rémálmából ismerős kaaakkkk hangot. Az Isten ba........... a fa...... belé.... Tudtam. Ez defekt lesz, koppant a kátyúban a felni. Piros. Gyorsan tapogatok, elsőben még volt nyomás, hátsó.... ez puhább... francba, ereszt... bass..... a jó ku.... és még javítókészletem, pótbelsőm se volt, 35 perc múlva óra és még legalább 6 km-re vagyok. Nincs más, szerviz. Nem jutott eszembe semmi csak Loungo, meg Herce-Hurca. Gyorsan hívom csoptársamat, nem érek be, jegyzeteljen helyettem is, Jancsit, hogy du. várjanak meg a szereléssel, mert lesz rá időm. Aztán a szörnyű felismerés: ennyi erővel megcsinálhattam volna a Peugeot-t is! Újabb dühroham, ferde szemöldökű gyalogok közt... Mit néztek puhányok?

Herce közelebb volt. Kezdetben toltam a cangát, de láttam, hogy nem móka, gyorsan felkaptam a vállamra. De messze van az a Bajnok utca...
Annyira letargikus állapotban voltam, hogy meg se néztem piros-e vagy zöld a gyaloglámpa, csak átmentem rajta, szokásos fehér furgonos persze majdnem elkaszált, nagyot dudált, nem érdekelt, piros volt... Szarok bele...
Csapzottabban mint valaha, fájó vállal, köszönök, szevasztok ez van, kéne, még ma, mennyibe, mit tudtok belerakni. Ok, 2 után már nem feláras, fasza.

Még gyorsan elsiettem Bgf-re, ha már órára nem érek be, azért könyvet veszek. Mennyivel rosszabb olyankor bkv-zni, mikor az ember bringázhatna is. Nem akarom lealacsonyítani az embereket, vagy ilyesmi, de szabályosan megalázva éreztem magam, hogy a tömegben kell közlekednem, holott rendszeresen teszem, de most tényleg kényszerből...

Gyorsan vissza, éppen 2 után voltam, 1600, 8 bar, fincsi. Kéne már egy műhelypumpát vennem haza.
Gyorsan vissza a fiúkhoz, Nagyi Palcsizójában kaja, majd tűnődünk 4-en (én Bgf-es, 3 Eltés), hogy milyen gyönyörű volt a lány. 4 óra. Mi van ha visszamegyünk? Jancsi azt mondta, hogy miután elmentem még lakatolt, tehát órája volt. Menjünk bakker, veszteni valónk nincs.

Én surin, Gábor Taktarov Favoritján, Taktarov meg Gianni gyalog.
Raktuk neki sűrű kocsisorban, Gábor még nem nagyon élt át ilyet, de nagyon élvezte, én meg örültem, hogy én vezettem bele a dologba. Már Eltén is voltunk.

Bazzzeg, ott a lány, épp megy el Barátosnéjával. Gábor és Gábor egymásra néz. Én bazd meg utána megyek, mondom.
Klipsz be, gyalogok közt el, bekacsintok, kézcsók, áll még a szerelés? Felvillanó szempár, üde tekintet, gyönyörű mosoly és én már tudtam, újjászülettem.
Közben megemlítette, hogy barátja asszisztált a bringához, de megcsinálni lusta, meg majd Vele találkozik ezután. A lelkesedésem alábbhagyott, szívembe tőrként szúródtak eme szavak. Azért lovag vagyok, megcsinálom. Taktarov és Gianni megjöttek közben.

Vizsgálom a francia gépcsodát (csodás összeszerelés, jó alkatrészek, tuti canga ez...), mint a hímes tojással úgy bánok. Nyolcast kiszedtem, de a fék ha meghúzom ott marad... Közben hallom az infót, hogy azóta rossz, mióta ki lett szedve, majd vissza lett téve. No, akkor gyorszárat ki, kereket milliméternyit megemelem, szorítok, pörgetek. Zsír. Hölgyem, a paripája futásra kész, azért még próbálja ki. Első találkozásunk mese volt, de amint felpattant, és összeforrt francia csodájával, a szívem mintha megállt volna, az agyam lelassult, polaroid gépként kattant bennem az exponálás, a kép örökre megmarad. Jutalmam az élmény és a mosoly, meg egy köszönöm.

4-en maradtunk ott, négyen csodáltuk, ahogy elhaladnak. Utána talán gyorsabban értem haza, zeném kellemesebb volt, forgalom nem zavart, Surim vígan futott, lábamat nem éreztem. Bazzeg már 45-el megyek...
Csapzottan érek haza, majd leülök ágyamra (rajta egy levél kedves barátnémtól, francia honból), mosolyogva mondom: a kurva életben de jó nap volt.

Ui: Ha a hölgy magára ismer, kérem ne jöjjön zavarba, puszta köszönet azért, hogy engem választott segítségnek. Ám ha szabad ilyet mondanom: nem méltó kegyedhez az olyan ember, aki ilyen bringát ad, de utána nem tesz meg mindent Önért, pláne nem segít megcsinálni a kerékpárját. Mindenesetre jó kerékpározást kívánok, és én köszönöm, hogy segíthettem!